Az ASUSTeK COMPUTER INC. („ASUS”) előzetes írásos engedélye nélkül ennek a kiadványnak, illetve a
benne leírt termékeknek vagy szoftvernek, semmilyen részletét nem szabad sokszorosítani, továbbítani,
átírni, adatfeldolgozó rendszerben tárolni, bármilyen nyelvre lefordítani, legyen az bármilyen formában
vagy eszközzel, kivéve a vásárlói dokumentációt tartalékmásolat készítése céljából.
AZ ASUS A KÉZIKÖNYVET „ÖNMAGÁBAN” BOCSÁTJA RENDELKEZÉSRE, BÁRMILYEN KIFEJEZETT
VAGY BELEÉRTETT JÓTÁLLÁS NÉLKÜL, TARTALMAZVA, DE NEM KORLÁTOZÓDVA PUSZTÁN AZ
ELADHATÓSÁGBAN LÉVŐ JÓTÁLLÁSRA, ILLETVE MEGHATÁROZOTT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGRA.
AZ ASUS, ILLETVE ANNAK IGAZGATÓI, TISZTSÉGVISELŐI, ALKALMAZOTTAI VAGY MEGBÍZOTTAI
SEMMILYEN ESETBEN NEM TARTOZNAK FELELŐSSÉGGEL SEMMILYEN OLYAN KÖZVETLEN, KÖZVETETT,
ESETI, KÜLÖNLEGES VAGY KÖVETKEZMÉNYES KÁRÉRT, SEM KÁRTÉRÍTÉSSEL AZ ELMARADT NYERESÉG,
ELMARADT BEVÉTEL, ADATVESZTÉS VAGY ÜZEMKIESÉS OKOZTA OLYAN KÁRÉRT, AMELY A JELEN
KÉZIKÖNYV VAGY TERMÉK HIBÁJÁBÓL ERED, MÉG AKKOR IS, HA AZ ASUS-T TÁJÉKOZTATTÁK ENNEK
LEHETŐSÉGÉRŐL.
A jelen kézikönyvben szereplő termékek és cégnevek az adott cégeik bejegyzett védjegyei vagy szerzői
tulajdona lehetnek vagy sem, és használatuk kizárólag azonosítás vagy magyarázat céljából történik a
tulajdonos javára, mindennemű jogsértés szándéka nélkül.
A JELEN KÉZIKÖNYVBEN SZEREPLŐ MŰSZAKI ADATOKAT ÉS INFORMÁCIÓT KIZÁRÓLAG TÁJÉKOZTATÁS
CÉLJÁBÓL BIZTOSÍTUNK, ÉS ELŐZETES BEJELENTÉS NÉLKÜL, BÁRMIKOR MEGVÁLTOZHATNAK. NEM
ÉRTELMEZHETŐK TOVÁBBÁ AZ ASUS ELKÖTELEZETTSÉGÉNEK. AZ ASUS NEM VÁLLAL SEMMINEMŰ
FELELŐSSÉGET A KÉZIKÖNYVBEN ELŐFORDULÓ HIBÁKÉRT VAGY PONTATLAN INFORMÁCIÓKÉRT, A
BENNE LEÍRT TERMÉKEKET ÉS SZOFTVERT IS BELEÉRTVE.
Olyan körülmények is előállhatnak, ahol az ASUS részéről történő mulasztás vagy más felelősség miatt,
Ön jogosulttá válik kártérítésre az ASUS-tól. Minden ilyen esetben – függetlenül a jogalaptól, amely
alapján Ön kártérítésre jogosult az ASUS-tól –, az ASUS nem vállal felelősséget a testi sérüléseken (a
halált is beleértve) és az ingatlanban, illetve személyes ingóságokban bekövetkezett károkon kívül,
illetve bármilyen tényleges és közvetlen károkért, amelyek a jelen Garancianyilatkozat szerinti jogi
feladatok elvégzésének elmulasztásából vagy sikertelen végrehajtásából erednek, az egyes termékek
szerződés szerinti listaára erejéig.
Az ASUS kizárólag a jelen Garancianyilatkozat szerinti szerződés, vagyoni kártérítés vagy jogsértés
alapján köteles Önt kártalanítani veszteségekért, kárért vagy kárigényért.
Ez a korlátozás az ASUS szállítóira és forgalmazójára is érvényes. Ez a maximális érték, amelynek
tekintetében az ASUS, szállítói és az Ön forgalmazója kollektívan felelősek.
