Hyundai Tucson 2016 Owner's Manual [hu]

L
É
K
É
K
Ö
V
KEZE
Kezelés Karbantartás Műszaki adatok
A Kezelési kézikönyvben található összes információ a kézikönyv kiadá­sának időpontjában érvényes jellemzőkön alapul. Azonban a HYUNDAI fenntartja magának a jogot, hogy termékeinek folyamatos fejlesztése érde­kében előzetes bejelentés nélkül bármikor változtatásokat hajtson végre a gépkocsin.
Ez a kézikönyv a gépkocsi valamennyi modelljére vonatkozóan is tartalmaz ismertetést és a kezelésükkel összefüggő tudnivalókat, beleértve a széria, valamint a feláras extra felszereléseket is. Ily módon olyan felszerelésekre vonatkozó információkkal is találkozhat ebben a kézikönyvben, amelyek az Ön által vásárolt gépkocsiban nem találhatók meg.
Vegye figyelembe, hogy egyes modellek jobbkormányos változatban is készülnek. A jobbkormányos változatokra vonatkozó egyes műveletek magyarázata és illusztrációja tükörképe a kézikönyvben leírtaknak.
SI
ZI
NY
Ne hajtson végre semmilyen módosítást HYUNDAI gépkocsiján. A módosítások károsan befolyá­solhatják HYUNDAI gépkocsija biztonságát, élettartamát és teljesítményét. A módosított vagy utólag beszerelt alkatrészek, részegységek által okozott következménykárokra nem vonatkozik a gyártómű garanciája. Bizonyos módosítások az adott ország Közlekedési Minisztériuma vagy más kormány­intézménye által megállapított szabályok megszegését is jelentik.
FIGYELEM: A HYUNDAI GÉPKOCSIJÁN VÉGZETT MÓDOSÍTÁSOK .
Az Ön gépkocsijában elektronikus üzemanyag-befecskendezés és más elektronikus berendezések találhatók. Előfordulhat, hogy a helytelenül beszerelt, illetve beállított rádió adó-vevő vagy mobiltelefon megzavarja a gépkocsi elektronikus rendszereit. Ezért javasoljuk, hogy ilyen berendezések besze­relése esetén gondosan kövesse a készülék gyártójának beszerelési útmutatóját, vagy kérjen tanácsot HYUNDAI márkakereskedőjétől.
RÁDIÓ ADÓ-VEVŐ VAGY MOBILTELEFON BESZERELÉSE .
E2
BIZTONSÁGI ÉS A GÉPKOCSI KÁROSODÁSÁRA VONATKOZÓ .
FIGYELMEZTETÉSEK .
Ez a kézikönyv az információk egy részét „VESZÉLY”, „VIGYÁZAT”, „FIGYELEM” és „MEGJEGYZÉS” címszavakkal jelölten tartalmazza.
Ezek jelentése a következő:
VESZÉLY
A VESZÉLY címmel kiemelt rész olyan veszélyes helyzetre hívja fel a figyelmet, amely az útmutatások figyelmen kívül ha­gyása esetén súlyos vagy halálos sérülé­seket idézhet elő.
A VIGYÁZAT címmel kiemelt rész olyan veszélyes helyzetre hívja fel a figyelmet, amely az útmutatások figyelmen kívül ha­gyása esetén súlyos vagy halálos sérülé­seket idézhet elő.
VIGYÁZAT
A FIGYELEM címmel kiemelt rész olyan veszélyes helyzetre hívja fel a figyelmet, amely az útmutatások figyelmen kívül ha­gyása esetén kisebb vagy közepes súlyos­ságú sérüléseket idézhet elő.
MEGJEGYZÉS
A MEGJEGYZÉS címmel kiemelt rész olyan helyzetre hívja fel a figyelmet, amely az útmutatások figyelmen kívül hagyása esetén a jármű károsodását okozhatja.
FIGYELEM
E3
BEVEZETÉS
Köszönjük Önnek, hogy a HYUNDAI-t választotta. Rendkívüli örömünkre szolgál, hogy a HYUNDAI tulajdonosok egyre bővülő táborában üdvözölhetjük. Járműveink magas technikai és technológiai színvonalára igen büszkék vagyunk.
Ennek a Kezelési kézikönyvnek az a célja, hogy megismertesse Önt a gépkocsija helyes használatával, tulajdonságaival és működésével. Javasoljuk, hogy tanulmányozza át figyelmesen, ugyanis a könyvben található információk elengedhetetlenül fontosak a gépkocsi üzemeltetéséhez, valamint nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a gépkocsi a legnagyobb megelégedésére szolgálja Önt.
A gyártómű ajánlása alapján lehetőség szerint minden karbantartási és szerviz beavatkozást hivatalos Hyundai márkaszervizben javasolt elvégeztetni, mivel csak a hivatalos Hyundai márkaszervizek rendelkeznek minden, a Hyundai járművek szakszerű karbantartásához, javításához szükséges eszközzel és szaktudással. A hivatalos márkaszervizhálózaton kívül elvégzett karbantartások és javítások a gyártói garancia megszűnését eredményezhetik.
HYUNDAI MOTOR COMPANY
Megjegyzés: Mivel a gépkocsi esetleges későbbi tulajdonosainak is szüksége lehet a kézikönyvben található információkra,
Súlyos motor- és hajtáslánc-károsodást okozhat a HYUNDAI előírásainak nem megfelelő, gyenge minőségű üzem- és kenőanyagok használata. Mindig a Kezelési kézikönyv Műszaki adatok című fejezetének 8-6 oldalán ismertetett előírásoknak megfelelő, jó minőségű üzem- és kenőanyagokat használjon.
Copyright 2015 HYUNDAI Motor Company. Minden jog fenntartva. A HYUNDAI Motor Company előzetes írásbeli engedélye nélkül tilos ezt a kézikönyvet vagy ennek egy részét bármilyen eszközzel megjelentetni, terjeszteni vagy sokszorosítani.
kérjük, hogy a gépkocsi eladásakor adja át ezt a kézikönyvet az új tulajdonosnak. Köszönjük.
FIGYELEM
E4
Eredeti Hyundai alkatrészek
1. Mit jelent az, hogy eredeti Hyundai alkatrészek? Az eredeti Hyundai al-
katrészek megegyeznek a Hyundai Motor Company által a jármű gyártá­sához használt alkatrészekkel. Ezeket az optimális biztonság, teljesítmény és megbízhatóság biztosítására fej­lesztettük ki és teszteltük a vásárlóink részére.
2. Miért kell eredeti Hyundai alkat­részt használni? Az eredeti Hyundai
alkatrészeket úgy terveztük meg és fejlesztettük ki, hogy kielégítsék a szi­gorú gyártási követelményeket. Után­gyártott, hamisított vagy bontott alkat­részekre nem vonatkozik a Hyundai új gépkocsi garancia vagy más Hyundai garancia.
