Sharp EL-9200, EL-9300 User Manual [hu]

Page 1
EL-9200/9300
, " ,
TUDOMANYOS SZAMOLOGEP
HASZNÁLATI UTASÍTÁS
ff!'
Postacím:
Központi
Irodatechnikaiésmikrosüló
EURO-PROFil
Budapest,
telefon:
1656
Budapest,
258-5210,
Határhalom
Pf.:
Fax:
szerviz:
u.
4.
105.
258-1880
258·3408
Page 2
EURO-FROFIL
EL-9200/9300
EL-9200/9300
EURO-FROFIL
FIGYELMEZTETÉS
• A SHARP elkülönftett frásos feljegyzést bármilyen elektronikus memóriával történhet adatvesztés, vagy adatváltozás. Ezért a SHARP cég vállal semmilyen használhatatlanná vált adatokért, tekintet nélkül arra, hogy azok a készülék
elemcseréből,
más okból keletkeztek.
Külön köszönetet mondunk Íris Fetta professzornak, John KeneIly professzornak, Egyetem Matematikai Tudományok Tanszékén dolgozó többi munkatársnak számológépek kifejlesztésében végzett munkájukért, táiiiogatásukért.
li)
1992
cég
azt tanácsolja, hogy minden fontos adatról készitsen
is.
felelősséget
nem
megfelelő
a lemerült elemek használatából, vagy bármilyen
használatából, javftásból, a gép hibájából,
KUlön köszönet
Don
LaTorre professzornak, valamint a Clemson
az
EL-nOO,
Sharp Electronics Corporation
és
Bizonyos körülmények között,
rendelkező
elveszett, vagy más módon
EL-9300 tfpusú tudományos
termékből
nem
GRATULÁLUNK!
A SHARP EL-nOO folytatása a SHARP
az
terméke A számológép funkcióinak nagy számával, tulajdonságaival sok-sok éven elvégzésében.
következőkben
A tulajdonságát:
• GRAFIKA: Ezzel a funkcióval rendszerben végezhet parametrikus egyenletek megoldására
• EGYENLET
képernyőn
leütött utolsó
és
számológép üzemmódban visszamehet ezekhez a karakterekhez, módosíthatja azokat. (Még abbanazesetben kikapcsolta a gépet, majd ismét visszakapcsolja.)
• STATISZTIKA: Könnyen vihet be a gépbe statisztikai adatokat. Hat görbét használhat.
• PROGRAMOK: módon a gyakorta tárolhatja, és felhasználhatja a programozáshoz szükséges parancsok a menükben, vagy a
billentyűzeten
Ön befektetéséért cserébe maximális teljesítményt nyújt.
ugyanúgy, mint papíron. A számológépazÖn által
különböző
és
EL-9300 típusú tudományos számológép
cég
azon hagyományának, hogy a vállalat
és
a kifinomult grafikai
át
segíti majd Önt munkájának
bemutat
SZERKESZTŐ:
110
billentyűt
statisztikai grafikont,éshat különféle regressziós
Az
találhatók.
juk
a számológép néhány
derékszögű,
el
feladatokat. Önnek
A számftások
tárolja a memóriájában. Ha óhajtja, a
Ön
számológépe programozható termék,
előforduló
számftási
vagy polár koordináta
lehetősége
is.
megjeleníthetők
is,
ha egyszer
műveleteket
műveletek
elvégzésekor. A
előnyös
befrhatja,
van
a
és
már
íly
• MEGOLDÁS: üzemmódjának segítségével a nehezebb egyenletek gyorsan oldhatók
• FELHASZNÁLÓBARÁT KIALAKÍTÁS: A kurzor használatával, vagy a
ki
a menü
• MEMÓRIA: A készülék nagyszámú memóriával rendelkezik az egyenletek, programok,
2
Az
EL-9300 számológép egyenlet megoldó
meg.
betűk,
műveletek.
és
is
könnyen, és
billentyű
és számok begépelésével választhatja
statisztikák tárolásához.
3
,
..
k
-
Page 3
'
..
