Asus F705MA, N705UN, N705UQ, N705UF, N705UD User’s Manual [hu]

...
0 (0)

HUG12335

Első kiadás / Április 2017

E-kézikönyv

Szerzői jogi információk

Az ASUSTeK COMPUTER INC. („ASUS”) előzetes írásos engedélye nélkül ennek a kiadványnak, illetve a benne leírt termékeknek vagy szoftvernek, semmilyen részletét nem szabad sokszorosítani, továbbítani, átírni, adatfeldolgozó rendszerben tárolni, bármilyen nyelvre lefordítani, legyen az bármilyen formában vagy eszközzel, kivéve a vásárlói dokumentációt tartalékmásolat készítése céljából.

AZ ASUS A KÉZIKÖNYVET„ÖNMAGÁBAN” BOCSÁTJA RENDELKEZÉSRE, BÁRMILYEN KIFEJEZETT VAGY BELEÉRTETT JÓTÁLLÁS NÉLKÜL, TARTALMAZVA, DE NEM KORLÁTOZÓDVA PUSZTÁN AZ ELADHATÓSÁGBAN LÉVŐ JÓTÁLLÁSRA, ILLETVE MEGHATÁROZOTT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGRA. AZ ASUS, ILLETVE ANNAK IGAZGATÓI, TISZTSÉGVISELŐI, ALKALMAZOTTAI VAGY MEGBÍZOTTAI

SEMMILYEN ESETBEN NEM TARTOZNAK FELELŐSSÉGGEL SEMMILYEN OLYAN KÖZVETLEN, KÖZVETETT, ESETI, KÜLÖNLEGES VAGY KÖVETKEZMÉNYES KÁRÉRT, SEM KÁRTÉRÍTÉSSEL AZ ELMARADT NYERESÉG, ELMARADT BEVÉTEL, ADATVESZTÉS VAGY ÜZEMKIESÉS OKOZTA OLYAN KÁRÉRT, AMELY A JELEN KÉZIKÖNYV VAGY TERMÉK HIBÁJÁBÓL ERED, MÉG AKKOR IS, HA AZ ASUS-T TÁJÉKOZTATTÁK ENNEK LEHETŐSÉGÉRŐL.

A jelen kézikönyvben szereplő termékek és cégnevek az adott cégeik bejegyzett védjegyei vagy szerzői tulajdona lehetnek vagy sem, és használatuk kizárólag azonosítás vagy magyarázat céljából történik a tulajdonos javára, mindennemű jogsértés szándéka nélkül.

A JELEN KÉZIKÖNYVBEN SZEREPLŐ MŰSZAKI ADATOKAT ÉS INFORMÁCIÓT KIZÁRÓLAG TÁJÉKOZTATÁS CÉLJÁBÓL BIZTOSÍTUNK, ÉS ELŐZETES BEJELENTÉS NÉLKÜL, BÁRMIKOR MEGVÁLTOZHATNAK. NEM ÉRTELMEZHETŐK TOVÁBBÁ AZ ASUS ELKÖTELEZETTSÉGÉNEK. AZ ASUS NEM VÁLLAL SEMMINEMŰ FELELŐSSÉGET A KÉZIKÖNYVBEN ELŐFORDULÓ HIBÁKÉRT VAGY PONTATLAN INFORMÁCIÓKÉRT, A BENNE LEÍRT TERMÉKEKET ÉS SZOFTVERT IS BELEÉRTVE.

Copyright © 2017 ASUSTeK COMPUTER INC. Minden jog fenntartva!

A kötelezettség korlátozása

Olyan körülmények is előállhatnak, ahol az ASUS részéről történő mulasztás vagy más felelősség miatt, Ön jogosulttá válik kártérítésre az ASUS-tól. Minden ilyen esetben – függetlenül a jogalaptól, amely alapján Ön kártérítésre jogosult az ASUS-tól –, az ASUS nem vállal felelősséget a testi sérüléseken (a halált is beleértve) és az ingatlanban, illetve személyes ingóságokban bekövetkezett károkon kívül, illetve bármilyen tényleges és közvetlen károkért, amelyek a jelen Garancianyilatkozat szerinti jogi feladatok elvégzésének elmulasztásából vagy sikertelen végrehajtásából erednek, az egyes termékek szerződés szerinti listaára erejéig.