AZ ASUS SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NEM TARTOZIK FELELŐSSÉGGEL A KÖVETKEZŐKÉRT:
(1) HARMADIK FÉL KÁRIGÉNYÉÉRT ÖNNEL SZEMBEN; (2) AZ ÖN NYILVÁNTARTÁSAI VAGY ADATAI
MEGSEMMISÜLÉSÉÉRT VAGY KÁROSODÁSÁÉRT, VAGY (3) KÜLÖNLEGES, ESETI VAGY KÖZVETETT KÁRÉRT,
ILLETVE KÖVETKEZMÉNYES GAZDASÁGI KÁROKÉRT (AZ ELMARADT NYERESÉGET VAGY MEGTAKARÍTÁST
IS BELEÉRTVE), AKKOR IS HA AZ ASUS-T, A SZÁLLÍTÓIT VAGY AZ ÖN FORGALMAZÓJÁT TÁJÉKOZTATTÁK A
LEHETŐSÉGÜKRŐL.
Szerviz és támogatás
Látogassa meg a több nyelven elérhető weboldalunkat: http://support.asus.com
2
ASUS Tablet és ASUS Mobile Dock e-kézikönyv
Tartalomjegyzék
A kézikönyvről ............................................................................................................7
A kézikönyvben felhasznált konvenciók ................................................................8
Biztonsági tudnivalók az optikai meghajtóval ..................................................... 114
kapcsolatban .................................................................................................................... 114
CTR 21 jóváhagyás
(beépített modemmel rendelkező PC noteszgéphez) ...................................... 115
Európai ökocímke ........................................................................................................... 117
ASUS Tablet és ASUS Mobile Dock e-kézikönyv
5
Megfelelés a globális környezetvédelmi szabályozásoknak, és az erre
vonatkozó nyilatkozat ..................................................................................................118
ASUS újrahasznosítási program / Visszavételi szolgáltatás ............................. 118
6
ASUS Tablet és ASUS Mobile Dock e-kézikönyv
A kézikönyvről
A kézikönyv tájékoztatást nyújt az ASUS Tablet és ASUS Mobile Dock
hardver- és szoftverjellemzőiről, a következő fejezetekbe szervezve:
1. fejezet: A hardver üzembe helyezése
Ez a fejezet az ASUS Tablet és ASUS Mobile Dock
hardverkomponenseit írja le.
2. fejezet: Az ASUS Tablet és ASUS Mobile Dock használata
Ez a fejezet elmagyarázza, hogyan használja az ASUS Tablet és
ASUS Mobile Dock egysége különféle részeit.
3. fejezet: Munka Windows® 8.1 rendszerrel
Ez a fejezet a Windows® 8.1 rendszernek az ASUS Tableten történő
használatáról kínál áttekintést.
4. fejezet: Az ASUS Tablet bővítése
Ez a fejezet elmagyarázza, hogyan lehet kicserélni és bővíteni az
ASUS Tablet különféle részeit.
Tanácsok és GYIK
Ez a fejezet tanácsokat, illetve hardverrel valamint szoftverrel
kapcsolatos GYIK-ről ad tájékozódást, amire az ASUS Tablet
karbantartása és egyszerűbb problémáinak megoldása során
hivatkozhat.
Függelékek
Ez a szakasz felhívásokat és biztonsági nyilatkozatokat tartalmaz
az ASUS Tablet és ASUS Mobile Dock eszközökkel kapcsolatosan.
ASUS Tablet és ASUS Mobile Dock e-kézikönyv
7
A kézikönyvben felhasznált konvenciók
Ebben a kézikönyvben a fontos információk kiemeléséhez az üzenetek a
következőképpen jelennek meg:
FONTOS! Ez az üzenet létfontosságú információt tartalmaz, amelyet a
feladat végrehajtásához kötelezően be kell tartani.
MEGJEGYZÉS: Ez az üzenet kiegészítő információt és tippeket tartalmaz,
amelyek segítséget nyújtanak a feladatok végrehajtásához.
FIGYELEM! Ez az üzenet fontos információt tartalmaz, amelyet be kell
tartani a biztonság érdekében, miközben bizonyos feladatokat végeznek
el, nehogy megsérüljenek az ASUS Tablet adatai és részegységei.
Ikonok
Az alábbi ikonok azt jelzik, hogy mely eszköz használható feladatok
vagy eljárások sorának elvégzéséhez az ASUS Tableten.
= Használja az érintőpanelt.
= Használja az érintőpadot.
= Használja a billentyűzetet.
Tipográa
Félkövér = Kötelezően kijelölendő menüt vagy elemet jelöl.
