Sony NAS-E300HD User Manual [hu]

4-115-698-11(2)
Kezdeti lépések
Műsorszámok áttöltése és másolása
A merevlemez műsor­számainak szerkesztése
Merevlemezes audiorendszer Kezelési útmutató
NAS-E300HD
© 2009 Sony Corporation
További beállítások
Hibaelhárítás
Óvintézkedések, minőségtanúsítás
Ez a kiegészítés a készülékre előtelepített „Title Updater” szoftverre vonatkozik.
SONY SZOFTVER VÉGFELHASZNÁLÓI SZERZŐDÉS
OLVASSA EL FIGYELMESEN AZ ALÁBBI SZERZŐDÉST, MIELŐTT HASZNÁLATBA VENNÉ A SZOFTVERT. A SZOFTVER HASZNÁLATÁVAL ÖN MEGERŐSÍTI EZEN SZERZŐDÉS FELTÉTELEINEK ELFOGADÁSÁT.
FONTOS! OLVASSA EL FIGYELMESEN: Jelen Végfelhasználói Licenc Szerződés („VLSZ”) Ön és az Ön Sony készülékének („TERMÉK”) gyártója, a Sony Corporation („SONY”) között létrejött jogilag kötelező megállapodás. Jelen szerződésben a SZOFTVER fogalom kiterjed az összes SZOFTVER-re és harmadik fél által gyártott szoftverre (eltekintve a Microsoft Corporation által biztosított szoftverektől és a külön szerződéssel rendelkező egyéb szoftverektől), mely lehet a TERMÉK része, vagy az Internetről letöltött szoftver, illetve frissítésként rendelkezésre bocsátott szoftverkiegészítés. Ez a szerződés kizárólag a SZOFTVER-re vonatkozik. A SZOFTVER magában foglalja a számítógépes szoftvert, a hozzátartozó digitális és nyomtatott kiegészítőket, illetve minden „on-line” vagy elektronikus dokumentációt és a Sony által biztosított vagy jogosult frissítést. Minden, a Microsoft Corporation által biztosított szoftverre külön Végfelhasználói Licenc Szerződés érvényes, és ugyanez vonatkozhat egyéb, harmadik fél által forgalmazott szoftverekre is (mely esetben Ön erről külön értesítést kap). A SZOFTVERT kizárólag a TERMÉK működtetésével kapcsolatban jogosult használni. Ön ezennel tudomásul veszi, hogy a SZOFTVER telepítésével, másolásával, letöltésével vagy egyéb típusú használatával kapcsolatban Önt a jelen Szerződés feltételei kötik. Ha nem fogadja el jelen Szerződés feltételeit, a SONY nem biztosítja Önnek a SZOFTVER használati jogát. Ilyen esetben Ön nem jogosult a SZOFTVER használatára vagy másolására, és azonnal fel kell vennie a kapcsolatot a SONY képviselettel a további teendőkkel kapcsolatban, illetve hiánytalanul vissza kell juttatnia a TERMÉK-et és a hozzátartozó SZOFTVERT a vásárlás helyére, ahol a TERMÉK vásárlási árát visszatérítik Önnek.
SZOFTVER LICENC A SZOFTVER a szerzői jog és nemzetközi szerzői jogi egyezmények, valamint egyéb, a szellemi tulajdonra vonatkozó jogszabályok és nemzetközi egyezmények védelme alatt áll. A jelen szerződéssel a SZOFTVER használatát engedélyezzük, de tulajdonjogát nem ruházzuk át.
4-138-524-11(1)
A LICENC TERJEDELME Jelen szerződés az alábbi jogokat biztosítja Önnek: Szoftver. A SZOFTVER egy példányát telepítheti és használhatja egyetlen számítógépen. Személyes felhasználás. A SZOFTVER kizárólag személyes célokra használható. Tárolás, hálózati felhasználás. A SZOFTVER-t nem használhatja hálózaton, illetve nem továbbíthatja más számítógépekhez a hálózaton keresztül, hacsak a SZOFTVER dokumentációjában nincs másképp említve. Biztonsági másolat. A SZOFTVER-ről egyetlen biztonsági másolat készíthető, kizárólag adatvisszaállítás céljából.
EGYÉB JOGOK, KÖVETELMÉNYEK ÉS KORLÁTOZÁSOK A feltörésre, visszafejtésre és a belső felépítés elemzésére vonatkozó korlátozások. A SZOFTVER-t vagy annak bármely részét tilos átalakítani, feltörni, visszafejteni vagy belső felépítését elemezni. Az alkotóelemek elkülönítése. A szerződés a SZOFTVER-re, mint egységes termékre érvényes. Annak alkotóelemei nem különíthetőek el egynél több számítógépen történő alkalmazás céljából, hacsak a Sony ezt kifejezetten nem engedélyezi. Adatfájlok. A SZOFTVER önműködően létrehozhat olyan fájlokat, melyek a SZOFTVER működéséhez szükségesek. Az említett fájlok mindegyike úgy tekintendő, mint a SZOFTVER szerves része. Egységes TERMÉK. A SZOFTVER a TERMÉK beépített részeként kezelendő. A SZOFTVER-t kizárólag a TERMÉK-hez szabad használni, hacsak a SZOFTVER dokumentációjában nincs másképp említve. Kölcsönzés. A SZOFTVER-t tilos kölcsönözni vagy bérbe adni. SZOFTVER átruházás. Ön abban az esetben jogosult a jelen VLSZ alapján Önt megillető összes jogot másra végleges jelleggel átruházni, ha a TERMÉK-et értékesíti vagy átadja, és az átruházás után nem őriz meg egyetlen példányt sem, azaz a SZOFTVER teljes egészét (a SZOFTVER összes másolatát, beleértve az összes alkotóelemet, a digitális és nyomtatott anyagokat, az összes frissítést, illetve a jelen VLSZ-t) átadja, és ha az átvevő elfogadja jelen Szerződés feltételeit.
I
Megszűnés. Egyéb jogokra vonatkozó jogfenntartás mellett a SONY a jelen VLSZ-t visszavonhatja, amennyiben Ön a jelen VLSZ-ben foglalt feltételeket és rendelkezéseket megszegi. Ebben az esetben Ön köteles megsemmisíteni a SZOFTVER összes másolatát és alkotóelemét. Bizalmas kezelés. Ön ezennel kijelenti, hogy az ebben a SZOFTVER-ben foglalt, nem publikus információkat bizalmasan kezeli, és a SONY írásos engedélye nélkül nem fedi fel azokat mások előtt. Egyéb körülmények. Az olyan szoftverek, hálózati szolgáltatások vagy egyéb termékek biztosítását, melyek nem e SZOFTVER részét képezik, de a SZOFTVER működését befolyásolják, a szállító (szoftvergyártó, szolgáltató vagy a SONY) saját belátása szerint megszüntetheti vagy szüneteltetheti. A SONY és annak szállítói nem garantálják, hogy az említett szoftverek, hálózati szolgáltatások vagy egyéb termékek folyamatosan elérhetők maradnak, és megszakítás vagy átalakítás nélkül működnek.