Az ASUS kizárólag a jelen Garancianyilatkozat szerinti szerződés, vagyoni kártérítés vagy jogsértés alapján köteles Önt kártalanítani veszteségekért, kárért vagy kárigényért.

Ez a korlátozás az ASUS szállítóira és forgalmazójára is érvényes. Ez a maximális érték, amelynek tekintetében az ASUS, szállítói és az Ön forgalmazója kollektívan felelősek.

AZ ASUS SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NEM TARTOZIK FELELŐSSÉGGEL A KÖVETKEZŐKÉRT:

(1) HARMADIK FÉL KÁRIGÉNYÉÉRT ÖNNEL SZEMBEN; (2) AZ ÖN NYILVÁNTARTÁSAI VAGY ADATAI MEGSEMMISÜLÉSÉÉRT VAGY KÁROSODÁSÁÉRT, VAGY (3) KÜLÖNLEGES, ESETI VAGY KÖZVETETT KÁRÉRT, ILLETVE KÖVETKEZMÉNYES GAZDASÁGI KÁROKÉRT (AZ ELMARADT NYERESÉGET VAGY MEGTAKARÍTÁST IS BELEÉRTVE), AKKOR IS HA AZ ASUS-T, A SZÁLLÍTÓIT VAGY AZ ÖN FORGALMAZÓJÁT TÁJÉKOZTATTÁK A LEHETŐSÉGÜKRŐL.

Szerviz és támogatás

Látogassa meg a több nyelven elérhető weboldalunkat: https://www.asus.com/support/

2

Notebook PC-hez E-kézikönyv

Tartalomjegyzék

 

A kézikönyvről.............................................................................................................

7

A kézikönyvben felhasznált konvenciók.................................................................

8

Ikonok..................................................................................................................................

8

Tipográfia...........................................................................................................................

8

Biztonsági óvintézkedések.....................................................................................

9

A Notebook PC használata..........................................................................................

9

A Notebook PC gondozása..........................................................................................

10

Megfelelő selejtezés.......................................................................................................

11

1. fejezet: A hardver üzembe helyezése

 

Ismerkedés a Notebook PC-vel.............................................................................

14

Felülnézet...........................................................................................................................

14

Alulnézet............................................................................................................................

20

Jobb oldal..........................................................................................................................

23

Bal oldal..............................................................................................................................

28

2. fejezet: A Notebook PC használata

 

Első lépések..................................................................................................................

34

Töltse fel a Notebook PC-t............................................................................................

34

Emelje fel a kijelzőpanel kinyitásához.....................................................................

36

Nyomja meg a Start gombot......................................................................................

36

Az érintőpad használata...............................................................................................

37

A billentyűzet használata........................................................................................

44

Funkciógombok...............................................................................................................

44

Windows® 10 billentyűk................................................................................................

45

Multimédia vezérlőbillentyűk(egyes modellek esetében)...............................

46

Numerikus billentyűzet.................................................................................................

47

Notebook PC-hez E-kézikönyv

3

3. fejezet: Munka Windows® 10 rendszerrel

 

Üzembe helyezés.......................................................................................................

50

Start menü....................................................................................................................

51

Windows® alkalmazások..........................................................................................

53

Munka Windows® alkalmazásokkal..........................................................................

54

Windows® alkalmazások testreszabása...................................................................

54

Feladatnézet.................................................................................................................

57

Snap szolgáltatás........................................................................................................

58

Snap aktív pontok...........................................................................................................

58

Műveletközpont.........................................................................................................

60

Egyéb billentyűparancsok.......................................................................................

61

Csatlakozás vezeték nélküli hálózatokhoz .......................................................

63

Wi-Fi.....................................................................................................................................

63

Bluetooth ..........................................................................................................................

64

Repülőgép mód...............................................................................................................

65

Csatlakozás vezetékes hálózatokhoz..................................................................

66

A Notebook PC kikapcsolása..................................................................................

