KEF Reference 207, Reference 201, Reference 204c, Reference 202c, Q7 Brochure & Specs [hu]

...
0 (0)
FULL LINE CATALOGUE
Akik tudják, hogyan szól a zene, azoknak bizonyára sokat
mond a KEF márkanév.
Nevünk azért cseng olyan jól a zeneszeretk körében, mert
sohasem tartoztunk a tömegtermelők közé. Már a HiFi-
szenvedélyesen hittünk az új anyagok,az új technológiák és az
eredeti tervezési ötletek erejében;tudtuk, hogy segítségükkel
hatékonyan fokozhatjuk a konzervált zene élvezetét.
Ma sem tértünk el ettől a
felfogásunktól, ma is a KEF
61-ben történt alapításánál vallott
nézeteinkben hiszünk. Ennek
köszönhető, hogy a KEF hang-
sugárzókat megjelenésük óta, már
több évtizede a világ legjobbjai
között tartják számon.
Ezalatt az idő alatt a KEF számos úttörő megoldást
dolgozott ki. Új membránanyagokat fejlesztett ki.
Nevéhez fűződik a neoprem csillapító anyagok kidolgozása.
Az elsők között alkalmazta a számítógépes modellezést a
kutatás és a minőségellenőrzés területén. Digitális
tesztmódszereket dolgozott
ki a minden korábbinál
kisebb tűréshatárok biztosí-
tására. Mindig komplett
szereket tervezett.
Valószínűleg a legnagyobb áttörést azonban az eredetileg a
NASA űrprogramjához kifejlesztett és világszerte számos
szabadalommal védett UNI-Q
®
hangszóróelrendezés
jelentette. Egyetlen más gyártó sem tett annyit a
hangszórógyártás elveinek korszerűsítése érdekében, mint
mi és mindenki mást megelőzünk a legújabb digitális
formátumok nyújtotta előnyök kiaknázásában.
De a hangszerekhez hasonlóan a hangsugárzók gyártása is
művészet és tudomány egyben. A
zene öröme a szívből fakad,a fülünk
csak érzékeli a hangot, s a KEF
mindegyik újítása elsősorban ezt
az emócionális élményt kívánja
gazdagabbá tenni.
Célunk, hogy a lehető legtisztább
hanggal tölthesse meg a szobáját.Szeretnénk, ha úgy érezné,
hogy tényleg jelen van az előadás helyszínén, s nem az
elektronikus eszközöket hallja. Hiszen minél jobb egy
hangsugárzó, annál kevésbé hallja annak a hangját, csak a
zene fog szólni.
Áruktól függetlenül elsősorban ez a transzparencia teszi
kiemelkedővé a KEF hangsugárzókat.
Ebben a prospektusban megtalálja a
száraz tényeket,de a szívből jövő érzést
csak akkor tapasztalhatja meg, ha meg is hallgatja
a termékeinket.
A TÉNYEK - ÉS AMIT ÉRZÉKELÜNK
A tények - és amit érzékelünk IFC
Mire ügyeljen a hangsugárzó kiválasztásánál? 2
Anyagok és a konstrukció 2
A teljesítmény mérése 3
A hangszórók 4
Csomagolás 4
Hangszóróelrendezés 4
Egyéb elemek 5
Leképezés 5
A hangsugárzók elhelyezése 5
A KEF termékválasztéka
Reference Series 6
Q Series 14
Coda 18
KEF Home Theatre 20
Aktív mélynyomó ládák 22
Home THX 24
Monitor Series 26
Cresta 28
Ci Series (Custom Installation) 30
Tar talomjegyzék
‘Az újabb és újabb ötletek ugyan éltetőek, de a legapróbb
részletekre is figyelő megszállottság kell ahhoz, hogy
azok meg is valósulhassanak’
Raymond Cooke MBE 1925 - 1995
A KEF Maidstone-i gyára
KEF logo 1960’s
32
A teljesítmény mérése
Minél simább a hangsugárzó frekvenciagörbéje, általában annál nagyobb hangzáshűséggel szólal meg, az egy decibelen (dB) belüli hangnyomásváltozás a hallhatóság határán belül marad. Igen fontos a tranziensleképezési képesség: Ennek alapján ítélhető meg, hogy milyen gyorsan tud a hangsugárzó reagálni a finom és hirtelen változásokra anélkül, hogy elkenné a finom részleteket.