SZERZŐI JOG A SZOFTVER-re vonatkozó vagy az abban foglalt összes tulajdonosi és szerzői jog (ideértve többek között a SZOFTVER-be beépített képeket, fényképeket, animációt, video- és hangfelvételeket, zenét, szöveget és mini­applikációkat), illetve a SZOFTVER összes másolatának tulajdonjoga a SONY-t vagy annak beszállítóit illeti meg. Minden egyéb, az ebben a VLSZ-ben fel nem sorolt jogot a SONY fenntartja magának.
A SZOFTVER FELHASZNÁLÁSA SZERZŐI JOG ÁLTAL VÉDETT ANYAGOKHOZ Ez a SZOFTVER alkalmas arra, hogy segítségével Ön egy harmadik fél vagy az Ön által készített tartalmat tároljon, feldolgozzon és felhasználjon. Az említett tartalmak azonban szerzői, másolásvédelmi vagy tulajdonosi jogvédelem alatt állhatnak, illetve külön szerződés védheti azokat. Ön ezennel kijelenti, hogy a SZOFTVER-t kizárólag oly módon használja, mely összhangban áll az említett tartalmakra vonatkozó összes jogi feltétellel. Ön ezennel tudomásul veszi, hogy a SONY megfelelő intézkedéseket tesz a SZOFTVER-rel tárolt, feldolgozott vagy felhasznált tartalmakra vonatkozó szerzői jogok védelme érdekében. Ezek az intézkedések kiterjednek a következők megállapítására (de nem csupán ezekre korlátozódnak): a SZOFTVER­rel történő biztonsági másolatkészítési és visszaállítási gyakorisága és az adatvisszaállítási kérés visszautasításának gyakorisága. A SZOFTVER jogosulatlan vagy törvénybe ütköző használata esetén a SONY felbontja jelen Szerződést.
NAGY KOCKÁZATÚ TEVÉKENYSÉGEK A SZOFTVER nem hibatűrő és nem olyan környezetekben történő használatra lett tervezve, gyártva és szánva, amelyekben hibamentes működés vagy folytonos on-line felügyelet szükséges. Ezért nem használható repülőgép-helymeghatározó rendszerek, nukleáris létesítmények, adatátviteli rendszerek, fegyverrendszerek, közvetett vagy közvetlen életfenntartó rendszerek, illetve légi irányítás működésében, vagy bármilyen olyan alkalmazásban vagy eszközben, amelyben a SZOFTVER meghibásodása halálos kimenetellel, vagy súlyos, testi épségben vagy vagyonban keletkező, illetve környezeti kárral járhat (nagy kockázatú tevékenységek). A SONY és beszállítói megtagadnak minden kifejezett vagy törvényi garanciát a nagy kockázatú tevékenységekre
vonatkozóan, és nem vállalnak felelősséget az ilyen felhasználásból származó károkért.
CD-ROM ADATHORDOZÓRA VONATKOZÓ KORLÁTOZOTT GARANCIA Azokban az esetekben, amikor a SZOFTVER egy biztonsági másolatát CD-ROM lemezen mellékelik, a SONY kilencven (90) napos garanciát vállal arra, hogy az Ön számára CD-ROM lemezen eljuttatott biztonsági SZOFTVER másolat – normál körülmények között – anyagában és megmunkálásában hibamentes. Ez a korlátozott garancia kizárólag Önre, mint eredeti szerződés-vásárlóra érvényes. A SONY felelőssége és az Ön kizárólagos kárpótlása a CD-ROM pótlására terjed ki, ha az valamilyen oknál fogva nem felel meg a SONY által biztosított garanciális feltételeknek, és Ön visszajuttatja azt a SONY-hoz a vásárlást igazoló számlával együtt (mely tanúsítja, hogy a CD-ROM vásárlása a vállalt garanciaidőn belül történt). A SONY nem vállal garanciát a véletlen eseményből, illetve a gondatlan vagy szakszerűtlen használatból eredő lemezkárosodásért. A CD-ROM LEMEZRE VONATKOZÓ ÖSSZES GARANCIÁLIS FELTÉTEL, BELEÉRTVE AZ ÉRTÉKESÍTHETŐSÉGRE ÉS AZ ADOTT CÉLRA VALÓ MEGFELELŐSÉGRE VONATKOZÓ GARANCIÁT IS, LEGFELJEBB A VÁSÁRLÁSTÓL SZÁMÍTOTT KILENCVEN (90) NAPIG ÉRVÉNYES. LEHETNEK OLYAN TÖRVÉNYI ELŐÍRÁSOK, MELYEK TILTJÁK A GARANCIA IDŐBELI KORLÁTOZÁSÁT, EZÉRT ELŐFORDULHAT, HOGY EZ A KORLÁTOZÁS NEM ÉRVÉNYES ÖNRE NÉZVE. EZ A GARANCIA KÜLÖNLEGES JOGOKKAL RUHÁZZA FEL ÖNT, ÉS ÖN OLYAN TOVÁBBI JOGOKKAL IS RENDELKEZHET, MELYEK AZ EGYES ÁLLAMOK TÖRVÉNYKEZÉSEIBEN KÜLÖNBÖZŐEK. A SZOFTVERRE VONATKOZÓ TOVÁBBI GARANCIÁK KIZÁRÁSA
II
Ön ezennel tudomásul veszi és elfogadja azt, hogy a SZOFTVER-t kizárólag saját felelősségére használja. A SZOFTVER-t jelen formájában, bármilyen garancia nélkül bocsátjuk rendelkezésre. Sem a SONY, sem a SONY szállítói (a továbbiakban egységesen „SONY”) nem ismernek el semmilyen más, kifejezett vagy hallgatólagos garanciát és feltételt, így – a teljesség igénye nélkül – sem a kereskedelmi forgalmazással kapcsolatos, sem egy meghatározott célra való alkalmassággal kapcsolatos garanciát vagy feltételt. A SONY NEM GARANTÁLJA, HOGY A SZOFTVER FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE MEGFEL AZ ÖN ELVÁRÁSAINAK, ILLETVE AZT, HOGY A SZOFTVER ESETLEGES HIBÁIT HELYESBÍTENI FOGJA. EZEN KÍVÜL, A SONY NEM VÁLLAL GARANCIÁT ÉS SZAVATOSSÁGOT ARRA NÉZVE, HOGY A SZOFTVER HASZNÁLATA VAGY A HASZNÁLATÁBÓL SZÁRMAZÓ EREDMÉNY KORREKT, MEGBÍZHATÓ, PONTOS VAGY EGYÉB ELVÁRÁSOKNAK MEGFELELŐ LESZ. A SONY VAGY A HIVATALOS SONY MÁRKAKÉPVISELET SEMMILYEN SZÓBELI VAGY ÍRÁSOS INFORMÁCIÓJA VAGY KÖZLÉSE NEM TEKINTHETŐ GARANCIAKÉNT VAGY A JELENLEGI GARANCIA HATÁLYÁNAK KITERJESZTÉSEKÉNT. AMENNYIBEN A SZOFTVER AZ ÖN ÉRTELMEZÉSE SZERINT HIBÁSAN MŰKÖDIK, ÖNNEK (ÉS NEM A SONY-nak VAGY A HIVATALOS SONY MÁRKAKÉPVISELETNEK) KELL MINDEN SZÜKSÉGES JAVÍTÁSI VAGY HELYREÁLLÍTÁSI KÖLTSÉGET MEGTÉRÍTENIE. EGYES ÁLLAMOK TÖRVÉNYKEZÉSÉBEN A HALLGATÓLAGOS GARANCIA NEM ENGEDÉLYEZETT, EZÉRT ELŐFORDULHAT, HOGY A FENTI KIZÁRÁSOK NEM VONATKOZNAK ÖNRE.
