Asus C213NA, C213SA User’s Manual [hu]

Page 1
HUG12307 Első kiadás / Április 2017
E-kézikönyv
Page 2
Szerzői jogi információk
Az ASUSTeK COMPUTER INC. („ASUS”) előzetes írásos engedélye nélkül ennek a kiadványnak, illetve a benne leírt termékeknek vagy szoftvernek, semmilyen részletét nem szabad sokszorosítani, továbbítani, átírni, adatfeldolgozó rendszerben tárolni, bármilyen nyelvre lefordítani, legyen az bármilyen formában vagy eszközzel, kivéve a vásárlói dokumentációt tartalékmásolat készítése céljából.
AZ ASUS A KÉZIKÖNYVET „ÖNMAGÁBAN” BOCSÁTJA RENDELKEZÉSRE, BÁRMILYEN KIFEJEZETT VAGY BELEÉRTETT JÓTÁLLÁS NÉLKÜL, TARTALMAZVA, DE NEM KORLÁTOZÓDVA PUSZTÁN AZ ELADHATÓSÁGBAN LÉVŐ JÓTÁLLÁSRA, ILLETVE MEGHATÁROZOTT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGRA. AZ ASUS, ILLETVE ANNAK IGAZGATÓI, TISZTSÉGVISELŐI, ALKALMAZOTTAI VAGY MEGBÍZOTTAI SEMMILYEN ESETBEN NEM TARTOZNAK FELELŐSSÉGGEL SEMMILYEN OLYAN KÖZVETLEN, KÖZVETETT, ESETI, KÜLÖNLEGES VAGY KÖVETKEZMÉNYES KÁRÉRT, SEM KÁRTÉRÍTÉSSEL AZ ELMARADT NYERESÉG, ELMARADT BEVÉTEL, ADATVESZTÉS VAGY ÜZEMKIESÉS OKOZTA OLYAN KÁRÉRT, AMELY A JELEN KÉZIKÖNYV VAGY TERMÉK HIBÁJÁBÓL ERED, MÉG AKKOR IS, HA AZ ASUS-T TÁJÉKOZTATTÁK ENNEK LEHETŐSÉGÉRŐL.
A jelen kézikönyvben szereplő termékek és cégnevek az adott cégeik bejegyzett védjegyei vagy szerzői tulajdona lehetnek vagy sem, és használatuk kizárólag azonosítás vagy magyarázat céljából történik a tulajdonos javára, mindennemű jogsértés szándéka nélkül.
A JELEN KÉZIKÖNYVBEN SZEREPLŐ MŰSZAKI ADATOKAT ÉS INFORMÁCIÓT KIZÁRÓLAG TÁJÉKOZTATÁS CÉLJÁBÓL BIZTOSÍTUNK, ÉS ELŐZETES BEJELENTÉS NÉLKÜL, BÁRMIKOR MEGVÁLTOZHATNAK. NEM ÉRTELMEZHETŐK TOVÁBBÁ AZ ASUS ELKÖTELEZETTSÉGÉNEK. AZ ASUS NEM VÁLLAL SEMMINEMŰ FELELŐSSÉGET A KÉZIKÖNYVBEN ELŐFORDULÓ HIBÁKÉRT VAGY PONTATLAN INFORMÁCIÓKÉRT, A BENNE LEÍRT TERMÉKEKET ÉS SZOFTVERT IS BELEÉRTVE.
Copyright © 2017 ASUSTeK COMPUTER INC. Minden jog fenntartva!
A kötelezettség korlátozása
Olyan körülmények is előállhatnak, ahol az ASUS részéről történő mulasztás vagy más felelősség miatt, Ön jogosulttá válik kártérítésre az ASUS-tól. Minden ilyen esetben – függetlenül a jogalaptól, amely alapján Ön kártérítésre jogosult az ASUS-tól –, az ASUS nem vállal felelősséget a testi sérüléseken (a halált is beleértve) és az ingatlanban, illetve személyes ingóságokban bekövetkezett károkon kívül, illetve bármilyen tényleges és közvetlen károkért, amelyek a jelen Garancianyilatkozat szerinti jogi feladatok elvégzésének elmulasztásából vagy sikertelen végrehajtásából erednek, az egyes termékek szerződés szerinti listaára erejéig.
Az ASUS kizárólag a jelen Garancianyilatkozat szerinti szerződés, vagyoni kártérítés vagy jogsértés alapján köteles Önt kártalanítani veszteségekért, kárért vagy kárigényért.
Ez a korlátozás az ASUS szállítóira és forgalmazójára is érvényes. Ez a maximális érték, amelynek tekintetében az ASUS, szállítói és az Ön forgalmazója kollektívan felelősek.
AZ ASUS SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NEM TARTOZIK FELELŐSSÉGGEL A KÖVETKEZŐKÉRT: (1) HARMADIK FÉL KÁRIGÉNYÉÉRT ÖNNEL SZEMBEN; (2) AZ ÖN NYILVÁNTARTÁSAI VAGY ADATAI MEGSEMMISÜLÉSÉÉRT VAGY KÁROSODÁSÁÉRT, VAGY (3) KÜLÖNLEGES, ESETI VAGY KÖZVETETT KÁRÉRT, ILLETVE KÖVETKEZMÉNYES GAZDASÁGI KÁROKÉRT (AZ ELMARADT NYERESÉGET VAGY MEGTAKARÍTÁST IS BELEÉRTVE), AKKOR IS HA AZ ASUS-T, A SZÁLLÍTÓIT VAGY AZ ÖN FORGALMAZÓJÁT TÁJÉKOZTATTÁK A LEHETŐSÉGÜKRŐL.
Szerviz és támogatás
Látogassa meg a több nyelven elérhető weboldalunkat: https://www.asus.com/support/
2
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 3
Tartalomjegyzék
A kézikönyvről ............................................................................................................7
A kézikönyvben felhasznált konvenciók ................................................................ 8
Tipográa...........................................................................................................................8
Biztonsági óvintézkedések .....................................................................................9
A Notebook PC használata .......................................................................................... 9
A Notebook PC gondozása ......................................................................................... 10
Megfelelő selejtezés ...................................................................................................... 11
1. fejezet: A hardver üzembe helyezése
Ismerkedés a Notebook PC-vel .............................................................................14
Felülnézet ..........................................................................................................................14
Alulnézet ............................................................................................................................ 17
Jobb oldal .......................................................................................................................... 18
Bal oldal ..............................................................................................................................20
2. fejezet: A Notebook PC használata
Első lépések .................................................................................................................26
Töltse fel a Notebook PC-t ...........................................................................................26
Érintőképernyő-mozdulatok és érintőpad .......................................................29
Kézmozdulatok használata az érintőképernyős panelen.................................29
Az érintőpad használata .............................................................................................. 31
A billentyűzet használata ........................................................................................36
A kijelzőpanel elforgatása ......................................................................................37
Notebook PC-hez E-kézikönyv
3
Page 4
3. fejezet: A Chromebook használata
Üzembe helyezés .......................................................................................................40
Bejelentkezési terület ...............................................................................................41
Böngészés vendégként ................................................................................................ 41
Felhasználói ók .............................................................................................................. 42
Az asztal használata ..................................................................................................43
Alkalmazáslista ................................................................................................................ 43
Állapotsáv .......................................................................................................................... 45
Csatlakozás az internethez .....................................................................................48
A Wi-Fi kapcsolat engedélyezése ..............................................................................48
Váltás új Wi-Fi hálózati kapcsolatra .......................................................................... 48
Hálózati kapcsolat hozzáadása .................................................................................. 49
Chrome böngésző .......................................................................................................... 51
Dokumentumok nyomtatása ................................................................................53
PDF fájlok mentése ........................................................................................................ 53
Google Cloud Print .........................................................................................................55
Fájlok kezelése ............................................................................................................60
Files (Fájlok) alkalmazás................................................................................................60
Google Drive .................................................................................................................... 64
A Notebook PC alaphelyzetbe állítása ...............................................................68
A Powerwash használata ............................................................................................. 68
A Notebook PC kikapcsolása .................................................................................70
A Chromebook használata .......................................................................................... 70
Nyomja meg a főkapcsoló gombot a Notebook PC-n ...................................... 70
A Notebook PC alvó állapotba helyezése .........................................................70
4
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 5
Tanácsok és GYIK
Hasznos tanácsok a Notebook PC-hez ...............................................................72
Hardver GYIK ...............................................................................................................73
Szoftveres GYIK ...........................................................................................................75
Függelékek
A beépített modem megfelelősége.........................................................................78
Általános áttekintés ....................................................................................................... 78
Nyilatkozat a hálózati kompatibilitással kapcsolatban ..................................... 79
Nem hangberendezések ............................................................................................. 79
A Federal Communications Commission nyilatkozata .....................................82
FCC rádiófrekvenciás sugárzásterhelési nyilatkozat ..........................................83
Figyelmeztetés a CE jelzés használatával kapcsolatban ...................................83
Vezeték nélküli működési csatorna különböző területeken ...........................84
Korlátozott vezeték nélküli frekvenciasávok Franciaországban .................... 84
UL biztonsági tudnivalók ............................................................................................. 86
Követelmény a tápellátás biztonságával kapcsolatban ....................................87
TV-Tunerre vonatkozó felhívás (csak bizonyos modelleken) ..........................87
REACH ................................................................................................................................. 87
Macrovision Corporation termékkel kapcsolatos megjegyzés ...................... 87
Halláskárosodás megelőzése ..................................................................................... 87
Notebook PC-hez E-kézikönyv
5
Page 6
Skandináv országokra vonatkozó gyelmeztetések a lítiummal
kapcsolatban (lítium-ion akkumulátorokra vonatkozóan) .............................. 88
Biztonsági tudnivalók az optikai meghajtóval kapcsolatban ......................... 89
Bevonattal kapcsolatos gyelmeztetés .................................................................. 89
CTR 21 jóváhagyás
(beépített modemmel rendelkező PC noteszgéphez) ...................................... 90
ENERGY STAR termék ....................................................................................................92
Megfelelés a globális környezetvédelmi szabályozásoknak, és az erre
vonatkozó nyilatkozat ..................................................................................................92
ASUS újrahasznosítási program / Visszavételi szolgáltatás ............................. 93
Egyszerűsített EU megfelelőségi nyilatkozat ........................................................93
6
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 7

A kézikönyvről

A kézikönyv tájékoztatást nyújt a Notebook PC hardver- és szoftverjellemzőiről, a következő fejezetekbe szervezve:
1. fejezet: A hardver üzembe helyezése
Ez a fejezet a Notebook PC hardverkomponenseit írja le.
2. fejezet: A Notebook PC használata
Ez a fejezet elmagyarázza, hogyan használja a Notebook PC különféle részeit.
3. fejezet: A Chromebook használata
Ez a fejezet a Chromebook használatát mutatja be.
Tanácsok és GYIK
Ez a fejezet tanácsokat, illetve hardverrel valamint szoftverrel kapcsolatos GYIK-ről ad tájékozódást, amire a Notebook PC karbantartása és egyszerűbb problémáinak megoldása során hivatkozhat.
Függelékek
Ez a szakasz felhívásokat és biztonsági nyilatkozatokat tartalmaz a Notebook PC-vel kapcsolatosan.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
7
Page 8

