Kérjük, hogy a készülék használata előtt olvassa el a Fontos tudnivalók című
tájékoztatót.
A Használati útmutatóban ismertetett egyes szolgáltatások és funkciók nem érhetők el az
összes országban vagy régióban, illetve az egyes területeken nem minden hálózat vagy
szolgáltató támogatja azokat. Ez vonatkozik többek között a nemzetközi GSMsegélyhívószámra (112) is. Kérjük, forduljon a hálózat üzemeltetőjéhez vagy a szolgáltatóhoz az
egyes funkciók és szolgáltatások elérhetősége, illetve az ezek elérésével vagy használatával
kapcsolatban esetleg felmerülő külön költségek ügyében.
A Sony Xperia telefonja Android platformon fut. Az Android rendszerű telefonok számos,
a számítógépekével megegyező funkcióra képesek, emellett saját igényei szerint testre
szabhatja őket. Alkalmazások telepíthetők és távolíthatók el, illetve a működés javítása
érdekében a meglévők bővíthetők is. A Android Market™ alkalmazásbolt folyamatosan
bővülő választékából számos alkalmazás és játék tölthető le. Az Android™ rendszerű
telefonon az alkalmazások integrálhatók más használt alkalmazásokkal és online
szolgáltatásokkal is. Biztonsági másolatot készíthet például a telefonos névjegyekről, egy
helyről hozzáférhet a különböző e-mail fiókokhoz és naptárakhoz, nyomon követheti
találkozóit és használhatja a közösségi hálózatokat.
Az Android™ rendszerű telefonok folyamatosan fejlődnek. Ha egy új szoftververzió
megjelenésekor a telefon támogatja ezt az új szoftvert, a telefon frissíthető az új
szolgáltatásokkal és a legfrissebb fejlesztésekkel.
Az Android™ telefonon előre be vannak töltve a Google™-szolgáltatások. Ha a legjobban ki
szeretné használni a biztosított Google™-szolgáltatásokat, hozzon létre egy Google™ Fiókot,
és a telefon első indításakor jelentkezzen be. Az Android™ legtöbb szolgáltatásának
használatához internet-hozzáférésre van szükség.
Előfordulhat, hogy az új szoftverkiadások nem kompatibilisek minden telefonnal.
Alkalmazások
Az alkalmazások olyan telefon-programok, amelyek segítséget nyújtanak a feladatok
elvégzésében. Például alkalmazások használatával kezdeményezhetünk telefonhívást,
készíthetünk fényképeket, illetve tölthetünk le még több alkalmazást.
Nyomja meg és tartsa lenyomva a telefon jobb oldalán található bekapcsoló
billentyűt
2.
Ha a képernyő elsötétül, a képernyő bekapcsolásához nyomja meg röviden a
bekapcsoló billentyűt
3.
A képernyőzár feloldásához húzza a ikont jobbra a képernyőn.
4.
Amikor a készülék kéri, adja meg a SIM kártyához tartozó PIN kódot, majd
, amíg a telefon rezegni nem kezd.
.
kattintson az OK gombra.
5.
Várjon kis ideig a telefon elindulásáig.
A SIM kártya PIN kódját kezdetben a hálózat üzemeltetőjétől kapja, később azonban a
Beállítások menüben megváltoztathatja. Ha ki szeretné javítani a SIM kártyához tartozó PIN
kód megadásakor vétett hibát, koppintson a
billentyűre.
A telefon kikapcsolása
1.
Hosszan nyomja meg a be- és kikapcsoló billentyűt , amíg a Beállítások menü
meg nem jelenik.
2.
A Beállítások menüben koppintson a Kikapcsolás parancsra.
3.
Koppintson az OK gombra.
A telefon kikapcsolása kis időt igénybe vehet.
Telepítő varázsló
A telefon első bekapcsolásakor egy telepítő varázsló nyújt segítséget a telefon alapvető
funkcióinak és legfontosabb beállításainak megadásában. Kiváló alkalom arra, hogy a
telefonját az Ön igényeinek megfelelően konfigurálja. Bizonyos lépéseket ki is hagyhat, és
később bármikor hozzáférhet a telepítő varázslóhoz.
A telepítővarázsló elérése manuálisan
1.
A Kezdőképernyőn koppintson az
2.
Keresse meg és koppintson a Beállítási útmutató lehetőségre.
ikonra.
A képernyő zárolása
Ha a telefon be van kapcsolva és egy megadott ideig nem használja, az akkumulátor
kímélése érdekében a képernyő automatikusan elsötétül és lezár. A képernyőzár
megakadályozza, hogy az érintőképernyőn nem kívánt műveletet hajtson végre, amikor
éppen nem használja telefonját. A lezárt képernyőn az értesítések továbbra is láthatók,
mint például a nem fogadott hívásokról vagy kapott üzenetekről szóló értesítések,
amelyek a telefon lezárása után érkeztek. A zeneszámok lejátszása is vezérelhető
anélkül, hogy a képernyőt feloldaná.
A képernyő bekapcsolása
•
Nyomja meg röviden a bekapcsológombot .
A nem fogadott hívások ellenőrzése lezárt képernyőn
1.
A képernyő gyors aktiválásához röviden nyomja meg a bekapcsoló gombot .
Új szöveges üzenetek megtekintése lezárt képernyőn
1.
A képernyő gyors aktiválásához röviden nyomja meg a bekapcsoló gombot .
2.
Húzza a csúszkát a képernyőn jobbra.
Zeneszámok lejátszása lezárt képernyőn
1.
A képernyő gyors aktiválásához röviden nyomja meg a bekapcsológombot .
2.
A zenelejátszó vezérlők megjelenítéséhez az ujját helyezze az idő és dátum
területre, majd húzza el balra.
3.
Koppintson a
Zeneszám szüneteltetése a lezárt képernyőről
1.
A képernyő aktiválásához röviden nyomja meg a be- és kikapcsoló billentyűt .
2.
A zenelejátszó vezérlőinek a megjelenésekor koppintson a
A jelenleg lejátszott zeneszám váltása a lezárt képernyőn
1.
A képernyő aktiválásához röviden nyomja meg a be- és kikapcsoló billentyűt
2.
