KORLÁTOZOTT JOGOKRA VONATKOZÓ FIGYELMEZTETÉS: Ha az adatok vagy szoftverek a GSA (General
Services Administration) irányelveinek megfelelő szerződés alapján kerültek átadásra, akkor a használatnak,
sokszorosításnak vagy nyilvánosságra hozatalnak a GS-35F-05925 számú szerződés szerint kell történnie.
• Ez az útmutató a lent felsorolt Lenovo termékmodell(ek) re vonatkozik. A termékmodell némiképp
eltérhet a jelen útmutató illusztrációin láthatótól.
ModellnévGéptípus (MT)
Yoga Duet 7 13IML0582AS
• A jelen útmutató olyan kiegészítőkről, funkciókról és szoftverekről tartalmazhat információkat,
amelyek nem minden modellen állnak rendelkezésre.
• A jelen útmutató a Windows 10 operációs rendszeren alapuló utasításokat tartalmaz. Az utasítások
nem vonatkoznak a többi operációs rendszer telepítésére és használatára.
• A Microsoft
rendszert. Emiatt előfordulhat, hogy az operációs rendszerhez kapcsolódó utasítások elavulnak. A
legfrissebb információk a Microsoft forrásaiban találhatók.
• Az útmutató tartalmát előzetes értesítés nélkül megváltoztathatjuk. A legújabb verzió a következő
webhelyről tölthető le:
®
– a Windows Update-en keresztül – rendszeresen módosítja a Windows® operációs
9. MikrofonokBeszéd vagy más hanganyagok rögzítésére szolgál.
Észleli a felhasználó viselkedését, és automatikusan elvégzi a
beállításokat.
Megjegyzés: Amikor a számítógép Táblagép, Készenléti vagy
Leválasztott módban van, akkor a megfelelő szögben működik az
érzékelő.
* bizonyos modellek esetén
2
Felhasználói kézikönyv
Bal oldali nézet
1. Hangszóró
2. Nano SIM-kártyahely* /microSD-
kártyahely
3. Kombinált audiocsatlakozóA csatlakozóhoz fejhallgatót vagy 3,5 mm-es (0,14 hüvelykes), 4
4. Tápcsatlakozó/USB-C
TM
-csatlakozó (2)
Hangot ad ki.
• A (külön értékesített) nano SIM- (Subscriber Identification
Module) kártya szélessávú mobilhálózathoz való csatlakozáshoz
használható.*
• A (külön értékesített) microSD-kártya adatok átvitelére vagy
tárolására szolgál.
pólusú csatlakozóval rendelkező mikrofonos fejhallgatót
csatlakoztathat.
Megjegyzés: A csatlakozóval nem használhatók önálló külső
mikrofonok. Ha mikrofonos fejhallgatót használ, olyat válasszon,
amely egyetlen csatlakozóval van ellátva.
• Csatlakoztassa a hálózati adaptert a csatlakozóhoz a
számítógép tápellátásához és az akkumulátor töltéséhez.
• Külső kijelzők, valamint tároló- vagy adateszközök
csatlakoztatásához.
Megjegyzés: Külső eszközök csatlakoztatásához megfelelő
adapterre lehet szükség.
* bizonyos modellek esetén
1. fejezet. A számítógép részei3
Jobb oldali nézet
1. USB-CTM-csatlakozó (Always-on)Az Always-on csatlakozó akkor is tudja tölteni a külső
eszközöket, amikor a számítógép ki van kapcsolva, illetve alvó
vagy hibernált módban van. Az Always-on funkció az UEFI/BIOS
Setup Utility kapcsolható be vagy ki.
Megjegyzés: Ha a számítógépre előzetesen telepítette a Lenovo
Vantage alkalmazást, akkor ebből is engedélyezheti/letilthatja az
Always-on funkciót.
2. Hangerő gombokA rendszer hangerejének növelésére vagy csökkentésére nyomja
meg a gombot.