A kézikönyvben felhasznált konvenciók

Ebben a kézikönyvben a fontos információk kiemeléséhez az üzenetek a következőképpen jelennek meg:
FONTOS! Ez az üzenet létfontosságú információt tartalmaz, amelyet a feladat végrehajtásához kötelezően be kell tartani.
MEGJEGYZÉS: Ez az üzenet kiegészítő információt és tippeket tartalmaz, amelyek segítséget nyújtanak a feladatok végrehajtásához.
FIGYELEM! Ez az üzenet fontos információt tartalmaz, amelyet be kell tartani a biztonság érdekében, miközben bizonyos feladatokat végeznek el, nehogy
megsérüljenek a Notebook PC adatai és részegységei.
Tipográa
Félkövér = Kötelezően kijelölendő menüt vagy elemet jelöl.
Dőlt
= Ez a hivatkozásként használható fejezeteket mutatja a
kézikönyvben.
8
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 9

Biztonsági óvintézkedések

A Notebook PC használata

Ez a Notebook PC kizárólag 5°C (41°F) és 35°C (95°F) közötti hőmérsékleten használható.
Tekintse meg a Notebook PC alján lévő besorolási címkét és győződjön meg arról, hogy a hálózati adapter megfelel az értéknek.
Ne hagyja a Notebook PC-t az ölében vagy bármely testrészén, hogy elkerülje a forró készülék miatti kényelmetlenséget vagy sérülést.
Ne használjon sérült tápkábelt, kiegészítőt vagy más perifériát a Notebook PC-vel.
Ne szállítsa vagy fedje le a Notebook PC-t BEKAPCSOLT állapotban olyan anyagokkal, amelyek akadályozzák a szellőzést.
Ne tegye a Notebook PC-t labilis vagy egyenetlen munkafelületre.
A Notebook PC-t átbocsáthatja a repülőtéri átvilágító berendezéseken (futószalagra helyezve), azonban ne tegye ki kézi és egyéb mágneses detektoroknak.
Vegye fel a kapcsolatot légitársaságával az igénybe vehető fedélzeti szolgáltatásokat, illetve a Notebook PC repülés közben történő használatával kapcsolatos korlátozásokat illetően.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
9
Page 10

A Notebook PC gondozása

A Notebook PC tisztítása előtt húzza ki a hálózati tápkábelt és vegye ki az akkumulátor egységet (ha tartalmaz ilyet). Törölje le súrolószert nem tartalmazó tisztítószerrel és néhány csepp meleg vízzel megnedvesített, tiszta cellulózszivaccsal vagy szarvasbőrrel. A felesleges nedvességet száraz kendővel törölje le a Notebook PC felületéről.
Ne használjon erős oldószert, mint például hígítót, benzint vagy egyéb vegyszert a Notebook PC felületén vagy annak közelében.
Ne tegyen tárgyakat a Notebook PC tetejére.
Ne tegye ki a Notebook PC-t erős mágneses vagy elektromos mezőknek.
Ne tegye ki a Notebook PC-t folyadéknak, esőnek vagy nedvességnek, vagy ne használja azok közelében.
Ne tegye ki a Notebook PC-t poros környezetnek.
Ne használja a Notebook PC-t, ha gázszivárgás van a közelben.
10
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 11

Megfelelő selejtezés

NE dobja ki a Notebook PC-t a háztartási szeméttel. Ezt a terméket az alkatrészek újrahasználása és újrahasznosítás céljából készült. Az áthúzott kerekes szeméttárolót ábrázoló jelzéssel ellátott terméket (elektromos és elektronikus berendezéseket, valamint a higanytartalmú cellás elemet) nem szabad háztartási szemétként kezelni. Az elektronikus termékek elhelyezését illetően tájékozódjon a helyi hatóságoknál.
Ne dobja ki az akkumulátort a háztartási hulladékkal együtt. Az áthúzott kerekes szeméttárolót ábrázoló jelzés azt jelenti, hogy az akkumulátort tilos a háztartási hulladékkal együtt leselejtezni.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
11
Page 12
12
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 13

1. fejezet: A hardver üzembe helyezése

1. fejezet: A hardver üzembe helyezése
Notebook PC-hez E-kézikönyv
13
Page 14

Ismerkedés a Notebook PC-vel

Felülnézet

MEGJEGYZÉS:
térségenként eltérő lehet. A Notebook PC típusától függően a számítógép
megjelenése is eltérő lehet.
A billentyűzet elrendezése országonként vagy
14
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 15
Mikrofonrendszer
A mikrofonrendszer visszhang-kioltással, zajelnyomással és sugáralakítás funkciókkal rendelkezik a jobb beszédhang­felismerés és hangrögzítés érdekében.
Kamera jelzőfény
A kamera kijelzője olyankor világít, amikor a beépített kamera használatban van.
Kamera
A beépített kamera képek, illetve videók készítését teszi lehetővé a Notebook PC-n.
Billentyűzet
A billentyűzet teljes méretű, QUERTZ billentyűket tartalmaz kényelmes mélységérzettel. Funkcióbillentyűkkel is rendelkezik, amelyek segítségével gyorsan elérheti a Windows®-t és vezérelheti a multimédia funkciókat.
360º-ban álítható érintőképernyő(μόνο σε επιλεγμένα μοντέλα)
A Notebook PC érintőképernyőjének helyzetét 360º-os szögben lehet állítani. Ez a szolgáltatás lehetővé teszi, hogy eszközét gyorsan Notebook PC-ből érintőfunkciós táblagéppé alakítsa át.
Ez a nagy felbontású érintőpaneles kijelzőpanel kiváló képet biztosít fotók, videók és egyéb multimédia fájlok megtekintéséhez a Notebook PC-n. Ezenkívül lehetővé teszi a működtetését érintőmozdulatok segítségével.
MEGJEGYZÉSEK:
• További részletekért a Notebook PC tábalgéppé történő átalakítását illetően, tekintse meg a kézikönyvnek A kijelzőpanel elforgatása című részét.
• Azérintőképernyőspanellehetővétesziatartozékként
kapott toll használatát.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
15
Page 16
Billentyűzet
A billentyűzet teljes méretű, QUERTZ billentyűket tartalmaz kényelmes mélységérzettel. Lehetővé teszi a funkcióbillentyűk
használatát, és vezérli az egyéb multimédia funkciókat.
MEGJEGYZÉS: A billentyűzet típusonként és területenként eltérő
lehet.
Érintőpad
Az érintőpad a képernyőn történő navigáláshoz összetett mozdulatok használatát teszi lehetővé a magától értetődő felhasználói élmény érdekében. Hagyományos egér funkcióit is szimulálja.
MEGJEGYZÉS: További részletekért tekintse meg a kézikönyv Az érintőpadon végzett mozdulatok című részét.
16
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 17

Alulnézet

MEGJEGYZÉS: A modelltől függően a számítógép aljának megjelenése
eltérő lehet.
FIGYELEM! A Notebook PC alja erősebben felmelegedhet a használat
során vagy az akkumulátor egység töltése közben. Ha a Notebook PC-n
dolgozik, ne tegye olyan felületre, amely eltakarhatja a szellőzőnyílásokat.
FONTOS! Az akkumulátor működési ideje a Notebook PC használati jellemzőitől és műszaki adataitól függ. Az akkumulátor egységet nem
lehet szétszerelni.
Audió hangszórók
Az audió hangszórókkal az Notebook PC közvetlenül saját maga is lejátszhatja a hangot. Az audió szolgáltatások szoftver által vezéreltek.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
17
Page 18

Jobb oldal

Hangerő gomb
Ez a gomb növeli vagy csökkenti Notebook PC hangerejét.
USB 3.0 port
Ez a Universal Serial Bus 3.0 (USB 3.0) csatlakozó akár 5 Gbit/s adatátviteli sebességet kínál és visszamenőleg kompatibilis az USB 2.0 szabvánnyal.
18
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 19
USB C típusú/DisplayPort/Tápfeszültség (DC) bemeneti kombinált csatlakozó
Ez az USB (Universal Serial Bus) C típusú csatlakozó akár 5 Gbit/ s adatátviteli sebességet kínál és visszamenőleg kompatibilis az USB 2.0 szabvánnyal. C típusú USB-adapterrel egy külső kijelzőhöz csatlakoztathatja a Notebook PC-t. Ehhez az aljzathoz csatlakoztassa a mellékelt tápfeszültség-adaptert az akkumulátor töltéséhez és a Notebook PC árammal történő ellátásához.
MEGJEGYZÉS: A port adatátviteli sebessége típusonként eltérhet.
FIGYELEM! A hálózati adapter felforrósodhat a tartós
használattól. Ne takarja le az adaptert és tartsa távol a testétől, ha az elektromos hálózathoz csatlakozik.
FONTOS! Alacsony feszültségű áramforráson keresztül hosszabb ideig tarthat teljesen feltölteni a Notebook PC-t. Kizárólag a mellékelt tápfeszültség-adaptert használja az akkumulátor töltéséhez és a Notebook PC árammal történő ellátásához.
Kensington® biztonsági nyílás
A Kensington® biztonsági nyílás lehetővé teszi a Notebook PC rögzítését Kensington® típusú Notebook PC biztonsági termékek segítségével.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
19
Page 20

Bal oldal

Power gomb
Nyomja meg az üzemkapcsolót a Notebook PC be-, illetve kikapcsolásához. A főkapcsoló gombot is használhatja a Notebook PC alvó vagy hibernált módba helyezéséhez, illetve alvó vagy hibernált módból történő felébresztéséhez.
Ha a Notebook PC nem reagál, nyomja meg és tartsa lenyomva a főkapcsoló gombot körülbelül négy (4) másodpercig, amíg a Notebook PC kikapcsolódik.
Kétszínű akkumulátortöltés jelzőfény
A kétszínű LED mutatja az akkumulátor töltési állapotát. A részleteket lásd az alábbi táblázatban:
20
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 21
Szín Állapot
Folyamatos fehér Az Notebook PC áramforráshoz
csatlakozik, tölti az akkumulátort és az akkumulátor töltésszintje 95% és 100% közötti.
Folyamatos narancssárga
Az Notebook PC áramforráshoz csatlakozik, tölti az akkumulátort és az akkumulátor töltésszintje kevesebb mint 95%.
Villogó narancssárga
A Notebook PC akkumulátorról üzemel és az akkumulátor töltésszintje kevesebb mint 10%.
Jelzőfények KI A Notebook PC akkumulátorról
üzemel és az akkumulátor töltésszintje 10% és 100% közötti.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
21
Page 22
USB C típusú/DisplayPort/Tápfeszültség (DC) bemeneti kombinált csatlakozó
Ez az USB (Universal Serial Bus) C típusú csatlakozó akár 5 Gbit/ s adatátviteli sebességet kínál és visszamenőleg kompatibilis az USB 2.0 szabvánnyal. C típusú USB-adapterrel egy külső kijelzőhöz csatlakoztathatja a Notebook PC-t. Ehhez az aljzathoz csatlakoztassa a mellékelt tápfeszültség-adaptert az akkumulátor töltéséhez és a Notebook PC árammal történő ellátásához.
MEGJEGYZÉS: A port adatátviteli sebessége típusonként eltérhet.
FIGYELEM! A hálózati adapter felforrósodhat a tartós
használattól. Ne takarja le az adaptert és tartsa távol a testétől, ha az elektromos hálózathoz csatlakozik.
FONTOS! Alacsony feszültségű áramforráson keresztül hosszabb ideig tarthat teljesen feltölteni a Notebook PC-t. Kizárólag a mellékelt tápfeszültség-adaptert használja az akkumulátor töltéséhez és a Notebook PC árammal történő ellátásához.
22
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 23
USB 3.0 port
Ez a Universal Serial Bus 3.0 (USB 3.0) csatlakozó akár 5 Gbit/s adatátviteli sebességet kínál és visszamenőleg kompatibilis az USB 2.0 szabvánnyal.
MicroSD kártyanyílás
Ez a ASUS Tablet egy darab beépített memóriakártya olvasó nyílással rendelkezik, amely támogatja az microSD, microSDHC és microSDXC memóriakártya formátumot.
Fejhallgató/Headset csatlakozóaljzat
Ez az aljzat aktív hangszórók vagy fejhallgató csatlakoztatásához való. Ezen az aljzaton keresztül headsetet is csatlakoztathat.
MEGJEGYZÉS: ez a port nem támogatja a három vezetőjű 3,5 mm-es mikrofon használatát.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
23
Page 24
24
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 25

