A jelen kiadvány semelyik része sem reprodukálható, nem tárolható visszakereső-rendszerben és nem vihető át
semmilyen eszközzel – pl. mechanikusan, fénymásolással, felvétellel vagy bármilyen más módszerrel – a Seiko
Epson Corporation előzetes írásbeli engedélye nélkül. A dokumentum tartalmának felhasználására vonatkozóan
nem vállalunk felelősséget. A dokumentum tartalmának felhasználásából származó károkért sem vállalunk
semmiféle felelősséget.
Sem a Seiko Epson Corporation, sem bármely leányvállalata nem vállal felelősséget a termék megvásárlójának
vagy harmadik félnek olyan káráért, veszteségéért, költségéért vagy kiadásáért, amely a következőkből származik:
baleset, a termék nem rendeltetésszerű vagy helytelen használata, a termék jogosulatlan módosítása, javítása
vagy megváltoztatása, illetve (az Egyesült Államok kivételével) a Seiko Epson Corporation üzemeltetési és
karbantartási utasításainak nem pontos betartása.
A Seiko Epson Corporation és leányvállalatai nem vállalnak felelősséget az olyan károkért és problémákért,
amelyek a Seiko Epson Corporation által eredeti Epson terméknek, vagy az Epson által jóváhagyott terméknek
nem minősített kiegészítők vagy fogyóeszközök használatából származnak.
A PCL a Hewlett-Packard Company bejegyzett védjegye.
Tartalmazza a Zoran Corporation cég által a PCLXL nyomtatónyelvhez készített Integrated Print System (IPS)
nevű emulátort.
A termékben lévő ICC profil egy részét a Gretag Macbeth ProfileMaker készítette. A Gretag Macbeth a Gretag
Macbeth Holding AG Logo bejegyzett védjegye. A ProfileMaker a LOGO GmbH védjegye.
Az IBM és a PS/2 az International Business Machines Corporation bejegyzett védjegye. A Microsoft®
és a Windows® a Microsoft Corporation bejegyzett védjegye az Egyesült Államokban és más országokban.
Az Apple®és a Macintosh® az Apple Computer, Inc bejegyzett védjegye.
Az EPSON és az EPSON ESC/P a Seiko Epson Corporation bejegyzett védjegye, míg az EPSON AcuLaser és az
EPSON ESC/P 2 annak védjegye.
A Coronet a Ludlow Industries (UK) Ltd. védjegye.
A Marigold Arthur Baker védjegye, és előfordulhat, hogy egyes joghatóságokban bejegyzett védjegye.
A CG Times és a CG Omega az Agfa Monotype Corporation védjegye, és előfordulhat, hogy egyes
joghatóságokban bejegyzett védjegye.
Az Arial, a Times New Roman és az Albertus a The Monotype Corporation védjegye, és előfordulhat, hogy egyes
joghatóságokban bejegyzett védjegye.
Az ITC Avant Garde Gothic, az ITC Bookman, az ITC Zapf Chancery és az ITC Zapf Dingbats az International
Typeface Corporation védjegye, és előfordulhat, hogy egyes joghatóságokban bejegyzett védjegye.
Az Antique Olive a Fonderie Olive védjegye.
A Helvetica, a Palatino, a Times, az Univers, a Clarendon, a New Century Schoolbook, a Miriam és a David a
Heidelberger Druckmaschinen AG védjegye, és előfordulhat, hogy egyes joghatóságokban bejegyzett védjegye.
Szerzői jogok és védjegyek2
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
A Wingdings a Microsoft Corporation védjegye, és előfordulhat, hogy egyes joghatóságokban bejegyzett
védjegye.
A HP és a HP LaserJet a Hewlett-Packard Company bejegyzett védjegye.
Az Adobe, az Adobe logó és a PostScript3 az Adobe Systems Incorporated védjegye, illetve egyes
joghatóságokban bejegyzett védjegye.
Általános nyilatkozat: Az itt használt egyéb terméknevek kizárólag az azonosítás célját szolgálják, és előfordulhat,
hogy tulajdonosaik védjeggyel védték azokat. Az Epson ezekkel a védjegyekkel kapcsolatban semmiféle jogra
nem tart igényt.
A Vigyázat!, Figyelem! és Megjegyzés címkével megjelölt utasítások
Vigyázat!
Az ilyen utasításokat a testi sérülések elkerülése érdekében gondosan be kell tartani.
w
Figyelem!
Az ilyen utasításokat a berendezés sérüléseinek elkerülése végett kell betartani.
c
Megjegyzés
Az ilyen részek a nyomtató használatára vonatkozó fontos információkat és hasznos tanácsokat
tartalmaznak.
Biztonsági óvintézkedések
A nyomtató biztonságos és hatékony üzemeltetésének előfeltétele az alábbi
óvintézkedések betartása:
❏A nyomtató a beszerelt fogyóeszközökkel együtt körülbelül 31 kg-ot nyom, így nem
szabad egy embernek felemelnie és vinnie. A nyomtatót két embernek célszerű vinni,
az ábrán látható helyeken megfogva.
Biztonsági előírások13
EPSON AcuLaser C3800 Használati útmutató
❏Ne érjen hozzá a beégetőműhöz, amelyen a CAUTION! HIGH TEMPERATURE
(VIGYÁZAT! MAGAS HŐMÉRSÉKLET) felirat olvasható. A beégetőmű környékén
is legyen óvatos. A nyomtató használata közben a beégetőmű és a környező részek
felforrósodhatnak. Ha mindenképpen meg kell érintenie ezeket a részeket, várjon
30 percet, hogy a készülék lehűljön.
1
2
1. CAUTION HIGH TEMPERATURE (VIGYÁZAT! MAGAS HŐMÉRSÉKLET)
2. Ne nyúljon bele a beégetőműbe.
❏Ne nyúljon bele a beégetőműbe, mert annak egyes részei élesek, és sérülést
okozhatnak.
❏Ne nyúljon hozzá a nyomtató belsejében lévő alkatrészekhez, kivéve ha a kézikönyv
erre utasítja.
❏Ne próbálja meg a nyomtató alkatrészeit erővel a helyükre illeszteni. A nyomtató
alapvetően ellenáll a mechanikai hatásoknak, de a durva kezelés kárt okozhat benne.
❏Ha tonerkazettákkal dolgozik, mindig tiszta, sík felületre helyezze őket.
❏Ne kísérelje meg a tonerkazettákat megváltoztatni vagy szétszedni. Nem tölthető újra.
❏Ne érjen a festékhez. Ügyeljen rá, hogy ne kerüljön festék a szemébe.
❏Ne dobja tűzbe az elhasznált tonerkazettát és átviteli egységet, mert felrobbanhatnak
és sérülést okozhatnak. Ezektől az alkatrészektől a helyi előírásoknak megfelelően
szabaduljon meg.
❏Ha kiszóródik a festék, söpörje fel, vagy nedves ruhával és szappanos vízzel törölje fel.
Ne használjon porszívót, mert az apró részecskék szikrával érintkezve tüzet foghatnak
vagy felrobbanhatnak.
Biztonsági előírások14
EPSON AcuLaser C3800 Használati útmutató
❏Ha hideg környezetből melegebbe visz be egy tonerkazettát, a páralecsapódásból
származó károsodás elkerülése érdekében várjon legalább egy órát, mielőtt
behelyezné a nyomtatóba.
❏A tonerkazetták eltávolításakor ügyeljen rá, hogy a tonerkazettákat ne érje közvetlen
napfény, és öt percnél tovább ne hagyja őket szobai fényben. A tonerkazetta bíbor
színű fényérzékeny dobot tartalmaz. Ha ezt fény éri, károsodhat, ami azt eredményezi,
hogy a nyomatokon sötét vagy világos területek jelennek meg, és csökken a dob
használhatóságának időtartama. Ha hosszabb időre ki kell vennie a tonerkazettát
a nyomtatóból, takarja le átlátszatlan ruhával.
❏Ügyeljen rá, hogy ne karcolja meg a dob felszínét. Ha kiveszi a nyomtatóból
a tonerkazettát, mindig tiszta, egyenletes felületre helyezze. Ne érjen a dobhoz,
mert a bőrről rákerülő zsír maradandó kárt tehet a dobban, ami rontja a nyomtatás
minőségét.
❏A lehető legjobb nyomtatási minőség úgy biztosítható, hogy a tonerkazettát egységet
nem tárolja olyan területen, ahol az közvetlen napfény, por, sós levegő vagy korrodáló
gázok (például ammónia) hatásának van kitéve. Az olyan helyeket is kerülje, ahol nagy
mértékben vagy hirtelen változhat a hőmérséklet és a páratartalom.
❏A fogyóeszközöket gyermekek számára nem elérhető helyen tárolja.
❏A begyűrődött papírlapokat ne hagyja a nyomtató belsejében. Ez a nyomtató
túlmelegedéséhez vezethet.
❏Ha lehet, ne csatlakoztasson más készülékeket ahhoz a konnektorhoz, amelyről
a nyomtatót használja.
❏Csak olyan konnektort használjon, amely megfelel a nyomtató elektromos
követelményeinek.
Fontos biztonsági előírások
A nyomtató használatának megkezdése előtt olvassa el a következő előírásokat:
A nyomtató helyének és tápellátásának kiválasztása
❏A nyomtatót helyezze fali konnektor közelébe, hogy a tápkábelt egyszerűen
csatlakoztathassa és kihúzhassa.
❏Ne tegye a nyomtatót instabil felületre.
❏Ne tegye a nyomtót olyan helyre, ahol a tápkábelre ráléphetnek.
Biztonsági előírások15
EPSON AcuLaser C3800 Használati útmutató
❏A készülék alján és hátulján lévő nyílások szellőzésre szolgálnak. Ne fedje el azokat.
Ne tegye a nyomtatót ágyra, kanapéra, plédre vagy ahhoz hasonló felületre, sem zárt
helyre, kivéve ha a megfelelő légáramlás biztosított.
❏A nyomtató összes interfészcsatlakozója nem LPS (nem korlátozott feszültségforrás).
❏Olyan konnektorhoz csatlakoztassa a nyomtatót, amely megfelel az elektromos
követelményeknek. A nyomtató elektromos követelményei a készülékre ragasztott
címkén olvashatók. Ha nem tudja pontosan, hogy milyen hálózati feszültség érhető el,
további információért forduljon a helyi áramszolgáltató vállalathoz vagy a készülék
eladójához.
❏Ha a tápkábel csatlakozóját nem tudja bedugni a konnektorba, forduljon
villanyszerelőhöz.
❏Ne dugja a tápkábelt olyan konnektorba, amelyhez más készülék is csatlakozik.
❏Csak a nyomtatón feltüntetett paraméterekkel rendelkező hálózati feszültséget
használjon. Ha nem tudja pontosan, hogy milyen hálózati feszültség érhető el, további
információért forduljon a készülék eladójához vagy a helyi áramszolgáltató vállalathoz.
❏Ha a tápkábel csatlakozóját nem tudja bedugni a konnektorba, forduljon szakképzett
villanyszerelőhöz.
❏Ha a terméket számítógéphez vagy más, kábellel rendelkező eszközhöz csatlakoztatja,
ügyeljen a csatlakozók helyes irányára. Minden csatlakozó csak egyféleképpen
dugható be helyesen. Ha egy csatlakozót rossz irányban dug be, a kábellel összekötött
mindkét eszköz megsérülhet.
❏Ha hosszabbító kábelt használ, ügyeljen rá, hogy a csatlakoztatott berendezések
amperben mért összes áramfelvétele ne haladja meg a hosszabbító vezeték
engedélyezett áramerősségét.
❏Ha a következő helyzetek bármelyike előállna, húzza ki a nyomtatót a konnektorból,
majd forduljon hozzáértő szakemberhez:
A.Ha a tápkábel vagy a csatlakozó megsérült vagy elkopott.
B.Ha folyadék került a készülékbe.
C.Ha a készüléket eső vagy víz érte.
D.Ha a készülék a használati útmutató előírásainak betartása esetén nem működik
rendeltetésszerűen. Ne módosítsa olyan kezelőszervek beállításait, amelyeket a használati
útmutatók nem ismertetnek, mivel ennek hatására a készülék megsérülhet, vagy előfordulhat,
hogy egy hozzáértő szakember is csak kemény munka árán tudja visszaállítani a készülék
rendeltetésszerű működését.
E.Ha a készülék leesett, vagy megsérült a burkolata.
F.Ha a készülék teljesítménye lényegesen megváltozott, és emiatt javításra szorul.
Biztonsági előírások16
EPSON AcuLaser C3800 Használati útmutató
A nyomtató használata közben
❏A nyomtató tömege kb. 31 kg (68,2 lb.). Egy embernek nem ajánlott felemelni vagy
vinni a nyomtatót. A nyomtatót két személynek célszerű vinni.
❏Tartson be a nyomtatón feltüntetett minden figyelmeztetést és előírást.
❏Tisztítás előtt húzza ki a nyomtatót a fali konnektorból.
❏A tisztításhoz használt ruhát jól csavarja ki. Ne használjon folyékony vagy aeroszolos
tisztítókat.
❏Ne nyúljon hozzá a nyomtató belsejében lévő alkatrészekhez, kivéve ha a kézikönyv
erre utasítja.
❏Ne próbálja meg a nyomtató alkatrészeit erővel a helyükre illeszteni. A nyomtató
alapvetően ellenáll a mechanikai hatásoknak, de a durva kezelés kárt okozhat benne.
❏A fogyóeszközöket tartsa távol a gyermekektől.
❏Ne használja a nyomtatót nedves környezetben.
❏A begyűrődött papírlapokat ne hagyja a nyomtató belsejében. Ez a nyomtató
túlmelegedéséhez vezethet.
❏A készülék nyílásain keresztül ne toljon be semmilyen tárgyat, mivel veszélyes
feszültségű ponthoz érhet hozzá, vagy rövidre zárhat olyan alkatrészeket, amelyek
tüzet vagy áramütést okozhatnak.
❏Ne öntsön semmilyen folyadékot a nyomtatóba.
❏A nyomtató dokumentációjában ismertetett eseteket kivéve ne próbálkozzon
a nyomtató megjavításával.
❏Ne módosítsa olyan kezelőszervek beállításait, amelyeket a használati útmutatók nem
ismertetnek. Ellenkező esetben a készülék megsérülhet, vagy előfordulhat, hogy csak
hozzáértő szakember segítségével javítható meg.
Biztonsági előírások17
EPSON AcuLaser C3800 Használati útmutató
Biztonsággal kapcsolatos tudnivalók
Tápkábel
Vigyázat!
Győződjön meg róla, hogy a váltóáramú tápkábel megfelel a helyi biztonsági szabványoknak.
c
A készülékhez csak a mellékelt tápkábelt használja. Más kábel használata áramütést
okozhat és tűzveszélyes.
A készülék tápkábele csak ehhez a készülékhez használható. Ha más készülékhez
használják, tűz keletkezhet, vagy áramütést okozhat.
Lézerveszélyre figyelmeztető címkék
Vigyázat!
A nyomtató dokumentációjában leírtaktól különböző eljárások és beállítások veszélyes
w
sugárzást eredményezhetnek.
A nyomtató az IEC60825 specifikáció szerint Class 1 (1. osztályú) lézernyomtatónak
minősül. A címke azokban az országokban szerepel a nyomtató hátlapján, ahol ezt
megkövetelik.
Belső lézersugárzás
Max. átlagos sugárzási teljesítmény:5 mW a lézernyílásnál
Hullámhossz:770–800 nm
A készülékben láthatatlan lézersugarat kibocsátó Class III b lézerdióda található.
A nyomtató fejegysége NEM IGÉNYEL KARBANTARTÁST, emiatt azt semmilyen
körülmények között sem szabad felnyitni. A nyomtató belsejében el van helyezve egy,
a lézerveszélyre vonatkozó további figyelmeztető címke.
Biztonsági előírások18
EPSON AcuLaser C3800 Használati útmutató
Az ózontermelődéssel kapcsolatok biztonsági tudnivalók
Ózonkibocsátás
A lézernyomtatók a nyomtatási folyamat melléktermékeként ózongázt fejlesztenek.
Csak nyomtatás közben termelődik ózon.
Megengedett ózonszint
Az ajánlott maximális ózonkoncentráció átlagosan 0,1 részecske/millió (ppm), nyolc (8) óra
alatt, idő alapján súlyozva.
Az Epson lézernyomtató nyolc (8) óra folyamatos nyomtatás során kevesebb mint 0,1 ppm
ózonkoncentrációt állít elő.
A kockázat minimalizálása
Az ózonveszély minimalizálása érdekében tartsa be az alábbiakat:
❏Ne használjon több lézernyomtatót zárt térben.
❏Ne használja a nyomtatót nagyon kis páratartalmú helyiségben.
❏Ne használja a nyomtatót rossz szellőzésű helyiségben.
❏Ha a fentiek bármelyike fennáll, ne nyomtasson egyszerre sokat.
