Saját és mások sérülésének, illetve a Nikon készülék károsodásának elkerülése
érdekében a termék használata előtt olvassa el figyelmesen az alábbi biztonsági
útmutatót. A biztonsági útmutatót olyan helyen tartsa, ahol a fényképezőgép
összes felhasználója elolvashatja.
A fejezetben felsorolt óvintézkedések be nem tartásából származó
következményeket az alábbi ikonnal jelöltük:
Ez az ikon olyan figyelmeztetéseket vagy információkat jelöl, amelyeket az esetleges
sérülések elkerülése érdekében ajánlatos a Nikon termék használata előtt elolvasni.
FIGYELMEZTETÉSEK
Hibás működés esetén
kapcsolja ki
Ha a fényképezőgép vagy a hálózati
tápegység szokatlan szagot vagy füstöt
bocsát ki, azonnal húzza ki a tápegység
csatlakozóját az aljzatból, és vegye ki az
akkumulátorokat, ügyelve arra, nehogy
megégesse magát. Az elemet/
akkumulátort eltávolítása, vagy a
tápellátás megszüntetése után egy
Nikon szervizben ellenőriztesse a
készüléket.
Ne szerelje szét a
fényképezőgépet
A fényképezőgép vagy a hálózati
tápegység belső részeinek érintése
sérülést okozhat. A javítást csak
szakképzett szerelő végezheti. Ha a
fényképezőgép vagy a hálózati
tápegység leesik, vagy egyéb
balesetből adódóan megsérül, húzza ki
a hálózati tápegység csatlakozóját és/
vagy vegye ki az akkumulátorokat, és
vigye el a terméket egy hivatalos Nikon
szervizbe.
ii
Ne használja a
fényképezőgépet vagy a
hálózati tápegységet
gyúlékony gáz jelenlétében
Ne használjon elektronikus eszközt
olyan helyen, ahol gyúlékony gáz van
jelen, mert az tüzet vagy robbanást
okozhat.
Óvatosan kezelje a
fényképezőgép szíját
A szíjat soha ne tegye csecsemő vagy
kisgyermek nyakába.
Tartsa távol a gyermekektől
Különösen ügyeljen arra, hogy
kisgyermekek ne vegyék szájukba az
akkumulátorokat és az egyéb apró
tartozékokat.
Page 5
Biztonsága érdekében
Az elemek/akkumulátorok
kezelése során legyen
elővigyázatos
Nem megfelelő használat esetén az elem/
akkumulátor szivároghat vagy
felrobbanhat. Az elemek/akkumulátorok
használatakor kövesse az alábbi előírásokat:
•
Az akkumulátor cseréje előtt kapcsolja
ki a fényképezőgépet. Ha hálózati
tápegységet használ, húzza ki azt.
•
Csak a termékhez jóváhagyott
akkumulátorokat használjon (
Ne használjon egyszerre régi és új,
vagy különböző típusú és gyártmányú
elemeket/akkumulátorokat.
•
Az Nikon EN-MH2 típusú újratölthető
Ni-MH akkumulátorokat kizárólag az
előírt akkumulátortöltővel, négyesével
Ha a (külön beszerezhető) EN-
töltse.
MH2-B2 típusú akkumulátorok
használatára tér át, két csomag
(összesen 4 db) akkumulátort
vásároljon.
•
A Nikon digitális fényképezőgépekhez
kizárólag EN-MH2 típusú akkumulátorok
használhatók, melyek kompatibilisek a
COOLPIX L100 készülékkel.
• Az elemeket/akkumulátorokat
megfelelő irányban helyezze be.
Ne zárja rövidre, és ne szedje szét az
•
elemeket/akkumulátorokat, illetve ne
próbálja meg felnyitni vagy eltávolítani
azok szigetelését vagy borítását.
• Ügyeljen arra, hogy az elemeket/
akkumulátorokat ne érje nyílt láng
vagy erős hőhatás.
Az akkumulátort ne merítse vízbe, illetve
•
ne tegye ki nedvesség hatásának.
• Az akkumulátort ne szállítsa és ne
tárolja fémtárgyak, például nyaklánc
vagy hajcsat mellett.
• A teljesen lemerült elem/
akkumulátor szivároghat.
A termék károsodásának elkerülése
érdekében a teljesen lemerült
elemeket/akkumulátorokat vegye ki
a készülékből.
A
14).
• Ha az elemeken/akkumulátorokon
bármilyen szokatlan jelenséget,
például elszíneződést vagy
deformálódást észlel, semmiképpen
ne használja tovább.
• Ha az elemekből/akkumulátorokból
kiszivárgó folyadék ruhához vagy
bőrhöz ér, azonnal öblítse le azt bő
vízzel.
A külön megvásárolható
akkumulátortöltő kezelése során
tartsa be az alábbi óvintézkedéseket
•
Tartsa szárazon a készüléket. Ezen
óvintézkedés be nem tartása tüzet
vagy áramütést okozhat.
•
A csatlakozódugó fém részeire, illetve
az azok köré lerakódott port száraz
törlőruhával távolítsa el. A szennyezett
alkatrészek tüzet okozhatnak.
• Vihar közben ne érintse meg a
tápkábelt, és ne menjen az
akkumulátortöltő közelébe. Ezen
óvintézkedés be nem tartása
áramütést okozhat.
•
Ne rongálja, módosítsa, rángassa
vagy hajlítsa meg a tápkábelt, ne
helyezzen rá nehéz tárgyakat, ne
tegye ki magas hő vagy láng
hatásának. Ha a tápkábel szigetelése
megrongálódik, és a vezetékek
kilátszanak, ellenőriztesse a tápkábelt
egy Nikon-szervizben. Ezen
óvintézkedések be nem tartása tüzet
vagy áramütést okozhat.
• Ne érjen vizes kézzel a
csatlakozódugóhoz vagy az
akkumulátortöltőhöz. Ezen
óvintézkedés be nem tartása
áramütést okozhat.
•
Ne használja úti konverterrel,
feszültségátalakítóval vagy
egyenáramról váltóáramot előállító
inverterrel. Ennek a figyelmen kívül
hagyása a termék károsodásával,
túlhevülésével, tűzveszéllyel is járhat.
iii
Page 6
Biztonsága érdekében
Használjon megfelelő
kábeleket
Ha a bemeneti vagy kimeneti
aljzatokhoz kábeleket csatlakoztat,
akkor mindig a mellékelt vagy a külön
megvásárolható Nikon kábeleket
használja, mert azok megfelelnek a
készülék működtetésére vonatkozó
előírásoknak.
A mozgó alkatrészeket
körültekintéssel kezelje
Legyen óvatos, nehogy az objektív
fedele vagy a készülék más mozgó
alkatrésze becsípje az ujját vagy más
tárgyat.
CD-lemezek
A készülékhez mellékelt CD nem
játszhatók le zenei CD-lejátszón.
A zenei CD-lejátszón való lejátszása
halláskárosodást okozhat, illetve a
lejátszó károsodásához vezethet.
Vaku használata során
körültekintéssel járjon el
A vaku szemhez közeli használata
ideiglenes látásromlást okozhat. Erre
különösen gyermekek fotózásánál
ügyeljen, ekkor a vaku a fotóalanytól
1 m-nél közelebb nem használható.
Ne használja a vakut, amíg
a vaku ablaka személ yhez vagy
tárgyhoz ér
Ezen óvintézkedés figyelmen kívül
hagyása égési sérülést vagy tüzet
okozhat.
Kerülje a folyadékkristály
érintését
Ha a monitor megsérül, legyen óvatos,
nehogy az üvegszilánkok sérülést
okozzanak, és vigyázzon, nehogy a
folyadékkristály a szemébe, a szájába
vagy a bőrére kerüljön.
iv
Page 7
Megjegyzések
Elkülönített begyűjtésre
vonatkozó szimbólum az
európai országok számára
Ez az ikon azt jelzi, hogy a
terméket elkülönítve kell
begyűjteni.
Az alábbi információ
kizárólag az európai
vásárlókra vonatkozik:
• Ezt a terméket külön, erre a célra
kijelölt helyen gyűjtik be. Ne dobja ki
a tőbbi háztartási szeméttel együtt.
• Amennyiben bővebb információt
szeretne kapni, lépjen kapcsolatba a
viszonteladóval, vagy a
hulladékkezelésért felelős helyi
szervekkel.
Az akkumulátoron található
jelzés arra utal, hogy
elkülönítve kell gyűjteni.
Európai államok
felhasználóira az alábbi
rendelkezések érvényesek:
• Minden akkumulátort – akár meg
van jelölve ezzel a jellel, akár nem
– megfelelő begyűjtési ponton való
külön begyűjtésre jelölték ki. Ne
dobja ki háztartási hulladékként.
• További információkért forduljon
a kereskedőhöz vagy a helyi
hulladékkezelésért felelős
hatósághoz.
Az útmutatóról........................................................................................................................................ 1
Tájékoztatás és óvintézkedések ....................................................................................................... 2
A fényképezőgép részei ...................................................................................................................... 4
A fényképezőgép váza ........................................................................................................................................4
A beépített vaku felnyitása és visszahajtása ...........................................................................................6
A fényképezőgép szíjának, valamint az objektívsapkának a felszerelése.............................7
A monitor.....................................................................................................................................................................8
A (fényképezési mód) gomb .....................................................................................................................10
c (Visszajátszás) gomb..................................................................................................................................10
A választógomb....................................................................................................................................................11
d gomb...............................................................................................................................................................12
Váltás a fülek között............................................................................................................................................12
A súgó megjelenítése.......................................................................................................................................13
Az exponálógomb használata .....................................................................................................................13
Az első lépések...................................................................................................................................14
Az elemek/akkumulátorok behelyezése .....................................................................................14
A használható akkumulátorok.....................................................................................................................14
A fényképezőgép be- és kikapcsolása....................................................................................................14
A nyelv, a dátum és az idő beállítása ............................................................................................16
A memóriakártya behelyezése........................................................................................................18
A memóriakártya eltávolítása.......................................................................................................................19
vi
Page 9
Tartalomjegyzék
G A fényképezés és a visszajátszás alapjai: Egyszerű automata mód...........................20
1. lépés: A fényképezőgép bekapcsolása és az G (egyszerű automata mód)
A G (egyszerű automata) módban látható kijelzések.................................................................21
2. lépés: A fénykép megkomponálása..........................................................................................22
A zoom használata..............................................................................................................................................23
3. lépés: Élességállítás és fényképezés .........................................................................................24
4. lépés: Képek megtekintése és törlése......................................................................................26
A vaku használata ................................................................................................................................30
A vakumód beállítása........................................................................................................................................30
Fényképek készítése az önkioldó használatával.......................................................................33
d Nagysebességű sorozatfelvétel készítés (Sport sorozatfelvétel)................................48
Fényképezés Sport sorozatfelvétel üzemmódban ..................................................................48
Sport sorozatfelvétel menü...........................................................................................................................49
B Nagy érzékenység mód............................................................................................................. 50
Fényképezés Nagy érzékenység módban ..................................................................................50
vii
Page 10
Tartalomjegyzék
a Mosolygó arcok automatikus fényképezése..................................................................... 52
A Mosoly mód használata.................................................................................................................52
c Bővebben a visszajátszásról ...................................................................................................54
Több fénykép megtekintése: kisképes visszajátszás...............................................................54
Képek méretezése: kis kép .............................................................................................................................60
D Videók..............................................................................................................................................61
Több fénykép nyomtatása.............................................................................................................................72
DPOF nyomtatási lista készítése: Kijelölés nyomtatásra........................................................75
viii
Page 11
Tartalomjegyzék
d Fényképezés, Visszajátszás és Beállítás menü...............................................................77
Fényképezési beállítások: a Fényképezés menü ......................................................................77
A Fényképezés menü megjelenítése ......................................................................................................78
A Képmód..............................................................................................................................................................79
B Fehéregyensúly.............................................................................................................................................81
C Sorozatfelvétel ...............................................................................................................................................83
F Színbeállítások................................................................................................................................................84
A fényképezőgép egyidejűleg nem alkalmazható beállításai.................................................86
Visszajátszási beállítások: a Visszajátszás menü .......................................................................87
A Visszajátszás menü megjelenítése .......................................................................................................87
b Diavetítés...........................................................................................................................................................89
c Törlés.....................................................................................................................................................................90
A fényképezőgép alapbeállításai: a Beállítás menü ................................................................91
A Beállítás menü megjelenítése.................................................................................................................92
a Menük..................................................................................................................................................................94
c Üdvözlő képernyő........................................................................................................................................95
d Dátum..................................................................................................................................................................96
e Monitor beállítások.....................................................................................................................................99
f Dátumozás.....................................................................................................................................................101
g Rázkódáscsökkentés...............................................................................................................................102
U Mozgásérzékelés........................................................................................................................................103
h AF-segédfény..............................................................................................................................................104
i Hangbeállítások ........................................................................................................................................104
k Automatikus kikapcsolás.......................................................................................................................105
l Memória formázása/m Kártya formázása..................................................................................106
n Nyelv/Language..........................................................................................................................................107
o Videó mód ....................................................................................................................................................107
d Pislogás jelzése............................................................................................................................................108
p Alapértékek....................................................................................................................................................109
s Az elem típusa.............................................................................................................................................111
d Védelem .......................................................................................................................................................111
f Kép elforgatása ...........................................................................................................................................112
h Másolás............................................................................................................................................................113
r Firmware-verzió .........................................................................................................................................114
ix
Page 12
Tartalomjegyzék
Műszaki tájékoztató........................................................................................................................115
Külön megvásárolható tartozékok ............................................................................................. 115
A gyártó által jóváhagyott memóriakártyák.....................................................................................115
Képfájlok és mappák neve............................................................................................................. 116
A fényképezőgép karbantartása ................................................................................................. 117
Köszönjük, hogy a Nikon COOLPIX L100 digitális fényképezőgépet választotta. Ez a használati útmutató
bemutatja a Nikon digitális fényképezőgép tulajdonságait és használatát. A készülék használatba vétele
előtt tanulmányozza át ezt a könyvet, és tartsa elérhető helyen arra az esetre, ha a termék használójának
szüksége lenne rá.
Szimbólumok és jelölések
Az információk megkeresését az alábbi szimbólumok és jelölések segítik:
Ez az ikon olyan tudnivalókra hívja fel
figyelmét, amelyeket érdemes
B
használat előtt elolvasnia, hogy
elkerülje a fényképezőgép károsodását.
Ez az ikon olyan megjegyzéseket és
tudnivalókat jelöl, amelyeket a
C
fényképezőgép használata előtt
ajánlott elolvasnia.
Jelölések
•
A Secure Digital (SD) memóriakártyára az útmutató röviden memóriakártyaként utal.
• Azok a beállítások, amelyekkel a fényképezőgép forgalomba kerül,
az „alapértelmezett beállítások” vagy „alapbeállítások”.
A fényképezőgép monitorán megjelenő menüelemek, valamint a számítógép monitorán
•
megjelenő gombok, illetve üzenetek félkövér betűvel szedve szerepelnek.
A képernyőkre vonatkozó példák
Előfordul, hogy az útmutatóban a monitoron kijelzett adatokat bemutató
példákon nem szerepelnek képek, hogy az ikonok jobban látsszanak.
Ábrák és képernyőképek
A használati útmutatóban található ábrák, illetve a képernyőn megjelenő
szövegről készült képek eltérhetnek a monitoron ténylegesen láthatóktól.
Ez az ikon a fényképezőgép
használata során hasznosítható
D
tippeket és információkat jelzi.
Ez az ikon arra hívja fel a figyelmet, hogy az
adott témáról további információ található
A
az útmutató egyéb részeiben vagy a
Gyorskalauzban
.
Bevezetés
C Memóriakártyák
A fényképezőgéppel készült képek a fényképezőgép belső memóriájában vagy eltávolítható
memóriakártyákon tárolhatók. Memóriakártya behelyezése esetén a fényképezőgép a
memóriakártyára menti az újonnan készülő képeket, és ilyen esetben a törlés, a visszajátszás és a
formázás művelet csak a memóriakártyán levő képeket fogja érinteni. Ahho z, hogy a belső memóriát
formázhassa, illetve tároláshoz, törléshez vagy képek megtekintéséhez használhassa, ki kell venni a
memóriakártyát.
1
Page 14
Tájékoztatás és óvintézkedések
Tanulás egy életen át
A Nikon „Life-Long Learning” (Tanulás egy életen át) kezdeményezésének részeként az alábbi
webhelyeken terméktámogatási és oktatási anyagok, valamint folyamatosan frissített információk
Bevezetés
érhetők el:
• Az Amerikai Egyesült Államokban élő vásárlóknak: http://www.nikonusa.com/
• Az európai és afrikai vásárlóknak: http://www.europe-nikon.com/support/
•
Az Ázsia, Óceánia és a Közel-Kelet területén élő vásárlóknak:
Látogasson el ezekre a webhelyekre, ahol tájékozódhat a legújabb termékekről, tippeket kaphat,
elolvashatja a gyakran ismétlődő kérdésekre adott válaszokat, valamint általános tanácsokat olvashat
a digitális képfeldolgozással és fényképezéssel kapcsolatban. További információt a legközelebbi
Nikon márkakereskedésben kaphat.
A márkakereskedések címe az alábbi webhelyen található:
http://imaging.nikon.com/
Csak Nikon márkájú elektronikus tartozékokat használjon
A Nikon COOLPIX fényképezőgépek a legszigorúbb követelményeknek is megfelelnek,
és bonyolult elektromos áramköröket tartalmaznak. Csak a Nikon márkajelzéssel és a Nikon
tanúsítványával rendelkező, kifejezetten ehhez a Nikon digitális fényképezőgéphez készült
elektronikus tartozékok (beleértve az akkumulátortöltőket, az akkumulátorokat és a hálózati
tápegységeket) felelnek meg bizonyítottan a készülékben található elektronikus áramkörök
működési és biztonsági követelményeinek.
NEM NIKON GYÁRTMÁNYÚ ELEKTRONIKUS TARTOZÉKOK HASZNÁ LATA ESETÉN A FÉNYKÉPEZŐGÉP
KÁROSODHAT, ÉS ÉRVÉNYTELENNÉ VÁLHAT A KÉSZÜLÉKHEZ KAPOTT
A Nikon márkájú tartozékokkal kapcsolatban a helyi hivatalos Nikon viszonteladóktól kaphat bővebb
tájékoztatást.
Fontos fényképek készítése előtt
A fontos alkalmakon (esküvőkön vagy utazás során) készülő fényképek készítése előtt mindig érdemes
próbafelvételt készíteni a fényképezőgép működésének ellenőrzéséhez. A Nikon nem vállal felelősséget a
termék meghibásodásából eredő károkért, az anyagi károkat is beleértve.
Az útmutatókról
•
A Nikon előzetes, írásbeli engedélye nélkül a termékhez mellékelt használati útmutató semmilyen
részét nem szabad reprodukálni, továbbadni, átírni, visszakereshető rendszeren tárolni, illetve azt
bármilyen nyelvre, bármilyen formában, bármilyen céllal lefordítani.
• A Nikon fenntartja a jogot, hogy a jelen használati útmutatóban bemutatott hardver és szoftver
műszaki jellemzőit bármikor, előzetes bejelentés nélkül megváltoztathassa.
• A Nikon nem vállal semmilyen felelősséget a termék használatából eredő károkért.
• Habár minden erőfeszítést megtettünk annak érdekében, hogy a jelen használati útmutatóban
szereplő adatok pontosak és teljesek legyenek, örömmel fogadjuk észrevételeit az esetleges
hibákkal és kihagyásokkal kapcsolatban a legközelebbi Nikon márkaképviseleten (a címeket lásd
külön).
http://www.nikon-asia.com/
NIKON GARANCIA.
2
Page 15
Tájékoztatás és óvintézkedések
Megjegyzés a tiltott másolással és reprodukálással kapcsolatban
Kérjük, vegye figyelembe, hogy a lapolvasóval, digitális fényképezőgéppel vagy más eszközzel
készített másolatoknak pusztán a birtoklása törvénybe ütközhet.
• Tételek, amelyek másolását vagy reprodukálását a törvény tiltja
Ne másoljon vagy reprodukáljon papírpénzt, pénzérméket, értékpapírokat, állam- vagy
egyéb kötvényeket, még akkor sem, ha ezeket a másolatokat a „Minta” felirattal látja el.
A külföldön forgalomban levő papírpénz, pénzérmék vagy értékpapírok másolása
és reprodukálása is tilos. Előzetes állami engedély nélkül az állam által kibocsátott, de már
nem használt postai bélyegek vagy képeslapok másolása és reprodukálása tilos.
Az állam által kibocsátott, a hitelesített dokumentumokhoz szükséges, törvényben előírt
illetékbélyegek másolása és reprodukálása tilos.
