SI-8A20A-003-02
Általános biztonsági ismeretek
FIGYELEM
• A fékrendszer nem megfelelő használatával elveszíthetjük uralmunkat a
kerékpár felett, mely balesethez és komoly sérüléshez vezethet. Mivel
minden egyes kerékpár irányítása kissé különbözhet, mindenképpen
gyakoroljuk be az adott modell fékrendszerének kezelését, azaz a
megfelelő kézerőt, amely a kívánt lassulást eredményezi. A megfelelő
fékezési technika elsajátításához tanulmányozzuk a kerékpár használati
utasítását, és kérdéseinkkel forduljunk kerékpár-kereskedőnkhöz.
• Az első fék túlzott erővel való behúzásától a kerék leblokkolhat, mi pedig
bukhatunk a kerékpárral, ami súlyos sérüléshez vezethet.
• Azok a fékek, amely a hátsó kerék lassítására készültek, nem alkalmasak
az első kerék fékezésére.
• Az alkatrész felszerelése előtt szerezzük be, illetve tanulmányozzuk a
használati útmutatót. A meglazult, kopott vagy sérült alkatrészek bukást
és sérülést idézhetnek elő. Nyomatékosan ajánljuk pótalkatrészként
kizárólag az eredeti Shimano termék használatát.
• Ügyeljünk arra, hogy ne kerüljön olaj vagy zsír a fékbetétre. Ha mégis
kenőanyag kerül a fékbetétekre, cseréljük ki azokat, máskülönben a
fékteljesítmény nagy mértékbe romolhat.
• Ellenőrizzük, hogy a fékbowdenek nem korrodáltak, és bármilyen kis
rozsdafolt jelenléte esetén cseréljük ki azokat. Ha nem végezzük el a
tisztítást, a fékek teljesítménye számottevően romlik.
• Mielőtt még a kerékpárra felszállnánk, minden alkalommal ellenőrizzük az
első és a hátsó fék megfelelő működését.
• Nedves időjárásban a féktávolság megnő. Csökkentsük sebességünket,
és hamarabb, óvatosabban fékezzünk.
• Ha az út felülete nedves, a gumiköpeny könnyebben megcsúszik. A
köpeny megcsúszása könnyen bukáshoz vezethet. Ennek elkerülése
érdekében csökkentsük sebességünket, és hamarabb, óvatosabban
fékezzünk.
• Tanulmányozzuk a mellékelt használati útmutatókat, és ezeket tegyük el
a később végzendő karbantartásokhoz.
Megjegyzés
• Minden helyzetben optimális fékteljesítményt abban az esetben
élvezhetünk, ha egy azon szettből származó fékkart és féktestet
szerelünk a kerékpárra.
• Ha a fékpofák a jól látható vájatnál mélyebben elkoptak, azokat azonnal
ki kell cserélni.
• A különböző fékpofák egyedi jellemzőkkel rendelkeznek. A részletekről
érdeklődjön abban a kereskedésben, amikor a fékpofákat vásárolja.
• Az alkatrészek jótállása nem vonatkozik a szokásos használat során
fellépő kopásra.
• Ha bármilyen kérdés merül fel a használattal vagy a karbantartással
kapcsolatban, forduljunk a kerékpár értékesítőjéhez.
– A komoly balesetek elkerülése érdekében:
A fékkar beszerelése
Használjunk 5 mm-es imbuszkulcsot a fékkar felszereléséhez
5 mm-es imbuszkulcs
Meghúzási nyomaték:
6-8 Nm
Maximum 32 mm külső átmérőjű
kormánymarkolatot használhatunk.
Meghúzási nyomaték:
6-8 Nm
Ha az alkatrészeket
szénszálas vázfelületekre/
kormányrúdra szereljük, a
szénszálas váz/alkatrész
gyártójának útmutatásai
szerint kell megválasztani a
meghúzási nyomatékot, hogy elkerüljük a túlhúzást (ami a
karbonszálas anyag sérülését okozhatja) és/vagy a nem
megfelelő meghúzást, mert akkor az alkatrészek nem
rendelkeznek elegendő rögzítéssel.
5 mm-es
imbuszkulcs
A kantifék felszerelése
1. A fékpillangó forgáspontjánál található tüskét helyezzük a váz
vagy villa féktuskója mellett lévő nyílásba (ha több található,
akkor a középsőbe), majd hajtsuk be a rögzítőcsavart.
5 mm-es imbuszkulcs
4. Úgy fordítsuk el a rugófeszesség-állító csavart, hogy a
bowden vezető közvetlenül a bowdenháztartó alá kerüljön
Rugófeszesség-állító
csavar
5. Miközben a fékpofát az abroncshoz szorítjuk, állítsuk be a
fékpofa helyzetét a "B" típusú (6 mm vagy 3 mm-es) alátétek
cseréjével.