IWRO·PROFlt
• TARTÓSSÁG: A számológép könnyen elcsúsztatható
sérülésektől,
és
ezáltal védi azÖnbefektetett péluét
fcdőlappal
erős
felépítésű,és rendelkezik egy
is, amely védi a géllct a
is.
1e1.-92UU/93UU
1CI.-92UU/93UU
Néhány szó a használati
Ez
a fejezet a használati utasítás tartalomjegyzékét, a szövegben
utasításról
EURO·PRO
...
használt jeleket tartalmazza, ezen kivül megmutatja Önnek, hogyan használhatja a könyvet eredményesen.
A fejezetek áttekintése:
A könyvben a
I.
számológéll billentyüzetével, a valamint a
2.
• elmagyarázza, hogyan állíthatja be a gépet, választható menük használatát.
• 3.
FEJEZET
hogyan használhatja a készüléket számológép üzemmódbun.
4.
FEJEZET
ismerteti meg Önt.
• 5.
FEJEZET
lehet a géllct progrumozni.
következő
FEJEZET
működési
FEJEZET
fejezetek találhatók:
- A Gyors
"tatás
clmü fejezet megismerteti
kijelzővel,
Önt
a menürendszerrel,
üzemmódokkal.
-
Az
Álla/ál/OS il/forlllációk
- A Stálllológép "astl/álata
c1mű
dmü
fejezet
és
ismerteti a
fejezet elmagyarázza,
- A Grafika clmü fejezet a grafikai funkciókkal
- A
Progra1110tás
dmű
fejezet azt mondja el, hogy
I,
a
6.
FEJEZET
- A Statisttikák használata
c1mü
fejezetIIstatisztikai
funkciók használatáról szól.
7.
FEJEZET
- A Statisttikai grafikák
c1mü
fejezet a statisztikai
gralikus funkciókkal ismerteti meg Önt.
• 8.
FEJEZET
- Az Egyel/letek megoldása
dmú
fejezet az EL-9300
lípusú számológép megoldási funkcióit ismerteti.
9.
FEJEZET
oldjon meg
- Az Eredmények
különböző
fajta
dmű
problémákat
fejezet megmutatja, hogyan
eltérő
elvek alapján.
A könyv függelék része az elemcsere végrehajtásával kapcsolatban ad információt, valamint ismerteti a hibaüzenetek listáját, a parancs indcxct, és az általános sllecifikációs információkat.
4
5
Page 4
ElJItO·PltoFfI~
EI,-9200/9JOO
.:I,·9100/9JOO
nIRO·PRO",I,
A könyvben
A könyvben a
használt
következőkben
jelek
ismertetésre
kerülő
jelek kerültek
felhasználásra:
A számológépen található
A billentyilzet
működtetéseakövetkezőképpen
billentyűk
A D a hexadecimális számrendszerben a ALPHA
billentyűt,
ALPHA D a 2ndF
Xl
1
akkor a D
J)
betű
az
X-I
Xl
megjelenése: 2ndF
D,
hetű)
jelenik meg:
(vagy ha nem használja az
MENU D a D menü kiválasztása
kijelzőn
A
megjelenő
szavakésszámok a következöképllen jelennek
meg: RAD
Hogyan
használja
a klSllyvet
A SHARP EL-9200, és EL-9300 számológép használati utasítása
referencia könyv, és tartalmazza azt is, hogy hogyan kell megoldani
gyakorta
előforduló
problémákat.
A gyors eligazodás érdekében tanácsoljuk, hogy használja a könyvben található tartalomjegyzéket.
A könyv
lépésről
lépésre, egyszerüen magyarázzaela számológélI
használatát.
A
védő
fedél
A számológépen található egy
slámológép
a
hillentyűzetét,
védő
fedél annak érdekében, hogy óvja
valamint
II
kijelzőt,
ha a gépet éppen nem
használja.
előtt
A készülék használatának megkezdése
gépről
az
ábra
szerint.
távolltsa el a
J
J~&
JJ
JJJ
JJJJJJ-t
./
Amikor nem használja a számológépet, csúsztassa a
ábra
I{észülék tetejére az
szerint.
.....