2. fejezet: A Notebook PC használata

2. fejezet: A Notebook PC használata
Notebook PC-hez E-kézikönyv
25
Page 26

Első lépések

Töltse fel a Notebook PC-t

A. Csatlakoztassa az AC hálózati tápkábelt az AC-DC hálózati
adapterhez.
B. Csatlakoztassa a DC tápkábel dugóját a Notebook PC
tápfeszültség (DC) bemenetéhez.
C. Csatlakoztassa a tápfeszültség adaptert egy 100V-240V hálózati
aljzatba.
Töltse a Notebook PC-t 3 órán át, mielőtt használatba venné.
MEGJEGYZÉS: Típustól függően a számítógép előlapjának megjelenése eltérő lehet.
FONTOS!
A tápfeszültség adapter adatai:
• Bemeneti feszültség: 100-240 V~
• Bemenetifrekvencia:50-60Hz
• Névleges kimeneti áramerősség: 3A (45W)
• Névlegeskimenetifeszültség:15V
26
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 27
FONTOS!
• KeressemegaNotebookPCbemeneti/kimenetibesorolásicímkéjét
és győződjön meg arról, hogy megfelel a hálózati adapter bemeneti/ kimeneti értékeinek. Előfordulhat, hogy egyes Notebook PC típusok egynél több minősítésű kimeneti árammal rendelkeznek az elérhető SKU alapján.
• Győződjön meg arról, hogy a Notebook PC csatlakozik a hálózati
adapterhez, mielőtt első alkalommal bekapcsolná. Nyomatékosan
ajánljuk, hogy földelt fali csatalkozóaljzatot használjon, amikor a Notebook PC-t az elektromos hálózatról működteti.
• AkonnektoraNotebookPCközelébenlegyenéskönnyenelérhető
legyen.
• ANotebookPChálózatiáramellátásróltörténőleválasztásáhozhúzza
ki a Notebook PC-t a konnektorból.
FIGYELEM!
A Notebook PC akkumulátorával kapcsolatban olvassa el alábbi óvintézkedéseket:
• AzeszközbenlévőakkumulátortkizárólagazASUSáltaljóváhagyott
szakemberek távolíthatják el (csak nem eltávolítható akkumulátorok esetén).
• Azeszközbenlévőakkumulátoreltávolításvagyszétszerelésesetén
tűz vagy vegyi égés kockázatát rejti.
• AzÖnbiztonságaérdekébentartsabeagyelmeztetőcímkék
utasításait.
• Anemmegfelelőakkumulátorhasználatarobbanásveszélyes.
• Nedobjatűzbe.
• SohanekíséreljemegrövidrezárniaNotebookPCakkumulátorát.
• Sohanekíséreljemegszétszerelni,illetveújraösszeszerelniaz
akkumulátort (csak nem eltávolítható akkumulátorok esetén).
• Szivárgáseseténnefolytassaahasználatát.
• Azakkumulátortésrészegységeitmegfelelőenkellújrahasznosítani,
illetve elhelyezni.
• Azakkumulátortésazegyébkisméretűrészegységekettartsatávol
gyermekektől.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
27
Page 28
Emelje meg a kijelzőpanel kinyitásához, és ezután a Notebook PC automatikusan bekapcsol
MEGJEGYZÉS: A Notebook PC be- és kikapcsolásához a főkapcsoló
gombot is megnyomhatja.
28
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 29

Érintőképernyő-mozdulatok és érintőpad

A mozdulatok lehetővé teszik a programok indítását és a Notebook PC beállításainak elérését. Az érintőképernyőn és érintőpadon végzett
kézmozdulatokat illetően tekintse meg az alábbi ábrákat.
MEGJEGYZÉS:
• Azalábbiképernyőképekkizárólaghivatkozáscéljátszolgálják.A
érintőképernyő-panel megjelenése típustól függően eltérhet.
• Azérintőképernyőcsakegyestípusokonelérhető.

Kézmozdulatok használata az érintőképernyős panelen

A mozdulatok lehetővé teszik a programok indítását és a Notebook PC beállításainak elérését. A funkciók aktiválása a Notebook PC érintőképernyőjén végzett, következő kézmozdulatokkal lehetséges.
Érintés Kettős érintés
Érintsen meg egy elemet a kijelöléséhez és indításához.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Duplán érintse meg a szövegtömböt a kijelöléséhez.
29
Page 30
Érintés és tartás Húzza el jobbra vagy balra
Érintsen meg és tartson egy elemet, amíg meg nem jelenik egy menü (ha elérhető), majd a menüben megérintheti a kívánt műveletet.
Húzza el jobbra vagy balra, hogy hátra és előre lépegessen a webes böngészési előzmények között.
Alsó szél elhúzása Csípés vagy nyújtás
Húzza felfelé az ujját a kijelző alsó szélétől az automatikusan elrejtett polc be-, illetve kikapcsolásáshoz.
30
Két ujjal csípje össze vagy húzza szét a kijelzőt a kicsinyítéshez, illetve nagyításhoz.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 31

Az érintőpad használata

Az egérmutató mozgatása
Megérintheti vagy bárhova kattinthat az érintőpadon a mutatója aktiválásához, majd csúsztassa az ujját az érintőpadon a képernyőn lévő mutató mozgatásához.
Vízszintes csúsztatás
Függőleges csúsztatás
Átlós csúsztatás
Notebook PC-hez E-kézikönyv
31
Page 32
Egyujjas mozdulatok
Érintés/Dupla érintés
• Érintse meg a kívánt alkalmazást a kijelöléséhez.
• Duplán érintsen meg egy alkalmazást az indításához.
• Duplánérintsenmegegyaktívképernyőt,hakisvagynagy
méretűre szeretné állítani a kijelzőpanelen.
Elhúzás
Duplán érintsen meg egy elemet, majd ugyanazzal az ujjával csúsztassa el anélkül, hogy felemelné az ujját az érintőpadról. Emelje fel az ujját az érintőpadról, hogy az elemet az új helyen elhelyezze.
32
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 33
Kétujjas mozdulatok
Érintés
Érintse meg az érintőpadot két ujjal a jobb egérrel történő kattintás szimulálásához.
Kétujjas görgetés (fel/le) Kétujjas görgetés (balra/jobbra)
Csúsztassa két ujját a felfelé vagy lefelé görgetéshez.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Csúsztassa két ujját a balra vagy jobbra görgetéshez.
33
Page 34
Elhúzás
Jelöljön ki egye elemet, majd nyomja meg és tartsa lenyomva a bal oldali kattintógombot.A másik ujját csúsztassa az érintőpadon, hogy az elemet áthelyezze, majd engedje el a gombot az új helyen.
34
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 35
Három ujjal végzett mozdulatok
Elhúzás balra vagy elhúzás jobbra
Ha a böngészőprogramban több lapot nyitott meg, húzza három ujját balra vagy jobbra, hogy a lapok között váltson.
Elhúzás lefelé
Húzza lefelé az ujját a kijelzőn, ha szeretné áttekinteni a Chromebookon megnyitott összes alkalmazást.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
35
Page 36

A billentyűzet használata

A Notebook PC következő gyorsbillentyűit programok és funkciók elindítására használhatja a Chromebook használata közben.
Visszalép az előző oldalra
A következő oldalra lép
Újratölti az aktuális weboldalt
A teljes képernyős üzemmódot aktiválja az aktuálisan megnyitott képernyő esetében
A következő ablakra vált
Csökkenti a kijelző fényerejét
Növeli a kijelző fényerejét
Turns o the speaker volume
Csökkenti a hangszóró hangerejét
Növeli a hangszóró hangerejét
Aktiválja a keresődobozt
36
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 37

A kijelzőpanel elforgatása

A Notebook PC kijelzőpanelje 360 fokban elforgatható. A kijelzőpanelt az alábbi ábrának megfelelően állíthatja be.
360 fokban állítható
Notebook PC mód
Állvány mód
Sátor mód
táblagép mód
MEGJEGYZÉS: a kijelző Állvány, Sátor és Tablet módba forgatása letiltja a billentyűzetet és érintőpadot.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
37
Page 38
38
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 39

3. fejezet: A Chromebook használata

Notebook PC-hez E-kézikönyv
39
Page 40

Üzembe helyezés

Amikor először bekapcsolja a Notebook PC-t, végezze el az alábbi lépéseket a Chromebook kongurálásához:
1. Nyomja meg a főkapcsoló gombot a Notebook PC-n. Várjon néhány percet, amíg a beállítás képernyő megjelenik.
2. A beállítások képernyőn válassza ki a kívánt opciót a következő elemek melletti lenyíló menüből:
• Selectyourlanguage(Válasszonnyelvet)
• Selectyourkeyboard(Válasszonbillentyűzetet)
• Selectanetwork(Hálózatválasztása)
Ha végzett, kattintson a Continue (Folytatás) gombra, vagy
érintse meg a gombot.
3. Olvassa el gyelmesen a Chrome OS Terms (Chrome OS
használati feltételeit), majd válassza ki az Accept and Continue (Elfogadom és folytatás) elemet.
4. A következő bejelentkező képernyőn adja meg Google-ókja E-mail és Password (Jelszó) adatait. Ha nem rendelkezik Google­ókkal, létrehozhat egyet, ha a create a Google Account (Google-fók létrehozása) hivatkozásra kattint.
Ha mellőzni kívánja ezt a bejelentkezési folyamatot, a folytatáshoz
a browse as Guest (böngészés vendégként) elemre is kattinthat.
5. A telepítés befejeződése után elindul a böngészőprogram, és elkezdheti használni a Chromebookot.
40
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 41

Bejelentkezési terület

Miután bekapcsolta a Notebook PC-t, megjelenik a bejelentkezési képernyő, így eldöntheti, hogy a következő opciók melyikével kíván dolgozni a Chromebookon:
FONTOS! Győződjön meg arról, hogy van internet-kapcsolata, mielőtt az alábbi bejelentkezési lehetőségek közül választana.