A zenelejátszó vezérlőinek a megjelenésekor koppintson a vagy a gombra.
A képernyőzár feloldása
lehetőségre.
gombra.
.
•
Húzza a csúszkát a képernyőn jobbra.
A képernyő lezárása kézzel
•
A képernyő működő állapotában rövid időre nyomja le bekapcsoló gombot .
Fiókok és szolgáltatások
A telefonjáról jelentkezzen be az online szolgáltató fiókjaiba, és élvezze a szolgáltatások
nyújtotta előnyöket. A szolgáltatások kombinálhatók egymással, sőt még több vehető
használatba. Például gyűjtse össze a Google™ és a Facebook™ fiókjainak kapcsolatait,
és integrálja a telefonkönyvbe, így minden egy helyen lesz elérhető.
Az online szolgáltatásokra egyaránt bejelentkezhet a telefonról és a számítógépről.
Amikor az első alkalommal jelentkezik be, akkor egy fiók jön létre a felhasználó nevével,
jelszavával, beállításaival és személyes információival. Amikor legközelebb bejelentkezik.
egy személyre szabott nézet jelenik meg.
Google™ fiók
A Google fiók a kulcs az Android telefon által kínált alkalmazások és szolgáltatások
széles választékénak használatához. Google™ fiók szükséges például a Gmail™
alkalmazás használatához a telefonon, a csevegéshez a barátaival a Google Talk™
alkalmazással, a telefon naptárának szinkronizálásához a Google Calendar™
alkalmazással, valamint alkalmazások és játékok letöltéséhez az Android Market™
szolgáltatásról.
Microsoft® Exchange ActiveSync® fiók
Szinkronizálhatja telefonját a vállalati Microsoft® Exchange ActiveSync® fiókkal. Így a
munkahelyi e-mailjeit, kapcsolatait és naptári eseményeit mindig magával viheti.
Facebook™ fiók
A Facebook™ szolgáltatás segítségével tarthatja a kapcsolatot ismerőseivel, családjával
és kollegáival bárhol legyenek a világban. Jelentkezzen be most, hogy megossza világát
másokkal.
A SyncML™ segítségével szinkronizálhatja telefonját egy internetes kiszolgálóval.
Telefonjáról is olyan könnyen megnézheti és kezelheti kapcsolatait, a naptáreseményeit
és a könyvjelzőket, mint egy számítógépről.
Az első bekapcsolás előtt töltse a telefont legalább 30 percig. A telefon töltőkábelének
áramforráshoz (például USB-porthoz vagy telefontöltőhöz) való csatlakoztatása után
néhány perc eltelhet, amíg az akkumulátor ikonja megjelenik a képernyőn. A telefont
az akkumulátor töltése közben is lehet használni. A telefon hosszabb ideig (például egy
éjszakán át) tartó töltése nem károsítja az akkumulátort.
Az akkumulátor nem sokkal a teljes feltöltés után megkezdi a kisütést, majd a telefon
töltőjének csatlakoztatásakor némi idő elteltével újból tölt. Ez az eljárás növeli az akkumulátor
élettartamát, viszont ahhoz vezethet, hogy a töltöttségi állapot jelzése időnként 100
százaléknál kisebb értéket mutat.
A telefon töltése
1.
Dugja be a telefon töltőjét egy konnektorba.
2.
Dugja be az USB-kábel egyik végét a töltőbe (vagy egy számítógép USBportjába).
3.
A kábel másik végét dugja be a telefon micro-USB portjába az USB jellel felfelé. A
töltés elindulásakor felgyullad az akkumulátor állapotát jelző LED. Az akkumulátor
teljes lemerülésekor előfordulhat, hogy a telefon töltőjének áramforráshoz való
csatlakoztatását követően csak pár perc múlva gyullad fel a LED.
4.
Az akkumulátor állapotát jelző LED színének zöldre váltása jelzi, hogy a telefon
teljesen fel van töltve. Az USB-kábelt kihúzva válassza le a telefonról. Ügyeljen
arra, hogy amikor eltávolítja a kábelt a telefonból, ne hajlítsa meg a csatlakozót.
A gyors töltés érdekében a telefonhoz tartozó töltőt és USB-kábelt érdemes használnia.
Akkumulátor LED állapota
Zöld
Piros villogásAz akkumulátor töltöttségi szintje alacsony
Narancssárga Az akkumulátor töltődik. Az akkumulátor töltöttsége az alacsony és a teljes szint között van
Keresse meg és koppintson a Beállítások > A telefon adatai > Állapot
menüpontra.
Az akkumulátor teljesítményének a javítása
Az akkumulátor teljesítményét az alábbi tippek alkalmazásával javíthatja:
•
Töltse gyakran a telefont. Ez nem befolyásolja az akkumulátor élettartamát.
•
Az adatok letöltése az internetről nagy energiafogyasztással jár. Amikor nem használja az
internetet, energiát takaríthat meg azzal, hogy letiltja a mobilhálózaton keresztüli
adatkapcsolatokat. Ez a beállítás nem gátolja meg a telefont abban, hogy adatokat
továbbítson egyéb vezeték nélküli hálózatokon keresztül.
•
Amikor nem használja, kapcsolja ki a GPS, a Bluetooth™ és a Wi-Fi® funkciót. Ezek
könnyebben kapcsolhatók be és ki, ha a Kezdőképernyőhöz hozzáadja a
Gyorsbeállítások alkalmazásfelületet. A 3G funkció kikapcsolása nem szükséges.
•
Az Energiatakarékos funkcióval csökkentheti az akkumulátorhasználatot. Kiválaszthatja
azt az energiatakarékossági módot, amely a legjobban megfelel annak, ahogyan a
telefonját használja. Testre szabhatja az egyes energiatakarékossági módok beállításait
is.
•
A szinkronizáló alkalmazásokhoz (amelyek az e-mail, naptár és kapcsolatok
szinkronizálására szolgálnak) állítson be kézi szinkronizálást. Automatikus szinkronizálás
is végezhető, de növelje meg a szinkronizálási időközöket.