• Figyelmeztetések bizonyos másolatokkal és reprodukciókkal kapcsolatban
Államilag korlátozott a magánvállalatok által kibocsátott értékpapírok (részvények, váltók, csekkek,
ajándéknyilatkozat ok stb.), illetve utazási igazolványok v agy kuponok másolása vagy reproduká lása
is, kivéve, ha a vállalat üzletviteléhez egy minimális számú másolat szükséges. Ne másolja, és ne
reprodukálja továbbá az állam által kibocsátott útleveleket, a civil csoportok vagy nyilvános
ügynökségek által kibocsátott engedélyeket, a személyazonosító kártyákat és az egyéb jegyeket,
például a bérleteket vagy az étkezési kuponokat.
• Szerzői joggal kapcsolatos megjegyzések
A szerzői jogi védelem alatt álló alkotói munkák, például könyvek, zeneművek, festmények,
fametszetek, térképek, rajzok, videók és fényképek másolására és reprodukálására különféle hazai
és nemzetközi szerzői jogi törvények vonatkoznak. Ne használja a fényképezőgépet a szerzői jogi
törvényeket sértő illegális másolatok készítésére.
Az adattároló eszközök kidobása vagy továbbadása
Felhívjuk a figyelmét arra, hogy az adattároló eszközökön – például memóriakártyákon vagy a
fényképezőgép beépített memóriájában – tárolt képek törlésekor, illetve az adattároló eszközök
formázásakor az eredeti képadatok nem törlődnek véglegesen. Kereskedelmi forgalomban kapható
szoftverekkel bizonyos esetekben visszaállíthatók a törölt fájlok a kidobott vagy továbbadott
tárolóeszközökről, ami lehetőséget teremt a személyes képadatok rosszindulatú felhasználására.
Az ilyen adatok megfelelő védelmének biztosítása a felhasználó felelőssége.
Mielőtt kidobna vagy továbbadna valakinek egy adattároló eszközt, törölje a rajta levő adatokat egy
kereskedelmi forgalomban kapható törlőszoftverrel, vagy formázza újra az eszközt, majd töltse fel azt
személyes információt nem tartalmazó (például az üres égboltot ábrázoló) képekkel. Ne feledkezzen
meg az üdvözlő képernyőként beállított kép törléséről sem (A 95). Az adattároló eszköz fizikai
megsemmisítése esetén legyen óvatos, nehogy sérülést vagy kárt okozzon.
• A vakubeállításokkal kapcsolatban részletes
tájékoztatást a „A vaku használata” (A 30)
című részben olvashat.
A beépített vaku visszahajtása.
• Finoman nyomja le a beépített vakut.
• Ha nem használja, hajtsa vissza a beépített vakut.
6
Page 19
A fényképezőgép részei
A fényképezőgép szíjának, valamint az objektívsapkának a
felszerelése
Fűzze az objektívsapkát a fényképezőgép szíjára,
majd fűzze át a szíjat a fényképezőgép akasztóján
(mindkét oldalon).
Bevezetés
B Objektívsapka
• Fényképezés előtt vegye le az objektívsapkát.
• Amikor nem készít fényképeket (például amikor a fényképezőgép kikapcsolt állapotban van vagy
épp szállítja a készüléket), az objektív védelme érdekében helyezze vissza az objektívsapkát.
7
Page 20
A fényképezőgép részei
m
00
s
m
00
s
F3.51/125
+1.0
999
999
9999
A monitor
Fényképezés és visszajátszás közben az alábbi jelzések és ikonok jelenhetnek meg a monitoron
(a ténylegesen megjelenő jelzések és ikonok a fényképezőgép aktuális beállításaitól függnek).
Bevezetés
A fényképezés és a visszajátszás alatt megjelenő ikonok és fotó információk
néhány másodperc után kikapcsolnak (A 99).
13 Fájl száma és típusa..................................116
999
9999
99999999
m00s
1
m00s
1
999
999999
00
00
5
6
a
b
9
Page 22
Alapműveletek
A (fényképezési mód) gomb
Bevezetés
A felvételi mód kiválasztására szolgáló menü
A felvételi mód kiválasztására szolgáló menüben a választógombbal válassza ki a
fényképezési módot.
1
2
3
4
5
* A kijelzett ikonok a legutóbb kiválasztott üzemmódtól függenek.
Egyszerű automata mód
Amíg a fényképezési mód kiválasztására szolgáló menü látható a monitoron,
bármikor visszatérhet a fényképezési módba a A gomb ismételt megnyomásával.
c (Visszajátszás) gomb
• A A megnyomásával térhet át fényképezési
módba.
• Fényképezési módban nyomja meg a A gombot
a felvételi mód kiválasztására szolgáló menü
megjelenítéséhez.
1 G Egyszerű automata mód (A 20)
2 b Motívumprogram (A 36)*
3 d Sport sorozatfelvétel mód (A 48), B Nagy
érzékenység mód (A 50), a Mosoly (A 52)*
4 D Videó (A 61)
5 A Automatikus mód (A 29)
• Fényképezési módban a fényképezőgép a
visszajátszás módba lép, ha a c gombot
megnyomja.
• A kikapcsolt fényképezőgépet a c gomb
lenyomva tartásával kapcsolhatja be visszajátszási
módban.
10
Page 23
Alapműveletek
15/05/2009 15:30
0004.JPG
44
A választógomb
Ez a fejezet bemutatja, hogy a választógomb segítségével miként lehet a módok
között választani, menüelemeket kijelölni, illetve a választást jóváhagyni.
Fényképezésnél
A m (vakumód) menüjének megjelenítése (A 30)/kijelölés
lépetetése felfelé.
Az n (önkioldó)
menüjének
megjelenítése
(A 33).
A p (makró mód) menüjének megjelenítése (A 34).
Visszajátszásnál
A o
(expozíciókompenzáció)
A
35) menüjének
(
megjelenítése.
Választás jóváhagyása.
Önkioldó
15/05/2009 15:30
0004.JPG
Bevezetés
Megjeleníti az
előző képet.
Megjeleníti a
következő képet.
A menüképernyőkön
Kijelölés
léptetése felfelé.
Bal oldali elem
kiválasztása/
visszatérés az
előző képernyőre.
Kijelölés
léptetése lefelé.
C Megjegyzések a választógomb használatához
Jelen útmutatóban időnként a H, I, J és K jelek szimbolizálják a választógomb felső, alsó, bal és
jobb oldalának megnyomását.
Jóváhagyja a választást
(ugrás a következő
képernyőre).
Kijelölés léptetése
jobbra/ugrás a
következő képernyőre
(választás jóváhagyása).
Fényképezés menü
Képmód
Fehéregyensúly
Sorozatfelvétel
Színbeállítások
Torzítás csökk.
Kilépés
44
11
Page 24
Alapműveletek
d gomb
A kiválasztott módhoz tartozó menü megjelenítéséhez nyomja meg a d gombot.
• A választógomb használatával hagyja jóvá a beállításokat (A 11).
Bevezetés
• Válassza ki a bal oldali fület a Beállítások menü megjelenítéséhez.
• A menü kijelzéséből való kilépéshez nyomja meg ismét a d gombot.
Az éppen kiválasztott menübeállítás leírásának megtekintéséhez fordítsa a
zoomvezérlőt a g (j) irányba, ha a menü képernyőjének jobb alsó sarkában a M/j ikon látható.
Az eredeti menühöz úgy térhet vissza, hogy ismételten a g (j) irányba fordítja a
zoomvezérlőt.
Sorozatfelvétel
Egyképes mód, sorozatfelvétel,
BSS (a fényképező kiválasztja a
sorozat legélesebb képét) vagy
16 képes sorozat választása.
VisszaKilépés
Az exponálógomb használata
A fényképezőgép exponálógombja kétfokozatú. Az élesség és az expozíció
beállításához nyomja le félig az exponálógombot, amíg ellenállást nem érez.
Az élesség és az expozíció értéke nem változik, amíg az exponálógombot félig
lenyomva tartja. A fénykép elkészítéséhez a félig lenyomott helyzetből nyomja le
teljesen az exponálógombot. Ne nyomja le túl nagy erővel az exponálógombot,
mert az a fényképezőgép bemozdulásához és a kép elmosódásához vezethet.
Bevezetés
Az élesség és az
expozíció beállításához
nyomja le félig az
exponálógombot.
A felvétel
elkészítéséhez
nyomja le teljesen az
exponálógombot.
13
Page 26
Az első lépések
Az elemek/akkumulátorok behelyezése
1 Nyissa ki az akkumulátortartó-/kártyafedelet.
• Az akkumulátortartó-/memóriakártya-fedél felnyitása
előtt tartsa a kamerát fejjel lefelé, hogy megelőzze az
elemek kiesését.
Az első lépések
1
2 Az elemek/akkumulátorok behelyezése
• Az elemeket/akkumulátorokat a jobb oldalon látható
módon kell behelyezni.
3 Csukja be az akkumulátortartó-/
memóriakártya-fedelet.
A használható akkumulátorok
A fényképezőgéppel az alábbi R6/AA-méretű elemek/akkumulátorok használhatók.
• 4 db LR6/L40 alkáli elem (az elemek mellékelve)
• 4 db FR6/L91 lítium elemek
Négy darab EN-MH2 típusú, újratölthető Ni-MH (nikkel-fémhidrid) típusú akkumulátor
•
A fényképezőgép be- és kikapcsolása
A fényképezőgép bekapcsolásához vegye le az
objektívsapkát, majd nyomja meg a főkapcsolót.
A bekapcsolás jelzőfény (zöld) kis időre kigyullad, majd
bekapcsol a monitor. A fényképezőgép kikapcsolásához
ismét nyomja meg a főkapcsolót. Ha a fényképezőgép
kikapcsol, mind a bekapcsolás jelzőfény, mind a monitor
kikapcsol.
Ha a fényképezőgép ki van kapcsolva, a c gombot lenyomva tartva a
fényképezőgépet visszajátszás módban kapcsolhatja be.
14
3
2
1
2
Page 27
Az elemek/akkumulátorok behelyezése
B Az elemek/akkumulátorok eltávolítása
Győződjön meg arról, hogy a bekapcsolást jelző lámpa és a monitor kikapcsolt állapotban legyen,
majd nyissa ki az akkumulátortartó-/memóriakártya-fedelet.
B További óvintézkedések az akkumulátorokkal kapcsolatban
• Olvassa el, és hajtsa végre az alábbi figyelmeztetésekben és óvintézkedésekben foglaltakat
(A iii, 118).
•
Az elemek használata előtt mindenképpen olvassa el a rájuk vonatkozó figyelmeztetéseket, amelyek
az iii oldalon, valamint „Az elemek” (
• Ne használjon egyszerre régi és új, vagy különböző típusú és gyártmányú elemeket/
akkumulátorokat.
• Az alábbi hiányosságok esetén az elemek/akkumulátorok nem használhatók:
A
118) című szakaszban találhatók, és tartsa be azokat.
Az első lépések
Levált védőburkolatA negatív csatlakozó körüli
területet nem takaró szigetelés.
Lapos negatív
csatlakozó
B Megjegyzések az EN-MH2 típusú, újratölthető Ni-MH akkumulátorokkal
kapcsolatban
Ha a COOLPIX L100 digitális fényképezőgépet EN-MH2 típusú akkumulátorokkal üzemelteti,
négyesével töltse azokat MH-73 típusú akkumulátortöltő használatával (A 111, 115).
B Az elem típusa
Az elem/akkumulátor teljesítményének növelése érdekében a Beállítás menüben válassza ki a behelyezett
áramforrás típusát. Az alapbeállítás megegyezik a vásárláskor kapott elem típusával. Ha bármilyen egyéb
típusú elemet használ, kapcsolja be a fényképezőgépet, és módosítsa a beállítást (
C Alkáli elemek
Az alkáli elemek teljesítménye nagyban függ a gyártótól. Válasszon megbízható márkát.
C Alternatív áramforrások
Ha a fényképezőgépet huzamosabb ideig kívánja használni, csatlakoztassa azt a külön
megvásárolható EH-67 hálózati tápegységhez (A 115). Más gyár tmányú vagy típusú hálózati tápegységet semmilyen esetben ne használjon. Ezen előírás figyelmen kívül hagyása
túlmelegedést és a fényképezőgép károsodását okozhatja.
C Automatikus kikapcsolás fényképezés módban (készenléti mód)
Ha körülbelül 30 másodpercig (alapbeállítás) nem végez semmilyen műveletet, a monitor
automatikusan kikapcsol, a fényképezőgép pedig készenléti üzemmódba lép. Körülbelül három
perc elteltével az Automatikus kikapcsolás funkció automatikusan ki fogja kapcsolni a készüléket.
Készenléti módban a monitor is kikapcsol, amelyet a főkapcsoló vagy az exponálógomb
megnyomásával visszakapcsolhat.
A várakozási idő hosszúsága, amely készenléti módba lépésig eltelik, beállítható az
Automatikus kikapcsolás beállításainál (A 105) a Beállítások menüben (A 91).
A
111).
C Objektívhiba
Ha az
Objektívhiba
kapcsolja be a fényképezőgépet.
hibaüzenet jelenik meg, ellenőrizze, hogy levette-e az objektívsapkát, majd ismét
15
Page 28
A nyelv, a dátum és az idő beállítása
A fényképezőgép első bekapcsolásakor megjelenik a nyelv kiválasztására, valamint
a belső óra dátumának beállítására szolgáló párbeszédablak.
1 A fényképezőgép bekapcsolásához nyomja
meg a főkapcsolót.
Az első lépések
A bekapcsolás jelzőfény (zöld) kis időre kigyullad, és a
monitor bekapcsol.
Vegye le az objektívsapkát.
2 A választógombbal jelölje ki a
kívánt nyelvet, majd nyomja meg
az k gombot.
A választógomb használatával
kapcsolatban tekintse át a következő részt:
„A választógomb” (A 11).
3 Válassza az Igen lehetőséget, és nyomja meg
az k gombot.
A Nem lehetőséget választva kihagyhatja a dátum és az
idő beállítását.
4 Válassza ki a tartózkodási helye (városnév)
szerinti időzónát (A 98) a J vagy K
gombbal, majd nyomja meg az k gombot.
D Nyári időszámítás
Ha olyan területen használja a fényképezőgépet, ahol nyári időszámítás
van érvényben, a 4. lépésben állítsa be a nyári időszámítást a
megnyomásával az Otthoni időzóna képernyőn.
A nyári időszámítás kiválasztása esetén a W jel látható a monitor
felső részén. A nyári időszámítás kikapcsolásához nyomja meg a
I gombot.
16
H
gomb
Dátum
Idő és dátum beállítása?
Nem
Igen
Mégse
London
Casablanca
Vissza
Nyári időszámítás
London
Casablanca
Vissza
Page 29
A nyelv, a dátum és az idő beállítása
5 A dátum és az idő módosítása.
• A kiválasztott elem szerkesztését a H vagy a I
gombbal végezheti el.
• A K gomb lenyomásával a kurzort a következő
sorrendben léptetheti. N -> H-> É->óra->perc->N H É
• Nyomja meg a J gombot az előző mezőre való
visszatéréshez.
6 Válassza ki a nap, a hónap és az év
megjelenítési sorrendjét, majd nyomja
meg az k vagy a K gombot.
• A beállítások érvénybe lépnek.
Dátum
NHÉ
01
Dátum
NHÉ
1505
7 Győződjön meg arról, hogy levette az
objektívsapkát, majd nyomja meg a
A gombot.
• Ekkor megjelenik a felvételi mód kiválasztására szolgáló
menü.
8 Amikor az Egyszerű automata mód jelenik
meg, nyomja meg az k gombot.
• A fényképezőgép fényképezés módba kapcsol, és
fényképeket készíthet Egyszerű automata módban
(A 20).
• Másik fényképezési mód kiválasztásához az k gomb
megnyomása előtt nyomja meg a választógomb H
vagy I irányú gombját. További információkért tekintse át a „Fényképezés
automatikus módban” (A 29), „A motívumprogram mód használata” (A 36),
„Fényképezés Sport sorozatfelvétel üzemmódban” (A 48), „Fényképezés Nagy
érzékenység módban” (A 50), „A Mosoly mód használata” (A 52) és a „Videofelvéte l
készítése” (A 61) című részeket.
Nyomja meg ezt a
gombot fénykép.
módban a felvételi
mód kiválasztására
szolgáló menühöz.
Egyszerű automata mód
01
0000
1015
209
0
Szerk.
2009
Szerk.
Az első lépések
D A dátum és az idő módosítása
• A dátum és az idő beállításához válassza ki a Beállítások menü (A 91) Dátum menüjének (A 96)
Dátum lehetőségét, és végezze el a fent leírtakat az 5. lépéstől kezdve.
• Az időzóna és a nyári időszámítás beállításához válassza ki a Beállítások menü Dátum menüjének
Időzóna lehetőségét (A 96, 97).
17
Page 30
A memóriakártya behelyezése
A képek a fényképezőgép belső memóriájában (kb. 44 MB) vagy a kivehető (külön
beszerezhető) Secure Digital (SD) memóriakártyákon (A 115) tárolhatók.
Ha memóriakártyát helyezett a fényképezőgépbe, akkor a képek automatikusan a
kártyán tárolódnak, és ilyenkor a memóriakártyán tárolt képeket lehet
visszajátszani, törölni és másolni. Ha a képeket a belső memóriában szeretné
tárolni, illetve az ott tárolt képeket szeretné visszajátszani, törölni vagy átmásolni,
akkor vegye ki a memóriakártyát a fényképezőgépből.
Az első lépések
1 Győződjön meg arról, hogy a bekapcsolást
jelző lámpa és a monitor kikapcsolt
állapotban legyen, majd nyissa ki az
akkumulátortartó-/memóriakártya-fedelet.
Az akkumulátortartó-/memóriakártya-fedél kinyitása előtt
győződjön meg arról, hogy a fényképezőgép ki van
kapcsolva.
Az akkumulátortartó-/memóriakártya-fedél felnyitása előtt tartsa a kamerát fejjel lefelé,
hogy megelőzze az elemek kiesését.
1
2 Helyezze be a memóriakártyát.
Csúsztassa be teljesen a kártyát úgy, hogy az a helyére
kattanjon.
Csukja be az akkumulátortartó-/memóriakártya-fedelet.
B A memóriakártya behelyezése
A memóriakártya fordított vagy rossz irányban történő
behelyezése kárt okozhat a fényképezőgépben és a
kártyában. Ügyeljen arra, hogy a kártya a megfelelő irányban
álljon.
3
2
18
Page 31
A memóriakártya behelyezése
A memóriakártya eltávolítása
Mielőtt kivenné a kártyát, kapcsolja ki a
fényképezőgépet, és győződjön meg arról, hogy a
bekapcsolás jelzőfény nem világít. Nyissa ki az
1
2
akkumulátortartó-/memóriakártya-fedelet, majd
nyomja meg a memóriakártyát 1; ekkor a kártya kissé
kicsúszik a készülékből. Ekkor óvatosan kiveheti a
kártyát 2. Ügyeljen arra, hogy ne hajlítsa meg a kártyát.
B A memóriakártya formázása
Ha a jobb oldali ábrán látható üzenet jelenik meg, akkor a kártyát a
használatbavétel előtt meg kell formázni (A 106). Ne feledje , hogy
a formázás minden képet és egyéb adatot végl egesen töröl a
memóriakártyáról. Ezért a memóriakártya formázása előtt
feltétlenül készítsen másolatot a megtartani kívánt képekről.
A választógomb segítségével jelölje ki az Igen elemet, majd nyomja
k gombot. Megjelenik a megerősítő párbeszédablak. A
meg az
formázás megkezdéséhez válassza a F ormázás lehetőséget, és nyomja meg az
•
Ne kapcsolja ki a fényképezőgépet, illetve ne nyissa ki az akkumulátortartó-/kártyafedelet, amíg a formázás
be nem fejeződik.
• Ha olyan memóriakártyát helyez a fényképezőgép be, amelyet előzőleg más készülékben
használt, mindenképpen formázza meg azt ezzel a fényképezőgéppel (A106).
A kártya nincs
megformázva.
Megformázza a kártyát?
Nem
Igen
k gombot.
B Az írásvédelmi kapcsoló
Az SD memóriakártyák írásvédelmi kapcsolóval vannak ellátva.
Ha a kapcsoló „lock” (írásvédett) állásban van, a
memóriakártyára nem rögzíthetők képek, illetve a már rajta levő
fényképek nem törölhetők, továbbá a kártya nem formázható.
Az írásvédelmi kapcsolót tolja „write” (írható) helyzetbe.
Írásvédelmi kapcsoló
B Memóriakártyák
• Kizárólag Secure Digital típusú memóriakártyát használjon.
• Formázás, fájlok írása, fájlok törlése, valamint számítógépre
továbbítása közben kerülje az alábbi műveleteket. Az utasítások betartásának elmulasztása
adatvesztéshez vezethet, illetve károsíthatja a fényképezőgépet vagy a memóriakártyát:
- A kártya behelyezése vagy kivétele
- Elemek/akkumulátorok eltávolítása
- Fényképezőgép kikapcsolása
- A hálózati tápegység leválasztása
• A memóriakártyát ne formázza számítógépen.
• Ne szedje szét és ne módosítsa.