A100A01L A100A02L A100A04L
Ezen túlmenően az utángyártott, ha- misított vagy bontott alkatrészek be­szerelése vagy meghibásodása által az eredeti Hyundai alkatrészekben keletkező károkat, meghibásodásokat sem fedezi a Hyundai garanciája.
3. Miről ismerheti fel az eredeti Hyundai alkatrészeket?
Nézze meg az eredeti Hyundai alkat­rész logót a csomagoláson (lásd alább).
Az exportált eredeti Hyundai alkatré­szek csomagolásán az adatok csak angolul szerepelnek.
Az eredeti Hyundai alkatrészek és részegységek kizárólag a hivatalos Hyundai márkaszervizekben vásárol­hatók, illetve rendelhetők meg.
A100A03L
E5
Bevezetés
A KEZELÉSI KÉZIKÖNYV HASZNÁLATA
Ez a kezelési kézikönyv ahhoz kíván segítséget nyújtani, hogy gépkocsijának vezetése a lehető legtöbb örömet szerezze Önnek. A Kezelési kézikönyv sokféle módon tud segítséget nyújtani. Nyomatékosan javasoljuk az egész útmutató alapos áttanulmányozását. A halálos vagy súlyos sérülések elkerülése érdekében különösen figyelmesen ol­vassa el a kézikönyvben VIGYÁZAT és FIGYELEM megjegyzésekkel jelölt ré­szeket.
A kézikönyvben a szöveges részeket ábrák egészítik ki annak érdekében, hogy a lehető legjobban elmagyarázzák Önnek, miként élvezheti gépkocsija használatát. A kézikönyv olvasása során megismerheti a gépkocsi jellemzőit és a fontos biztonsági információkat, valamint tanácsokat kap a különböző útviszonyok közötti vezetéshez.
A kézikönyv fő témáit a tartalomjegyzék ismerteti. Ha egy bizonyos terület érdek­li, vagy egy témakört keres, használja a tárgymutatót, amely a kézikönyv összes információjának listáját betűrendben tar­talmazza.
Fejezetek: Ez a kézikönyv nyolc fejeze­tet, valamint tárgymutatót tartalmaz. Mindegyik fejezet egy rövid tartalom­jegyzékkel kezdődik, így Ön egy pillanat alatt eldöntheti, hogy ez a fejezet tartal­mazza-e az Ön által keresett informá­ciókat.
A saját és a többiek biztonsága nagy fontossággal bír. Ez a Kezelési kézi­könyv számos biztonsági óvintézke­déssel és műveleti eljárással ismerteti meg. Ezek az információk azokra a po­tenciális veszélyekre figyelmeztetik Önt, amelyek Önnek és az utasoknak sérü­léseket okozhatnak, illetve a gépkocsi károsodásához vezethetnek.
A gépkocsi címkéin és ebben a kézi­könyvben található biztonsági üzenetek ezeket a veszélyeket ismertetik, illetve azt, hogyan lehet ezeket elkerülni vagy a kockázatokat csökkenteni.
A jelen kézikönyvben található figyel­meztetések és útmutatások az Ön biz­tonságát szolgálják. Ha a biztonsági fi­gyelmeztetéseket és útmutatásokat nem tartja be, súlyos vagy halálos sérülések következhetnek be.
Ez a kézikönyv a VESZÉLY, VIGYÁZAT, FIGYELEM, MEGJEGYZÉS címeket és a BIZTONSÁGI FIGYELMEZTETŐ SZIM­BÓLUM jelzést használja.
Ez a biztonsági figyelmeztető szimbólum, amely a lehetséges fizikai sérülésekkel járó veszé­lyekre hívja fel a figyelmét. A súlyos vagy halálos sérülések elkerülése érdekében tartsa be a szimbólumot követő összes biz­tonsági üzenetet. A biztonsági fi­gyelmeztető szimbólumot a „VE­SZÉLY”, „VIGYÁZAT” és „FI­GYELEM” címszavak követik.
VESZÉLY
A VESZÉLY címmel kiemelt rész olyan veszélyes helyzetre hívja fel a figyelmet, amely az útmutatások figyelmen kívül hagyása esetén súlyos vagy halálos sérüléseket idézhet elő.
E6
Bevezetés
VIGYÁZAT
A VIGYÁZAT címmel kiemelt rész olyan veszélyes helyzetre hívja fel a figyelmet, amely az útmutatások fi­gyelmen kívül hagyása esetén sú­lyos vagy halálos sérüléseket idéz­het elő.
FIGYELEM
A FIGYELEM címmel kiemelt rész olyan veszélyes helyzetre hívja fel a figyelmet, amely az útmutatások figyelmen kívül hagyása esetén kisebb vagy közepes súlyosságú sérüléseket idézhet elő.
MEGJEGYZÉS
A MEGJEGYZÉS címmel kiemelt rész olyan helyzetre hívja fel a figyelmet, amely az útmutatások figyelmen kívül hagyása esetén a jármű károsodását okozhatja.
ÜZEMANYAGRA VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK
Benzinmotor
Ólommentes benzin
Európa
A gépkocsi optimális teljesítménye érde­kében olyan ólommentes benzin hasz­nálata ajánlott, amely eléri vagy meg­haladja a 95-ös oktánszám (RON ­Research Octane Number)/91 AKI (Anti Knock Index - kopogás index) értékeket. (Soha ne használjon metanolt tartalma­zó üzemanyagot.)
Használható 91-94 oktánszámú (RON)/ 87-90 kopogás indexű (AKI) ólommen­tes benzin, azonban ez a gépkocsi tel­jesítményének kismértékű csökkenését eredményezheti.
Kivéve Európa
Az Ön új gépkocsiját kizárólag 91-es oktánszámú (RON - Research Octane Number)/87 AKI (Anti Knock Index ­kopogás index) vagy azt meghaladó értékű ólommentes benzin használatára tervezték. (Soha ne használjon metanolt tartalmazó üzemanyagot.)
Az Ön új gépkocsiját úgy tervezték, hogy ÓLOMMENTES ÜZEMANYAGGAL ma­ximális teljesítményt érjen el, és minimális legyen a kipufogógáz károsanyag-tartal­ma, valamint a gyújtógyertyák szennye­ződése.
SOHA NE HASZNÁLJON ÓLOM­TARTALMÚ BENZINT. Az ólomtar­talmú benzin használata káros a katalizátorra, és javíthatatlanul ká­rosítja a motorvezérlő rendszer ré­szét képező lambda-szondát, vala­mint negatívan befolyásolja a ká­rosanyag-kibocsátást.
Soha ne használjon olyan üzem­anyagba keverhető üzemanyag-ellá­tó rendszer tisztító adalékot, ame­lyet a HYUNDAI nem javasol. (Azt tanácsoljuk, hogy további részlete­kért keressen fel egy hivatalos HYUNDAI márkaszervizt.)
Ne folytassa az üzemanyaggal
való feltöltést, ha a töltőpisztoly automatikusan kikapcsol.