68

A Notebook PC alvó állapotba helyezése..........................................................

69

4. fejezet: Bekapcsolási Öntesztelés (POST)

 

A Bekapcsolási Öntesztelés (POST)......................................................................

72

A POST használata a BIOS eléréséhez és a hibaelhárításhoz...........................

72

BIOS.................................................................................................................................

72

A BIOS elérése...................................................................................................................

72

BIOS beállítások...............................................................................................................

73

A rendszer visszaállítása...........................................................................................

80

Helyreállítási opció engedélyezése..........................................................................

81

Tanácsok és GYIK

 

Hasznos tanácsok a Notebook PC-hez...............................................................

84

4

Notebook PC-hez E-kézikönyv

Hardver GYIK................................................................................................................

85

Szoftveres GYIK...........................................................................................................

88

Függelékek

 

DVD-ROM meghajtó információ................................................................................

92

Blu-ray ROM meghajtó információ...........................................................................

94

A beépített modem megfelelősége.........................................................................

94

Általános áttekintés........................................................................................................

95

Nyilatkozat a hálózati kompatibilitással kapcsolatban.....................................

95

Nem hangberendezések .............................................................................................

95

A Federal Communications Commission nyilatkozata......................................

98

FCC rádiófrekvenciás sugárzásterhelési nyilatkozat...........................................

99

Figyelmeztetés a CE jelzés használatával kapcsolatban...................................

99

Vezeték nélküli működési csatorna különböző területeken............................

100

UL biztonsági tudnivalók..............................................................................................

102

Követelmény a tápellátás biztonságával kapcsolatban....................................

103

TV-Tunerre vonatkozó felhívás (csak bizonyos modelleken)...........................

103

REACH..................................................................................................................................

103

Macrovision Corporation termékkel kapcsolatos megjegyzés.......................

103

Halláskárosodás megelőzése......................................................................................

103

Skandináv országokra vonatkozó figyelmeztetések a lítiummal

 

kapcsolatban (lítium-ion akkumulátorokra vonatkozóan)..............................

104

Biztonsági tudnivalók az optikai meghajtóval.....................................................

105

kapcsolatban....................................................................................................................

105

CTR 21 jóváhagyás

 

(beépített modemmel rendelkező PC noteszgéphez)......................................

106

ENERGY STAR termék.....................................................................................................

108

Notebook PC-hez E-kézikönyv

5

Megfelelés a globális környezetvédelmi szabályozásoknak, és az erre

 

vonatkozó nyilatkozat ..................................................................................................

108

ASUS újrahasznosítási program / Visszavételi szolgáltatás..............................

109

Egyszerűsített EU megfelelőségi nyilatkozat........................................................

110

6

Notebook PC-hez E-kézikönyv

A kézikönyvről

A kézikönyv tájékoztatást nyújt a Notebook PC hardverés szoftverjellemzőiről, a következő fejezetekbe szervezve:

1. fejezet: A hardver üzembe helyezése

Ez a fejezet a Notebook PC hardverkomponenseit írja le.

2. fejezet: A Notebook PC használata

Ez a fejezet elmagyarázza, hogyan használja a Notebook PC különféle részeit.

3. fejezet: Munka Windows® 10 rendszerrel

Ez a fejezet a Windows® 10 rendszernek a Notebook PC-n történő használatáról kínál átterkintést.

4. fejezet: Bekapcsolási Öntesztelés (POST)

Ez a fejezet elmagyarázza, hogyan használja POST funkciót a Notebook PC beállításainak módosításához.

Tanácsok és GYIK

Ez a fejezet tanácsokat, illetve hardverrel valamint szoftverrel kapcsolatos GYIK-ről ad tájékozódást, amire a Notebook PC karbantartása és egyszerűbb problémáinak megoldása során hivatkozhat.

Függelékek

Ez a szakasz felhívásokat és biztonsági nyilatkozatokat tartalmaz a Notebook PC-vel kapcsolatosan.

Notebook PC-hez E-kézikönyv

7

A kézikönyvben felhasznált konvenciók

Ebben a kézikönyvben a fontos információk kiemeléséhez az üzenetek a következőképpen jelennek meg:

FONTOS! Ez az üzenet létfontosságú információt tartalmaz, amelyet a feladat végrehajtásához kötelezően be kell tartani.