• Ne ejtse le, ne hajlítsa meg, és ügyeljen arra, hogy ne érje víz vagy erős fizikai behatás.
• Ne érjen a kártya fém érintkezőihez kézzel vagy fémből készült tárggyal.
• A memóriakártyára ne ragasszon címkét vagy matricát.
• Ne hagyja közvetlen napfényen, zárt járműben vagy egyéb helyen, ahol felmelegedhet.
• Ne tartsa magas páratartalmú, illetve poros helyen, és ne tegye ki korróziót okozó gáz hatásának.
Az első lépések
19
Page 32
A fényképezés és a visszajátszás alapjai: Egyszerű automata mód
1. lépés: A fényképezőgép bekapcsolása és az G (egyszerű automata mód) kiválasztása
G
(egyszerű automata) módban a fényképezőgép automatikusan meghatározza a
megfelelő fényképezési üzemmódot, amikor megkomponálja a képet, így Ön könnyedén
készíthet képeket olyan fényképezési módban, amely leginkább illik az adott témához.
1 A fényképezőgép bekapcsolásához vegye le
az objektívsapkát, majd nyomja meg a
főkapcsolót.
A bekapcsolás jelzőfény (zöld) kis időre kigyullad, és a
A fényképezés és a visszajátszás alapjai: Egyszerű automata mód
monitor bekapcsol. Ekkor kinyílik az objektív.
Nyissa fel a beépített vakut (A 6).
2 Nyomja meg a A gombot a felvételi
mód kiválasztására szolgáló menü
megjelenítéséhez.
3 A választógomb HI irányú gombjai
segítségével válassza ki a G elemet, majd
nyomja meg az k gombot.
• A fényképezőgép G (egyszerű automata) módba
kapcsol.
4 Ellenőrizze az akkumulátor töltöttségi szintjét
és a még készíthető képek számát.
Az akkumulátor töltöttségi szintjének jelzése
LCD-monitorLeírás
NINCS KIJELZÉS Az elemek fel vannak töltve.
Az elemek/akkumulátorok
lemerülőben vannak.
Készüljön fel az elem vagy
akkumulátor cseréjére.
Nem készíthetők fényképek.
Cserélje ki új elemekre vagy
feltöltött akkumulátorokra.
(A 80).
20
B
N
Az akkumulátor
lemerült.
A még készíthető képek száma
A tárolható képek száma a belső memória vagy a memóriakártya tárolókapacitásától,
valamint a képmód beállításától függ
Egyszerű automata mód
Az akkumulátor töltöttségi
szintjének jelzése
101818
A még készíthető
képek száma
Page 33
1. lépés: A fényképezőgép bekapcsolása és az G (egyszerű automata mód) kiválasztása
A G (egyszerű automata) módban látható kijelzések
Fényképezés mód
Egyszerű automata módban a U, e, f, g, h, i illetve j ikonok
valamelyike jelzi az aktuális témához és
kompozícióhoz automatikusan kiválaszott
fényképezési módot.
Mozgásérzékelés ikonja
Csökkenti a fényképezőgép rázkódása
vagy a téma elmozdulása által okozott
elmosódást.
Rázkódáscsökkentés ikonja
Csökkenti a fényképezőgép
rázkódásának hatását.
101818
Belső memória kijelzése
A készülék a képeket a belső memóriába
menti (kb. 44 MB).
Ha a gépbe memóriakártyát helyez, az
C ikon eltűnik a monitorról, a fényképeket
pedig a memóriakártyára menti a készülék.
Képmód
A Képmód menüben beállított
képméretet és képminőséget
(tömörítés) jeleníti meg.
Az alapértelmezett beállítás a
K Normal (3648 × 2736).
A fényképezés és a visszajátszás alatt megjelenő ikonok és fotó információk
néhány másodperc után kikapcsolnak (A 99).
C Az egyszerű automata módban használható funkciók
• Amikor a fényképezőgépet emberi arcra irányítja, a készülék automatikusan felismeri az arcot, és az
élességet arra állítja.
• Használható az önkioldó (A 33) valamint az expozíciókompenzáció (A 35).
• A G (egyszerű automata) módban a képmód (A 79) beállításai is változtathatóak a d gomb
megnyomásával.
• További információkért tekintse át az „Egyszerű automata mód” (A 28) című részt.
C Megjegyzés a vakuval kapcsolatban
Ha a beépített vaku zárt helyzetben van, a vakubeállítások kikapcsolt állapotban vannak, és a W jel
látható a monitor felső részén. Amikor vaku használatára van szükség – például sötét helyeken, vagy
amikor a téma ellenfényben van –, győződjön meg arról, hogy felnyitotta a beépített vakut (A 6).
D A rázkódáscsökkentéssel és a mozgásérzékeléssel kapcsolatos
megjegyzések
• További információkat a Beállítások menü (A 91) Rázkódáscsökkentés (A 102) és
Mozgásérz ékelés (A 103) menüpontjaiban talál.
• Állvány használatakor a Rázkódáscsökkentés opciót állítsa Ki értékre.
A fényképezés és a visszajátszás alapjai: Egyszerű automata mód
21
Page 34
2. lépés: A fénykép megkomponálása
1 Készítse elő a fényképezőgépet.
Tartsa a fényképezőgépet stabilan, két kézzel, úgy, hogy
az ujja vagy más tárgy ne kerüljön az objektív, a vaku, az
AF-segédfény vagy a mikrofon elé.
A fényképezés és a visszajátszás alapjai: Egyszerű automata mód
2 Komponálja meg a képet.
• Amikor a fényképezőgép meghatározza a
motívumprogramot, a fényképezési mód ikonja
megváltozik (A 28).
• Amikor a fényképezőgép felismer egy arcot
(elölnézetben), azt sárga, kettős kerettel veszi körül.
A készülék legfeljebb 12 arcot képes felismerni. Ha a
fényképezőgép egynél több arcot érzékel, akkor a
legközelebbi arc körül kettős keret jelenik meg, míg a
többi körül egyszerű keret látszik.
• Nem emberi fotótémák esetén, illetve akkor, ha a fényképezőgép nem ismer fel
egyetlen arcot sem, a képernyő közepére állítja az élességet. A kép főtémáját állítsa
be úgy, hogy az a fókuszmező közepére kerüljön.
Fényképezési mód ikon
B Egyszerű automata mód
• Bizonyos körülmények között a kívánt motívumprogram nem választható ki. Ebben az esetben
válasszon másik fényképezési módot.
• Amikor a digitális zoom aktív, a készülék a U fényképezési módot használja.
22
101818
Page 35
2. lépés: A fénykép megkomponálása
A zoom használata
A zoomvezérlő segítségével használhatja az
optikai zoomot.
Ha a g irányba fordítja a zoomvezérlőt,
megnövelheti a keretben látható kép méretét.
Ha a f irányba fordítja a zoomvezérlőt,
megnövelheti a keretben látható kép kiterjedését.
A zoomkijelző a monitor felső részén jelenik meg a
zoomvezérlő elfordításakor.
Nagyítás
Kicsinyítés
A fényképezés és a visszajátszás alapjai: Egyszerű au tomata mód
Optikai zoom
Digitális zoom
Digitális zoom
Ha a fényképezőgép zoomja elérte a lehető legnagyobb optikai nagyítást, a
zoomvezérlőt a g irányba elfordítva és ott tartva bekapcsolhatja a digitális zoomot.
A téma akár a maximális optikai zoom 4-szeresére is nagyítható.
Digitális zoom használata esetén a fókuszmező nem jelenik meg. Ilyenkor a
készülék az élességet a monitor közepére állítja.
Maximális optikai zoomA digitális zoom aktív.
C Digitális zoom és interpoláció
Az optikai zoomtól eltérően a digitális zoom az interpolációnak nevezett digitális képalkotási
eljárással nagyítja fel a képet, ami enyhén gyengébb képminőséget eredményez.
Az interpoláció a V-t követő zoom pozíciókra vonatkozik.
Ha a nagyítás mértéke meghaladja a V állást, megkezdődik az interpoláció, és a zoom ikon sárgára
változik, ami jelzi az interpoláció megkezdését.
A V ikon helyzete jobbra mozdul, ahogy a kép mérete csökken, így ellenőrizheti, melyik az a zoom
pozíció, ahol az aktuális fénykép módban már interpoláció alkalmazása nélkül készíthet képet.
Ha kicsi a képfájl mérete.
23
Page 36
3. lépés: Élességállítás és fényképezés
F3.51/125
F3.51/125
F3.51/125
1 Nyomja le félig az exponálógombot.
• Nyomja be félig (A 13) az élesség beállításához.
Amikor a téma éles, a fókuszmező zölden világít.
Amikor a fényképezőgép
emberi arcokat érzékel
(elölnézetben):
A fényképezés és a visszajátszás alapjai: Egyszerű automata mód
1/125F3.5
Záridő Rekeszérték
• Digitális zoom használata közben a
fényképezőgép a kompozíció kö zepére
fókuszál, de a fókuszmező nem jelenik
meg. Amikor a téma éles, az
élességjelző zölden világít.
• Ha félig n yomja le az exponá lógombo t,
a záridő és a rekesz értéke jelenik meg a monitoron.
• Az élesség és az expozíció mindaddig rögzített marad, amíg az exponálógombot félig
lenyomva tartja.
• Ha a fényképezőgép nem tudja beállítani az élességet, a fókuszmező vagy az
élességjelző pirosan villog. Ilyenkor módosítsa a kompozíciót, és próbálkozzon újra.
2 Nyomja le teljesen az exponálógombot.
• A kép a memóriakártyára vagy a belső memóriába
kerül.
Nem emberi fotótémák esetén,
illetve akkor, ha a fényképezőgép
nem ismer fel egyetlen arcot sem:
1/125 F3.5
Élességjelző
1/125
F3.5
24
Page 37
3. lépés: Élességállítás és fényképezés
Kil épés
B A felvétel ideje alatt
A képek mentése alatt a fennmaradó helyek száma villog a kijelzőn. Ne nyissa ki az
akkumulátortartó-/kártyafedelet.
Mentés közben a memóriakártya vagy az elem/akkumulátor eltávolítása adatvesztéssel,
adatsérüléssel, a fényképezőgép vagy a memóriakártya sérülésével járhat.
B Automatikus élességállítás
Az automatikus élességállítás nem mindig működik megfelelően. Az alábbi ritka esetekben
előfordulhat, hogy a téma nem kerül fókuszba, annak ellenére, hogy a fókuszmező vagy az
élességjelző zölden világít:
• A tárgy nagyon sötét
• A kép jelentős mértékben eltérő megvilágítású részeket tartalmaz (például a nap a téma mögül
süt, a téma pedig erős árnyékban van)
A téma és a háttér között nincs elég kontraszt (például a fotóalany fehér ingben áll egy fehér fal előtt)
•
• A képen a fényképezőgéptől eltérő távolságban több objektum is található (a téma például egy
rács túloldalán helyezkedik el)
• A téma gyorsan mozog
Ezekben az esetekben próbálja meg ismét félig benyomni az exponálógombot a fókuszálás
újrakezdéséhez, akár több alkalommal egymás után, ha szükséges. Ha a téma még ekkor sem éles,
válassza az automatikus módban az élességrögzítés (A 29) használatát a fénykép elkészítéséhez,
oly módon, hogy a fókuszt egy olyan tárgy segítségével állítja be, amely a kívánt témával azonos
távolságban helyezkedik el a fényképezőgéptől.
C Megjegyzések az Arcprioritással kapcsolatban
További információkért tekintse át az „Megjegyzések az Arcprioritással kapcsolatban” (A28) című részt.
C Pislogás jelzése
Ha a Pislogott valaki? jelzés megjelenik a monitoron röviddel az Arcprioritás módban készített
fénykép felvétele után, az arra utal, hogy valaki becsukhatta a szemét fényképezés alatt.
Pislogott valaki?
A fényképezés és a visszajátszás alapjai: Egyszerű automata mód
Kilépés
• A Pislogott valaki? üzenetet megjelenítő képernyőn a csukott szemű fotóalanyokat sárga keret
jelzi.
• A fényképezés módba történő visszatéréshez nyomja le az k gombot vagy félig az
exponálógombot.
További információt a Beállítások menü (A 91) „Pislogás jelzése” (A 108) vagy
A „Pislogott valaki?” képernyő használata részben (A 108) találhat.
D Az AF-segédfény és a vaku
Ha a téma megvilágítása gyenge, az exponálógomb félig történő lenyomásával bekapcsolható az
AF-segédfény (A 104), az exponálógomb teljes lenyomásával pedig a vaku (A 30) használható.
25
Page 38
4. lépés: Képek megtekintése és törlése
15/05/2009 15:30
0004.JPG
44
Képek megtekintése (Visszajátszás mód)
Nyomja meg a c (visszajátszás) gombot.
Az utoljára készített kép jelenik meg a monitoron teljes képes
visszajátszás módban.
A választógomb H, I, J vagy K gombjának használatával
megtekintheti a többi képet. A képek gyors egymásutánban
történő megjelenítéséhez tartsa lenyomva a választógomb
H, I, J vagy K irányú gombját.
A fényképezés és a visszajátszás alapjai: Egyszerű automata mód
A visszajátszás során a memóriakártyáról vagy belső
memóriából történő beolvasás közben a képek rövid ideig
csak alacsony felbontásban jelennek meg.
A fényképezési módba történő váltáshoz nyomja meg a A gombot.
Ha a monitoron az C ikon látható, a fényképezőgép a belső
memóriában lévő képeket jeleníti meg. Ha a gépben van
memóriakártya, a monitoron nem látható az C jelzés, és a
memóriakártyán lévő képek fognak megjelenni.
Képek törlése
1 A monitoron éppen látható kép törléséhez
nyomja meg a l gombot.
2 A választógomb
26
segítségével jelölje ki
az Igen lehetőséget,
majd nyomja meg az
k gombot.
Ha mégsem szeretné törölni
a képet, akkor válassza a
Nem lehetőséget, és nyomja
meg az k gombot.
1 kép törlése?
Nem
Igen
A (fényképezési mód)
c (visszajátszás)
15/05/2009 15:30
0004.JPG
0004.JPG
Belső memória
kijelzése
Kész
44
Page 39
4. lépés: Képek megtekintése és törlése
C Visszajátszás mód
Teljes képes visszajátszás módban a következő lehetőségek használhatók.
OpcióGombLeírásA
Nagyított
visszajátszás
Kisképek/naptár
megtekintése
Átváltás fényképezés
módba
g (i)
f (h)
A
A képek körülbelül 10-szeres méretig
nagyíthatóak. Nyomja meg az
k gombot a teljes képes visszajátszás
módba való visszatéréshez.
9, 16 vagy 25 kiskép vagy a naptár
megjelenítése.
Az utoljára használt felvételmódba
történő váltáshoz nyomja meg a
A gombot.
56
54
10
C A fényképezőgép bekapcsolása a c gombbal
Ha a fényképezőgép ki van kapcsolva, a c gombot lenyomva tartva a fényképezőgépet
visszajátszás módban kapcsolhatja be. Ilyenkor az objektív nem nyílik ki.
C Képek megtekintése
• A belső memóriában tárolt képek csak akkor tekinthetők meg, ha a fényképezőgépben nincs
memóriakártya.
• Teljes képes nézetben az arcprioritás módban (A 24) készült képeket a készülék automatikusan a
helyes irányba forgatja.
• Ha a monitor energiatakarékossági okok miatt készenléti állapotba került, a bekapcsolásához
nyomja meg a c gombot vagy a főkapcsolót (A 105).
C A legutóbb készített kép törlése fényképezés módban
Az utoljára készített kép törléséhez fényképezés módban nyomja
meg a l gombot.
1 kép törlése?
A fényképezés és a visszajátszás alapjai: Egyszerű automata mód
Nem
Igen
D Több kép kijelölése törlésre
A visszajátszás menüben (A 87) a Törlés (A 90) kiválasztásával egyszerre több kép is törölhető.
27
Page 40
Egyszerű automata mód
Automatikus motívumprogram választása
A fényképezőgépet valamilyen témára irányítva a készülék automatikusan
kiválasztja az alábbi motívumprogramok valamelyikét.
• U Automatikus mód (általános haszálat) (A 29)
• e Portré (A 37)
• f Tájkép (A 37)
• g Éjszakai tájkép (A 40)
• h Éjszakai portré (A 38)
A fényképezés és a visszajátszás alapjai: Egyszerű au tomata mód
• j Ellenfény (A 42)
• i Közeli (A 40)
Megjegyzések az Arcprioritással kapcsolatban
• Az alábbi esetekben előfordulhat, hogy a fényképezőgép nem képes felismerni
az arcokat:
- ha az arcok egy részét napszemüveg vagy más tárgy takarja,
- ha a fotóalany nem egyenesen a fényképezőgépbe néz,
- ha az arcok a keret túl nagy vagy túl kicsi részét töltik ki,
• Az, hogy a fényképezőgép képes-e felismerni az arcokat, több tényezőtől függ,
többek között attól, hogy a fotóalany a fényképezőgép felé fordul-e.
• Néhány esetben (beleértve „Automatikus élességállítás” (A 25) részben
leírtakat) az is előfordulhat, hogy amikor az automatikus élességállítás nem
képes elérni a kívánt eredményt, a kettős keret zölden világít, de a téma ennek
ellenére sem éles. Ha a fényképezőgép nem képes fókuszálni, válasszon másik
módot, például az A (automatikus) módot, állítsa be az élességet egy másik
témára, mely a fényképezőgéptől ugyanakkora távolságra van, mint a fotóalany,
és használja az élességrögzítés funkciót (A 29).
Az egyszerű automata mód funkcióinak korlátozásai:
A választógomb makró mód gombja (A 11, 34) nem használható.
Vakubeállítások egyszerű automata módban
• Amikor felnyitja a beépített vakut, a fényképezőgép automatikusan kiválasztja
az adott motívumprogramhoz tartozó vakumódot (A 30). A választógomb
m (vakumód) (A 11) gombja ilyenkor nem használható.
• Ha visszahajtja a beépített vakut, a vaku kikapcsolt állapotba kerül.
28
Page 41
Automatikus mód
F3.51/125
F3.51/125
18
Fényképezés automatikus módban
Az A (automatikus) módban a Fényképezés menüben beállíthatja a képmódot,
a fehéregyensúlyt, a sorozatfelvételt és a színbeállításokat, a torzitáscsökkentést,
valamint felvételeket készíthet.
1 Nyomja meg a A gombot a felvételi
mód kiválasztására szolgáló menü
megjelenítéséhez.
• Ekkor megjelenik a felvételi mód
kiválasztására szolgáló menü.
2 A választógomb H vagy I gombjának
megnyomásával válassza ki a A lehetőséget,
és nyomja meg az k gombot.
• A fényképezőgép A (automatikus) módba lép.
• A d gomb megnyomásával válassza ki a
Fényképezés menü (A 77) beállításainak valamelyikét.
Automatikus mód
3 Komponálja meg a képet, és
készítse el a felvételt.
• Vaku használata előtt nyissa fel a beépített
vakut.
• A fényképezőgép a kép közepén
elhelyezkedő témának megfelelően
állítja be az élességet.
D Élességrögzítés
Mikor a fényképezőgép a kép közepére állítja be az élességét, az élességrögzítés használatával a kép
középmezején kívül eső tárgyakra is fókuszálhat.
• Ügyeljen arra, hogy az élességrögzítés használata esetén ne változtassa meg a fényképezőgép és a
tárgy közötti távolságot.
• Az exponálógomb félig történő lenyomásával rögzítheti az expozíciót.
Helyezze el a
témát a kép
közepére.
18
Nyomja le félig az
exponálógombot.
1/125 F3.5
Ellenőrizze, hogy
a fókuszmező
zöld színű-e.
1/125 F3.5
Az exponálógombot
továbbra is félig
lenyomva tartva
komponálja újra a képet.
Nyomja le
teljesen az
exponálógombot.
B Az A (automatikus) módban használható funkciók
A Fényképezés menü elemein kívül módosíthatja a vakumódot (A 30), valamint használhatja az
önkioldót (A 33), a makró módot (A 34) és az expozíciókompenzációt (A 35).
101818
Automatikus mód
29
Page 42
A vaku használata
Sötét helyeken, vagy amikor a téma ellenfényben van, vakuval is készíthet felvételt, ha felnyitotta
a beépített vakut. Ha visszahajtja a beépített vakut, a vaku kikapcsolt (
W
) állapotba kerül.
Miután felnyitotta a beépített vakut, a fényképezési körülményeknek megfelelő
vakumódot állíthat be.
• A G (egyszerű automata) módban (A 20) a vakumód manuálisan nem
változtatható. A fényképezőgép automatikusan, a meghatározott
motívumprogramhoz állítja be a vakumódot.
U Automatikus
A vaku automatikusan villan, ha nincs elegendő fény.
V Automatikus, vörösszemhatás-csökkentéssel
Csökkenti a portrékon a vörösszemhatást (A 32).
WKi
Automatikus mód
A vaku még abban az esetben sem villan, ha nincs elegendő fény.
