A készüléket nem szabad több oldalról zárt
térben (pl. könyvszekrényben vagy beépített
fülkében) elhelyezni és működtetni.
A tűzveszély megelőzése érdekében ne
takarja el a készülék szellőzőnyílásait
újságpapírral, terítővel, függönnyel stb.
Ne tegye ki a készüléket nyílt láng
(például égő gyertya) hatásának.
A tűzeset és az áramütés elkerülése
érdekében óvja a készüléket a
rácseppenő és ráfröccsenő víztől, és
soha ne tegyen folyadékkal teli tárgyat –
például virágvázát – a készülékre.
Amíg a tápkábel csatlakozóját nem
húzza ki a hálózati kimenetből, az
egység áram alatt van, még akkor is, ha
ki van kapcsolva.
Az egységet könnyen hozzáférhető
hálózati kimenethez csatlakoztassa.
Amennyiben bármilyen rendellenességet
észlel az egység működésében, azonnal
húzza ki a hálózati csatlakozót a hálózati
kimenetből.
FIGYELEM!
Nem megfelelő típusú elem behelyezése
esetén robbanásveszély állhat fenn.
Az elemeket vagy az elemekkel ellátott
eszközt ne helyezze el olyan helyen, ahol
sugárzó hőnek – például napfénynek vagy
tűznek – vannak kitéve.
Csak beltéri használatra.
Javasolt kábelek
A számítógéphez és/vagy perifériákhoz
való csatlakoztatáskor megfelelően
árnyékolt és földelt kábeleket kell
használni.
Rúdhangsugárzó
Az adattábla a rúdhangsugárzó alján
található.
Az európai vásárlók számára
Megjegyzés a vásárlók számára:
a következő információk csak az
európai uniós irányelveket
alkalmazó országokban
értékesített berendezésekre
érvényesek.
Ezt a terméket a Sony Corporation
gyártotta vagy nevében gyártották.
EU-importőr: Sony Europe B.V.
Az EU-importőrnek szánt vagy az
európai termékmegfelelőséggel
kapcsolatos kérdéseket a gyártó
hivatalos képviselőjének kell küldeni:
Sony Belgium, bijkantoor van Sony
Europe B.V., Da Vincilaan 7-D1, 1930
Zaventem, Belgium.
A Sony Corporation kijelenti, hogy a
berendezés megfelel a 2014/53/EU
irányelvnek.
Az európai uniós megfelelőségi
nyilatkozat teljes szövege a következő
internetcímen található:
http://www.compliance.sony.de/
E rádiós berendezés esetében a
következő országokban korlátozások
vonatkoznak a használatba vételre, illetve
jóváhagyási követelmények tartoznak a
használathoz: BE, BG, CZ, DK, DE, EE, IE,
EL, ES, FR, HR, IT, CY, LV, LT, LU, HU, MT,
NL, AT, PL, PT, RO, SI, SK, FI, SE, UK, IS, LI,
NO, CH, AL, BA, MK, MD, RS, ME, XK, TR:
Az 5150–5350 MHz-es sáv csak beltéri
működtetéshez használható.
Ezt a berendezést tesztelték, és 3 méternél
rövidebb kábel használata esetén az EMC
szabályozásban megállapított
határértéknek megfelelőnek minősítették.
HU
2
Ez a rádiós berendezés az európai uniós
megfelelőségi nyilatkozatban
feltüntetett szoftver jóváhagyott
verziójával/verzióival használható. A
rádiós berendezés által használt
szoftver igazoltan megfelel a 2014/53/
EU irányelv alapvető követelményeinek.
A szoftververziót az alábbi
menüpontban ellenőrizheti: [System
Information] ( [Setup] – [Advanced
Settings] – [System Settings]).
Internetkapcsolat és IP-cím
Az olyan műszaki adatok, mint az IP-cím
[vagy az eszköz adatai] akkor
szükségesek, amikor az eszköz
szoftverfrissítés vagy egy külső fél
szolgáltatásainak igénybevétele
céljából kapcsolódik az internethez.
Szoftverfrissítések esetén előfordulhat,
hogy a rendszer továbbítja ezeket a
műszaki adatokat a frissítési
szerverekhez az eszközének megfelelő
szoftverfrissítés biztosítása érdekében.
Ha egyáltalán nem szeretné, ha
felhasználnák ezeket az adatokat, ne
állítsa be a vezetéknélküli internet
funkciót, és ne csatlakoztasson hálózati
internetkábelt.
Elhasznált elemek,
valamint
elektromos és
elektronikus
berendezések
hulladékként való
leselejtezése (az
Európai Unióra és egyéb,
szelektív hulladékgyűjtési
rendszerrel rendelkező
országokra érvényes)
Ez a jelölés a terméken, az elemen vagy
annak csomagolásán arra figyelmeztet,
hogy a terméket és az elemet ne kezelje
háztartási hulladékként. Egyes
elemeken ez a jelzés vegyjellel együtt
szerepel. Az ólom (Pb) vegyjele akkor
van feltüntetve, ha az elem vagy
akkumulátor több mint 0,004% ólmot
tartalmaz. A feleslegessé vált termékek
és elemek helyes kezelésével segít
megelőzni a környezet és az emberi
egészség helytelen hulladékkezelésből
eredő károsodását. Az anyagok
újrahasznosítása elősegíti a természeti
erőforrások megőrzését. Olyan
termékek esetén, ahol biztonsági,
hatékonysági és adatkezelési okok
miatt állandó kapcsolat szükséges a
beépített elemekkel, az elemek
eltávolításához szakember szükséges.
Az elemek, valamint az elektromos és
elektronikus berendezések szakszerű
hulladékkezelése érdekében a
készülékek hasznos élettartamának
végén adja le azokat a megfelelő
hulladékgyűjtő vagy újrahasznosító
telepen. Egyéb elemek esetén olvassa el
az elemek biztonságos kicserélésére
vonatkozó részt. Az elemeket adja le a
megfelelő gyűjtőhelyen újrahasznosítás
céljából. A termék és az elemek
selejtezéséről és újrahasznosításáról a
lakóhelye szerinti illetékes
intézménytől, a helyi hulladékgyűjtő
szolgáltatótól, illetve a terméket árusító
üzlettől kaphat tájékoztatást.