MEGJEGYZÉS: Ez az üzenet kiegészítő információt és tippeket tartalmaz, amelyek segítséget nyújtanak a feladatok végrehajtásához.

FIGYELEM! Ez az üzenet fontos információt tartalmaz, amelyet be kell tartani a biztonság érdekében, miközben bizonyos feladatokat végeznek el, nehogy megsérüljenek a Notebook PC adatai és részegységei.

Ikonok

Az alábbi ikonok azt jelzik, hogy mely eszköz használható feladatok vagy eljárások sorának elvégzéséhez a Notebook PC-n.

= Használja az érintőpadot.

= Használja a billentyűzetet.

Tipográfia

Félkövér = Kötelezően kijelölendő menüt vagy elemet jelöl.

Dőlt

= Ez a hivatkozásként használható fejezeteket mutatja a

 

kézikönyvben

8

Notebook PC-hez E-kézikönyv

Biztonsági óvintézkedések

A Notebook PC használata

Ez a Notebook PC kizárólag 5°C (41°F) és 35°C (95°F) közötti hőmérsékleten használható.

Tekintse meg a Notebook PC alján lévő besorolási címkét és győződjön meg arról, hogy a hálózati adapter megfelel az értéknek.

Ne hagyja a Notebook PC-t az ölében vagy bármely testrészén, hogy elkerülje a forró készülék miatti kényelmetlenséget vagy sérülést.

Ne használjon sérült tápkábelt, kiegészítőt vagy más perifériát a Notebook PC-vel.

Ne szállítsa vagy fedje le a Notebook PC-t BEKAPCSOLT állapotban olyan anyagokkal, amelyek akadályozzák a szellőzést.

Ne tegye a Notebook PC-t labilis vagy egyenetlen munkafelületre.

A Notebook PC-t átbocsáthatja a repülőtéri átvilágító berendezéseken (futószalagra helyezve), azonban ne tegye ki kézi és egyéb mágneses detektoroknak.

Vegye fel a kapcsolatot légitársaságával az igénybe

vehető fedélzeti szolgáltatásokat, illetve a Notebook PC repülés közben történő használatával kapcsolatos korlátozásokat illetően.

Notebook PC-hez E-kézikönyv

9

A Notebook PC gondozása

A Notebook PC tisztítása előtt húzza ki a hálózati tápkábelt és vegye ki az akkumulátor egységet (ha tartalmaz ilyet). Törölje le súrolószert nem tartalmazó tisztítószerrel és néhány csepp meleg

vízzel megnedvesített, tiszta cellulózszivaccsal vagy szarvasbőrrel. A felesleges nedvességet száraz kendővel törölje le a Notebook PC felületéről.

Ne használjon erős oldószert, mint például hígítót, benzint vagy egyéb vegyszert a Notebook PC felületén vagy annak közelében.

Ne tegyen tárgyakat a Notebook PC tetejére.

Ne tegye ki a Notebook PC-t erős mágneses vagy elektromos mezőknek.

Ne tegye ki a Notebook PC-t folyadéknak, esőnek vagy nedvességnek, vagy ne használja azok közelében.

Ne tegye ki a Notebook PC-t poros környezetnek.

Ne használja a Notebook PC-t, ha gázszivárgás van a közelben.

10

Notebook PC-hez E-kézikönyv

Megfelelő selejtezés

NE dobja ki a Notebook PC-t a háztartási szeméttel. Ezt a terméket az alkatrészek újrahasználása és újrahasznosítás céljából készült. Az áthúzott kerekes szeméttárolót ábrázoló jelzéssel ellátott terméket (elektromos és elektronikus berendezéseket, valamint a higanytartalmú cellás elemet) nem szabad háztartási szemétként kezelni. Az elektronikus termékek elhelyezését illetően tájékozódjon a helyi hatóságoknál.

Ne dobja ki az akkumulátort a háztartási hulladékkal együtt.