3. Főkapcsoló (jelzővel)
4. Hangszóró
• A számítógép bekapcsolásához vagy alvó állapotba
helyezéséhez nyomja meg ezt a gombot.
• Az állása jelzésére egy lámpa van integrálva a főkapcsolóba.
- Világít: A számítógép be van kapcsolva.
- Nem világít: A számítógép hibernálva van vagy ki van
kapcsolva.
- Villog: A számítógép alvó módban van.
Hangot ad ki.
4Felhasználói kézikönyv
Hátulnézet
1. Hátsó kamera
2. Lehajtható állvány
zsanérok
3. Lehajtható állványA letéve megtámasztja a számítógépet.
Álló- és mozgóképek rögzítése a fotók és videók készítéséhez és a
videocsevegéshez.
Hajtsa le a lehajtható állványt.
Alulnézet
1. Pogo csatlakozó vezetőtüskévelA vezetőtűkkel rendelkező pogo csatlakozó segítségével
mágnesesen csatlakoztatható a billentyűzet a számítógéphez.
1. fejezet. A számítógép részei5
Bluetooth fólia billentyűzet
1. Pogo csatlakozó
vezetőtüskével
2. Bluetooth fólia billentyűzet
kapcsoló
3. Bluetooth-fény
A vezetőtűkkel rendelkező pogo csatlakozó segítségével mágnesesen
csatlakoztatható a billentyűzet a számítógéphez.
A következő funkciók engedélyezésére állítsa különböző állásokba a
kapcsolót.
• Ki állás: Ki van kapcsolva a billentyűzet.
• Középső állás: Be van kapcsolva a billentyűzet, és az utoljára
kapcsolódott eszközhöz kapcsolódik.
• Bluetooth ikon állás: Nyomja meg, és három másodpercig tartsa
megnyomva a Bluetooth fólia billentyűzet kapcsolót Bluetooth ikon
állásban. A billentyűzet engedélyezi a Bluetooth-párosítást.
Megjegyzés: A kapcsoló elengedése után rugós kapcsoló automatikusan
visszanyomja a középső állásba.
• Folyamatos sárga: A pogo csatlakozón keresztül töltődik a billentyűzet.
• Fehér fénnyel folyamatosan villogás (maximum 1 percig): Párosítás
• Folyamatos fehér fény (három másodpercig), majd kikapcsolás: Párosítva
• Lassan villogó fehér fény: Működik és csatlakoztatva van a pogo
csatlakozóval a billentyűzet.
• Villogó sárga: Alacsony az akkumulátor töltési szintje.
• Nem világít:
- Teljesen fel van töltve, és csatlakoztatva van a pogo csatlakozóval a
billentyűzet.
- Lemerült a billentyűzet akkumulátora.
4. BillentyűzetKarakterek bevitelére és a programok vezérlésére szolgál.
Megjegyzés: A billentyűzeten gyorsbillentyűk és funkcióbillentyűk is
találhatók a beállítások módosításához, valamint a feladatok gyors
elvégzéséhez.
5. ÉrintőfelületÉrintéssel hajthatók végre a hagyományos egérműveletek.
Megjegyzés: Az érintőfelület támogatja a multi-Touch funkciót is.
6Felhasználói kézikönyv
Kiegészítők és műszaki leírások
Méretek
AC hálózati adapter
Akkumulátorcsomag
MikroprocesszorA mikroprocesszor információinak megtekintéséhez kattintson a jobb gombbal a Start
Megjegyzés: Az akkumulátor kapacitása egy tipikus, átlagos kapacitás, adott tesztkörnyezetben
mérve. A mért kapacitás más környezetben eltérhet, azonban nem lehet kevesebb, mint a névleges
kapacitás. (lásd termék címke).
USB átviteli sebességre vonatkozó nyilatkozat
Számos olyan tényezőtől függően, mint például a gazdagép és a perifériás eszközök feldolgozási
képessége, a fájlattribútumok és egyéb, rendszer konfigurációval és működési környezettel
kapcsolatos tényezők, az eszközön található különböző USB-csatlakozók használatakor a tényleges
átviteli sebesség változik, és lassabb lesz, mint az egyes megfelelő eszközökre vonatkozóan az
alábbiakban felsorolt adatsebesség.