XDerítés
A vaku minden fényképezéskor villan. Árnyékos helyek, ellenfényben levő témák
„derítésére” (megvilágítására) alkalmas.
YHosszú záridős szinkron
Automatikus vakumód hosszú záridős vakuszinkronnal.
A vaku a főtémát világítja meg, miközben az éjszakai vagy gyengén megvilágított
háttér lefényképezéséhez a készülék hosszú záridőt használ.
A vakumód beállítása
1 Nyissa fel a beépített vakut (A 6).
Ha visszahajtja a beépített vakut, a vaku kikapcsolt (W) állapotba kerül.
2 Nyomja meg a m (Vaku mód) gombot.
Megjelenik a Vaku menü.
3 A választógomb segítségével jelölje ki a
kívánt vakumódot, majd nyomja meg az
k gombot.
A monitor felső részén megjelenik a kiválasztott vakumód
ikonja.
Ha az U (Automatikus) beállítást választja, a D
ikon a monitor beállításaitól függetlenül csak néhány
másodpercig látható (A 99).
Ha néhány másodpercen belül nem hagyja jóvá
választását az k gombbal, a kiválasztott beállítást a
30
készülék nem fogja alkalmazni.
Vaku mód
Page 43
A vaku használata
B A beépített vaku visszahajtása
Ha nem használja, hajtsa vissza a beépített vakut (A 6).
B Fényképezés kikapcsolt vakuval (W) gyenge fényviszonyok között
• A fényképezőgép stabilizálásához, illetve a készülék mozgása által okozott hatás csökkentése
érdekében használjon állványt. Állvány használatakor a Rázkódáscsökkentés (A 102) opciót
állítsa Ki értékre.
• Ha a fényképezőgép automatikusan megnöveli az érzékenységet a hosszú záridő által okozott
elmosódottság csökkentése érdekében, megjelenik az E ikon. Ha úgy készít képeket, hogy az
E ikon látható, a fényképek kissé szemcsések lehetnek.
B Megjegyzés a vaku használatához
Vaku használata esetén, a levegőben lévő porszemekről visszaverődő villanás fénylő pontokként
jelenhet meg a fényképen. A visszaverődés mérsékléséhez állítsa a vakut W (ki) állásba.
C A vaku jelzőfénye
Ha félig nyomja le az exponálógombot, a vaku jelzőfénye
információt szolgáltat a vaku állapotáról.
• Be:Fényképezéskor a vaku villanni fog.
• Villog: A vaku töltése folyamatban van. Várjon néhány
másodpercig, majd próbálkozzon újra.
• Ki:Fényképezéskor a vaku nem fog villanni.
Ha az akkumulátor töltöttségi szintje alacsony, a monitor a vaku feltöltődéséig kikapcsol.
C A vakumód beállítása
A vaku üzemmódjának alapbeállítása a fényképezési módtól függ.
• G (egyszerű automata) mód: A fényképezőgép automatikusan, a meghatározott
motívumprogramhoz állítja be a vakumódot, és a fénykép vaku használata mellett készül.
• d (sport sorozatfelvétel) mód: W ki (rögzített)
• B (nagy érzékenységű) mód: U Automatikus
• a (mosoly) mód: U Automatikus
• Motívumprogram mód: az alapbeállítás a motívumprogram menütől függ (A 36).
• A (automatikus) mód: U Automatikus
A (automatikus) (A 29) vagy nagy érzékenységű (A 50) fényképezési módban a vaku
beállításának változtatásai a fényképezőgép kikapcsolása után is megmaradnak.
Automatikus mód
C Vaku hatótávolsága
Egyszerű automatikus és automatikus módban a vaku hatótávolsága kb. 0,5–6,5 m, ha a legkisebb
nagyítást használja, és kb. 0,5-4,5 m teljes ráközelítés esetén.
Nagy érzékenységű módban a vaku hatótávolsága kb. 0,5–11,0 m, ha a legkisebb nagyítást használja,
és kb. 0,5–9,0 m teljes ráközelítés esetén.
31
Page 44
A vaku használata
C Vörösszemhatás-csökkentés
Ebben a fényképezőgépben fejlett vörösszemhatás-csökkentő rendszer van.
A vörösszemhatás csökkentéséhez a vaku a fő villantás előtt többször gyengén villant.
Ha a kép elkészítése után a fényképezőgép a képen vörösszemhatást érzékel, a Nikon saját
fejlesztésű beépített vörösszemhatás-korrigáló funkciója a kép rögzítése során átdolgozza a képet.
Ilyenkor kicsit várnia kell, mielőtt az exponálógomb lenyomásával új képet készíthet.
A vörösszemhatás-csökkentés használatánál vegye figyelembe a következőket:
• Nem javasoljuk a használatát olyan esetben, amikor fontos a gyors exponálás, mivel az
exponálógomb lenyomása és a tényleges exponálás között eltelő idő hosszabb, mint a normál
fényképezési mód esetében.
• Fényképezés után a normális esethez képest több idő szükséges, mielőtt új képet készíthetne.
• A vörösszemhatás-csökkentés nem mindig képes elérni a kívánt eredményt.
Automatikus mód
• Ritkán előfordulhat, hogy a kép egyéb részei is módosulnak. A fenti esetekben használjon az
automatikus, vörösszemhatás-csökkentéssel módtól eltérő vakumódot.
32
Page 45
Fényképek készítése az önkioldó használatával
10
F3.51/125
9
Mikor az önkioldót használja, a fényképfelvételek az exponálógomb megnyomása
után 10 másodperc elteltével fognak készülni. Önkioldóval történő fényképezés
esetén célszerű állványt használni.
1 Nyomja meg a n (Önkioldó) gombot.
Megjelenik az Önkioldó menü.
2
A választógombbal válassza az ON (Be)
lehetőséget, majd nyomja meg az
Megjelenik az önkioldó (n 10) ikon.
Ha néhány másodpercen belül nem hagyja jóvá
választását az k gombbal, a kiválasztott beállítást
a készülék nem fogja alkalmazni.
k
gombot.
Önkioldó
3 Komponálja meg a képet, majd
nyomja le félig az exponálógombot.
A fényképezőgép beállítja az élességet és az
expozíciót.
10
1/125 F3.5
4 Nyomja le teljesen az
exponálógombot.
Az önkioldó elindul és a zár kioldásáig hátralévő
másodpecek a monitoron követhetők. Az
önkioldó lámpája villogni fog. A jelzőfény a
fénykép tényleges elkészítése előtt egy
másodperccel átvált folyamatos világításra
és az exponálásig világít.
A zár kioldása után az önkioldó kikapcsol.
Ha a kép elkészülte előtt szeretné leállítani az
önkioldót, nyomja le újra az exponálógombot.
9
Automatikus mód
33
Page 46
Makró mód
A makró mód használatával akár 1 cm-es távolságban levő tárgyakról is készíthet
képet. Előfordulhat, hogy a vaku nem képes teljesen megvilágítani a témát, ha az
50 cm-nél közelebb kerül.
A makró mód nem használható az egyszerű automata móddal együtt (A 20).
1 Nyomja meg a p (makró mód) gombot.
• Megjelenik a Makró menü.
2
Automatikus mód
A választógombbal válassza az ON (Be)
lehetőséget, majd nyomja meg az
Megjelenik a makró mód ikonja (F).
Ha néhány másodpercen belül nem hagyja jóvá
választását az k gombbal, a kiválasztott beállítást
a készülék nem fogja alkalmazni.
k
gombot.
Makró mód
3 A zoomvezérlő segítségével foglalja keretbe
a képet.
Amikor a F ikon és a zoomkijelző zölden világít
(a zoomkijelző a K ikon közelében helyezkedik el),
a fényképezőgép az objektívtől akár 1 cm távolságra
lévő témákra is képes fókuszálni.
C Makró mód
Közeli (makró) módban a fényképezőgép az exponálógomb félig történő lenyomása nélkül is
mindaddig folyamatosan állítja az élességet, amíg meg nem találja a megfelelő élességértéket. Ha az
exponálógombot félig nyomja le, a fényképezőgép rögzíti az élességet az expozíció beállításához.
C A makró mód beállítása
A (automatikus) (A 29) vagy nagy érzékenységű (A 50) fényképezési módban a makró mód
beállításának változtatásai a fényképezőgép kikapcsolása után is megmaradnak.
34
Page 47
Expozíciókompenzáció
Az expozíciókompenzáció segítségével módosíthatja a fényképezőgép által
javasolt expozíciós értéket, ha a képet világosabbá vagy sötétebbé szeretné tenni.
1 Nyomja meg a o (expozíciókompenzáció)
gombot.
• Megjelenik az expozíciókompenzációs útmutató.
2 A választógombbal állítsa be az expozíciót,
majd nyomja meg az k gombot.
• Ha a kép túl sötét: módosítsa az expozíciókompenzáció
értékét pozitív (+) irányba.
• Ha a kép túl világos: negatív (-) irányba módosítsa az
expozíciókompenzáció értékét.
• Az expozíciókompenzáció -2,0 Fé és +2,0 Fé közötti
tartományban állítható be.
• Ha néhány másodpercen belül nem hagyja jóvá választását az k gombbal, a
kiválasztott beállítást a készülék nem fogja alkalmazni.
Expozíció-kompenzáció
3 A beállítás érvénybe lép.
• A monitoron megjelenik a H ikon.
101818
Automatikus mód
C Az expozíciókompenzáció értéke
A (automatikus) (A 29) vagy nagy érzékenységű (A 50) fényképezési módban az
expozíciókompenzáció beállításai a fényképezőgép kikapcsolása után is megmaradnak.
D Az expozíciókompenzáció használata
A fényképezőgép általában csökkenti az expozíció értékét, ha a keretben túlnyomórészt erősen
megvilágított tárgyak szerepelnek, illetve növeli, amikor a téma többnyire sötét. Az expozíció pozitív
irányú módosítására tehát akkor lehet szükség, amikor a keretben lévő tárgyak fényességét szeretné
lencsevégre kapni (például víz felszín, homok vagy hó napsütötte területeit), illetve olyankor, amikor a
háttér a kép főtémájánál sokkal világosabb. A negatív kompenzáció használata akkor indokolt,
amikor a keret túlnyomó részében nagyon sötét tárgyak találhatók (például sötétzöld levelek), illetve
amikor a háttér sokkal sötétebb, mint a kép főtémája.
35
Page 48
Fényképezés a körülményeknek megfelelően
A motívumprogram mód használata
A fotósnak csak ki kell választania az adott témához/helyzethez tartozó
motívumprogramot, és a fényképezőgép automatikusan elvégzi az optimális
beállításokat. A következő motívumprogramok közül választhat.
b Portrég Tengerpart/hók Közelio Ellenfény
c Tájképh Naplementeu Ételp
e Éjszakai portréi Alkonyat/hajnall Múzeum
Összejövetel/beltéri
f
j Éjszakai tájképn Másolás
Panoráma segédlet
A motívumprogram mód beállítása
1 Fényképezés módban nyomja meg
az A gombot a felvételi mód
kiválasztására szolgáló menü
Fényképezés a körülményeknek megfelelően
megjelenítéséhez, majd a
választógomb H és I irányú
gombjai segítségével válassza
ki a motívumprogram módot.
• Az alapbeállítás a b (Portré).
• A monitoron a legutóbb haszált motívumprogram ikonja látható.
2 Nyomja meg a választógomb K
irányú gombját, válasszon ki egy
motívumprogramot és hagyja jóvá
az k gomb megnyomásával.
A fényképezőgép motívumprogram módba vált.
Portré
Tengerpart/hó
3 Komponálja meg a képet, és
készítse el a felvételt.
A vakut igénylő motívumprogramok
használata előtt győződjön meg arról, hogy
felnyitotta a beépített vakut.
D Képmód
A Képmód (A 79) beállításához nyomja meg a d gombot. Ha a képmód beállításai
megváltoznak, az új képbeállítások az összes felvételi módban érvényesek lesznek (kivéve a Sport
sorozatfelvétel, a Nagy érzékenység és a Videó módokat).
36
101818
Page 49
A motívumprogram mód használata
Funkciók
b Portré
Ezt a módot olyan portrék készítéséhez használhatja,
amelyeken a fotóalany tisztán kiemelkedik a háttérből.
A képeken a fotóalany bőre lágy, természetes árnyalatú lesz.
• Amikor a fényképezőgép emberi arcot érzékel
(elölnézetben), az élességet arra állítja. (arcprioritás: A 24).
• Ha a fényképezőgép a témán mosolygó arcot észlel, a
mosoly-jelző növekedni vagy csökkenni kezd.
• Ha a fényképezőgép egynél több arcot ismer fel, akkor a
monitor közepéhez legközelebb esőre élesít.
• Ha a készülék nem érzékel arcokat, akkor a képernyő
közepére fókuszál.
• A digitális zoom nem használható.
Mosoly-jelző
mV*nKi*pKio0,0*
* Más beállításokat is választhat.
c Tájkép
Ezt a motívumprogramot élénk színű tájképek és városképek
megörökítésére érdemes használni.
• A fényképezőgép a végtelenre állítja az élességet.
A fókuszmező vagy az élességjelző (A 8) minden esetben
zölden világít, ha az exponálógombot félig lenyomva tartja.
Ne feledje azonban, hogy az előtérben álló tárgyak ilyenkor
esetleg életlennek látszanak.
• Az AF-segédfény a beállításától függetlenül automatikusan
kikapcsol (A 104).
mWnKi*pKio0,0*
* Más beállításokat is választhat.
101818
Fényképezés a körülményeknek megfelelően
C A funkciókat jelölő ikonok
Ebben a részben a következő ikonokat használjuk a leírásokban: X: vakumód, ha felnyitotta a
beépített vakut (A 30); n: önkioldó (A 33); p: makró mód (A 34); o: expozíciókompenzáció
(A 35).
37
Page 50
A motívumprogram mód használata
e Éjszakai portréO
Használatával éjszakai portréknál kiegyenlítheti a főtéma és a
háttér közötti megvilágítási különbségeket.
• Amikor a fényképezőgép emberi arcot érzékel
(elölnézetben), az élességet arra állítja. (arcprioritás: A 24).
• Ha egynél több arcot ismer fel, akkor a készülék a
legközelebbire élesít.
• Ha a készülék nem érzékel arcokat, akkor a képernyő
közepére fókuszál.
• Miután felnyitotta a beépített vakut, fényképezzen.
• A digitális zoom nem használható.
• A mozgásérzékelés (A 103) nem aktív ebben a
motívumprogram-módban, még akkor sem, ha a
Beállítások menüben be van kapcsolva.
mV
*1
Derítővakuzás hosszú záridős szinkronnal, vörösszemhatás-csökkentéssel.
Fényképezés a körülményeknek megfelelően
*2
Más beállításokat is választhat.
*1
nKi
*2
pKio0,0
f Összejövetel/beltéri
A gyertyafény és egyéb beltéri háttérvilágítás hatásának
kiemeléséhez használható.
• A fényképezőgép a kép közepén elhelyezkedő témának
megfelelően állítja be az élességet.
• Mivel a fényképezőgép bemozdulása könnyen kihathat a
készített képekre, tartsa stabilan a készüléket. Javasoljuk,
hogy sötét helyen használjon állványt. Állvány használatakor
a Rázkódáscsökkentés (A 102) opciót állítsa Ki értékre.
mV
*1
A vaku hosszú záridős szinkronra válthat vörösszemhatás-korrekcióval. Más beállításokat is
választhat.
*2
Más beállításokat is választhat.
*1
nKi
*2
pKio0,0
*2
*2
O: Állvány használatát javasoljuk, ha a motívumprogram mellett a O ikon látható.
Állvány használatakor a Rázkódáscsökkentés (A 102) opciót állítsa Ki értékre.
38
Page 51
A motívumprogram mód használata
g Tengerpart/hó
Látványos képeket készíthet fényes területekről, például havas
tájról, tengerpartról vagy napsütötte vízfelületről.
• A fényképezőgép a kép közepén elhelyezkedő témának
megfelelően állítja be az élességet.
mU*nKi*pKio0,0*
* Más beállításokat is választhat.
h NaplementeO
A lemenő és a felkelő nap egyedi színvilágának rögzítéséhez.
• A fényképezőgép a kép közepén elhelyezkedő témának
megfelelően állítja be az élességet.
mW*nKi*pKio0,0*
* Más beállításokat is választhat.
i Alkonyat/hajnalO
A napfelkelte előtti vagy a napnyugta utáni gyenge természetes
fényben létrejövő színhatások rögzítésére.
• A fényképezőgép a végtelenre állítja az élességet.
A fókuszmező vagy az élességjelző (A 8) minden esetben
zölden világít, ha az exponálógombot félig lenyomva tartja.
Ne feledje azonban, hogy az előtérben álló tárgyak ilyenkor
esetleg életlennek látszanak.
• Az AF-segédfény a beállításától függetlenül automatikusan
kikapcsol (A 104).
• A mozgásérzékelés (A 103) nem aktív ebben a
motívumprogram-módban, még akkor sem, ha a
Beállítások menüben be van kapcsolva.
mWnKi*pKio0,0*
* Más beállításokat is választhat.
Fényképezés a körülményeknek megfelelően
O: Állvány használatát javasoljuk, ha a motívumprogram mellett a O ikon látható.
Állvány használatakor a Rázkódáscsökkentés (A 102) opciót állítsa Ki értékre.
39
Page 52
A motívumprogram mód használata
j Éjszakai tájképO
A fényképezőgép a látványos éjszakai tájképekhez hosszú
záridőt használ.
• A fényképezőgép a végtelenre állítja az élességet.
A fókuszmező vagy az élességjelző (A 8) minden esetben
zölden világít, ha az exponálógombot félig lenyomva tartja.
Ne feledje azonban, hogy az előtérben álló tárgyak ilyenkor
esetleg életlennek látszanak.
• Az AF-segédfény a beállításától függetlenül automatikusan
kikapcsol (A 104).
mWnKi*pKio0,0*
* Más beállításokat is választhat.
k Közeli
Virágokról, rovarokról és egyéb kis tárgyakról készített közeli
Fényképezés a körülményeknek megfelelően
fényképekhez használható.
• A makró mód (A 34) beállítása ON (BE) értékre változik , és a
zoom automatikusan a lehető legközelebbi fényképezési
állásba kerül.
• Amikor a F ikon és a zoomkijelző zölden világít
(a zoomkijelző a K ikon közelében helyezkedik el),
a fényképezőgép az objektívtől akár 1 cm távolságra
lévő témákra is képes fókuszálni.
• A fényképezőgép a kép közepén elhelyezkedő témának
megfelelően állítja be az élességet.
• A fényképező folyamatosan állítja az élességet, amíg le nem
nyomja félig az exponáló gombot a fókusz rögzítéséhez.
• A fényképezőgép rázkódása nagymértékben befolyásolja a
fényképek minőségét. Ellenőrizze a Rázkódáscsökkentés
(A 102) beállítását, és tartsa a készüléket stabilan.
mU*nKi*pBeo0,0*
* Más beállításokat is választhat. Előfordulhat, hogy a vaku nem képes teljesen megvilágítani a
témát, ha az 50 cm-nél közelebb kerül.
O: Állvány használatát javasoljuk, ha a motívumprogram mellett a O ikon látható.
Állvány használatakor a Rázkódáscsökkentés (A 102) opciót állítsa Ki értékre.
40
Page 53
A motívumprogram mód használata
u Étel
Ételfotók készítéséhez használja. A részleteket lásd a
„Fényképezés ételfotó módban” (A 44) című részben.
• A fényképezőgép a kép közepén elhelyezkedő témának
megfelelően állítja be az élességet.
mWnKi*pBeo0,0*
* Más beállításokat is választhat.
l Múzeum
Olyan beltéri fotózáshoz alkalmazható, ahol nem szabad vakut
használni (például múzeumban, képtárban), illetve ahol nem
kívánja a vakut igénybe venni.
• A fényképezőgép a kép közepén elhelyezkedő témának
megfelelően állítja be az élességet.
• A BSS (legjobb kép kiválasztása) funkció használható a
fényképezéshez (A 83).
• A fényképezőgép rázkódása nagymértékben befolyásolja a
fényképek minőségét. Ellenőrizze a Rázkódáscsökkentés
(A 102) beállítását, és tartsa a készüléket stabilan.
• Az AF-segédfény a beállításától függetlenül automatikusan
kikapcsol (A 104).
• A mozgásérzékelés (A 103) nem aktív ebben a
motívumprogram-módban, még akkor sem, ha a
Beállítások menüben be van kapcsolva.
mWnKi*pKi*o0,0*
* Más beállításokat is választhat.
Fényképezés a körülményeknek megfelelően
41
Page 54
A motívumprogram mód használata
n Másolás
Éles, tiszta képet készíthet fehér táblára írt vagy kinyomtatott
szövegről és rajzról.
• A fényképezőgép a kép közepén elhelyezkedő témának
megfelelően állítja be az élességet.
• Kis távolság esetén használja a makró módot (A 34).