A SONY nem vállal garanciát arra, hogy a SZOFTVER vagy a SZOFTVER használatával letöltött adatok nem okoznak meghibásodást a számítógép hardvereiben vagy szoftvereiben. Ön ezennel tudomásul veszi és elfogadja azt, hogy a SZOFTVER-t kizárólag saját felelősségére használja, és Ön vállalja a felelősséget a SZOFTVER telepítéséért és a TERMÉK-kel történő használatáért.
A FELELŐSSÉG KORLÁTOZÁSA A SONY, ANNAK LEÁNYVÁLLALATAI ÉS AZOK LICENC-TULAJDONOSAI – A TOVÁBBIAKBAN EGYÜTTESEN „SONY” – NEM VÁLLALNAK FELELŐSSÉGET SEMMILYEN OLYAN KÖZVETLEN VAGY KÖVETKEZMÉNYES KÁRÉRT, KIFEJEZETT VAGY HALLGATÓLAGOS GARANCIA MEGSZŰNÉSÉRT, SZERZŐDÉSBONTÁSÉRT, GONDATLANSÁGBÓL VAGY KÖTELESSÉGSZEGÉSBŐL (ILLETVE EGYÉB JOGI DEFINÍCIÓBÓL) EREDŐ KÁRÉRT, AMELY EZEN TERMÉK HASZNÁLATÁBÓL ERED. AZ EMLÍTETT KÁROK LEHETNEK (IDEÉRTVE, DE NEM KIZÁRVA) AZ ÜZLETI HASZON ELMARADÁSA, AZ ÜZLETI BEVÉTEL KIESÉSE, ADATVESZTÉS, A TERMÉK VAGY BÁRMELY AZZAL KAPCSOLATOS HARDVER HASZNÁLHATÓSÁGÁNAK CSÖKKENÉSE, LEÁLLÁSI ÉS FELHASZNÁLÓI IDŐ VÁLTOZÁSA, MÉG ABBAN AZ ESETBEN IS, HA A SONY-T TÁJÉKOZATTÁK AZ ILYEN KÁROK BEKÖVETKEZTÉNEK LEHETŐSÉGÉRŐL. A SONY JELEN SZERZŐDÉS BÁRMELY PONTJA ALAPJÁN FENNÁLLÓ FELELŐSSÉGE MINDEN ESETBEN LEGFELJEBB AZ ÖN ÁLTAL A KÉSZÜLÉKÉRT FIZETETT ÖSSZEGHATÁRIG TERJED KI. EGYES ÁLLAMOK TÖRVÉNYKEZÉSÉBEN NEM ENGEDÉLYEZETT A KÖZVETLEN VAGY KÖVETKEZMÉNYES KÁROK KIZÁRÁSA VAGY KORLÁTOZÁSA, EZÉRT ELŐFORDULHAT, HOGY A FENTIEK NEM VONATKOZNAK ÖNRE.
ADATGYŰJTÉS ÉS NYOMONKÖVETÉS A SZOFTVER olyan funkciókat is tartalmaz, mely alkalmas arra, hogy a Sony és/vagy egy harmadik fél vezérelje vagy nyomonkövesse a SZOFTVER-t futtató vagy azzal kapcsolatban álló számítógépeket és eszközöket, illetve adatokat gyűjtsön azokról. Ön ezennel tudomásul veszi, hogy ilyen tevékenység előfordulhat. Kérjük, forduljon az Ön lakóhelyén illetékes címhez a SONY aktuális adatvédelmi tájékoztatójáért.
ÖNMŰKÖDŐ FRISSÍTÉS Időről időre a SONY vagy egy harmadik fél önműködően frissítheti vagy egyéb módon megváltoztathatja a SZOFTVER-t, például (de nem kizárólag ezekre korlátozva) a biztonsági funkciók fokozása céljából, hibajavítási célból vagy a szolgáltatás minőségének javítása érdekében, és ilyen esetekben Ön a SONY vagy a harmadik fél hálózati kiszolgálóival vagy egyéb eszközeivel kerülhet kapcsolatba. Az említett frissítések vagy módosítások törölhetik vagy megváltoztathatják a SZOFTVER egyes funkcióit, azok működési módját vagy egyéb jellemzőit, beleértve azokat is, melyeket Ön rendszeresen használ. Ön ezennel tudomásul veszi, hogy a SONY saját belátása szerint dönthet az említett frissítésekről, és a SONY a SZOFTVER további használatának feltételéül szabhatja a frissítések vagy módosítások maradéktalan elfogadását vagy telepítését.
EXPORT Ha a SZOFTVER-t az állandó lakhelyétől eltérő országban kívánja használni, be kell tartania az adott országban érvényes export-, import- és vámszabályokat, illetve előírásokat.
III
ELVÁLASZTHATÓSÁG Ha a jelen VLSZ bármely szakasza érvénytelenné vagy érvényesíthetetlenné válik, a fennmaradó szakaszok továbbra is érvényben maradnak. IRÁNYADÓ JOG, ILLETÉKESSÉG Jelen VLSZ tekintetében a japán jogrendszer az irányadó, függetlenül a jogrendszerek esetleges ütközésétől. A felek ezennel elfogadják a japán bíróságok nem kizárólagos illetékességét az esetleges jogvitákban. A SONY FENNTARTJA A JOGOT A SZOFTVERRE VONATKOZÓ LICENCMEGÁLLAPODÁS FELTÉTELEINEK SAJÁT BELÁTÁSA SZERINTI MÓDOSÍTÁSÁRA, MELYRŐL ÉRTESÍTÉST KELL KÜLDENIE AZ ÖN SZÁMÁRA A REGISZTRÁCIÓ SORÁN MEGADOTT EMAIL CÍMRE, ILLETVE EGYÉB JOGILAG ELFOGADOTT MÓDON ÉRTESÍTENIE KELL ÖNT ERRŐL A TÉNYRŐL. Ha nem kívánja elfogadni a módosított feltételeket (mely módosításról a SONY-nak a hatályba lépést megelőzően értesítenie kell Önt), a TERMÉKET hiánytalanul, a vásárláskor kapott minden kiegészítővel, illetve a Sony honlapjáról letöltött szoftverekkel együtt vissza kell juttatnia a jelen Szerződés első szakaszában („FONTOS-OLVASSA EL FIGYELMESEN”) rögzített feltételeknek megfelelően, a vásárlási ár visszatérítése céljából. Ha az említett értesítés kézhezvételét követően Ön folytatja a SZOFTVER használatát, úgy tekintjük, hogy tudomásul vette és elfogadta a módosított feltételeket.