USB-eszközAdatsebesség (Gbit/s)
3.2 Gen 1
3.2 Gen 2
3.2 Gen 2 × 2
5
10
20
Működési környezet
Maximális magasság (túlnyomás biztosítása nélkül)
3048 m (10 000 láb)
Hőmérséklet
• Legfeljebb 2438 m (8000 láb) magasságig
- Működés során: 5 °C–35 °C (41 °F–95 °F)
- Tárolási során: 5 °C–43 °C (41 °F–109 °F)
• 2438 m-nél (8000 láb) nagyobb magasságokban
- Maximális hőmérséklet, amikor alacsony nyomáson működik: 31,3 °C (88 °F)
Megjegyzés: Töltés során az akkumulátor hőmérséklete nem mehet 10 °C (50 °F) alá.
Relatív páratartalom
• Működés során: 8–95% páratartalom mellett 23 °C (73 °F) hőmérsékleten
Szövetből készült a Bluetooth fólia billentyűzet alsó borítása. Bánjon gondosan a billentyűzettel, hogy
sokáig használhassa e terméket. Ha lehetséges, száraz, jól szellőző, közvetlen napsugárzástól védett
helyre tegye a számítógépet. Ne használja a számítógépet poros, piszkos helyen, valamint kifejezetten
meleg, illetve hideg környezetben.
8
Felhasználói kézikönyv
2. fejezet A számítógép használatának alapjai
Windows 10-zel kapcsolatos tudnivalók
Ismerkedjen meg a Windows 10 használatának alapjaival – és máris munkához láthat. A Windows
10-zel kapcsolatosan a Windows súgójában talál további információt.
Windows-fiók
A Windows operációs rendszer használatához létre kell hozni legalább egy fiókot. Ez lehet helyi fiók
vagy Microsoft-fiók is.
Helyi fiókok
A helyi fiókot egy megadott, Windows-kompatibilis eszközön hozzák létre, és csak az adott eszközön
használható. Javasoljuk, hogy az eszközhöz való jogosulatlan hozzáférés megakadályozása érdekében
minden helyi fiókhoz állítson be jelszót.
Microsoft-fiók
A Microsoft-fiók olyan felhasználói fiók, amelynek a használatával bejelentkezhet a Microsoft
szoftvereibe és szolgáltatásaiba. Ha olyan Microsoft-szolgáltatásokat használ, mint a OneDrive, az
Outlook.com, az Xbox Live, az Office 365 vagy a Skype, akkor előfordulhat, hogy már rendelkezik
ilyennel. Ha nincs ilyen fiókja, ingyenesen létrehozhat egyet.
A Microsoft-fiók használata két fő előnnyel jár:
• Csak egyszer kell bejelentkezni. Ha Microsoft-fiókkal jelentkezik be a Windows 10 rendszerbe,
akkor nem kell újra bejelentkeznie a OneDrive, a Skype, az Outlook.com és más Microsoftszolgáltatások használatához.
• A beállítások szinkronizálhatók. Ha Microsoft-fiókjával jelentkezik be több Windows-kompatibilis
eszközre, akkor a Windows egyes beállításai szinkronizálhatók az eszközök között.
Váltás a helyi és a Microsoft-fiók között
Ha helyi fiókkal jelentkezik be a Windows 10 rendszerbe, átválthat egy Microsoft-fiók használatára is.
1. lépés: Nyissa meg a Start menüt, és válassza ki a Gépház ➙ Fiókok menüpontot.
2. lépés: Válassza a Bejelentkezés Microsoft-fiókkal lehetőséget.
3. lépés: Ha már van Microsoft-fiókja, adja meg a fiók nevét és jelszavát a bejelentkezéshez. Ha
nincs, válassza a Létrehozás lehetőséget egy új Microsoft-fiók készítéséhez.