• Előfordulhat, hogy a színes szöveg vagy rajz nem
megfelelően jelenik meg.
mW*nKi*pKi*o0,0*
* Más beállításokat is választhat.
o Ellenfény
Akkor használható, ha a fényforrás a téma mögött van, és ezért
a téma túl árnyékos. A vaku automatikusan villan, „derítve”
(megvilágítva) az árnyékban lévő területeket.
Fényképezés a körülményeknek megfelelően
• A fényképezőgép a kép közepén elhelyezkedő témának
megfelelően állítja be az élességet.
• Miután felnyitotta a beépített vakut, fényképezzen.
• A mozgásérzékelés (A 103) nem aktív ebben a
motívumprogram-módban, még akkor sem, ha a Beállítások
menüben be van kapcsolva.
mmnKi*pKio0,0*
* Más beállításokat is választhat.
42
Page 55
A motívumprogram mód használata
p Panoráma segédlet
Akkor használja, ha a készítendő képsorozatot később a készülékhez mellékelt Panorama
Maker szoftver segítségével egyetlen panorámaképpé szeretné összeilleszteni. További
tájékoztatás: Panorámakép készítése (A 46).
mW*nKi*pKi*o0,0*
* Más beállításokat is választhat.
Fényképezés a körülményeknek megfelelően
43
Page 56
A motívumprogram mód használata
Fényképezés étel módban
Ételfotók készítéséhez használja.
1 Lépjen a felvételi mód kiválasztására szolgáló
menübe, és válassza a u Ételek menüpontot
(A 36).
• A makró mód (A 34) beállítása ON (BE) értékre
változik, és a zoom automatikusan a lehető
legközelebbi fényképezési állásba kerül.
2 A fehéregyensúly kiválasztásához használja a
választógomb H vagy I irányú gombjait.
• A vörös mennyiségének növeléséhez nyomja meg
Fényképezés a körülményeknek megfelelően
a H, a kék mennyiségének növeléséhez pedig a
I gombot.
3 Komponálja meg a képet.
• Amikor a F ikon és a zoomkijelző zölden világít
(a zoomkijelző a K ikon közelében helyezkedik el),
a fényképezőgép az objektívtől akár 1 cm távolságra
lévő témákra is képes fókuszálni.
• A fényképezőgép rázkódása nagymértékben
befolyásolja a fényképek minőségét. Ellenőrizze a
Rázkódáscsökkentés (A 102) beállítását, és tartsa a
készüléket stabilan.
• A fényképezőgép az élességet a kép közepén lévő témára állítja be. Használja a
élességrögzítést olyan témák fényképezéséhez, amelyek nincsenek a kép közepén
).
(A 29
Étel
101818
101818
44
Page 57
A motívumprogram mód használata
F3.5
1/125
4 A fényképezéshez nyomja le az
exponálógombot.
• Az exponálógombot félig lenyomva az
élesség beáll, a gombot teljesen lenyomva
pedig elkészül a kép.
• Ha a fényképezőgép nem tudja beállítani az
élességet, a fókuszmező villog. Ilyenkor
módosítsa a kompozíciót, és próbálja meg újból félig lenyomni az exponálógombot.
1/125
F3.5
F3.51/125
Fényképezés a körülményeknek megfelelően
B Megjegyzések az Étel móddal kapcsolatban
A vaku nem működik. A makró mód (A 34) ON (BE) állásban rögzítve van.
C Fehéregyensúly étel módban
• A vörös és a kék mennyiségének növelésével csökkentheti a megvilágításból eredő hatásokat.
• A fehéregyensúly Étel módban történő módosítása nem befolyásolja a Fényképezés menüben
megadott Fehéregyensúly értéket (A 81).
• Étel módban a fehéregyensúly beállítása a gép kikapcsolásakor is megőrződik.
45
Page 58
A motívumprogram mód használata
17
Befe jezés
Panorámakép készítése
A fényképezőgép az élességet a kép közepén lévő témára állítja be.
A legjobb eredmény érdekében használjon állványt. Állvány használatakor
a Rázkódáscsökkentés (A 102) opciót állítsa Ki értékre.
1 Lépjen a felvételi mód kiválasztására szolgáló
menübe, és válassza ki a p Panoráma
segédletet (A 36).
Megjelenik a panorámairány ikon (I), amely azt mutatja,
milyen irányban haladva kell összeilleszteni a képeket.
2 A választógombbal jelölje ki a megfelelő
Fényképezés a körülményeknek megfelelően
irányt, majd nyomja meg az k gombot.
Válassza ki, hogy a panorámakép összeállításához milyen
irányban szeretné egymás mellé helyezni a képeket:
jobbra (I), balra (J), felfelé (K) vagy lefelé (L).
A sárga színű panorámairány ikon (II) a nyomógomb
segítségével megadott irányba fog mutatni, és az
k gomb megnyomását követően a készülék rögzíti az irányt.
Megjelenik a fehér rögzített irány ikonja I.
Amennyiben szükséges, ebben a lépésben kell megadni a vakumódra (A 30), az
önkioldóra (A 33), a makró módra (A 34) és az expozíciókompenzációra (A 35)
vonatkozó beállításokat. Az irány újbóli beállításához nyomja meg az k gombot.
3 Készítse el az első fényképet.
Az első kép a monitor első harmadában fed át.
Panoráma segédlet
101818
4 Készítse el a második fényképet.
A következő képet úgy állítsa be, hogy az
átfedje az első kép utolsó harmadát, majd
nyomja meg az exponálógombot.
Addig ismételje ezt a műveletet, amíg a
sorozat összes képe el nem készül.
46
Befejezés
101818
17
Page 59
A motívumprogram mód használata
Befe jezés
15
Befe jezés
17
5 Ha elkészítette az összes képet, nyomja meg
az k gombot.
• A fényképezőgép visszatér a 2. lépéshez.
Befejezés
15
B Panoráma segédlet
Amennyibe n szükséges, ebben a lé pésben kell megadni a vakumódra, az önkiol dóra, a makró módra
és az expozíciókompenzációra vonatkozó beállításokat. Ezeket a beállításokat az első kép felvétele
után már nem lehet változtatni. A képmód (A 79) beállításai, zoomolási műveletek és képek törlése
nem lehetséges.
A panorámakép-sorozat megszakad, ha fényképezés közben a fényképezőgép az automatikus
kikapcsolási (A 105) funkció hatására készenléti üzemmódba lép. Érdemes az automatikus
kikapcsolás késleltetési idejét hosszabbra állítani.
D Megjegyzés a R lehetőséghez
Az R ikon azt jelzi, hogy a fényképezőgép az expozíció, a
fehéregyensúly és az élesség első képnél meghatározott értékét
használja. A panorámaképet alkotó sorozatban szereplő
fényképeket a fényképezőgép ugyanazzal az expozíció-,
fehéregyensúly- és fókuszbeállítással rögzíti.
Befejezés
17
D Panorama Maker
Telepítse a Panorama Maker szoftvert a mellékelt Software Suite CD-ről.
A képeket másolja át számítógépre (A 65), és a Panorama Maker (A 68) segítségével illessze őket
össze egyetlen panorámaképpé.
Fényképezés a körülményeknek megfelelően
D További információk
További tudnivalókat a „Képfájlok és mappák neve” (A 116) részben talál.
Nagysebességű sorozatfelvétel módban az exponálógombot teljesen lenyomva tartva
gyors egymásutánban, folyamatosan készíthet képeket. A folyamatos fényképezéssel
éles képeket készíthet a mozgó témák rövid ideig tartó mozdulatairól.
• A fényképezőgép a záridőt automatikusan az 1/4000 s és 1/15 s közötti
tartományban állítja be.
• Az ISO érzékenység beállítása nagy érzékenységű.
• A Képmód (A 79) beállítása M Normal (2048) vagy kisebb.
• Az egyes sorozatok az adott sorozat első képére beállított élességgel,
expozícióval és fehéregyensúllyal készülnek.
1 Fényképezés módban nyomja
meg a A gombot a felvételi mód
kiválasztására szolgáló menü
megjelenítéséhez, majd a
választógomb H és I irányú
Sport sorozatfelvétel
gombjai segítségével válassza ki
a felülről a harmadik ikont. Ezután
nyomja meg a K gombot.
irányú gombjai segítségével, majd nyomja
meg az k gombot.
A fényképezőgép sport sorozatfelvétel üzemmódba vált.
Sport sorozatfelvétel
3 Nyomja meg a d gombot, majd állítsa be
a sport sorozatfelvétel menü elemeit.
• sport sorozatfelvétel menü ➝ A 49
• Miután beállította a menüpontokat, a d gomb
megnyomásával léphet vissza a fényképezési módba.
4 Komponálja meg a képet, és készítse el
a felvételt.
• A fényképezőgép az élességet a kép közepén lévő
témára állítja be. Az élesség és az expozíció
beállításához nyomja le félig az exponálógombot.
• A sorozatfelvétel addig tart, amíg az exponálógombot
teljesen lenyomva tartja, vagy amíg a rögzített képek
48
száma el nem éri a maximumot (A 49).
Sport sorozatfelvétel
Sport sorozatfelvétel
Képmód
Kilépés
55
Page 61
Fényképezés Sport sorozatfelvétel üzemmódban
Sport sorozatfelvétel menü
A sport sorozatfelvétel menüben az alábbi tulajdonságok állíthatók be. Sport
d
sorozatfelvétel módban a
megnyomásával jelenítheti meg a sport sorozatfelvétel
menüjét, majd a választógombbal módosíthatja és alkalmazhatja a beállításokat.
Sport sorozatfelvétel
Válassza ki a sport sorozatfelvétel típusát (maximális sorozatfelvételi sebesség és a
készíthető felvételek száma).
• k Sorozatfelvétel N (alapbeállítás): kb. 13 kép/másodperc (max. 30 felvétel)
• l Sorozatfelvétel M: kb. 6,5 kép/másodperc (max. 30 felvétel)
• m Sorozatfelvétel L: kb. 4,3 kép/másodperc (max. 30 felvétel)
Képmód
A Képmód (A 79) beállítására is van lehetőség.
Sport sorozatfelvétel módban az alábbi képmód-beállítások használhatók:
M Normal (2048), N PC-monitor (1024), O TV-képernyő (640),
m 16:9 (1920).
A sport sorozatfelvétel képmód-beállítását a fényképezőgép a többi fényképezési
mód képmód-beállításaitól elkülönítve tárolja, így ez csak erre a módra vonatkozik.
C Megjegyzések a Sport sorozatfelvétel móddal kapcsolatban
• A sorozatfelvétel-készítés sebessége csökkenhet a záridő beállításától, illetve a memóriakártya
adatátviteli sebességétől függően.
• Mivel az ISO érzékenység automatikusan a magas értékre áll be, az eredményül kapott képek
szemcsésnek tűnhetnek.
• Mivel az ISO érz ékenység 720 vagy azt meghal adó értéken rögzített, tiszta időben nem készíthetők
jó minőségű fotók (a képek túlexponáltak lesznek).
• Ha nagysebességű sorozatfelvétel-készítés közben fényes tárgyakat (napot vagy világítótestet)
fényképez, a rögzített képeken függőleges fényes csíkok jelenhetnek meg. Javasoljuk, hogy sport
sorozatfelvételek készítése során ne fényképezzen fényes tárgyakat.
• Ha gyorsan vibráló fluoresz cens világítótestek vagy higanygőzlámpák fényében ké szít felvételeket,
az expozíció és a fehéregyensúly beállításai képenként eltérőek lehetnek.
• A vaku beállítása W (kikapcsolva) értéken van rögzítve.
• Az expozíciókompenzáció (A 35) használható.
• Az önkioldó és a makró mód nem használható.
• Sport sorozatfelvétel módban ha félig lenyomva tartja a exponálógombot, a fényképezőgép
folyamatosan fókuszál az automatikus élességállítás segítségével, majd rögzíti a fókuszt.
További tudnivalókat „Automatikus élességállítás” című rész tartalmaz (A 25).
49
Page 62
Nagy érzékenység mód
Fényképezés Nagy érzékenység módban
A Nagy érzékenység mód nagy ISO érzékenységet használ, így gyenge
megvilágítás vagy a zoom használata esetén is csökkenti a fényképezőgép
rázkódása, illetve a téma mozgása okozta elmosódást. Így vaku használata nélkül
örökítheti meg a téma hangulatát, illetve más fényképezési módokhoz képest
nagyobb vaku-hatótávolsággal dolgozhat (A 31).
• A Képmód beállítása M Normal (2048) vagy kisebb lehet.
1 Fényképezési módban nyomja
meg a A gombot a felvételi mód
kiválasztására szolgáló menü
megjelenítéséhez. A választógomb
H és I irányú gombjai
Sport sorozatfelvétel
segítségével válassza ki felülről a
harmadik ikont, majd nyomja meg
a K gombot.
2 Jelölje ki a B ikont a választógomb
J és K irányú gombjai segítségével, majd
nyomja meg az k gombot.
Nagy érzékenység mód
A fényképezőgép a B nagy érzékenységű módba vált.
Nagy érzékenység
3 Komponálja meg a képet, és készítse
el a felvételt.
• Vaku használata előtt nyissa fel a beépített
vakut.
• Amikor a fényképezőgép felismer egy arcot
(elölnézetben), azt sárga, kettős kerettel
veszi körül.
A készülék legfeljebb 12 arcot képes felismerni. Ha a fényképezőgép egynél több
arcot érzékel, akkor a legközelebbi arc körül kettős keret jelenik meg, míg a többi körül
egyszerű keret látszik.
• Nem emberi fotótémák esetén, illetve akkor, ha a fényképezőgép nem ismer fel
egyetlen arcot sem, a képernyő közepére állítja az élességet. A ké p főtémáját állítsa be
úgy, hogy az a fókuszmező közepére kerüljön.
555555
50
Page 63
Fényképezés Nagy érzékenység módban
B Megjegyzések a nagy érzékenységű módhoz
•
Ugyan ez a mód gyenge megvilágítás mellett is csökkenti a kamera rázkódása okozta elmosódást,
ha vaku nélkül fényképez, állvány használata javasolt. Állvány használatakor a
(
A
102) opciót állítsa Ki értékre.
• Mivel az ISO érzékenység automatikusan a magas értékre áll be, az eredményül kapott képek
szemcsésnek tűnhetnek.
• Mivel az ISO érzékenység 720 vagy azt meg haladó értéken rögzített, tiszta időben nem készíthetők
jó minőségű fotók (a képek túlexponáltak lesznek).
• Igen sötét helyeken a fókuszrögzítés pontatlan lehet.
Rázkódáscsökkentés
C A Nagy érzékenység módban használható funkciók
• A vakumód (A 30), az önkioldó (A 33) és a makró mód (A 34) beállítása, valamint az
expozíciókompenzáció (A 35) értéke módosítható.
• A nagy érzékenységű fényképezés menüjének megjelenítéséhez, illetve a fényképezési funkciók
beállításához nyomja meg Nagy érzékenység módban a d gombot.
• Nagy érzékenység módban az alábbi képmód-beállítások (A 79) használhatók:
M Normal (2048), N PC-monitor (1024 ), O TV-képernyő (640) és m 16:9 (1920).
• A nagy érzékenységű fényképezés képmód-beállítá sát a fényképezőgép a többi fényképezési mód
képmód-beállításaitól elkülönítve tárolja, így ez csak erre a módra vonatkozik.
D További információk
További információkért tekintse át az „Automatikus élességállítás” (A 25) vagy a „Megjegyzések az
Arcprioritással kapcsolatban” (A 28) című részt.
Nagy érzékenység mód
51
Page 64
Mosolygó arcok automatikus fényképezése
A Mosoly mód használata
Arcok automatikus fényképezéséhez a fényképezőgép felismeri a mosolygó arcokat.
1 Fényképezés módban nyomja
meg a A gombot a felvételi mód
kiválasztására szolgáló menü
Mosolygó arcok automatikus fényképezése
megjelenítéséhez, majd a
választógomb H és I irányú
gombjai segítségével válassza ki
Sport sorozatfelvétel
a felülről a harmadik ikont. Ezután
nyomja meg a K gombot.
2 Jelölje ki a a ikont a választógomb
J és K irányú gombjai segítségével,
majd nyomja meg az k gombot.
A fényképezőgép Mosoly módba vált.
Mosoly
3 Komponálja meg a képet.
• Vaku használata előtt nyissa fel a beépített vakut.
• Irányítsa a fényképezőgépet a fotóalanyra.
• Amikor a fényképezőgép felismeri a fotóalany arcát
(elölnézetben), sárga kettős keret jelenik meg a
fókuszmezőben a fotóalany arca körül. Miután a
fényképezőgép az élességet az arcra állította, a kettős
keret zöld színű lesz, és a készülék rögzíti az élességet.
• Ha a fényképezőgép több arcot ismer fel, a képernyő közepéhez legközelebb
elhelyezkedő fotóalany arca jelenik meg kettős keretben, a többi arcot egyszeres keret
veszi körül. A készülék legfeljebb három arcot képes felismerni.
4 A készülék automatikusan exponál.
• A készülék automatikusan exponál, ha úgy érzékeli, hogy a kettős keretben lévő arc
mosolyog.
• Amikor a fényképezőgép felismeri a fotóalany arcát, az önkioldó jelzőfénye (A 4)
villogni kezd. A zár kioldása után az önkioldó jelzőfény villogása azonnal felgyorsul.
• Ahányszor a zár kioldódik, a fényképezőgép automatikusan újrakezdi az arc- és
mosolyfelismerést a folytonos automata fényképezés érdekében.
101818
52
Page 65
A Mosoly mód használata
5 A Mosoly módból a A gomb megnyomásával
léphet ki.
Váltson át másik fényképezési módba.
C Arcprioritás és mosolyfelismerés
Ha Mosoly módban a fényképezőgépet szemből egy fotóalany arcára irányítja, a fényképezőgép
automatikusan felismeri az arcot, és érzékeli, ha a fotóalany mosolyog.
• Az arcfelismerés bizonyos fényképezési körülmények között nem működik, ilyenkor az arcot a gép
nem ismeri fel.
• Az arcprioritás funkcióval kapcsolatban további információkat az „Arcprioritás” (A 24) részben
talál.
C Fényképezés Mosoly módban
Ha semmilyen műveletet nem hajt végre a Mosoly mód használata közben, az automatikus
kikapcsolás funkció (A 105) kikapcsolja a fényképezőgépet az alábbi helyzetekben:
• A gép nem észlel arcokat.
• A gép felismeri az arcot, de nem észlel mosolyt.
C Az exponálógomb működése
A fényképezéshez nyomja le az exponálógombot.
• Az arcprioritás használatakor a készülék rögzíti az élességet az érzékelt arcnál, majd exponál.
• Ha az arcprioritás nem működik, a fényképezőgép a keret közepén levő témára fókuszál.
Mosolygó arcok automatikus fényképezése
C A Mosoly módban használható funkciók
• A vakumód (A 30) beállítása és az expozíciókompenzáció (A 35) értéke módosíthatók.
• A d gomb megnyomásával válthat mosoly módról kép módra (A 79). Ha a képmód beállításai
megváltoznak, az új képbeállítások az összes felvételi módban érvényesek lesznek (kivéve a Sport
sorozatfelvétel, a Nagy érzékenység és a Videó módokat).
• A digitális zoom nem használható.
D További információk
További tudnivalókat a „Automatikus élességállítás” (A 25) részben talál.
53
Page 66
Bővebben a visszajátszásról
Több fénykép megtekintése: kisképes visszajátszás
Ha teljes képes visszajátszás módban (A 26) a
f (h) irányba fordítja a zoomvezérlőt, a képeket kis
méretben, úgynevezett „indexképeken” jelenítheti
meg. Kisképes megjelenítés esetén a következő
műveletek közül választhat.
CélGombLeírásA
Képek kiválasztása
A megjelenített képek
Bővebben a visszajátszásról
számának növelése/
Naptár megjelenítése
A megjelenített képek
számának csökkentése
Váltás teljes képes
visszajátszás módba
Átváltás fényképezés
módba
f (h)
g (i)
kNyomja meg az k gombot.26
ANyomja meg a A gombot.10
Nyomja meg a választógomb H, I, J vagy K gombját.
Fordítsa a zoomvezérlőt a f (h)
irányba a megjelenített képek számának
változtatásához 9
naptár megjelenítéséhez. Ha
naptárnézetben van, akkor képeket
választhat ki az alapján, hogy azok melyik
napon készültek (
Ha a zoomvezérlőt a
visszatérhet a kisképes megjelenítéshez.
A zoomvezérlő g (i) irányba történő
elfordításával csökkentheti a
megjelenített képek számát: 25
Ha 9 kép megjelenítése esetén újból a
g (i
teljes képes kijelzési módhoz tér vissza.
91
➝
16 ➝ 25, illetve a
A
55).
g (i
) irányba fordítja,
➝
16 ➝ 9.
) irányba fordítja el a zoomvezérlőt, a
11
–
C Kisképes visszajátszási mód esetén
megjelenő elemek
Amikor egy-egy képhez kiválasztja a Kijelölés
nyomtatásra (A 75) vagy a Védelem (A 111)
lehetőségeket, a jobb oldalon látható ikonok
jelennek meg. A videók körül a filmkeret jelenik
meg.