KEDVEZMÉNYEZETT HARMADIK SZEMÉLY Jelen Szerződés minden vonatkozásában úgy kell tekinteni a SONY által megbízott összes olyan harmadik személyt, aki bármelyik SZOFTVER licenctulajdonosa, mint jelen Szerződés kedvezményezett harmadik személyét, aki jogosult arra, hogy a jelen Szerződés feltételeinek és előírásainak betartását érvényre juttassa.
Ha a jelen Szerződéssel vagy a korlátozott garanciával kapcsolatban kérdései lennének, lépjen kapcsolatba írásban a helyileg illetékes SONY kapcsolattartóval.
4-125-570-11(1)
Az önműködő bemutató kikapcsolása
A készüléket gyárilag úgy állítottuk be, hogy kikapcsolt állapotban (készenléti üzemmód) a kijelzőn bemutató képsor jelenjen meg. A készülék bekapcsolt állapotában a bemutató akkor jelenik meg, ha a készülékkel semmilyen műveletet nem végez 15 percig.
Kapcsolja ki a készüléket az  (üzemi) kapcsolóval, és nyomja meg többször a DISPLAY gombot mindaddig, míg az órakijelzés vagy az energiatakarékos üzemmód (nincs kijelzés) be nem kapcsol.
bemutató energiatakarékos üzemmód (nincs kijelzés)  órakijelzés

DISPLAY
IV
2
HU
FIGYELEM!
A tűzveszély és az áramütés elkerülése érdekében ne tegye ki a készüléket csapadék, nedvesség hatásának.
A tűzveszély megelőzése érdekében ne takarja el a készülék szellőzőnyílásait újságpapírral, terítővel, függönnyel stb. Soha ne állítson nyílt lángforrást, pl. égő gyertyát a készülékre.
A tűzeset és az áramütés elkerülése érdekében óvja a készüléket a cseppenő és fröccsenő víztől, és soha ne tegyen folyadékkal teli edényt, pl. virágvázát a készülékre.
Mivel a hálózati dugasszal lehet áramtalanítani a rendszert, a készüléket könnyen hozzáférhető hálózati aljzathoz csatlakoztassa. Amennyiben bármilyen rendellenességet észlel a készülék működésében, azonnal húzza ki a hálózati aljzatból.
A készüléket nem szabad több oldalról zárt térben elhelyezni és működtetni (pl. könyvszekrényben vagy beépített fülkében).
Ne tegye ki az elemeket vagy az elemeket tartalmazó készüléket erős hősugárzásnak például közvetlen napsütésnek, tűznek vagy hasonlónak.
FIGYELMEZTETÉS
Ha ezzel a készülékkel együtt más optikai eszközt is használ, növekszik a szem veszélyeztetettsége.
A készülék besorolása „CLASS 1 LASER” termék (1. osztályú lézerberendezés). Az ezt tanúsító jelölés a készülék hátoldalán található.
Csak az európai modellnél
A fülhallgató vagy fejhallgató erős hangerővel történő alkalmazása halláskárosodást okozhat.
Megjegyzés az EU irányelveket alkalmazó országok vásárlói számára
Ezt a terméket a Sony Corporation (Japán, Tokió, 1-7-1 Konan, Minato-ku) gyártotta. A termékbiztonsággal és az EMC irányelvekkel kapcsolatban a Sony Deutschland GmbH (Németország, 70327 Stuttgart, Hedelfinger Strasse 61.) a jogosult képviselő. Kérjük, bármely szervizeléssel vagy garanciával kapcsolatos ügyben, a különálló szerviz- vagy garanciadokumentumokban megadott címekhez forduljon.
Feleslegessé vált elektromos és elektronikus készülékek hulladékként való
eltávolítása (Használható az Európai Unió és egyéb európai országok szelektív hulladékgyűjtési rendszereiben)
Ez a szimbólum a készüléken vagy a csomagolásán azt jelzi, hogy a terméket ne kezelje háztartási hulladékként. Kérjük, hogy az elektromos és elektronikai hulladék gyűjtésére kijelölt gyűjtőhelyen adja le. A feleslegessé vált termékének helyes kezelésével segít megelőzni a környezet és az emberi egészség károsodását, mely bekövetkezhetne, ha nem követi a hulladékkezelés helyes módját. Az anyagok újrahasznosítása segít a természeti erőforrások megőrzésében. A termék újrahasznosítása érdekében további információért forduljon a lakhelyén az illetékesekhez, a helyi hulladékgyűjtő szolgáltatóhoz vagy ahhoz az üzlethez, ahol a terméket megvásárolta. A fenti előírás erre a tartozékra is vonatkozik: távvezérlő.
A kimerült elemek hulladékként való eltávolítása
(Használható az Európai Unió és egyéb európai országok szelektív hulladékgyűjtési rendszereiben)
Ez a jelölés az elemen vagy annak csomagolásán arra figyelmeztet, hogy az elemet ne kezelje háztartási hulladékként. Vannak olyan elemek, melyeknél a fenti szimbólummal együtt vegyjeleket is feltüntetnek. A higany (Hg) vagy az ólom (Pb) vegyjelét akkor tüntetik fel, ha az elem 0,0005%-nál több higanyt vagy 0,004%-nál több ólmot tartalmaz. Az elemek hulladékként való elhelyezésének szakszerű módjával segít megelőzni a környezet és az emberi egészség károsodását, mely bekövetkezhetne, ha nem követi a hulladékkezelés helyes módját. Az anyagok újrahasznosítása segít a természeti erőforrások megőrzésében. Olyan termékek esetén, ahol biztonsági, hatékonysági és adatkezelési okok miatt állandó kapcsolat szükséges a beépített elemekkel, az elemek eltávolításához szakember szükséges. Az elemek szakszerű hulladékkezelése érdekében a készülék hasznos élettartamának végén adja le azt a megfelelő hulladékgyűjtő vagy újrahasznosító telepen. Más típusú elemek esetében olvassa el az útmutató azon szakaszát, mely az elemek szakszerű eltávolítását részletezi. Az elemeket adja le a használt elemek számára kijelölt hulladékgyűjtő helyen. A termék vagy az elemek újrahasznosítása érdekében további információért forduljon a lakhelyén az illetékesekhez, a helyi hulladékgyűjtő szolgáltatóhoz vagy ahhoz az üzlethez, ahol a terméket megvásárolta.
3
HU
DualDisc (kettős formátumú) lemezek
A DualDisc elnevezés olyan kétoldalas lemezeket takar, melyek egyik oldalán a DVD-lejátszók által lejátszható tartalom, a másik oldalukon digitális hanganyag található. Mivel a hanganyagot tartalmazó oldal nem felel meg a Compact Disc (CD) szabványnak, az ilyen lemezek lejátszása nem garantált.
Másolásvédelmi rendszerrel ellátott zenei lemezek
Ez a készülék a Compact Disc (CD) szabványnak megfelelő lemezek lejátszására képes. Napjainkban egyre több lemeztársaság másolásvédelemmel ellátott zenei CD-lemezeket hoz forgalomba. Kérjük, ne feledje, hogy ezek között lehetnek olyanok is, melyek nem felelnek meg a CD-szabványnak, ezért ezzel a készülékkel nem lehet lejátszani.