A nyomtató elhelyezése
A nyomtatót úgy kell elhelyezni, hogy a kibocsátott gázok és a termelt hő:
❏Ne közvetlenül a felhasználó arcába áramoljanak.
❏Ha csak lehetséges, azonnal elhagyják az épületet.
A nyomtató ki- és bekapcsolására vonatkozó figyelmeztetések
Ne kapcsolja ki a nyomtatót a következő esetekben:
❏A nyomtató bekapcsolása után várjon addig, amíg az LCD panelen meg nem jelenik
a Ready (Kész) felirat.
❏Ha villog a Ready (Kész) jelzőfény.
❏Ha világít vagy villog a Data (Adatok) jelzőfény.
❏Ha nyomtatás van folyamatban.
Biztonsági előírások19
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
1. fejezet
Ismerkedés a nyomtatóval
Hol található információ?
Üzembe helyezési útmutató
Tudnivalókat tartalmaz a nyomtató összeszerelésével és a nyomtatószoftver telepítésével
kapcsolatban.
Használati útmutató (ez a kézikönyv)
Részletesen ismerteti a nyomtató funkcióit, a választható termékeket, a karbantartást,
a hibaelhárítást és a műszaki adatokat.
Hálózati útmutató
Tájékoztatással szolgál a nyomtatóillesztőről és a hálózati beállításokról a hálózati
rendszergazda számára. A használat előtt az útmutatót telepíteni kell a számítógép
merevlemezére a Network Utilities (Hálózati eszközök) CD-ROM lemezről.
Papírelakadási útmutató
Útmutatást nyújt papírelakadás megszüntetéséhez, és olyan adatokkal szolgál
a nyomtatóról, amelyekre gyakran szükség lehet. Célszerű ezt az útmutatót
kinyomtatni, és a nyomtató közelében tartani.
Font Guide (Betűkészlet útmutató)
Tudnivalókat tartalmaz a nyomtatón használt betűtípusokról. Másolja le az útmutatót,
vagy nyissa meg közvetlenül a szoftvereket tartalmazó CD-ROM lemezről.
/COMMON/MANUAL/ENG/FNTG
Online súgó a nyomtatószoftverhez
Ha a Súgó gombra kattint, részletes tájékoztatót olvashat nyomtatót vezérlő
nyomtatószoftver használatáról. Az online súgó automatikusan települ,
amikor telepíti a nyomtatószoftvert.
Ismerkedés a nyomtatóval20
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
A nyomtató részei
Elölnézet
g
f
a. elülső fedél (A fedél)
b. kezelőpanel
c. kimeneti tálca
d. retesz az elülső fedélen (A fedél)
e. USB port
f. többcélú tálca
g. normál alsó papírkazetta
b
a
c
d
e
Ismerkedés a nyomtatóval21
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Hátulnézet
a
h
g
b
c
d
f
a. tápkapcsoló
b. lezáró elem
c. kibővített kezelési lehetőségek borítólemez
d. interfész fedél
e. váltóáramú csatlakozónyílás
f. Ethernet csatlakozó
g. B típusú bővítőkártya-nyílás fedele
h. USB-csatlakozó
A nyomtató belseje
e
a
a. beégetőmű
b. papírvezető
c. átviteli egység
d. tonerkazetták
d
b
c
Ismerkedés a nyomtatóval22
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Kezelőpanel
ijh
a.LCD kijelzőItt jelennek meg a nyomtató állapotára vonatkozó üzenetek és
a kezelőpult menübeállításai.
ceb
da
f
g
b.
Vissza gomb
c.
Fel gomb
d.
Enter gomb
e.
Le gomb
f.Ready (Kész) jelzőfény (zöld)Világít, ha a nyomtató üzemkész, és jelzi, hogy a nyomtató készen
g.Error (Hiba) jelzőfény (piros)Folyamatosan világít vagy villog, ha hiba történt.
h.Start/Stop gombNyomtatás közben ezzel a gombbal lehet leállítani a nyomtatást.
i.Data (Adat) jelzőfény (sárga)Folyamatosan világít, ha a nyomtató puffertárában (a nyomtató
j.Cancel Job
(Feladat törlése) gomb
Ezekkel a gombokkal érhetők el a kezelőpult menüi, amelyek
segítségével módosíthatók a nyomtató beállításai és ellenőrizhető
a nyomtatóban lévő fogyóeszközök állapota. A gombok használatára
vonatkozóan lásd: „A kezelőpanel menüinek használata”, 174. oldal.
áll az adatok fogadására és kinyomtatására.
Nem világít, ha a nyomtató nem áll készen.
Ha a hibajelző fény villog, a gomb megnyomása megszünteti
a hibaállapotot, és átállítja készenléti állapotba a nyomtatót.
memóriájának adatok fogadására lefoglalt területében) még ki
nem nyomtatott nyomtatási adatok vannak.
Villog, ha a nyomtató adatokat dolgoz fel.
Nem világít, ha nincs több adat a nyomtató puffertárában.
Egyszeri megnyomása megszakítja az éppen zajló nyomtatási
feladatot. Két másodpercnél hosszabb ideig tartó megnyomása
törli a nyomtató memóriájában lévő összes feladatot.
Ismerkedés a nyomtatóval23
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Kiegészítők és fogyóeszközök
Lehetőségek
A következő külön megvásárolható kiegészítőkkel bővíthetők a nyomtató szolgáltatásai.
❏550 lapos papírkazetta egység (C12C802291)
550 lapra növelhető segítségével a betölthető papírmennyiség.
❏Duplex egység (C12C802301)
A duplex egység segítségével automatizálható a papír mindkét oldalára történő
nyomtatás.
❏Memóriamodul
Ha több memória van a nyomtatóban, akkor bonyolult és sok grafikát tartalmazó
dokumentumok is kinyomtathatók. Egy további 512 MB-os DIMM RAM hozzáadásával
és az eredeti RAM 512 MB-os DIMM RAM modulra való cseréjével a nyomtató
memóriája 1 GB-ra növelhető.
Megjegyzés:
Ügyeljen rá, hogy a megvásárolt DIMM memória kompatibilis legyen az EPSON termékekkel.
További információért forduljon a nyomtató eladójához vagy egy EPSON forgalmazóhoz.
Fogyóeszközök
A következő fogyóeszközök élettartamát a nyomató felügyeli. A nyomtató figyelmeztet rá,
ha ki kell őket cserélni.
TerméknévTermékkód
Nagy kapacitású tonerkazetta (sárga)1124
Nagy kapacitású tonerkazetta (bíbor)1125
Nagy kapacitású tonerkazetta (cián)1126
Nagy kapacitású tonerkazetta (fekete)1127
Normál kapacitású tonerkazetta (sárga)1128
Normál kapacitású tonerkazetta (bíbor)1129
Normál kapacitású tonerkazetta (cián)1130
Átviteli egység3024
Beégetőmű (110–120 V)3026
Beégetőmű (220–240 V)3025
Ismerkedés a nyomtatóval24
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
2. fejezet
A nyomtató funkciói és a különféle nyomtatási
lehetőségek
A nyomtató funkciói
Sokoldalú szolgáltatásainak köszönhetően a nyomtató egyszerűen használható, mindig
kiváló minőségű nyomtatás érhető el vele. A következőkben ismertetjük a legfontosabb
funkciókat.
Nagysebességű tandem nyomtatómotor
A nyomtató tandem motorja 600 MHz-es képfeldolgozó és egymenetes technológiával
működik, mellyel A4-es papírra való nyomtatáskor 20 ppm (lap/perc) sebesség érhető
el 4800 RIT* színes, valamint 25 ppm (lap/perc) fekete-fehér nyomtatás során.
* Epson AcuLaser felbontásjavító technológia.
Előre megadott színbeállítások a nyomtató-illesztőprogramban
A nyomtatóillesztő számos előre megadott színes nyomtatási beállítást tartalmaz, melyek
segítségével optimalizálható a nyomtatási minőség a színes dokumentumok fajtája szerint.
További tudnivalók: „A nyomtatási minőség megadása”, 48. oldal (Windows).
További tudnivalók: „A nyomtatási minőség megadása”, 111. oldal (Macintosh).
Festéktakarékos mód
Ha kevesebb festékkel szeretné kinyomtatni a dokumentumot, nyomtasson vázlatot
a Festéktakarékos módban.
Felbontásjavító technológia és Enhanced MicroGray technológia
A felbontásjavító technológia (RITech) az Epson saját nyomtatási technológiája, amely
a szöveges részeken és a grafikákon is csökkenti az átlós és görbe vonalak fogazottságát.
Az Enhanced MicroGray technológia a grafikák rácsrabontásának minőségét javítja.
A nyomtató funkciói és a különféle nyomtatási lehetőségek25
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Sokféle betűkészlet
A nyomtató tartalmaz 84 darab méretezhető betűkészletet és 7 darab, ESC/Page
emulációs módban használható bitképes betűkészletet, melyekkel professzionális
kinézetű dokumentumok készíthetők.
Adobe PostScript 3 mód
Az Adobe PostScript 3 nyelv segítségével kinyomtathatók a PostScript nyomtatókra
formázott dokumentumok. A nyomtató 17 méretezhető betűkészletet tartalmaz. Az IES
(Intelligent Emulation Switch, intelligens átkapcsolás az emulációk között) és az SPL
(Shared Printer Language, megosztott nyomtatónyelv) funkcióval a nyomtató az adatok
beérkezésekor váltani tud a PostScript mód és más emulációk között.
PCL emulációs mód
A PCL emulációs mód révén a nyomtatóval PCL6/5c nyomtatónyelvű dokumentumok
is kinyomtathatók.
Biztonságos közvetlen nyomtatás USB memória használatával
Az USB memóriában tárolt fájlok az USB állomás interfésznek köszönhetően a számítógép
bekapcsolása, a nyomtatóillesztő telepítése és a nyomtató hálózathoz való csatlakoztatása
nélkül nyomtathatók ki a nyomtatón. Ennek a funkciónak a segítségével biztonságban
tudhatja fájljait, mert csak a nyomtatónál maradva nyomtathatja ki azokat. További
tudnivalók: „Nyomtatás közvetlenül USB memóriából”, 218. oldal.
A nyomtató funkciói és a különféle nyomtatási lehetőségek26
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Különféle nyomtatási lehetőségek
A készülék számos nyomtatási lehetőséget biztosít. Választhat különféle formátumok
közül, és sokféle papírt használhat a nyomtatáshoz.
A következő részek ismertetik az egyes nyomtatási lehetőségeket. Használja azt,
amely a legjobban megfelel a céljainak.
Kétoldalas nyomtatás
„Kétoldalas nyomtatás”, 53. oldal (Windows)
„Kétoldalas nyomtatás”, 133. oldal (Macintosh)
A papír mindkét oldalára nyomtathat.
Nyomtatás a laphoz való igazítással
„Nyomatok átméretezése”, 59. oldal (Windows)
„Nyomatok átméretezése”, 116. oldal (Macintosh)
A dokumentum méretét automatikusan növelheti vagy csökkentheti, hogy az illeszkedjen
a megadott méretű papírhoz.
A nyomtató funkciói és a különféle nyomtatási lehetőségek27
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Laponként több oldal nyomtatása
„A nyomtatási elrendezés módosítása”, 61. oldal (Windows)
„A nyomtatási elrendezés módosítása”, 118. oldal (Macintosh)
Ezzel a beállítással egyetlen lapra két vagy négy oldal nyomtatható.
Vízjel nyomtatása
„Vízjel használata”, 62. oldal (Windows)
„Vízjel használata”, 120. oldal (Macintosh)
A szöveget vagy képet a nyomaton vízjellel láthatja el. Például egy fontos dokumentumra
ráírhatja: „Bizalmas”.
A nyomtató funkciói és a különféle nyomtatási lehetőségek28
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Fejléc/lábléc nyomtatása
„Fejlécek és láblécek használata”, 65. oldal (Windows)
„Fejlécek és láblécek használata”, 130. oldal (Macintosh)
XXXXX
XXXXX
Lehetősége van fejléc és lábléc nyomtatására a papír tetejére és aljára.
Sablon nyomtatása
„Sablon használata”, 66. oldal (Windows)
Készíthetők szabványos űrlapok vagy sablonok, amelyek sablonként használhatók más
dokumentumok nyomtatásához.
Megjegyzés:
PostScript 3 módban nem használható a sablonnyomtatási funkció.
A nyomtató funkciói és a különféle nyomtatási lehetőségek29
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
A Reserve Job (Feladat háttértárba mentése) funkció használata
„Memóriamodul”, 232. oldal
„A Reserve Job (Feladat háttértárba mentése) szolgáltatás használata”, 75. oldal
(Windows)
„A Reserve Job (Feladat háttértárba mentése) szolgáltatás használata”, 138. oldal
(Macintosh)
A nyomtató memóriájában eltárolt nyomtatási feladatok később közvetlenül a nyomtató
kezelőpaneljéről kinyomtathatók.
A merevlemez sablonjainak használata
„Tárolt űrlapsablonok használata”, 70. oldal (Windows)
Weblapok nyomtatása
Az EPSON Web-To-Page program segítségével a weboldalak hozzáigazíthatók a használt
papír méretéhez. Nyomtatás előtt megtekinthető az oldal előképe.
Megjegyzés:
❏Ez a szoftver csak Windows operációs rendszeren használható.
❏Az EPSON Web-To-Page programot a nyomtatószoftver CD-lemezéről telepítheti.
Az EPSON Web-To-Page elérése
Az EPSON Web-To-Page program a telepítése után megjelenik a Microsoft Internet Explorer
eszköztárán. Ha mégsem jelenik meg, válassza az Internet Explorer View (Nézet) menüjének
Toolbars (Eszköztárak) parancsát, majd kattintson az EPSON Web-To-Page elemre.
A nyomtató funkciói és a különféle nyomtatási lehetőségek30
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Közvetlenül nyomtatású adatok létrehozása USB memória
használatával
Az USB Memory Print Maker programmal létrehozhat EPN kiterjesztésű fájlokat,
amelyeket közvetlenül az USB memóriából nyomtathat ki.
A funkció használatával kapcsolatos további tudnivalókért forduljon a USB Memory
Print Maker online súgójához.
Nyomtatás közvetlenül USB memóriából „Nyomtatás közvetlenül USB memóriából”,
218. oldal
Megjegyzés:
❏Ez a szoftver csak Windows operációs rendszeren használható.
❏A USB Memory Print Maker telepítéséhez kattintson a Egyéni telepítés -re a printer szoftver
CD-Romján.
A nyomtató funkciói és a különféle nyomtatási lehetőségek31
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
3. fejezet
Papírkezelés
Papírforrások
Ebben a szakaszban a használható papírforrás-papírtípus kombinációkat ismertetjük.
Többcélú tálca
PapírtípusPapírméretKapacitás
Normál papír – tömeg: 60–80 g/m²A4, A5, B5, Letter (LT),
Half-Letter (HLT),
Executive (EXE),
Government Letter (GLG),
Legal (LGL),
Government Letter (GLT)
Egyéni méretű papír:
76,2 × 98,4 mm minimum
220 × 355,6 mm maximum
Félvastag papír – tömeg:
81–105 g/m²
Borítékok – tömeg: 75–105 g/m²DL, ISO-B5, C5Legfeljebb 15 mm
CímkeA4, Letter (LT)Legfeljebb 15 mm
A4, A5, B5, Letter (LT),
Half-Letter (HLT),
Executive (EXE),
Government Letter (GLG),
Legal (LGL)
Government Letter (GLT)
Egyéni méretű papír:
76,2 × 98,4 mm minimum
220 × 355,6 mm maximum
Legfeljebb 150 lap
(Összvastagság:
max. 15 mm)
Legfeljebb 15 mm
vastag köteg
vastag köteg
vastag köteg
Vastag papír – tömeg:
106–163 g/m²
A4, A5, B5, Letter (LT),
Half-Letter (HLT),
Executive (EXE),
Government Letter (GLT)
Egyéni méretű papír:
76,2 × 98,4 mm minimum
220 × 355,6 mm maximum
Legfeljebb 15 mm
vastag köteg
Papírkezelés32
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Extra vastag papír tömege:
164–216 g/m²
EPSON Color Laser Coated Paper –
tömeg: 82 g/m²
EPSON Color Laser TransparenciesA4, Letter (LT)Legfeljebb 75 lap
EPSON Color Laser Coated Paper –
tömeg: 103 g/m²
Normál alsó papírkazetta
PapírtípusPapírméretKapacitás
A4, A5, B5, Letter (LT),
Half-Letter (HLT),
Executive (EXE),
Government Letter (GLT)
Egyéni méretű papír:
76,2 × 98,4 mm minimum
220 × 355,6 mm maximum
A4Legfeljebb 150 lap
A4Legfeljebb 15 mm
Legfeljebb 15 mm
vastag köteg
(Összvastagság:
max. 15 mm)
(Összvastagság:
max. 15 mm)
vastag köteg
Normál papírtömeg 60–105 g/m²A4, A5, B5, Letter (LT),
Executive (EXE),
Legal (LGL),
Government Letter (GLG)
EPSON Color Laser Coated Paper –
tömeg: 82 g/m²
A4
550 lapos papírkazetta egység
PapírtípusPapírméretKapacitás
Normál papírtömeg 60–105 g/m²A4, A5, B5, Letter (LT),
Executive (EXE),
Legal (LGL),
Government Letter (GLG)
EPSON Color Laser Coated Paper –
tömeg: 82 g/m²
A4
Legfeljebb 550 lap
(Köteg – összvastagság:
max. 59,4 mm)
Legfeljebb 550 lap
(Összvastagság:
max. 59,4 mm)
Papírkezelés33
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Papírforrás kiválasztása
Beállíthatja, hogy a nyomtató automatikusan válassza ki azt a papírforrást,
amelyikben a megfelelő méretű papír van, illetve megadhatja kézzel a papírforrást
a nyomtatóillesztőben vagy a kezelőpanelen. További tájékoztatás a nyomtatóillesztő
eléréséről: „A nyomtatóillesztő elérése”, 47. oldal (Windows), illetve „A nyomtatóillesztő
elérése”, 110. oldal (Macintosh). További tájékoztatás a nyomtató kezelőpaneljének
használatáról: „A kezelőpanel menüinek használata”, 174. oldal.