J.
fedőlapot
fedőlapot
a
.:
..
a
'l
6
...
7
' .
Page 5
'
..
EURO-I'ROFII,
A számológép
A számológép használatához 4 számológép
első
első
alkalommal
alkalommal
történő
darab
AAA
történő
használata
használata
tfpusú elem szükséges. A
elemeket a gépbe, és álIUsa alaphelyzetbe a készüléket.
következő
A behelyezéssel
eljárás szerint helyezze az elemeket a számológépbe (a
kapcsolatos részletes leirást a könyv A Függelék
részében találja):
l.
Az
ábrának
fedőlapját.
megfelelően
csúsztassa
el
a készülék elem
előtt
helyezze az
1fI.-921111/9JIIII
tartó
EL-921111/9JIIII
EIIRO-I'Rm'lI.
PRESSICLJTO
t:LEHR
RESS
ro
Abban az esetben, ha az üzenet nem jelenik meg a
Vltn,
mert
azért gépbe. Ezért ismételje meg
től
II
6.
léllésig.
7.
Nyomja meg a
lehetséges. hogy belytelenül tette be az elemeket a
CL
billenytü, majd nyomjon meg egy
HLL
DHTH
rOHI
CAHCEL
llZ elemek bebelyezésének eljárását az I-
KEY
kijelzőn,
tetszőleges
gombot.
gép
ből
(Ez töröl a
8.
Nézze meg, hogyIIREAL MODE felirat és egy O (nulla)
megjelennel{-e a
9.
Addig állilson a
kijelzőn
2ndF
OPTlON
Ezután a
minden korábban beirt adatot.)
kijelzőn.
kijelző
kontrasztján, ameddig tisztán látható lesz a
lévő
adat. A kontraszt helyes beállitásához nyomja meg a
gombokat, majd nyomja meg a +, vagy a - gombot.
QUIT
(kilépés) gombot nyomja meg.
akkor
az
2.
TávoUtsa el az elemek lemezét úgy, hogy bal oldalra csúsztatjaa
lemezt.
3. Helyezze az elemeket az elemtartóba (az elemek (-) végét tegye be
először,
irányban kerUIt-e behelyezésre, ahogyan azazelem
a rugó irányába).
Ellenőrizze,
hogy minden elem helyes
tartó
belsejében
az jelezve van.
4.
Tegye vissza az elemek lemezét úgy, hogy azt az eredeti helyére
csúsztassa vissza.
5.
Tegye vissza az elemtartó fedelét.
6.
Egy golyóstoll segUségével nyomja meg a számológép hátoldalán
található alaphelyzetbe állUó gombot (RESET).
jobb
felső
állUó gomb az elemtartó Ekkor
II
következő
üzenet jelenik meg
sarkának
II
kijelzőn:
Az
alallhelyzetbe
közelében található.
8
9
Page 6
ElfRO·PIUWJL
EJ 0-920019300
E1.-920019300
EIIRO·PRlnlJ,
A számológép
karbantartása
Ne
tegye a számológépet a hátsó zsebébe,
mivel az eltörhet, ha ráül. A gél)
Uvegből
Tartsa például egy gél)kocsi
hősugárzó,
nedves, vagy poros környezetbe se,
A gépet egy puha, száraz ruhával tisztltsa, és
a tisztításhoz ne használjon oldószert.
Amikor lenyomja a használjon éles ki
túlságosan nagy
kijelzője
készült, és reJl(lkívül sérülékeny.
távol a gépet a nagy
és
ne
tegye a gépet nagyon
végű
tárgyat, és ne fejtsen
erőt
hőtől,
szélvédője,
billentyűket,
a billentyüzetre.
mint vagy
ne
l.
FEJEZET:
EGY GYORS UTAZÁS
Ez
a fejezet a számológép például a gép bekapcsolása, számok bevitele, hibák javltása, egyszeru számtani használata, valamint a menürendszer fejezetben áttekintést talál az üzemmódokról hogy hol talál részletesebb információt ezekkel kapcsolatban.