A készülék használatba vétele előtt
A merevlemezről
A merevlemez ütés és rázkódás hatására könnyen megsérülhet, ezért tartsa be az alábbi óvintézkedéseket. A részleteket lásd a 72. oldalon.
Ne tegye ki a készüléket erős ütésnek.
Ne mozgassa a készüléket, ha a hálózati vezeték
csatlakoztatva van a hálózati aljzathoz. Ne használja a készüléket erős rázkódásnak kitett, vagy
nem rögzített helyen. Felvétel vagy lejátszás közben ne mozgassa a készüléket
és ne húzza ki a tápvezetéket. Ne próbálja meg saját maga cserélni vagy bővíteni a
merevlemezt, mert ez meghibásodást okozhat.
A merevlemez meghibásodása következtében elveszett adatok nem állíthatók vissza.
A merevlemezen lévő adatok a normál működés közben is megsérülhetnek. A Sony nem nyújt kártérítést a meghibásodott merevlemez miatti adatvesztésért.
A felvételkészítésről
A felvételkészítés előtt készítsen próbafelvételt,
különösen fontos anyag felvételekor. A Sony nem nyújt kártérítést a készülék meghibásodása
miatt elmaradt felvétel esetén.
A másolásvédelemről
Az ezzel a készülékkel felvett hanganyag a jogtulajdonos engedélye nélkül kizárólag személyes célokra használható.
A készülék normál használata közben bekövetkező meghibásodást a Sony a készülék garanciális feltételeiben meghatározottak szerint javítja, azonban a Sony nem vonható felelősségre a felvétel vagy lejátszás sikertelensége, vagy a készülék meghibásodása miatt fellépő károkért.
Az önműködő bemutatóról
Ez a készülék úgy van beállítva, hogy a megvásárlást követő legelső bekapcsoláskor önműködően bemutató képeket játsszon le. (A kijelző háttérvilágítása bekapcsolva marad, és a különböző képek megjelenítése a kikapcsolást követően (készenléti üzemmódban) is folytatódik). A bemutató kikapcsolásának módját lásd „Az önműködő bemutató kikapcsolása” című részben (21. oldal).
Néhány szó a készülékre telepített szoftverről („Title Updater”)
Mielőtt használatba venné a készüléket, kérjük olvassa el a „SONY SZOFTVER VÉGFELHASZNÁLÓI SZERZŐDÉS” című részt. A készülék használatba vétele azt jelenti, hogy Ön elolvasta és elfogadja a végfelhasználói szerződést és annak feltételeit.
Az útmutatóban használt ábrákról
Az útmutatóban használt ábrák a forgalomba hozás helyétől függően különbözhetnek. Az ábrák és a kijelzések eltérhetnek a bemutatottaktól.
Hogyan használja ezt az útmutatót?
Az útmutatóban szereplő magyarázatok és utasítások főleg a távvezérlőn található kezelőszervekre vonatkoznak, azonban az ismertetett műveletek a készülék azonos vagy hasonló elnevezésű gombjaival is végrehajthatók.
HU
4
5
HU
Tartalomjegyzék
A készülék használatba vétele előtt ................................................................................. 4
A készülék jellemzői ..............................................................................................................8
Kezdeti lépések
A mellékelt tartozékok ellenőrzése ...............................................................................10
Részegységek és kezelőszervek ......................................................................................11
Távvezérlő ...................................................................................................................................11
A készülék felülnézete ............................................................................................................14
A készülék elölnézete .............................................................................................................15
Kijelző ...........................................................................................................................................16
A hangsugárzók és az antennák csatlakoztatása ......................................................18
Az önműködő bemutató kikapcsolása ......................................................................... 21
Az óra beállítása ....................................................................................................................22
Műsorszámok áttöltése és másolása
Néhány szó az áttöltésről és a másolásról ...................................................................23
Műsorszámok áttöltése, felvétele a merevlemezre ..................................................24
Felvétel audio CD-lemezről ..................................................................................................24
Műsorszámok áttöltése MP3 lemezről, Walkmanről vagy USB-eszközről ...........26
Felvétel FM/AM rádióból, DAB-szolgáltatásról*, vagy a csatlakoztatott külső
készülékről ...........................................................................................................................27
Műsorszámok átmásolása a merevlemezről ...............................................................28
Az ovális Walkman csatlakozó csatlakoztatása .............................................................28
Zeneszámok átmásolása Walkman-re vagy USB-eszközre .......................................29
Műsorszámok törlése a Walkman-ről vagy az USB-eszközről ...............................32
* Csak a nagy-britanniai modellnél.
6
HU
Műsorszámok lejátszása
Lejátszás a merevlemezről ................................................................................................ 33
CD-lejátszás ............................................................................................................................35
Rádió vagy DAB szolgáltatás hallgatása .......................................................................37
FM/AM rádióállomás vagy DAB szolgáltatás kiválasztása* ......................................37
Rádióállomás vagy DAB szolgáltatás tárolása* ............................................................38
Zenelejátszás Walkman-ről vagy USB-eszközről .......................................................39
Digitális zenelejátszó csatlakoztatása a DMPORT aljzathoz ..................................41
Külső eszköz csatlakoztatása (AUDIO IN) .....................................................................42
Ismétléses, véletlen sorrendű, programozott lejátszás ...........................................43
A lejátszási mód kiválasztása ...............................................................................................43
Ismétléses lejátszás .................................................................................................................44
Lejátszási program létrehozása (Programozott lejátszás) .........................................44
Műsorszám keresése ...........................................................................................................45
A merevlemez műsorszámainak szerkesztése
A címinformációk letöltése ............................................................................................... 46
Albuminformációk átmásolása egy USB memóriaeszközre .....................................47
Címinformációk keresése a számítógépen .....................................................................48
A legfrissebb címinformációk áttöltése a készülékre .................................................50
A címinformációk módosítása ............................................................................................50
Szerkesztés ..............................................................................................................................52
Címek módosítása ...................................................................................................................52
Felvételek törlése .....................................................................................................................53
Szövegbevitel.........................................................................................................................54
A szöveg beírása .......................................................................................................................55
További beállítások
A kikapcsolás időzítő használata ....................................................................................56
A lejátszás időzítő használata...........................................................................................57
A felvétel időzítő használata .............................................................................................58
A készülék beállításainak módosítása ...........................................................................59
A kijelző fényerejének módosítása ....................................................................................59
A kijelzések beállítása .............................................................................................................59
A nyelv kiválasztása .................................................................................................................60
A rendszer formattálása ..................................................................................................... 61
* Csak a nagy-britanniai modellnél.
Hibaelhárítás
Hibaelhárítás ..........................................................................................................................62
Üzenetek .....................................................................................................................................69
Óvintézkedések, minőségtanúsítás
Óvintézkedések .....................................................................................................................72
A CD-lemezekről ......................................................................................................................73
Minőségtanúsítás .................................................................................................................74
Rendszerkövetelmények ....................................................................................................77
A készülékkel kompatibilis Walkman és USB-modellek .........................................78
Fogalom magyarázat ..........................................................................................................79
Tárgymutató ...........................................................................................................................80
HU
7
8
HU
A készülék jellemzői
Tárolás
Az audio CD-ről, Walkman-ról, USB-eszközökről, rádióról stb. áttöltött zeneszámokat a beépített merevlemezen (HDD) tárolhatja.