A nyomtató illesztőprogramjának használata
Windows rendszerben:
Nyissa meg a nyomtatóillesztőt, kattintson a Basic Settings (Alapbeállítások) fülre,
majd papírforrásként adja meg az Auto Selection (Automatikus kiválasztás) elemet.
Ezután kattintson az OK gombra.
Megjegyzés:
A papírforrást kétféleképpen lehet megadni: kézzel, vagy be lehet állítani, hogy a nyomtató
automatikusan válassza ki a papírforrást.
Macintosh rendszerben:
Nyissa meg az illesztőprogramot, a legördülő listából válassza ki a Printer Settings
(Nyomtatóbeállítások) elemet, majd kattintson a Basic Settings (Alapbeállítások) fülre
(Mac OS X), vagy nyissa meg a Basic Settings (Alapbeállítások) párbeszédpanelt
(Mac OS 9). Ezután válassza a Paper Source (Papírforrás) lista Auto Selection
(Automatikus kiválasztás) elemét, majd kattintson a Print (Nyomtatás) parancsra.
Megjegyzés:
A papírforrást kétféleképpen lehet megadni: kézzel, vagy be lehet állítani, hogy a nyomtató
automatikusan válassza ki a papírforrást.
A kezelőpanel használata
Nyissa meg a kezelőpanelen lévő Setup Menu (Beállítás mnü) Paper Source (Papírforrás)
elemét, majd az Auto menüpontot.
Megjegyzés:
A papírforrás kézi megadásához válassza ki a használni kívánt papírforrást
a Paper Source menüben.
Papírkezelés34
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
A papírforrások Auto beállításnál használt sorrendje
A következő sorrendben keresi meg a nyomtató a megadott méretű papírt tartalmazó
papírforrást.
Gyári konfiguráció:
többcélú tálca
1. Kazetta
Ha fel van szerelve egy 550 lapos papírkazetta egység:
többcélú tálca
1. Kazetta
2. Kazetta
Megjegyzés:
❏Ha a használt programban módosítja a papírméretre és a papírforrásra vonatkozó
beállításokat, azok hatálytalaníthatják a nyomtatóillesztőben megadott beállításokat.
❏Ha a nyomtatóillesztő Paper Size (Papírméret) beállításánál boríték méretet választott,
az a nyomtatóillesztő Paper Source (Papírforrás) beállítástól függetlenül csak a többcélú
tálcából tölthető be.
❏A kezelőpanelen lévő Setup Menu (Beállítás menü) MP Mode (Többcélú tálca üzemmódja)
beállításával módosíthatja a többcélú tálcának a sorban elfoglalt helyét. További tudnivalók:
„Setup (Beállítás) menü”, 184. oldal.
Papírkezelés35
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Papír betöltése
Ez a rész azt ismerteti, hogyan kell papírt betölteni. Ha speciális hordozókat használ,
például fóliákat vagy borítékokat, olvassa el a következő ismertetést is: „Nyomtatás
speciális hordozókra”, 40. oldal.
Többcélú tálca
A következő lépések szerint tölthet be papírt a többcélú tálcába.
1. Nyissa fel a többcélú tálcát.
2. Helyezze a kívánt papírköteget a tálcára úgy, hogy a nyomtatható oldala lefelé nézzen,
majd tolja a papírvezetőt a köteg mindkét széléhez, hogy ne maradjon hely a papír és
a papírvezető között.
Megjegyzés:
❏A papírt úgy töltse be, hogy a rövidebb oldal nézzen előre.
❏Ne töltsön be a megengedettnél vastagabb papírköteget.
❏A papírt betöltés előtt egyenesítse ki. Előfordulhat, hogy a nyomtató a gyűrött papírt nem
húzza be megfelelően.
Papírkezelés36
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
❏Miután betöltötte a papírt, a kezelőpanelen állítsa be az MP Tray Size / MP Ty pe (Többcélú
tálca mérete/többcélú tálca típusa) beállítást a betöltött papír méretének megfelelően.
❏Ha olyan papír hátoldalára kíván nyomtatni, amelyre korábban már nyomtattak, a többcélú
tálcát használja. A kétoldalas nyomtatás nem használható erre a célra.
Normál alsó papírkazetta és opcionális papírkazetta
Az opcionális papírkazetta és a normál alsó kazetta ugyanolyan méretű és típusú papírok
használatát teszi lehetővé. További információ: „550 lapos papírkazetta egység”, 33. oldal.
Az opcionális papírkazettába és a normál alsó kazettába ugyanolyan módon helyezhető
be a papír.
Normál papír mellett speciális hordozók, például EPSON Color Laser Paper is használható
a papírkazettákban.
A következő lépések szerint tölthet be papírt a normál és az opcionális papírkazettába.
Az ábrákon a normál papírkazetta látható.
1. Akadásig húzza ki a papírkazettát. Ezután emelje meg a papírkazetta elejét,
és húzza ki.
Papírkezelés37
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
2. Szorítsa össze a gombot és csúsztassa a bal és a jobb oldali papírvezetőt a betöltendő
papír méretének megfelelő állásba.
3. Szorítsa össze a gombot, és csúsztassa a vezetőt a betölteni kívánt papír méretének
megfelelő állásba.
Megjegyzés:
❏Miután beigazította a papírköteg szélét, töltse be a papírt.
❏Ne töltsön be a megengedettnél vastagabb papírköteget.
4. Pörgesse át a papírköteget, hogy a lapok ne ragadjanak össze. A szélek
kiegyengetéséhez ütögesse sima felülethez a köteget.
Megjegyzés:
A papírt betöltés előtt egyenesítse ki. Előfordulhat, hogy a nyomtató a gyűrött papírt nem
húzza be megfelelően.
Papírkezelés38
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
5. Tegye be a köteget a papírkazettába nyomtatandó oldalával felfelé úgy,
hogy a papírkazetta elejéhez és bal széléhez legyen igazítva.
6. Állítsa be a papírvezetők helyzetét a betöltendő papír méretének megfelelően.
7. Helyezze vissza a papírkazettát az egységbe.
Megjegyzés:
❏Miután betöltötte a papírt, a kezelőpanelen állítsa be a Cass ette 1 Type / Cass ette 2 Type
(1. kazetta típusa/2. kazetta típusa) értékét a betöltött papír méretének és típusának
megfelelően.
❏Ha felszerelte az opcionális papírkazetta egységet és abba helyezett papírt, adja meg
a használt papírkazetta beállítását.
Papírkezelés39
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Kimeneti tálca
A kimeneti tálca a nyomtató tetején található. Mivel a nyomtató a lapokat színükkel
lefelé adja ki, ezt a tálcát „színével lefelé tároló tálcának” is nevezik. A papírtámaszok
felemelésével megakadályozhatja, hogy a lapok lecsússzanak a nyomtatóról.
Megjegyzés:
Ezen a tálcán 250 lap fér el.
Nyomtatás speciális hordozókra
A nyomtatóval speciális papírokra, például a következőkben felsorolt Epson papírokra
is lehet nyomtatni.
Megjegyzés:
Mivel a gyártó bármilyen márkájú vagy típusú hordozó minőségét bármikor megváltoztathatja,
az Epson semelyik hordozótípusra sem vállal garanciát. Mielőtt nagyobb mennyiségben vásárolna
valamelyik hordozóból, vagy nagy mennyiségben nyomtatni kezdene, mindig nyomtasson
tesztoldalakat.
EPSON Color Laser Paper
EPSON Color Laser Paper betöltésekor a papírbeállítások a következők szerint kell
megadni:
❏A beállításokat a nyomtatóillesztő Basic Settings (Alapbeállítások) párbeszédpanelén
adja meg.
Papírméret:A4
Papírforrás:MP Tray (Többcélú tálca, max. 150 lap vagy max. 15 mm vastag köteg)
Cassette 1, Cassette 2 (1. kazetta, 2. kazetta, max. 500 lap vagy max. 55 mm
vastag köteg)
Papírtípus:Semi-Thick (Félvastag)
Papírkezelés40
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Megjegyzés:
Ha a papír hátoldalára közvetlenül az elejére való nyomtatás után nyomtat, a Paper Type
(Papírtípus) beállításánál válassza a Plain (Back) értéket.
❏A beállítások a kezelőpanelen lévő Tray Menu (Tálca menü) révén is megadhatók.
Lásd: „Tray (Tálca) menü”, 181. oldal.
EPSON Color Laser Transparencies
Az Epson az EPSON Color Laser Transparencies fóliák használatát javasolja.
Megjegyzés:
❏Fólia használata esetén nem készíthető kétoldalas nyomat.
❏Átlátszó fóliára való nyomtatásnál a nyomtatás felbontását nem lehet beállítani 1200 dpi-re.
Fólia csak a többcélú tálcába helyezhető. Fólia használata esetén a papírbeállításokat
az alábbiak szerint kell megadni:
❏A beállításokat a nyomtatóillesztő Basic Settings (Alapbeállítások) párbeszédpanelén
adja meg.
Papírméret:A4 vagy LT
Papírforrás:MP Tray (Többcélú tálca, max. 75 lap vagy max. 15 mm vastag köteg)
Papírtípus:Fólia
❏A beállítások a kezelőpanelen lévő Tray Menu (Tálca menü) révén is megadhatók.
Lásd: „Tray (Tálca) menü”, 181. oldal.
❏Ha a nyomtató-illesztőprogram Paper Type (Papírtípus) beállítása a Transparency
(Fólia) értékre van állítva, ne töltsön a nyomtatóba fóliától különböző papírt.
Ha ilyen hordozóval bánik, tartsa be az alábbi tanácsokat:
❏A lapokat szélüknél fogja meg, mivel a kezéről zsír tapadhat rájuk, ami kárt tesz
a nyomtatható felületben. A nyomtatható felületen az Epson embléma látható.
Papírkezelés41
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
❏A rövidebbik felével előre töltse be az írásvetítő fóliát a többcélú tálcába (lásd alább).
❏Ha helytelenül tölt be fóliát, megjelenik a Check Transparency (Ellenőrizze a fóliát)
üzenet az LCD kijelzőn. A hiba elhárításával kapcsolatos tájékoztatás: „Ha a fóliák
üresen érkeznek többcélú tálcához”, 274. oldal.
Vigyázat!
A frissen kinyomtatott oldalak forrók lehetnek.
c
EPSON Color Laser Coated Paper
EPSON Color Laser Coated Paper márkájú papírra fényesebb, jobb minőségű
nyomatok készíthetők. EPSON Color Laser Coated Paper betöltésekor a papírbeállítások
a következők szerint kell megadni:
❏A beállításokat a nyomtatóillesztő Basic Settings (Alapbeállítások) párbeszédpanelén
adja meg.
Papírméret:A4
Papírforrás:MP Tray (max. 15 mm vastag köteg)
Papírtípus:Coated (Bevonatos)
Megjegyzés:
EPSON Color Laser Coated Paper használata esetén nem készíthető kétoldalas nyomat.
❏A beállítások a kezelőpanelen lévő Tray Menu (Tálca menü) révén is megadhatók.
Lásd: „Tray (Tálca) menü”, 181. oldal.
❏Előfordulhat, hogy az EPSON Color Laser Coated Paper betöltése nem sikerül.
Ez a hőmérséklettől és a páratartalomtól függ, mivel az ilyen papír különleges
anyagokkal van bevonva. Ha ez bekövetkezik, töltse be egyesével a lapokat
a többcélú tálcánál.
Papírkezelés42
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Borítékok
A borítékra készült nyomatok minősége egyenetlen lehet, mivel a boríték különböző
részei nem egyforma vastagok. Egy-két boríték kinyomtatásával ellenőrizze a nyomtatás
minőségét.
Vigyázat!
Ne használjon ablakos borítékot. A legtöbb ablakos borítékban olyan műanyag van,
c
amely megolvad, ha érintkezésbe kerül a beégetőművel.
Megjegyzés:
❏A borítéktól, a nyomtatási környezettől és a nyomtatási folyamattól függően meggyűrődhetnek
a borítékok. Ha sok borítékot nyomtat, végezzen előbb próbanyomtatást.
❏Boríték használata esetén nem készíthető kétoldalas nyomat.
❏Borítékokra való nyomtatásnál a nyomtatás felbontását nem lehet beállítani 1200 dpi-re.
Ha alkalmazásból nyomtat borítékra, és a felbontást 1200 dpi-re állítja, előfordulhat, hogy
a nyomat nem lesz megfelelő.
Boríték betöltésekor a papírbeállításokat az alábbiak szerint kell megadni:
❏A beállításokat a nyomtatóillesztő Basic Settings (Alapbeállítások) párbeszédpanelén
adja meg.
Papírméret:IB5, DL, vagy C5
Papírforrás:MP Tray (max. 15 mm vastag köteg)
Megjegyzés:
A papír állapotától függően előfordulhat, hogy a nyomtatónak nem sikerül a papírt behúzni,
ha a betöltött papír mennyisége maximális. Ha ez bekövetkezik, csökkentse a tálcában lévő
papír mennyiségét.
❏A beállítások a kezelőpanelen lévő Tray Menu (Tálca menü) révén is megadhatók.
Lásd: „Tray (Tálca) menü”, 181. oldal.
Papírkezelés43
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Ha ilyen hordozóval bánik, tartsa be az alábbi tanácsokat.
❏Ha C5 vagy ISOB5 méretű borítékra nyomtat, a borítékokat rövidebb oldalukkal előre
töltse be. Ha DL méretű borítékra nyomtat, a borítékokat hosszabb oldalukkal előre
töltse be.
a
b
a. C5 vagy ISO B5
b. DL
❏Ne használjon olyan borítékot, amelyiken ragasztó vagy szalag van.
Címke
Egyszerre legfeljebb 15 mm vastag címkeköteget tölthet be a többcélú tálcába.
Előfordulhat, hogy bizonyos címkéket laponként vagy kézzel kell betölteni.
Megjegyzés:
❏Címke használata esetén nem készíthető kétoldalas nyomat.
❏A címkékre való nyomtatáskor a nyomtatási felbontás nem állítható 1200 dpi-re.
❏ A címkétől, a nyomtatási környezettől és a nyomtatási folyamattól függően meggyűrődhetnek
a címkék. Ha sok címkét nyomtat, végezzen előbb próbanyomtatást.
Címke betöltésekor a papírbeállításokat az alábbiak szerint kell megadni:
❏A beállításokat a nyomtatóillesztő Basic Settings (Alapbeállítások) párbeszédpanelén
adja meg.
Papírméret:A4 vagy LT
Papírforrás:MP Tray (max. 15 mm vastag köteg)
Papírtípus:Címke
❏A beállítások a kezelőpanelen lévő Tray Menu (Tálca menü) révén is megadhatók.
Lásd: „Tray (Tálca) menü”, 181. oldal.
Papírkezelés44
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Megjegyzés:
❏Csak lézernyomtatóhoz vagy normál papíros fénymásolóhoz készült címkéket használjon.
❏Hogy a címke ragasztója ne érintkezhessen a nyomtató alkatrészeivel, kizárólag olyan címkéket
használjon, amelyek teljesen, köztes hézagok nélkül beborítják az őket hordozó lapot.
❏A címkéket tartalmazó lapokra nyomjon rá egy papírlapot. Ha a papír hozzáragad, ezeket
a címkéket ne használja a nyomtatóban.
❏Előfordulhat, hogy a Setup Menu (Beállítás menü) Pape r T yp e (Papírtípus) beállításánál meg
kell adni a Th ick* (Vastag) értéket.