A rúdhangsugárzó falra
szerelésével kapcsolatos
figyelmeztetés
Csak a tartozékként kapott fali
konzolokat használja a
rúdhangsugárzó falra
erősítéséhez.
Csak a tartozékként kapott fali
konzolokat használja a rúdhangsugárzó
falra erősítéséhez. Ne szerelje a
rúdhangsugárzót közvetlenül a falra. A
rúdhangsugárzó belső hőmérséklete
jelentősen megemelkedhet, ami
károsodáshoz vagy meghibásodáshoz
vezethet.
HU
3
Tartalomjegyzék
Televízió vagy
AV-eszköz
csatlakoztatása
HDMI-kábellel
A doboz tartalma .......................... 6
Mire használhatja a készüléket? ... 8
A részek és kezelőszervek
bemutatása ............................10
A főmenü ...................................... 16
Üzembe
helyezési
útmutató
(különálló
dokumentum)
Televízió vagy AV-eszköz
csatlakoztatása
Televízió vagy
AV-eszköz
csatlakoztatása
HDMI-kábellel
Sony tv-készülék csatlakoztatása a
BLUETOOTH-funkcióval,
vezeték nélkül ........................18
Televízió csatlakoztatása analóg
hangkábel segítségével ........ 21
4K televízió és más 4K eszközök
csatlakoztatása ......................22
eARC funkcióval kompatibilis tv
csatlakoztatása ......................25
Üzembe
helyezési
útmutató
(különálló
dokumentum)
Csatlakoztatás hálózathoz
Csatlakozás vezetékes
hálózathoz ............................ 26
Csatlakozás vezeték nélküli
hálózathoz .............................27
A rendszer használatának
előkészítése
A rúdhangsugárzó és a hátsó
hangsugárzó (nem tartozék)
falra való felszerelése ........... 29
A védőrács felszerelése ...............32
A mélysugárzó és a hátsó
hangsugárzók vezetéknélküli
csatlakoztatása ......................32
Ha nem működik a televízió
távirányítója .......................... 35
Képek megtekintése
Televíziózás ................................. 36
Csatlakoztatott AV-eszköz
lejátszása .............................. 36
Zenehallgatás/hanglejátszás
Zenehallgatás/hanglejátszás
BLUETOOTH®-funkcióval .......37
Zenehallgatás USB-eszközről ..... 39
Zenehallgatás számítógépről az
otthoni hálózaton keresztül ..... 40
Zenehallgatás analóg hangkábellel
csatlakoztatott eszközről ......41
A Spotify használata ................... 42
A MUSIC SERVICE gomb használata . 42
Zenehallgatás streaming
szolgáltatón keresztül a
Chromecast built-in
alkalmazással ........................ 43
Zenehallgatás a rendszeren az
Amazon Alexa készülékhez
beszélve ................................ 44
A Sony | Music Center használata ..... 45
Vezeték nélküli, több helyiségben
történő zenehallgatást lehetővé
tevő eszköz csatlakoztatása
(Wireless Multi Room) .......... 45
Csatlakoztatott tévé vagy eszköz
hangjának hallgatása
fejhallgatón keresztül ........... 46
A hangminőség beállítása
Magával ragadó térhangzás
(VERTICAL S.) ......................... 49
HU
4
A hangforrásokhoz igazodó
hangeffektus beállítása (Sound
Mode) ....................................50
Párbeszédek érthetőségének
javítása (VOICE) ..................... 51
Alacsony hangerőszint mellett
tiszta hangot biztosító éjszakai
üzemmód (NIGHT) ................. 51
A mélysugárzó és a hátsó
hangsugárzók hangerejének
beállítása ............................... 52
A kép és a hang közötti késés
módosítása ............................ 53
Tömörített hangfájlok vagy CD-k
lejátszása közel nagy
felbontású hangminőségre
átalakítva (DSEE HX) .............. 54
Multiplexalapú műsorsugárzás
hangjának megszólaltatása
(AUDIO) ..................................54
A párbeszédek hangerejének
beállítása DTS:X tartalom
lejátszásakor .......................... 55
Control for HDMIA funkció
használata
A Control for HDMI funkció
használata ............................. 57
A „BRAVIA” szinkronizálás funkció
használata .............................59
A beállítások módosítása
A hangsugárzó-beállítások
testreszabása a Surround
hangzáshoz ...........................60
Az előlapi kijelzőpanel és a
BLUETOOTH-jelzőfény
fényerejének módosítása
(DIMMER) ............................... 61
Energiatakarékos készenléti
üzemmód .............................. 62
Az Easy Setup művelet
elvégzése .............................. 62
Az Advanced Settings művelet
elvégzése .............................. 63
A szoftver frissítése .....................69
Hibaelhárítás
Hibaelhárítás ................................ 70
A rendszer visszaállítása .............80
További információk
Műszaki adatok ............................ 81
Rádiófrekvencia-sávok és maximális
kimenő teljesítmény ..................... 83
Lejátszható hangfájlok ................84
Támogatott bemeneti
hangformátumok ..................85
Támogatott HDMI-
videoformátumok .................86
BLUETOOTH-kommunikáció .......88
VÉGFELHASZNÁLÓI
LICENCSZERZŐDÉS ................89
Óvintézkedések ...........................94
Tárgymutató ................................ 97
HU
5
A doboz tartalma
• Rúdhangsugárzó (1)
• Védőrács (1)
• Digitális optikai kábel (1)
• FALI KONZOL SABLONJA (1)
• Mélysugárzó (1)
• Távvezérlő (1)
• R03-as (AAA méretű) elem (2 db)
HU
6
• Fali konzol (2), Csavar (2)
• Üzembe helyezési útmutató
• Kezelési útmutató
HU
7
Mire használhatja a készüléket?
„Zenehallgatás USB-
eszközről” ( 39. oldal)
Blu-ray™ lejátszó, kábeltévévevő,
műholdvevő stb.