24. oldal
26. oldal
27. oldal
27. oldal
27. oldal
Merevlemez (HDD)
Lejátszás
A műsorszámokat változatos módon játszhatja le, pl. programozott sorrendben, véletlen sorrendben stb.
Véletlen sorrendű lejátszás
Ismétléses lejátszás
43. oldal
Programozott lejátszás
9
HU
Másolás
A merevlemezen lévő műsorszámokat átmásolhatja Walkman-re vagy USB­eszközre (pl. digitális zenelejátszó vagy USB memória).
Merevlemez (HDD)
28. oldal
További lehetőségek nyílnak meg Ön előtt, ha a készüléket számítógéphez csatlakoztatja
Címinformációk betöltése
A legfrissebb címinformációkat letöltheti az Internetről, a Gracenote® Music Recognition Service adatbázisból, az előretelepített „Title Updater” szoftver és egy USB memória segítségével.
46. oldal
Áttöltheti a számítógépen tárolt audiofájlokat
A számítógépen tárolt audiofájlokat egy USB-eszköz segítségével áttöltheti a merevlemezre.
26. oldal
10
HU
Kezdeti lépések
A mellékelt tartozékok ellenőrzése
Ha bármelyik tartozék hiányzik vagy sérült, kérjük, keresse fel a vásárlás helyét.
Távvezérlő (1 db)
AA (R6) típusú elem (2 db)
AM keretantenna (1 db)
FM huzalantenna (1 db)
Az alábbi három antenna egyikét mellékeltük.
Hangsugárzóvezetékek (2 db)
Hangsugárzótalpak (8 db)
Az alábbi két hangsugárzótalp-készlet egyikét mellékeltük.
Ovális csatlakozó Walkmanhez (2 db)
„A” típus
„B” típus
A csatlakozó típusa (A vagy B) a csatlakozó alján van feltüntetve. Az „A” és „B” típusú csatlakozóval kompatibilis Walkman modellek listája a 78. oldalon olvasható.
Kezelési útmutató (ez az útmutató) VÉGFELHASZNÁLÓI SZERZŐDÉS SONY
SZOFTVERHEZ (az útmutató része)
DAB huzalantenna (1 db) (csak a nagy-
britanniai modellnél)
Az alábbi két antenna egyikét mellékeltük.
11
HU
Részegységek és kezelőszervek
Távvezérlő
SLEEP gomb
A kikapcsolás időzítő beállítása vagy a beállítások ellenőrzése (56. oldal).
CLOCK/TIMER gombok
Az időzítő vagy az óra beállítása.
SELECT gomb
Az időzítő beállítások megerősítése vagy törlése (57., 58. oldal).
SET gomb
Az óra vagy az időzítő menü megjelenítése (22.,
57., 58. oldal).
  (üzemi) kapcsoló
A készülék ki- és bekapcsolása.
Üzemmódválasztó gombok
A kívánt üzemmód kiválasztása.
HDD gomb (29., 33. oldal)
WM-PORT/USB gomb (26., 39. oldal)
CD gomb (25., 35. oldal)
TUNER/BAND gomb (27., 37. oldal)
DMPORT gomb (27., 41. oldal)
AUDIO IN gomb (27., 42. oldal)
HDD REC gombok
Felvétel a merevlemezre (HDD).
HDD REC (felvétel indító) gomb (25. oldal)
HDD REC (felvételi szünet) gomb (27. oldal)
PLAY MODE és REPEAT gomb
PLAY MODE gomb
Lejátszási mód kiválasztása (43. oldal). REPEAT gomb
Az ismétlési mód kiválasztása (44. oldal).
12
HU
TUNING MODE gomb
Hangolási mód kiválasztása (37. oldal).
FM MODE gomb
Sztereó vagy mono vételi mód kiválasztása FM rádióadó hallgatása közben (38. oldal).
TUNER MEMORY gomb
Rádióállomás vagy DAB szolgáltatás kiválasztása (csak a nagy-britanniai modellnél) (38. oldal).
DSGX és EQ gomb
DSGX gomb
Dinamikusabb hangzás előállítása (Dynamic Sound Generator X-tra). E gomb többszöri megnyomásakor a DSGX funkció felváltva be- („ON”) vagy kikapcsol („OFF”). A gyári beállítás „ON”.
EQ (hangszínbeállító) gomb
A mély- és magashangok beállítása. Ezzel a gombbal kapcsolja be a „BASS” kijelzést, majd a vagy gombbal állítsa be a mélyhangokat. Ezt követően kapcsolja be a „TREBLE” kijelzést, majd a vagy gombbal állítsa be a magashangokat.
Szám-*, betűgombok
Műsorszám kiválasztása lejátszás közben, vagy szöveg bevitele (33., 54. oldal). Beprogramozott FM/AM rádióállomás vagy DAB szolgáltatás kiválasztása (38. oldal).
MUTING gomb
A hang némítása.
VOLUME+* és VOLUME− gomb
A hangerő beállítása.
Csillaggal (*) jelöljük azokat a gombokat, melyeken tapintható kiemelkedés található („5”-ös számgomb és a VOLUME + gomb).
13
HU
SEARCH gomb
Keresési üzemmódba kapcsolás HDD, CD vagy WM-PORT/USB üzemmódban (45. oldal).
DIMMER gomb
A kijelző fényerejének beállítása (59. oldal).
Menüvezérlő gombok
A menüpontok kiválasztása és a beállítások bevitele.
, , 
és  gomb Menüpont kiválasztása vagy egy beállítás módosítása.
ENTER gomb
Egy beállítás bevitele.
OPTIONS gomb
Az Option menü megjelenítése (25., 36., 52., 60. oldal). A menüpontok a kiválasztott üzemmódtól függően változnak.
BACK gomb
Visszalépés az előző kijelzésre (32., 34., 53. oldal).
TUNE + • TUNE −, és + • −
gomb
TUNE + és TUNE − gomb
A vételi frekvencia beállítása (37. oldal).
és gomb
Ugrás a műsorszám elejére (33. oldal).
+ és − gomb
Album vagy mappa kiválasztása (33. oldal).
Vezérlőgombok
Az alapfunkciók vezérlése mindegyik üzemmódban.
(lejátszás) gomb*
(keresés vissza) és (keresés előre) gomb
(szünet) gomb
(állj) gomb
DISPLAY gomb
A kijelzett információk (lejátszási idő, óra, bemutató stb.) kiválasztása (21., 33., 36., 40., 53. oldal).
Csillaggal (*) jelöljük azokat a gombokat, melyeken tapintható kiemelkedés található (a vezérlőgombok közül a (lejátszás) gomb).
14
HU
A készülék felülnézete
A „Walkman” (WM-PORT) ovális
csatlakozójához illeszkedő aljzat
A készülékhez mellékelt vagy külön megvásárolható „Walkman” (28. oldal) ovális csatlakozójához illeszkedő aljzat.
Kijelző (16. oldal) Üzemmódválasztó gombok
Az üzemmód kiválasztására szolgál.