•
Ellenőrizze a telefon akkumulátor felhasználás menüjében, hogy melyik alkalmazás
fogyasztja a legtöbb energiát. Az akkumulátor több energiát fogyaszt a video- és
zenemegosztó alkalmazások (például a YouTube™) használatakor. Egyes Android
Market™-alkalmazások szintén több energiát fogyasztanak.
•
Zárja be a nem használt alkalmazásokat, és lépjen ki belőlük.
•
Csökkentse a képernyő fényerejét.
•
Kapcsolja ki a telefont, vagy használja a Repülőgépes módot, amikor olyan helyen van,
ahol nincs hálózati lefedettség. Ha nem kapcsolja ki, a telefon újra és újra elérhető
hálózatokat keres, ez pedig áramot fogyaszt.
•
A zenehallgatáshoz használjon egy eredeti Sony kihangosító készülékét. A kihangosító
eszközök kevésbé használják az akkumulátort, mint a telefon hangszórója.
•
Valahányszor lehetséges, tartsa a telefont készenléti módban. A készenléti idő során a
telefon csatlakozik a hálózathoz, de nincs használatban.
•
A telefon típusának megfelelő legújabb tanácsokért az akkumulátor teljesítményére
vonatkozóan a www.sonymobile.com webhelyen talál.
Az akkumulátorhasználati menü elérése
1.
A Kezdőképernyőn koppintson a
2.
Keresse meg és koppintson a Beállítások > A telefon adatai >
Akkumulátorhasználat beállításra annak megnézéséhez, hogy mely telepített
alkalmazások használják a legtöbb energiát.
Az adatforgalom alkalmazásfelület felvétele a Főoldal képernyőre
1.
A Kezdőképernyőn nyomja meg a
2.
Koppintson a Felvétel > Alkalmazásfelületek > Eszközök lehetőségre.
3.
A kereséshez húzza el az ujját balra, majd válassza a Adatforgalom
alkalmazásfelületet. Ez a lépés megkönnyíti adatkapcsolata be- és kikapcsolását.
A Gyorsbeállítások alkalmazásfelület felvétele a Főoldal képernyőre
1.
A Kezdőképernyőn nyomja meg a gombot.
2.
Koppintson a Felvétel > Alkalmazásfelületek > Eszközök lehetőségre.
3.
Válassza ki az Gyorsbeállítások alkalmazásfelületet.
ikonra.
gombot.
Az akkumulátorhasználat csökkentése az Energiatakarékos
funkcióval
Az energiát használó alkalmazások kezeléséhez és az akkumulátorhasználat
csökkentéséhez előre beállított energiatakarékos módok használhatók. Az
Energiatakarékos funkcióval testre szabhatja az egyes energiatakarékos módok
beállításait.
Energiatakarékos mód aktiválása
1.
A Kezdőképernyőn koppintson a ikonra.
2.
Keresse meg és koppintson az Energiatakarékos lehetőségre.
3.
Koppintson az aktiválni kívánt energiatakarékos mód mellett lévő ikonra.
Energiatakarékos mód kikapcsolása
1.
A Kezdőképernyőn koppintson a ikonra.
2.
Keresse meg és koppintson az Energiatakarékos lehetőségre.
3.
Koppintson a kikapcsolni kívánt aktív energiatakarékos mód mellett lévő
megvilágított ikonra.
Energiatakarékos mód beállításainak módosítása
1.
A Kezdőképernyőn koppintson a
2.
Keresse meg és koppintson az Energiatakarékos lehetőségre.
3.
A Beállítások menü megnyitásához koppintson az energiatakarékos mód nevére.
4.
Jelölje be azokat a funkciókat, amelyeket energiatakarékossági okokbók ki
ikonra.
szeretne kapcsolni.
5.
Koppintson a Kész lehetőségre.
Energiatakarékossági értesítések megjelenítése
1.
A Kezdőképernyőn koppintson a ikonra.
2.
Keresse meg és koppintson az Energiatakarékos lehetőségre.
3.
Nyomja meg a billentyűt, és válassza a Beállítások parancsot.
4.
Jelölje be az Értesítések jelölőnégyzetet.
A billentyűk használata
Vissza
•
Visszalépés az előző képernyőre
•
A képernyő-billentyűzet, a párbeszédpanelek, a Beállítások menü vagy az értesítési panel
bezárása
Kezdőképernyő
•
A Kezdőképernyőre lépés
•
Hosszan megnyomva megnyitja a legutóbb használt alkalmazásokat megjelenítő ablakot
Menü
•
Az aktuális képernyőn vagy alkalmazásban elérhető beállítások listájának megnyitása
Az érintőképernyő használata
A vásárláskor a telefon képernyőjét egy védő műanyaglap borítja. Az érintőképernyő
használata előtt távolítsa el ez a lapot. Ha rajta hagyja, előfordulhat, hogy a képernyő
nem működik megfelelően.
Ha a telefon be van kapcsolva és egy megadott ideig nem használja, az akkumulátor
kímélése érdekében a képernyő automatikusan elsötétül és lezár. A képernyőzár
megakadályozza, hogy az érintőképernyőn nem kívánt műveletet hajtson végre, amikor
éppen nem használja telefonját. Személyes zárakat is beállíthat az előfizetése védelmére,
és annak érdekében, hogy csak Ön férhessen hozzá a telefonon lévő tartalmakhoz.
A telefon képernyője üvegből készült. A képernyőt ne érintse meg, ha az elrepedt vagy eltört. A
sérült képernyőt ne kísérelje meg megjavítani. Az üveg érzékeny az ütődésre és egyéb
mechanikai behatásokra. A felelőtlen kezelésre a Sony jótállása nem terjed ki.
Elem megnyitása vagy kiemelése
•
Koppintson az elemre.
Beállítások bejelölése, illetve bejelölésük megszüntetése
•
Koppintson a megfelelő jelölőnégyzetre vagy lista opcióra.
Bejelölt jelölőnégyzet
Bejelöletlen jelölőnégyzet
Bejelölt listabeállítás
Bejelöletlen listabeállítás
A zoom használata
A zoom opciók a használt alkalmazástól függően változnak.
Nagyítás
•
Ha elérhető, koppintson a vagy a ikonra a nagyításhoz vagy a
kicsinyítéshez.