Rugófeszesség-állító
csavar
"B" típusú alátét (széles) "B" típusú alátét (keskeny)
Rögzítőanya
8. Igazítsuk úgy a rugalmas csövet, hogy hozzáérjen a kantifék
féktesthez.
Bowdenmegakasztó szem
Bowden vezető
Érintkezik
9. Ha a bowden vezető az ábrán bemutatott helyzetben van, a
beállítás befejeződött. Ellenőrizzük, hogy megvan a legalább
20 mm-es hézag a bowdenház tartó és a bowden vezető
között a 8. lépéshez tartozó ábrán jelzettek szerint. Ez
biztosítja, hogy a bowden vezető nem ér hozzá a
bowdenházhoz. Ha a két elem érintkezik, a fék nem fog
működni.
E
10. A két fékpillangó szimmetrikus működését a rugófeszesség-
állító csavarral biztosíthatjuk.
20 mm vagy több
E
Rugalmas cső
A cserélhető betétes fékpofa cseréje
1. Távolítsuk el a fékbetétrögzítő tüskét, majd csúsztassuk ki a
fékbetétház vájata mentén a régi pofát.
Fékpofarögzítő tüske
Fékgumi
2. A párban kapható fékbetét egy jobbos és egy balos típust
tartalmaz: felszerelésüket a felirat szerint kell elvégezni.
Csúsztassuk be az új betéteket a fékbetétházba, ügyelve a
menetirány szerinti elhelyezésre, illetve a tüske vájatának
pozíciójára.
Bal oldalra
Elöl és hátul egyforma
Első
Fékbetéttartó-ház
Fékpofarögzítő tüske Fékpofarögzítő tüske
3. A fékbetétrögzítő tüske visszahelyezése igen kritikus pontja a
szerelésnek.
Fékgumi
FORWARD
L
A fékpofa
becsúsztatásának iránya
Jobboldalra
Elöl és hátul egyforma
Első
Fékgumi
Fékbetéttartó-ház
FORWARD
R
Szerelési útmutató
SI-8A20A-003
Fékrendszer Időjárás
független
Fékrendszer Időjárás független
A nedves időben is kiváló fékhatást nyújtó fékrendszer kiváló
uralhatóságot és modulációt biztosít, így bármilyen időjárási körülmények
közt jól és megbízhatóan teljesít.
A legjobb teljesítmény elérése érdekében az alábbi kombinációk
használatát javasoljuk.
BL-R600 / BL-R440 / ST-R600 / BL-R550 / BL-R770
Fékkar
ST-4500 / ST-4501 / ST-4503 / ST-3400 / ST-R500
Kantifék BR-R550
ST-5600 / ST-5601 / ST-5603
(Bilincs átmérő: 23,8 mm/22,2 mm *1)
Meghúzási nyomaték:
5-7 Nm
Rögzítőcsavar
Rugónyílás
Megállító tüske
2. Szereljük a bowdent a bowden hordozóra.
E
3. Ideiglenesen rögzítsük a bowdent úgy, hogy a bowden
vezető az ábrán bemutatott helyzetben legyen.
Bowdenrögzítő csavar ideiglenes
E
Érintkezik
meghúzási nyomatéka: 0,5-1 Nm
Alátét Beállító alátét
"A" típusú alátét "A" típusú alátét
Rögzítés helye
6. Miközben a fékpofaházat az abroncsnak szorítjuk, húzzuk
meg a pofarögzítő anyát.
Meghúzási nyomaték:
6-8 Nm
5 mm-es imbuszkulcs
7. Lazítsuk meg a bowdenrögzítő csavart, majd úgy mozgassuk
a féktestet, hogy a hézag 2-3 mm legyen, és akkor szorítsuk
meg a bowdent.
Rugalmas cső
Meghúzási nyomaték:
6-8 Nm
Rugófeszesség-állító
csavar
11. Húzzuk meg erősen a fékkart kb. 10-szer, és győződjünk
meg a fék működésének pontosságáról, illetve így
küszöböljük ki az esetleges bowdennyúlásból adódó
elállítódást.
Rugófeszesség-állító
csavar
Húzzuk meg kb.
10-szer
Húzzuk meg kb.
10-szer
Fékbowden
*2
*1, *2: BL-R440
5 mm-es imbuszkulcs
5 mm-es imbuszkulcs
* A szerelési útmutatók más nyelveken is elérhetők a következő címen:
Megjegyzés: a műszaki adatok megváltoztatásának jogát fenntartjuk. (Hungarian)
http://techdocs.shimano.com