Böngészés vendégként

Ezt az opciót arra az esetre ajánljuk, ha egyszerűen online kíván böngészni, vagy másoknak engedi meg, hogy hasnzáljék a Notebook PC-t. A letöltött fájlok, böngészési előzmények és sütik törlődnek, amint vendégként kijelentkezik.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
41
Page 42
Felhasználói ók
Ezzel az opcióval hozzáférhet a Chromebookon rendelkezésre álló alkalmazásokhoz és egyéb programokhoz, illetve elmentheti a letöltött fájlokat, alkalmazásokat és böngészési előzményeket közvetlenül a felhasználói ókjába.
Bejelentkezés felhasználói ókjába
Válassza ki a használni kívánt felhasználói ókot, majd gépelje be jelszavát a enter password (jelszó megadása) mezőbe.
Felhasználói ók hozzáadása
Kövesse az alábbi lépéseket, ha új felhasználói ókot kíván hozzáadni:
1. Kattintson az Add user (Felhasználó hozzáadása) elemre vagy érintse meg ezt az elemet a bejelentkezési terület alsó részén.
2. A következő képernyőn adja meg az újonnan hozzáadni kívánt felhasználói ók E-mail és Password (Jelszó) adatait. E-mail ókjának Gmailnek kell lennie. Új Google-ók létrehozásához kattintson a create a Google Account (Google-ók létrehozása) hivatkozásra, vagy érintse meg a hivatkozást.
3. Kattintson a Sign in (Bejelentkezés) gombra, vagy érintse meg a gombot.
42
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 43

Az asztal használata

Alkalmazáslista

Kezdjen el dolgozni a Notebook PC-n azon alkalmazások indításával, amelyek felhasználói ókjába történő bejelentkezés után válnak elérhetővé. Ezek az alkalmazások számos funkciót tesznek lehetővé, amelyek segítenek maximálisan kihasználni a Notebook PC szolgáltatásait.
Az alkalmazáslista elindításához kattintson a ikonra vagy érintse meg az ikont az indítósávon.
MEGJEGYZÉS: Amikor vendégként böngészik, csak a ikon jelenik meg az indítósávon.
Alkalmazásindító ikonja
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Indítósáv
43
Page 44
Alkalmazások hozzáadása az indítósávhoz
További alkalmazásoknak az indítósávhoz történő hozzáadásához:
1. Kattintson a ikonra, vagy érintse meg az ikont.
2. Jobb gombbal kattintson az indítósávhoz adni kívánt alkalmazásra, majd válassza a Pin to shelf (Rögzítés a polcon) lehetőséget.
Alkalmazások törlése az indítósávról
Az indítósávon jelenleg lévő bármely alkalmazás törléséhez:
1. Jobb gombbal kattintson a törlendő alkalmazásra.
2. Válassza az Unpin (Rögzítés feloldása) lehetőséget.
Az alkalmazások beállításainak kongurálása
Az alkalmazás megjelenésének indítást követő kongurálásához:
1. Jobb gombbal kattintson a kongurálni kívánt alkalmazásra.
2. Válasszon egyet az alábbi lehetőségek közül:
• Openasregulartab(Megnyitásnormálislapként)
• Openaspinnedtab(Megnyitásrögzítettlapként)
• Openaswindow(Megnyitásablakként)
• Openmaximized(Megnyitásteljesméretben)
44
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 45

Állapotsáv

Az állapotsávon egyértelműen láthatók Google felhasználói ókjának adatai. Lehetővé teszi továbbá a Notebook PC beállításainak és jelenlegi felhasználói ókjának módosítását.
állapotsáv
Kattintson ide vagy érintse meg itt a kijelzőt az állapotsáv elindításához
Az állapotsáv indítása
Az állapotsáv elindításához kattintson egy tetszőleges helyre vagy érintsen meg egy helyet az asztal képernyőjének jobb alsó sarkában lévő állapotsávon.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
45
Page 46
Az állapotsávban
Felhasználói ók
Megjeleníti az aktuálisan használt Google felhasználói ókot.
Settings (Beállítások)
Kattintson erre az opcióra vagy érintse meg a Chromebook beállításainak megnyitásához.
Sign out (Kijelentkezés)
Kattintson erre a lehetőségre vagy érintse meg az aktuális felhasználói ókból történő kijelentkezéshez.
Hálózat
Kattintson erre a lehetőségre vagy érintse meg az aktuálisan használt hálózati kapcsolat, az elérhető hálózati kapcsolatok és a hálózati beállítások megtekintéséhez.
Bluetooth
Kattintson erre a lehetőségre vagy érintse meg ezt a lehetőséget a Bluetooth funkció engedélyezéséhez és letiltásához, valamint más Bluetooth-eszközök kezeléséhez.
46
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 47
Hangerő
Húzza a hangerő csúszkát balra vagy jobbra a Notebook PC hangerejének növeléséhez, illetve csökkentéséhez.
Akkumulátor állapota
Ez mutatja a Notebook PC akkumulátorának aktuális töltöttségét százalékban. Kiszámolja továbbá az akkumulátor lemerüléséig, illetve teljes feltöltéséig fennmaradó időt.
Dátum és idő
Kattintson erre a lehetőségre vagy érintse meg a Notebook PC dátum- és időbeállításainak elvégzéséhez.
Chromebook súgó
Kattintson erre a lehetőségre vagy érintse meg a Chromebook súgóközpontjának eléréséhez.
Leállítás
Kattintson erre a lehetőségre vagy érintse meg az aktuális munkamenetből történő kijelentkezéshez és a Notebook PC kikapcsolásához.
Lezárás
Kattintson erre a lehetőségre vagy érintse meg az aktuális munkamenet zárolásához és a bejelentkezési területre történő visszatéréshez.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
47
Page 48

Csatlakozás az internethez

A Chromebook használatához internetkapcsolat szükséges. Csatlakozzon az internethez vezeték nélkül Wi-Fi-kapcsolaton keresztül.

A Wi-Fi kapcsolat engedélyezése

A Wi-Fi kapcsolat engedélyezéséhez:
1. Indítsa el az állapotsávot.
2. Válassza a No Network (Nincs hálózat) > Turn Wi-Fi on... (Wi-Fi
bekapcsolása...) elemet.

Váltás új Wi-Fi hálózati kapcsolatra

Notebook PC-je alapértelmezésképpen az eszköz első beállítása során választott Wi-Fi hálózatot használja. Amennyiben új hálózati kapcsolatot kíván választani, tekintse meg a következőket:
1. Indítsa el az állapotsávot.
2. Válassza ki jelenlegi Wi-Fi hálózati kapcsolatát.
3. Válassza ki új Wi-Fi hálózati kapcsolatát az aktuális hálózatlistáról, majd szükség esetén gépelje be a megfelelő jelszót.
48
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 49

Hálózati kapcsolat hozzáadása

Új hálózati kapcsolat hálózatlistához történő hozzáadásához:
1. Indítsa el az állapotsávot.
2. Kattintson a Settings (Beállítások) elemre, vagy érintse meg.
3. Az Internet Connection (Internetkapcsolat) menü alatt válasssza az Add connection (Kapcsolat hozzáadása) lehetőséget.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
49
Page 50
4. Válassza ki az Add Wi-Fi... (Wi-Fi hozzáadása...) lehetőséget, majd adja meg a szükséges adatokat az új hálózati kapcsolat beállításához.
5. Kattintson a Connect (Csatlakozás) gombra vagy érintse meg, ha ezen az új hálózati kapcsolaton keresztül szeretne kapcsolódni az internethez.
50
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 51

Chrome böngésző

A Chrome böngésző szolgál elsődleges eszközként az online munkához. Az interneten kívül ez a böngésző jeleníti meg a Chromebookon elindított alkalmazások többségét.
A Chrome böngésző elindításához kattintson a elemre vagy érintse meg az indítósávon.
A Chrome böngészőben
Előző és következő weboldal ikonok
Nyomje meg ezeket az ikonokat, hogy az előző vagy a következő weboldalra ugorjon.
Újratöltés
Kattintson erre az elemre vagy érintse meg az aktuális weboldal újratöltéséhez.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
51
Page 52
Fül
A fül egyszerre több weboldal vagy alkalmazás indítását teszi lehetővé Chrome böngészőjében.
Bezárás
Kattintson erre a lehetőségre vagy érintse meg az aktuális lap bezárásához.
Új lap
Kattintson erre a lehetőségre vagy érintse meg, ha egy új lapot szeretne megnyitni a Chrome böngészőben.
Címsor
A címsor az éppen megtekintett lap aktuális elérési útvonalát vagy webes címét mutatja. A címsort a világhálón való keresésre is használhatja, ha begépeli a keresett kifejezést és megnyomja a
gombot.
Könyvjelző
Kattintson erre az elemre vagy érintse meg, ha könyvjelzővel szeretné megjelölni az aktuális weboldalt.
Kisméret/Maximálisméret
Kattintson erre az elemre vagy érintse meg a Chrome böngésző maximális méretben történő megtekintéséhez vagy kis méretre való összecsukásához.
Bezárás
Kattintson erre az elemre vagy érintse meg a Chrome böngésző bezárásához.
Beállítások
Kattintson erre az elemre vagy érintse meg a Chrome böngésző beállításainak testreszabásához.
Görgetősáv
Mozgassa ezt a sávot fel és le a weboldal felfelé, illetve lefelé görgetéséhez.
52
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 53

Dokumentumok nyomtatása

A Chromebook nyomtatási funkciójának használatával fájlokat menthet PDF formátumban, vagy nyomtatott példányokat hozhat létre a Google Cloud Print használatával.