„A Control for HDMI funkció
használata” ( 57. oldal)
„A „BRAVIA” szinkronizálás
funkció használata” ( 59. oldal)
„A mélysugárzó és a hátsó
hangsugárzók vezetéknélküli
csatlakoztatása” ( 32. oldal)
Egyszerű csatlakoztatás: Lásd az
„Üzembe helyezési útmutatót”
(különálló dokumentum).
Egyéb csatlakoztatások: Lásd:
„Televízió vagy AV-eszköz
csatlakoztatása” ( 18. oldal).
„Sony tv-készülék
csatlakoztatása a
BLUETOOTHfunkcióval, vezeték
nélkül” ( 18. oldal)
Hátsó hangsugárzók
(nem tartozék)
A rendszer objektumalapú hangformátumokat (pl. Dolby Atmos és DTS X) és
HDR videoformátumokat (pl. HDR10, HLG és Dolby Vision) támogat.
„A Spotify használata”
(42. oldal)*
„A MUSIC SERVICE
gomb használata” ( 42.
oldal)
* Előfordulhat, hogy a szolgáltatás
egyes országokban/régiókban nem
érhető el.
HU
8
„Zenehallgatás/hanglejátszás
BLUETOOTH®-funkcióval” ( 37. oldal)
„A Sony | Music Center használata” ( 45.
oldal)
Előfordulhat, hogy a gomb egyes
országokban/régiókban nem
érhető el.
+/– (hangerő) gombok
HU
10
BLUETOOTH jelzőfény
– Kéken gyorsan villog: Készenléti
állapot párosítás közben
– Kéken villog: BLUETOOTH-
kapcsolat létrehozása közben.
– Kéken világít: A BLUETOOTH-
kapcsolat létrejött.
Előlapi kijelző
Távvezérlő-érzékelő
Irányítsa a távvezérlőt a rendszer
távvezérlő-érzékelőjére a
működtetéshez.
Rear (Hátsó)
LAN (100) port
HDMI IN 2 aljzat
A csatlakozásokkal kapcsolatos
specifikációkért és
megjegyzésekért lásd:
„Támogatott HDMIvideoformátumok” ( 86. oldal).
HDMI IN 1 aljzat
A csatlakozásokkal kapcsolatos
specifikációkért és
megjegyzésekért lásd:
„Támogatott HDMIvideoformátumok” ( 86. oldal).
HDMI OUT (TV eARC/ARC) aljzat
A HDMI bementi aljzattal
rendelkező tv-készülékeket
HDMI-kábellel csatlakoztassa.
A rendszer kompatibilis az eARC és
ARC funkciókkal. Az ARC az a funkció,
amely a televízió hangját egy AVeszközhöz, például a rendszerhez
továbbítja a tv-készülék HDMI-
aljzatáról. Az eARC az ARC
kiterjesztése, amely lehetővé teszi az
objektumalapú hang és
többcsatornás LPCM tartalmak
átvitelét, amelyeket az ARC nem tud
továbbítani. Az eARC részletes
ismertetését lásd: „eARC funkcióval
kompatibilis tv csatlakoztatása” ( 25.
oldal). A támogatott
hangformátumokat lásd:
„Támogatott bemeneti
hangformátumok” ( 85. oldal). A
csatlakozásokkal kapcsolatos
specifikációkért és megjegyzésekért
lásd: „Támogatott HDMIvideoformátumok” ( 86. oldal).
(USB) port ( 39. oldal)
ANALOG IN aljzat
TV IN (OPT) aljzat
IR-jelismétlő ( 35. oldal)
Továbbítja a tv távvezérlőjének
jelét a tv-készülékhez.
HU
11
Mélysugárzó
Bekapcsolást jelző fény
– Lassan, zölden villog: A
mélysugárzó nem csatlakozik a
rendszerhez.
– Zölden világít: A mélysugárzó
csatlakoztatva van a rendszerhez.
– Duplán villan egymás után
többször, zölden: A mélysugárzó
csatlakozni próbál a rendszerhez.
– Villog/világít narancssárga
színben: A szoftver frissítése
folyamatban.
– Pirosan világít: A mélysugárzó
készenléti üzemmódban van.
– Kialszik: A mélysugárzó ki van
kapcsolva.
(be-/kikapcsoló) gomb
A mélysugárzó be- vagy
kikapcsolása.
LINK gomb ( 33. oldal)
Szellőzőnyílások
Biztonsági okokból ne takarja el a
hátlapon található
szellőzőnyílásokat.
12
HU
Hátsó hangsugárzó (SA-Z9R) (nem tartozék)
Két hátsó hangsugárzó (nem tartozék)
csatlakoztatásával élvezheti a surround
hangzást.
A csatlakoztatáshoz lásd: „A
mélysugárzó és a hátsó hangsugárzók
vezetéknélküli csatlakoztatása” ( 32.
oldal).
Bekapcsolást jelző fény
– Lassan, zölden villog: A hátsó
hangsugárzó nem csatlakozik a
rendszerhez.
– Zölden világít: A hátsó
hangsugárzó csatlakoztatva van a
rendszerhez.
– Duplán villan egymás után
többször, zölden: A hátsó
hangsugárzó csatlakozni próbál a
rendszerhez.
– Villog/világít narancssárga
színben: A szoftver frissítése
folyamatban.
– Pirosan világít: A hátsó
hangsugárzó készenléti módban
van.
– Kialszik: A hátsó hangsugárzó ki
van kapcsolva.
(be-/kikapcsoló) gomb
Kikapcsolja vagy bekapcsolja a
hátsó hangsugárzót.
LINK gomb ( 33. oldal)
Fali konzol furata ( 31. oldal)
Az általános hangsugárzó-
A beállítási menü megjelenítése a
tv-képernyőn.
A TV bemenetnél nem jelenik
meg a beállítási menü.
HOME ( 16. oldal)
14
HU
REAR (hátsó hangsugárzók
hangereje) +/–
A hátsó hangsugárzók (nem
tartozék) csatlakoztatásakor a
hátsó hangsugárzók
hangerejének módosítására
szolgál.
(hangerő) +*/–
A hangerő módosítására szolgál.