A nagyítási ikonok megjelenítéséhez előfordulhat, hogy el kell húznia a képernyőt (bármilyen
irányba).
Nagyítás két ujjal
•
Helyezze egyszerre két ujját a képernyőre, majd húzza össze (kicsinyítéshez) vagy
húzza szét (nagyításhoz).
A nagyítási/kicsinyítési funkció használható fényképek és térképek nézegetése, illetve webes
böngészés során.
Görgetés
A kép görgetése ujjunknak a képernyőn fel- és lefelé történő mozgatásával végezhető.
Egyes internetes oldalakon oldalirányú görgetés is lehetséges.
Húzásra és csúsztatásra ezzel szemben nem reagál a képernyő.
Húzza el vagy csúsztassa az ujját abba az irányba, amerre léptetni szeretne a
képernyőn.
A gyorsabb léptetés érdekében csúsztassa az ujját abba az irányba, amerre léptetni szeretne
a képernyőn.
Csúsztatás
•
A gyorsabb görgetés érdekében az ujját csúsztassa a képernyőn abba az irányba,
amelye görgetni szeretne. Megvárhatja, amíg a görgetés leáll, illetve a képernyőre
koppintással azonnal leállíthatja azt.
Érzékelők
A telefon fényt és közelítést is észlelő érzékelőkkel rendelkezik. A fényérzékelő méri a
háttérfény szintjét, és ennek megfelelően állítja be a képernyő fényerejét. Ha arca a
képernyőhöz ér, a közelítésérzékelő kikapcsolja az érintőképernyőt. Ezzel megelőzi, hogy
hívás közben akaratlanul bekapcsolja a telefon funkcióit.
Főoldal képernyő
A telefon Kezdőképernyője a számítógép asztalának felel meg. Ez a telefon fő
szolgáltatásai felé vezető előszobának tekinthető. A Kezdőképernyő személyre szabható
az alkalmazásfelületekkel, parancsikonokkal, mappákkal, témákkal, háttérképekkel és
egyéb elemekkel.
A Kezdőképernyő mérete nagyobb, mint a telefon szokásos kijelzője, ezért a képernyő
négy kiterjesztésének a megtekintéséhez jobbra és balra kell csúsztatnia azt. Egy
ikon mutatja, hogy a Kezdőképernyő melyik részén van éppen.
A képernyő alsó sávjában lévő elemek mindig gyorsan elérhetők.
Ugrás a Kezdőképernyőre
•
Nyomja meg a billentyűt.
Böngészés a Kezdőképernyőn
•
Csúsztassa az ujját jobra vagy balra.
Elem megosztása a Főoldal képernyőről
1.
Nyomja meg a
2.
Érintsen meg egy elemet és tartsa úgy, amíg nagyobb méretű nem lesz és a
telefon el kezd rezegni, majd az elemet húzza át a
3.
Válasszon ki egy lehetőséget, és ha szükséges, erősítse meg a kiválasztást.
Ezután tetszés szerint megoszthatja az alkalmazásokat és alkalmazásfelületeket
ismerőseivel, akik letölthetik és használhatják azokat.
billentyűt a Kezdőképernyő megnyitásához.
-ba.
Alkalmazásfelületek
Az alkalmazásfelületek a Kezdőképernyőről közvetlenül használható kisméretű
alkalmazások. A Zenelejátszó alkalmazásfelület például lehetővé teszi a zenelejátszás
közvetlen indítását.
Alkalmazásfelület felvétele a Főoldal képernyőre
1.
A Kezdőképernyőn nyomja meg a
2.
Koppintson a Felvétel > Alkalmazásfelületek menüpontra.
3.
Koppintson egy alkalmazásfelületre.
A Főoldal képernyőn lévő összes alkalmazásfelület áttekintése
•
Az ujjaival csípjen össze egy területet a Kezdőképernyőn. Ekkor a Kezdőképernyő
különböző területein lévő összes alkalmazásfelület egy nézetben jelenik meg.
Amikor a Kezdőképernyő összes alkalmazásfelülete egy nézetben van, koppintson bármelyik
alkalmazásfelületre a Kezdőképernyő azt tartalmazó területére ugráshoz.
billentyűt.
A Főoldal képernyő átrendezése
Testre szabhatja a Főoldal képernyő megjelenését, és módosíthatja, hogy mely
szolgáltatásokat érjen el róla. Megváltoztathatja a képernyő hátterét, áthelyezhet
elemeket, létrehozhat mappákat, és gyorsbillentyűket rendelhet a kapcsolatokhoz.
A Főoldal képernyő Beállítások menüjének megnyitása
A Kezdőképernyő Beállítások menüje kétféleképpen nyitható meg:
Érintse meg és tartsa lenyomva a Kezdőképernyő bármelyik területét.
Parancsikon felvétele a Főoldal képernyőre
1.
A Kezdőképernyőn nyomja meg a billentyűt.
2.
Koppintson a Felvétel > Parancsikonok menüpontra.
3.
Keresse meg és válassza ki a kívánt parancsikont.
Ha egy alkalmazás parancsikonját közvetlenül az alkalmazások képernyőjéről szeretne
felvenni, érintse meg és tartsa lenyomva az alkalmazást.
Mappa felvétele a Főoldal képernyőre
1.
A Kezdőképernyőn nyomja meg a billentyűt.
2.
Koppintson a Felvétel > Mappa lehetőségre.
3.
Írja be a mappa nevét, majd koppintson az Kész lehetőségre.
Mappát automatikusan is létrehozhat, ha a Főoldal képernyőn egy elemet egy másikra húz.
Elemek felvétele mappába
•
Érintsen meg egy elemet és tartsa úgy amíg nagyobb méretű nem lesz és a
telefon el kezd rezegni, majd az elemet húzza át a mappába.
Mappa átnevezése
1.
Koppintson a mappára a megnyitásához.
2.
A Mappa neve mező megjelenítéséhez érintse meg a mappa címsorát.
3.
Írja be az új mappanevet, és koppintson a Kész parancsra.
Elem áthelyezése a Főoldal képernyőn
1.
Nyomja meg a billentyűt a Kezdőképernyő megnyitásához.
2.