54
Védelem ikon
Nyomtatási lista ikon
91
Filmkeretek
Page 67
Több fénykép megtekintése: kisképes visszajátszás
Naptár megjelenítése
Amikor 25 kisképes visszajátszási módban (A 54) van,
a zoomvezérlő f (h) irányba történő elfordításával
válthat naptárnézetre.
A felvételük napja szerint válaszhat ki képeket
megtekintésre. A fényképeket tartalmazó napok
sárgával vannak aláhúzva.
CélGombLeírásA
6
Dátum kiválasztása
Váltás teljes képes
visszajátszás módba
Váltás kisképes néz etreg (i)
k
Nyomja meg a választógomb H, I,
J vagy K gombját.
Az adott dátumhoz tartozó első kép
teljes képes visszajátszás módban fog
megjelenni.
Ha a zoomvezérlőt a g (i) irányba
fordítja, visszatérhet 25 kisképes
megjelenítéshez.
B Naptár megjelenítése
• A dátum előzetes beállítása nélkül készített képek 2009. január 1. dátumozást kapnak.
• A l és d gombok naptárnézetben nem használhatóak.
11
Bővebben a visszajátszásról
26
–
55
Page 68
Megtekintés közelebbről: nagyított visszajátszás
Ha teljes képes visszajátszás módban (A 26) a
g (i) irányba fordítja el a zoomvezérlőt, kinagyíthatja
az aktuális képet. Ilyenkor a monitoron a kép
felnagyított középső része lesz látható.
• A monitor jobb alsó sarkában megjelenő mutató
tájékoztatja arról, hogy éppen a kép melyik részlete
látható.
A képek nagyítása közben a következő műveletek hajthatók végre.
CélGombLeírásA
Ha a zoomvezérlőt a g (i) irányba fordítja el,
Nagyításg (i)
Kicsinyítésf (h)
Bővebben a visszajátszásról
A kép más
területeinek
megtekintése
Váltás teljes képes
visszajátszás módba
Kép kivágásad
Átváltás fényképezés
módba
kNyomja meg az k gombot.26
A
Arcprioritás módban készített képek
Ha teljes képes visszajátszás módban a g (i) irányba
fordítja a zoomvezérlőt, az Arcprioritás módban
(A 24) készült fénykép nagyítva jelenik meg azzal az
arccal a középpontban, amelyik a felvétel közben a
monitor közepén helyezkedett el.
• Ha a fényképezőgép több arcot is észlelt, a készülék
azt az arcot veszi a nagyítás középpontjaként,
amelyre a fényképezés közben az élességet állította,
és a választógomb H, I, J vagy K irányú gombjainak megnyomásával
válthat a képen szereplő arcok között.
• Normál nagyítású megjelenítéshez fordítsa a zoomvezérlőt ismét a g (i) vagy a
f (h) irányba.
56
egyre nagyobb nagyításokat érhet el,
maximum az eredeti képméret 10-szereséig.
Ha a zoomvezérlőt a f (h) irányba
fordítja el, csökkentheti a nagyítás
mértékét. Amikor a nagyítás mértéke
egyszeres, a monitor visszatér a teljes
képes visszajátszás módba.
A választógomb H, I, J vagy K
gombjai segítségével a monitoron nem
látható képrészeket is megtekintheti.
A d gomb megnyomásakor a
fényképezőgép úgy vágja körbe a képet,
hogy annak csak a monitoron látható
része marad meg.
Az utoljára használt felvételmódba történő
váltáshoz nyomja meg a
A
gombot.
–
–
11
59
10
Page 69
Képek szerkesztése
A fényképezőgéppel a képeket a készüléken szerkesztheti, és a módosított képeket
külön fájlként mentheti (
Szerkesztési funkcióLeírás
D-Lighting (A 58)
Kivágás (A 59)
Kis kép (A 60)
C Képek szerkesztése
• A Képmód16:9 beállítása (A 79) mellett készített képek nem szerkeszthetők.
• Ezzel a készülékkel csak COOLPIX L100 fényképezőgéppel készült képek szerkeszthetőek.
• Ha más fényképezőgép-modellt használ, akkor az ezzel a fényképezőgéppel szerkesztett képek
esetleg nem megfelelően jelennek meg, vagy számítógépre nem lehet átmásolni azokat.
• A szerkesztési funkciók nem használhatók, ha nincs elegendő szabad hely a belső memóriában
vagy a memóriakártyán.
C A képszerkesztésre vonatkozó korlátozások
Első szerkesztésD-LightingKivágásKis kép
D-Lighting–✔✔
Kivágás–––
Kis kép–––
• A képek ugyanazzal a szerkesztőfunkcióval nem szerkeszthetők kétszer.
• A szerkesztési kombinációkra vonatkozó korlátozás miatt ajánlatos először a D-Lighting funkciót
alkalmazni.
A
116). Az alábbi szerkesztőfunkciók állnak rendelkezésre.
Az aktuális képből eg y olyan másolat készíthető, amelyen nagyobb
a fényerő és a kontraszt, így a kép sötétebb részei kivilágosodnak.
Felnagyíthatja a képet, illetve finomíthatja a kompozíciót, majd
létrehozhat egy olyan másolatot, amely csak a monitoron látható
képrészletet tartalmazza.
Kis méretű másolat készítése a képről a Világhálón vagy e-mail
üzenet mellékleteként történő használatra.
Második szerkesztés
Bővebben a visszajátszásról
D Eredeti és szerkesztett képek
• Az eredeti képek törlésekor az azokról szerkesztéssel készített másolatokat a fényképezőgép nem
törli. A szerkesztési funkciókkal készített másolatok törlésekor az eredeti képek megmaradnak.
• A szerkesztett másolatok rögzítésének dátuma és időpontja megegyezik az eredeti fényképével.
• A szerkesztett másolatok nem tartják meg az eredeti kép Nyomtatás beállítása (A 75) és
Védelem (A 111) beállításait.
57
Page 70
Képek szerkesztése
15/05/2009 15:30
0005.JPG
55
A fényerő és a kontraszt növelése: D-Lighting
A D-Lighting funkció segítségével megnövelt fényességű és kontrasztú másolatot
készíthet a képről, amelyen a kép sötétebb részei kivilágosodnak. A másolatot a
fényképezőgép külön fájlként menti.
1 Teljes képes (A 26) vagy kisképes (A 54)
visszajátszás módban jelölje ki a szerkeszteni
kívánt képet, majd nyomja meg a d
gombot.
Megjelenik a Visszajátszás menü.
2 A választógomb segítségével jelölje ki a
ID-Lighting lehetőséget, majd nyomja
Bővebben a visszajátszásról
meg az k gombot.
A kép eredetije a bal, a szerkesztett változat pedig a jobb
oldalon fog megjelenni.
3 Válassza az OK lehetőséget, és nyomja meg
az k gombot.
A fényképezőgép nagyobb fényerejű és kontrasztú
másolatot készít a fájlról.
A D-Lighting funkció használatának megszakításához
válassza a Mégse lehetőséget, és nyomja meg az
k gombot.
A D-Lighting funkcióval készült másolatokat
visszajátszáskor a c ikon jelöli.
D További információk
További tudnivalókat a „Képfájlok és mappák neve” (A 116) részben talál.
58
Visszajátszás menü
D-Lighting
Kijelölés nyomtatásra
Diavetítés
Törlés
Kis kép
Kilépés
D-Lighting
OK
Mégse
15/05/2009 15:30
15/05/2009 15:30
0005.JPG
0005.JPG
5
5
Page 71
Képek szerkesztése
Kivágott másolat készítése: Kivágás
Ez a funkció csak akkor használható, ha nagyított visszajátszás (A56) módban a
monitoron látható a
u
ikon. A kivágott másolatokat a gép külön fájlként menti.
1 Teljes képes visszajátszás módban a
zoomvezérlő g (i) irányba történő
fordításával nagyíthatja fel a képet.
•
A kivágáshoz nagyítsa fel a monitoron megjelenő
portrét, amíg el nem tűnnek a bal és jobb oldali fekete
sávok a kijelzőről. A kivágott kép fekvő helyzetben jelenik
meg a képernyőn. Ha a portréról az elkapott helyzetben
kíván kivágást készíteni, kinagyítás előtt a
forgassa el a képet fekvő tájolásúra, majd ezután forgassa vissza eredeti állásra.
Kép elforgatása (A
112) funkcióval
2 Finomítsa a kompozíciót.
A nagyítás mértékének beáll ítása a zoomvezérlőt g (i) és
f (h) irányba történő fordításával történik.
A választógomb
mozgassa úgy a képet, hogy a kijelzőt a kivágni kívánt
részlet töltse ki.
H, I, J vagy K gombja segítségével
3 Nyomja meg a d gombot.
4 A választógomb segítségével jelölje ki az Igen
lehetőséget, majd nyomja meg az k gombot.
A létrehozott új kép csak a monitoron látható képrészletet
tartalmazza.
Ha mégsem szeretné a kép szélét levágni, akkor válassza a
Nem lehetőséget, és nyomja meg az k gombot.
Kép mentése
ahogy látszik?
Nem
Igen
Bővebben a visszajátszásról
C Az eredeti kép mérete
Minél kisebb a képkivágás mérete, annál kisebb lesz a kivágott kép mérete (képpontok száma) is.
Ha kivágást készített és a kivágott kép mérete 320 × 240 vagy 160 × 120, a visszajátszás képernyő bal
oldalán egy kis kép ikon l vagy m jelenik meg.
D További információk
További tudnivalókat a „Képfájlok és mappák neve” (A 116) részben talál.
59
Page 72
Képek szerkesztése
Képek méretezése: kis kép
Az aktuális kép kisméretű másolatának létrehozása. A kis képeket a készülék
1:16 tömörítési arányú JPEG-fájlként tárolja. A következő méretek közül választhat.
OpcióLeírás
l 640×480Televízión történő lejátszásra alkalmas méret.
l 320×240Weboldalon megjelenítendő képek számára megfelelő méret.
m 160×120E-mail mellékletként használható.
1
Teljes képes (A26) vagy kisképes (A54)
visszajátszás módban jelölje ki a szerkeszteni
kívánt képet, majd nyomja meg a
Bővebben a visszajátszásról
Megjelenik a Visszajátszás menü.
2 A választógomb segítségével jelölje ki a
g Kis kép elemet, majd nyomja meg az
k gombot.
A d gomb megnyomásával t érhet vissza a visszajátszás
menübe anélkül, hogy új képet hozna létre.
3
Válassza ki a másolat kívánt méretét, majd nyomja
meg az
k gombot.
d
gombot.
Visszajátszás menü
D-Lighting
Kijelölés nyomtatásra
Diavetítés
Törlés
Kis kép
Kilépés
Kis kép
640×480
320×240
160×120
4 Válassza az Igen lehetőséget, és nyomja meg
az k gombot.
Egy új, kisebb méretű másolat jön létre.
Ha mégsem szeretne a kép kicsinyített másolatát
létrehozni, akkor válassza a Nem lehetőséget, és nyomja
meg az k gombot.
A másolat szürke kerettel jelenik meg.
D További információk
További tudnivalókat a „Képfájlok és mappák neve” (A 116) részben talál.
60
Kilépés
Kis képfájl készítése?
Nem
Igen
Page 73
Videók
4s
Videofelvétel készítése
Hangos videofelvétel készítéséhez, amikor a hangot a fényképezőgép a beépített
mikrofonnal rögzíti, váltson fényképezés módba, és kövesse az alábbi lépéseket.
1
Fényképezés módban nyomja meg
az
A
gombot a felvételi mód
kiválasztására szolgáló menü
megjelenítéséhez, majd a
választógomb
segítségével válassza ki a
majd nyomja meg az
A monitoron megjelenik a felvehető videó maximális hossza.
Videofelvételek készítésekor a fényképezőgép mozgása okozta elmosódás csökkentése
érdekében a fényképezőgép automatikusan használja az elektronikus
rázkódáscsökkentést. A felvétel kezdete előtt a monitoron a R ikon látható.
H
és I irányú gombjai
D
elemet,
k
gombot.
Videó
2 A felvétel elindításához nyomja le
teljesen az exponálógombot.
A fényképezőgép a kép közepén elhelyezkedő
témának megfelelően állítja be az élességet.
A hátralévő rögzítési időt a monitor alján látható
folyamatjelző mutatja.
A felvétel leállításához másodszor is nyomja
le teljesen az exponálógombot.
A rögzítés automatikusan leáll, ha a fényképezőgép belső memóriája vagy a
memóriakártya megtelik, illetve ha a videófelvétel hossza eléri a 25 percet.
4s
4s
B Videofelvétel készítése
• A makró mód (A 34) ren delkezésre áll. A vaku mód (A 30), az expozíciókompenzáció (A 35) és
az önkioldó (A 33) nem használható.
• Videók rögzítése alatt a makró mód beállításai nem alkalmazhatók és nem módosíthatók. A kívánt
beállítások megadását vagy módosítását a videó rögzítésének megkezdése előtt végezze el.
• Az optikai zoom videók rögzítése közben nem használható. A digitális zoom csak a videó
rögzítésének megkezdése előtt használható, de legfeljebb kétszeres nagyítás a videók felvétele
alatt is alkalmazható.
• A videofelvételek látószöge kisebb, mint a fényképeké.
B A felvétel ideje alatt
A videó rögzítése a videofelvétel megszakításától a Fényképezés képernyő megjelenéséig tart.
Ne nyissa ki az akkumulátortartó-/kártyafedelet.
Videó rögzítés közben a memóriakártya vagy az akkumulátor eltávolítása adatvesztéssel,
adatsérüléssel, a fényképezőgép vagy a memóriakártya sérülésével járhat.
C Automatikus élességállítás
A fényképezőgép az exponálógomb félig történő lenyomásakor beállítja az élességet, és ez az érték
a felvétel során nem változik. Az élesség beállítása ebben a helyzetben felvétel közben történik.
D A videobeállítások módosítása
Módosíthatja a Video beállításokat (A 62).
Videók
61
Page 74
A Videó menü
A Video beállítások módosítása a Videó menüben történik. Videó módban a
d megnyomásával jelenítse meg a Videó menüt, majd a választógombbal
módosítsa, és alkalmazza a beállításokat.
Videobeállítások kiválasztása
A Videó menü a következő beállítások megadását teszi lehetővé.
L Kis méret 320P1 perc 19 mpKb. 14 perc 10 mp
S Kis méret 3202 perc 36 mpKb. 25 perc
* Az adatok hozzávetőleges értékek. A készíthető videofelvétel maximális hossza vagy
képkockaszáma a memóriakártya típusától is függ. A videók maximális felvételi ideje 25 perc.
A készülék akkor sem jelez ki 25 percnél több hátralévő felvételi időt, ha a memóriakártyára ennél
hosszabb videó is elférne.
Belső memória
(kb. 44 MB)
40 mpKb. 7 perc 10 mp
Memóriakártya (512 MB)
D További információk
Képfájlok és mappák neve ➝ A 116
62
Page 75
Videó visszajátszása
0010.AVIVI
15/05/2009 15:30
13s
13s
Teljes képes visszajátszás (A 26) esetén a videókat a
video beállítások ikonja (A 62) jelzi. Videó
visszajátszásához jelenítse meg a videót teljes képes
visszajátszás módban, és nyomja meg az k gombot.
A nagyítás mértékének beállítása a zoomvezérlő
g (i)/f (h) irányba történő fordításával történik.
A visszajátszás vezérlőelemei a monitor felső részén
jelennek meg. A választógomb J vagy K gombjával
jelölje ki a kívánt vezérlőelemet, majd a kiválasztott
művelet végrehajtásához nyomja meg az k gombot.
A következő műveletek állnak rendelkezésre.
CélGombLeírás
VisszatekerésK
ElőretekerésL
SzünetO
A visszajátszás
befejezése
Visszatekeri a videót. A visszajátszás az k gomb felengedésekor folytatódik.
Előretekeri a videót. A visszajátszás az k gomb fel engedésekor folytatódik.
Szünetelteti a visszajátszást. A visszajátszás szüneteltetése
közben a következő műveletek hajthatók végre.
A videó visszaléptetése egyetlen képkockával. Amíg az
M
k gombot lenyomva tartja, a képkockák folyamatosan
visszafelé haladnak.
A videó előreléptetése egyetlen képkockával. Amíg az
N
k gombot lenyomva tartja, a videó folyamatosan halad
előre.
P A visszajátszás folytatása.
A visszajátszás befejezése, és visszalépés teljes képes
Q
visszajátszás módba.
Videofájlok törlése
Nyomja meg a l gombot teljes képes visszajátszás
módban (A 26) vagy kisképes (A 54) visszajátszás
módban való megjelenítés esetén. Megjelenik egy
megerősítést kérő párbeszédablak.
A videó törléséhez válassza az Igen lehetőséget, és
nyomja meg az k gombot. Ha a videó törlése nélkül
szeretne visszalépni a visszajátszási képernyőre, válassza
a Nem lehetőséget, majd nyomja meg az k gombot.
15/05/2009 15:30
15/05/2009 15:30
0010.A
0010.AVI
Szünet
Visszajátszás
közben
1 kép törlése?
Nem
Igen
13s
3s3s3s
Hangerő
kijelzése
Videók
63
Page 76
A fényképezőgép csatlakoztatása televízióhoz, számítógéphez és nyomtatóhoz
Csatlakoztatás televízióhoz
Ha a fényképeket televízión szeretné visszajátszani, a mellékelt AV-kábel
segítségével csatlakoztassa a fényképezőgépet a televízióhoz.
1 Kapcsolja ki a fényképezőgépet.
A fényképezőgép csatlakoztatása televízióhoz, számítógéphez és nyomtatóhoz
2 A mellékelt AV-kábel segítségével csatlakoztassa a fényképezőgépet a
televízióhoz.
Csatlakoztassa a sárga csatlakozót a televízió videobemenetéhez, a fehér csatlakozót
pedig az audiobemenetéhez.
FehérSárga
3 Állítsa a televíziót a videocsatornára.
Részletes tájékoztatást a televízióhoz mellékelt dokumentációban talál.
4 A fényképezőgép bekapcsolásához tartsa
lenyomva a c gombot.
A fényképezőgép visszajátszás módba lép, és a képek
megjelennek a televízión.
Amíg a fényképezőgép a televízióhoz csatlakozik, a
monitorja kikapcsolt állapotban marad.
B Az AV-kábel csatlakoztatása
Az AV-kábel csatlakoztatásakor ügyeljen arra, hogy a fényképezőgép csatlakozója a megfelelő irányban álljon.
Ne erőltesse az A/V-kábelt a fényképezőgépbe. Az AV-kábel eltávolításakor egyenesen húzza ki a csatlakozót.
B Videó mód
Győződjön meg arról, hogy a fényképezőgépen a televízió által használt szabványnak megfelelő
videó mód van kiválasztva. A Videó mód beállítását a Beállítás menü (A 91) > Videó mód
(A 107) pontjánál végezheti el.
64
Page 77
Csatlakoztatás számítógéphez
A mellékelt USB-kábellel csatlakoztassa a fényképezőgépet a számítógéphez, majd
a mellékelt Nikon Transfer szoftver segítségével másolja át (vigye át) a képeket a
számítógépre.
Teendők a fényképezőgép csatlakoztatása előtt
A szoftverek telepítése
A fényképezőgép számítógéphez való csatlakoztatása előtt a mellékelt Software
Suite CD-ről telepítenie kell a szoftvereket, így a Nikon Transfer alkalmazást és a
panorámaképek készítéséhez használható Panorama Maker programot. A szoftver
telepítésével kapcsolatban további tudnivalókat a Gyorsismertetőben talál.
Kompatibilis operációs rendszerek
Windows
A következő rendszerek valamelyikének előtelepített verziója: 32-bites Windows
Vista Service Pack 1 (Home Basic/Home Premium/Business/Enterprise/Ultimate
kiadás), Windows XP Service Pack 3 (Home Edition/Professional)
Macintosh
Mac OS X (10.3.9-es, 10.4.11-es és 10.5.5-es verzió)
A fényképezőgép és az operációs rendszerek kompatibilitásával kapcsolatos
legfrissebb információkért látogasson el a Nikon weboldalára.
B Megjegyzés az energiaellátáshoz
Ha a fényképezőgépet számítógéphez vagy nyomtatóhoz csatlakoztatja, használjon megfelelően
feltöltött akkumulátort, ezzel ugyanis elkerülheti a fényképezőgép váratlan kikapcsolását.
Ha a fényképezőgépet huzamosabb ideig kívánja használni, csatlakoztassa a külön megvásárolható
EH-67 hálózati tápegységhez (A 115). Más gyártmányú vagy típusú hálózati tápegységet
semmilyen esetben ne használjon. Ezen előírás betartásának elmulasztása túlmelegedést és a
fényképezőgép károsodását okozhatja.