PDF fájlok mentése

A dokumentum PDF formátumban történő mentéséhez:
1. Nyissa meg a nyomtatni kívánt fájlt, majd nyomja meg a
gombot.
2. Válassza ki a módosítani kívánt beállításokat, majd nyomja meg a Print (Nyomtatás) elemet.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
53
Page 54
3. A következő képernyőn kattintson a Save (Mentés) elemre vagy érintse meg, válassza ki, hová szeretné PDF-ként menteni a fájlt, majd írja be a kívánt fájlnevet.
4. Kattintson a Save (Mentés) elemre vagy érintse meg a PDF-fájl kívánt helyen történő mentéséhez és a kilépéshez.
54
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 55

Google Cloud Print

Ha Notebook PC-jén fájlokat kíván kinyomtatni, ezt megteheti a Google Cloud Print szolgáltatással. A Google Cloud Print lehetővé teszi a nyomtatott példányok létrehozását az alábbi kulcsfontosságú hozzávalók használatával:felhőalapú technológia, aktív internetkapcsolat és felhőnyomtatás-képes nyomtató.
Olvassa el a következő információkat a szolgáltatás használatát illetően.
Felhőre felkészített nyomtatók használata
Ha nyomtatója már támogatja a Google Cloud Print funkciót, tekintse meg használati útmutatóját a Notebook PC-vel együtt történő használatát illetően.
A nyomtató kompatibilitását e szolgáltatással a következő hivatkozás révén ellenőrizheti: http://www.google.com/cloudprint/learn
MEGJEGYZÉS: Ha nyomtatója nem szerepel a listán, olvassa el a kézikönyv
Egyszerű nyomtató csatlakoztatása a Google Cloud Print szolgáltatáshoz
című fejezetét.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
55
Page 56
Egyszerű nyomtató csatlakoztatása a Google Cloud Print szolgáltatáshoz
Az egyszerű nyomtatók olyan nyomtatók, amelyek automatikusan nem támogatják a Google Cloud Print szolgáltatást és ezért kézzel kell beállítani őket a Google-lal való használathoz.
Ahhoz, hogy egyszerű nyomtatót használhasson a Notebook PC-vel, a nyomtatót a Google Cloud Print szolgáltatáshoz egy kompatibilis Windows® számítógépen keresztül kell csatlakoztatnia.
FONTOS!
• Győződjönmegarról,hogyWindows®XPvagyújabbrendszertfuttat
a számítógépen. Ha Windows® XP rendszert használ, győződjön meg arról, hogy a Windows XP Service Pack 3 (SP3) már telepítve van.
• TelepíteniekellanyomtatótakompatibilisWindows®számítógépen,
mielőtt először csatlakoztatná a Google Cloud Print szolgáltatáshoz.
• Győződjönmegarról,hogyaszámítógépretelepítvevanaGoogle
Chrome böngésző.
56
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 57
Egyszerű nyomtatóknak a Google Cloud Print szolgáltatáshoz történő csatlakoztatásához:
1. Csatlakoztassa a kívánt nyomtatót a számítógéphez, majd kapcsolja be mindkét eszközt.
FONTOS! Győződjön meg arról, hogy nyomtatója a számítógépen telepítve van, mielőtt a következő lépésekkel folytatná.
2. Csatlakoztassa számítógépét az internethez, majd nyissa meg Google Chrome böngészőjét.
3. Kattintson a > Settings (Beállítások) elemre.
4. Kattintson a Show advanced settings... (Speciális beállítások mutatása...) elemre.
5. Görgessen lefelé a Google Cloud Print elemre, majd kattintson a Manage (Kezelés) elemre.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
57
Page 58
6. A Classic Printers (Egyszerű nyomtatók) alatt kattintson az Add printers (Nyomtatók hozzáadása) elemre.
7. Lépjen be Google-ókja segítségével.
8. A következő képernyőn kattintson azon nyomtatóra, amelyet a Google Cloud Print szolgáltatáshoz kíván csatlakoztatni, majd kattintson az Add printer(s) (Nyomtató(k) hozzáadás) elemre.
9. A következő képernyő jelenik meg, ha sikeresen elvégezte a nyomtató beállítását a Google Cloud Print szolgáltatással történő használatra.
58
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 59
A Google Cloud Print használata nyomtatáshoz
Ha sikeresen csatlakoztatta nyomtatóját a Google Cloud Print szolgáltatáshoz, elkezdhet fájlokat nyomtatni a Notebook PC-ről a következő eljárások használatával:
1. Nyissa meg a nyomtatni kívánt fájlt, majd nyomja meg a
gombot.
2. A Destination (Cél) opcióm alatt kattintson a Change... (Módosítás...) elemre.
3. Válassza ki a használni kívánt nyomtatót a regisztrált nyomtatók listáján a Google Cloud Print részben.
4. Kongurálja azokat a további nyomtatási beállításokat, amelyeket esetlegesen használni szeretne, majd kattintson a Print (Nyomtatás) elemre, vagy érintse meg ezt az elemet.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
59
Page 60

Fájlok kezelése

Fájlokat kezelhet és tárolhat a Notebook PC-n a Files (Fájlok) alkalmazás és a Google Drive alkalmazás használatával.
Ezen alkalmazások használatával különböző fájlokat (pl. dokumentumok, képek, hangfájlok és videók) tárolhat és szerkeszthet, amikor a Notebook PC-n dolgozik. Ezeket a fájlokat a Google Drive felhőtároló rendszeren keresztül is mentheti és elérheti.

Files (Fájlok) alkalmazás

A Files (Fájlok) alkalmazás a Notebook PC-re letöltött fájlok megtekintése mellett lehetővé teszi a Google Drive-on tárolt fájlok megtekintését is. Az összes, Notebook PC-hez csatlakoztatott külső eszközt is mutatja.
A Fájlok alkalmazás elindításához kattintson a > elemre, vagy érintse meg.
A Files (Fájlok) alkalmazásban
60
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 61
Fájlok helye
Ez az oszlop a fájlok jelenleg elérhető helyeit mutatja. Az összes, Notebook PC-hez jelenleg csatlakoztatott külső tárolóeszközt is mutatja.
Keresés
Kattintson a keresés gombra vagy érintse meg a keresőmező engedélyezéséhez. A keresődoboz használatához gépelje be a
keresett fájl nevét, majd nyomja meg a gombot.
Switch to list or grid (Váltás listára vagy rácsra)
Kattintson erre az opcióra vagy érintse meg, ha a fájljait listanézetben vagy rácsnézetben szeretné rendezni.
Kisméret/Maximálisméret
Kattintson erre az elemre vagy érintse meg a Chrome böngésző maximális méretben történő megtekintéséhez vagy kis méretre való összecsukásához.
Bezárás
Kattintson erre az elemre vagy érintse meg a Chrome böngésző bezárásához.
Settings (Beállítások)
Kattintson erre a gombra vagy érintse meg az éppen aktív fájlmentési hely beállításainak testreszabásához.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
61
Page 62
A Notebook PC-n tárolt fájlok elérése
A Files (Fájlok) alkalmazásban lévő Downloads (Letöltések) mappában történik az online letöltött vagy a Notebook PC-n mentett fájlok tárolása.
Ha szeretne hozzáférni ezekhez a fájlokhoz, egyszerűen csak indítsa el a Fájlok alkalmazást, majd válassza a Letöltések mappát, és kattintson a megnyitni kívánt fájlra, vagy érintse meg a fájlt.
Fájlok áthelyezése másik mappába
Ha a Files (Fájlok) alkalmazáson belül fájlokat kíván áthelyezni az egyik helyről a másikra, tekintse meg az alábbi eljárásokat:
1. Nyissa meg a fájl mentési helyét.
2. Jelölje ki az áthelyezni kívánt fájl(oka)t, majd húzza át a fájl(oka)t az új helyre.
62
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 63
Eszközök leválasztása
Annak biztosítására, hogy az eszközök leválasztása a Notebook PC­ről biztonságosan megtörténik, először válassza le őket a Files (Fájlok) alkalmazáson keresztül a következő lépések segítségével:
1. Kattintson a ikonra, vagy érintse meg az ikont > elemre.
2. Jelölje ki a leválasztani kívánt eszközt, majd kattintson a gombra, vagy érintse meg a gombot.
3. Amint a leválasztott eszköz már nem látható a fálok helye oszlopban, kihúzhatja az eszközt a Notebook PC-ből.
Új mappa létrehozása
Ha új mappát kíván létrehozni bármely aktuális mappán belül a Notebook PC-n, tekintse meg az alábbi lépéseket:
1. A Files (Fájlok) alkalmazás képernyőn jelölje ki az új mappa leendő helyét.
2. Nyomja meg a gombot az új mappa
létrehozásához.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
63
Page 64

Google Drive

A Google Drive egy 15 GB-os felhőalapú tárolórendszer, amelyet a Notebook PC-n érhet el Google-ókján keresztül. Lehetővé teszi fájljainak szinkronizálását és eléréést más eszközökön, pl. mobiltelefonon, tábla PC-n és más Notebook PC-n.
Kétféle módon érheti el a Google Drive-ot a Notebook PC-n:a Files (Fájlok) alkalmazáson keresztül, vagy a Google Drive alkalmazás indításával.
A Google Drive indítása a Files (Fájlok) alkalmazáson keresztül
A Google Drive a Files (Fájlok) alkalmazások alatt lehetővé teszi, hogy megtekintese az összes fájlt, amelyet jelenleg a Google Drive-on tárol. Lehetővé teszi továbbá a fájlok gyors áthelyezését a Downloads (Letöltések) mappából a Google Drive-ra.
A Google Drive indításához a Files (Fájlok) alkalmazáson keresztül:
1. Kattintson a ikonra, vagy érintse meg az ikont > elemre.
2. Válassza a Google Drive elemet, hogy megtekintse a rajta jelenleg tárolt összes fájl megtekintéséhez az alábbi kategóriák szerint:
• My Drive - Az összes tárolt fájlt sorolja fel
• Sharedwithme-Felsorolja az összes, más Google-ókról
megosztott fájlt
• Recent-A nemrég megnyitott fájlokat sorolja fel
• Oine-Az összes, oine elérhető fájlt sorolja fel
64
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 65
A letöltések áthelyezése a Google Drive-ra
Alapértelmezés szerint a Notebook PC-re letöltött összes fájl a Files (Fájlok) alkalmazásban van tárolva. A fájlokat áthelyezheti a Google Drive-ra a következő eljárások alkalmazásával:
1. Kattintson a ikonra, vagy érintse meg az ikont > elemre.0
2. Kattintson a Downloads (Letöltések) elemre vagy érintse meg, válassza ki azokat a Google-dokumentumokat, fájlokat vagy mappákat, amelyeket át szeretne helyezni, majd húzza át a kijelölt elemeket a Google Drive mappába.
A Google Drive alkalmazás indítása
A Google Drive alkalmazás elérésével személyre szabhatja a beállításait és maximálisan kihasználhatja a Google Drive-ot.
FONTOS! A Google Drive alkalmazás indítása előtt győződjön meg arról, hogy a számítógép csatlakozik az internethez.
A Google Drive alkalmazás elindításához kattintson a > elemre, vagy érintse meg.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
65
Page 66
A Google Drive alkalmazáson belül
Create/Upload (Létrehozás/feltöltés)
Kattintson erre az opcióra vagy érintse meg, ha egy olyan új fájlt szeretne létrehozni, amely automatikusan a Google Drive-ba lesz mentve, vagy fájlokat, illetve mappákat szeretne feltölteni egy másik helyről a Google Drive-ba.
Fájlok helye
Ez az oszlop a fájlok jelenleg elérhető helyeit mutatja a Google Drive-on belül.
Keresés
Kattintson erre a gombra vagy érintse meg a jelzett fájlnév keresésének elindításához.
66
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 67
Keresődoboz
Gépelje be a Google Drive-on keresett fájl, mappa vagy Google-
dokumentum nevét, majd nyomja meg a gombot,
vagy kattintson a elemre, vagy érintse meg ezt az elemet.
Switch to list or grid (Váltás listára vagy rácsra)
Kattintson erre az opcióra vagy érintse meg, ha a fájljait listanézetben vagy rácsnézetben szeretné rendezni.
Részletek és tevékenység
Kattintson erre az opcióra vagy érintse meg a Google Drive­ók tevékenységnaplójának és a My Drive fájlhely részleteinek megtekintéséhez.
Beállítások
Kattintson erre a gombra vagy érintse meg a Google Drive beállításainak testreszabásához.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
67
Page 68

A Notebook PC alaphelyzetbe állítása

Ha a Chromebookot az alapértelmezett beállításokra kívánja viszaállítani, ezt megteheti a Powerwash segítségével.