Érintsen meg egy elemet és tartsa lenyomva, amíg nagyobb méretű nem lesz és a
telefon el kezd rezegni, majd húzza át az elemet az új helyre.
Elem törlése a Kezdőképernyőről
•
Érintsen meg egy elemet és tartsa úgy, amíg nagyobb méretű nem lesz és a
telefon el kezd rezegni, majd az elemet húzza át a -ba.
A Főoldal képernyő háttérképének megváltoztatása
Háttérképek és különféle témák használatával formálja a Kezdőképernyőt saját stílusára.
A Főoldal képernyő hátterének megváltoztatása
1.
A Kezdőképernyőn nyomja meg a billentyűt.
2.
Koppintson a Háttérkép menüpontra, majd válasszon ki egy háttérképet.
Használhat saját készítésű fényképet vagy egy animációt is. Az Android Market™ piactérről
vagy egyéb forrásokról élő háttérképeket tölthet le, amelyek a napszaknak megfelelően
változnak.
Téma kiválasztása
1.
A Kezdőképernyőn nyomja meg a billentyűt.
2.
Koppintson a Téma menüpontra, majd válasszon ki egy témát.
Téma módosításakor egyes alkalmazásokban a háttér is megváltozik.
Alkalmazások elérése és használata
Az alkalmazások megnyithatók a Kezdőképernyő használatával vagy az Alkalmazások
képernyőn.
A Kezdőképernyő felületen megnyíló Alkalmazás képernyő tartalmazza azokat az
alkalmazásokat, amelyek a telefonra vannak telepítve, illetve azokat, amelyeket
letöltöttünk.
Az Alkalmazás képernyő virtuálisan nagyobb méretű, mint a telefon kijelzője, ezért a teljes
tartalom megtekintéséhez jobbra és balra kell húzni a képet.
Az Alkalmazás képernyő megnyitása
•
A Kezdőképernyőn koppintson a lehetőségre.
Böngészés az Alkalmazás képernyőn
•
Nyissa meg az Alkalmazás képernyőt, majd csúsztassa az ujját jobbra vagy balra.
Parancsikon létrehozása alkalmazásokhoz a Kezdőképernyőn
1.
A Kezdőképernyőn koppintson a lehetőségre.
2.
Addig tartson megérintve egy alkalmazást, amíg az meg nem jelenik a
Kezdőképernyőn, majd húzza a kívánt helyre.
Alkalmazás megosztása az alkalmazás-képernyőről
1.
A Kezdőképernyőn koppintson a
2.
Érintsen meg és tartson lenyomva egy alkalmazást, amíg a Kezdőképernyő meg
nem jelenik, majd húzza az elemet ide:
3.
Válasszon ki egy lehetőséget, és ha szükséges, erősítse meg a kiválasztást.
Ezután tetszés szerint megoszthatja az alkalmazásokat ismerőseivel, akik
letölthetik és használhatják azokat.
ikonra.
.
Alkalmazások megnyitása és bezárása
Alkalmazás megnyitása
•
A Kezdőképernyőn vagy az Alkalmazás képernyőn koppintson egy alkalmazásra.
Alkalmazás bezárása
•
Nyomja meg a
Egyes alkalmazások leállnak, amikor a kilépéshez megnyomja a gombot, míg más
alkalmazások tovább futnak a háttérben. Az első esetben, amikor az alkalmazást újra
megnyitja, ott folytathatja a használatát, ahol abbahagyta.
gombot.
A legutóbb használt alkalmazások ablaka
Ebben az ablakban megtekintheti és innen elérheti a legutóbb használt alkalmazásokat.
A legutóbb használt alkalmazások ablakának megnyitása
•
Nyomja meg és tartsa lenyomva a
gombot.
Alkalmazás menüje
Az alkalmazások használata közben bármikor megnyithat egy menüt a telefon
gombjának megnyomásával. A menü az éppen használt alkalmazástól függően eltérő
megjelenésű lesz.
Az alkalmazás használata közben nyomja meg a billentyűt.
Nem minden alkalmazásban használható menü.
Az Alkalmazás képernyő átrendezése
Az alkalmazások tetszés szerint áthelyezhetők az Alkalmazás képernyőn.
Alkalmazások rendezése az alkalmazás-képernyőn
1.
Az alkalmazás-képernyőre ugráshoz a Kezdőképernyőn koppintson a következő
ikonra: .
2.
Koppintson a
Alkalmazás áthelyezése az Alkalmazás képernyőn
1.
Az Alkalmazás képernyőn koppintson a ikonra.
2.
Érintsen meg egy elemet és tartsa úgy, amíg nagyobb méretű nem lesz és a
telefon el kezd rezegni, majd az elemet húzza át az új helyre.
3.
Koppintson a ikonra a kilépéshez a szerkesztő módból.
ikonra, és válasszon egy lehetőséget.
Az alkalmazások csak akkor helyezhetők át, ha a
Alkalmazás eltávolítása az Alkalmazás képernyőről
1.
A Kezdőképernyőn koppintson a
2.
Koppintson a ikonra. Egy ikon jelöl minden olyan alkalmazást, amely nem
távolítható el.
3.
Koppintson az eltávolítani kívánt alkalmazásra, majd az OK gombra.
ikonra.
ki van jelölve.
Állapot és értesítések
A képernyő felső részén lévő állapotsor mutatja, hogy mi történik a telefonon. A bal
oldalon jelennek meg az értesítések új elem esetén, illetve ha valami folyamatban van. Itt
jelennek meg például az új üzenetek és a naptári értesítések. A jobb oldalon látható a
jelerősség, az akkumulátor állapota és egyéb információk.
Egy értesítő lámpa ad tájékoztatást az akkumulátor állapotáról és néhány értesítésről.
Villogó kék fény jelzi például az új üzeneteket vagy a nem fogadott hívásokat. Az értesítő
lámpa nem működik, ha az akkumulátor töltöttsége gyenge.
Értesítések vagy folyamatban lévő tevékenységek ellenőrzése
Az Értesítés panel megnyitásához és bővebb információ megtekintéséhez húzza el az
állapotsort. A panel használatával nyithat meg például új üzeneteket vagy nézhet meg
naptáreseményeket. Megnyithat a háttérben futó egyes alkalmazásokat, például a
zenelejátszót is.