Mindig ellenőrizze a tanksapka
biztonságos meghúzását, hogy megelőzze az üzemanyag kifolyá­sát egy baleset bekövetkezése­kor.
FIGYELEM
VIGYÁZAT
E7
Bevezetés
Ólmozott benzin (bizonyos típusok esetében)
Néhány országban a gépkocsi ólmozott benzinnel történő használata is enge­délyezett. Amennyiben ólmozott benzint kíván használni, azt tanácsoljuk, hogy érdeklődje meg egy hivatalos HYUNDAI márkakereskedőtől, hogy a gépkocsiban használható-e ólmozott benzin.
Az ólmozott benzin oktánszám besorolá­sa megegyezik az ólommentes benziné­vel.
Alkohol- és metanoltartalmú benzin
Az E85 vagy gasohol néven is ismert bioetanolt, amely benzin és etanol (etil­alkohol) keveréke, valamint a metanolt (amely faszeszként is ismert) tartalmazó benzint és bioetanolt ólommentes vagy ólmozott benzinnel együtt vagy ahelyett forgalmazzák.
Ne használjon olyan bioetanol üzema­nyagot, amely 10%-nál több etanolt tar­talmaz, és soha ne használjon olyan benzint vagy bioetanolt, amely akármi­lyen kis mennyiségű metanolt tartalmaz. Ezek az üzemanyagok vezethetőségi problémákat okozhatnak, és károsíthat­ják az üzemanyag-ellátó rendszert, a motorvezérlő rendszert és a károsa­nyag-kibocsátást ellenőrző rendszert.
Hagyja abba a bioetanol üzemanyag használatát, ha bármilyen rendellenes­séget tapasztal a motor működésében.
A gépkocsi vagy a motor bármilyen ká­rosodása vagy teljesítménycsökkenése nem tartozik a gyártó garanciális kötele­zettségei közé, ha az alábbi üzema­nyagok bármelyikét használja:
1. Olyan bioetanol üzemanyag, amely 10%-nál több etanolt tartalmaz.
2. Metanolt tartalmazó benzin vagy bio­etanol.
3. Ólmozott benzin vagy ólmozott bio­etanol.
FIGYELEM
Soha ne használjon metanolt tartal­mazó üzemanyagot. Hagyja abba az olyan bioetanol üzemanyag haszná­latát, amely rontja a vezethetőséget.
Egyéb üzemanyagok
A következő típusú üzemanyagok hasz­nálata:
- szilikont (Si) tartalmazó üzemanyag,
- MMT-t (mangán, Mn) tartalmazó üzemanyag,
- ferrocént (Fe) tartalmazó üzemanyag, és
- egyéb fémbázisú adalékokat tartalma­zó üzemanyagok,
a gépkocsi vagy a motor károsodását okozhatja, vagy eltömődéseket, gyújtás­kimaradást, gyenge gyorsulást, motorle­állást, a katalizátor megolvadását, rend­ellenes korróziót, élettartam-csökkenést stb. okozhat, és felgyulladhat a motor hi­bajelző lámpa (MIL) is.
MEGJEGYZÉS
Az Ön gépkocsijának garanciája nem vonatkozik az üzemanyag-ellátó rend­szert ért károkra és a motor teljesít­ményének csökkenésével járó problé­mákra, ha ilyen összetételű üzema­nyagokat használ a gépkocsijához.
E8
Bevezetés
MTBE (metil-tercier-butil-éter) használata
A HYUNDAI azt tanácsolja, hogy ne használjon olyan üzemanyagot gépko­csijához, amelynek térfogat-százalékos MTBE (metil-tercier-butil-éter) tartalma több mint 15% (oxigén tömegaránya 2,7% feletti).
Az olyan üzemanyag, amelynek térfo­gat-százalékban mérve 15%-nál maga­sabb (oxigén tömegaránya 2,7% feletti) az MTBE (metil-tercier-butil-éter) tartal­ma, csökkentheti a jármű teljesítményét, gőzbuborék-képződést vagy nehéz mo­torindítást okozhat.
Az Ön gépkocsijának garanciája nem vonatkozik az üzemanyag-ellátó rendszert ért károkra és a motor teljesítményének csökkenésével járó problémákra, ha olyan üzemanyagot használ gépkocsijához, amelynek térfogat-százalékban mért MTBE tar­talma több mint 15% (oxigén tömeg­aránya 2,7%-nál több).
FIGYELEM
Soha ne használjon metanolt
Metanol (faszesz) tartalmú üzemanya­gok nem használhatók a járművében. Ez az üzemanyagtípus csökkentheti a jár­mű teljesítményét, és károsíthatja az üzemanyag-ellátó rendszer, a motorve­zérlő rendszer és a károsanyag-kibo­csátást szabályozó rendszer egységeit.
Üzemanyag-adalékok
A HYUNDAI olyan ólommentes benzin használatát javasolja, amely Európában eléri vagy meghaladja a 95-ös oktán­szám (RON - Research Octane Number) / 91 AKI (Anti Knock Index - kopogás index) értékeket, illetve Európán kívül eléri vagy meghaladja a 91-es oktán­szám (RON - Research Octane Number) / 87 AKI (Anti Knock Index - kopogás index) értékeket.
Abban az esetben, ha az ügyfelek rend­szeresen alacsony minőségű üzema­nyagot használnak, beleértve az üzem­anyag-adalékokat is, és indítási problé­mákkal, illetve egyenetlenül járó motor­ral szembesülnek, 15000 km-enként tölt­senek egy flakon üzemanyag-adalékot az üzemanyagtartályba. Az adalékok a hivatalos HYUNDAI márkaszervizekben vásárolhatók meg, ahol tájékoztatást adnak azok használatával kapcsolatban. Ne keverje egyéb adalékokkal.
E9
Bevezetés
A gépkocsi használata külföldön
Ha gépkocsijával külföldre utazik, ügyel­jen a következőkre:
• Tartsa be a regisztrációra és a biz­tosításokra vonatkozó előírásokat.
• Érdeklődjön, hogy a gépkocsijához megfelelő üzemanyag kapható-e.
Dízelmotor
Gázolaj
A dízelmotor csak a kereskedelemben kapható, az EN 590 szabványnak megfelelő gázolajjal üzemeltethető. (EN: „European Norm” = európai szabvány). Ne használjon tengeri hajókhoz készült gázolajat, fűtőolajat vagy olyan üzem­anyag-adalékokat, amelyek nincsenek bevizsgálva, mivel ezek megnövelik a motor kopását, és a motor, valamint az üzemanyag-ellátó rendszer károsodását okozzák. A jóváhagyás nélküli üzema­nyagok és/vagy üzemanyag-adalékok használata a gépkocsira vonatkozó ga­rancia megszűnésével jár.
A gépkocsijába olyan gázolajat töltsön, amelynek cetánszáma 51 fölötti. Ha többféle gázolaj kapható, akkor ügyeljen arra, hogy a hőmérsékleti viszonyoknak megfelelően téli vagy nyári gázolajat használjon.