A fényképezőgép csatlakoztatása televízióhoz, számítógéphez és nyomtatóhoz
65
Page 78
Csatlakoztatás számítógéphez
Képek átvitele fényképezőgépről számítógépre
1
Indítsa el azt a számítógépet, amelyre a Nikon Transfer programot telepítette.
2 Kapcsolja ki a fényképezőgépet.
A fényképezőgép csatlakoztatása televízióhoz, számítógéphez és nyomtatóhoz
3
Csatlakoztassa a fényképezőgépet a számítógéphez a mellékelt USB-kábellel.
4 Kapcsolja be a fényképezőgépet.
A bekapcsolás jelzőfény világítani kezd.
Windows Vista
Ha megjelenik az Automatikus lejátszás párbeszédpanel, válassza
ki a
Copy pictures to a folder on my computer using Nikon
Transfer
(Képek másolása a számítógépen levő mappába a
Nikon Transfer alkalmazással) lehetőséget. A Nikon Transfer
alkalmazás elindul. Ha nem szeretné, hogy ez a párbeszédablak
máskor is megjelenjen, jelölje be az
device:
(Mindig ezt tegye ennél az eszköznél:) négyzetet.
Windows XP
Ha megjelenik a művelet kiválasztása párbeszédablak, válassza ki a Nikon Transfer
Copy pictures to a folder on my computer (A képek másolása a számítógép egy
mappájába a Nikon Transfer használatával) lehetőséget, majd kattintson az OK gombra.
A Nikon Transfer alkalmazás elindul. Ha nem szeretné, hogy ez a párbeszédablak máskor
is megjelenjen, jelölje be az Always use this program for this action. (Mindig ezt a
programot használja ehhez a művelethez.) négyzetet.
Mac OS X
A Nikon Transfer automatikusan elindul, ha a
Auto-Launch (Automatikus indítás) beállítási párbeszédablakában a Nikon Transfer telepítésekor.
B Az USB-kábel csatlakoztatása
• Az USB-kábel csatlakoztatásánál ügyeljen arra, hogy a csatlakozók a megfelelő irányban álljanak.
Az USB-kábel csatlakoztatásakor ne fejtsen ki erőt a csatlakozókra. Az USB-kábel eltávolításakor
egyenesen húzza ki a csatlakozót.
• Előfordulhat, hogy a számítógép nem ismeri fel a kapcsolatot, ha a fényképezőgép USB-hubon
keresztül van csatlakoztatva.
66
Always do this for this
Yes
(Igen) lehetőséget választotta ki az
Page 79
Csatlakoztatás számítógéphez
5 Miután a Nikon Transfer betöltődött, másolja át a fényképeket.
• A Nikon Transfer programban kattintson a Start Transfer (Átvitel indítása) pontra.
Alapértelmezés szerint a fényképezőgép az összes képet átmásolja a számítógépre.
Start Transfer
(Átvitel indítása) gomb
A Nikon Transfer alapbeállításai szerint az átvitel végén automatikusan megnyílik az a
mappa, amelybe a fájlokat másolta.
Ha a ViewNX is telepítésre került, a ViewNX automatikusan ellenőrizi kezdi az átvitt
képeket.
A Nikon Transfer vagy ViewNX szoftver használatával kapcsolatban további információt
az adott szoftverhez mellékelt súgóban talál.
6 Az átvitel után válassza le a fényképezőgépet.
Kapcsolja ki a fényképezőgépet, és húzza ki az USB-kábelt.
A fényképezőgép csatlakoztatása televízióhoz, számítógéphez és nyomtatóhoz
67
Page 80
Csatlakoztatás számítógéphez
D Kártyaolvasó használata
A memóriakártyán tárolt képek kártyaolvasóba vagy hasonló eszközbe helyezve a Nikon Transfer
segítségével szintén áthelyezhetőek a számítógépre.
• Ha a memóriakártya kapacitása meghaladja a 2 GB-ot, illetve ha a kártya SDHC-kompatibilis, a
használni kívánt eszköznek támogatnia kell a memóriakártya ezen funkcióit.
• A Nikon Transfer alapbeállításai szerint a Nikon Transfer automatikusan elindul, ha a
memóriakártyát a kártyaolvasóba vagy más hasonló eszközbe helyezik. Lásd a „Képek átvitele
A fényképezőgép csatlakoztatása televízióhoz, számítógéphez és nyomtatóhoz
fényképezőgépről számítógépre” című fejezet 5. lépését (A 67).
• A fényképezőgép belső memóriájában lévő képek számítógépre másolásához először a képeket
a fényképezőgéppel a memóriakártyára kell másolnia (A 113).
D Az operációs rendszer szokásos parancsainak használata a
fényképezőgép fájljainak megnyitása során
• A számítógép merevlemezén keresse meg azt a mappát, ahová a képeket mentette, és nyisson
meg egy képet az operációs rendszer képmegjelenítőjével.
D Panorámakép készítése a Panorama Maker programmal
• A motívumprogram (A 36) módban a Panoráma segédlet használatával fényképezett
képsorozatból a Panorama Maker segítségével egyetlen panorámaképet készíthet.
• A Panorama Maker programot a mellékelt Software Suite CD-ről telepítheti a számítógépére.
• A telepítést követően a Panorama Maker elindításához hajtsa végre az alábbiakban leírt eljárást.
Windows
A
Start
menüből nyissa meg az
Panorama Maker 4
Macintosh
A
Go
(Ugrás) menü Applications (Alkalmazások) menüpontjában nyissa meg az alkalmazásokat,
és kattintson duplán a Panorama Maker 4 ikonra.
• A Panorama Maker használatával kapcsolatos további tudnivalók a Panorama Maker szoftver
súgójában, illetve képernyőn megjelenő utasításaiban találhatók.
programot.
All Programs
(Programok) közül a >
ArcSoft Panorama Mak er 4
>
D További információk
Képfájlok és mappák neve ➝ A 116
68
Page 81
Csatlakoztatás nyomtatóhoz
A fényképezőgép közvetlenül is csatlakoztatható PictBridge-kompatibilis
nyomtatókhoz (A 131), így a képek közvetlenül, számítógép közbeiktatása nélkül
kinyomtathatók.
Fényképezzen
Jelölje ki a nyomtatni kívánt
Kijelölés nyo mtatásra
A fényképezőgép csatlakoztatása a nyomtatóhoz (A 70)
Nyomtassa ki a képeket
egyenként (A 71)
Kapcsolja ki a fényképezőgépet, és húzza ki az USB-kábelt
képeket a
lehetőséggel (
Egyszerre több kép nyomtatása (A 72)
A
75)
B Megjegyzés az energiaellátáshoz
Ha a fényképezőgépet számítógéphez vagy nyomtatóhoz csatlakoztatja, használjon megfelelően
feltöltött akkumulátort, ezzel ugyanis elkerülheti a fényképezőgép váratlan kikapcsolását.
Ha a fényképezőgépet huzamosabb ideig kívánja használni, csatlakoztassa a külön megvásárolható
EH-67 hálózati tápegységhez (A 115). Más gyártmányú vagy típusú hálózati tápegységet
semmilyen esetben ne használjon. Ezen előírás betartásának elmulasztása túlmelegedést és a
fényképezőgép károsodását okozhatja.
D Képek nyomtatása
A számítógépre átmásolt képeket kinyomtathatja a nyomtatón, vagy a fényképezőgép et közvetlenül
is csatlakoztathatja egy nyomtatóhoz. Ezek mellett fényképek nyomtatásához a következő opciók is
rendelkezésére állnak:
• Helyezze be a memóriakártyát a DPOF-kompatibilis nyomtató kártyafoglalatába
• Vigye el a memóriakártyát egy digitális fotólaborba
Ha ezeket a módszereket választja a nyomtatáshoz, válassza ki a nyomtatandó képeket, és adja meg
a nyomatok számát a fényképezőgép Kijelölés nyomtatásra menüjében (A 75).
A fényképezőgép csatlakoztatása televízióhoz, számítógéphez és nyomtatóhoz
69
Page 82
Csatlakoztatás nyomtatóhoz
A fényképezőgép és a nyomtató csatlakoztatása
1 Kapcsolja ki a fényképezőgépet.
A fényképezőgép csatlakoztatása televízióhoz, számítógéphez és nyomtatóhoz
2 Kapcsolja be a nyomtatót.
Ellenőrizze a nyomtató beállításait.
3 Csatlakoztassa a fényképezőgépet a nyomtatóhoz a mellékelt
USB-kábel segítségével.
4 Kapcsolja be a fényképezőgépet.
• Helyes csatlakoztatás esetén a fényképezőgép
monitorán megjelenik a PictBridge kezdőképernyője
1. Ezt követően a kijelzőn megjelenik a Kijelöltek
nyomtatása képernyő is 2.
12
Kijelöltek nyomtatása
15/05
2009
NO.12
[ 12 ]
B Az USB-kábel csatlakoztatása
Az USB-kábel csatlakoztatásánál ügyeljen arra, hogy a csatlakozók a megfelelő irányban álljanak.
Az USB-kábel csatlakoztatásakor ne fejtsen ki erőt a csatlakozókra. Az USB-kábel eltávolításakor
egyenesen húzza ki a csatlakozót.
70
Page 83
Csatlakoztatás nyomtatóhoz
Képek nyomtatása egyesével
Miután a fényképezőgépet a nyomtatóhoz csatlakoztatta (A 70), az alábbi
lépéseket végrehajtva kinyomtathatja a képeket.
1
A választógombbal jelölje ki a megfelelő
fényképeket, majd nyomja meg az
• Fordítsa a zoomvezérlőt a f (h) irányba 12 kiskép
megjelenítéséhez, és a g (i) irányba a teljes képes
visszajátszás módba történő visszalépéshez.
k
gombot.
Kijelöltek nyomtatása
15/05
2009
NO.12
[ 12 ]
A fényképezőgép csatlakoztatása televízióhoz, számítógéphez és nyomtatóhoz
2 Válassza a Másolatok lehetőséget, és nyomja
meg az k gombot.
3 Válassza ki a példányszámot (legfeljebb
kilenc), és nyomja meg az k gombot.
4 Válassza a Papírméret lehetőséget, és
nyomja meg az k gombot.
5 Válassza ki a kívánt papírméretet, majd
nyomja meg az k gombot.
• Ha a papírméretet a nyomtató segítségével szeretné
megadni, válassza az Alapbeállítás lehetőséget a
Papírméret menüben.
PictBridge
Nyomtatás indítása
Másolatok
Papírméret
Kilépés
Másolatok
4
Kilépés
PictBridge
Nyomtatás indítása
Másolatok
Papírméret
Kilépés
Papírméret
101,6×152,4 mm
203,2×254 mm
Letter
A3
A4
Kilépés
71
Page 84
Csatlakoztatás nyomtatóhoz
6 Válassza a Nyomtatás indítása lehetőséget,
és nyomja meg az k gombot.
A fényképezőgép csatlakoztatása televízióhoz, számítógéphez és nyomtatóhoz
PictBridge
Nyomtatás indítása
Másolatok
Papírméret
Kilépés
7 Megkezdődik a nyomtatás.
A nyomtatás végén a monitoron ismét az első lépésben
látott képernyő jelenik meg.
Ha az összes példány kinyomtatása előtt kívánja
abbahagyni a nyomtatást, nyomja meg az k gombot.
Aktuális nyomat sorszáma /
összes nyomat száma
Több fénykép nyomtatása
Miután a fényképezőgépet a nyomtatóhoz csatlakoztatta (A 70), az alábbi
lépéseket végrehajtva kinyomtathatja a képeket.
1 Miután megjelent a Kijelöltek nyomtatása
képernyő, nyomja meg a d gombot.
Megjelenik a Nyomtatás menü.
2 A választógomb segítségével jelölje ki a
Papírméret elemet, majd nyomja meg az
k gombot.
A nyomtatási menüből való kilépéshez nyomja meg a
d gombot.
Nyomtatás menü
Kijelölés nyomtatása
Összes kép nyomtatása
DPOF-nyomtatás
Papírméret
Kilépés
Nyomtatás
002/004
Mégse
3 Válassza ki a kívánt papírméretet, majd
nyomja meg az k gombot.
Ha a papírméretet a nyomtató segítségével szeretné
megadni, válassza az Alapbeállítás lehetőséget a
Papírméret menüben.
72
Papírméret
101,6×152,4 mm
203,2×254 mm
Letter
A3
A4
Kilépés
Page 85
Csatlakoztatás nyomtatóhoz
4 Válassza a Kijelöltek nyomtatása, Összes
kép nyomtatása vagy a DPOF-nyomtatás
beállítást, majd nyomja meg az k gombot.
Kijelöltek nyomtatása
Jelölje ki a képeket (legfeljebb 99-et), és adja meg
az egyes képekre vonatkozó példányszámot.
A példányszám legfeljebb kilenc lehet.
A választógomb J vagy K gombjának
megnyomásával válassza ki a képeket, majd az
egyes példányszámok beállításához nyomja meg
a H vagy a I gombot.
A nyomtatásra kijelölt képeket pipa y jelzi,
illetve megjelenik rajtuk a beállított példányszám
is. Azokat a képeket, amelyekhez nem adott meg
példányszámot, a nyomtató nem nyomtatja ki.
Fordítsa a zoomvezérlőt a g (i) irányba a teljes
képes nézethez, és a f (h) irányba a 12 kiskép
megjelenítéséhez történő visszalépéshez.
A beállítások megadása után nyomja meg az k gombot.
Megjelenik a jobb oldalon látható menü. A
nyomtatáshoz válassza a Nyomtatás indítása
lehetőséget, és nyomja meg az k gombot.
A Nyomtatás menübe való visszatéréshez
válassza a Mégse lehetőséget, és nyomja meg
az k gombot.
Összes kép nyomtatása
A nyomtató egymás után kinyomtatja a belső memóriában vagy
a memóriakártyán tárolt összes képet.
Megjelenik a jobb oldalon látható menü. A
nyomtatáshoz válassza a Nyomtatás indítása
lehetőséget, és nyomja meg az k gombot.
A Nyomtatás menübe való visszatéréshez
válassza a Mégse lehetőséget, és nyomja meg
az k gombot.
Nyomtatás menü
Kijelölés nyomtatása
Összes kép nyomtatása
DPOF-nyomtatás
Papírméret
Kilépés
Kijelöltek nyomtatása
Vissza
Kijelölt képek nyomatása
010
baskı
Nyomtatás indítása
Mégse
Kilépés
Kijelölt képek nyomatása
012
baskı
Nyomtatás indítása
Mégse
Kilépés
A fényképezőgép csatlakoztatása televízióhoz, számítógéphez és nyomtatóhoz
10
73
Page 86
Csatlakoztatás nyomtatóhoz
DPOF-nyomtatás
A nyomtató azokat a képeket nyomtatja ki,
amelyeket a Kijelölés nyomtatásra menüben
(A 75) felvett a nyomtatási listára.
• Megjelenik a jobb oldalon látható menü.
A fényképezőgép csatlakoztatása televízióhoz, számítógéphez és nyomtatóhoz
• A nyomtatáshoz válassza a Nyomtatás
indítása lehetőséget, és nyomja meg az
k gombot.
• A Nyomtatás menübe való visszatéréshez
válassza a Mégse lehetőséget, és nyomja meg
az k gombot.
• Az aktuális nyomtatási lista megtekintéséhez
válassza a Képnézés lehetőséget, majd
nyomja meg az k gombot. A képek
kinyomtatásához nyomja meg ismét az
k gombot.
5 Megkezdődik a nyomtatás.
A nyomtatás befejeződésekor a monitoron ismét a
Nyomtatás menü (2. lépés) jelenik meg.
Ha az összes példány kinyomtatása előtt kívánja
abbahagyni a nyomtatást, nyomja meg az k gombot.
DPOF-nyomtatás
010
baskı
Nyomtatás indítása
Képnézés
Mégse
Kilépés
Képnézés
Vissza
Nyomtatás
002/010
10
Mégse
Aktuális nyomat sorszáma /
összes nyomat száma
C Papírméret
A fényképezőgépen a következő papírméretek állíthatók be:
alapértelmezett papírmérete),
203,2 × 254 mm, Letter, A3
meg. Ha a papírméretet a nyomtató segítségével szeretné megadni, válassza az
lehetőséget a Papírméret menüben.
88,9 × 127 mm, 127 × 177,8 mm, 100 × 150 mm, 101,6 × 152,4 mm
és A4. Csak az aktuális nyomtatón használhat ó papírméretek jelennek
74
Alapbeállítás
(az aktuális nyomtató
Alapbeállítás
,
Page 87
DPOF nyomtatási lista készítése: Kijelölés nyomtatásra
A Visszajátszás menüben található Kijelölés nyomtatásra beállítás segítségével
digitális „nyomtatási listákat” hozhat létre DPOF-kompatibilis eszközökön (A 131)
való nyomtatáshoz.
Ha a fényképezőgépet PictBridge-kompatibilis nyomtatóhoz csatlakoztatja, a
memóriakártyán tárolt képek a hozzájuk létrehozott DPOF formátumú nyomtatási
lista szerint nyomtathatók ki. A memóriakártya eltávolítása esetén elkészítheti a
belső memóriában tárolt képekre vonatkozó DPOF formátumú nyomtatási listát,
és ez alapján nyomtathatja ki a képeket.
1 Visszajátszás módban nyomja meg a
d gombot.
Megjelenik a Visszajátszás menü.
A fényképezőgép csatlakoztatása televízióhoz, számítógéphez és nyomtatóhoz
2 A választógomb segítségével jelölje ki a
Kijelölés nyomtatásra lehetőséget, majd
nyomja meg az k gombot.
3 Válassza a Képek választása lehetőséget,
és nyomja meg az k gombot.
4 Jelölje ki a képeket (legfeljebb 99-et), és
adja meg az egyes képekre vonatkozó
Visszajátszás menü
D-Lighting
Kijelölés nyomtatásra
Diavetítés
Törlés
Kis kép
Kilépés
Kijelölés nyomtatásra
Képek választása
Nyomt. jelölést töröl
Kilépés
Kijelöltek nyomtatása
példányszámot. A példányszám legfeljebb
kilenc lehet.
A választógomb J vagy a K gombjával válassza ki a
kívánt képeket. A H vagy a I megnyomásával adja meg
az egyes példányszámokat.
A nyomtatásra kijelölt képeket pipa jelzi, illetve megjelenik rajtuk a beállított
példányszám is. Azokat a képeket, amelyekhez nem adott meg példányszámot,
a nyomtató nem nyomtatja ki.
Fordítsa a zoomvezérlőt a g (i) irányba a teljes képes nézethez, és a f (h) irányba
a 12 kiskép megjelenítéséhez történő visszalépéshez.
A beállítások megadása után nyomja meg az k gombot.
Vissza
75
Page 88
DPOF nyomtatási lista készítése: Kijelölés nyomtatásra
15/05/2009 15:30
0004.JPG
44
15. 05.2 009
5 Válassza ki, hogy a felvétel dátumát és a
fényképadatokat is rá szeretné-e nyomtatni
aképre.
Kijelölés nyomtatásra
Kész
Válassza a Dátum pontot, majd az k megnyomásával a
nyomtatási sorban lévő összes képre nyomtassa ki a
A fényképezőgép csatlakoztatása televízióhoz, számítógéphez és nyomtatóhoz
felvételkészítés dátumát.
Ha szeretné, hogy a nyomtatási listán szereplő képekre a
fényképadatok (a záridő és a rekeszérték) is rákerüljenek, jelölje
be az
Információ
lehetőséget, és nyomja meg azk gombot.
A nyomtatási lista összeállítása után a kilépéshez válassza
a Kész lehetőséget, majd nyomja meg az k gombot.
Visszajátszáskor a nyomtatásra kijelölt képeken
megjelenik a w ikon.
15/05/2009 15:30
0004.JPG
B Megjegyzések a fényképezési időpont és a képre vonatkozó információk
nyomtatásával kapcsolatban
• Ha a Kijelölés nyomtatásra menüben bejelölte a Dátum és az Információ lehetőséget, akkor a
dátum és képinformációk nyomtatását támogató, DPOF-kompatibilis (A 131) nyomtató a
fényképeket az említett adatokkal együtt nyomtatja ki.
• A fényképadatok nem nyomtathatók ki, ha a fényképezőgépet a mellékelt USB-kábel segítségével
közvetlenül csatlakoztatja a nyomtatóhoz DPOF-nyomtatás céljából (A73).
• A Kijelölés nyomtatásra menü megjelenítésekor a fényképezőgép a Dátum és Információ
négyzetek jelölését alaphelyzetbe állítja.
C Az összes nyomtatási lista törlése
A 3. lépésben válassza a Nyomt. jelö lést töröl lehetőséget, és nyomja meg az k gombot.
Ezzel az összes nyomtatási listát törli.
C
Megjegyzések a Kijelölés nyomtatásra menü Dátum lehetőségével kapcsolatban
DPOF-nyomtatás esetén a Kijelölés nyomtatásra menü
opciójának engedélyezésekor a nyomtató a felvétel dátumát és idejét
nyomtatja a képekre. Az ezzel a funkcióval kinyomtatott dátum- és
időadatokat nem befolyásolja az, ha a képek rögzítése után a Beállítás
menüben módosítja a fényképezőgép dátum- és időbeállítását.