A hangszóró hangosságát a hatásfoka és a terhelhetősége mutatja. 10 dB-es növekedés kétszer akkora hangnyomást jelent, de ehhez 10-szer akkora energiára van szükség. Ennek megfelelően a nagy hatásfokú, érzékeny hangszórókkal kompen­zálható a gyengébb erősítőteljesítmény. Az érzékenyebb hangszóróknak viszont általában nagyobb méretű doboz kell, hogy meg is tudják szólaltatni a legalacsonyabb frekvenciájú hangokat.
A hangsugárzó terhelhető­ségét -a hőterhelésnek és a mechanikai terhelésnek kitett hangsugárzó állóképességét­wattban mérjük. A megadott értéknél nagyobb terhelésen túlhevül a lengőtekercs, ez recsegést, rosszabb esetben a hangsugárzó leégését eredményezheti.
Ügyeljen arra, hogy minél szélesebb legyen a hangsugárzó dinamikatartománya, vagyis az a hangtartomány, amelyet a hangsugárzó még torzítás nélkül lesugároz. Ezt is decibelben szoktuk megadni. Beszédhangnál ez ritkán haladja meg a 40 dB-t, de zenekari felvételeknél a 75 dB-es csúcs sem ritka. Hallgassa
meg,hog y a hangos részletek arányosan hangosabban szólnak-e, mint a halk szakaszok! Meghallja még a halk rezdüléseket akkor is, ha egy másik hangszeren hangosan játszanak? Életteli­e még a hangzás a nagy hangerőn is, vagy már csak zajt hall?
Figyelje meg azt is, hogy teljes-e a hangkép a szélsőséges frekvenciákon? Esetleg feláldozták a mélyhangokat a tisztább középmagasokért? A pontos leképezés mértéke, hogy mennyire életszerűen reprodukálja a hangsugárzó az élő zenét. Mennyi részletet hall ki a zenéből? Különválnak-e a hangszerek hangjai, vagy sokkal inkább egy egységes akusztikus hangzás csúcsait jelentik?
A semleges hangzás legjobban az emberi hangon mérhető le, minden frenkcenvián torzításmentesen, emberien kell szólnia. Elszíneződik-e a hang? Észreveszi-e az ugyanolyan hangszerek közti hangzásbeli különbségeket? Vagy minden hegedű egyformán szól, s nem hallja a Stratocaster és a Les Paul gitár hangzása közti markáns különbséget?
Mire ügyeljen a hangsugárzó kiválasztásánál?
Az audió rendszerében a hangsugárzó cseréje válthatja
ki a legdrámaibb változást a hangzásban. Általános
alapszabály, hogy az átlagos kétcsatornás HiFi-
rendszerben a hangsugárzók ára a teljes rendszer
bekerülési költségének a harmadát is elérheti.
A hangsugárzók minősége nem feltétlenül a méretüktől,
a beépített hangszórók számától függ. Sokkal fontosabb
az, hogy hogyan képesek reprodukálni a zenét vag y a
film hangját a szobájában azon a hangerőn, ahogyan a
zenét hallgatni szokta. Bár sokat segíthetnek a műszaki
adatok, csak a tényleges meghallgatás adhat igazi
segítséget ahhoz, hogy kiválassza a személyes
elvárásainak legjobban megfelelő típust. Általában az
alábbiakra célszerű figyelni:
SPL(dB)
FREQUENCY(Hz)
110
100
90
80
70
60
20 200 2k 20k
Ci Reference 2000
FREQUENCY (Hz)
20 200 2k
Ci Ref 2000
31.6
10
3.16
20k
KEF HANGSUGÁRZÓK
Süketszobában mérve
A Q-sorozat dobozai
A Reference-sorozat dobozai
Anyagok és a konstrukció
A doboz formája és konstrukciója közvetlenül befolyásolja a hangzást, elsősorban a hangzás tisztaságát. Általában az anyag határozza meg,hogy mennyire lesz majd a termék mentes a káros rezonanciától. Magas fajsúlya miatt sokan esküsznek az MDF-re ­minél vastagabb, annál jobb,főleg az előlapja legyen vastag, ahová a hangszórók kerülnek. Fontos szerepet játszik a rezgések csillapításában a doboz belső merevítése, eltünteti a középtartomány rezonanciáit és számottevően csökkenti a hangzás elszíneződését.