Dőlt
= Ez a hivatkozásként használható fejezeteket mutatja a
kézikönyvben
8
ASUS Tablet és ASUS Mobile Dock e-kézikönyv
Biztonsági óvintézkedések
Az ASUS tablet használata
Ez az ASUS tablet kizárólag 5°C (41°F) és 35°C (95°F)
közötti hőmérsékleten használható.
Tekintse meg az ASUS tablet alján lévő besorolási
címkét és győződjön meg arról, hogy a hálózati adapter
megfelel az értéknek.
Ne hagyja az ASUS tabletet az ölében vagy bármely
testrészén, hogy elkerülje a forró készülék miatti
kényelmetlenséget vagy sérülést.
Ne használjon sérült tápkábelt, kiegészítőt vagy más
perifériát az ASUS tablettel.
Ne szállítsa vagy fedje le az ASUS tabletet BEKAPCSOLT
állapotban olyan anyagokkal, amelyek akadályozzák a
szellőzést.
Ne tegye az ASUS tabletet labilis vagy egyenetlen
munkafelületre.
Az ASUS tabletet átbocsáthatja a repülőtéri átvilágító
berendezéseken (futószalagra helyezve), azonban ne
tegye ki kézi és egyéb mágneses detektoroknak.
Vegye fel a kapcsolatot légitársaságával az igénybe
vehető fedélzeti szolgáltatásokat, illetve az ASUS tablet
repülés közben történő használatával kapcsolatos
korlátozásokat illetően.
ASUS Tablet és ASUS Mobile Dock e-kézikönyv
9
Az ASUS tablet gondozása
Az ASUS tablet tisztítása előtt húzza ki a hálózati tápkábelt
és vegye ki az akkumulátor egységet (ha tartalmaz ilyet).
Törölje le súrolószert nem tartalmazó tisztítószerrel
és néhány csepp meleg vízzel megnedvesített, tiszta
cellulózszivaccsal vagy szarvasbőrrel. A felesleges
nedvességet száraz kendővel törölje le az ASUS tablet
felületéről.
Ne használjon erős oldószert, mint például hígítót,
benzint vagy egyéb vegyszert az ASUS tablet felületén
vagy annak közelében.
Ne tegyen tárgyakat az ASUS tablet tetejére.
Ne tegye ki az ASUS tabletet erős mágneses vagy
elektromos mezőknek.
Ne tegye ki az ASUS tabletet folyadéknak, esőnek vagy
nedvességnek, vagy ne használja azok közelében.
Ne tegye ki az ASUS tabletet poros környezetnek.
Ne használja az ASUS tabletet, ha gázszivárgás van a
közelben.
10
ASUS Tablet és ASUS Mobile Dock e-kézikönyv
Megfelelő selejtezés
NE helyezze el az ASUS Tablet/ASUS Mobile Dock készüléket
a háztartási hulladékkal együtt. Ezt a terméket az alkatrészek
újrahasználása és újrahasznosítás céljából készült. Az
áthúzott kerekes szeméttárolót ábrázoló jelzéssel ellátott
terméket (elektromos és elektronikus berendezéseket,
valamint a higanytartalmú cellás elemet) nem szabad
háztartási szemétként kezelni. Az elektronikus termékek
elhelyezését illetően tájékozódjon a helyi hatóságoknál.
Ne dobja ki az akkumulátort a háztartási hulladékkal együtt.
Az áthúzott kerekes szeméttárolót ábrázoló jelzés azt jelenti,
hogy az akkumulátort tilos a háztartási hulladékkal együtt
leselejtezni.
ASUS Tablet és ASUS Mobile Dock e-kézikönyv
11
12
ASUS Tablet és ASUS Mobile Dock e-kézikönyv
1. fejezet:
A hardver üzembe helyezése
ASUS Tablet és ASUS Mobile Dock e-kézikönyv
13
Felülnézet
MEGJEGYZÉS
•A billentyűzet elrendezése országonként vagy térségenként
eltérő lehet. Az ASUS Tablet típusától függően a készülék
tetejének megjelenése is eltérő lehet.
Tabletekkel.
14
ASUS Tablet és ASUS Mobile Dock e-kézikönyv
ASUS Tablet
Az ASUS Tablethez opcionális ASUS Mobile Dock jár, ami
megfelel mobil igényeinek. A táblagép saját szolgáltatásaival is
fel van szerelve munkához és szórakozáshoz egyaránt, amelyet
érintőmozdulatok segítségével lehet elérni.