* Ha különösen vastag címkére nyomtat, a Pa per Type (Papírtípus) beállításnál válassza az
ExtraThk (Extra vastag) értéket.
Vastag papír és extra vastag papír
A többcélú tálcába vastag papír (106 – 163 g/m²) vagy extra vastag papír (164 – 216 g/m²)
is betölthető.
Vastag papír és extra vastag papír betöltésekor a papírbeállítások a következők szerint kell
megadni:
❏Extra vastag papír használata esetén nem készíthető kétoldalas nyomat.
❏A beállításokat a nyomtatóillesztő Basic Settings (Alapbeállítások) párbeszédpanelén
adja meg.
Papírméret:A4, A5, B5, LT, HLT, EXE, GLT
Papírforrás:MP Tray (max. 15 mm vastag köteg)
Papírtípus:Thick, (Vastag) Thick (Back) [Vastag (hátlap)], vagy Extra Thick (Extra vastag)
❏A beállítások a kezelőpanelen lévő Tray Menu (Tálca menü) révén is megadhatók.
Lásd: „Tray (Tálca) menü”, 181. oldal.
Egyéni méretű papír betöltése
Nem szabványos méretű papírt (76,2 × 98,4 mm – 220 × 355,6 mm) is betölthet a többcélú
tálcába.
Megjegyzés:
A nem szabványos papírmérettől, a nyomtatási környezettől és a nyomtatási folyamattól függően
meggyűrődhet a papír. Ha sok nem szabványos méretű papírra nyomtat, végezzen előbb
próbanyomtatást.
Papírkezelés45
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Egyéni méretű papír betöltésekor a papírbeállítások a következők szerint kell megadni:
❏A beállításokat a nyomtatóillesztő Basic Settings (Alapbeállítások) párbeszédpanelén
adja meg.
Papírméret:Egyéni méret
Papírforrás:MP Tray (max. 15 mm vastag köteg)
Papírtípus:Plain, Semi-Thick, Thick vagy Extra Thick
Megjegyzés:
❏Windows használata esetén nyissa meg a nyomtatóillesztőt, majd válassza a Basic
Settings (Alapbeállítások) lap Paper Size (Papírméret) listájának User-Defined Size
(Egyéni méret) elemét. A User Defined Paper Size (Egyéni papírméret) párbeszédpanelen
adja meg a használni kívánt papírnak megfelelő szélességet (Paper Width), hosszúságot
(Paper Length) és mértékegységet (Unit). Ezután kattintson az OK gombra, ami az egyéni
papírméret mentését eredményezi.
❏Mac OS X 10.2 és 10.3 használata esetén az alábbi eljárás segítségével mentheti el az
egyéni papírméretet.
1. Nyissa meg a Page Setup (Oldalbeállítás) párbeszédpanelt.
2. A Settings (Beállítások) legördülő listában válassza a Custom Page Size
(Egyéni papírméret) beállítást.
3. Kattintson a New (Új) gombra.
4. Írja be a beállítás nevét és adja meg a papírméretet, majd kattintson az OK gombra.
5. Kattintson a Mentés gombra.
❏Mac OS X 10.4 használata esetén az alábbi eljárás segítségével mentheti el az egyéni
papírméretet.
1. Nyissa meg a Page Setup (Oldalbeállítás) párbeszédpanelt.
2. A Page size (Papírméret) legördülő listában válassza a Manage Custom Size
(Egyéni méretek kezelése) beállítást.
3. Kattintson a gombra.
4. Kattintson duplán az Untitled (Névtelen) elemre és adja meg a beállítás nevét.
5 Adja meg a papírméretet, és kattintson az OK gombra.
❏Mac OS 9 használata esetén nyissa meg a nyomtatóillesztőt, majd kattintson a Paper
Setting (Papírbeállítás) párbeszédpanel Custom Size (Egyéni méret) elemére. Ezután
kattintson a New (Új) elemre, adja meg a használni kívánt papírnak megfelelő szélességet
(Paper Width), hosszúságot (Paper Length) és margót (Margin). Ezután írja be a beállítás
nevét, majd az OK gombbal mentse az egyéni papírméretet.
❏A beállítások a kezelőpanelen lévő Tray Menu (Tálca menü) révén is megadhatók.
Lásd: „Tray (Tálca) menü”, 181. oldal.
❏Ha nem tudja a fent ismertetettek szerint használni a nyomtatóillesztőt, a nyomtató
kezelőpaneljének Printi ng Menu (Nyomtatás menü) Page Size (Papírméret)
beállításánál válassza a CTM (Egyéni) értéket.
Papírkezelés46
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
4 fejezet
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren
A nyomtatószoftver
A nyomtató illesztőprogramja lehetővé teszi a beállítások széles választékának
használatát, így a legjobb eredmények érhetők el a nyomtatóval. Az EPSON Status
Monitor segédprogrammal ellenőrizhető a nyomtató állapota.
További tudnivalók: „A nyomtató figyelése az EPSON Status Monitor használatával”,
80. oldal.
A nyomtatóillesztő elérése
A nyomtató illesztőprogramja a Windows operációs rendszerből és tetszőleges
alkalmazásból közvetlenül elérhető.
A különféle Windows alkalmazásokból végrehajtott nyomtatóbeállítások felülírják
az operációs rendszerbeli beállításokat, így a kívánt eredmény elérése érdekében
az illesztőprogramot mindig az alkalmazásból hívja.
Megjegyzés:
Az illesztőprogram súgója részletesen ismerteti a beállításokat.
Egy alkalmazásból
A nyomtató illesztőprogramja az alkalmazásokból a File (Fájl) menü Print (Nyomtatás)
vagy Page Setup (Oldalbeállítás) parancsával érhető el. Ezután a Setup (Beállítás),
az Options (Beállítások), a Properties (Tulajdonságok) gombra vagy ezek
kombinációjára kell kattintani.
Windows XP, XP x64, Server 2003 és Server 2003 x64 esetén
A nyomtatóillesztő eléréséhez kattintson a Start, a Printers and Faxes (Nyomtatók
és faxok), majd a Printers (Nyomtatók) parancsra. Kattintson a jobb gombbal a
nyomtatóikonra, majd kattintson a Printing Preferences (Nyomtatási beállítások)
parancsra.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren47
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Windows Me és 98 rendszerben
Az illesztőprogram eléréséhez kattintson a Start gombra, mutasson a Settings
(Beállítások) pontra, majd kattintson a Printers (Nyomtatók) parancsra. Kattintson a jobb
gombbal a nyomtatóikonra, majd kattintson a Properties (Tulajdonságok) parancsra.
Windows 2000
Az illesztőprogram eléréséhez kattintson a Start gombra, mutasson a Settings
(Beállítások) pontra, majd kattintson a Printers (Nyomtatók) parancsra. Kattintson a jobb
gombbal a nyomtatóikonra, majd kattintson a Printing Preferences (Nyomtatási
beállítások) parancsra.
A nyomtatóbeállítások megváltoztatása
A nyomtatási minőség megadása
A nyomatok nyomtatási minőségét a nyomtató illesztőprogramjának beállításaival
módosíthatja. Itt az előre megadott beállítások listájából választhat, de saját beállításokat
is megadhat.
Nyomtatási minőség választása az Automatic (Automatikus) beállítással
A nyomtatási minőséget a sebesség vagy a részletek szempontjából módosíthatja. Ötféle
minőségi mód választható színes nyomtatáshoz és három a fekete-fehér nyomtatáshoz.
Ha a Basic Settings (Alapbeállítások) lapon az Automatic (Automatikus) választógomb
van bejelölve, a nyomtatóillesztő a színbeállítások alapján állapítja meg az összes többi
beállítást. Csak a nyomtatási minőséget és a színt kell megadnia. Az egyéb beállításokat
(például a papírméretet vagy a tájolást) a legtöbb alkalmazásban módosíthatja.
Megjegyzés:
Az illesztőprogram súgója részletesen ismerteti a beállításokat.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren48
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
1. Váltson át a Basic Settings (Alapbeállítások) panellapra.
2. Kattintson az Automatic (Automatikus) elemre, majd válassza ki a kívánt nyomtatási
minőséget.
3. A beállítások érvénybe léptetéséhez kattintson az OK gombra.
A nyomtatóillesztő a következő minőségmódokat biztosítja.
Szín
Draft (Vázlat), Text (Szöveg), Text&Image (Szöveg és kép), Web, Photo (Fénykép)
Monochrom (Egyszínű)
Draft (Vázlat), Text&Image (Szöveg és kép), Photo (Fénykép)
Megjegyzés:
Ha a nyomtatás sikertelen, vagy a memóriára vonatkozó hibaüzenet jelenik meg, másik nyomtatási
minőség kiválasztásával általában megoldható a problémát.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren49
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Előre megadott beállítások használata
Az előre megadott beállítások segítségével összehangolt nyomtatási beállítások
választhatók adott feladat végrehajtásához, ilyen például egy bemutató vagy digitális
fényképezőgépről beolvasott kép nyomtatása.
Az előre megadott beállítások használatához kövesse az alábbi lépéseket.
1. Váltson át a Basic Settings (Alapbeállítások) panellapra.
2. Válassza ki az Advanced (Speciális) gombot. Ekkor az Automatic (Automatikus)
választógomb alatt az előre megadott beállítások listája jelenik meg.
Megjegyzés:
Más operációs rendszer esetén előfordulhat, hogy nem az itt látható képernyőkép jelenik meg.
3. Jelölje ki a nyomtatni kívánt dokumentumnak vagy képnek legjobban megfelelő
beállítást a listán.
Amikor előre megadott beállítást választ, az egyéb paraméterek értékének beállítása
automatikus lesz. A változtatások a Setting Information (Beállítások adatai)
párbeszédpanel aktuális beállításokat mutató listájában láthatók. Ehhez az Optional
Settings (Választható beállítások) lapon válassza ki a Setting Info (Beállítások adatai)
gombot.
Megjegyzés:
Az illesztőprogram súgója részletesen ismerteti a beállításokat.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren50
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Nyomtatási beállítások testreszabása
Ha a részletes beállítások megváltoztatására van szükség, ezt kézzel kell végrehajtani.
A nyomtatási beállítások a következő lépésekkel változtathatók meg.
1. Váltson át a Basic Settings (Alapbeállítások) panellapra.
2. Kattintson az Advanced (Speciális) gombra, majd a More Settings (További
beállítások) elemre.
3. Válassza ki a Color (Színes) vagy a Black (Fekete) színbeállítást, majd a Resolution
(Felbontás) csúszkával állítsa be a felbontást.
Megjegyzés:
❏Más operációs rendszer esetén előfordulhat, hogy nem az itt látható képernyőkép
jelenik meg.
❏Ha más beállításokkal kapcsolatban segítségre van szüksége, használja az online súgót.
❏A Web Smoothing (Webes képjavítás) jelölőnégyzet nem használható, ha a
PhotoEnhance mód ki van jelölve. A beállítás 24 vagy 32 bites képeket tartalmazó
képernyőkhöz használható. Nem használható olyan képernyőkhöz, amelyek csak
illusztrációkat, grafikonokat és szöveget tartalmaznak, képeket nem.
❏A RITech funkció nem használható, ha a nyomtatás felbontásának beállítása 1200 dpi.
4. A beállítások elfogadásához és a Basic Settings (Alapbeállítások) panellap
megjelenítéséhez kattintson az OK gombra.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren51
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Saját beállítások mentése
A saját beállítások mentéséhez a Basic Settings (Alapbeállítások) panellapon kattintson
az Advanced (Speciális) választógombra, majd a Save Settings (Beállítások mentése)
gombra. Ekkor megjelenik a Custom Settings (Egyéni beállítások) párbeszédpanel.
Írja be a saját beállítások nevét a Name (Név) mezőbe, majd kattintson a Save (Mentés)
gombra. Az így mentett beállítások neve megjelenik a Basic Settings (Alapbeállítások)
panellapon az Automatic (Automatikus) választógomb alatti listában.
Megjegyzés:
❏Saját beállításainak elnevezésekor nem használhatja az előre megadott beállítások neveit.
❏A saját beállítások törléséhez a Basic Settings (Alapbeállítások) panellapon kattintson az
Advanced (Speciális) választógombra, majd a Save Settings (Beállítások mentése) gombra,
a megjelenő párbeszédpanelen jelölje ki a törölni kívánt beállítást, és kattintson a Delete
(Törlés) gombra.
❏Az előre megadott beállítások nem törölhetők.
Ha a More Settings (További beállítások) párbeszédpanelen akkor módosítja valamelyik
beállítást, amikor a Basic Settings (Alapbeállítások) panellapon egyik saját beállítása van
kijelölve, a listán ez Custom Settings (Egyéni beállítások) névre változik. A korábban
kijelölt saját beállítást nem érintik a változtatások. A saját beállításhoz úgy térhet vissza,
hogy egyszerűen újból kijelöli azt a listában.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren52
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Kétoldalas nyomtatás
A kétoldalas nyomtatással a papír mindkét oldalára nyomtathat. Kötésre szánt
nyomtatásnál megadható a kötés helye, a kívánt oldalsorrendnek megfelelően.
Nyomtatás a Duplex egységgel (csak Duplex egységgel rendelkező
modellek esetén)
A duplex egység felszereléséhez kövesse az alábbi lépéseket.
1. Váltson át a Basic Settings (Alapbeállítások) panellapra.
2. Jelölje be a Duplex (Kétoldalas) jelölőnégyzetet, majd a Binding Position (Kötés helye)
beállításnál kattintson a Left (Balra), Top (Fent) vagy Right (Jobbra) választógombra.
Megjegyzés:
A Duplex jelölőnégyzet csak akkor jelenik meg, ha nyomtatóillesztő felismeri a duplex
egységet. Ha az Optional Settings (További beállítások) lapon beállította az Update the Printer Option Automatically (A nyomtató beállításának automatikus frissítése) értéket,
ellenőrizze, hogy a duplex nyomtatóegység beállítása Installed (Telepítve). Ha az Optional
Settings (További beállítások) lapon az Update the Printer Option Manually (A nyomtató
beállításának kézi frissítése) értéket állította be, nyomja meg a Settings (Beállítások) gombot,
és jelölje be a Duplex Print Unit (Duplex nyomtatóegység) jelölőnégyzetet.
3. Kattintson a Duplex Settings (Kétoldalas beállítások) gombra.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren53
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
4. Adja meg a Binding Margin (Kötésmargó) értékét az elülső és a hátoldalon, majd
a Start Page (Kezdő oldal) csoportban válassza ki, hogy a nyomtatás az elülső vagy
a hátoldallal kezdődik-e.
5. Brosúra nyomtatásakor jelölje be a Binding Method (Kötési módszer) négyzetet,
és adja meg a kívánt beállításokat. A beállítások részletes ismertetését a súgó
tartalmazza.
6. A beállítások elfogadásához és a Basic Settings (Alapbeállítások) panellap
megjelenítéséhez kattintson az OK gombra.
Manuális kétoldalas nyomtatás (csak duplex egységgel nem rendelkező
modellek esetén)
1. Váltson át a Basic Settings (Alapbeállítások) panellapra.
2. Győződjön meg róla, hogy a Manual Feed (Kézi adagolás) jelölőnégyzet nincs
bejelölve.
Megjegyzés:
❏Kézi kétoldalas nyomtatáskor kézi adagolás nem használható.
❏Kézi kétoldalas nyomtatáskor a Skip Blank Page (Üres oldalak átugrása) funkció nem
használható.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren54
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
3. Jelölje be a Duplex (Manual) [Kétoldalas (kézi)] jelölőnégyzetet, majd a Binding
Position (Kötés helye) beállításnál kattintson a Left (Balra), Top (Fel) vagy Right
(Jobbra) választógombra.
4. Kattintson a Duplex Settings (Kétoldalas beállítások) gombra.
5. Adja meg a Binding Margin (Kötésmargó) értékét az elülső és a hátoldalon, majd
a Start Page (Kezdő oldal) csoportban válassza ki, hogy a nyomtatás az elülső vagy
a hátoldallal kezdődik-e.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren55
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
6. Brosúra nyomtatásakor jelölje be a Binding Method (Kötési módszer) négyzetet,
és adja meg a kívánt beállításokat. A beállítások részletes ismertetését a súgó
tartalmazza.
7. Kattintson az OK (Hozzáadás) gombra.
8. Végezze el a nyomtatást.
Megjegyzés:
Figyelmeztető üzenet jelenik meg a számítógép képernyőjén. Kattintson a képernyőn
megjelenő OK gombra.
9. Miután az egyik oldal nyomtatásával végzett, tegye vissza a papírt a többcélú tálcába
úgy, hogy a nyomtatott oldal nézzen felfelé (lásd az ábrát). Ezután nyomja meg a
N Start/Stop gombot.
Megjegyzés:
❏Előfordulhat, hogy nem lesz sikeres a kézi kétoldalas nyomtatás, ha megváltoztatja
a papírméret, a tájolás vagy a papírforrás beállítást.