HDD gomb (29., 33. oldal)
WM-PORT/USB gomb (26., 39. oldal)
CD gomb (25., 35. oldal)
TUNER/BAND gomb (27., 37. oldal)
DMPORT gomb (27., 41. oldal)
AUDIO IN gomb (27., 42. oldal)
SEARCH gomb
Keresési üzemmódba kapcsolás HDD, CD vagy WM-PORT/USB üzemmódban (45. oldal).
Funkciógombok
Az alapfunkciók vezérlése mindegyik üzemmódban.
(lejátszás/szünet) gomb
(állj) gomb
  (üzemi) kapcsoló és STANDBY jelző
 (üzemi) kapcsoló
A készülék be- és kikapcsolása. STANDBY jelző
Akkor világít, ha a készülék ki van kapcsolva.
BACK gomb
Visszalépés az előző képernyőre vagy a rendszer formázása (32., 34., 53., 61. oldal).
Menüvezérlő gombok, és
TUNE+ • TUNE− gombok
A menüpontok kiválasztása és a beállítások bevitele.
, ,  és  gombok
Menüpont kiválasztása vagy egy beállítás módosítása.
ENTER gomb
Egy beállítás bevitele.
és gombok
Keresés gyorsított lejátszással hátra és előre (33. oldal).
TUNE + és TUNE − gombok
A vételi frekvencia beállítása (37. oldal).
15
HU
DIMMER gomb
A kijelző fényereje (59. oldal).
HDD REC gomb
Felvétel a merevlemezre vagy a rendszer formázása (25., 61. oldal).
TRANSFER gomb
Műsorszámok másolása USB-eszközre vagy Walkmanre (30. oldal).
A készülék elölnézete
TITLE UPDATE gomb
A címfrissítő (Title Update) funkció bekapcsolása (47. oldal).
A nagy-britanniai modellnél
DAB AUTO SCAN/TITLE UPDATE gomb
DAB AUTO SCAN gomb
DAB üzemmódban a DAB szolgáltatások önműködő keresése (20. oldal).
OPTIONS gomb
Az Option menü megjelenítése (25., 36., 52.,
60. oldal). A menüpontok a kiválasztott üzemmódtól függően változnak.
  (fejhallgató) aljzat
Fejhallgató csatlakoztatásához.
AUDIO IN aljzat
Külső készülék audiokimenetének csatlakoztatásához (42. oldal).
Lemeztálca
CD-lemez behelyezéséhez (35. oldal).
Távvezérlés érzékelő   gomb
A lemeztálca nyitása, zárása (35. oldal).
CDHDD ONE-TOUCH REC gomb
A CD-lemez nagysebességű másolása a merevlemezre (24. oldal).
VOLUME szabályozó
A hangerő beállítása.
(USB) aljzat
USB-eszköz vagy Walkman csatlakoztatása (26., 39. oldal).
16
HU
Kijelző
DSGX jelző
Akkor világít, ha a DSGX funkció be van kapcsolva (12. oldal).
Időzítő jelzők
SLEEP
Akkor világít, ha beállította a kikapcsolás időzítőt (56. oldal).
REC
Akkor világít, ha beállította a felvétel időzítőt (58. oldal).
PLAY
Akkor világít, ha beállította a lejátszás időzítőt (57. oldal).
TAG jelző
Akkor világít, ha az éppen lejátszott műsorszám ID3 adatait kijelzi a készülék.
WM-PORT jelző
Akkor világít, ha Walkmant csatlakoztatott a WM-PORT aljzathoz (26., 39. oldal).
USB jelző
Akkor világít, ha Walkmant vagy USB-eszközt csatlakoztatott az (USB) aljzathoz (26.,
39., 47. oldal). (Az USB jelző nem világít, ha a Walkmant a WM-PORT aljzathoz csatlakoztatja.)
Lejátszási mód jelzők
A pillanatnyi lejátszási módot jelzik (43. oldal).
Rádióvétel jelzők
A pillanatnyi rádióvételi módot, funkciót jelzik (37. oldal).
Szöveges információ
Folyamatjelző és szöveges információk, pl. műsorszámcím, albumcím vagy üzemmódnév megjelenítése.
17
HU
18
HU
A hangsugárzók és az antennák csatlakoztatása
Hangsugárzóvezetékek
Nyomja le a csatlakozó aljánál lévő fület, és helyezze be a megfelelő hangsugárzóvezetéket: a piros vonallal jelölt vezetéket a + csatlakozóhoz, a jelölés nélküli vezetéket a – csatlakozóhoz kell csatlakoztatni. Győződjön meg róla, hogy a vezetékek fémes része (nem a műanyag szigetelőhüvely) megfelelően csatlakozik-e a hangsugárzó-csatlakozóhoz.
Egyeztesse a SPEAKER csatlakozókon lévő kiemelkedé­seket a megfelelő hangsugárzóvezetékekkel, és ütközésig tolja be a vezetékeket a SPEAKER aljzatokba.
Megjegyzés
Ehhez a készülékhez kizárólag a mellékelt hangsugárzókat szabad csatlakoztatni.
Hálózati vezeték
A hálózati vezetéket a többi vezeték csatlakoz­tatása után csatlakoztassa a hálózati aljzathoz. Ha a csatlakozódugasz nem illeszthető be a hálózati aljzatba, távolítsa el a mellékelt csatlakozódugasz átalakítót (csak az átalakítóval felszerelt modellek esetén). Amikor a megvásárlás után először csatlakoztatja a készüléket a hálózathoz önműködően megjelenik a bemutató. (Alapértelmezett érték szerint a bemutató a kikapcsolt készüléken is megjelenik.) A bemutató kikapcsolásának módját lásd „Az önműködő bemutató kikapcsolása” című részben (21. oldal).
DAB huzalantenna (csak a nagy-britanniai modellnél)
Külön megvásárolható kültéri DAB antennával jobb DAB vételt és hangminőséget érhet el. A mellékelt DAB huzalantenna használata csak átmeneti ideig javasolt, amíg felszereli a külön megvásárolható kültéri DAB antennát. A külön megvásárolható kültéri DAB antenna felszereléséhez F-típusú dugasszal ellátott 75 -os koaxiális vezeték szükséges (külön megvásárolható).
vagy
Ezt az oldalát
csatlakoztassa
19
HU
Az ábrákon szereplő modell külső megjelenése eltérhet az Ön országában kapható készülékétől.
FESZÜLTSÉGVÁLASZTÓ
A feszültségváltóval ellátott modellek esetén állítsa be a feszültségváltót (VOLTAGE SELECTOR) a helyi viszonyoknak megfelelően.
* Brazil modell: 127 V vagy 220 V.
DMPORT (DIGITAL MEDIA PORT)
DIGITAL MEDIA PORT illesztő csatlakoztatásához, a digitális audiolejátszó műsorszámainak lejátszásához (41. oldal).
AM keretantenna
Keressen olyan helyet, és helyzetet, amely jó vételi minőséget biztosít, és így helyezze el az antennát. Zaj kialakulásának elkerülése érdekében az AM keretantennát a készüléktől és egyéb külső berendezésektől távol helyezze el.
vagy
vagy
A barna színű oldalát csatlakoztassa.