A doboz felületkezelése viszonylag keveset változtat az akusztikus teljesítményén, annál többet jelent viszont a doboz kivitele! Az éles sarkok, a derékszögű élek kivédhetetlenül torzítják a hangot, leválási problémát okoznak, éppen ezért lehetőség szerint kerülni kell azokat.
5
Egyéb elemek
A keresztváltó a hangsugárzó agyközpontja, ez osztja szét a különböző frekvenciatartományokat az egyes hangszórók között, gondoskodik az egyenletes impedianciaterhelésről és kiegyenlíti a frekvenciaátviteli görbét. A keresztváltóban használt alkatrészek (pl. polipropilén fóliakondenzátorok, légmagos tekercsek) közvetlenül is befolyásolják a hangképet.
Gondoskodnunk kell arról is, hogy a hangsugárzóra kapcsolt jelek akadálytalanul áramolhassanak, éppen ezért használunk audiofil minőségű csatlakozó aljzatokat és belső kábelezést a termékeinkben. A hangsugárzóinkban csak kiváló vezetőképességgel rendelkező OFC (oxigénmentes réz) kábeleket és jó minőségű, nemesfémmel bevont aljzatokat alkalmazunk.
A hangsugárzók elhelyezése
A jobb hangsugárzók általában az ún. kettős kábelezésre alkalmas kettős csatlakozó aljzattal vannak ellátva, a keresztváltó pedig különbontható a magas és a mély hangokhoz. Ennél a kivitelnél külön kábellel (esetleg külön erősítővel) hajthatjuk meg a magas- és mélysugárzókat, amely sok esetben javítja a hangsugárzó frekvenciaátvitelét. A hangsugárzót árusító üzlet szakemberei minden bizonnyal segítenek majd a megfelelő kábel és erősítő kiválasztásában. A kábelek csatlakoztatásánál ügyeljen a fázishelyes bekötésre és
meghallgatási próbákkal keresse meg a hangsugárzók ideális helyét a szobában. (A KEF hangsugárzók nem olyan kényesek az elhelyezésre, így kevesebb gonddal kell számolnia!). A legtöbb hangsugárzó sokkal jobban szól néhány órai járatás után, így a végső beállítást csak pár órás üzem után végezze el!
A hangszórók
A lengőtekercshez csatlakoz-
tatott membrán révén a
hangszóró alakítja át az elektromos impulzusokat a levegő rezgésévé. A HiFi­hangsugárzók estében frekvenciatartományonként
külön-külön hangszórót
szoktak használni. A
mélysugárzók általában a 20 -
500Hz közötti tartományt
szólaltatják meg, a középsugárzók
(amelyek a hangszerek és azemberi hang azonosítására alkalmas jelek nagy részét sugározzák) általában a 200Hz és 4kHz közötti tartományért felelősek, míg a magassugárzók általában a 2kHz feletti és gyakran a 20kHz-et is meghaladó tartományban sugároznak.
A nagylöketű hangszórók membránja széles tartományban leng ki, így nagyobb hangnyomást is tudnak produkálni. Az erős, merev, többnyire öntött alumínium kosár szilárd keretet biztosít a lengőtekercs és a mozgó membrán befogására és hatékonyan véd az ellen, hogy a lesugárzott energia nagy része dobozrezonanciaként kerüljön vissza a hangsugárzóba.Emellett a hangszóró és a hangsugárzó doboza közötti csillapító anyagok is segítik a káros rezonanciák kivédését.