❏Ha kézi kétoldalas nyomtatás során a nyomtatóillesztőben be van állítva a leválogatás, egyes
alkalmazások esetén előfordulhat, hogy a nyomtatás nem lesz sikeres.
❏A papírt betöltés előtt egyenesítse ki. Előfordulhat, hogy a nyomtató a gyűrött papírt nem húzza
be megfelelően.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren56
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
A fogyóeszközök adatainak megjelenítése a nyomtatóillesztővel
Ha az EPSON Status Monitor telepítve van, az aktuális festékmennyiség a Basic Settings
(Alapbeállítások) lapon látható. Használható az Order Online (Rendelés az interneten)
gomb is. A fogyóeszközök adatainak frissítési időközét a Consumables Info Settings
(Fogyóeszközök adatainak beállítása) párbeszédpanelen állíthatja be. Ennek
megjelenítéséhez kattintson a Consumables Info Settings (Fogyóeszközök adatainak
beállítása) gombra az Optional Settings (Választható beállítások) lapon.
Megjegyzés:
❏Az illesztőprogram és az EPSON Status Monitor különböző módszereket alkalmaz a patronban
lévő festék mennyiségének a meghatározásához. Emiatt előfordulhat, hogy az EPSON Status
Monitor programban és a Basic Settings (Alapbeállítások) lapon más értékek láthatók.
Részletesebb adatok az EPSON Status Monitor programmal szerezhetők be.
❏Ha az interneten keresztül szeretne fogyóeszközöket rendelni, az EPSON Status Monitor
telepítésekor meg kell adni az országot/területet, valamint egy webhely URL-címét.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren57
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Fogyóeszközök rendelése
Ha az internet keresztül szeretne fogyóeszközöket rendelni, a Basic Settings
(Alapbeállítások) lapon kattintson az Order Online (Rendelés az interneten) gombra.
További részletek: „Rendelés az interneten”, 91. oldal.
Megjegyzés:
Az Order Online (Rendelés az interneten) gomb nem érhető el, ha a képernyőt az USB Memory
Print Maker programból nyitja meg.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren58
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Nyomatok átméretezése
A dokumentumokat átméretezheti a nyomtatás során.
Az oldalak papírmérethez igazodó automatikus átméretezése
1. Kattintson az Advanced Layout (Speciális elrendezés) fülre.
2. Jelölje be a Zoom Options (Nagyítási beállítások) jelölőnégyzetet, majd az Output
Paper (Kimeneti papír) lenyitható listából válasszon papírméretet. A nyomtató úgy
nyomtatja ki az oldalt, hogy az lefedje a kiválasztott papírt.
3. A Location (Hely) beállítás megadásához kattintson a kívánt választógombra: Upper Left (Bal felső), amelynél a csökkentett méretű oldalkép a papír bal felső sarkától
kezdve nyomtatódik, vagy Center (Középen), amelynél a csökkentett méretű oldalkép
a papír közepére kerül.
4. A beállítások érvénybe léptetéséhez kattintson az OK gombra.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren59
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Az oldalak adott százalékú átméretezése
1. Kattintson az Advanced Layout (Speciális elrendezés) fülre.
2. Jelölje be a Zoom Options (Nagyítási beállítások) négyzetet.
3. Jelölje be a Zoom To (Nagyítás) jelölőnégyzetet, majd adja meg a nagyítás százalékát
a mezőben.
Megjegyzés:
A százalék értéke 50 és 200% között lehet, és 1%-os lépésekben változtatható.
4. A beállítások érvénybe léptetéséhez kattintson az OK gombra.
Ha szükséges, válasszon papírméretet az Output Paper (Kimeneti papír) legördülő listából.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren60
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
A nyomtatási elrendezés módosítása
A nyomtató két vagy négy oldalt is nyomtathat egy lapra megfelelő sorrendben,
automatikusan átméretezve az egyes oldalakat, hogy azok elférjenek az adott méretű
papíron. A dokumentumok oldalszegéllyel is nyomtathatók.
1. Kattintson az Advanced Layout (Speciális elrendezés) fülre.
2. Jelölje be a Print Layout (Nyomtatási elrendezés) jelölőnégyzetet, és adja meg, hány
oldal legyen egy lapon. Ezután kattintson a More Settings (További beállítások)
gombra. Ekkor a Print Layout Settings (Nyomtatási elrendezés beállításai)
párbeszédpanel jelenik meg.
3. A Page Order (Oldalsorrend) csoportban adja meg a kívánt beállítást.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren61
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
4. Jelölje be a Print the Frame (Szegély nyomtatása) négyzetet, ha szegélyt szeretne
nyomtatni az oldalakra.
Megjegyzés:
A Page Order (Oldalsorrend) lap beállításai az egy lapra nyomtatott oldalak számától
és a Basic Settings (Alapbeállítások) lapon megadott tájolástól (álló vagy fekvő) függnek.
5. A beállítások elfogadásához és az Advanced Layout (Speciális elrendezés)
panellapra való visszatéréshez kattintson az OK gombra.
Vízjel használata
A következő lépésekkel helyezhet el vízjelet a dokumentumban. A Watermark (Vízjel)
párbeszédpanel Advanced Layout (Speciális elrendezés) lapján előre megadott vízjelek
közül választhat, de készíthet saját szöveget vagy képet tartalmazó vízjelet is.
A Watermark (Vízjel) párbeszédpanelen a vízjel számos beállítását is megadhatja,
például a méretét, a fényerősségét és az elhelyezkedését.
1. Kattintson az Advanced Layout (Speciális elrendezés) fülre.
2. Válasszon vízjelet a Watermark (Vízjel) legördülő listában. Ha részletesen meg
szeretné adni a beállításokat, kattintson a Watermark Settings (Vízjel beállításai)
gombra. A Watermark (Vízjel) párbeszédpanel jelenik meg.
Megjegyzés:
Ha a Water Mark (Vízjel) legördülő listában a User Name (Felhasználónév) vagy a Computer
Name (Számítógépnév) elemet választja, a felhasználói fiók bejelentkezési, illetve vagy
a számítógép neve lesz kinyomtatva.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren62
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
3. Válassza ki a színt a Color (Szín) legördülő listából, majd állítsa be a vízjel intenzitását
az Intensity (Intenzitás) csúszkával.
4. A Position (Elhelyezkedés) csoportban válassza a Front (Előtérben) beállítást,
ha a vízjelet a dokumentum tartalma előtt, vagy a Back (Háttérben) beállítást,
ha a vízjelet a dokumentum tartalma mögött szeretné kinyomtatni.
5. A Location (Hely) mezőben adja meg, hogy hol szeretné elhelyezni a vízjelet.
6. Az Offset (Eltolás) területen adja meg a vízjel vízszintes (X) vagy függőleges (Y)
elhelyezkedését.
7. Adja meg a vízjel méretét a Size (Méret) csúszkával.
8. A beállítások elfogadásához és az Advanced Layout (Speciális elrendezés)
panellapra való visszatéréshez kattintson az OK gombra.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren63
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Új vízjel készítése
Új vízjelet a következő lépésekkel készíthet:
1. Kattintson az Advanced Layout (Speciális elrendezés) fülre.
2. Kattintson a New/Delete (Új/Törlés) gombra. Megjelenik az Egyéni vízjelek
párbeszédpanel.
Megjegyzés:
Ha a Watermark (Vízjel) párbeszédpanelen a New/Delete (Új/Törlés) gombra kattint,
akkor a User Defined Watermarks (Egyéni vízjelek) párbeszédpanel is megjelenik.
3. Válassza a Text (Szöveg) vagy a BMP beállítást, és a Name (Név) mezőbe írja
be az új vízjel nevét.
Megjegyzés:
Ez a képernyő akkor jelenik meg, ha a Text (Szöveg) gombot választotta.
4. A Text (Szöveg) gomb választásakor írja be a vízjel szövegét a Text (Szöveg) mezőbe.
Ha a BMP beállítást választotta, kattintson a Browse (Tallózás) gombra, jelölje
ki a használni kívánt BMP fájlt, majd kattintson az OK gombra.
5. Kattintson a Save (Mentés) gombra. A vízjel megjelenik a List (Lista) mezőben.
6. A vízjel bejegyzéséhez kattintson az OK gombra.
Megjegyzés:
Legfeljebb tíz vízjelet jegyezhet be.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren64
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Fejlécek és láblécek használata
Lehetőség van fejléc és lábléc nyomtatására a lap tetejére és aljára. Fejlécre és láblécre
nyomtatható elemek többek között a felhasználónév, a számítógépnév, a dátum,
a dátum/idő és a sorszámok.
1. Kattintson az Advanced Layout (Speciális elrendezés) fülre.
2. Jelölje be a Header/Footer (Fejléc/lábléc) négyzetet, majd kattintson a Header/Footer Settings (Fecléc/lábléc beállításai) gombra.
3. Válassza ki a fejlécre és a láblécre nyomtatni kívánt elemeket a legördülő listából.
Megjegyzés:
❏Ha a legördülő listában a User Name (Felhasználónév) vagy a Computer Name
(Számítógépnév) elemet választja, a felhasználói fiók bejelentkezési neve, illetve
a számítógép neve lesz kinyomtatva.
❏Ha a legördülő lista Collate Number (Példányszám) elemét választja, a másolatok száma
is ki lesz nyomtatva.
4. A beállítások elfogadásához és az Advanced Layout (Speciális elrendezés)
panellapra való visszatéréshez kattintson az OK gombra.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren65
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Sablon használata
Az Overlay Settings (Sablon beállításai) párbeszédpanelen olyan sablonokat (űrlapokat)
készíthet, amelyeket azután más dokumentumok nyomtatásánál is használhat.
Ez a szolgáltatás vállalati fejléces leveleknél vagy számláknál lehet hasznos.
Megjegyzés:
A sablonok csak akkor állnak rendelkezésre, ha az Extended Settings (További beállítások)
párbeszédpanel Optional Settings (Választható beállítások) lapjának Printing Mode (Nyomtatási
mód) beállítása High Quality (Printer) (Minőségi – Nyomtató).
Sablon létrehozása
Sablonfájl létrehozása és mentése a következő lépésekkel történhet.
1. A megfelelő alkalmazásban hozza létre a sablonként használni kívánt fájlt.
2. Amikor elkészült a fájl, az alkalmazásban válassza a File (Fájl) menü Print (Nyomtatás)
vagy Print Setup (Nyomtatás beállítása) parancsát. Ezután az alkalmazástól függően
kattintson a Printer (Nyomtató), Setup (Beállítás), Options (Beállítások) vagy
Properties (Tulajdonságok) gombra, vagy ezek kombinációjára.
3. Kattintson az Advanced Layout (Speciális elrendezés) fülre.
4. Jelölje be a Form Overlay (Űrlapsablon) négyzetet, majd kattintson az Overlay Settings (Űrlapsablon beállításai) gombra. Megjelenik az Overlay Settings
(Űrlapsablon beállításai) párbeszédpanel.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren66
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
5. Kattintson a Create Overlay Data (Sablonadatok létrehozása) választógombra,
majd a Settings (Beállítások) gombra. Ekkor a Form Settings (Űrlap beállításai)
párbeszédpanel jelenik meg.
6. Jelölje be a Use Form Name (Űrlapnév használata) négyzetet, majd kattintson az
Add Form Name (Űrlapnév hozzáadása) gombra. Az Add Form (Űrlap hozzáadása)
párbeszédpanel jelenik meg.
Megjegyzés:
Ha az Assign to Paper Source (Papírforrás hozzárendelése) jelölőnégyzet be van jelölve,
az űrlap neve megjelenik az Basic Settings (Alapbeállítások) lapon lévő Paper Source
(Papírforrás) legördülő listában.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren67
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
7. Írja be az űrlap nevét a Form Name (Űrlap neve) mezőbe, míg leírását a Description
(Leírás) mezőbe.
8. Válassza a To Front (Előtérben) vagy a To Back (Háttérben) beállítást attól függően,
hogy a sablont a dokumentum tartalma előtt vagy mögött szeretné-e kinyomtatni.
9. A beállítások elfogadásához és a Form settings (Űrlapbeállítások) párbeszédpanel
megjelenítéséhez kattintson a Register (Regisztráció) gombra.
10. A Form settings (Űrlapbeállítások) párbeszédpanelen kattintson az OK gombra.
11. Az Overlay Settings (Űrlapsablon beállításai) párbeszédpanelen kattintson az OK
gombra.
12. Nyomtassa ki a sablonadatként mentett fájlt. Bármilyen típusú fájl menthető
sablonként. Ezzel elkészült a sablon.
Nyomtatás sablonnal
Az alábbi lépések szerint nyomtathat a sablonadatokat is tartalmazó dokumentumokat.
1. Nyissa meg a sablonadatokkal együtt nyomtatni kívánt fájlt.
2. Az alkalmazásból nyissa meg a nyomtató illesztőprogramját. Válassza a File (Fájl)
menü Print (Nyomtatás) vagy Print Setup (Nyomtatás beállítása) parancsát, majd
az alkalmazástól függően kattintson a Printer (Nyomtató), Setup (Beállítás), Options
(Beállítások) vagy Properties (Tulajdonságok) gombra, vagy ezek kombinációjára.
3. Kattintson az Advanced Layout (Speciális elrendezés) fülre.
4. Jelölje be a Form Overlay (Űrlapsablon) jelölőnégyzetet, és kattintson az Overlay Settings (Űrlapsablon beállításai) gombra.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren68
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
5. A Form (Űrlap) legördülő listából válassza ki a kívánt űrlapot, majd kattintson az OK
gombra, és térjen vissza az Advanced Layout (Speciális elrendezés) lapra.
Megjegyzés:
Ha az Assign to Paper Source (Papírforrás hozzárendelése) jelölőnégyzet be van jelölve,
az űrlap neve megjelenik az Basic Settings (Alapbeállítások) lapon lévő Paper Source
(Papírforrás) legördülő listában. Az űrlap a fenti párbeszédpanel nélkül is kiválasztható.
6. Az adatok nyomtatásához kattintson az OK gombra.
Sablonadatok más nyomtatóbeállításokkal
A sablonadatok az aktuális nyomtatóbeállításokkal készülnek (például álló tájolással).
Ha egy sablont más nyomtatóbeállításokkal (például fekvő tájolással) is el szeretne
készíteni, hajtsa végre a következő lépéseket.
1. Nyissa meg a nyomtatóillesztőt: „Sablon létrehozása”, 66. oldal, 2. lépés.
2. Adja meg a kívánt beállításokat, és lépjen ki a nyomtató-illesztőprogramból.
3. Küldje el a nyomtatóba az alkalmazásban elkészített adatokat, erről lásd: „Sablon
létrehozása”, 66. oldal, 12. lépés.
Ez a beállítás csak a Form Name (Űrlap neve) adatoknál áll rendelkezésre.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren69
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Tárolt űrlapsablonok használata
Ezzel a szolgáltatással gyorsabb lesz a sablonadatokkal végrehajtott nyomtatás.
A Windows felhasználók a nyomtatóhoz az USB állomás interfészen keresztül csatlakozó
USB memóriában bejegyzett űrlapadatokat is használhatják, vagy törölhetik az
űrlapadatokat az USB memóriából. A szolgáltatás az illesztőprogram Form Selection
(Űrlapválasztás) párbeszédpaneljén érhető el.
Megjegyzés:
❏Ez funkció nem használható, ha az USB memória nem az USB állomás interfészen keresztül
csatlakozik a nyomtatóhoz.
❏Ha a dokumentum felbontásának, papírméretének és tájolásának beállítása eltér a
sablonadatoknál meglévőktől, a dokumentum nem nyomtatható ki a sablonadatokkal.
❏Ez a funkció csak ESC/Page mód esetén használható.
❏A funkció High Quality (Printer) [Kiváló minőség (nyomtató)] üzemmódban áll rendelkezésre.
❏Ajánlatos 2 GB-nál kisebb USB memóriát használni. Előfordulhat, hogy a 2 GB-nál nagyobb
USB memóriák olvasása túl sok időt vesz igénybe.
❏Ha az USB memória sok fájlt tartalmaz, előfordulhat, hogy az USB memória olvasása túl sok
időt vesz igénybe.
❏Ha az USB memória olvasása túl sok időt vesz igénybe, próbálja meg formázással javítani
az olvasás sebességét.
Sablonadatok bejegyzése az USB memóriába
Csak a Windows XP, XP x64, 2000, Server 2003 vagy Server 2003 x64 rendszer hálózati
rendszergazdája regisztrálhat űrlapadatokat az USB memóriában (lásd az alábbi
lépéseket).
Megjegyzés:
A sablon nevében csak az alábbi karakterek szerepelhetnek. A - Z, a - z, 0 - 9 és ! ’ ) ( - _ %
1. Készítse elő a sablonadatokat a helyi számítógép merevlemezén való regisztrálásra.
2. Jelentkezzen be a Windows XP, XP x64, 2000, Server 2003 vagy Server 2003 x63
rendszerbe rendszergazdaként.