SW (mélysugárzó hangereje)
+/–
Módosítja a mélysugárzó
hangerejét.
(némítás)
Ideiglenesen kikapcsolja a
hangot.
DISPLAY
Megjeleníti a lejátszási
információkat a tv-képernyőn.
A TV bemenetnél nem jelennek
meg információk a lejátszásról.
A lejátszást vezérlő gombok
/ (előző/következő)
Ugrás az előző/következő számra
vagy fájlra.
Nyomva tartva visszafelé vagy
előre kereshet lejátszás közben
(visszatekerés/gyors
előretekerés).
(lejátszás/szünet)*
A lejátszás elindítása,
szüneteltetése vagy újraindítása
(a lejátszás folytatása).
AUDIO* ( 54. oldal)
R03 típusú (AAA méretű)
mangánelemeket használjon a
cseréhez.
*Az AUDIO, és + gombokon
tapintópont található. Működtetés
közben segítségként használja a pontot.
A távvezérlő elemeinek cseréje
Ha a rendszer nem reagál, amikor a
távvezérlővel működteti, cserélje ki a
két elemet újakra.
15
HU
A főmenü
Kategóriák
Kategória elemei
HOME
BACK
///, (bevitel)
A főmenü tévéképernyőn való megjelenítéséhez csatlakoztassa a rendszert és a
tévét a HDMI-kábellel (nem tartozék). A főmenü a különböző beállítások
elvégzésére, valamint a bemenet kiválasztására szolgál.
A főmenü az [Easy Setup] beállításnál kiválasztott nyelven jelenik meg. (Az alábbi
képernyő az angol nyelv kiválasztása esetén jelenik meg.)
A főmenü használata
1 Nyomja meg a HOME gombot.
A tv-képernyőn megjelenik a főmenü.
2 Válassza ki a kívánt kategóriát a // gombbal, majd nyomja meg a vagy
gombot.
A tv-képernyőn ekkor megjelennek a kiválasztott kategóriához tartozó elemek.
3
Válassza ki a kívánt elemet a /// gombbal, majd nyomja meg a gombot.
A tv-képernyőn megjelenik a kiválasztott bemenet vagy beállítási képernyő.
Az előző képernyőre való visszatéréshez nyomja meg a BACK gombot.
[Watch]
A rendszerhez csatlakoztatott tv-készülék vagy AV-eszköz bemenetének kiválasztása.
Lásd: „Képek megtekintése” ( 36. oldal).
HU
16
[Listen]
Kiválasztja a rendszerhez csatlakozó audioeszköz bemenetét vagy a zenei
szolgáltatót a rendszeren történő zenelejátszáshoz.
Lásd: „Zenehallgatás/hanglejátszás” ( 37. oldal).
[Setup]
Az alapvető kezdeti beállítások elvégzése az [Easy Setup] művelet
használatával, valamint a rendszer speciális beállításainak elvégzése.
Lásd: „Az Easy Setup művelet elvégzése” ( 62. oldal) vagy „Az Advanced
Settings művelet elvégzése” ( 63. oldal).
Amennyiben a rendszer a rendszerre vonatkozó frissítési információt talál a
hálózaton, megjelenik a frissítési értesítés és a szoftverfrissítés elvégzésére
szolgáló [Szoftverfrissítés] felirat. Lásd: „A szoftver frissítése” ( 69. oldal).
A lépések leírása az útmutatóban
Ez a Használati útmutató a tv-képernyőn megjelenített főmenüből kiinduló
lépésekkel ismerteti a készülék használatát, amelyek a távvezérlővel hajthatók végre
akkor, ha a rendszer és a tv-készülék csatlakoztatva van a HDMI-kábellel (nem
tartozék).
Azok a lépések, amelyek során a tv-képernyő elemeit kiválasztja a /// és a
gombbal, az alábbi módon vannak egyszerűsítve.
Példa: A főmenüben válassza a [Setup] – [Advanced Settings] lehetőséget.
A „válassza ki” kifejezés alatt az a művelet értendő, amelynek során a /// és
gomb megnyomásával kiválaszt egy kategóriát vagy elemet. A kategóriát és az
ahhoz tartozó elemeket gondolatjellel („–”) választjuk e egymástól.
Példa: Válassza ki a következőt: [Speaker Settings] – [Manual Speaker Settings].
Az elemek közötti gondolatjel (–) azt jelzi, hogy a /// és gombbal egymás
után több elemet kell kiválasztani.
Tippek
• Ha a főegységen megtalálhatók a távvezérlőével egyező nevű vagy hasonló gombok,
akkor azokat is használhatja.
• A szögletes zárójelek [ ] közötti karakterek a tv-képernyőn jelennek meg. Az idézőjelek „”
közötti karakterek az előlapi kijelzőpanelen jelennek meg.
HU
17
Televízió vagy AV-eszköz
Blu-ray lejátszó,
kábeltévévevő,
műholdvevő stb.
csatlakoztatása
Televízió vagy AV-eszköz
csatlakoztatása HDMIkábellel
4K televízió vagy más 4K
eszközök csatlakoztatása
Lásd: „4K televízió és más 4K eszközök
csatlakoztatása” ( 22. oldal).
eARC funkcióval kompatibilis tv
csatlakoztatása
A csatlakoztatáshoz tekintse át az
Üzembe helyezési útmutatót (különálló
dokumentum). A beállításokat lásd:
„eARC funkcióval kompatibilis tv
csatlakoztatása” ( 25. oldal).
A fentiektől eltérő tv csatlakoztatásához
tekintse át az Üzembe helyezési
útmutatót (különálló dokumentum).
Sony tv-készülék
csatlakoztatása a
BLUETOOTH-funkcióval,
vezeték nélkül
Ha BLUETOOTH-funkcióval rendelkező
Sony televíziót* használ, a tv vagy a tvkészülékhez csatlakoztatott eszköz
hangját úgy is hallgathatja, ha a
rendszert és a televíziót vezeték nélkül
kapcsolja össze.
* A televíziónak komp atibilisnek kell lennie
az A2DP (Advanced Audio Distribution
Profile) BLUETOOTH profillal.