MEGJEGYZÉS: A táblagép használatával kapcsolatos további
részletekért tekintse meg a kézikönyv Táblagép jellemzők és
Érintőképernyőn és érintőpadon használt mozdulatok című részét.
ASUS Mobile Dock
Az ASUS Mobile Dock kibővített beviteli funkciók használatát
teszi lehetővé az érintőpanel számára az érintőpad és
billentyűzet funkciók segítségével.
FONTOS! További részletekért a táblagép dokkolóhoz történő
csatlakoztatását és arról történő leválasztását illetően, tekintse
meg a kézikönyv A táblagép dokkolása a mobil dokkolón és A táblagép leválasztása című részét.
ASUS Tablet és ASUS Mobile Dock e-kézikönyv
15
Bal oldal
Az ASUS Tablet és az ASUS Mobile Dock (opcionális) következő
hardverszolgáltatásai használatók a dokkolt vagy leválasztott ASUS
Tablet használata közben.
Tápcsatlakozó (DC) aljzat
Ehhez az aljzathoz csatlakoztassa a mellékelt tápfeszültség
adaptert az akkumulátor egység töltéséhez és az ASUS Tablet
árammal történő ellátásához.
FIGYELEM! A hálózati adapter felforrósodhat a tartós
használattól. Ne takarja le az adaptert és tartsa távol a testétől, ha
az elektromos hálózathoz csatlakozik.
FONTOS! Kizárólag a mellékelt tápfeszültség adaptert használja
az akkumulátor egység töltéséhez és az ASUS Tablet árammal
történő ellátásához.
Ezt a csatlakozót a Notebook PC aktív hangszórókhoz vagy
fejhallgatóhoz történő csatlakoztatásához használhatja. A portot
a Notebook PC külső mikrofonhoz történő csatlakoztatásához is
használhatja.
Micro HDMI-port
Ide csatlakoztatható a micro HDMI (High-Denition Multimedia
Interface) kábel, ami HDCP-kompatibilis a HD DVD, Blu-Ray és
egyéb jogvédett tartalom lejátszásához.
Micro USB 2.0 port
A micro USB (Universal Serial Bus) 2.0 csatlakozó kompatibilis az
USB 2.0 vagy USB 1.1 szabványú eszközökkel, pl. billentyűzetek,
mutatóeszközök, ash lemezmeghajtók, külső merevlemezek,
hangszórók, kamerák és nyomtatók.
Micro SD kártyahely
A ASUS Tablet beépített memóriakártya olvasó nyílással
rendelkezik, amely támogatja a microSD, microSDHC, és
microSDXC memóriakártya formátumot.
LAN-csatlakozó
Csatlakoztasson egy hálózati kábelt ehhez a csatlakozóhoz, hogy
a helyi hálózathoz csatlakozzon.
USB 3.0-csatlakozó
Ez a Universal Serial Bus 3.0 (USB 3.0) csatlakozó akár 5 Gbit/s
adatátviteli sebességet kínál és visszamenőleg kompatibilis az
USB 2.0 szabvánnyal.
ASUS Tablet és ASUS Mobile Dock e-kézikönyv
17
Jobb oldal
Az ASUS Mobile Dock következő hardverszolgáltatásai használatók
dokkolt ASUS Tablet használata közben.
USB 2.0-csatlakozó
Az USB (Universal Serial Bus) csatlakozó kompatibilis az USB
2.0 vagy USB 1.1 szabványú eszközökkel, pl. billentyűzetek,
mutatóeszközök, ash lemezmeghajtók, külső merevlemezek,
hangszórók, kamerák és nyomtatók.
18
ASUS Tablet és ASUS Mobile Dock e-kézikönyv
A táblagép jellemzői
Felül- és hátulnézet
ASUS Tablet és ASUS Mobile Dock e-kézikönyv
19
Kamera jelzőfény
A kamera kijelzője olyankor világít, amikor a beépített kamera
használatban van.
Előlapi kamera
A beépített első kamera képek, illetve videók készítését teszi
lehetővé az ASUS Tablet készüléken.
Érintőpanel
Ez a nagy felbontású érintőpaneles kijelzőpanel kiváló
képet biztosít fotók, videók és egyéb multimédia fájlok
megtekintéséhez az ASUS Tableten. Ezenkívül lehetővé teszi az
ASUS Tablet működtetését érintőmozdulatok segítségével.
MEGJEGYZÉS: További részletekért az ASUS Tablet működtetése
közben végzett érintőmozdulatok használatát illetően tekintse
meg a kézikönyv Érintőpanel mozdulatok használata című részét.