FM huzalantenna
Keressen olyan helyet, és helyzetet, amely jó vételi minőséget biztosít, és így helyezze el az antennát.
Kültéri antenna
A külső antenna csatlakoztatásához használjon a kereskedelemben kapható 75 koaxiális vezetéket.
Megjegyzés
Helyezze távolabb az FM és AM antennát a hangsugárzó-, a hálózati csatlakozó­és az USB-vezetékektől a zajos vétel megelőzése érdekében.
20
HU
Elemek behelyezése a távvezérlőbe
Csúsztassa el és távolítsa el az elemtartó fedelet, majd helyezze be a 2 db mellékelt AA (R6) típusú elemet, először a pólust beillesztve, ügyelve az alábbi ábrán látható polaritásra. Ha a távvezérlő már nem működteti a készüléket, cserélje ki mindkét elemet.
Megjegyzések
Az elemek szakszerűtlen kezelése szivárgást vagy
robbanást okozhat. Tartsa be az alábbi előírásokat:
— Az elemek behelyezésekor ügyeljen a megfelelő
+ és − polaritásra.
— Ne használjon együtt új és régi, vagy eltérő gyártótól
származó elemeket. — A szárazelemeket tilos feltölteni. — Ha hosszabb ideig nem használja a távvezérlőt,
vegye ki az elemeket. — Ha kifolyt az elektrolit, törölje szárazra az elemtartót
és helyezzen be új elemeket.
Ne irányítsa a készülék távvezérlés érzékelőjét erős
fényforrás, például közvetlen napfény vagy lámpa felé. Ellenkező esetben a távvezérlő működésében üzemzavar keletkezhet.
Átlagos használat mellett a távvezérlő legalább 6
hónapig működik az elemekkel. Ha a távvezérlő már nem működteti a készüléket, cserélje ki mindkét elemet.
Az önműködő DAB keresés futtatása
Amikor a megvásárlás után először kapcsolja be a készüléket, önműködően megkezdődik a DAB szolgáltatások keresése, és a készülék létrehozza az elérhető szolgáltatások listáját. Ha a DAB keresést később szeretné újból lefuttatni, tegye a következőket. Ez a funkció csak a nagy-britanniai modellnél elérhető.
1
Nyomja meg a készülék DAB AUTO SCAN gombját.
Az „Auto Scan?” és a „Push ENTER” felirat váltakozik a kijelzőn.
2
Nyomja meg az ENTER gombot.
A keresés megkezdődik. Az „Auto Scan” megjelenik. Az elérhető DAB szolgáltatások számától függően a keresés több percig is tarthat. Amikor a keresés befejeződik, az elérhető szolgáltatások listája megjelenik.
Megjegyzések
Ha az adott körzetben nincs DAB műsorszórás, a „No
Service” jelenik meg. DAB keresés közben ne nyomjon meg egyetlen gombot
sem a távvezérlőn. A keresés félbeszakad, és a lista nem lesz teljes. Ilyen esetben futtassa újra a DAB keresést.
Ha elköltözik, a fenti műveletet ismét végre kell hajtania
az új körzetben fogható állomások behangolásához. A fenti művelettel a korábban tárolt beállítások
törlődnek. Mielőtt kihúzná a DAB antennát, ellenőrizze, hogy a
készülék ki van-e kapcsolva. Ellenkező esetben a tárolt DAB beállítások törlődhetnek.
Ez a készülék nem támogatja az adat-alapú
szolgáltatásokat.
A hangsugárzótalpak felszerelése
A biztonság fokozása, és az elmozdulás megakadályozása érdekében erősítse fel a hangsugárzókra a mellékelt csúszásgátló talpakat.
vagy
21
HU
Az önműködő bemutató kikapcsolása
Gyári beállítás szerint a készülék kijelzőjén kikapcsolt állapotban is önműködően megjelenik a bemutató kijelzés.
Az önműködő bemutató bekapcsolásához tegye a következőket.
Kapcsolja ki a készüléket az 
1
(üzemi) kapcsolóval.
A készenlét jelző világít. Ha most először kapcsolja be a készüléket, és a bemutató megkezdődik, ugorjon a 2. lépésre.
Nyomja meg többször a DISPLAY
2
gombot mindaddig, míg az órakijelzés helyén a (–– : ––) kijelzés vagy az energiatakarékos üzemmód (nincs kijelzés) meg nem jelenik.
A DISPLAY gomb többszöri megnyomásakor a kijelzőn az alábbi információk váltják egymást:
Bemutató
(nincs kijelzés)  Óra  Bemutató  ... (: gyári beállítás).
Ha az órát vagy az energiatakarékos kijelzési módot választja ki, a bemutató kikapcsol. (Az órakijelzés 8 másodpercig megjelenik, majd kialszik.) Ha bekapcsolja a bemutató funkciót, az alábbi esetekben a bemutató kijelzések önműködően megjelennek:
Ha kikapcsolja a készüléket.
Ha bekapcsolt állapotban 15 percig
semmilyen műveletet nem végez (csak HDD, CD vagy WM-PORT/USB üzemmódban).
Energiatakarékos üzemmód
Az óra beállítása
Állítsa be pontosan az órát a funkciók megfelelő működéséhez. Az órát az alábbi eljárással állíthatja be.
CLOCK/TIMER SET
/ENTER
/
Kapcsolja be a készüléket a 
1
(üzemi) kapcsolóval.
Nyomja meg a CLOCK/TIMER SET
2
gombot.
Megjelenik az órabeállító kijelzés, és az óra kijelzés villog. Ha a kijelzőn az óra/időzítő beállító menü jelenik meg, a / gombbal válassza ki a „CLOCK SET” opciót, és nyomja meg az ENTER gombot.
 (üzemi) kapcsoló
22
A / gombbal állítsa be az órát, és
3
nyomja meg az ENTER gombot.
Hasonló módon állítsa be a percet is.
4
A hálózati vezeték kihúzása és áramszünet esetén az óra beállításai elvesznek.
HU
Műsorszámok áttöltése és másolása
Néhány szó az áttöltésről és a másolásról
A készülék lehetővé teszi a műsorszámok áttöltését a merevlemezre különféle műsorforrásokról, és az áttöltött adatok kezelését. A műsorszámokat átmásolhatja Walkmanre és USB-eszközre. Kérjük ne feledje, hogy CD-lemezről vagy rádióból nem másolhat műsorszámokat közvetlenül a Walkmanre vagy USB-eszközre. Ehhez először át kell töltenie vagy fel kell vennie a műsorszámokat a merevlemezre, majd onnan kell átmásolni a Walkmanre vagy az USB-eszközre. A kompatibilis Walkman modelleket és USB-eszközöket lásd a 78. oldalon.
Műsorszámok áttöltése vagy felvétele a merevlemezre
Audio CD
Walkman, USB-eszköz
FM/AM/DAB*
Külső készülék (AUDIO IN)
Digitális zenele­játszó (DMPORT)
Merevlemez
(HDD)
Walkman
USB-eszköz
* Csak a nagy-britanniai modellnél.
Műsorszámok átmásolása a merevlemezről
23
HU
Loading...
+ 61 hidden pages