Megjegyzések
•
Ha a rendszert és a televíziót a BLUETOOTHfunkció használatával csatlakoztatja, a tvképernyőn nem jeleníthető meg a rendszer
üzemeltetési képernyője (pl. a főmenü), és
nem használható a rendszer többi funkciója,
kivéve a tv-készülék vagy az ahhoz
csatlakoztatott eszköz hangjának lejátszása.
A rendszer összes funkciójának
használatához a rendszert és a televíziót
HDMI-kábel (nem tartozék) használatával
kell egymáshoz csatlakoztatni. Ha HDMIkábel csatlakoztatásával kívánja
lejátszani a televízió hangját, a
csatlakoztatással és működtetéssel
kapcsolatos részleteket az Üzembe
helyezési útmutatóban (különálló
dokumentum) talál.
• Ez a funkció csak a BLUETOOTH A2DP
profillal kompatibilis Sony televíziók
esetén érhető el.
18
HU
A televízió hangjának
TV
BLUETOOTH
gomb
hallgatása a rendszer és a
televízió vezeték nélküli
csatlakoztatásával
A rendszer és a televízió vezeték nélküli
csatlakoztatásához el kell végezni a
rendszer és a televízió párosítását a
BLUETOOTH-funkció használatával.
A párosítás egy olyan folyamat, amelynek
segítségével a BLUETOOTH-eszközök
kölcsönösen és előzetesen regisztrálják az
információkat, amelyek a vezeték nélküli
kapcsolathoz szükségesek.
1 Készítse elő a távvezérlőt.
2 Kapcsolja be a tv-t.
3 Kapcsolja be a rendszert.
4 Tartsa nyomva egyszerre 5
másodpercig a rúdhangsugárzó
BLUETOOTH gombját és a
távvezérlő TV gombját.
A rendszer párosítási módba lép, az
előlapi kijelzőpanelen megjelenik a
„BT” jelzés, és a BLUETOOTH
jelzőfény gyors villogásra vált.
5
A televízión keresse meg a
rendszert a párosítási művelet
elvégzésével.
Az érzékelt BLUETOOTH-eszközök
listája megjelenik a tv-képernyőn.
A BLUETOOTH-eszköz és a televízió
párosításához szükséges
működtetési módról a televízió
használati útmutatójában olvashat.
6 A tv-képernyőn megjelenő
listából a „HT-ZF9” opciót
kiválasztva párosítsa a rendszert
és a televíziót.
7
Győződjön meg róla, hogy a
főegységen kék fénnyel világít a
BLUETOOTH jelzőfény, és az előlapi
kijelzőn megjelenik a „TV (BT)” felirat.
Ekkor létrejött a kapcsolat a
rendszer és a televízió között.
8 Válassza ki a programot vagy az
eszköz bemenetét a tv
távvezérlőjével.
A tv-képernyőn megjelenített képhez
tartozó hang a rendszerből hallható.
9 Állítsa be a rendszer hangerejét a
tv-távvezérlő használatával.
A televízió távvezérlőjén lévő
némítás gomb megnyomásakor a
hang ideiglenesen elnémul.
19
HU
Megjegyzések
• Ha a televízió hangja nem hallható a
rendszerből, nyomja meg a TV gombot,
majd ellenőrizze az előlapi kijelzőn és a
rúdhangsugárzón lévő jelzőfények
állapotát.
– Az előlapi kijelzőn megjelenik a „TV
(BT)” felirat: létrejött a kapcsolat a
rendszer és a televízió között, és a tv
hangja a rendszerből hallható.
– A BLUETOOTH jelzőfény gyorsan villog,
és a „BT” felirat jelenik meg az előlapi
kijelzőn: végezzen párosítást a
televízión.
– Az előlapi kijelzőn megjelenik a „TV”
felirat: Hajtsa végre a lépéseket az
elejétől.
• Ha a rendszert és a televíziót HDMIkábellel köti össze (nem tartozék), a
BLUETOOTH-kapcsolat megszakad. Ha a
rendszert és a televíziót újra a
BLUETOOTH-funkció segítségével
szeretné összekapcsolni, válassza le a
HDMI-kábelt, majd végezze el a
csatlakoztatási műveletet az elejétől.
A párosított televízió
hangjának hallgatása
Ha a televíziót vezeték nélkül
csatlakoztatja a rendszerhez, a tv
távvezérlőjével ki-/bekapcsolhatja a
rendszert, beállíthatja a hangerőt és
elnémíthatja a hangot.
1 Kapcsolja be a televíziót a tv
távvezérlőjével.
A televízió tápellátásával
összehangoltan a rendszer is
bekapcsol, és a tv hangja a
rendszerből hallható.
2 Válassza ki a programot vagy az
eszköz bemenetét a tv
távvezérlőjével.
A tv-képernyőn megjelenített
képhez tartozó hang a rendszerből
hallható.
3 Állítsa be a rendszer hangerejét a
tv-távvezérlő használatával.
A televízió távvezérlőjén lévő
némítás gomb megnyomásakor a
hang ideiglenesen elnémul.
Tipp
Amikor a tv kikapcsol, a rendszer is
kikapcsol a tv tápellátásával összehangolt
módon.
20
HU
A rendszerhez mellékelt
SW +/–
+/–
REAR +/–
Hang üzemmód
kiválasztására
VOICE
VERTICAL S.
NIGHT
Okostelefon,
WALKMAN®, egyéb
audioeszközök stb.
TV
Analóg
audiokimenet
Analóg hangkábel
(nem tartozék)
távvezérlővel végezhető
műveletek
A következő gombokat használhatja.
A tv távvezérlőjét a rendszer ki-/
bekapcsolása és a hangerő beállítása
mellett használhatja a mélysugárzó és a
hátsó hangsugárzók hangerejének,
valamint a hangminőségnek a
beállítására.
Televízió csatlakoztatása
analóg hangkábel
segítségével
A következő eszközöket a rendszer ANALOG
IN aljzatán keresztól csatlakoztathatja.