Megjegyzés: Amikor az eszközön először használ Microsoft-fiókot, az eszköznek
csatlakoznia kell az internetre.
Ha át szeretne váltani egy helyi fiók használatára, nyissa meg a Start menüt, és válassza a
Beállítások ➙ Fiókok ➙ Bejelentkezés helyi fiókkal beállítást.
További felhasználói fiókok hozzáadása
Ha a Windows rendszerben további felhasználói fiókokat szeretne felvenni, akkor a fiókjának
„Rendszergazda” típusú fióknak kell lennie.
Akkor érdemes további felhasználói fiókokat felvenni, ha a számítógépet családtagjaival vagy más
felhasználókkal kell megosztani.
1. lépés: Nyissa meg a Start menüt, és válassza ki a Gépház ➙ Fiókok ➙ Családtagok és más felhasználók menüpontot.
2. lépés: Válassza a Más új személy felvétele a gépre lehetőséget.
Megjegyzés: Családtagok felvételéhez Microsoft-fiókkal kell bejelentkeznie.
3. lépés: Állítsa be a felhasználónevet és a jelszót a fiókhoz.
Az arcfelismerés beállítása
Ha a számítógép rendelkezik Windows Hello-kompatibilis infravörös kamerával, akkor beállíthatja az
arcfelismerést, és bejelentkezhet az arcával.
1. lépés: Nyissa meg a Start menüt, és válassza a Gépház ➙ Fiókok ➙ Bejelentkezési
lehetőségek menüpontot.
Megjegyzés: Csak olyan helyi fiók használható, amelyet jelszó véd. Máskülönben az
arcfelismerés nem állítható be.
2. lépés: Az Eszközre való bejelentkezés kezelése menüpontban válassza ki a Windows Hello arcfelismerés ➙ Beállítás ➙ Első lépések menüpontot.
3. lépés: Az arcfelismerés elvégzéséhez kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.Hozzon létre
egy PIN-kódot, amikor a rendszer megkéri, arra az esetre, ha az arcfelismerés nem
működne a Windows rendszerbe való bejelentkéskor.
A Windows asztal
1. Fiók
2. Dokumentumok
3. Képek
10Felhasználói kézikönyv
Megváltoztathatja a fiókbeállításokat, zárolhatja a számítógépet,
vagy kijelentkezhet az aktuális fiókból.
Nyissa meg a Dokumentumok mappát, ahová a rendszer
alapértelmezés szerint menti a fogadott fájlokat.
Nyissa meg a Képek mappát, ahová a rendszer alapértelmezés
szerint menti a fogadott képeket.
4. Gépház
Nyissa meg a Beállítások menüpontot.
5. Főkapcsoló
6. Start gomb
7. Windows kereső
8. Feladatnézet
9. A Windows értesítési területe
10. Akkumulátor állapota ikon
11. Hálózat ikon
12. Műveletközpont
A számítógép leállítása, újraindítása vagy alvó állapotba
helyezése.
Nyissa meg a Start menüt.
Adja meg a keresett kifejezést a keresőmezőben. A keresési
eredmények a számítógépről és az internetről is származhatnak.
Megjeleníti az összes megnyitott alkalmazást, és váltogathat
közöttük.
Itt jelennek meg az értesítések és az egyes szolgáltatások
állapota.
Megjeleníti az energiaellátás állapotát, és itt módosíthatók az
akkumulátorral vagy az energiaellátással kapcsolatos beállítások.
Lehetővé teszi az elérhető vezeték nélküli hálózatokhoz történő
kapcsolódást, és megjeleníti a hálózat állapotát.
Megjeleníti az alkalmazások legutóbbi értesítéseit, és gyors
hozzáférést biztosít egyes szolgáltatásokhoz.
A Start menü megnyitása
• Kattintson a Start gombra.
• Nyomja meg a Windows-billentyűt a billentyűzeten.