Az áthúzott kerekes szeméttárolót ábrázoló jelzés azt jelenti, hogy az akkumulátort tilos a háztartási hulladékkal együtt leselejtezni.

Notebook PC-hez E-kézikönyv

11

12

Notebook PC-hez E-kézikönyv

1.fejezet: A hardver üzembe helyezé

1.fejezet:

A hardver üzembe helyezése

Notebook PC-hez E-kézikönyv

13

Asus F705MA, N705UN, N705UQ, N705UF, N705UD User’s Manual

Ismerkedés a Notebook PC-vel

Felülnézet

MEGJEGYZÉS: A billentyűzet elrendezése országonként vagy térségenként eltérő lehet. A Notebook PC típusától függően a számítógép megjelenése is eltérő lehet.

14” típus

14

Notebook PC-hez E-kézikönyv

15” típus

Notebook PC-hez E-kézikönyv

15

17" típus

16

Notebook PC-hez E-kézikönyv

Mikrofon

A beépített mikrofont videokonferenciára, hangalámondásra vagy egyszerű hangfelvételek készítésére lehet használni.

Kamera jelzőfény

A kamera kijelzője olyankor világít, amikor a beépített kamera használatban van.

Kamera

A beépített kamera képek, illetve videók készítését teszi lehetővé a Notebook PC-n.

Mikrofon (egyes modellek esetében)

A beépített mikrofont videokonferenciára, hangalámondásra vagy egyszerű hangfelvételek készítésére lehet használni.

Kijelző panel

A megjelenítőpanel kiváló képet biztosít fotók, videók és egyéb multimédia fájlok megtekintéséhez a Notebook PC-n.

Notebook PC-hez E-kézikönyv

17

Billentyűzet

A billentyűzet teljes méretű, QUERTZ billentyűket tartalmaz kényelmes mélységérzettel. Funkcióbillentyűkkel is rendelkezik, amelyek segítségével gyorsan elérheti a Windows®-t és vezérelheti a multimédia funkciókat.

MEGJEGYZÉS: A billentyűzet típusonként és területenként eltérő lehet.

Érintőpad

Az érintőpad a képernyőn történő navigáláshoz összetett mozdulatok használatát teszi lehetővé a magától értetődő felhasználói élmény érdekében. Hagyományos egér funkcióit is szimulálja.

MEGJEGYZÉS: További részletekért tekintse meg a kézikönyv

Érintőpad-mozdulatok használata című részét.

Power gomb

Nyomja meg az üzemkapcsolót a Notebook PC be-, illetve kikapcsolásához. A főkapcsoló gombot is használhatja a Notebook PC alvó vagy hibernált módba helyezéséhez, illetve alvó vagy hibernált módból történő felébresztéséhez.

Ha a Notebook PC nem reagál, nyomja meg és tartsa lenyomva a főkapcsoló gombot legalább négy (4) másodpercig, amíg a Notebook PC kikapcsolódik.

18

Notebook PC-hez E-kézikönyv

Bekapcsolt állapotot jelző fény

A bekapcsolt állapotot jelző fény világít, ha a Notebook PC-t BEKAPCSOLJÁK, és lassan villog, ha a Notebook PC alvó üzemmódban van.

Ujjlenyomat-érzékelő (egyes modellek esetében)

Ez a beépített ujjlenyomat-érzékelő leolvassa az ujjlenyomatát, és biometrikus hitelesítésként alkalmazza az ujjlenyomatot ahhoz, hogy beléptesse Önt a Notebook PC rendszerére.

Numerikus billentyűzet

A numerikus billentyűzet a következő két funkció között vált: számjegyek bevitele és iránygombok.

MEGJEGYZÉS: További részletekért tekintse meg a kézikönyv numerikus billentyűzet című részét.

Notebook PC-hez E-kézikönyv

19

Alulnézet

MEGJEGYZÉS: A modelltől függően a számítógép aljának megjelenése eltérő lehet.

FIGYELEM! A Notebook PC alja erősebben felmelegedhet a használat során vagy az akkumulátor egység töltése közben. Ha a Notebook PC-n dolgozik, ne tegye olyan felületre, amely eltakarhatja a szellőzőnyílásokat.