– HDMI aljzattal és optikai digitális
kimeneti aljzattal nem rendelkező tvkészülékek
– Hordozható audioeszközök, például
okostelefonok és WALKMAN®
A csatlakoztatott eszközről történő
zenehallgatáshoz lásd: „Zenehallgatás
analóg hangkábellel csatlakoztatott
eszközről” ( 41. oldal).
Megjegyzések
• Ha a rendszerhez mellékelt távvezérlőn
nem a TV bemenet lehetőséget választja,
a televízió hangja nem hallható a
rendszerből. A televízió hangjának
lejátszásához nyomja meg a távvezérlő
TV gombját a TV bemenet
kiválasztásához.
• Ha a televízió BLUETOOTH-funkcióval
csatlakozik, a távvezérlő alábbi gombjai
nem használhatók.
///, (bevitel), OPTIONS, HOME,
DISPLAY, (lejátszás/szünet), / (előző/következő)
21
HU
Megjegyzés
Ha a tv-készülék fejhallgató-csatlakozója
audiokimeneti aljzatként is funkcionál,
ellenőrizze a tévé audiokimeneti
beállításait. A részleteket lásd a televízió
kezelési útmutatójában.
4K televízió és más 4K
eszközök csatlakoztatása
A készüléken található minden HDMI
aljzat támogatja a 4K videoformátumot
és a HDCP2.2 (High-bandwidth Digital
Content Protection System Revision 2.2)
protokollt.
4K videotartalom megtekintéséhez
csatlakoztassa a 4K tévét és a 4K
eszközöket a rendszerhez az eszközök
HDCP2.2-kompatibilis HDMI-aljzatainak
segítségével.
A 4K tartalmakat csak HDCP2.2kompatibilis HDMI-aljzatokon keresztül
lehet megtekinteni.
22
HU
Ha a tv HDCP2.2-
HDCP2.2-
kompatibilis
HDMI aljzat
Blu-ray lejátszó,
kábeltévévevő,
műholdvevő stb.
HDCP2.2-
kompatibilis
HDMI aljzat
TV
kompatibilis HDMI-aljzata
mellett szerepel az „eARC”
vagy „ARC” felirat
1 Ellenőrizze, a tévé melyik HDMI IN
aljzata kompatibilis a HDCP2.2
kódolással.
Ehhez olvassa el a tv kezelési
útmutatóját.
2 Kösse össze a tévé HDCP2.2-
kompatibilis HDMI IN-aljzatát és a
főegység HDMI OUT aljzatát a
(nem tartozék) HDMI-kábel
segítségével.
A televízióhoz történő csatlakozás
ezzel befejeződött.
3 Kösse össze a 4K készülék
HDCP2.2-kompatibilis HDMI OUT
aljzatát a főegységnek a HDMI IN
aljzatával a (nem tartozék) HDMIkábel segítségével.
Azt, hogy a 4K eszköz HDMI OUT
aljzata HDCP2.2-kompatibilis-e, a
4K eszköz kezelési útmutatója
ismerteti.
A 4K eszközhöz történő csatlakozás
ezzel befejeződött.
Ha a tv HDCP2.2kompatibilis HDMI-aljzata
mellett nem szerepel az
„eARC” vagy „ARC” felirat
Olyan HDMI-kábelt használjon, amelyik
támogatja az Ön által megtekinteni kívánt
4K videoformátumot. A részleteket lásd:
„Támogatott HDMI-videoformátumok”
(86. oldal).
Ha a tévé HDCP2.2-kompatibilis HDMI
IN- aljzata nem kompatibilis az eARC
vagy ARC szabvánnyal, akkor a rendszer
nem szólaltatja meg a tévé hangját.
Ebben az esetben kösse össze a tévé
optikai kimeneti aljzatát és a főegység
TV IN (OPT) aljzatát a tartozék digitális
optikai kábellel.
Olyan HDMI-kábelt használjon, amelyik
támogatja az Ön által megtekinteni kívánt
4K videoformátumot. A részleteket lásd:
„Támogatott HDMI-videoformátumok”
(86. oldal).
Digitális optikai kábel (tartozék)
A HDMI jelformátum
beállítása 4K videotartalom
megtekintéséhez
4K videotartalom megtekintéséhez válassza ki
a megfelelő beállítást a csatlakoztatott 4K
tévének és 4K készüléknek megfelelően.
1 Nyomja meg a HOME gombot.
A tv-képernyőn megjelenik a főmenü.
2
A főmenüben válassza a [Setup] –
[Advanced Settings] lehetőséget.
3
Válassza ki a következőt: [HDMIbeállítások] – [HDMI Signal Format].
Ekkor megjelenik a [HDMI Signal
Format] képernyő a tévéképernyőn.
4 Válassza a ki [HDMI IN 1]/[HDMI IN
2] lehetőséget (azt a bemenetet,
amelyiknek meg szeretné
változtatni a beállításait), majd
adja meg a kívánt beállítást.
• [Standard format] (alapbeállítás):
Akkor válassza ki, ha a
csatlakoztatott tévé és a többi
készülék támogatja a normál
sávszélességű videoformátumokat.
• [Enhanced format]: Akkor válassza ki, ha
mind a csatlakoztatott tévé, mind az
eszközök támogatják a nagy
sávszélességű videoformátumokat, mint
például a 4K 60p 4:4:4 formátumot.
A [HDMI Signal Format] beállítási
lehetőségek, a támogatott
videoformátumok jelei, valamint a
használandó HDMI-kábelek kapcsolatáról
lásd a következő részt: „Támogatott
HDMI-videoformátumok” ( 86. oldal).
Megjegyzések
• A tévétől függően a tévén is szükség
lehet a HDMI-kimenet beállítására. Ehhez
olvassa el a tv kezelési útmutatóját.
• Ha nem jelenik meg a kép a [HDMI Signal Format]
beállítás [Enhanced format] értékre állítását
követően, állítsa be a [Standard format] értéket.
24
HU
eARC funkcióval
kompatibilis tv
csatlakoztatása
A rendszer kompatibilis az eARC
(Enhanced Audio Return Channel)
funkcióval. Az eARC egy új funkció,
amely a HDMI 2.1 szabványra lett
kidolgozva, és amely támogatja a
legújabb hangformátumokat az eddig is
működő ARC (Audio Return Channel)
funkció által támogatottak mellett.