Különféle membránanyagokat ismerünk. A magassugár­zókat, vagy más néven csipo­gókat általában fém vagy szövet (többnyire selyem) fóliából készítik. A fémfólia általában élénkebb, részletgazdagabb hangzást biztosít, míg a selyemdómok lágyabban, megnyugtatóbban muzsikálnak. A kiváló szilárdsági/tömeg aránnyal rendelkező anyagok, mint például a polipropilén membrán használatával a hangszóró igen gyorsan tud reagálni a változásokra, jobb lesz a tranziensleképezése és számottevően csökken a torzítása. Ugyanakkor az alacsonyabb frekvenciákon, elsősorban a mélysugárzóknál a megfelelően kezelt papír általában az egzotikus anyagoknál jobban viselkedik
Csomagolás
Nagyon ügyelünk arra, hogy a különös gonddal készített hangsugárzók sérülésmentesen és biztonságosan érjenek el a vásárlóhoz. Folyamatosan tökéletesítjük a csomagolástechnikánkat, csak környezetbarát csomagolóanyagokat használunk. Így biztosítjuk, hogy a hangsugárzók megfelelően védve legyenek a szállítás során fellépő esetleges károsodások ellen.
4
Leképezés
A jó sztereó leképezés adja az illuziót, amelynek eredményeként úgy érzi, hogy a hang nem a hangsugárzóból, hanem a háromdimenziós térből hallatszik: A jó hangsugárzó egy virtuális szinpadképet rajzol fel, amelyen jól elkülöníthetőek és azonosíthatóak az egyes hangszerek vagy hangforrások. A hagyományos építésű (nem a KEF UNI-Q
®
technológiát alkalmazó) hangsugárzók csak egy viszonylag szűk körben, meghatározott ponton ülve vagy állva nyújtják ezt a háromdimenziós hangzásélményt.
A lehallgató szobában sétálva tud képet alkotni a hangsugárzó sugárzási jellemzőiről. Változik a hangkép, ha máshol áll a szobában? Középen maradnak a szinpadon a középről szóló hangszerek, vagy elmozdulni látszanak, ha változtatja a helyét a szobában?
Hangszóróelrendezés
Többféleképpen is elrendezhetőek a hangszórók a hangsugárzón belül és alapvetően kétféle hangsugárzó építési módot ismerünk. Bármelyiket választja is, mindig fontosabb a beépített hangszórók minősége, mint a számuk a hangsugárzókban. Egy jól megépített kétutas, polcra helyezett hangsugárzó mindig jobban szól, mint egy genge motorokból összeállított azonos árú háromutas rendszer.Amennyiben kevés a basszus, aktív mélynyomóval mindig javítható a kis hangsugárzók hangzása.
A zárt dobozoknál teljesen leválasztjuk a membrán mögött keletkező hangot a membrán elülső felületén keletkező rezgésektől. A zárt dobozok általában kisebb hatásfokúak, cserében viszont jobban megfogott, precízebb hangzást biztosítanak, jobb a tranziensátvitelük és nagyobb teljesítményt tudnak felvenni.A basszreflex típusú dobozok hangolt kivezető nyílással rendelkeznek, általában mélyebbre mennek a hangzásban és átlagban 3 dB-lel hatékonyabbak,mint az azonos méretű zárt dobozok.
76
A már legendás KEF Reference Series hangsugárzók
fejlesztése mindig a legtökéletesebb hangzás elérését
célozta.
Mindegyik új generációban egy-egy újabb technológia
testesül meg, mindig a lehető legtökéletesebb
prototípusokat állítjuk elő. Ezek a gyári mintadarbok
szolgálnak azután összehasonlítási alapul a sorozat-
gyártásból kikerülő típusokhoz. A Reference Series
minden darabját magasan képzett szakember állítja
össze, a mintadarabhoz viszonyított eltérés nem
haladhatja meg a 0,5 dB-t!
A család legújabb inkarnációja, a Reference Series
hatalmas minőségi ugrást jelent az audiofil hangzás
irányában. A hangsugárzó valós teljesítménye messze
meghaladja a hallható hang tartományát!
Első hangzásra talán felslegesnek tűnik ez a
nagyvonalúság, de -a már megszokott, legfeljebb 20 kHz-
es jeleket hordozó CD-kkel szemben- az új formátumok,
mint az SACD vagy a DVD-audió lemezek akár 40 kHz
feletti jeleket is hordozhatnak. Az autópályán sem
szoktunk 250 km/h sebességgel száguldani, de
tapasztalatból tudjuk, hogy alacsonyabb sebességen is
jobban viselkednek az úton az ilyen nagy teljesítményre
képes gépkocsik.