• -5 °C felett ... Nyári gázolajat.
• -5 °C alatt ... Téli gázolajat. Mindig gondosan ellenőrizze, hogy ele-
gendő üzemanyag van-e a tartályban: Ha a motor az üzemanyag hiánya miatt áll le, az üzemanyag-ellátó rendszert teljes mértékben légteleníteni kell az újraindítás érdekében.
FIGYELEM
A tartályba egyáltalán ne töltsön benzint vagy vizet. Ha ez bekö­vetkezik, akkor le kell ereszteni a tartály tartalmát, és légteleníteni kell a rendszert. Ezzel elkerülhető az üzemanyag-ellátó szivattyú meg­szorulása és a motor károsodása.
FIGYELEM
DPF rendszerrel szerelt gépkocsik esetében részecskeszűrős dízel gépjárművekhez előírt minőségű motorikus gázolajat kell használni.
Amennyiben magas kéntartalmú (50 ppm kéntartalom fölötti) gázolajat és jóváhagyás nélküli adalékokat használ, az a DPF rendszer káro­sodását és fehér füst kibocsátását okozhatja.
E10
Bevezetés
Biodízel
A kereskedelemben kapható olyan dízel üzemanyag, amely 7%-nál kevesebb biodízelt tartalmaz, és általában „B7 dízel” néven kerül forgalomba. Ezt akkor lehet a gépkocsiban használni, ha a biodízel megfelel az EN 14214 vagy ezzel egyenértékű szabványnak. (EN: „European Norm” = európai szabvány). A 7%-ot meghaladó biodízelek, a repce metil-észterből (RME), zsírsav metil­észterből (FAME), növényi olaj metil­észterből (VME) stb. előállított biodíze­lek vagy a gázolaj és biodízel keverékek használata a motor fokozott kopását és az üzemanyag-ellátó rendszer károso­dását okozza. A nem megfelelő üzem­anyagok használata miatt elvégzendő javítás vagy a kopott alkatrészek cseréje nem tartozik a gyártó által nyújtott ga­rancia hatálya alá.
FIGYELEM
Soha ne használjon olyan dízel
üzemanyagot, B7 biodízelt vagy egyebet, amely nem felel meg az érvényes kőolajipari szabványok­nak.
Soha ne használjon olyan üzema-
nyag-adalékot vagy kezelési eljá­rást, amelyet a gépkocsi gyártója nem javasol, vagy használatát nem hagyta jóvá.
A GÉPKOCSI KEZELÉSÉVEL KAPCSOLATOS ÚTMUTATÁSOK
Hasonlóan más, ilyen típusú gépkocsik­hoz, az Ön gépkocsijának nem megfe­lelő üzemeltetése a gépkocsi feletti ura­lom elvesztéséhez, balesethez vagy a gépkocsi felborulásához vezethet.
Az Ön gépkocsijának speciális tulajdon­ságai (nagyobb szabad magasság, nyomtáv stb.) miatt a súlypontja maga­sabban van, mint más típusú gépkocsi­ké. Más szavakkal, ezeket nem arra ter­vezték, hogy ugyanolyan sebességgel kanyarodjanak, mint a hagyományos kétkerék-meghajtású gépkocsik. Kerülje az éles kanyarokat vagy a hirtelen ma­nővereket. Ismét hangsúlyozzuk, hogy az Ön gépkocsijának nem megfelelő üzemeltetése a gépkocsi feletti uralom elvesztéséhez, balesethez vagy a gép­kocsi felborulásához vezethet. Minden-
képpen olvassa el a jelen kézikönyv
5. fejezetének „A gépkocsi felborulás kockázatának csökkentése” című részét.
E11
Bevezetés
A GÉPKOCSI BEJÁRATÁSA
Nincs szükség speciális bejáratási időszakra. Az első 1000 kilométer alatt az alábbi néhány egyszerű óvatossági előírás betartásával megnövelheti a motor teljesítményét, gazdaságosságát és a gépkocsi élettartamát.
• Ne pörgesse túl a motort.
• Haladás közben tartsa a motor fordu­latszámát 2000 és 4000 fordulat/perc közötti értéken.
• Ne haladjon hosszú időn keresztül azonos sebességgel, legyen ez akár alacsony vagy magas sebesség. A motor fordulatszámának változtatása nagyon fontos a motor jól végrehajtott bejáratása érdekében.
• Veszélyhelyzetek kivételével kerülje az erős fékezéseket, hogy a fékbe­rendezés alkatrészei megfelelően il­leszkedjenek egymáshoz.
• Az első 2000 kilométer megtétele alatt ne vontasson utánfutót.
HASZNÁLT GÉPKOCSIK VISSZAVÉTELE ÉS HULLA­DÉKKEZELÉSE (EURÓPA)
A HYUNDAI a szerződött partnereivel
együttműködve környezetvédelmi szem-
pontból biztonságos megoldást kínál az életciklusuk végére ért járművek kezelé­sére, és az életciklusuk végére ért járművekről (End of Life Vehicles) szóló Európai Uniós (EU) irányelvvel össz­hangban gondoskodik az általa gyártott
és értékesített járművek környezetbarát visszavételéről és hulladékkezeléséről.
Részletes információkat a gépkocsit ér­tékesítő ország HYUNDAI képviseleté­nek honlapján talál.