Olyan objektumalapú tartalmakat
hallgathat, mint a Dolby Atmos - Dolby
TrueHD és a DTS:X, vagy a
többcsatornás LPCM tartalmak, melyek
nem továbbíthatók ARC funkcióval
olyan tv-készülékeken HDMI-kábelen
keresztül, amelyek eARCkompatibilisek.
A csatlakoztatáshoz tekintse át az
Üzembe helyezési útmutatót (különálló
dokumentum).
Az eARC funkció
használatának előkészítése
1 Ha a rendszer HDMI-kimeneti
aljzata mellett az „ARC” felirat
szerepel, végezzen
szoftverfrissítést ( 69. oldal).
A rendszer kompatibilis az eARC
funkcióval, ha a rendszer HDMIkimeneti aljzata mellett az „eARC/
ARC” felirat szerepel.
2 Nyomja meg a HOME gombot.
A tv-képernyőn megjelenik a
főmenü.
3 A főmenüben válassza a
[Setup] – [Advanced Settings]
lehetőséget.
4 Válassza ki a következőt: [HDMI-
beállítások] – [eARC] – [On].
Az eARC funkció be van kapcsolva
és működik, ha eARC funkcióval
kompatibilis tv-készüléket
csatlakoztat.
Az ARC funkció működik, ha ARC
funkcióval kompatibilis tvkészüléket csatlakoztat (eARC
funkcióval nem kompatibilis).
Megjegyzések
• Ha az [eARC] nem jelenik meg a beállítási
képernyőn a 4. lépésnél, végezzen
szoftverfrissítést ( 69. oldal).
• Ha az [eARC] [On] értékre van állítva,
ellenőrizze a csatlakoztatott tv-készülék
eARC beállítását. A részleteket lásd a
televízió kezelési útmutatójában.
25
HU
Csatlakoztatás hálózathoz
Internet
LAN-kábel
(nem tartozék)
Kiszolgáló
Router
Modem
Csatlakozás vezetékes
hálózathoz
Megjegyzés
A kiszolgálót és a rendszert ugyanahhoz a
hálózathoz kell csatlakoztatni.
Tipp
Javasoljuk, hogy árnyékolt egyenes
interfészkábelt használjon (nem tartozék).
A hálózat kialakításához csatlakoztassa
a rendszert és a számítógépet az
otthoni hálózathoz LAN-kábelekkel.
Az alábbi ábrán az az eset látható,
amikor a rendszer és a számítógép az
otthoni hálózathoz van csatlakoztatva.
Csatlakoztatás
számítógéphez vagy
routerhez LAN-kábellel
Csatlakoztatás a hálózati
információk automatikus
fogadásával
1 Nyomja meg a HOME gombot.
A tv-képernyőn megjelenik a
főmenü.
2 A főmenüben válassza a
[Setup] – [Advanced Settings]
lehetőséget.
3 Válassza ki a következőt:
[Network Settings] – [Internet
Settings] – [Wired LAN Settings].
4 Válassza az [Auto] lehetőséget.
A rendszer megkezdi a hálózat
beállítását, és megjeleníti a
hálózatbeállítás állapotát.
Nézze át az adatokat a / gombok
segítségével, majd nyomja meg a
gombot.
5 Válassza az [Save & Connect]
lehetőséget.
A rendszer megkezdi a csatlakozást
a hálózathoz. A részletek a televízió
képernyőjén megjelenő
üzenetekben olvashatók.
Csatlakoztatás fix IP-cím
használatával
1 Nyomja meg a HOME gombot.
A tv-képernyőn megjelenik a
főmenü.
26
HU
2 A főmenüben válassza a
[Setup] – [Advanced Settings]
lehetőséget.
3 Válassza ki a következőt:
[Network Settings] – [Internet
Settings] – [Wired LAN Settings].
4 Válassza az [Manual] lehetőséget.
5 A képernyőn megjelenő
utasításokat követve végezze el a
beállítást.
A rendszer megkezdi a hálózat
beállítását, és megjeleníti a
hálózatbeállítás állapotát.
Nézze át az adatokat a / gombok
segítségével, majd nyomja meg a
gombot.
6 Válassza az [Save & Connect]
lehetőséget.
A rendszer megkezdi a csatlakozást
a hálózathoz. A részletek a televízió
képernyőjén megjelenő
üzenetekben olvashatók.
Megjegyzés
Az IPv6 lehetőség kiválasztása esetén nem
használhat fix IP-címet.
Csatlakozás vezeték
nélküli hálózathoz
A hálózat kialakításához csatlakoztassa
a rendszert és a számítógépet vezeték
nélküli LAN-routerhez.
Megjegyzés
A kiszolgálót és a rendszert ugyanahhoz a
hálózathoz kell csatlakoztatni.
Csatlakoztatás a WPS
gombbal
Ha a vezeték nélküli LAN-router
(hozzáférési pont) kompatibilis a Wi-Fi
Protected Setup (WPS) technológiával,
akkor a WPS gombbal egyszerűen
elvégezheti a hálózati beállításokat.
1 Nyomja meg a HOME gombot.
A tv-képernyőn megjelenik a
főmenü.
2 A főmenüben válassza a
[Setup] – [Advanced Settings]
lehetőséget.
3 Válassza ki a következőt:
[Network Settings] – [Internet
Settings] – [Wireless LAN
Settings].
A tévéképernyőn megjelenik a
hálózatnevek listája.
4 Válassza az [Wi-Fi Protected
Setup™ (WPS)] lehetőséget.
5 Válassza az [Start] lehetőséget.
6 Nyomja meg a hozzáférési pont
WPS gombját.
A rendszer megkezdi a csatlakozást
a hálózathoz.
27
HU
Csatlakoztatás a hálózatnév
(SSID) kiválasztásával
Csatlakoztatás fix IP-cím
használatával
Ha a vezeték nélküli LAN-router
(hozzáférési pont) nem kompatibilis a
Wi-Fi Protected Setup (WPS)
technológiával, akkor a beállítás előtt
jegyezze le a következő adatokat.