Éppen ezért a teljesen
megújult Reference sorozatú
hangsugárzóinkat a legújabb, a
hallható tartomány felett is
működő 19 mm-es titán dóm
Hypertweeter
TM
magassugárzóval látjuk el. A merev,
rezonanciamentes öntött alumínium keretbe foglalt,
fáziskorrekcióval illesztett magassugárzó 50 kHz-ig
biztosít egyenletes frekvenciaátvitelt, de 80 kHz-ig tudja
hasznosítani a rákapcsolt energiát.
Mindebből a természetesebb,
“édesebb” hangzás hallható.
A radikálisan új UNI-Q
®
hangszórók- a KEF méltán
elismert technológia legújabb
eredménye- igen precíz pontsu-
gárzóként működnek, ugyanakkor teljes
kiterjedésű szinpadképet rajzolnak fel. A
középtartományt lesugárzó hangszóró membránjának
közepébe illesztett és merev
öntvénybe foglalt, 25 mm-es
ellipszis titán dóm
magassugárzó kombináció
homogén hangzást biztosít. A csak a
viszonylag kis energiájú középtartományban mozgó
UNI-Q membrán mindössze alig kimutatható torzulást
okoz, alig hallható a magassugárzó és a középsugárzó
egymásra gyakorolt kölcsönhatása. A mélysugárzókhoz
hasonlóan, a nyitott és a környezetétől
akusztikailag teljesen leválasztott
hangsugárzó együttes
minimális mértékűre
csökkenti a membrán
mögötti térben keletkező
akusztikus visszaverődéseket.
Eredményeként térinformációban
gazdagabb, precízebb, nagyobb térben is azonos
szinpadképet biztosító hangzás érhető el, amely -a
98
hagyományos építésű
hangsugárzókkal
ellentétben- nem csak a
hangsugárzó tengelyében,
hanem a teljes lehallgató
térben gyakorlatilag azonos
szinten élvezhető.
A rövid lengőcsévét és nagy légrést használó,
csúcstechnikával megerősített membránokkal készült
speciális hangszórókialakításnak köszönhetően
látványosan javult a mélyhangátvitel is. A mélysugárzók
önálló, leválasztott kamrában vannak elhelyezve, amely
tökéletes védelmet nyújt a függőleges állóhullámok
okozta nemkívánt torzulások ellen. Az eredmény a jól
hallhatóan tisztább, szárazabb hangzás a legalsó
frekvenciatartományban.
Amint az a kézi gyártású KEF termékektől joggal
elvárható,az eg yes elemek specifikációjához hasonlóan a
kivitelezés és összeszerelés módja sem hagy kívánnivalót
maga után. A kézi forrasztással bekötött KEF OFC belső
kábelezés a lehető legtökéletesebb jelátvitelt biztosítja,
csakúgy, mint a tömör bronzból esztergált,
keményaranyozású csatlakozó aljzatok. A
nagy meredekségű, légmagos tekercsekből
és polipropilén fóliakondenzátorokból
épített keresztváltók pedig az egyenletes
és kimaradásmentes illesztést biztosítják
az egyes frekvenciasávok között.
A lehető legjobb hangzásteljesítmény
biztosítása érdekében a család mindegyik tagja
hármas kábelezésre alkalmas, a mélyhangátvitel
pedig a hangsugárzó elhelyezése és a szoba mérete
függvényében egyedileg állítható be. Ebben a
kategóriában a mágneses árnyékolás is természetes
jellemzője a terméknek.
A KEF által kidolgozott belső
merevítésekkel megerősített nagy
fajsúlyú MDF elemekből készült doboz,
az ívelt belső kamrakialakítás és az
elegánsan kidolgozott forma együttesen
biztosítja, hogy csak minimális értékű
színeződés hallható a hangképben. A dobozok
többféle keményfa furnér bevonattal készülnek.
Mindezek eredményeként a korábbinál is egyedibb,
speciális hangsugárzók születtek.
Loading...
+ 13 hidden pages