E12
K
TARTALOMJEGYZÉ
A gépkocsi áttekintése
A gépkocsi biztonsági berendezései
A gépkocsi kényelmi jellemzői
Multimédia rendszer
A gépkocsi vezetése
Teendők szükséghelyzetben
Karbantartás
Műszaki adatok és vásárlói információk
Tárgymutató
1
2
3
4
5
6
7
8
T
1 2
A gépkocsi áttekintése
A gépkocsi külső áttekintése (I)..........................1-2
A gépkocsi külső áttekintése (II).........................1-3
A gépkocsi utasterének áttekintése...................1-4
Ismerkedés a műszerfallal (I) ..............................1-5
Ismerkedés a műszerfallal (II) .............................1-6
Motortér.................................................................1-7
A gépkocsi biztonsági berendezései
Fontos biztonsági óvintézkedések ..................... 2-2
Mindig csatolja be a biztonsági övét ...........................2-2
Minden gyermek legyen rögzítve.................................2-2
Légzsák által okozott veszélyek...................................2-2
A vezető figyelmetlensége.............................................2-2
Tartsa ellenőrzés alatt a sebességet...........................2-3
Tartsa biztonságos állapotban a gépkocsiját.............2-3
Ülések..................................................................... 2-4
Biztonsági óvintézkedések.............................................2-5
Első ülések .........................................................................2-6
Hátsó ülések ................................................................... 2-13
Fejtámla........................................................................... 2-16
Ülésfűtés és ülésszellőztetés...................................... 2-20
Biztonsági övek................................................... 2-24
Biztonsági övre vonatkozó biztonsági
óvintézkedések .............................................................. 2-24
Biztonsági öv figyelmeztető lámpa ........................... 2-25
Biztonsági öv rendszer................................................. 2-28
Biztonsági övre vonatkozó kiegészítő
óvintézkedések .............................................................. 2-34
Biztonsági övek kezelése ............................................ 2-37
E14
Gyermekbiztonsági rendszer (CRS)..................2-29
A gyermekek mindig a hátsó ülésen utazzanak .....2-38
Gyermekbiztonsági rendszer (CRS) kiválasztása....2-39
Gyermekbiztonsági rendszer (CRS) rögzítése......... 2-41
Légzsák - passzív biztonsági rendszer............2-51
Hol helyezkednek el a légzsákok?.............................2-53
Hogyan működik a légzsákrendszer?........................2-58
Mi várható egy légzsák felfúvódása után? .............2-62
Ne szereljen gyermekülést az első utasülésre........2-63
Miért nem nyílt ki a gépkocsim légzsákja a
baleset során? ................................................................2-64
A passzív biztonsági berendezés (SRS)
karbantartása..................................................................2-69
Kiegészítő biztonsági óvintézkedések.......................2-70
Légzsák figyelmeztető címkék....................................2-70
Aktív motorháztető felemelő rendszer ............2-71
Olyan helyzetek, amikor a rendszer működésbe
léphet................................................................................2-71
Olyan helyzetek, amikor a rendszer nem lép
működésbe.......................................................................2-72
A rendszer rendellenes működése.............................2-73
3
A gépkocsi kényelmi jellemzői
Bejutás a gépkocsiba ........................................... 3-3
Távvezérlős kulcs .............................................................3-4
Intelligens kulcs.................................................................3-8
Az elem cseréje ............................................................. 3-12
Indításgátló rendszer.................................................... 3-13
Ajtózárak ............................................................. 3-14
A gépkocsin kívülről...................................................... 3-14
A gépkocsi belső teréből ............................................. 3-16
Zárreteszelés (deadlock)............................................. 3-18
Automatikus ajtózáró/-nyitó funkciók .................... 3-18
Gyermekbiztonsági záras hátsó ajtók ...................... 3-19
Riasztóberendezés.............................................. 3-20
Kormánykerék..................................................... 3-22
Elektromos szervokormány (EPS)............................. 3-22
Állítható magasságú kormánykerék /
mélységben állítható kormánykerék......................... 3-23
Kormánykerékfűtés ...................................................... 3-24
Kürt................................................................................... 3-24
Visszapillantó tükrök.......................................... 3-25
Belső visszapillantó tükör............................................ 3-25
Külső visszapillantó tükör............................................ 3-29
Ablakok ................................................................ 3-32
Elektromos ablakmozgatás.......................................... 3-32
E15
Panoráma napfénytető.......................................3-37
Napellenző .......................................................................3-38
A napfénytető csúsztatása..........................................3-38
A napfénytető billentése..............................................3-39
A napfénytető becsukása............................................3-39
A napfénytető alapbeállítása ......................................3-41
Nyitott napfénytetőre figyelmeztetés ...................... 3-41
Külső felszerelések.............................................3-42
Motorháztető..................................................................3-42
Üzemanyagtöltő-nyílás ajtó........................................3-44
Csomagtérajtó......................................................3-47
Motor nélküli csomagtérajtó.......................................3-47
Motoros működtetésű csomagtérajtó....................... 3-49
Intelligens csomagtérajtó............................................. 3-56
Műszercsoport.....................................................3-60
A műszercsoport beállítása..........................................3-62
Műszerek .........................................................................3-63
LCD kijelző ...........................................................3-69
Az LCD kijelző beállítása ..............................................3-69
LCD üzemmódok.............................................................3-69
Felhasználói beállítások üzemmód.............................3-74
Figyelmeztető üzenetek...............................................3-78
Fedélzeti számítógép ..........................................3-87
Fedélzeti számítógép üzemmódok.............................3-87
Figyelmeztető és visszajelző lámpák ............... 3-92
Figyelmeztető lámpák................................................... 3-92
Visszajelző lámpák ...................................................... 3-102
Világítás.............................................................. 3-109
Külső világítás............................................................... 3-109
Üdvözlő rendszer......................................................... 3-116
Belső világítás............................................................... 3-117
Ablaktörlő és -mosó berendezés ................... 3-122
Szélvédőtörlő................................................................ 3-123
Szélvédőmosó berendezés........................................ 3-124
Hátsó ablaktörlő és -mosó kapcsoló ...................... 3-125
Vezetőt segítő rendszer................................... 3-126
Tolatókamera ............................................................... 3-126
Hátsó parkolást segítő rendszer.............................. 3-127
Hátsó parkolást segítő rendszerre vonatkozó
elővigyázatossági előírások ...................................... 3-130
Parkolást segítő rendszer ......................................... 3-131
Parkolást segítő rendszerre vonatkozó
elővigyázatossági előírások ...................................... 3-133
Parkolást segítő intelligens rendszer (Smart
Parking Assist System - SPAS)................................ 3-134
Jégmentesítés.................................................... 3-152
Hátsó ablak jég- és páramentesítése..................... 3-152
E16
Manuális légkondicionáló berendezés ...........3-154
Fűtés és légkondicionálás..........................................3-155
A rendszer működése .................................................3-159
A rendszer karbantartása..........................................3-162
Automatikus légkondicionáló berendezés .....3-165
Automatikus fűtés és légkondicionálás...................3-166
Manuális fűtés és légkondicionálás.........................3-167
A rendszer működése .................................................3-173
A rendszer karbantartása..........................................3-175
Szélvédő jég- és páramentesítése..................3-178
Manuális légkondicionáló berendezés ....................3-178
Automatikus légkondicionáló berendezés..............3-179
Páramentesítési logika................................................3-180
Légkondicionáló berendezés kiegészítő
funkciók..............................................................3-182
Utastér ionizátor ..........................................................3-182
Automatikus szellőztetés............................................3-182
Napfénytető belső levegő keringtetés....................3-182
Tárolórekesz......................................................3-183
Középkonzol tárolórekesz .........................................3-183
Csúsztatható kartámasz .............................................3-183
Kesztyűtartó..................................................................3-184
Hűtődoboz .....................................................................3-184