– A hálózat neve (SSID)*
_____________________________________
– A biztonsági kulcs (jelszó)**
_____________________________________
* Az SSID (Service Set Identifier) az egyes
hozzáférési pontokat azonosító név.
**Ez az adat a vezeték nélküli router/
hozzáférési pont címkéjén vagy kezelési
útmutatójában található, illetve a
vezeték nélküli hálózatot beállító
személytől vagy az internetszolgáltatótól
szerezhető meg.
1 Nyomja meg a HOME gombot.
A tv-képernyőn megjelenik a
főmenü.
2 A főmenüben válassza a
[Setup] – [Advanced Settings]
lehetőséget.
3 Válassza ki a következőt:
[Network Settings] – [Internet
Settings] – [Wireless LAN
Settings].
A tévéképernyőn megjelenik a
hálózatnevek listája.
4 Válassza ki a kívánt hálózat nevét
(SSID).
5 Adja meg a szoftveres
billentyűzettel a biztonsági
kulcsot (vagy jelszót), majd
válassza az [Enter] lehetőséget.
A rendszer megkezdi a csatlakozást
a hálózathoz.
Válassza a [New connection
registration] – [Manual registration]
menüpontot a „Csatlakoztatás a
hálózatnév (SSID) kiválasztásával” című
rész 4. lépésében, és kövesse a
képernyőn megjelenő utasításokat.
Csatlakoztatás PIN-kód
használatával
Válassza a [New connection
registration] menüpontot a
„Csatlakoztatás a hálózatnév (SSID)
kiválasztásával” című rész 4. lépésében,
és válassza a [(WPS) PIN Method]
lehetőséget.
Csatlakoztatás a Sony |
Music Center alkalmazással
A Sony | Music Center alkalmazással
csatlakoztathatja a rendszert ahhoz a
vezeték nélküli hálózathoz, amelyhez a
mobileszköz is csatlakozik. A részletes
útmutatót az alkalmazásban vagy az
alábbi URL-címen érheti el.
http://www.sony.net/smcqa/
28
HU
A rendszer használatának
Hátsó hangsugárzók
Rúdhangsugárzó
Fali konzol
4mm
Több mint 30 mm
A tévé közepe
FALI KONZOL
SABLONJA
Ragasztószala
g stb.
előkészítése
A rúdhangsugárzó és a
hátsó hangsugárzó (nem
tartozék) falra való
felszerelése
A rúdhangsugárzót és a hátsó
hangsugárzókat a falra is szerelheti.
Megjegyzések
• Készítsen elő az építőanyagnak és a
falvastagságnak megfelelő csavarokat
(nem tartozék). Mivel a gipszkartonfalak
különösen gyengék, a csavarokat
biztonságos módon a fal gerendáiba
hajtsa be. Szerelje fel a hangsugárzókat
vízszintesen: akassza fel két olyan
csavarra, amelyek a fal sima részébe fúrt
tiplikbe vannak csavarva.
• Bízza a szerelést Sony márkakereskedőre
vagy jóváhagyott alvállalkozóra, és a
felszerelés során fordítson különös
figyelmet a biztonságra.
• A Sony nem felelős a nem megfelelő
felszerelésből, falvastagságból,
csavarrögzítésből vagy természeti
katasztrófából stb. eredő balesetekért és
károkért.
A rúdhangsugárzó
elhelyezése falon
1 Készítsen elő a fali konzolon
(tartozék) található furatokba
illeszkedő két csavart (nem
tartozék).
2 Ragassza a FALI KONZOL
SABLONJÁT (tartozék) egy falra.
1 Igazítsa a FALI KONZOL
SABLONJÁN található TV
KÖZÉPVONAL () jelzést a tvkészülék közepének vonalához.
2
Igazítsa a FALI RÖGZÍTŐKONZOL
SABLONJÁN található TV BOTTOM
LINE () jelzést a televízió aljához,
majd ragassza fel a FALI
RÖGZÍTŐKONZOL SABLONJÁT a
falra kiskereskedelmi forgalomban
is elérhető ragasztószalaggal vagy
más, hasonló ragasztóval.
29
HU
3
Jelölések ()
368,5 mm
368,5 mm
Jelölés ()
Fali konzol
Csavar
Erősítse a fali rögzítőkonzolt
(tartozék) szilárdan a csavarokkal
(nem tartozék) a FALI
RÖGZÍTŐKONZOL
CSAVARVONALÁNAK () jelöléseibe
() az ábrán látható módon.
4 Távolítsa el a FALI
5
RÖGZÍTŐKONZOL SABLONJÁT.
Húzza meg a csavarokat (tartozék)
erősen a rúdhangsugárzó hátulján,
hogy ne maradjanak lazák.
6 Akassza a beszerelt csavarokat a
fali konzolokba.
Igazítsa a rúdhangsugárzó hátulján
lévő csavarokat a fali konzolokon
lévő lyukakhoz, majd akassza a
rúdhangsugárzót a fali konzolokra.
Megjegyzések
• A FALI RÖGZÍTŐKONZOL SABLONJÁNAK
felragasztásakor simítsa azt ki teljesen.
• Amennyiben a rúdhangsugárzó
hátuljában lévő csavarok és a fali
konzolon lévő lyukak nem illeszkednek,
finoman állítson a fali konzol jobb-bal
irányú pozícióján.
• Csak a tartozékként kapott fali konzolokat
használja a rúdhangsugárzó falra
erősítéséhez. Ne szerelje a
rúdhangsugárzót közvetlenül a falra. A
rúdhangsugárzó belső hőmérséklete
jelentősen megemelkedhet, ami
károsodáshoz vagy meghibásodáshoz
vezethet.
• Ha nem használja a FALI
RÖGZÍTŐKONZOL SABLONJÁT, a
televíziótól legalább 70 mm távolságba
szerelje fel a rúdhangsugárzót.
30
HU
Loading...
+ 72 hidden pages
You need points to download manuals.
1 point = 1 manual.
You can buy points or you can get point for every manual you upload.