A Powerwash használata

FIGYELEM!
• Aműveletvégrehajtásaelőttkészítsenbiztonságimásolatotaz
adatokról.
• ANotebookPC-nhelyilegtároltösszesadattörlésrekerüla
Powerwash használatával. A Google Drive-ókjára és az ilyen ókokkal szinkronizált egyéb adatokra azonban nincs hatással.
1. Indítsa el az állapotsávot, majd válassza a Settings (Beállítások) elemet.
2. Görgessen le, majd kattintson a Show advanced settings... (Speciális beállítások mutatása...) elemre.
68
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 69
3. Kattintson a Powerwash elemre, vagy érintse meg.
4. Amikor a rendszer kéri, kattintson a Restart (Újraindítás) elemre, vagy érintse meg.
5. A következő ablakban kattintson a Powerwash elemre vagy érintse meg a folytatáshoz.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
69
Page 70

A Notebook PC kikapcsolása

A Notebook PC-t az alábbiak műveletek egyikének elvégzésével kapcsolhatja ki:

A Chromebook használata

1. Indítsa el az állapotsávot.
2. Kattintson a ikonra, vagy érintse meg az ikont .

Nyomja meg a főkapcsoló gombot a Notebook PC-n

Ezt az opciót is használhatja a Notebook PC kikapcsolásához, ha lefagyott.
FONTOS! A fontos adatok elvesztésének megakadályozására készítsen biztonsági másolatot az adatairól.
Ehhez nyomja meg a főkapcsoló gombot a Notebook PC-n és tartsa lenyomva legalább négy (4) másodpercig, amíg a Notebook PC kikapcsolódik.

A Notebook PC alvó állapotba helyezése

A Notebook PC alvó módba helyezéséhez nyomja meg egyszer a Főkapcsoló gombot.
70
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 71

Tanácsok és GYIK

Notebook PC-hez E-kézikönyv
71
Page 72

Hasznos tanácsok a Notebook PC-hez

Hogy maximálisan kihasználhassa a Notebook PC funkcióit, fenntarthassa a rendszer teljesítményét és biztonságban tarthassa az adatit, íme néhány hasznos tanács:
• Adatainakvédelméhezhasználjonantivírusszoftvertésfrissítse
rendszeresen.
• Kivévehaelengedhetetlen,nekényszerítseaNotebookPC
leállítását kikapcsoláskor.
• Mindigvégezzenbiztonságimentéstadatirólésnefeledjen
biztonsági másolatot készíteni egy külső adattároló eszközre.
• KerüljeaNotebookPChasználatátrendkívülmagas
hőmérsékletű helyen. Ha hosszabb ideig nem szándékozik használni a Notebook PC-t (pl. legalább egy hónapig), tanácsoljuk az akkumulátor eltávolítását, ha kivehető.
• Válasszaleazösszeskülsőeszközt,ésgyőződjönmegarról,
hogy rendelkezik a következőkkel, mielőtt alaphelyzetbe állítja a Notebook PC-t.
- Adatok biztonsági mentése
- Bejelentkezési azonosító és jelszó
- Internetkapcsolat adatai
72
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 73

Hardver GYIK

1. Sötét pont vagy időnként színes pont jelenik meg a kijelzőn, amikor bekapcsolom a Notebook PC-t. Mi a teendő?
Annak ellenére, hogy ezek a pontok normális esetben megjelennek a kijelzőn, nem befolyásolják a rendszer működését. Ha a hiba továbbra is fennáll és később hatással van a rendszer működésére, vegye fel a kapcsolatot a hivatalos ASUS szervizközponttal.
2. A kijelzőpanel színe és fényereje nem egységes. Hogyan javíthatom ezt ki?
A kijelzőpanel színét és fényerejét befolyásolhatja a Notebook PC szöge és aktuális helyzete. A Notebook PC fényereje és színtónusa típustól függően is eltérhet. A kijelzőpanel megjelenésének módosításához használhatja a funkciógombokat vagy az operációs rendszer megjelenítési beállításait.
3. HogyantudommaximálisranövelniaNotebookPC
akkumulátorának élettartamát?
Megteheti az alábbiakban javasoltak bármelyikét:
• Használjaafunkciógombokatakijelzőfényerejének
beállításához.
• VálasszaleahasználatonkívüliUSB-eszközöket.
• Zárjabeahasználatonkívülialkalmazásokat,különösen
azokat, amelyek sok rendszermemóriát foglalnak.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
73
Page 74
4. Az akkumulátor LED jelzőfény nem világít. Mi lehet a probléma?
• Ellenőrizze,hogymegfelelőencsatlakozik-eahálózati
adapter vagy akkumuklátor egység. Leválaszthatja a hálózati adaptert vagy akkumulátort is, várjon egy percig, majd csatlakoztassa őket újra a konnektorhoz és Notebook PC-hez.
• Haaproblématovábbraisfennáll,akkorvegyefela
kapcsolatot a helyi ASUS szervizközponttal segítségért.
5. Amikor hang- és videofájlokat játszom le, miért nem hallható hang a Notebook PC hangszóróiból?
Megteheti az alábbiakban javasoltak bármelyikét:
• Nyomjamega gombot a hangerő növeléséhez.
• Ellenőrizze,hogynincsenek-enémítvaahangszórók.
• Ellenőrizze,hogynincs-ecsatlakoztatvafejhallgatóa
Notebook PC-hez. Ha igen, akkor húzza ki.
6. Mi a teendő, ha elveszítem a Notebook PC hálózati adapterét, vagy ha az akkumulátor nem működik többé?
Vegye fel a kapcsolatot a helyi ASUS szervizközponttal segítségért.
7. A Notebook PC-n nem lehet megfelelően gépelni, mert az egérmutató állandóan mozog. Mi a teendő?
Győződjön meg arról, hogy semmi se érinti vagy nyomja véletlenül az érintőpadot, amikor a billentyűzeten gépel.
74
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 75

Szoftveres GYIK

1. Amikor bekapcsolom a Notebook PC-t, a bekapcsolt állapotot jelző fény kigyullad, de a meghajtó-tevékenység jelzőfény nem. A rendszer sem töltődik be. Hogyan javíthatom ezt ki?
Megteheti az alábbiakban javasoltak bármelyikét:
• KényszerítseaNotebookPCleállításátazüzemkapcsoló
gomb legalább négy (4) másodpercig tartó lenyomásával. Ellenőrizze, hogy a hálózati adapter és akkumulátor megfelelően csatlakozik-e, majd kapcsolja be a Notebook PC-t.
• Haaproblématovábbraisfennáll,akkorvegyefela
kapcsolatot a helyi ASUS szervizközponttal segítségért.
2. Mi a teendő, ha a képernyőn a következő üzenet jelenik meg? “Remove disks or other media. Press any key to restart. (Vegye ki a lemezeket és egyéb adathordozókat. Nyomjon meg egy gombot az újraindításhoz.)”?
Megteheti az alábbiakban javasoltak bármelyikét:
• VálasszaleazösszescsatlakoztatottUSB-eszközt,majd
indítsa újra a Notebook PC-t.
• Vegyekiazoptikailemeztazoptikailemezmeghajtóból,
majd indítsa újra a rendszert.
• Haaproblématovábbraisfennáll,aNotebookPC
memóriájával lehet probléma. Vegye fel a kapcsolatot a helyi ASUS szervizközponttal segítségért.
3. A Notebook PC az átlagnál lassabban indul és az operáció rendszer is lassú. Hogyan javíthatom ezt ki?
Törölje a nemrég telepített vagy az operációs rendszer csomagjához nem tartozó alkalmazásokat, majd indítsa újra a számítógépet.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
75
Page 76
4. A Notebook PC nem tölti be a rendszert. Hogyan javíthatom ezt ki?
Megteheti az alábbiakban javasoltak bármelyikét:
• Válasszaleazösszescsatlakoztatotteszközt,majdindítsa
újra a Notebook PC-t.
• Haaproblématovábbraisfennáll,akkorvegyefela
kapcsolatot a helyi ASUS szervizközponttal segítségért.
5. Miért nem tud a Notebook PC kilépni alvó vagy hibernált módból?
• Alegutóbbiüzemállapotvisszaállításáhozmegkellnyomnia
az üzemkapcsoló gombot.
• Lehet,hogyarendszerteljesenlemerítetteazakkumulátort.
Csatlakoztassa a hálózati adaptert a Notebook PC-hez, majd a hálózati adaptert dugja egy konnektorba és nyomja meg az üzemkapcsoló gombot.
76
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 77

Függelékek

Notebook PC-hez E-kézikönyv
77
Page 78

A beépített modem megfelelősége

A beépített modemmel felszerelt PC noteszgép megfelel a JATE (Japán), az FCC (USA, Kanada, Korea, Tajvan) és a CTR21 követelményeinek. A beépített modem a 98/482/EK tanácsi határozat szerint rendelkezik a nyilvános kapcsolt távbeszélő­hálózathoz (PSTN) történő pán-európai egyvégződéses kapcsolathoz szükséges jóváhagyással. Az egyes nyilvános kapcsolt távbeszélő-hálózatok közötti különbségek miatt azonban a jóváhagyás önmagában nem jelent feltétel nélküli garanciát arra, hogy a működés minden nyilvános kapcsolt távbeszélő-hálózat végződési pontján sikeres lesz. Probléma esetén mindenekelőtt a berendezés szállítójával lépjen kapcsolatba.

Általános áttekintés

Az Európai Tanács 1998. augusztus 4-i határozata a CTR 21-gyel kapcsolatban az EK hivatalos lapjában jelent meg. A CTR 21 vonatkozik minden nem hang közvetítésére használatos, DTMF tárcsázást alkalmazó végberendezésre, amelyet analóg PSTN (nyilvános kapcsolt távbeszélő-hálózathoz) szándékoznak csatlakoztatni.
A CTR 21 (közös műszaki előírás) előírás a végberendezések analóg nyilvános kapcsolt távbeszélő-hálózathoz történő csatlakoztatására (a hangtelefónia jogos esetének szolgáltatását támogató végberendezések kivételével), amelyben a hálózati címkezelés, ha van ilyen, a kéttónusú többfrekvenciás jelzéssel történik.
78
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 79

Nyilatkozat a hálózati kompatibilitással kapcsolatban

A gyártó által teendő nyilatkozat az értesített testületnek és a szállítónak: „ Ez a nyilatkozat megemlíti azon hálózatokat, amelyekkel a berendezést együttműködésre tervezték és azon értesített hálózatokat is, amelyekben a berendezéssel együttműködési problémák léphetnek fel.”
A gyártó által teendő nyilatkozat a felhasználónak: „Ez a nyilatkozat megemlíti azon hálózatokat, amelyekkel a berendezést együttműködésre tervezték és azon értesített hálózatokat is, amelyekben a berendezéssel együttműködési problémák léphetnek fel. A gyártó köteles továbbá nyilatkozatot csatolni, amelyben tisztázza, hol függ a hálózati kompatibilitás zikai és szoftveres kapcsolók beállításától. Köteles továbbá tanácsolni, hogy a felhasználó lépjen kapcsolatba a szállítóval, ha a berendezést más hálózaton kívánja használni.”
A mai napig a CETECOM értesített testülete több pán-európai jóváhagyást adott ki a CTR 21 alapján. Ennek eredményeként megszülettek Európa első modemjei, amelyek nem igényelnek hatósági engedélyezést minden egyes európai tagállamban.