Az értesítési panel megnyitása
•
Húzza lefelé az állapotsort.
Az Értesítési panel bezárása
•
Az Értesítési panel alján lévő fület húzza felfele.
Futó alkalmazás megnyitása az értesítési panelről
•
Futó alkalmazás megnyitásához koppintson az ikonjára az értesítési panelről.
Az Értesítés panel tartalmának törlése
•
Az Értesítés panelen koppintson a Törlés elemre.
Telefonbeállítások menü
A telefon beállításait a Beállítások menüben tekintheti meg és módosíthatja.
A képernyőn megjelenő QWERTY billentyűzet billentyűire koppintással kényelmesen
adhat meg szöveget. Néhány alkalmazás automatikusan megnyitja a képernyőbillentyűzetet. A billentyűzetet úgy is megnyithatja, ha megérint egy szövegmezőt.
A képernyőn megjelenő billentyűzet használata
1 Váltás a kis- és nagybetűk között, illetve a Caps Lock bekapcsolása. Egyes nyelvek esetén ez a billentyű
használható a speciális karakterek beírásához.
2 A képernyőn megjelenő billentyűzet nézetének bezárása. Ez az ikon álló módban nem jelenik meg.
3 Számok és szimbólumok megjelenítése.
4 Hangulatjelek megjelenítése.
5 Szóköz beszúrása.
6 A beviteli beállítások menüjének megnyitása például a Beviteli nyelvek módosításához. Ezzel a
billentyűvel módosítható az írás nyelve több beviteli nyelv megadása esetén.
7 A sortöréshez vagy a szövegbevitel megerősítéséhez.
8 A kurzor előtti karakter törléséhez.
Az útmutatóban szereplő ábrák csak szemléltetési célokat szolgálnak, és nem feltétlenül
ábrázolják pontosan a szóban forgó telefonkészüléket.
A képernyő-billentyűzet megjelenítése szövegbevitelhez
•
Koppintson egy szövegbeviteli mezőre.
A képernyő-billentyűzet elrejtése
•
Amikor a képernyő-billentyűzet meg van nyitva, nyomja meg a
billentyűt.
A képernyő-billentyűzet használata fekvő tájolásban
•
Szöveg megadásakor fordítsa el a telefont oldalirányban.
A használt alkalmazásnak támogatnia kell a fekvő módot, a képernyő tájolási beállításait pedig
automatikusra kell állítani az olyan billentyűzet esetén, amely támogatja ezt a lehetőséget.
Számok megadása a képernyő-billentyűzet használatával
•
A billentyűzeten látható karakter beviteléhez koppintson az adott karakterre.
•
Karakterváltozat megadásához érintse meg és tartsa lenyomva a billentyűzet
normál karakterét, így megjelenik a választási lehetőségek felsorolása, majd
válasszon a listából. Ha például „é” betűt szeretne beírni, tartsa megérintve az „e”
betűt addig, amíg más lehetőségek is megjelennek, majd a billentyűzetet még el
nem engedve, húzza el az ujját az „é” kiválasztásához.
Váltás a kis- és a nagybetűs karakterek között
•
Mielőtt beír egy betűt, a betűváltáshoz koppintson a vagy a ikonra.
A Caps Lock bekapcsolása
•
Szó beírása előtt koppintson a
vagy a ikonra, amíg meg nem jelenik a
ikon.
Számok vagy szimbólumok megadása
•
Szöveg megadásakor koppintson erre az ikonra: . Megjelenik egy számokat és
szimbólumokat tartalmazó billentyűzet. Tovább lehetőségekért koppintson a
ikonra.
Általános írásjelek beírása
1.
Amikor befejezte egy szó beírását, koppintson a szóköz billentyűre.
2.
A lehetőségeket felkínáló sávban válasszon ki egy írásjelet. A kiválasztott írásjel a
szóköz elé kerül.
Ha gyorsan szeretne beírni pontot, a szó beírásának befejezése után koppintson kétszer a
szóköz billentyűre.
Hangulatjel beszúrása
1.
Szöveg megadásakor koppintson a lehetőségre.
2.
Válasszon ki egy hangulatjelet.
Karakterek törlése
•
Koppintással helyezze a kurzort a törlendő karakter után, majd koppintson a
lehetőségre.
Sortörés beszúrása
•
Szöveg beírása közben sortörés beszúrásához koppintson a
ikonra.
Szöveg szerkesztése
1.
Szöveg beírásakor érintse meg és tartsa megnyomva a szövegmezőt, amíg a
Szöveg szerkesztése menü meg nem jelenik.
2.
Válasszon ki egy lehetőséget.
A Ujjmozdulatos bevitel funkció használata szavak beírásához
Úgy írhat be szöveget, hogy a képernyőn megjelenő billentyűzeten az ujját betűről betűre
csúsztatja. A szavak között emelje fel az ujját, és a telefon felismeri a szavakat.
A
Ujjmozdulatos bevitel csak a képernyőn megjelenő billentyűzet használatakor áll
Ha a képernyőn megjelenő billentyűzet segítségével ad meg szöveget, koppintson
a ikonra. Ha több nyelvet adott meg az íráshoz, érintse meg és tartsa
megérintve a beviteli nyelv gombját. Például érintse meg és tartsa megérintve a
ikont.
2.
Koppintson a Billentyűzet beállításai > Szövegbeviteli beállítások lehetőségre.
3.
Jelölje be a Ujjmozdulatos bevitel jelölőnégyzetet vagy szüntesse meg a
bejelölését.
4.
Ha azt szeretné, hogy az ujjmozdulatok után automatikusan szóköz kerüljön a
szavak után anélkül, hogy a szóköz billentyűt meg kellene nyomni, jelölje be a
Szóköz a húzások között jelölőnégyzetet.
Szöveg beírása a Ujjmozdulatos bevitel használatával
1.
Amikor a képernyőn megjelenő billentyűzet használatával ír be szöveget, a
beírandó szóhoz az ujját csúsztassa betűről betűre. A szó beírásának befejeztével
emelje fel az ujját.
2.