A Vezérlőpult megnyitása
• Nyissa meg a Start menüt, és válassza a Windows Rendszer ➙ Vezérlőpult menüpontot.
• Használja a Windows Search funkciót.
Egy alkalmazás megnyitása
• Nyissa meg a Start menüt, és válassza ki a megnyitni kívánt alkalmazást.
• Használja a Windows Search funkciót.
Windows-frissítések (bizonyos modellek esetén)
A Microsoft rendszeresen funkcionális és biztonsági frissítéseket ad ki a Windows operációs
rendszerhez. A Windows adott verziójára vonatkozó frissítések automatikusan letöltődnek, amikor a
számítógép csatlakozik az internethez. A frissítések letöltésekor a rendszer felkéri, hogy indítsa újra a
számítógépet a frissítések telepítése céljából.
Frissítések kézi ellenőrzése
A Windows-frissítések letöltésére automatikusan sor kerül. Ellenőrizheti azonban kézileg is, hogy
rendelkezésre állnak-e frissítések a Windows telepített verziójához.
Figyelem: A frissítéseket kizárólag a Windows Update segítségével töltse le és telepítse. A más
forrásból letöltött frissítések biztonsági kockázatokat jelenthetnek.
1. lépés: Válassza ki a Start ➙ Gépház ➙ Frissítés és biztonság lehetőséget.
2. lépés: Kattintson a Frissítések keresése lehetőségre.
2. fejezet. A számítógép használatának alapjai11
Lenovo Vantage és Lenovo PC Manager
A Lenovo Vantage és a Lenovo PC Manager a Lenovo által fejlesztett szoftverek. A szoftver
használatával:
• Termékinformációk megtekintése
• Garanciális és támogatási információk megtekintése
• Hardverellenőrzés futtatása és a problémák diagnosztizálása
• Hardverbeállítások módosítása
• A Windows, az illesztőprogramok és az UEFI/BIOS frissítése
A számítógépen előre telepítve lehet a Lenovo Vantage vagy a PC Manager. A program
megnyitásához írja be a nevét a Windows Search keresőmezőjébe, és válassza ki a megfelelő
találatot.
Megjegyzés: Ha Lenovo Vantage nincs előre telepítve, akkor letölthető a Microsoft Store kínálatából.
Vezeték nélküli hálózatokhoz kapcsolódás
Csatlakoztassa a számítógépet az internethez vagy vezeték nélküli hálózathoz – így böngészhet,
illetve információkat oszthat meg a számítógép használatával.
Csatlakozás Wi-Fi-hálózatokhoz
Ha a számítógép tartalmaz vezeték nélküli adaptert, Wi-Fi-hálózatokra lehet vele csatlakozni.
1. lépés: A Windows értesítési területén kattintson a hálózat ikonjára.Megjelenik a közeli hálózatok
listája.
Megjegyzés: Ha nem jelenik meg hálózat, ellenőrizze, hogy nincs-e bekapcsolva a
Repülési üzemmód.
2. lépés: Válasszon ki egy hálózatot, és kattintson a Csatlakozás lehetőségre. Ha a rendszer kéri,
adja meg a biztonsági kulcsot.
Megjegyzés: A biztonsági kulcsot általában a hálózati adminisztrátor kezeli.
Wi-Fi-hálózat elfelejtése
A Windows menti a csatlakoztatott Wi-Fi-hálózatok listáját a hálózati jelszavakkal és egyéb
beállításokkal együtt. Ennek révén a számítógép automatikusan tud csatlakozni a korábban használt
hálózatokra, amikor a hatókörükben van. Ha azonban időközben megváltozott a hálózat jelszava,
akkor az új jelszó megadásához el kell felejteni a hálózatot.
1. lépés: Válassza a Start ➙ Gépház ➙ Hálózat és internet ➙ Wi-Fi menüpontot.
2. lépés: Kattintson az Ismert hálózatok kezelése lehetőségre.