3. Windows 2000 rendszer esetén kattintson a Start gombra, és válassza a Settings
(Beállítások), majd a Printers (Nyomtatók) parancsot.
Windows XP, XP x64, Server 2003 vagy Server 2003 x64 rendszer esetén kattintson
a Start gombra, nyissa meg a Control Panel (Vezérlőpult) elemet, majd kattintson
duplán a Printers and Faxes (Nyomtatók és faxok) ikonra.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren70
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
4. Kattintson a jobb gombbal az EPSON xxx xxx ikonra, majd kattintson a Properties
(Tulajdonságok) parancsra.
5. Kattintson az Optional Settings (Választható beállítások) fülre.
6. Kattintson a Register (Regisztráció) parancsra. Megjelenik a Register to Storage
(Regisztrálás tárolóeszközre) párbeszédpanel.
7. Válassza ki a sablon nevét a Form Names (Űrlapnevek) listából, majd kattintson
a Register (Regisztráció) gombra.
Megjegyzés:
A Form Name (Űrlapnevek) listában csak azoknak a sablonoknak a neve jelenik meg, amelyek
regisztrálhatók.
8. Ha el szeretné küldeni a sablonlistát az ügyfeleknek, kattintson a Print List (Lista
nyomtatása) gombra.
9. A Register to Storage (Regisztrálás tárolóeszközre) párbeszédpanel bezárásához
kattintson a Back (Vissza) gombra.
10.Az ablak bezárásához kattintson az OK gombra.
Nyomtatás tárolt űrlapsablonnal (Windows)
A Windows felhasználók az USB memóriában bejegyzett űrlapsablonokat is
használhatják. A tárolt űrlapsablonnal történő nyomtatás a következő lépésekkel
hajtható végre.
1. Kattintson az Advanced Layout (Speciális elrendezés) fülre.
2. Jelölje be a Form Overlay (Űrlapsablon) négyzetet, majd kattintson az Overlay Settings (Űrlapsablon beállításai) gombra. Megjelenik az Overlay Settings
(Űrlapsablon beállításai) párbeszédpanel.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren71
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
3. A Form (Űrlap) legördülő listában válassza a No Form name (Nincs űrlapnév)
beállítást, majd kattintson a Details gombra. Ekkor a Form Selection (Űrlapválasztás)
párbeszédpanel jelenik meg.
Megjegyzés:
Ügyeljen arra, hogy a No Form Name (Nincs megadva űrlapnév) beállítást válassza.
Ha űrlapnév van kijelölve, másik párbeszédpanel jelenik meg.
4. Kattintson a Printer’s Storage (Nyomtató tárolóeszköze) elemre. Írja be a sablon
nevét a mezőbe, vagy kattintson a Browse (Tallózás) gombra, és válassza ki a sablon
regisztrált nevét, ha a nyomtató hálózaton keresztül csatlakozik.
Megjegyzés:
❏Ha a bejegyzett űrlapadatok listájára kíváncsi, kattintson a Print List (Lista nyomtatása)
gombra.
Ha az űrlapadatokat szeretné megtekinteni, adja meg a sablon nevét, és kattintson
a Print Sample (Minta nyomtatása) gombra.
❏A sablonok miniatűrjeit webböngészőben is megtekintheti. Ehhez kattintson a Thumbnail
(Miniatűr) gombra, ha a nyomtató hálózaton keresztül csatlakozik, és a Java
futtatókörnyezet telepítve van.
5. Válassza ki a To Front (Előtérben) vagy a To Back (Háttérben) beállítást attól függően,
hogy a sablont a dokumentum tartalma előtt vagy mögött szeretné-e kinyomtatni.
Ezután kattintson az OK gombra az Advanced Layout (Speciális elrendezés) lapra
való visszatéréshez.
6. Az adatok nyomtatásához kattintson az OK gombra.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren72
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Sablonadatok törlése az USB memóriából
Csak a Windows XP, XP x64, 2000, Server 2003 vagy Server 2003 x64 rendszer hálózati
rendszergazdája törölhet vagy módosíthat USB memóriában tárolt űrlapadatokat (lásd az
alábbi lépéseket).
1. Jelentkezzen be a Windows XP, XP x64, 2000, Server 2003 vagy Server 2003 x63
rendszerbe rendszergazdaként.
2. Windows 2000 rendszer esetén kattintson a Start gombra, és válassza a Settings
(Beállítások), majd a Printers (Nyomtatók) parancsot.
Windows XP, XP x64, Server 2003 vagy Server 2003 x64 rendszer esetén kattintson
a Start gombra, nyissa meg a Control Panel (Vezérlőpult) elemet, majd kattintson
duplán a Printers and Faxes (Nyomtatók és faxok) ikonra.
3. Kattintson a jobb gombbal az EPSON xxx xxx ikonra, majd kattintson a Properties
(Tulajdonságok) parancsra.
4. Kattintson az Optional Settings (Választható beállítások) fülre.
5. Kattintson a Delete (Törlés) gombra. Megjelenik a Delete from Storage
(Törlés a tárolóeszközről) párbeszédpanel.
6. Ha az összes űrlapadatok törölni szeretné, kattintson az All (Összes) gombra,
majd a Delete (Törlés) gombra. Ha csak meghatározott adatokat szeretne törölni,
kattintson a Selected (Kijelölve) gombra, írja be az űrlap nevét a Form Name
(Űrlap neve) mezőbe, majd kattintson a Delete (Törlés) gombra.
Megjegyzés:
❏Ha szüksége van a bejegyzett űrlapadatok listájára, kattintson a Print List
(Lista nyomtatása) parancsra a lista nyomtatásához és ellenőrizze az űrlap nevét.
Ugyanígy, ha szüksége van az űrlapadat mintanyomatára, adja meg az űrlap nevét,
és kattintson a Print Sample (Minta nyomtatása) gombra.
❏Ha a nyomtató hálózaton keresztül csatlakozik, használhatja a Browse (Tallózás) gombot.
Az USB memóriában regisztrált sablonnevek a Browse (Tallózás) gombbal jeleníthetők meg.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren73
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
7. Kattintson a Back (Vissza) parancsra.
8. A párbeszédpanel bezárásához kattintson az OK gombra.
További beállítások
Az Extended Setting (További beállítások) párbeszédpanelen további részletek is
megadhatók. A párbeszédpanel megnyitásához az Optional Settings (Választható
beállítások) panellapon kattintson az Extended Settings (További beállítások) gombra.
Megjegyzés:
Az illesztőprogram súgója részletesen ismerteti a beállításokat.
Választható beállítások
A felszerelt kiegészítőkre vonatkozó adatok manuálisan is frissíthetők.
1. Nyissa meg a nyomtatóillesztőt.
2. Kattintson az Optional Settings (Választható beállítások) fülre, majd jelölje be
az Update the Printer Option Info Manually (A nyomtató eszközeire vonatkozó
adatok kézi frissítése) gombot.
3. Kattintson a Settings (Beállítások) gombra. Ekkor megjelenik az Optional Settings
(Választható beállítások) párbeszédpanel.
4. Adja meg a beszerelt eszközök beállításait, majd kattintson az OK gombra.
Tesztoldal nyomtatása
Ha információt szeretne szerezni a nyomtató aktuális állapotáról, nyomtasson ki egy
tesztoldalt a nyomtatóillesztőből. A tesztoldalon láthatók a nyomtató adatai és az aktuális
beállítások.
Tesztoldal nyomtatásához kövesse az alábbi lépéseket.
1. Nyissa meg a nyomtatóillesztőt.
2. Térjen át az Optional Settings lapra, és kattintson a Status Sheet gombra.
A nyomtató kinyomtatja a tesztoldalt.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren74
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
A Reserve Job (Feladat háttértárba mentése) szolgáltatás
használata
A Reserve Job (Feladat háttértárba mentése) szolgáltatás lehetővé teszi a nyomtatási
feladatok tárolását a nyomtató memóriájában, és későbbi kinyomtatásukat közvetlenül
a nyomtató kezelőpaneljéről. Ez a rész a szolgáltatás használatát mutatja be.
Megjegyzés:
A Reserve Job (Feladat háttértárba mentése) funkció használatához elegendő szabad helyre van
szükség a RAM lemezen. A RAM lemez engedélyezéshez a kezelőpanel R AM Disk beállítását
a Normal (Normál) vagy a Maximum (Maximális) értéknek kell választani. A funkció használatához
érdemes kiegészítő memóriát is csatlakoztatni a készülékhez. A készülék memóriájának
bővítésével kapcsolatos tájékoztatás: „Memóriamodul beszerelése”, 232. oldal. A memóriamodul
beszerelését követően frissíteni kell a kiegészítőkkel kapcsolatos információkat. Lásd:
„Választható beállítások”, 74. oldal.
A következő táblázat a Reserve Job (Feladat háttértárba mentése) szolgáltatás beállításait
tekinti át, ezeket a szakasz későbbi részei részletesen ismertetik.
Verify Job (Feladat ellenőrzése)Egy példány nyomtatása a tartalom ellenőrzéséhez többpéldányos
Titkosított feladatJelszó hozzárendelése a nyomtatási feladathoz és mentése későbbi
Leírás
A feladat nyomtatása és tárolása későbbi újranyomtatáshoz.
nyomtatás előtt.
nyomtatáshoz.
A nyomtató memóriájában tárolt feladatok kezelése a Reserve Job (Feladat háttértárba
mentése) beállításától függően változik. Ezt foglalja össze a következő táblázat.
Titkosított feladatAz adatok törlődnekAz adatok törlődnek
Nyomtatás utánA nyomtató kikapcsolása vagy a Reset All
(Alaphelyzetbe mindent) használata után
adatok maradnak
a nyomtató
memóriájában
Az adatok törlődnek
Re-Print Job (Feladat újbóli nyomtatása)
A Re-Print Job (Feladat újbóli nyomtatása) beállítás a jelenleg nyomtatott feladat tárolását
teszi lehetővé, így az közvetlenül a kezelőpultról később újból kinyomtatható.
A Re-Print Job (Feladat újbóli nyomtatása) a következő lépésekkel hajtható végre.
1. Váltson át a Basic Settings (Alapbeállítások) panellapra.
2. Jelölje be a Collate in Printer (Leválogatás a nyomtatóban) jelölőnégyzetet. Adja meg
a nyomtatni kívánt példányszámot és az egyéb szükséges beállításokat.
3. Nyissa meg az Optional Settings (További beállítások) lapot, és kattintson a Reserve Jobs Settings (Feladat háttértárba mentése – beállítások) gombra. Ekkor a Reserve
Job Settings (Feladat háttértárba mentése beállításai) párbeszédpanel jelenik meg.
Megjegyzés:
A Reserve Job Settings (Feladat háttértárba mentése – beállítások) gomb csak akkor érhető
el, ha a nyomtatóillesztő felismeri a RAM lemezt. Ha az Optional Settings (További beállítások)
lapon beállította az Update the Printer Option Automatically (A nyomtató beállításának
automatikus frissítése) értéket, ellenőrizze, hogy a RAM lemez beállítása Installed (Telepítve).
Ha az Optional Settings (További beállítások) lapon az Update the Printer Option Manually
(A nyomtató beállításának kézi frissítése) értéket állította be, nyomja meg a Settings
(Beállítások) gombot, és jelölje be a RAM Disk (RAM lemez) jelölőnégyzetet.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren76
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
4. Jelölje be a Reserve Job On (Feladat háttértárba mentése bekapcsolva) négyzetet,
majd kattintson a Re-Print Job (Feladat újbóli nyomtatása) választógomra.
5. A megfelelő szövegmezőkben adja meg a felhasználó és a feladat nevét.
Megjegyzés:
❏Az OK gomb csak akkor használható, ha a felhasználónév és a feladatnév is meg lett adva.
❏Ha a feladatok első oldaláról kisméretű képet szeretne készíteni, jelölje be a Create
a thumbnail (Miniatűr létrehozása) négyzetet. A kisméretű képek a webböngészőben
a http:// és a belső nyomtatókiszolgáló IP-címének beírásával érhetők el.
6. Kattintson az OK (Hozzáadás) gombra. A nyomtató kinyomtatja a dokumentumot,
és a nyomtató memóriájába menti a nyomtatási feladatot.
A feladat újbóli nyomtatásával és törlésével kapcsolatos további tájékoztatás:
„A háttértárban található nyomtatási feladatok nyomtatása és törlése”, 214. oldal.
Verify Job (Feladat ellenőrzése)
A Verify Job (Feladat ellenőrzése) beállítás egy példány nyomtatását teszi lehetővé
a tartalom ellenőrzéséhez többpéldányos nyomtatás előtt.
A Verify Job (Feladat ellenőrzése) a következő lépésekkel hajtható végre.
1. Váltson át a Basic Settings (Alapbeállítások) panellapra.
2. Jelölje be a Collate in Printer (Leválogatás a nyomtatóban) jelölőnégyzetet. Adja meg
a nyomtatni kívánt példányszámot és az egyéb szükséges beállításokat.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren77
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
3. Nyissa meg az Optional Settings (Kiegészítő beállítások) lapot, és kattintson
a Reserve Jobs Settings (Feladat háttértárba mentése – beállítások) gombra. Ekkor
a Reserve Job Settings (Feladat háttértárba mentése beállításai) párbeszédpanel
jelenik meg.
Megjegyzés:
A Reserve Job Settings (Feladat háttértárba mentése – beállítások) gomb nem érhető el, ha
a nyomtatóillesztő csak a RAM lemezt ismeri fel. Ha az Optional Settings (További beállítások)
lapon beállította az Update the Printer Option Automatically (A nyomtató beállításának
automatikus frissítése) értéket, ellenőrizze, hogy a RAM lemez beállítása Installed (Telepítve).
Ha az Optional Settings (További beállítások) lapon az Update the Printer Option Manually
(A nyomtató beállításának kézi frissítése) értéket állította be, nyomja meg a Settings
(Beállítások) gombot, és jelölje be a RAM Disk (RAM lemez) jelölőnégyzetet.
4. Jelölje be a Reserve Job On (Feladat háttértárba mentése bekapcsolva) négyzetet,
majd kattintson a Verify Job (Feladat ellenőrzése) választógombra.
5. A megfelelő szövegmezőkben adja meg a felhasználó és a feladat nevét.
Megjegyzés:
❏Az OK gomb csak akkor használható, ha a felhasználónév és a feladatnév is meg lett adva.
❏Ha a feladatok első oldaláról kisméretű képet szeretne készíteni, jelölje be a Create
a thumbnail (Miniatűr létrehozása) négyzetet. A kisméretű képek a webböngészőben
a http:// és a belső nyomtatókiszolgáló IP-címének beírásával érhetők el.
6. Kattintson az OK (Hozzáadás) gombra. A nyomtató egy példányban kinyomtatja
a dokumentumot, és a nyomtatási feladatot a hátralévő példányok számával együtt
a nyomtató memóriájába menti.
A kapott példány ellenőrzése után a nyomtató kezelőpultjáról kinyomtathatja a további
példányokat is, vagy törölheti a feladatot. További tudnivalók: „A háttértárban található
nyomtatási feladatok nyomtatása és törlése”, 214. oldal.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren78
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Confidential Job (Titkosított feladat)
A Confidential Job (Titkosított feladat) beállítással jelszó rendelhető a nyomtató
memóriájában tárolt nyomtatási feladatokhoz.
A Confidential Job (Titkosított feladat) beállítással a következő lépésekkel tárolhatja
a nyomtatási adatokat.
1. Adja meg a nyomtatóillesztő beállításait.
2. Nyissa meg az Optional Settings (Kiegészítő beállítások) lapot, és kattintson
a Reserve Jobs Settings (Feladat háttértárba mentése – beállítások) gombra.
Ekkor a Reserve Job Settings (Feladat háttértárba mentése beállításai)
párbeszédpanel jelenik meg.
Megjegyzés:
A Reserve Job Settings (Feladat háttértárba mentése – beállítások) gomb nem érhető el, ha
a nyomtatóillesztő csak a RAM lemezt ismeri fel. Ha az Optional Settings (További beállítások)
lapon beállította az Update the Printer Option Automatically (A nyomtató beállításának
automatikus frissítése) értéket, ellenőrizze, hogy a RAM lemez beállítása Installed (Telepítve).
Ha az Optional Settings (További beállítások) lapon az Update the Printer Option Manually
(A nyomtató beállításának kézi frissítése) értéket állította be, nyomja meg a Settings
(Beállítások) gombot, és jelölje be a RAM Disk (RAM lemez) jelölőnégyzetet.
3. Jelölje be a Reserve Job On (Feladat háttértárba mentése bekapcsolva) négyzetet,
majd kattintson a Confidential Job (Titkosított feladat) választógombra.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren79
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
4. A megfelelő szövegmezőkben adja meg a felhasználó és a feladat nevét.
5. Írja be a feladathoz tartozó jelszót a Password (Jelszó) mezőbe.