Audió hangszórók
Az audió hangszórókkal az ASUS Tablet közvetlenül saját maga
is lejátszhatja a hangot. Az audió szolgáltatások szoftver által
vezéreltek.
Hátsó kamera
A beépített hátsó kamera képek, illetve videók készítését teszi
lehetővé az ASUS Tablet készüléken.
20
ASUS Tablet és ASUS Mobile Dock e-kézikönyv
Power gomb
Nyomja meg a főkapcsoló gombot az ASUS Tablet
bekapcsolásához, alvó módba helyezéséhez, illetve alvó módból
történő felébresztéséhez.
Ha az ASUS Tablet nem reagál, nyomja meg és tartsa lenyomva
a főkapcsoló gombot körülbelül tíz (10) másodpercig, amíg az ki
nem kapcsol.
FONTOS! A rendszer kényszerített újraindítása adatvesztéshez
vezethet. Tanácsos rendszeresen elvégezni az adatok biztonsági
mentését.
Akkumulátor töltésjelző
A kétszínű LED mutatja az akkumulátor töltési állapotát.
A részleteket lásd az alábbi táblázatban:
Szín
FehérAz akkumulátor-kapacitás több mint 95%
Narancssárga A töltés és akkumulátor-kapacitás 95% alatt van
KIAz ASUS Tablet nem kapcsolódik áramforráshoz.
Hangerő gomb
A hangerő gombbal növelheti vagy csökkentheti az ASUS Tablet
hangerősségét.
Windows® gomb
Érintse meg ezt a gombot, hogy visszalépjen a Start képernyőre.
Ha már a Start képernyőn tartózkodik, érintse meg ezt a gombot,
hogy visszalépjen a legutóbb megnyitott alkalmazásra.
ASUS Tablet és ASUS Mobile Dock e-kézikönyv
21
Alulnézet
Micro SIM kártyanyílás (csak LTE-vel rendelkező típusok)
Az ASUS Tablet beépített micro SIM kártyanyílással rendelkezik,
amely GSM, WCDMA és LTE hálózati sáv használatát támogatja.
Pántlyuk
Illessze a pánt kampóit a lyukakba a táblagépnek a mobil
dokkolóra történő rögzítéséhez.
Dokkolócsatlakozó
Csatlakoztassa a mobil dokkolót ehhez a porthoz az olyan
funkciók használatához, mint pl. billentyűzet, érintőpad és USB
A pánt kampói lehetővé teszik a táblagépnek a mobil
dokkolóhoz történő szilárd rögzítését.
Dokkoló csatlakozó
Biztonságosan rögzítse a táblagépet a mobil dokkolóhoz a
dokkoló nyílásának e csatlakozóra történő illesztésével.
ASUS Tablet és ASUS Mobile Dock e-kézikönyv
23
Engedje el a gombot
Nyomja meg a gombot a táblagép biztonságos leválasztásához
a mobil dokkolóról.
Pánt
Ez a pánt tartja a táblagépet, amikor a mobil dokkolóhoz
csatlakozik. A táblagépet is tartja, amikor különféle
megtekintési szögekbe állítja.
Billentyűzet
A billentyűzet teljes méretű, QUERTZ billentyűket tartalmaz
kényelmes mélységérzettel. Funkcióbillentyűkkel is rendelkezik,
amelyek segítségével gyorsan elérheti a Windows®-t és
vezérelheti a multimédia funkciókat.
MEGJEGYZÉS: A billentyűzet elrendezése területenként eltér.
Érintőpad
Az érintőpad a képernyőn történő navigáláshoz összetett
mozdulatok használatát teszi lehetővé a magától értetődő
felhasználói élmény érdekében. Hagyományos egér funkcióit
is szimulálja.
MEGJEGYZÉS: További részletekért tekintse meg a
kézikönyvnek Az érintőpad használata című részét.
24
ASUS Tablet és ASUS Mobile Dock e-kézikönyv
Lent
Merevlemez-meghajtó rekesz
Ebbe a rekeszbe lehet szerelni az ASUS Tablet HDD-jét
(merevlemez-meghajtóját).
MEGJEGYZÉS: A HDD telepítésének részleteit illetően lásd a
használati útmutató 4. fejezetét: Az ASUS Tablet bővítése. Telepítés
előtt kérjen segítséget forgalmazójától az ASUS Tablettel
kompatibilis HDD lehetőségeket illetően.
ASUS Tablet és ASUS Mobile Dock e-kézikönyv
25
Az ASUS Tablet dokkolása
Igazítsa az ASUS Tabletet a PC dokkoló fülhöz az alábbi ábra szerint.