Nem hangberendezések

Az üzenetrögzítő berendezések és kihangosítható telefonkészülékek megfelelőek lehetnek a modemekkel, faxberendezésekkel, automata tárcsázókkal és riasztórendszerekkel egyetemben. Az olyan berendezések, amelyekben a végpontok közötti hang érthetőségét a törvény szabályozza (pl. mobiltelefonok és vezeték nélküli telefonok is egyes országokban) kivételt képeznek.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
79
Page 80
Az alábbi táblázat a CTR21 szabványt jelenleg alkalmazó országokat tartalmazza.
Ország Alkalmazva További tesztelés
Ausztria1 Igen Nem
Belgium Igen Nem
Cseh Köztársaság Nem Nam alkalmazható
Dánia1 Igen Igen
Finnország Igen Nem
Franciaország Igen Nem
Németország Igen Nem
Görögország Igen Nem
Magyarország Nem Nam alkalmazható
Izland Igen Nem
Írország Igen Nem
Olaszország Egyelőre függőben Egyelőre függőben
Izrael Nem Nem
Lichtenstein Igen Nem
Luxemburg Igen Nem
Hollandia1 Igen Igen
Norvégia Igen Nem
Lengyelország Nem Nam alkalmazható
Portugália Nem Nam alkalmazható
Spanyolország Nem Nam alkalmazható
Svédország Igen Nem
Svájc Igen Nem
Egyesült Királyság Igen Nem
80
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 81
Az információ forrása a CETECOM. Az adatok pontosságáért nem vállalunk felelősséget. Frissebb adatokat tartalmazó táblázatért látogasson el a http://www. cetecom.de/technologies/ctr_21.html weboldalra.
1 Az országos követelmények kizárólag akkor alkalmazandóak, ha a berendezés impulzus-tárcsázást alkalmazhat (a gyártók nyilatkozhatnak a felhasználói útmutatóban, hogy a berendezés kizárólag a DTMF-jeladást támogatja, ami a további tesztelést fölöslegessé teszi).
Hollandiában további tesztelés szükséges a soros kapcsolást és a hívásazonosítást illetően.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
81
Page 82

A Federal Communications Commission nyilatkozata

Ez az eszköz megfelel az FCC Szabályzata 15. fejezetének. A készülék az alábbi feltételek esetén használható::
• Akészüléknemokozhatkárosinterferenciát,és
• Ennekazeszköznekmindenzavartfogadniakell,beleértveanem
kívánatos működést okozó zavarokat is.
A készüléket a Federal Communications Commission (FCC) szabályozása
15. pontjának megfelelően, a B osztályú digitális készülékekre vonatkozó
követelmények és határértékek szerint tesztelték, és azok függvényében megfelelőnek találták. Ezeket a határértékeket úgy állapították meg, hogy megfelelő védelmet nyújtsanak lakóépületekben a káros zavarokkal szemben. Ez a készülék rádiófrekvenciás energiát használ és sugároz ki, ezért amennyiben nem az utasításoknak megfelelően történik a telepítése és használata, úgy a rádiófrekvenciás kommunikációt zavarhatja. Arra azonban nincsen garancia, hogy egy meghatározott felhasználásnál nem fordul elő zavar. Amennyiben a készülék a rádiós és televíziós vételben káros zavart okoz, amelyről a készülék ki-, illetve bekapcsolásával lehet meggyőződni, a felhasználónak meg kell próbálnia elhárítani az alábbi lépések segítségével:
• Avevőantennátállítsamásirányba,vagyhelyezzeát.
• Növeljeatávolságotaberendezésésavevőkészülékközött.
• Aberendezéstmásáramkörhözkapcsolódófalihálózatialjzatba
csatlakoztassa, mint amelyhez a vevőkészülék csatlakozik.
• Kérjensegítségetkereskedőjétőlvagygyakorlottrádió/televízió
szakembertől.
FIGYELEM! Az FCC emissziós korlátozásainak betartása, és a közeli rádió és televízió vételi interferencia megakadályozásának érdekében árnyékolt kábel használata szükséges. Azt tanácsoljuk, hogy kizárólag a mellékelt tápkábelt használják. Csak olyan árnyékolt kábeleket használjon, melyek a készülék kimeneti és bemeneti portjára csatlakoznak. Bármilyen, a felelős fél által nem jóváhagyott módosítás vagy változtatás a felhasználóra vonatkozó üzemeltetési jogosultság elvesztését vonhatja maga után.
(Forrás: 47. Szövetségi Szabályzat 15.193. fejezete, 1993, Washington D.C. Szövetségi Nyilvántartási Hivatal, Nemzeti Archívum és Nyilvántartási Minisztérium, az USA Nemzeti Nyomdája.)
82
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 83

FCC rádiófrekvenciás sugárzásterhelési nyilatkozat

FIGYELMEZTETÉS! A megfelelőségért felelős fél által kifejezetten jóvá nem hagyott
változtatások, illetve módosítások érvényteleníthetik a felhasználó jogkörét, hogy a berendezést működtesse. „Az ASUS ezúton nyilatkozik, hogy az eszközt a 2,4 GHz­es frekvenciasáv 1-11. csatornájában történő használatra korlátozza az USA-ban szabályozott előírt rmware.
Ez a berendezés megfelel az FCC nem szabályozott környezetre vonatkozóan előírt, besugárzási kitettségre vonatkozó határértékeinek. Annak érdekében, hogy továbbra megfeleljenek az FCC rádiófrekvenciás kitettségre vonatkozó követelményeinek, kerüljék az adóantenna közvetlen érintését sugárzás közben. A végfelhasználók kötelesek betartani az adott kezelési utasításokat, hogy megfeleljenek a rádiófrekvenciás kitettségre vonatkozó követelményeknek.

Figyelmeztetés a CE jelzés használatával kapcsolatban

Ez az eszköz megfelel az Európai Bizottság által kiadott Rádió és távközlési végberendezésekről (R&TTE) szóló 1999/5/EK irányelvnek (amelyet 2017-ben a RED 2014/53/EU irányelv vált fel), az Elektromágneses összeférhetőségről szóló 2004/108/EK irányelvnek (amelyet 2016 áprilisában a 2014/30/EU irányelv vált fel), valamint a Kisfeszültségű villamos termékek biztonsági követelményeiről szóló 2006/95/EK irányelvnek (amelyet 2016 áprilisában a 2014/35/EU irányelv vált fel).
A készülék a következő országokban kerül forgalomba:
AT BE BG CH CY CZ DE DK EE ES FI FR GB GR HU IE IT IS LI LT LU LV MT NL NO PL PT RO SE SI SK TR
Notebook PC-hez E-kézikönyv
83
Page 84

Vezeték nélküli működési csatorna különböző területeken

Fészak-amerikai 2.412-2.462 GHz 1-11. csatornák
Japán 2.412-2.484 GHz 1-14. csatornák
Európai ETSI 2.412-2.472 GHz 1-13. csatornák

Korlátozott vezeték nélküli frekvenciasávok Franciaországban

Franciaország egyes területein korlátozhatják a frekvenciasáv használatát. Beltéren a legrosszabb esetben a legnagyobb megengedett sugárzási teljesítmény:
• 10mWateljes2,4GHz-essávban(2400MHz–2483,5MHz)
• 100mWa2446,5MHzés2483,5MHzközöttifrekvenciákesetében
MEGJEGYZÉS: A 10-13. csatornák a 2 446,6 – 2 483,5 MHz-es sávban működnek.
Kevés lehetőség nyílik a kültéri használathoz: magánterületen vagy közéleti személyek magánterületén a használat a Védelmi Minisztérium előzetes engedélyezési eljárásának függvénye, ahol a maximális megengedett teljesítmény 100 mW a 2 446,5–2 483,5 MHz-es sávban. A kültéren, közterületen történő használat nem engedélyezett.
Az alább felsorolt osztályokban a teljes 2,4 GHz-es sávra vonatkozóan:
• Amaximálisengedélyezettteljesítménybeltéren100mW
• Amaximálisengedélyezettteljesítménykültéren10mW
84
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 85
Azon osztályok esetében, ahol a 2 400–2 483,5 MHz-es sáv használata megengedett 100 mW-nál kisebb beltéri, illetve 10 mW kisebb kültéri EIRP mellett:
01 Ain 02 Aisne 03 Allier
05 Hautes Alpes 08 Ardennes 09 Ariège
11 Aude 12 Aveyron 16 Charente
24 Dordogne 25 Doubs 26 Drôme
32 Gers 36 Indre 37 Indre et Loire
41 Loir et Cher 45 Loiret 50 Manche
55 Meuse 58 Nièvre 59 Nord
60 Oise 61 Orne 63 Puy du Dôme
64 Pyrénées Atlantique 66 Pyrénées
67 Bas Rhin
Orientales
68 Haut Rhin 70 Haute Saône 71 Saône et Loire
75 Paris 82 Tarn et Garonne 84 Vaucluse
88 Vosges 89 Yonne 90 Territoire de Belfort
94 Val de Marne
Ez az előírás idővel valószínűleg módosul, lehetővé téve a vezeték nélküli LAN kártya használatát Franciaország nagyobb területén. Kérjük, érdeklődjön az ART­nél a legfrissebb információkért (www.arcep.fr).
MEGJEGYZÉS: az Ön WLAN kártyája kevesebb mint 100 mW, de több mint 10 mW teljesítményt sugároz.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
85
Page 86

UL biztonsági tudnivalók

Előírás az UL 1459 szerint olyan távközlési (telefon-) berendezésekre vonatkozóan, amelyek elektromosan csatlakoznak olyan távközlési hálózathoz, amelynek földhöz viszonyított üzemi feszültsége nem haladja meg a 200 V csúcs, 300 V csúcstól csúcsig és a 105 V RMS értéket, és amelyet az Országos Elektromos Szabályzat (NFPA 70) szerint telepítettek, illetve használnak.
A notebook PC modemjének használata esetén mindig be kell tartani az alapvető biztonsági óvintézkedéseket a tűzveszély, áramütés és személyi sérülés kockázatának csökkentése érdekében, beleértve a következőket:
• NehasználjaanotebookPC-tvíz,pl.fürdőkád,kézmosó,konyhaimosogató
vagy mosdó közelében, nyirkos pincében vagy úszómedence mellett.
• NehasználjaanotebookPC-tvillámlásközben.Avillámlásmiattfennállaz
elektromos áramütés csekély veszélye.
• NehasználjaanotebookPC-tgázszivárgásközvetlenközelében.
Előírás az UL 1642 szerint elsődleges (nem újratölthető) és másodlagos (újratölthető) lítium akkumulátorok használatára vonatkozóan termékek energiaforrásaként. Ezek az akkumulátorok fémes lítiumot vagy lítium ötvözetet vagy lítium iont tartalmaznak és egy, kettő vagy több elektrokémiai cellából állnak sorba, párhuzamosan vagy mindkét módon kötve, amelyek a kémiai energiát villamos energiává alakítják át visszafordíthatatlan vagy visszafordítható kémiai reakció útján.
• NedobjatűzbeanotebookPCelhasználtakkumulátorát,mivel
felrobbanhat. Tekintse meg a helyi szabályozást az esetleges külöleges ártalmatlanítási utasításokat illetően, hogy csökkentse a tűz, illetve robbanás okozta személyi sérülés kockázatát.
• Nehasználjonmáseszközökhöztervezetthálózatiadaptertvagy
akkumulátort, hogy csökkentse a tűz, illetve robbanás okozta személyi sérülés kockázatát. Kizárólag UL jóváhagyással rendelkező és a gyártó vagy hivatalos kereskedők által forgalmazott hálózati adaptert vagy akkumulátort használjon.
86
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 87

Követelmény a tápellátás biztonságával kapcsolatban

PA legfeljebb 6 A névleges áramfelvétellel rendelkező és több mint 3 kg tömegű termékek minimálisan a következő értékű tápkábelt kell használniuk: H05VV-F, 3G, 0,75 mm2 vagy H05VV-F, 2G, 0,75mm2.