Napszemüveg-tároló rekesz .....................................3-184
Belső felszerelések .......................................... 3-186
Hamutartó ..................................................................... 3-186
Pohártartó..................................................................... 3-186
Napellenző..................................................................... 3-188
Elektromos csatlakozóaljzat ..................................... 3-188
Szivargyújtó.................................................................. 3-190
Óra .................................................................................. 3-190
Ruhaakasztó ................................................................. 3-192
Padlószőnyeg rögzítési pont(ok) ............................. 3-193
Poggyászrögzítő háló (tartó).................................... 3-193
Csomagtartó takaróroló............................................. 3-194
Csomagtér tálca ........................................................... 3-197
Külső felszerelések .......................................... 3-198
Tetősín ........................................................................... 3-198
4
Multimédia rendszer
Multimédia rendszer............................................. 4-2
AUX, USB és iPod® csatlakozó ......................................4-2
Antenna ..............................................................................4-3
Audiorendszer kezelőszervek a kormánykeréken....4-4
Audio- / video- / navigációs rendszer (AVN)...........4-5
Kihangosítás
technológia segítségével ................................................4-5
A gépkocsi audiorendszerének működése .................4-6
Bluetooth
®
vezeték nélküli
E17
A rendszer kezelőszervei és funkciói ..............4-15
Audioberendezés
- RDS, Bluetooth funkcióval rendelkező modellek...4-15
- RDS funkcióval rendelkező, Bluetooth nélküli
modellek...........................................................................4-17
Beállítás............................................................................4-19
Rádió: FM, AM ................................................................4-28
DAB rádió (DAB funkcióval rendelkező
modelleknél)....................................................................4-30
Alapszintű használati módszerek: USB / iPod My Music
- RDS, Bluetooth funkcióval rendelkező modellek...4-32
- RDS funkcióval rendelkező, Bluetooth nélküli
modellek...........................................................................4-32
Zenelejátszás
Bluetooth
®
vezeték nélküli
technológia segítségével..............................................4-37
Hangfelismerés...............................................................4-41
5
A gépkocsi vezetése
Elindulás előtt ........................................................5-4
Mielőtt beszáll a gépkocsiba ......................................... 5-4
Elindulás előtt....................................................................5-4
Gyújtáskapcsoló ....................................................5-6
Kulcsos gyújtáskapcsoló ................................................ 5-6
Motorindító/-leállító gomb..........................................5-11
Manuális sebességváltó..................................... 5-20
A manuális sebességváltó működése........................ 5-20
Vezetési tanácsok ......................................................... 5-22
Automata sebességváltó.................................... 5-24
Az automata sebességváltó működése .................... 5-24
Parkolás........................................................................... 5-29
Vezetési tanácsok ......................................................... 5-29
Dupla tengelykapcsolós sebességváltó ........... 5-31
®
/
A dupla tengelykapcsolós sebességváltó
működése ........................................................................ 5-31
Parkolás........................................................................... 5-38
Vezetési tanácsok ......................................................... 5-38
Fékberendezés.................................................... 5-40
Fékrásegítő ..................................................................... 5-40
Fékbetét kopásjelző...................................................... 5-41
Rögzítőfék (kézi működtetésű) .................................. 5-41
Elektronikus rögzítőfék (Electronic Parking
Brake - EPB) .................................................................. 5-43
AUTO HOLD (automatikus rögzítőfék) ..................... 5-49
Blokkolásgátló rendszer (ABS)................................... 5-53
Elektronikus menetstabilizáló rendszer
(Electronic Stability Control - ESC)........................... 5-55
Gépkocsi stabilitás kezelés (Vehicle Stability
Management) ................................................................. 5-59
Hegymeneti elindulást segítő berendezés (Hill-
start Assist Control - HAC).......................................... 5-60
E18
Lejtmeneti fékerő-szabályozó (Downhill Brake
Control - DBC) ................................................................5-61
Vészfékezéses megállás jelzése (Emergency
Stop Signal - ESS)..........................................................5-63
Fékezési tanácsok .........................................................5-64
Négykerék-meghajtás (4WD)............................5-65
A négykerék-meghajtás működése........................... 5-66
Vészhelyzeti óvintézkedések......................................5-70
ISG (Idle Stop and Go - alapjárati leállító és
beindító) rendszer...............................................5-72
Az ISG rendszer bekapcsolása....................................5-72
Az ISG rendszer kikapcsolása.....................................5-75
Az ISG rendszer rendellenes működése ................... 5-76
Az akkumulátor érzékelő kikapcsolása.....................5-77
Flex kormányrásegítő rendszer ........................5-78
Integrált vezetési üzemmód ellenőrző
rendszer................................................................5-80
Holttérfigyelő rendszer (Blind Spot
Detection - BSD).................................................5-82
BSD (Blind Spot Detection - Holttérfigyelő rendszer) /
LCA (Lane Change Assist - Sávváltás segítése)......5-83
RCTA (Rear Cross Traffic Alert - Hátsó keresztirányban elhaladó forgalomra
figyelmeztetés)...............................................................5-86
Önálló vészfékezés (Autonomous
Emergency Braking - AEB)............................... 5-90
A rendszer beállítása és bekapcsolása..................... 5-90
AEB figyelmeztető üzenet és a rendszer általi
ellenőrzés........................................................................ 5-92
Az elöl lévő gépkocsitól való távolság
észlelésére szolgáló érzékelő (első radar).............. 5-95
A rendszer rendellenes működése............................ 5-96
A rendszer korlátai ....................................................... 5-97
Sebességhatárról tájékoztató funkció (Speed Limit Information Function - SLIF) ... 5-101
A rendszer beállítása és bekapcsolása................... 5-102
Működés........................................................................ 5-102
Kijelző............................................................................. 5-103
A VEZETŐ FIGYELME................................................. 5-105
Sávelhagyást megelőző rendszer (Lane
Keeping Assistant System - LKAS) ................ 5-106
Az LKAS működése ..................................................... 5-107
A VEZETŐ FIGYELME................................................. 5-111
Az LKAS rendellenes működése............................... 5-112
Az LKAS funkció módosítása.................................... 5-113
Sebességhatárt ellenőrző rendszer ............... 5-115
Sebességhatárt ellenőrző rendszer működése .... 5-115
E19
Automata sebességtartó berendezés (sebességhatárra figyelmeztető
rendszerrel) .......................................................5-117
Sebességtartó automatika működése .....................5-117
Sebességtartó automatika ...............................5-122
Sebességtartó automatika működése .....................5-122
Különleges igénybevételt jelentő
közlekedési körülmények.................................5-129
Veszélyes vezetési körülmények .............................5-129
A gépkocsi hintáztatása .............................................5-129
Biztonságos kanyarvétel............................................5-130
Éjszakai vezetés...........................................................5-130
A gépkocsi vezetése esőben .....................................5-130
A gépkocsi vezetése vízzel elárasztott úton .........5-131
A gépkocsi vezetése autópályán..............................5-131
A felborulás kockázatának csökkentése................5-132
Téli vezetés........................................................5-133
Havas vagy jeges útviszonyok..................................5-133
Téli vezetésre vonatkozó óvintézkedések.............5-135
Utánfutó vontatása...........................................5-138
Ha úgy dönt, hogy utánfutót fog vontatni.............5-139
Utánfutó vontatására szolgáló berendezés...........5-142
Vezetés utánfutó vontatásakor................................5-143
Karbantartás utánfutó vontatása esetén...............5-147
A gépkocsi tömege............................................5-148
Túlterhelés.....................................................................5-148
6
Teendők szükséghelyzetben
Elakadásjelző vészvillogó.................................... 6-2
Vezetés közben előforduló
szükséghelyzetek ................................................. 6-2
Ha a motor menet közben leáll .....................................6-2
Ha a motor menet közben egy
útkereszteződésben leáll................................................6-3
Ha menet közben defektet kap.....................................6-3
Ha a motor nem indul be...................................... 6-4