3. lépés: Kattintson a hálózat nevére, majd az Elfelejtés lehetőségre.
Repülőgépes mód be- és kikapcsolása
A Repülőgépes mód olyan kényelmi beállítás, amellyel a számítógép minden vezeték nélküli
kommunikációja be- vagy kikapcsolható. Előfordulhat, hogy repülős utazás esetén be kell kapcsolnia.
1. lépés: Kattintson a Műveletközpont ikonjára a Windows értesítési területén.
12
Felhasználói kézikönyv
2. lépés: Kattintson a Repülési üzemmód ikonjára a mód be- és kikapcsolásához.
Megjegyzések:
• Ha nem találja a Repülőgépes mód ikonját, kattintson a Kibontás lehetőségre.
• A Repülőgépes mód bekapcsolásakor megtörténik a Bluetooth fólia billentyűzet letiltása.
Nano SIM-kártya használata (bizonyos modellek esetén)
Ha a számítógép bal oldalán egy nano SIM-kártya bővítőhely található, egy vezeték nélküli WANkapcsolat létesítésére egy nano SIM-kártyát dughat a nano SIM-kártya bővítőhelybe.
Egy nano SIM-kártya behelyezése
1. lépés: Egy kiadó eszközt használja a kártyatálca kiadására, ezután csúsztassa ki a tálcát a
számítógépből.
2. lépés: Tegye az új a nano SIM-kártyát a tálcára, majd dugja tálcát a kártyanyílásba. Győződjön
meg róla, hogy az új nano SIM-kártyát a megfelelő irányban helyezte be.
Bluetooth-eszközhöz kapcsolódás
A Bluetooth egy kis hatótávolságú, vezeték nélküli kommunikációs technológia. Bluetooth
használatával kb. 10 méteres (32,8 láb) távolságon belül létesíthet vezeték nélküli kapcsolatot a
számítógép és egy másik, Bluetooth-kompatibilis eszköz között.
Bluetooth-eszköz kapcsolatának gyors párosítással való létrehozása
1. lépés: Kapcsolja be a gyors párosítást támogató Bluetooth-eszközt, és tegye más eszközök
számára is láthatóvá. További információkért olvassa el a Bluetooth-eszközhöz kapott
dokumentációt.
2. lépés: Válassza ki a Kapcsolódás menüpontot, amikor megjelenik az új Bluetooth-eszköz
megtalálását jelző gyors párosítási értesítés.
2. fejezet. A számítógép használatának alapjai13
Bluetooth-eszköz kapcsolatának hagyományos párosítással való
létrehozása
Ha nem kap gyors párosítási értesítést, akkor az alábbiak szerint is elvégezheti egy Bluetooth-eszköz
párosítását.
1. lépés: Kapcsolja be a Bluetooth-eszközt, és tegye más eszközök számára is láthatóvá.
2. lépés: Válassza ki
egyéb eszköz hozzáadása ➙ Bluetooth menüpontot. Ekkor megjelenik az elérhető
Bluetooth-eszközök listája.
3. lépés: Válassza ki a kívánt Bluetooth-eszközt, és kezdje meg a párosítást.
➙ ➙ Eszközök ➙ Bluetooth- és egyéb eszközök ➙ Bluetooth- vagy
MicroSD-kártya használata
A számítógép bal oldalán egy microSD-kártya bővítőhely található. A számítógép helyi
tárolókapacitásának bővítése érdekében egy microSD-kártyát dughat a microSD-kártya bővítőhelybe.
Figyelem:
• A microSD-kártya használata előtt érintsen meg egy fémasztalt vagy egy földelt fémtárgyat.
Ellenkező esetben a kártyát károsíthatja az Ön testétől eredő statikus elektromosság.
• Az adatátvitel során ne állítsa alvó állapotba a számítógépet, mert az adatok megsérülhetnek.
A microSD-kártya behelyezése
1. lépés: Egy kiadó eszközt használja a kártyatálca kiadására, ezután csúsztassa ki a tálcát a
számítógépből.