Megjegyzés:
❏Az OK gomb csak akkor használható, ha a felhasználónév és a feladatnév is meg lett adva.
❏A jelszó négy számjegyből állhat.
❏A jelszóban csak az 1 és 4 közötti számok használhatók.
❏A jelszót tárolja biztonságos helyen. A nyomtatási feladat végrehajtásakor a helyes jelszót
is meg kell adni.
6. Kattintson az OK (Hozzáadás) gombra. A nyomtató a memóriában tárolja a nyomtatási
adatokat.
A feladat kinyomtatásáról vagy törléséről lásd: „A háttértárban található nyomtatási
feladatok nyomtatása és törlése”, 214. oldal.
A nyomtató figyelése az EPSON Status Monitor használatával
Az EPSON Status Monitor telepítése
Az EPSON Status Monitor a következő lépésekkel telepíthető.
1. Győződjön meg róla, hogy a nyomtató ki van kapcsolva, és hogy a Windows
fut a számítógépen.
2. Helyezze a nyomtatószoftver CD-lemezét a megfelelő lemezegységbe.
Megjegyzés:
❏Ha megjelenik a nyelvválasztó ablak, válassza ki a kívánt nyelvet.
❏Ha az Epson Installation Program (Epson telepítőprogram) nem jelenik meg
automatikusan, kattintson duplán a My Computer (Sajátgép) ikonra, kattintson a jobb
gombbal a CD-ROM ikonra, a megjelenő menüben kattintson az Open (Megnyitás)
parancsra, majd kattintson duplán az Epsetup.exe fájlra.
3. Kattintson a User Installation (Felhasználói telepítés) elemre.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren80
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
4. Kattintson a Custom Install (Egyéni telepítés) elemre.
Megjegyzés:
Az EPSON Status Monitor hálózati telepítéséről a Hálózati útmutató nyújt további információt.
5. Kattintson az EPSON Status Monitor elemre.
6. A megjelenő párbeszédpanelen ellenőrizze, hogy ki van-e jelölve a nyomtató ikonja,
majd kattintson az OK gombra.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren81
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
7. Olvassa el a licencszerződést, majd kattintson az Accept (Elfogadom) gombra.
8. A megjelenő párbeszédpanelen válassza ki az országot/térséget. Megjelenik
az EPSON adott országban/térségben használható webhelyének URL-címe.
Ezután kattintson az OK gombra.
Megjegyzés:
❏Ezen a párbeszédpanelen megadhatja annak a helynek az URL-címét, ahonnan online
szeretne fogyóeszközöket rendelni. További részletek: „Rendelés az interneten”, 91. oldal.
❏Az ország/térség kiválasztása után módosíthatja az URL-cím beállításait.
❏Ha a Cancel (Mégse) gombra kattint, a webhely URL-címe nem jelenik meg, de az EPSON
Status Monitor program telepítése folytatódik.
9. A telepítés befejeződése után kattintson az OK gombra.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren82
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Az EPSON Status Monitor elérése
Az EPSON Status Monitor segédprogram a nyomtatót figyeli, és információkat nyújt annak
aktuális állapotáról.
Az EPSON Status Monitor a következő lépésekkel nyitható meg.
1. Kattintson jobb gombbal a tálcán levő nyomtatóikonra.
2. Válassza ki a nyomtató nevét, majd kattintson a Simple Status (Egyszerű állapot)
elemre. Megjelenik a Simple Status (Egyszerű állapot) ablak.
Megjegyzés:
Az EPSON Status Monitor program a nyomtatóillesztő Optional Settings (További beállítások)
ablakának Simple Status (Egyszerű állapot) gombjával is megnyitható.
Részletes tájékoztatás az EPSON Status Monitor programról: „Információk az EPSON
Status Monitor segédprogramról”, 84. oldal, „Simple Status (Egyszerű állapot)”, 84. oldal,
„Detailed Status (Részletes állapot)”, 85. oldal, „Consumables Information (Fogyóeszközök
adatai)”, 86. oldal, „Feladat adatai”, 87. oldal, „Notice Settings (Értesítési beállítások)”,
89. oldal, „Rendelés az interneten”, 91. oldal és „A tálcaikon beállításai”, 92. oldal.
Megjegyzés Windows XP/XP x64 felhasználói számára:
A EPSON Status Monitor segédprogram nem érhető el Távoli asztali kapcsolatból.
Megjegyzés Netware-felhasználók számára:
NetWare nyomtatók felügyeletéhez a futó operációs rendszernek megfelelő Novell ügyfelet
is telepíteni kell. A megfelelő működést az alábbi változatokkal tesztelték:
❏Windows 98:
Novell Client 3.4 for Windows 95/98
❏Windows XP vagy 2000:
Novell Client 4.91 SP1 for Windows 2000/XP
❏Ha NetWare nyomtatót szeretne figyelni, minden nyomtatási sorhoz csak egy
nyomtatókiszolgálót csatlakoztasson. További tudnivalók a Hálózati útmutató című
kiadványban találhatók.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren83
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
❏Az IPX útválasztók mögött található NetWare nyomtatásisor-nyomtatókat nem tudja figyelni,
mivel az IPX ugrások beállított értéke 0.
❏A termék olyan NetWare nyomtatókat támogat, melyeket valamilyen nyomtatási sor alapú
(például Bindery vagy NDS kiszolgáló alapú) rendszerben használnak. Az NDPS (Novell
Distributed Print Services) nyomtatókat nem tudja figyelni.
Információk az EPSON Status Monitor segédprogramról
Az EPSON Status Monitor segédprogramról különféle információk szerezhetők, például
a termék verziószámai és az interfészek verziószámai.
Ez az ablak akkor jelenik meg, ha jobb gombbal kattint a tálcán levő ikonra, kiválasztja
a nyomtató nevét, majd az About (Névjegy) parancsot.
Simple Status (Egyszerű állapot)
A Simple Status (Egyszerű állapot) ablakban a nyomtató állapota, a hibaüzenetek
és a figyelmeztetések láthatók.
Ez az ablak akkor jelenik meg, ha jobb gombbal kattint a tálcán levő ikonra, kiválasztja
a nyomtató nevét, majd a Simple Status (Egyszerű állapot) parancsot. Az ablak hiba
esetén is megjelenik, a Notice Settings (Értesítési beállítások) párbeszédpanelen
megadott Pop-up Notice (Előugró értesítés) beállításnak megfelelően.
Ha részletesebb adatokat szeretne látni a nyomtató állapotáról, kattintson a Details
(Részletek) gombra.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren84
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Detailed Status (Részletes állapot)
Részletes adatok is megjeleníthetők a nyomtató állapotáról. Ehhez kattintson jobb
gombbal a tálcán levő ikonra, válassza ki a nyomtató nevét, majd a Detailed Status
(Részletes állapot) parancsot.
a.Ikon és üzenetA nyomtató állapotát mutatja.
b.Nyomtató képeGrafikusan mutatja a nyomtató állapotát.
A nyomtató melletti szövegmező a nyomtató állapotát írja le. Hiba esetén
a legvalószínűbb megoldás is megjelenik.
Megjegyzés:
A megfelelő lapra kattintva a feladatokról és a fogyóeszközökről is szerezhető információ.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren85
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Consumables Information (Fogyóeszközök adatai)
A papírforrásokról és a fogyóeszközökről is szerezhetők információk. Ehhez kattintson
jobb gombbal a tálcán levő ikonra, válassza ki a nyomtató nevét, majd a Consumables Information (Fogyóeszközök adatai) parancsot.
a.Paper (Papír)A papíradagolókban lévő papír méretét és típusát, és megközelítő
mennyiségét mutatja. A kiegészítő papírkazetták adatai csak akkor
jelennek meg, ha a kazetták fel vannak szerelve.
Ha kevés papír van a papírkazettában, erre villogó a papírkazetta ikon
figyelmeztet.
b.Toner (festék)A festékkazettákban található festék mennyiségét jeleníti meg.
Ha tonerhiba történt, vagy kevés a toner, villog a toner ikon.
Ha erre a gombra kattint, az interneten keresztül rendelhet
fogyóeszközöket. További részletek: „Rendelés az interneten”,
91. oldal.
Megjegyzés:
A megfelelő lapra kattintva a feladatokról és a nyomtató állapotáról is szerezhető információ.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren86
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Feladat adatai
A feladatok adatai is megjeleníthetők. Ehhez kattintson jobb gombbal a tálcán levő ikonra,
válassza ki a nyomtató nevét, majd a Job information (Feladatok adatai) parancsot.
a.Job Name (Feladat neve)A felhasználó nyomtatási feladatainak nevét jeleníti meg. A többi
felhasználó nyomtatási feladatainál -------- jelenik meg.
b.Status (Állapot)Waiting
(Várakozás)
Spooling
(Sorbaállítás)
Deleting
(Törlés)
Printing
(Nyomtatás)
Completed
(Kész)
Canceled
(Törölve)
Held
(Felfüggesztve)
c.User (Felhasználó)A felhasználó nevét mutatja.
d.Computer (Számítógép)Itt annak a számítógépnek a neve látható, amely a nyomtatási
feladatot küldte.
Ez a feladat nyomtatásra vár.
A számítógépen sorbaállított feladat.
Ezt a feladatot törli a nyomtató.
Ezt a feladatot nyomtatja a nyomtató.
A nyomtatási feladat végrehajtása befejeződött.
A nyomtatási feladat végrehajtását törölték.
A feladatot felfüggesztették.
e.Job Type (Feladat típusa)A feladat típusát jeleníti meg. A feladatoknál a Verify, Re-Print és
Confidential (Ellenőrzés, Újranyomtatás és Titkosított) felirat jelenhet
meg. A Reserve Job (Feladat háttértárba mentése) szolgáltatásról lásd:
„A Reserve Job (Feladat háttértárba mentése) szolgáltatás
használata”, 75. oldal.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren87
h.Print (Nyomtatás) gombPárbeszédpanelt jelenít meg a felfüggesztett feladatok nyomtatásához.
i.Refresh (Frissítés) gombA panellapon megjelenített adatok frissítésére szolgál.
j.Display settings
(Megjelenítési
beállítások) gomb
Megjegyzés:
A megfelelő lapra kattintva a nyomtató állapotáról és a fogyóeszközökről is szerezhető információ.
Megjegyzés Windows XP/XP x64 felhasználói számára:
A Windows ügyfelekkel létesített megosztott Windows XP LPR és Windows XP szabványos
TCP/IP-kapcsolatok nem támogatják a feladatkezelést.
Törli a kijelölt nyomtatási feladatot.
Megjeleníti a Display Settings (Megjelenítési beállítások)
párbeszédpanelt az Information (Információ) képernyőn megjelenített
elemek és ezek sorrendjének megadásához, és a megjelenítendő
feladattípusok kiválasztásához.
A Job information (Feladatok adatai) lap a következő csatlakozások esetén áll
rendelkezésre:
Kiszolgálót és ügyfeleket tartalmazó környezet:
❏Megosztott Windows 2000, Server 2003 és Server 2003 x64 LPR kapcsolat
Windows XP,XP x64, Me, 98 és 2000 ügyfelekkel való használata esetén.
❏Megosztott Windows 2000, Server 2003 és Server 2003 x64 standard
TCP/IP-kapcsolat Windows XP, XP x64, Me, 98 és 2000 ügyfelekkel való
használata esetén.
❏Megosztott Windows 2000, Server 2003 és Server 2003 x64 EpsonNet Print
TCP/IP-kapcsolat Windows XP, Me, 98 és 2000 ügyfelekkel való használata esetén.
Csak ügyfeleket tartalmazó környezet:
❏Standard TCP/IP-kapcsolat esetén (Windows XP, XP x64, 2000, Server 2003
és Server 2003 x64).
❏Standard TCP/IP-kapcsolat használata esetén (Windows XP, XP x64, 2000,
Server 2003 és Server 2003 x64).
❏EpsonNet Print TCP/IP kapcsolat használata esetén (Windows XP, XP x64, Me, 98,
2000, Server 2003 és Server 2003 x64).
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren88
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Megjegyzés:
A következő esetekben nem használható a szolgáltatás:
❏olyan Ethernet illesztőkártyánál, amely nem támogatja a feladatkezelési szolgáltatást.
❏olyan NetWare csatlakozásoknál, amelyek nem támogatják a feladatkezelési szolgáltatást;
❏olyan NetWare és NetBEUI nyomtatási feladatoknál, amelyeknél az „Unknown” („Ismeretlen”)
felirat jelenik meg a feladatkezelő panellapon;
❏Amennyiben az ügyfélre való bejelentkezéshez és a kiszolgálóra való csatlakozáshoz használt
felhasználói fiók különböző, a Feladatkezelés funkció nem használható.
Megjegyzés a nyomtatási feladatok törlésével kapcsolatban:
Ha a számítógépen Windows Me vagy 98 rendszer fut, a következő kapcsolatok esetén nem
törölhetők a várólistában lévő nyomtatási feladatok az EPSON Status Monitor programmal:
❏Megosztott Windows 2000, Server 2003 és Server 2003 x64 LPR kapcsolat esetén.
❏Megosztott Windows 2000, Server 2003 és Server 2003 x64 standard TCP/IP-kapcsolat
esetén.
❏Megosztott Windows 2000, Server 2003 és Server 2003 x64 EpsonNet Print TCP/IP-kapcsolat
használata esetén.
Notice Settings (Értesítési beállítások)
A figyelés beállításai részletesen megadhatók. Ehhez kattintson jobb gombbal a tálcán
levő ikonra, válassza ki a nyomtató nevét, majd a Notice Settings (Értesítési beállítások)
parancsot. A parancs hatására megnyílik a Notice Settings (Értesítési beállítások)
párbeszédpanel.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren89
window automatically
(Automatikusan jelenjen
meg az Order Online ablak)
jelölőnégyzet
Ha be van jelölve ez a jelölőnégyzet, a nyomtatási feladatok
feldolgozása közben az EPSON Status Monitor figyeli
a nyomtató állapotát.
Hatására megjelenik a More Settings (További beállítások)
párbeszédpanel, amelyen megadható, hogyan jelenjen meg
a tálcaikon.
Beállítja, hogy milyen értesítés jelenjen meg.
Ha a jelölőnégyzet be van jelölve, a megosztott nyomtatók
más számítógépről is figyelhetők.
Ha a nyomtatót a Windows Point & Print szolgáltatást
használó kiszolgálón keresztül csatlakoztatja, és a kiszolgáló
és a kliens egyaránt Windows XP vagy újabb operációs
rendszert használ, akkor azok a kommunikációhoz az
operációs rendszer kommunikációs funkcióját használják.
Így a nyomtató felügyeletéhez ezt a jelölőnégyzetet nem kell
bejelölni.
Hatására megjelenik a More Settings (További beállítások)
párbeszédpanel, amelyen beállítható a megosztott
nyomtatóval történő kommunikáció módja.
Ha be van jelölve ez a jelölőnégyzet, automatikusan
megjelenik az Order Online (Rendelés az interneten) ablak,
amikor valamelyik fogyóeszköz kifogyóban van, vagy hasznos
élettartamának végéhez ér. A fogyóeszköz kicserélése előtt
naponta egyszer megjelenik.
g.Display once a day when
a consumable is low
(Megjelenítés naponta egyszer,
ha kifogyóban egy fogyóeszköz)
jelölőnégyzet:
h.Display only when a
consumable first becomes
low (Megjelenítés csak amikor
először kezd kifogyni egy
fogyóeszköz) jelölőnégyzet:
i.More Settings (További
beállítások) gomb:
j.Monitor Settings (Figyelési
beállítások) gomb:
k.Cancel (Mégse) gombA gombbal a beállítások mentése nélkül bezárja
l.OK gombEzzel a gombbal menti a beállításokat, és bezárja
Ha be van jelölve ez a választógomb, az Order Online
(Rendelés az interneten) ablak naponta egyszer
automatikusan megjelenik, amikor a felhasználó nyomtatást
indít, vagy az EPSON Status Monitor segítségével megjeleníti
a nyomtató állapotát.
Ha ez a választógomb van kiválasztva, csak akkor jelenik
meg az Order Online (Rendelés az interneten) ablak, amikor
először kezd kifogyni egy adott fogyóeszköz.
Megjeleníti a More Settings (További beállítások)
párbeszédpanelt, amelyen megadható a rendelés feladására
használt URL-cím.
Megnyitja a Monitor Settings (Figyelési beállítások)
párbeszédpanelt, amelyen megadható a figyelési időköz.
a párbeszédpanelt.
a párbeszédpanelt.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren90
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Rendelés az interneten
A fogyóeszközök internetes rendeléséhez kattintson a jobb gombbal a tálcán levő ikonra,
válassza ki a nyomtató nevét, majd az Order Online (Rendelés az interneten) parancsot.