Ha a motor az indításkor nem forog vagy csak
lassan forog.......................................................................6-4
Ha a motor indításkor megfelelő
fordulatszámmal forog, de mégsem indul be.............6-4
Indítás külső akkumulátorral............................... 6-4
Ha a motor túlmelegszik ...................................... 6-8
Gumiabroncs légnyomás ellenőrző rendszer
(TPMS) ................................................................. 6-10
A gumiabroncsok légnyomásának ellenőrzése....... 6-10
Gumiabroncs légnyomás ellenőrző rendszer
(TPMS) ............................................................................. 6-10
Alacsony gumiabroncs légnyomásra
figyelmeztető jelzés...................................................... 6-12
Alacsony légnyomású gumiabroncs helyzetének visszajelzője és gumiabroncs légnyomás
E20
visszajelző........................................................................6-12
TPMS (gumiabroncs légnyomás ellenőrző
rendszer) hibajelző lámpa............................................6-13
Egy TPMS érzékelővel szerelt gumiabroncs
cseréje.............................................................................. 6-14
Ha az egyik gumiabroncs defektet kap
(pótkerékkel) .......................................................6-17
Emelő és szerszámok.................................................... 6-17
Kerékcsere.......................................................................6-18
Az emelőn lévő címke ...................................................6-23
Az emelő EK megfelelőségi nyilatkozata..................6-24
Ha az egyik gumiabroncs defektet kap
(Tire Mobility Kit-tel).........................................6-25
Bevezetés ........................................................................6-25
Megjegyzések a Tire Mobility Kit biztonságos
használatára vonatkozóan...........................................6-26
A Tire Mobility Kit egységei ........................................ 6-27
A Tire Mobility Kit használata.....................................6-28
A tömítőfolyadék eloszlatása......................................6-29
A gumiabroncsok légnyomásának ellenőrzése .......6-30
Megjegyzések a Tire Mobility Kit biztonságos
használatára vonatkozóan...........................................6-31
Műszaki adatok ..............................................................6-32
Vontatás ...............................................................6-33
A gépkocsi szállítása .....................................................6-33
Leszerelhető vonószem................................................6-34
Vontatás szükség esetén............................................. 6-35
Eszközök vészhelyzetre .................................... 6-37
Tűzoltó készülék............................................................ 6-37
Elsősegély készlet......................................................... 6-37
Elakadásjelző háromszög ............................................ 6-37
Gumiabroncs légnyomásmérő műszer...................... 6-37
7
Karbantartás
Motortér................................................................. 7-3
Karbantartási munkák.......................................... 7-6
A tulajdonos felelőssége ................................................7-6
A tulajdonos általi karbantartásra vonatkozó
óvintézkedések .................................................................7-6
A tulajdonos karbantartási teendői.................... 7-7
A tulajdonos általi karbantartás ütemterve................7-8
Időszakos karbantartási ütemtervek................ 7-10
Időszakos karbantartási ütemterv
(Európa, kivéve Oroszország)..................................... 7-11
Karbantartás fokozott igénybevétel és alacsony futásteljesítmény esetén (Európa, kivéve
Oroszország) .................................................................. 7-15
Az időszakos karbantartási ütemterv
tételeinek magyarázata ..................................... 7-17
E21
Motorolaj..............................................................7-21
A motorolajszint ellenőrzése.......................................7-21
A motorolaj és az olajszűrő cseréje..........................7-23
Motor hűtőfolyadék............................................7-24
A motor hűtőfolyadékszint ellenőrzése....................7-24
A motor hűtőfolyadék cseréje....................................7-27
Fék-/tengelykapcsoló folyadék .......................7-28
A fékfolyadék/tengelykapcsoló folyadék
szintjének ellenőrzése..................................................7-28
Ablakmosó folyadék ...........................................7-29
Az ablakmosó folyadék szintjének ellenőrzése......7-29
Rögzítőfék............................................................7-30
A rögzítőfék ellenőrzése..............................................7-30
Üzemanyagszűrő (dízelmotor) ..........................7-30
A víz leeresztése az üzemanyagszűrőből ................7-30
Az üzemanyagszűrő betét cseréje.............................7-30
Levegőszűrő.........................................................7-31
A szűrő cseréje ..............................................................7-31
Pollenszűrő ..........................................................7-33
A szűrő ellenőrzése....................................................... 7-33
A szűrő cseréje ..............................................................7-33
Ablaktörlőlapátok................................................7-34
Az ablaktörlőlapátok ellenőrzése...............................7-34
Az ablaktörlőlapátok cseréje.......................................7-34
Akkumulátor ........................................................ 7-37
Az akkumulátor karbantartása................................... 7-37
Az akkumulátor kapacitását jelző címke.................. 7-39
Az akkumulátor töltése................................................ 7-39
Beállítandó egységek ................................................... 7-40
Gumiabroncsok és kerekek ............................... 7-41
A gumiabroncsok karbantartása................................ 7-41
Javasolt gumiabroncs levegőnyomás hideg
állapotban........................................................................ 7-41
A gumiabroncsok légnyomásának ellenőrzése....... 7-43
Kerekek felcserélése.................................................... 7-44
Futómű-beállítás és kerék-kiegyensúlyozás.......... 7-45
Gumiabroncs cseréje.................................................... 7-45
Keréktárcsa cseréje...................................................... 7-47
A gumiabroncs tapadása.............................................. 7-47
A gumiabroncs karbantartása .................................... 7-47
A gumiabroncs oldalfal jelölései ................................ 7-47
Alacsony oldalfalú gumiabroncsok............................ 7-52
Biztosítékok......................................................... 7-53
Biztosítéktábla/relétábla ismertetése....................... 7-58
E22
Világítás izzók......................................................7-68
Fényszóró-, statikus kanyarfényszóró, helyzetjelző-, irányjelző- és ködfényszóróizzók
cseréje.............................................................................. 7-69
Oldalsó irányjelző lámpa cseréje................................7-74
A fényszórók és a ködfényszórók beállítása..........7-75
Hátsó kombinált lámpatest izzócsere........................7-80
Felülre szerelt harmadik féklámpa cseréje..............7-83
Rendszámtábla-világítás izzócsere............................7-83
Belső világítás izzó cseréje..........................................7-84
A karosszéria ápolása.........................................7-86
Külső ápolás ....................................................................7-86
Az utastér ápolása.........................................................7-92
Károsanyag-kibocsátást szabályozó
rendszer................................................................7-93
Kartergáz elvezető rendszer.......................................7-93
Benzingőz elvezető rendszer......................................7-93
Kipufogógáz károsanyag-kibocsátást
szabályozó rendszer .....................................................7-94
8
Műszaki adatok és vásárlói információk
Méretek.................................................................. 8-2
Motor...................................................................... 8-2
Izzók teljesítménye............................................... 8-3
Gumiabroncsok és keréktárcsák ........................ 8-4
Gumiabroncsok terhelési és
sebességindexe..................................................... 8-4
A jármű össztömege............................................. 8-5
Csomagtér térfogata ............................................ 8-5
Ajánlott kenőanyagok és feltöltési
mennyiségek.......................................................... 8-6
Ajánlott motorolaj ............................................................8-8
Ajánlott SAE viszkozitás .................................................8-9
Alvázszám (VIN).................................................. 8-10
Gépkocsi jóváhagyási adattábla....................... 8-10
Gumiabroncs légnyomás adattábla................... 8-11
Motorszám........................................................... 8-11
Légkondicionáló kompresszor adattábla......... 8-12
Hűtőközeg adattábla .......................................... 8-12
Megfelelőségi nyilatkozat................................. 8-12
E23
E23
A gépkocsi áttekintése
A gépkocsi külső áttekintése (I) ........................ 1-2
A gépkocsi külső áttekintése (II) ....................... 1-3
A gépkocsi utasterének áttekintése.................. 1-4
Ismerkedés a műszerfallal (I) ............................. 1-5
Ismerkedés a műszerfallal (II) ............................ 1-6
Motortér................................................................ 1-7
1
A gépkocsi áttekintése
A GÉPKOCSI KÜLSŐ ÁTTEKINTÉSE (I)
Elölnézet
A tényleges kialakítás az ábrázolttól eltérő lehet.