2. lépés: Tegye az új microSD-kártyát a tálcára, majd dugja tálcát a kártyahelybe. Győződjön meg
róla, hogy az új microSD-kártyát a megfelelő irányban helyezte be.
Számítógép és Bluetooth fólia billentyűzet kombinációja
Igazítsa egy vonalba a billentyűzet csatlakozóját a számítógéppel, majd a nyíl irányában
csatlakoztassa a számítógépet.
14
Felhasználói kézikönyv
Megjegyzés: A billentyűzet első használatakor végezze el a Bluetooth fólia billentyűzet és a
számítógép párosítását. A Bluetooth fólia billentyűzet támogatja a gyors párosítást. A „Bluetootheszközhöz kapcsolódás” oldalszám: 13 című részt nézze meg.
A lehajtható állvány használata
A számítógép beépített lehajtható állvánnyal rendelkezik. Az állvány a jelzett módon, a számítógép két
oldalán lévő vájatokból kihajtva állítható nyitott helyzetbe.
Ha kinyitja az állványt, a következő módokban használhatja a számítógépet.
2. fejezet. A számítógép használatának alapjai15
• Normál mód, Bluetooth fólia billentyűzet csatlakoztatása nélkül
• Készenléti mód, csatlakoztatott Bluetooth fólia billentyűzettel
• Ceruzához igazított mód
A lehajtható állvány több helyzetbe állítható. Az állványt különböző szögbe állíthatja be, így a
számítógép a lehető legkényelmesebben használható.
Figyelem: 45º–150º a megfelelő lehajtható állvány szög. Károsíthatja a számítógépet a lehajtható
állvány helytelenül megválasztott szöge.
Toll használata
A modelltől függően előfordulhat, hogy tollakkal történik a számítógép szállítása. A toll segítségével
természetes módon írhat és rajzolhat.
A Lenovo Pen Settings menü segítségével megtekintheti vagy megváltoztathatja a funkciókat.
További információkért a szoftver Felhasználói kézikönyv című dokumentumot nézze meg.
Megjegyzések:
• A toll nem vízálló. Ne ejtse vízbe.
• A toll nyomásérzékelőket tartalmaz. Ne nyomja a toll hegyét hosszú ideig. Ne tegye ki a tollat
ütésnek vagy rázkódásnak.
• A tollon lévő gombok alapértelmezett funkciója eltérhet a különböző alkalmazásokban.
• A számítógépen előre telepítve lehet a Lenovo Pen Settings. A program megnyitásához írja be a
nevét a Windows Search keresőmezőjébe, és válassza ki a megfelelő találatot. Ha nincs előre
telepítve a szoftver, akkor a
legújabb illesztőprogramokat.
https://support.lenovo.com című webhelyről töltheti le, és telepítheti a
Lenovo Digital Pen (bizonyos modellek esetén)
A toll néven szerepel e részben a Lenovo Digital Pen.
16
Felhasználói kézikönyv
1. TollsapkaElem behelyezéséhez vagy cseréjéhez csavarja le a tollsapkát.
2. A toll testén lévő felső
gomb
3. A toll testén lévő alsó gomb A támogatott alkalmazásokban, szöveg vagy rajzok törléséhez tartsa
4. A toll hegye
A támogatott alkalmazásokban, a jobb gombbal történő kattintáshoz tartsa
megnyomva a gombot, és koppintson a képernyőre.
megnyomva a gombot.
Írjon vagy rajzoljon az érintőképernyőn.
A toll elemének betétele
Megjegyzés: Előfordulhat, hogy egyes országokban és régiókban nem tartozék az AAAA alkáli elem.
Lenovo E-Color Pen (bizonyos modellek esetén)
A toll néven szerepel e részben a Lenovo E-Color Pen.
2. fejezet. A számítógép használatának alapjai17
Loading...
+ 53 hidden pages
You need points to download manuals.
1 point = 1 manual.
You can buy points or you can get point for every manual you upload.