Megjelenik az Order Online (Rendelés az interneten) párbeszédpanel.
Megjegyzés:
❏A fogyóeszközök internetes rendelésére egy másik lehetőség az EPSON Status Monitor
párbeszédpanel Order Online (Rendelés az interneten) gombjára való kattintás. Megjelenik
az Order Online (Rendelés az interneten) párbeszédpanel.
❏Az Order Online (Rendelés az interneten) párbeszédpanel úgy is megjeleníthető, hogy hogy
az Order Online (Rendelés az interneten) gombra kattint a nyomtatóillesztő Basic Settings
(Alapbeállítások) lapján.
a.Text box (Szövegmező)Megjeleníti a fogyóeszközöket és azok kódját.
b.Order Now/Find Dealer
(Megrendelés/Forgalmazó
keresése) gomb
c.Consumables
(Fogyóeszközök) gomb:
Csatlakozik az URL-hez, ahol leadhatja rendelését,
és megkeresheti az Önhöz legközelebbi forgalmazót.
Amikor a gombra kattint, megjelenik egy üzenet, amelyben
a rendszer megkérdezi, hogy valóban kapcsolódni szeretne-e a
webhelyhez. Ha azt szeretné, hogy ez az ablak ne jelenjen meg,
jelölje be rajta a Do not display the confirmation message before connecting (Ne jelenjen meg a megerősítést kérő
üzenet kapcsolódás előtt) jelölőnégyzetet a More Settings
(További beállítások) párbeszédpanelen. A More Settings
(További beállítások) párbeszédpanel megjelenítéséhez
kattintson a More Settings (További beállítások) gombra a
Notice Settings (Értesítési beállítások) lapon.
A fogyóeszközökkel kapcsolatos adatokat jeleníti meg.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren91
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
d.Close (Bezárás) gombBezárja a párbeszédpanelt.
e.Do not display this window
automatically until a
consumable becomes low
or reaches end of service
life (Ne jelenjen meg ez az
ablak automatikusan, amíg
egy fogyóeszköz ki nem fogy
vagy el nem éri hasznos
élettartama végét)
jelölőnégyzet:
Ha ez a jelölőnégyzet be van jelölve, csak akkor jelenik meg
az Order Online (Rendelés az interneten) ablak, amikor először
kezd kifogyni egy adott fogyóeszköz, vagy eléri hasznos
élettartama végét.
A tálcaikon beállításai
Az EPSON Status Monitor a tálcán levő ikonra duplán kattintva érhető el. A megadott
beállításoktól függ, hogy milyen menü jelenik meg az ikonra való dupla kattintásra, ha
éppen nem folyik nyomtatás. Az alábbi lépések szerint adhatja meg a tálcaikon beállításait.
1. Kattintson jobb gombbal a tálcán levő ikonra, majd válassza a Tray Icon Settings
(Nyomtatóikon-beállítások) parancsot.
2. Győződjön meg róla, hogy a nyomtató van kiválasztva. Válassza ki az Information
to display (Megjelenítendő információk) legördülő listából azt a menüt, amelyet meg
szeretne jeleníteni. Ezután kattintson az OK gombra.
Megjegyzés:
Az EPSON Status Monitor segédprogram a tálcára jobb gombbal kattintva és a megfelelő nyomtató
nevét kiválasztva is megnyitható.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren92
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Az USB csatlakozás beállítása
A nyomtatóhoz mellékelt USB csatlakozó megfelel a Microsoft Plug and Play (PnP)
USB előírásainak.
Megjegyzés:
❏Az USB csatlakozás használatához a számítógépen megfelelő USB csatlakozó és Windows XP,
XP x64, Me, 98, 2000, Server 2003, vagy Server 2003 x64 operációs rendszer szükséges.
❏Ha USB 2.0 interfészen keresztül szeretné a számítógépet és a nyomtatót összekötni,
a számítógépnek támogatnia kell az USB 2.0 szabványt.
❏Mivel az USB 2.0 teljes mértékben kompatibilis az USB 1.1 szabvánnyal, USB 1.1 interfész
is használható.
❏Az USB 2.0 Windows XP, XP x64, 2000, Server 2003 és Server 2003 x64 operációs rendszerben
használható. Ha a számítógépen Windows Me vagy 98 operációs rendszer fut, használja az
USB 1.1 interfészt.
1. Nyissa meg a nyomtatóillesztőt.
2. Windows Me és 98 rendszer esetén kattintson a Details (Részletek) fülre.
Windows XP, XP x64, 2000, Server 2003 és Server 2003 x64 rendszer esetén
kattintson a Ports (Portok) lapra.
3. Windows Me vagy 98 rendszer esetén a Print to the following port (Nyomtatás a
következő port(ok)ra) listában jelölje ki az EPUSBX: (nyomtató neve) USB portot.
Windows XP, XP x64, 2000, Server 2003 és Server 2003 x64 rendszer esetén
a Ports (Portok) lapon lévő listában jelölje ki az USBXXX USB portot.
Megjegyzés:
Más operációs rendszer esetén előfordulhat, hogy nem az itt látható képernyőkép jelenik meg.
4. A beállítások mentéséhez kattintson az OK gombra.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren93
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
A nyomtatás megszakítása
Ha a nyomtatás nem felel meg a várakozásnak, például helytelen a karakterek vagy
a képek nyomtatása, megszakíthatja a nyomtatást. Ha a nyomtató ikonja látható a tálcán,
ez a következő lépésekkel hajtható végre.
Kattintson duplán a nyomtatóikonra a tálcán. Válassza ki a feladatot a listában, majd
válassza ki a Document (Dokumentum) menü Cancel (Megszakítás) parancsát.
Az utolsó oldal kiadása után a nyomtatón a Ready (Kész) jelzőfény fog világítani.
Ezzel törölte az aktuális nyomtatási feladatot.
Megjegyzés:
A számítógépből elküldött aktuális nyomtatási feladat a nyomtató kezelőpaneljén a + Cancel Job
(Feladat törlése) gombbal is törölhető. A műveletnél ügyeljen arra, hogy ne szakítsa meg mások
nyomtatási feladatait.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren94
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
A nyomtatószoftver eltávolítása
Ha újra kell telepíteni vagy frissíteni kell az illesztőprogramot, akkor előbb el kell távolítani
a meglévő nyomtatószoftvert.
A nyomtatóillesztő eltávolítása
1. Zárjon be minden alkalmazást.
2. Kattintson a Start gombra, és válassza a Settings (Beállítások), majd a Control Panel
(Vezérlőpult) parancsot.
Windows XP, XP x64, Server 2003 és Server 2003 x64 esetén kattintson a Start,
nyissa meg a Control Panel (Vezérlőpult) elemet, végül kattintson az Add or Remove Programs (Programok hozzáadása és eltávolítása) elemre.
3. Kattintson duplán az Add/Remove Programs (Programok telepítése/törlése) ikonra.
Windows XP, XP x64, Server 2003 és Server 2003 x64 esetén kattintson a Change or Remove Programs (Programok módosítása vagy eltávolítása) elemre.
4. Jelölje ki az EPSON Printer Software elemet, és kattintson az Add/Remove
(Módosítás/eltávolítás) gombra.
Windows XP, XP x64, 2000, Server 2003 és Server 2003 x64 esetén válassza
ki az EPSON Printer Software (EPSON nyomtatószoftver) elemet, majd kattintson
a Change/Remove (Módosítás/eltávolítás) gombra.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren95
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
5. Kattintson a Printer Model (Nyomtatómodell) fülre, majd válassza ki a nyomtató
ikonját.
6. Kattintson a Utility (Segédprogram) fülre, és ellenőrizze, hogy az eltávolítani kívánt
nyomtatószoftver jelölőnégyzete be van-e jelölve.
Megjegyzés:
Ha csak az EPSON Status Monitor programot távolítja el, az EPSON Status Monitor
jelölőnégyzetet jelölje be.
7. Az eltávolításhoz kattintson az OK gombra.
Megjegyzés:
Lehetőség van az EPSON Network Utility (EPSON hálózati segédprogram) eltávolítására.
A segédprogram eltávolítása után nem lehet megjeleníteni a nyomtató állapotát egy másik
nyomtató Epson Status Monitor programja segítségével.
8. Kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren96
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Az USB eszközillesztő eltávolítása
Ha a nyomtató USB kábellel csatlakozik a számítógéphez, az USB eszközillesztő
telepítésére is sor került. Ha eltávolítja a nyomtatóillesztőt, az USB eszközillesztőt is el
kell távolítania.
Az USB eszközillesztő a következő lépésekkel távolítható el.
Megjegyzés:
❏Az USB eszközillesztő eltávolítása előtt el kell távolítania a nyomtatóillesztőt.
❏Ha eltávolítja az USB eszközillesztőt, akkor az USB kábellel csatlakozó többi Epson nyomtató
sem lesz elérhető.
1. Hajtsa végre a következő művelet első három lépését: „A nyomtatóillesztő eltávolítása”,
95. oldal.
2. Jelölje ki az EPSON USB Printer Devices (EPSON USB nyomtatóeszközök) elemet,
és kattintson az Add/Remove (Módosítás/eltávolítás) gombra.
Megjegyzés:
❏Az EPSON USB Printer Devices (EPSON USB nyomtatóeszközök) elem csak Windows
Me vagy 98 rendszerű számítógépeknél jelenik meg.
❏Ha az USB eszközillesztő nincs helyesen telepítve, az EPSON USB Printer Devices
(EPSON USB nyomtatóeszközök) elem nem jelenik meg. A következő lépésekkel futtassa
a nyomtatóhoz mellékelt CD-lemezen található „Epusbun.exe” fájlt.
1. Helyezze be a CD-lemezt a meghajtóba.
2. Nyissa meg a CD-lemezt.
3. Kattintson duplán a kívánt nyelvi mappára.
4. Kattintson duplán a Win9x mappára.
5. Kattintson duplán az Epusbun.exe fájlra.
3. Kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren97
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
A nyomtató megosztása hálózatban
A nyomtató megosztása
Ez a rész a nyomtató szabványos Windows hálózatban történő megosztását ismerteti.
A hálózatban található számítógépek közösen használhatják azokat a nyomtatókat,
amelyek valamelyik számítógéphez csatlakoznak. A nyomtatóhoz közvetlenül csatlakozó
számítógép a nyomtatókiszolgáló, a többi számítógép pedig ügyfélnek számít.
Az ügyfeleknek engedélyre van szükségük ahhoz, hogy a nyomtatókiszolgálóval
közösen használhassák a nyomtatót. A nyomtató közös használata a nyomtatókiszolgálón
keresztül valósítható meg.
A nyomtatókiszolgáló és az ügyfelek beállítását a Windows operációs rendszer
verziójának és a hálózati jogosultságoknak megfelelően végezze el.
A nyomtatókiszolgáló beállítása
❏Windows Me és 98 rendszerben: „A nyomtató megosztása”, 98. oldal.
❏Windows XP, XP x64, 2000, Server 2003 és Server 2003 x64 rendszerben:
„Több illesztőprogram használata”, 100. oldal.
Az ügyfelek beállítása
❏Windows Me és 98 rendszerben: „Windows Me és 98”, 104. oldal.
❏Windows XP, XP x64 és 2000 rendszerben: „Windows XP, XP x64 és 2000
rendszerrel”, 105. oldal.
Megjegyzés:
❏A nyomtató megosztásakor az EPSON Status Monitor segédprogramot úgy kell beállítani,
hogy segítségével a megosztott nyomtató figyelhető legyen a nyomtatókiszolgálón. Lásd:
„Notice Settings (Értesítési beállítások)”, 89. oldal.
❏Ha a megosztott nyomtatót Windows Me vagy 98 környezetben használja, a kiszolgálón
kattintson duplán a Vezérlőpult (Control panel) Network (Hálózat) ikonjára, és ellenőrizze,
hogy telepítve van-e a „File and printer sharing for Microsoft Networks”
(Fájl- és nyomtatómegosztás Microsoft Networkshöz) összetevő. Ezután ellenőrizze
a kiszolgálón és az ügyfeleken is, hogy telepítve van-e az „IPX/SPX-compatible Protocol”
(IPX/SPX-kompatibilis protokoll) vagy a „TCP/IP” protokoll.
❏A nyomtatókiszolgálónak és az ügyfeleknek ugyanabban a hálózati rendszerben kell lenniük,
valamint ugyanolyan hálózatkezelés szükséges hozzájuk.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren98
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
A nyomtató megosztása
Ha a nyomtatókiszolgáló Windows Me vagy 98 operációs rendszerrel működik,
a nyomtatókiszolgáló beállításához hajtsa végre a következő lépéseket.
1. Kattintson a Start gombra, és válassza a Settings (Beállítások), majd a Control Panel
(Vezérlőpult) parancsot.
2. Kattintson duplán a Network (Hálózat) ikonra.
3. A Configuration (Beállítás) lapon kattintson a File and Print Sharing
(Fájl- és nyomtatómegosztás) gombra.
4. Jelölje be az I want to be able to allow others to print to my printer(s) [Mások is
nyomtathassanak a nyomtató(i)mon] jelölőnégyzetet, majd kattintson az OK gombra.
5. A beállítások érvénybe léptetéséhez kattintson az OK gombra.
Megjegyzés:
❏A lemez behelyezését kérő párbeszédpanel megjelenésekor helyezze be a Windows Me
vagy 98 CD-lemezét. Kattintson az OK gombra, majd kövesse a képernyőn megjelenő
utasításokat.
❏Amikor a rendszer kéri, indítsa újra a számítógépet, és folytassa a beállítási műveletet.
6. A Vezérlőpulton kattintson duplán a Printers (Nyomtatók) ikonra.
7. Az egér jobb gombjával kattintson a megfelelő nyomtató ikonjára, majd válassza a helyi
menü Sharing (Megosztás) parancsát.
8. Jelölje be a Megosztva az alábbi néven választókapcsolót, a Megosztási név mezőbe
írja be a kívánt nevet, majd kattintson az OK gombra. Ha szükséges, töltse ki a
Comment (Megjegyzés) és a Password (Jelszó) mezőt is.
Megjegyzés:
❏A megosztási névben ne használjon szóközt és kötőjelet, mert ez hibát okozhat.
❏A nyomtató megosztásakor az EPSON Status Monitor segédprogramot úgy kell beállítani,
hogy segítségével a megosztott nyomtató figyelhető legyen a nyomtatókiszolgálón. Lásd:
„Notice Settings (Értesítési beállítások)”, 89. oldal.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren99
EPSON AcuLaser C3800Használati útmutató
Az ügyfélgépeket is be kell állítani, hogy használhassák a nyomtatót a hálózaton keresztül.
Ennek részletes leírása a következő részekben olvasható:
❏„Windows Me és 98”, 104. oldal
❏„Windows XP, XP x64 és 2000 rendszerrel”, 105. oldal
Több illesztőprogram használata
Ha a nyomtatókiszolgáló Windows XP, XP x64, 2000, Server 2003, vagy Server 2003 x64
operációs rendszerrel működik, a kiszolgálón további illesztőprogramokat is telepíthet.
Ezek az illesztőprogramok azokhoz az ügyfélgépekhez használhatók, amelyeken a
kiszolgálóétól különböző operációs rendszer fut.
Ha Windows XP, XP x64, 2000, Server 2003, vagy Server 2003 x64 rendszerű
számítógépet kíván nyomtatókiszolgálóként használni, és telepíteni kívánja a további
illesztőprogramokat, hajtsa végre a következő lépéseket.
Megjegyzés:
A Windows XP, XP x64, 2000, Server 2003 és Server 2003 x64 rendszerbe a helyi gép
rendszergazdájaként kell bejelentkeznie.
1. Windows 2000 rendszerű nyomtatókiszolgáló esetében kattintson a Start gombra,
és válassza a Settings (Beállítások), majd a Printers (Nyomtatók) parancsot.
Windows XP, XP x64, Server 2003 és Server 2003 x64 rendszerű nyomtatókiszolgáló
esetében kattintson a Start gombra, és válassza a Printers and Faxes (Nyomtatók
és faxok) parancsot.
2. Az egér jobb gombjával kattintson a megfelelő nyomtató ikonjára, majd válassza a helyi
menü Sharing (Megosztás) parancsát.
Windows XP, XP x64, Server 2003 és Server 2003 x64 rendszerben a következő lapon
kattintson a következő két hivatkozás valamelyikére: Network Setup Wizard (Hálózat
beállítása varázsló) vagy If you understand the security risks but want to share printers without running the wizard, click here (Ha tisztában van a kockázattal,
és mégis meg szeretné osztani a nyomtatót a varázsló használata nélkül, kattintson ide).
Ezután kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.
A nyomtatószoftver használata Windows rendszeren100
Loading...
+ hidden pages
You need points to download manuals.
1 point = 1 manual.
You can buy points or you can get point for every manual you upload.