Dátum
D Dátumozás
Ha a képekre a Beállítás menü Dátumozás lehetősége (A 101)
segítségével vitte fel a dátumot, akkor az ilyen módon beállított
képek esetén a dátumok akkor is szerepelni fognak a nyomaton, ha a nyomtató nem támogatja a
dátumok nyomtatását. A képekre akkor is csak a Dátumozás funkciónál beállított dátum és idő kerül
rá, ha a nyomtatási beállításokat tartalmazó képernyő Kijelölés nyomtatásra beállítása Dátum.
76
Dátum
Információ
Kilépés
44
15.05.2009
15.05.2009
Page 89
Fényképezés, Visszajátszás és Beállítás menü
Fényképezési beállítások: a Fényképezés menü
A fényképezés menü A (automatikus) módban (A 29), illetve a nagy
érzékenységű fényképezés menü a B (nagy érzékenység) módban (A 50) az
alábbi beálltásokat tartalmazza.
AKépmód*A 79
A képminőség és a képméret (tömörítés) kiválasztása.
BFehéregyensúlyA 81
A fehéregyensúly beállítása a fényforrásnak megfelelően.
CSorozatfelvételA 83
A Sorozatfelvétel és a BSS (Legjobb kép kiválasztása) beállításainak módosítása.
FSzínbeállításokA 84
Tegye a színeket élénkebbé, vagy rögzítse a képeket monokróm módban.
QTorzításcsökkentésA 85
Végezze el a javításokat.
* A képmód-beállítás más fényképezési menüben is megtalálható (a videó menüt kivéve).
Fényképezés, Visszajátszás és Beállítás menü
B Egyidejűleg nem alkalmazható beállítások
Néhány funkció egyidejűleg nem állítható be (A 86).
77
Page 90
Fényképezési beállítások: a Fényképezés menü
A Fényképezés menü megjelenítése
Fényképezés módban a felvételi mód kiválasztására szolgáló menü
megjelenítéséhez nyomja meg a A gombot, és a fényképezési módot állítsa
A (automatikus) (A 29) vagy B (nagy érzékenységű) módra (A 50).
A d megnyomásával jelenítse meg a Fényképezés menüt.
• A választógombbal válassza ki a kívánt beállításokat, és hagyja jóvá a választást
(A 11).
• A Fényképezés menüből való kilépéshez nyomja meg a d gombot.
Fényképezés, Visszajátszás és Beállítás menü
Kilépés
78
Page 91
Fényképezési beállítások: a Fényképezés menü
A Képmód
Válassza ki a következő elemet: A (automatikus) / B (nagy érzékenység) M
d (Fényképezés menü) M A Képmód
A digitális fényképezőgéppel készített fényképek képfájlként kerülnek rögzítésre.
A fájlok mérete és ezáltal a rögzíthető képek száma a képek méretétől és
minőségétől (tömörítésétől) függ. A fénykép elkészítése előtt a kép felhasználási
módjától függően válassza ki a megfelelő képmódot.
Beállítás
h High (3648P)3648 × 2736
Normal (3648)
i
(alapérte lmezett
beállítás)
L Normal (2592)2592 × 1944
M Normal (2048)2048 × 1536
PC-monitor
N
(1024)
TV-képernyő
O
(640)
l 16:9 (3584)3584 × 2016
Fényképezés és visszajátszás módban a monitoron megjelenik az aktuális beállítást
jelző ikon (A 8, 9).
Méret
(képpont)
3648 × 2736
1024 × 768
640 × 480
Leírás
A legjobb képminőség képek nagyításához és
kitűnő minőségű nyomatok készítéséhez.
A tömörítési arány körülbelül 1:4.
A legtöbb esetben ezt érdemes választani.
A tömörítési arány körülbelül 1:8.
Kisebb méret használatával több fényképet
tárolhat. A tömörítési arány körülbelül 1:8.
A képek számítógépes monitoron való
megjelenítésére alkalmas. A tömörítési arány
körülbelül 1:8.
A fényképek televízió képernyőjén történő teljes
képernyős megjelenítéséhez, illetve e-mailben
történő továbbküldéséhez vagy az interneten
való közzétételéhez használandó. A tömörítési
arány körülbelül 1:8.
16:9 képarányú képeket készíthet. A tömörítési
arány körülbelül 1:8.
Fényképezés, Visszajátszás és Beállítás menü
C
A Sport sorozatfelvétel mód és a Nagy érzékenység mód képmód-beállításai
• Sport sorozatfelvétel (A 48) és Nagy érzékenység módban (A 50) a következő képmód-be
M Normal (2048), N PC-monitor (1024), O TV-képernyő (640) és m 16:9 (1920)
(1920 × 1080, tömörítési arány: 1/8).
• A sport sorozatfelvétel és a nagy érzékenységű fényképezés menük képmód-beállításait a
fényképezőgép egymástól és a többi képmód-beállítástól elkülönítve tárolja, így ezek más
fényképezési módokra nem vonatkoznak.
79
Page 92
Fényképezési beállítások: a Fényképezés menü
C A még készíthető képek száma
A következő táblázat azt mutatja meg, hogy körülbelül hány kép tárolható a belső memóriában,
illetve egy 512 MB-os memóriakártyán. A tárolható képek száma a kép bonyolultságától függően
változhat (a JPEG-tömörítés miatt). Ez a szám a memóriakártya típusától is függhet, és még azonos
kapacitású memóriakártyák között is lehet különbség.
Nyomat mérete (300 dpi
Képmód
Belső memória
(kb. 44 MB)
Memóriakártya*1
(512 MB)
h High (3648P)9kb. 95kb. 31 × 23
i Normal (3648)18kb. 190kb. 31 × 23
L Normal (2592)35kb. 375kb. 22 × 16
M Normal (2048)55kb. 590kb. 17 × 13
PC-monitor (1024)
N
TV-képernyő (640)
O
188kb. 2010kb. 9 × 7
353kb. 3770kb. 5 × 4
l 16:9 (3584)25kb. 265kb. 30 × 17
Fényképezés, Visszajátszás és Beállítás menü
m 16:9 (1920)80kb. 860kb. 16 × 9
*1
A monitoron a még készíthető képek számánál abban az esetben is csak 9999 jelenik meg, ha a
fényképezőgéppel 10 000 vagy annál több felvétel készíthető.
*2
A nyomat méretének meghatározásához a képpontok számát el kell osztani a nyomtatási
felbontás dpi egységben kifejezett értékével, majd meg kell szorozni 2,54 cm-rel. Ugyanakkor
azonos képméret esetén a nagyobb felbontásban nyomtatott képek a megadott méretnél kisebb
nyomatot, az alacsonyabb felbontással nyomtatottak pedig nagyobb nyomatot eredményeznek.
felbontással nyomtatva,
centiméterben
kifejezve)
*2
80
Page 93
Fényképezési beállítások: a Fényképezés menü
B Fehéregyensúly
Válassza ki a következő elemet: A (automatikus) / B (nagy érzékenység) M
d (Fényképezés menü) M B Fehéregyensúly
A tárgyakról visszaverődő fény színe a fényforrás színétől is függ. Az emberi agy
képes igazodni a fényforrás színének megváltozásához, ezért a fehér tárgyakat
akkor is fehérnek látjuk, ha azok árnyékban, közvetlen napfényben vagy izzók által
megvilágított helyen találhatók. A digitális fényképezőgép úgy próbálja utánozni
ezt a folyamatot, hogy a képeket a fényforrás színének megfelelően dolgozza fel.
Ez a folyamat a „fehéregyensúly beállítása”.
A legtöbb típusú megvilágítás esetén használhatja az alapértelmezett
Automatikus beállítást, azonban még pontosabb eredményt érhet el, ha a
fehéregyensúlyt az adott fényforrásnak megfelelően állítja be.
aAutomatikus (alapbeállítás)
A fehéregyensúlyt a fényképezőgép a fényviszonyoknak megfelelően,
automatikusan állítja be. A legtöbb esetben ezt érdemes választani.
bManuális beállítás
Szokatlan fényviszonyok között egy semleges színű tárgy segítségével állítható be a
fehéregyensúly. További tudnivalókat a „Manuális beállítás” részben olvashat (
cNapfény
A közvetlen napfény esetén legmegfelelőbb fehéregyensúly.
dIzzólámpa
Használata izzólámpás megvilágítás esetén ajánlott.
eFénycső
Különböző fénycsöves megvilágítások esetén jól használható.
fFelhős
Használja felhős időben készítendő kültéri felvételekhez.
gVaku
Vaku mód használata esetén ajánlott.
A kiválasztott beállítás hatása a monitoron is megfigyelhető. Ha nem az
Automatikus beállítást használja, akkor az éppen alkalmazott beállításhoz tartozó
ikon megjelenik a monitoron (A 8).
A
82).
Fényképezés, Visszajátszás és Beállítás menü
B Vaku mód
Az Automatikus vagy a Vaku értéktől eltérő fehéregyensúly-beállítások használata esetén
kapcsolja ki a vakut (W) (A 30).
81
Page 94
Fényképezési beállítások: a Fényképezés menü
Aut omati kus
Nap fény
Fénycs ő
Izz ólámp a
Manuális beállítás
A manuális beállítás vegyes fényviszonyok között vagy erőteljes színt adó fényforrások
mellett használható (például akkor, amikor egy piros ernyőjű lámpa fényében készített
képeknek úgy kell kinézniük, mintha fehér fényben készültek volna).
1 Helyezzen fehér vagy szürke színű, referenciaként használható tárgyat
a fényképezéskor használni kívánt megvilágításba.
2 A választógombbal válassza a b Manuális
beáll. lehetőséget a Fehéregyensúly
menüből, majd nyomja meg az k gombot.
A fényképezőgép ránagyít a képre.
3 Válassza a Mérés lehetőséget.
Ha a manuális beállítás utoljára mért értékét szeretné
használni, válassza a Mégse lehetőséget, és nyomja meg
Fényképezés, Visszajátszás és Beállítás menü
az k gombot. A fényképezőgép a fehéregyensúlyhoz az
utolsó mért értéket fogja használni.
4 Komponálja meg a referenciatárgyat
tartalmazó képet.
Fehéregyensúly
Automatikus
Automatikus
Manuális beáll.
Napfény
Napfény
Izzólámpa
Izzólámpa
Fénycső
Fénycső
Kilépés
Manuális beáll.
Mégse
Mégse
Mérés
Mérés
Kilépés
Manuális beáll.
Mégse
Mérés
Kilépés
A referenciatárgy elhelyezésére
5 Nyomja meg az k gombot.
A zár kiold, és a készülék beállítja az új fehéregyensúly-értéket.
A fényképezőgép nem rögzít képet.
B Megjegyzés a manuális beállítással kapcsolatban
A vaku a kiválasztott vakumódtól függetlenül nem villan, ha az 5. lépésben megnyomta az
k gombot. Éppen ezért a fényképezőgép nem tud manuális beállítási értéket meghatározni az
olyan képekhez, amelyek készítéséhez vakut kell használni.
82
szolgáló képterület
Page 95
Fényképezési beállítások: a Fényképezés menü
C Sorozatfelvétel
Válassza ki a következő elemet: A (automatikus) / B (nagy érzékenység) M
d (Fényképezés menü) M C Sorozatfelvétel
A Sorozatfelvétel és a BSS (Legjobb kép kiválasztása) beállításainak módosítása.
A készülék kikapcsolja a vakut a
sorozatok az adott sorozat első képére beállított élességgel, expozícióval és fehéregyensúllyal készülnek.
UEgy kép (alapbeállítás)
A fényképezőgép az exponálógomb minden egyes lenyomásakor egyetlen felvételt készít.
VSorozatfelvétel
Az exponálógomb folyamatos lenyomva tartása közben a fényképezőgép körülbelül 1,2 kép/
másodperc sebességgel legfeljebb 7 felvételt készít, ha a képmód beállítása
DBSS (legjobb kép kiválasztása)
A „Legjobb kép kiválasztása” (BSS) funkciót olyan helyzetben érdemes használni, amikor a vaku
ki van kapcsolva, vagy a fényképezőgép zoomot használ, illetve olyan egyéb helyzetekben,
amikor a fényképezőgép véletlen bemozdulása elmosódott képeket eredményezhet.
Ha a BSS funkció aktív, a fényképezőgép akár tíz képet is készíthet, amíg az exponálógomb
le van nyomva. Automatikusan kiválasztja a sorozat legélesebb képét, és menti.
W16 képes sorozat
Az exponálógomb teljes lenyomásával a fényképezőgép
minden egyes alkalommal 16 felvételt készít 7,5 kép/mp (fps)
sebességgel, majd egyetlen képpé alakítja azokat. Automatikus
módban a képmód
érzékenység módban a
A digitális zoom nem használható.
Ha nem az Egy kép beállítást használja, a monitoron megjelenik az aktuális
beállításhoz tartozó ikon (A 8).
Sorozatfelvétel
L Normal (2592)
, a
M Normal (2048)
BSS
és a
16 képes sorozat
beállítása, illetve nagy
beállítás rögzített.
üzemmódban, és az egyes
i Normal (3648)
.
Fényképezés, Visszajátszás és Beállítás menü
B Megjegyzés a sorozatfelvétel móddal kapcsolatban
• A sorozatfelvétel maximális sebessége az aktuális képmód beállítástól és a használt
memóriakártyától függően változhat.
• A Torzításcsökkentés (A 85) nem használható egyidejűleg a Sorozatfe lvétel, a BSS vagy a
16 képes sorozat ( A86) funkciókkal.
B Megjegyzés a BSS használatával kapcsolatban
Előfordulhat, hogy a BSS használatával nem lehet megfelelő eredményt elérni mozgó témák
fényképezésekor, valamint olyan esetekben, amikor az exponálógombot teljesen lenyomva tartja,
és eközben megváltozik a megkomponált kép.
B Megjegyzés a 16 képes sorozat funkcióval kapcsolatban
Ha fényes tárgyakat (napot vagy világítótestet) fényképez, a rögzített képeken függőleges fényes csíkok
jelenhetnek meg. Javasoljuk, hogy a 16 képes sorozat funkció használatakor kerülje a fényes tárgyak
fényképezését.
83
Page 96
Fényképezési beállítások: a Fényképezés menü
F Színbeállítások
Válassza ki a következő elemet: A (automatikus) / B (nagy érzékenység) M
d (Fényképezés menü) M F Színbeállítások
Tegye a színeket élénkebbé, vagy rögzítse a képeket monokróm módban.
nSzabványos szín (alapbeállítás)
Természetes színű képek készítéséhez.
oÉlénk szín
Élénk, „fotónyomtatáshoz” hasonló színek eléréséhez.
pFekete-fehér
Fekete-fehér képek készítéséhez.
qSzépia
A képeket szépia (barnás) tónusban rögzíti.
rCianotípia
Ciánkék árnyalatú monokróm módban készít képeket.
Fényképezés, Visszajátszás és Beállítás menü
A kiválasztott beállítás hatása a monitoron is megfigyelhető. Ha nem a
Szabványos szín beállítást választja, a monitoron megjelenik az aktuális beállítást
jelző ikon (A 8).
84
Page 97
Fényképezési beállítások: a Fényképezés menü
Q Torzításcsökkentés
Válassza ki a következő elemet: A (automatikus) / B (nagy érzékenység) M
d (Fényképezés menü) M Q Torzításcsökkentés
Válassza ki, hogy kívánja-e használni a torzításcsökkentést. A torzításcsökkentés
használata csökkenti a keret méretét.
Be
A fényképezőgép csökkenti a torzítást a kép szélein.
Ki (alapbeállítás)
Nincs torzításcsökkentés.
Ha nem a Ki lehetőséget állítja be, a monitoron megjelenik az aktuális beállításhoz
tartozó ikon (A 8).
Fényképezés, Visszajátszás és Beállítás menü
B Megjegyzés a torzításcsökkentéssel kapcsolatban
Ha a Torzításcsökkentés beállítása Be, nem használhatók a Sorozatfelvétel, a BSS és a 16 képes
sorozat funkciók (A 86).
85
Page 98
Fényképezési beállítások: a Fényképezés menü
A fényképezőgép egyidejűleg nem alkalmazható beállításai
Az alábbi beállításokra A (automatikus) és B (nagy érzékenység) módban a
következő korlátozások vonatkoznak.
Vaku mód
A Sorozatfelvétel lehetőség Sorozatfelvétel , BSS vagy 16 képes sorozat
beállításai a vakut W (ki) állapotban rögzítik.
Az Egy kép érték választásakor visszaállnak az alkalmazott beállítások.
Önkioldó
Sorozatfelvétel
Fényképezés, Visszajátszás és Beállítás menü
Fehéregyensúly
Torzításcsökkentés
Ha az önkioldó be van kapcsolva, a
függetlenül a fényképezőgép az exponálógomb felengedésekor csak egy képet készít.
A Sorozatfelvétel beállításai a kép elkészítésekor, illetve az önkioldó
kikapcsolásakor visszaállnak.
Ha a Sorozatfelvétel beállítás értéke 16 képes sorozat, akkor a Képmód értéke
automatikus módban L Normal (2592), nagy érzékenység módban pedig M Normal (2048) lesz.
Ha a Sorozatfelvétel más beállítását használja, a Képmód beállítása visszatér az
előző értékre.
A Fehéregyensúly beállításban a fényképezőgép automatikusan az Automatikus
értéket választja ki, és ez nem módosítható, ha a Színbeállítások menüpontban a
Fekete-fehér, a Szépia vagy a Cianotípia van megadva.
A
Szabványos szín
alkalmazott beállításai.
Ha a Torzításcsökkentés beállítása Be, a Sorozatfelvétel beállítása
automatikusan Egy kép. Ha a Torzításcsökkentés funkciót visszaállítja
Ki beállításra, a Sorozatfelvétel automatikusan Egy kép beállításra vált.
vagy az
Sorozatfelvétel
Élénk szín
funkcióhoz kiválasztott értéktől
választásakor visszaállnak a
Fehéregyensúly
86
Page 99
Visszajátszási beállítások: a Visszajátszás menü
A Visszajátszás menü a következő menüelemeket tartalmazza.
ID-LightingA 58
A kép sötétebb részein megnöveli a fényerőt és a kontrasztot.
aKijelölés nyomtatásraA 75
A nyomtatni kívánt fényképek kiválasztása, és a másolatok számának megadása
mindegyikhez.
bDiavetítésA 89
A belső memóriában vagy a memóriakártyán tárolt fényképek megtekintése
automatikus diavetítés formájában.
cTörlésA 90
Az összes kép vagy a kijelölt képek törlésére szolgál.
gKis képA 60
Az aktuális kép kisméretű másolatának létrehozása.
A Visszajátszás menü megjelenítése
A c megnyomásával térhet át visszajátszás módba.
A Visszajátszás menüt a d gomb megnyomásával jelenítheti meg.
Visszajátszás menü
D-Lighting
Kijelölés nyomtatásra
Diavetítés
Törlés
Kis kép
Kilépés
Fényképezés, Visszajátszás és Beállítás menü
• A választógombbal válassza ki a kívánt beállításokat, és hagyja jóvá a választást
(A 11).
• A Visszajátszás menüből történő kilépéshez nyomja meg a d gombot.
87
Page 100
Visszajátszási beállítások: a Visszajátszás menü
Több fénykép kijelölése
Képek kiválasztásakor az alábbi menükben a jobb
oldalon látható képernyő fog megjelenni.
Visszajátszás menü: Kijelölés nyomtatásra: Képek
kiválasztása (A 75)
Törlés: Kijelölt képek törlése
(A 90)
Beállítás menü:Üdvözlő képernyő (A 95)
Védelem (A 111)
Kép elforgatása (A 112)
Másolás: Képek kiválasztása (A 113)
A képek kiválasztásához kövesse az alábbi műveletsort.
Kijelölt képek törlése
Vissza
1 A kívánt képek kiválasztásához használja a
választógomb J és K irányú gombjait.
A Kép elforgatása funkcióhoz és az Üdvözlő képernyő
számára csak egyetlen kép választható ki. Folytassa a 3.
Fényképezés, Visszajátszás és Beállítás menü
lépéssel.
Fordítsa a zoomvezérlőt a g (i) irányba a teljes
képes nézethez, és a f (h) irányba a 12 kiskép
megjelenítéséhez történő visszalépéshez.
2 A H és I irányú gombokkal válassza ki az
ON (Be) vagy az OFF (Ki) lehetőséget (illetve
Kijelölt képek törlése
Kijelölt képek törlése
a példányszámot).
Ha az ON (Be) lehetőséget választja, az aktuális kép bal
felső sarkában egy pipa (y) jelenik meg. További képek
kijelöléséhez ismételje meg az 1. és a 2. lépést.
3 A kiválasztott képek rögzítéséhez nyomja meg a k gombot.
88
Vissza
Vissza
Loading...
+ hidden pages
You need points to download manuals.
1 point = 1 manual.
You can buy points or you can get point for every manual you upload.