A telefon a beírt betűk alapján javasol egy szót. A javaslatok közül válassza ki a
helyes szót. A további lehetőségek megtekintéséhez az ujját csúsztassa jobbra
vagy balra a javaslatok mezőben. Ha nem találja a keresett szót, egy koppintással
törölje a teljes szót. Ezután újrapróbálkozhat, vagy a szó beírásához koppintson
egyenként a betűkre.
3.
Ha a Szóköz a húzások között beállítás be van kapcsolva, a billentyűzeten ujját
csúsztassa el a következő szó beírásához. Ellenkező esetben írjon be szóközt, és
csúsztatással írja be a következő szót.
Annak érdekében, hogy bekapcsolt Szóköz a húzások között beállítás mellett összetett
szavakat írjon be, csúsztatással be kell írnia az első szót, majd a második szó beírásához a
betűkre egyenként kell koppintania.
Telefonbillentyűzet
A telefonbillentyűzet a hagyományos 12 billentyűs telefonos billentyűzetre hasonlít, és
lehetővé teszi a prediktív szövegbevitelt és a többérintéses beviteli lehetőségeket. A
telefonbillentyűzettel történő szövegbevitelt a billentyűzetbeállítások között kapcsolhatja
be. A telefonbillentyűzet csak álló tájolásban érhető el.
A telefonbillentyűzet használata
1
Szövegbeviteli mód választása
2 Váltás a kis- és nagybetűk között, illetve a Caps Lock bekapcsolása.
3 Számok megjelenítése
4 Szimbólumok és hangulatjelek megjelenítése
5 Szóköz beírása
6 A beviteli beállítások menüjének megnyitása például a Beviteli nyelvek módosításához. Ezzel a
billentyűvel módosítható az írás nyelve több beviteli nyelv megadása esetén.
7 Sortörés beszúrása vagy szövegbevitel megerősítése
8 A kurzor előtt álló karakter törlése
Az útmutatóban szereplő ábrák csak szemléltetési célokat szolgálnak, és nem feltétlenül
ábrázolják pontosan a szóban forgó telefonkészüléket.
Váltás a képernyőn megjelenő és a telefonbillentyűzet között
1.
Szöveg megadásakor koppintson a lehetőségre. Ha több nyelvet adott meg az
íráshoz, érintse meg és tartsa megérintve a beviteli nyelv gombját, például .
2.
Koppintson a Billentyűzet beállításai > Billentyűzetkiosztás lehetőségre, és
válasszon egy opciót.
A telefonbillentyűzet csak álló tájolásban érhető el.
Szöveg megadása a telefonbillentyűzet használatával
•
Amikor a megjelenik a telefonbillentyűzetben, csak egyszer koppintson az
egyes karakterbillentyűkre abban az esetben is, ha a kívánt betű nem az első betű
az adott billentyűn. Koppintson a megjelenő szóra vagy a
ikonra több
szójavaslat megnézéséhez, és a szó kiválasztásához a listából.
•
Amikor a
megjelenik a telefonbillentyűzetben, koppintson a megadni kívánt
karakter képernyőn megjelenő billentyűjére. Tartsa megnyomva a billentyűt a
kívánt karakter kiválasztásáig. Ezután ugyanilyen módon adja meg a további
szükséges karaktereket.
Számok megadása a telefonbillentyűzet használatával
•
Nyissa meg a telefonbillentyűzetet, és koppintson a ikonra. Megjelenik egy
számokat tartalmazó telefonbillentyűzet.
Szimbólumok és hangulatjelek beszúrása a telefonbillentyűzet segítségével
1.
Nyissa meg a telefonbillentyűzetet, és koppintson a
billentyűre. Megjelenik egy
szimbólumokat és hangulatjeleket tartalmazó táblázat.
2.
További lehetőségekért léptessen felfelé vagy lefelé. Egy szimbólum vagy
hangulatjel kiválasztásához koppintson rá.
Billentyűzet- és telefonbillentyűzet-beállítások
Megadhatja a a képernyőn megjelenő és a telefonbillentyűzet beállításait, például az írás
nyelvét vagy az automatikus javítást.
A képernyőn megjelenő billentyűzet és a telefonbillentyűzet beállításai
1.
Ha a képernyő-billentyűzet vagy a telefonbillentyűzet segítségével ad meg
szöveget, koppintson a ikonra. Ha több nyelvet adott meg az íráshoz, érintse
meg és tartsa megérintve a beviteli nyelv gombját, például
2.
Koppintson a Billentyűzet beállításai lehetőségre.
Az írás nyelvének hozzáadása képernyőn megjelenő billentyűzethez vagy
telefonbillentyűzethez
1.
Ha a képernyő-billentyűzet vagy a telefonbillentyűzet segítségével ad meg
szöveget, koppintson a
ikonra. Ha több nyelvet adott meg az íráshoz, érintse
meg és tartsa megérintve a beviteli nyelv gombját, például .
2.
Koppintson a Beviteli nyelvek lehetőségre, és jelölje be az íráshoz használni
kívánt nyelv jelölőnégyzetét. Ha elkészült, a megerősítéshez nyomja meg a
gombot.
3.
A nyelvek közötti váltáshoz koppintson a beviteli nyelv gombjára, például .
.
Szövegbeviteli beállítások
Amikor a képernyőn megjelenő billentyűzetet vagy a telefonbillentyűzetet használja
szöveg bevitelére, megnyithat egy szövegbeviteli beállításokat tartalmazó menüt, amely
segít a prediktív szövegbeviteli lehetőségek megadásában. Beállítható például, hogy a
telefon hogyan jelenítse meg a szinonimákat és miként javítsa a szavakat, illetve
engedélyezhető, hogy a szövegbeviteli alkalmazás megjegyezze az új szavakat.
Szövegbeviteli beállítások módosítása
1.
Ha a képernyőn megjelenő billentyűzet vagy a telefonbillentyűzet segítségével ad
meg szöveget, koppintson a ikonra. Ha több nyelvet adott meg az íráshoz,
érintse meg és tartsa megérintve a beviteli nyelv gombját, például .
2.
Koppintson a Billentyűzet beállításai > Szövegbeviteli beállítások lehetőségre.
3.