1. Panoráma napfénytető ...................... 3-37
2. Szélvédőtörlő-lapátok........................ 7-35
3. Külső visszapillantó tükör.................. 3-29
4. Ajtózárak ........................................... 3-14
5. Fényszóró............................... 3-110, 7-69
6. Nappali menetjelző fény (DRL) ....... 3-114
7. Első ködfényszóró........................... 3-112
8. Motorháztető ..................................... 3-42
9. Gumiabroncsok és kerekek............... 7-41
10. Vezetőt segítő rendszer .................. 3-126
OTLE015006
1-2
A GÉPKOCSI KÜLSŐ ÁTTEKINTÉSE (II)
Hátulnézet
A tényleges kialakítás az ábrázolttól eltérő lehet.
1. Antenna............................................... 4-3
2. Jégmentesítő................................... 3-152
3. Üzemanyagtöltő-nyílás ajtó............... 3-44
4. Leszerelhető vonószem .................... 6-34
5. Hátsó kombinált lámpatest................ 7-80
6. Hátsó ablaktörlőlapát......................... 7-36
7. Felülre szerelt harmadik féklámpa .... 7-83
8. Csomagtérajtó................................... 3-47
OTL015002
1
A gépkocsi áttekintése
1-3
A gépkocsi áttekintése
A GÉPKOCSI UTASTERÉNEK ÁTTEKINTÉSE
A tényleges kialakítás az ábrázolttól eltérő lehet.
1. Ajtózáró/-nyitó gomb ......................... 3-16
2. Elektromos ablakemelő kapcsolók.... 3-17
3. Központi zár nyomógomb.................. 3-32
4. Elektromos ablakmozgatást letiltó
kapcsoló ............................................ 3-35
5. Külső visszapillantó tükör
állítógomb.......................................... 3-35
6. Külső visszapillantó tükör behajtás
gomb ................................................. 3-30
7. Fényszórómagasság-állító
berendezés...................................... 3-114
8. Műszercsoport megvilágítás
fényerő-szabályozó kapcsoló............ 3-62
9. Holttérfigyelő rendszer (Blind Spot
Detection - BSD) gomb ..................... 5-82
10. Sávelhagyást megelőző rendszer (Lane Keeping Assistant System -
LKAS).............................................. 5-106
11. ESC OFF (kikapcsoló) nyomógomb.. 5-55
12. Motoros működtetésű
csomagtérajtó gomb.......................... 3-49
13. Biztosítéktábla................................... 7-53
14. Kormánykerék ................................... 3-22
15. Kormánykerék magasságállítás ........ 3-23
16. Ülés ..................................................... 2-4
17. Motorháztető nyitókar........................ 3-42
OTLE015003
1-4
ISMERKEDÉS A MŰSZERFALLAL (I)
A tényleges kialakítás az ábrázolttól eltérő lehet.
1
A gépkocsi áttekintése
1. Világítás/irányjelző kapcsoló ........... 3-109
2. Audiorendszer kezelőszervek a kormánykeréken / Bluetooth telefon
kezelőszervek...................................... 4-4
3. Műszercsoport................................... 3-60
4. Ablaktörlő és -mosó......................... 3-122
5. Sebességhatárt ellenőrző rendszer /
sebességtartó automatika ..... 5-115/5-117
6. Kürt.................................................... 3-24
7. Vezető oldali első légzsák................. 2-53
8. Gyújtáskapcsoló.................................. 5-6
9. Audió/AVN 4-6/különálló kezelési útmutató
10. Elakadásjelző/vészvillogó kapcsoló .... 6-2
11. Légkondicionáló
berendezés........................... 3-154, 3-165
12. Utas oldali első légzsák..................... 2-53
13. Kesztyűtartó .................................... 3-184
14. Pohártartó........................................ 3-186
15. Sebességváltó kar........... 5-20, 5-24, 5-31
16. Konzol tárolórekesz ......................... 3-183
OTL015004
1-5
A gépkocsi áttekintése
ISMERKEDÉS A MŰSZERFALLAL (II)
A
t
í
p
uus
■■ A
t
í
p
uus
A tényleges kialakítás az ábrázolttól eltérő lehet.
us
B
■■ttííppus
B
C
t
í
p
■■C
t
í
p
1. Elektromos csatlakozóaljzat............ 3-118
2. Aux, USB és iPod
®
.............................. 4-2
3. Szivargyújtó..................................... 3-190
4. Elektronikus rögzítőfék (Electric
parking brake - EPB) kapcsoló.......... 5-43
5. Vezetési mód gomb........................... 5-80
6. AUTO HOLD (automatikus
rögzítőfék) gomb ............................... 5-49
7. Hátsó parkolást segítő gomb /
s
s
parkolást segítő rendszer...... 3-131/3-127
8. Lejtmeneti fékerő-szabályozó (Downhill Brake Control - DBC)
gomb ................................................. 5-61
9. 4WD LOCK gomb / alapjárati leállító és beindító rendszer (Idle
stop and go - ISG) ..................... 5-65/5-72
10. Parkolást segítő intelligens
rendszer (SPAS) nyomógomb......... 5-134
11. Flex kormányrásegítő rendszer
gomb ................................................... 5-7
OTLE015005
1-6
Loading...
+ 634 hidden pages