TV-Tunerre vonatkozó felhívás (csak bizonyos modelleken)

Megjegyzés kábeltelevízió-rendszer szerelője számára—A kábeltelevízió­elosztórendszert az ANSI/NFPA 7 0 szabvány, illetve a National Electric Code – különösen annak 820.93, Koaxiális kábel külső árnyékoló vezetőjének földelése című szakasza szerint kell földelni, és a szerelés során a koaxiális kábel árnyékolását a kábel épületbe történő belépési pontjánál a földhöz kell forrasztani.

REACH

A gyártás során felhasznált vegyi anyagok nyilvántartásba vételéről, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról szóló REACH (Registration, Evaluation, Authorisation, and Restriction of Chemicals) szabályozási kerettervvel összhangban közzétettük a termékeinkben felhasznált vegyi anyagok listáját az ASUS REACH webhelyén: http://csr.asus.com/english/REACH.htm.

Macrovision Corporation termékkel kapcsolatos megjegyzés

Ezt a terméket olyan szerzőijog-védelmi technológia védi, amelyet az Egyesült Államok bizonyos szabadalmai és a Macrovision Corporation és más jogtulajdonosok tulajdonában lévő egyéb szellemi tulajdoni jogok védenek. Ennek a szerzői jogvédelemnek a használatát a Macrovision Corporation-nek jóvá kell hagynia, és otthoni és más korlátozott felhasználásra vonatkozik, hacsak a Macrovision Corporation nem rendelkezik másképp. A visszafejtés és a szétszerelés tilos.

Halláskárosodás megelőzése

A halláskárosodás megelőzése érdekében ne hallgasson felvételeket hosszú ideig nagy hangerő mellett.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
87
Page 88
Skandináv országokra vonatkozó gyelmeztetések a lítiummal kapcsolatban (lítium-ion akkumulátorokra vonatkozóan)
CAUTION! Danger of explosion if battery is incorrectly replaced. Replace only with the same or equivalent type recommended by the manufacturer. Dispose of used batteries according to the manufacturer’s instructions. (English)
ATTENZIONE! Rischio di esplosione della batteria se sostituita in modo errato. Sostituire la batteria con un una di tipo uguale o equivalente consigliata dalla fabbrica. Non disperdere le batterie nell’ambiente. (Italian)
VORSICHT! Explosionsgefahr bei unsachgemäßen Austausch der Batterie. Ersatz nur durch denselben oder einem vom Hersteller empfohlenem ähnlichen Typ. Entsorgung gebrauchter Batterien nach Angaben des Herstellers. (German)
ADVARSELI! Lithiumbatteri - Eksplosionsfare ved fejlagtig håndtering. Udskiftning må kun ske med batteri af samme fabrikat og type. Levér det brugte batteri tilbage til leverandøren. (Danish)
VARNING! Explosionsfara vid felaktigt batteribyte. Använd samma batterityp eller en ekvivalent typ som rekommenderas av apparattillverkaren. Kassera använt batteri enligt fabrikantens instruktion. (Swedish)
VAROITUS! Paristo voi räjähtää, jos se on virheellisesti asennettu. Vaihda paristo ainoastaan laitevalmistajan sousittelemaan tyyppiin. Hävitä käytetty paristo valmistagan ohjeiden mukaisesti. (Finnish)
ATTENTION! Il y a danger d’explosion s’il y a remplacement incorrect de la batterie. Remplacer uniquement avec une batterie du mêre type ou d’un type équivalent recommandé par le constructeur. Mettre au rebut les batteries usagées conformément aux instructions du fabricant. (French)
ADVARSEL! Eksplosjonsfare ved feilaktig skifte av batteri. Benytt samme batteritype eller en tilsvarende type anbefalt av apparatfabrikanten. Brukte batterier kasseres i henhold til fabrikantens instruksjoner. (Norwegian)
(Japanese)
ВНИМАНИЕ! При замене аккумулятора на аккумулятор иного типа возможно его возгорание. Утилизируйте аккумулятор в соответствии с инструкциями производителя. (Russian)
88
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 89
Biztonsági tudnivalók az optikai meghajtóval kapcsolatban
A lézer biztonságos használatával kapcsolatos információk
Figyelmeztetés a CD-ROM meghajtó
biztonságával kapcsolatban
1. OSZTÁLYÚ LÉZER TERMÉK
FIGYELEM! Az optikai meghajtó lézersugarának való kitettséget megelőzendő, ne
kísérelje meg szétszerelni, illetve saját maga megjavítani az optikai meghajtót. Az Ön biztonsága érdekében vegye fel a kapcsolatot egy szakemberrel segítségért.
Figyelmeztető címke szervizek számára
FIGYELEM! LÁTHATATLAN LÉZERSUGÁRZÁS KIBOCSÁTÁSA NYITOTT ÁLLAPOTBAN.
NE NÉZZEN A FÉNYSUGÁRBA, ÉS NE NÉZZE KÖZVETLENÜL SEMMILYEN OPTIKAI ESZKÖZZEL.
A CDRH előírásai
Az USA Élelmiszeripari és Gyógyszerészeti Hivatalának Center Radiológiai Eszközök és Egészségügyi Központja (CDRH) 1976 augusztus 2-án szabályozást léptetett életbe lézertermékekre vonatkozóan. Ezek a szabályok az 1976. augusztus 1-je után gyártott lézertermékekre vonatkoznak. A megfelelőség kötelező az Egyesült Államokban forgalmazott termékekre vonatkozóan.
FIGYELEM! Az itt vagy a lézertermék üzembe helyezési útmutatójában leírtakon kívüli
más vezérlések vagy beállítások, illetve más folyamatok kivitelezésének alkalmazása veszélyes sugárzást okozhat.
Bevonattal kapcsolatos gyelmeztetés
FONTOS! Az elektromos szigetelés és biztonság érdekében bevonatot vittek fel a
Notebook PC burkolatára azon oldalak kivételével, ahol az IO portok találhatók.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
89
Page 90
CTR 21 jóváhagyás (beépített modemmel rendelkező PC noteszgéphez)
Danish
Dutch
English
Finnish
French
90
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 91
German
Greek
Italian
Portuguese
Spanish
Swedish
Notebook PC-hez E-kézikönyv
91
Page 92
ENERGY STAR termék
Az Energy Star az USA Környezetvédelmi Hivatalának és az USA Energiaügyi Hivatalának közös programja, amely mindenki számára segít pénzt megtakarítani és megvédeni a környezetet energiatakarékos termékek és gyakorlat alkalmazásával.
Valamennyi, ENERGY STAR emblémával ellátott ASUS termék megfelel az ENERGY STAR norma előírásainak, és az energiagazdálkodási funkció alapértelmezésképpen engedélyezett. A monitort és számítógépet úgy állították be, hogy 10, illetve 30 perc üresjárat után automatikusan alvó módba lépjenek. A számítógép felébresztéséhez kattintson az egérrel vagy nyomjon meg egy gombot a billentyűzeten.
További információk az energiagazdálkodásról és a környezet számára nyújtott előnyeiről itt: http://www.energystar.gov/powermanagement. Az ENERGY STAR közös programmal kapcsolatos részletekért pedig látogasson el a http://www. energystar.gov oldalra.
MEGJEGYZÉS:
Az Energy Star NEM támogatott Freedos és Linux alapú termékeken.
Megfelelés a globális környezetvédelmi szabályozásoknak, és az erre vonatkozó nyilatkozat
Az ASUS betartja a termékeinek tervezése és gyártása során alkalmazott zöld tervezési koncepciót, és meggyőződik arról, hogy az ASUS termékek az élettartamuk valamennyi szakasza során megfelelnek a globális környezetvédelmi szabályozásoknak. Ezen kívül az ASUS a szabályozás előírásainak értelmében nyilvánosságra hozza a vonatkozó információkat.
Tekintse meg a http://csr.asus.com/english/Compliance.htm oldalt azon információ-nyilvánosságra hozatal tekintetében, amelyre az ASUS a szabályozások értelmében kötelezett:
Japán JIS-C-0950 anyagnyilatkozatok
EU REACH SVHC
Korea RoHS
92
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Page 93
ASUS újrahasznosítási program / Visszavételi szolgáltatás
Az ASUS újrahasznosítási és visszavételi politikája a környezetvédelem iránti elkötelezettségünk eredménye. Olyan megoldásokat nyújtunk a felhasználók számára, amelyek révén felelősségteljesen újrahasznosíthatják az általunk gyártott készülékeket, akkumulátorokat és egyéb alkatrészeket, illetve a csomagolóanyagokat. A különféle régiókra vonatkozó újrahasznosítási tudnivalókért látogasson el a http://csr.asus.com/ english/Takeback.htm weboldalra.
Egyszerűsített EU megfelelőségi nyilatkozat
Az ASUSTek Computer Inc. ezennel kijelenti, hogy ez az eszköz megfelel az 2014/53/EU sz. irányelv alapvető követelményeinek és egyéb vonatkozó rendelkezéseinek. Az EU megfelelőségi nyilatkozat teljes szövegét a következő weboldalon tekintheti meg: https://www.asus.com/support/.
Az 5150-5350 MHz-es sávban működő Wi-Fi-t beltéri használatra kell korlátozni az alábbi táblázatban felsorolt országokban:
AT BE BG CZ DK EE FR DE IS IE IT EL ES CY LV LI LT LU HU MT NL
NO PL PT RO SI SK TR
FI SE CH UK HR
Notebook PC-hez E-kézikönyv
93
Page 94
94
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Loading...