Válassza ki a kívánt beállítást.
Szöveg megadása hangalapú bevitellel
Szöveg megadásakor a szavak beírása helyett használhatja a hangalapú beviteli funkciót
is. Egyszerűen mondja ki a beírandó szavakat. A hangalapú bevitel a Google™ kísérleti
technológiája, és számos nyelven és területen elérhető.
A szolgáltatás használatához mobilon meglévő adatkapcsolat vagy Wi-Fi® hálózat szükséges.
További díjak merülhetnek fel.
Hangalapú bevitel engedélyezése
1.
Szöveg megadásakor koppintson erre az ikonra: . Ha több nyelvet adott meg
az íráshoz, ehelyett érintse meg és tartsa lenyomva a beviteli nyelv billentyűjét,
például:
2.
Koppintson a Billentyűzet beállításai > Hangalapú bevitel bill.ről menüpontra.
3.
Jelölje be a Google-hangbeviteli billentyű jelölőnégyzetet, olvassa el alaposan az
információkat, és a megerősítéshez koppintson az OK gombra.
4.
A hangalapú bevitel nyelvének a megadásához koppintson a Nyelv lehetőségre,
és válassza ki a használni kívánt nyelvet.
5.
Ha automatikusan be szeretné szúrni a legvalószínűbb szójavaslatot, jelölje be a
következő jelölőnégyzetet: Legjobb használata.
6.
A beállítások mentéséhez nyomja meg a
mikrofonikon a képernyőn megjelenő billentyűzeten vagy a telefonbillentyűzeten.
.
billentyűt. Ekkor megjelenik egy
Szöveg megadása hangalapú bevitellel
1.
Szöveg beírásakor ellenőrizze, hogy engedélyezve van-e a hangalapú bevitel, és
rendelkezik-e működő adatkapcsolattal.
2.
Amikor a képernyőn megjelenő billentyűzeten vagy a telefonbillentyűzeten látható
lesz a ikon, koppintson rá. A beviteli nyelv billentyűzetének megjelenésekor
érintse meg, és tartsa lenyomva. Egy nyíl jelenik meg. Mutasson a nyíllal a
mikrofonra, majd engedje fel az ujját.
3.
Amikor a kijelzőn megjelenik a Beszélhet felirat, mondja ki a beírandó szöveget.
4.
A Legjobb használata funkció aktiválásakor a legvalószínűbb szójavaslat
aláhúzva jelenik meg. Ha a szó nem helyes, koppintson egyszer a
és kezdje el újból. Ha a Legjobb használata funkció nincs aktiválva, a keresési
eredmény egy listában jelenik meg. Jelölje ki a kívánt szót.
Az Xperia™ billentyűzet beállításainak elérése a hangalapú bevitel
engedélyezésekor
•
Amikor a
telefonbillentyűzeten, érintse meg és tartsa lenyomva, majd válassza a Billentyűzet
beállításai lehetőséget.
•
Amikor a beviteli nyelv ikonja (például ) látható lesz a képernyőn megjelenő
billentyűzeten vagy a telefonbillentyűzeten, érintse meg és tartsa lenyomva. Egy nyíl
jelenik meg. Mutasson a nyíllal a ikonra, majd engedje fel az ujját.
ikon látható lesz a képernyőn megjelenő billentyűzeten vagy a
billentyűre,
A telefon személyre szabása
A telefont tegye egyéni igényeinek megfelelővé, például a személyes csengőhang, a
telefon nyelvének és az Adatvédelmi beállítások módosításával.
Keresse meg és koppintson a Beállítások > Hang > Csengőhang menüpontra.
3.
Válasszon ki egy csengőhangot.
4.
Koppintson a Kész menüpontra.
Érintéshangjelzések engedélyezése
1.
A Kezdőképernyőn koppintson a
2.
Keresse meg és koppintson a Beállítások > Hang menüpontra.
3.
Jelölje be a Érintéshangjelzések és a Hallható kiválasztás jelölőnégyzetet.
Értesítés csengőhangjának kiválasztása
1.
A Kezdőképernyőn koppintson a
2.
Keresse meg és koppintson a Beállítások > Hang > Értesítés csengőhangja
menüpontra.
3.
Válasszon ki egy csengőhangot.
4.
Koppintson a Kész menüpontra.
A rezgő hívásjelzés beállítása
1.
A Kezdőképernyőn koppintson a
2.
Keresse meg és koppintson a Beállítások > Hang menüpontra.
3.
Válassza az Rezgés parancsot, és válassza ki a kívánt lehetőséget.
ikonra.
ikonra.
ikonra.
Képernyő-beállítások
A képernyő fényerejének módosítása
1.
A Kezdőképernyőn koppintson a ikonra.
2.
Keresse meg és koppintson a Beállítások > Megjelenítés > Fényerősség
menüpontra.
3.
Törölje az Automatikus fényerősség jelölőnégyzet jelölését (ha be van jelölve).
4.
A fényerő módosításához húzza a csúszkát.
5.
Koppintson az OK gombra.
Lehetősége van az előre beállított fényerő módosítására – Fényes mód vagy
Energiatakarékos mód az Automatikus fényerősség jelölőnégyzet bejelölésekor.
A fényerő befolyásolja az akkumulátor teljesítményét. Az akkumulátor teljesítményének
növelésére vonatkozó tanácsokat talál Az akkumulátor teljesítményének a javítása című
szakaszban (15. oldal).
Képernyő rezgőre állítása
1.
A Kezdőképernyőn koppintson a
2.
Keresse meg és koppintson a Beállítások > Hang menüpontra.
3.
Jelölje be a Rezgős visszajelzés jelölőnégyzetet. A képernyő rezeg, amikor a
szoftvergombokra vagy bizonyos alkalmazásokra koppint.
A képernyő kikapcsolása előtti késleltetési idő módosítása
1.
A Kezdőképernyőn koppintson a
2.
Keresse meg és koppintson a Beállítások > Megjelenítés > Képernyő
időtúllépése menüpontra.
3.
Válasszon ki egy lehetőséget.
ikonra.
ikonra.
A képernyő gyors kikapcsolásához röviden nyomja meg a be- és kikapcsoló billentyűt