FONTOS! Az akkumulátor működési ideje a Notebook PC használati jellemzőitől és műszaki adataitól függ. Az akkumulátor egységet nem lehet szétszerelni.

14” típus

20

Notebook PC-hez E-kézikönyv

15” típus

17” típus

Notebook PC-hez E-kézikönyv

21

Szellőzőnyílások

Lehetővé teszik a hideg levegő beáramlását a Notebook PC-be, illetve a meleg levegő távozását.

FONTOS! Győződjön meg arról, hogy papír, könyv, ruházat, kábel vagy egyéb tárgy nem akadályozza a levegő áramlását a szellőzőnyílásokon. Ellenkező esetben túlhevülés történhet.

Audió hangszórók

A beépített hangszórók lehetővé teszik a Notebook PC hangjának közvetlen visszaadását. Az audió szolgáltatások szoftver által vezéreltek.

22

Notebook PC-hez E-kézikönyv

Jobb oldal

14” típus

15” típus

17” típus

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Notebook PC-hez E-kézikönyv

23

Állapotkijelzők

Az állapotjelzők segítenek azonosítani a Notebook PC hardverének aktuális állapotát.

Kétszínű akkumulátortöltés jelzőfény

A kétszínű LED mutatja az akkumulátor töltési állapotát. A részleteket lásd az alábbi táblázatban:

Szín

Állapot

Tömör fehér

Az Notebook PC áramforráshoz

 

csatlakozik, tölti az akkumulátort

 

és az akkumulátor töltésszintje

 

95% és 100% közötti.

Folyamatos

Az Notebook PC áramforráshoz

narancssárga

csatlakozik, tölti az akkumulátort

 

és az akkumulátor töltésszintje

 

kevesebb mint 95%.

Villogó

A Notebook PC akkumulátorról

narancssárga

üzemel és az akkumulátor

 

töltésszintje kevesebb mint 10%.

Jelzőfények KI

A Notebook PC akkumulátorról

 

üzemel és az akkumulátor

 

töltésszintje 10% és 100% közötti.

24

Notebook PC-hez E-kézikönyv

Bekapcsolt állapotot jelző fény

A bekapcsolt állapotot jelző fény világít, ha a Notebook PC-t BEKAPCSOLJÁK, és lassan villog, ha a Notebook PC alvó üzemmódban van.

Flash memóriakártya-olvasó

Ez a Notebook PC egy darab beépített memóriakártya olvasó nyílással rendelkezik, amely támogatja az SD, SDXC és SDHC memóriakártya formátumot.

Fejhallgató/headset/mikrofon csatlakozóaljzat

Ez az aljzat aktív hangszórók vagy fejhallgató csatlakoztatásához való. Ezen az aljzaton keresztül akár külső mikrofont vagy headsetet is csatlakoztathat.

USB 2.0-csatlakozó

Az USB (Universal Serial Bus) csatlakozó kompatibilis az USB 2.0 vagy USB 1.1 szabványú eszközökkel, pl. billentyűzetek, mutatóeszközök, flash lemezmeghajtók, külső merevlemezek, hangszórók, kamerák és nyomtatók.

Biztonsági nyílás

A biztonsági nyílás lehetővé teszi a Notebook PC rögzítését kompatibilis Notebook PC biztonsági termékek segítségével.

Notebook PC-hez E-kézikönyv

25

USB C típusú csatlakozó

Ez a Universal Serial Bus 3.0 (USB 3.0) csatlakozó akár 5 Gbit/s adatátviteli sebességet kínál és visszamenőleg kompatibilis az USB 2.0 szabvánnyal.

MEGJEGYZÉS: A port adatátviteli sebessége típusonként eltérhet.

USB 3.0-csatlakozó

Ez a Universal Serial Bus 3.0 (USB 3.0) csatlakozó akár 5 Gbit/s adatátviteli sebességet kínál és visszamenőleg kompatibilis az USB 2.0 szabvánnyal.

HDMI csatlakozó

Ide csatlakoztatható High Definition Multimedia Interface (HDMI) kábel, ami HDCP-kompatibilis a HD DVD, Blu-Ray és egyéb jogvédett tartalom lejátszásához.

26

Notebook PC-hez E-kézikönyv

LAN-csatlakozó

Csatlakoztasson egy hálózati kábelt ehhez a csatlakozóhoz, hogy a helyi hálózathoz csatlakozzon.

Tápcsatlakozó (DC) aljzat

Ehhez az aljzathoz csatlakoztassa a mellékelt tápfeszültség adaptert az akkumulátor egység töltéséhez és a Notebook PC árammal történő ellátásához.

FIGYELEM! A hálózati adapter felforrósodhat a tartós használattól. Ne takarja le az adaptert és tartsa távol a testétől, ha az elektromos hálózathoz csatlakozik.

FONTOS! Kizárólag a mellékelt tápfeszültség adaptert használja az akkumulátor egység töltéséhez és a Notebook PC árammal történő ellátásához.

Notebook PC-hez E-kézikönyv

27

Bal oldal

14” és 15” típus

17” típus

Tápcsatlakozó (DC) aljzat

Ehhez az aljzathoz csatlakoztassa a mellékelt tápfeszültség adaptert az akkumulátor egység töltéséhez és a Notebook PC árammal történő ellátásához.

FIGYELEM! A hálózati adapter felforrósodhat a tartós használattól. Ne takarja le az adaptert és tartsa távol a testétől, ha az elektromos hálózathoz csatlakozik.

FONTOS! Kizárólag a mellékelt tápfeszültség adaptert használja az akkumulátor egység töltéséhez és a Notebook PC árammal történő ellátásához.

28

Notebook PC-hez E-kézikönyv

LAN-csatlakozó

Csatlakoztasson egy hálózati kábelt ehhez a csatlakozóhoz, hogy a helyi hálózathoz csatlakozzon.

HDMI csatlakozó

Ide csatlakoztatható High Definition Multimedia Interface (HDMI) kábel, ami HDCP-kompatibilis a HD DVD, Blu-Ray és egyéb jogvédett tartalom lejátszásához.

USB 3.0-csatlakozó

Ez a Universal Serial Bus 3.0 (USB 3.0) csatlakozó akár 5 Gbit/s adatátviteli sebességet kínál és visszamenőleg kompatibilis az USB 2.0 szabvánnyal.

USB C típusú csatlakozó

Ez a Universal Serial Bus 3.0 (USB 3.0) csatlakozó akár 5 Gbit/s adatátviteli sebességet kínál és visszamenőleg kompatibilis az USB 2.0 szabvánnyal.

MEGJEGYZÉS: A port adatátviteli sebessége típusonként eltérhet.

Biztonsági nyílás

A biztonsági nyílás lehetővé teszi a Notebook PC rögzítését kompatibilis Notebook PC biztonsági termékek segítségével.

Notebook PC-hez E-kézikönyv

29

USB 2.0-csatlakozó

Az USB (Universal Serial Bus) csatlakozó kompatibilis az USB 2.0 vagy USB 1.1 szabványú eszközökkel, pl. billentyűzetek, mutatóeszközök, flash lemezmeghajtók, külső merevlemezek, hangszórók, kamerák és nyomtatók.

Flash memóriakártya-olvasó

Ez a Notebook PC egy darab beépített memóriakártya olvasó nyílással rendelkezik, amely támogatja az SD, SDXC és SDHC memóriakártya formátumot.

Fejhallgató/Headset csatlakozóaljzat

Ez az aljzat aktív hangszórók vagy fejhallgató csatlakoztatásához való. Ezen az aljzaton keresztül headsetet is csatlakoztathat.

MEGJEGYZÉS: ez a port nem támogatja a három vezetőjű 3,5 mm-es mikrofon használatát.

Állapotkijelzők

Az állapotjelzők segítenek azonosítani a Notebook PC hardverének aktuális állapotát.

Bekapcsolt állapotot jelző fény

A bekapcsolt állapotot jelző fény világít, ha a Notebook PC-t BEKAPCSOLJÁK, és lassan villog, ha a Notebook PC alvó üzemmódban van.

30

Notebook PC-hez E-kézikönyv

Loading...
+ 80 hidden pages