A számológép
Üzemmód
Grafikus
Vezérlő-
gombok
műveletek
gOmbok-[
funkciók--[
Menü
gombok--[
éli
javitó--[
Függvények
billentyűzete
-{
alapvető
használata, a 2udF,ésaz ALPHA
tulajdonságaival foglakozik, mint
működtetése,
is,
és megtudhatja azt is,
Sit-tARP
..
.....
, ,
lL
...,61*-,
tJOO
_
lII:W:lIiEI
c:.
, ,
..
.......
-
.
billeutyűk
Ebben a
,t
Kerülje a túlzott fizikai géllen.
10
erő
alkalmazását a
A'"meilk.;
gombOki
11
'.
Page 7
I'"
l I
.:tJRO-I'IWHI.
A
felső
sorban azok a
üzemmódját határozzák meg:
Megoldó mód Statisztikai grafikamód
billentyűk
~
~.:r?
mód mód mód mód
~:S:
találhatók, amelyek a számológélI
ck
~~
OFF
@J
n .-9200/9300 EI.-920019300
Megjegyzés:
A Megoldás üzemmód csak az EL-9300-as gépen található.
A számológép be-éskikapcsolása
A számológép bekapcsolásához nyomja meg az ON akarja elemek élettartamának megóvása érdekében a számológép automatikusan
Ahban az esetben, meg és a funkció leáll.
kapcsoIni a gépet, nyomja meg a
kikapcsol, ha néhány percen keresztül nem használja.
akarja
ha a gép
állítani ezt a
egy
időigényes
műveletet,
2ndF
funkciót hajt végre, és Ön
akkor
nyomja meg az ON gombot,
Megjegyzés:
Amikor a számológépet kikallcsolja, a
kijelzőn,
A
A
különböző
mialatt megnyomja a 2nd
kijelző
kijelző
tetején
megjelenő
műveleteit,
..
.....
and'
különböző apróbetűs
és állapotát jelzik.
ALP'"
liIlIlI
,j..
jel tUnik
OFF
gombokat.
l'
....
billentyűt.
OFF
gOl\lbokat.
fel
egy pillanatra a
szavak a számológép
Ha
Az
U'IUl-PROHI,
Amikor a kell cserélni az elemeket. támogató elem. amely
elemcsere idején.
részletes információt.
lffiIi)
(elem) üzenet
megőni
Az clemcserére vonatkozóan az A Függelékben talál
feltűnik
AZ
EL-9JIl0 gépben van egy memóriát
a sZlÍmológéllben található adatokat az
a
kijelzőn,
akkor
azonnal
ki
Gyors kezdés
A munka megkezdésének üzemmód (real). A gép sZálllológél1
működtetéséhez
számológép REAL üzcmmódba lett bcállltva, azután nyomja meg a MENU. l
Megjegyzés: A használati utasltásban hogy
Icbegőpontos
ki
a kiinyvben külön jelezzük. formátum. A könyv mcgváltoztatásával
nyomja meg a
gombokat.
kijelzési formátumban dolgozik. Kivétel az, ha ezt
kapcsolatos leírást.
legegyszerűbb
rm~
szereplő
összes példa esetében feltételezzük,
Ez
az alapértelmezés szerinti kijelzési
2.
fejezetében találja a formátum
módja a számológép
üzemmÓlJban
billentyűt.
Ellenőrizze.,
történő
hogy a
Számok bevitele
Számok bevitcléhez használja a tizedes Ilont
Példa:
Vigye be a gépbe a
Nyomja meg az I 2 J
Eredmény: 123.4
Az
Az
ENTER végre azt a segitségével egy gomb második funkcióját választhatja ki. Ha megnyomja a kijelzett eredményt hívhat
billentyűt,
ENTER
(bevitel. végrehajtás) billentyU jelzi a gépnek, hogy hajtsa
műveletet,
és
123.4 számot.
...
gomb
2ndF
ANS ENTER
ENTER gombokat.
amelyet bevitt a
az
dőjel
ja
elő.
O-tól
9-ig
terjedő
átváltó
billentyűt
kijelző
billentyűket,
számbillentyűket,
(-).
re. A 2ndF
akkor
az utolsó
a
billentyű
II
lJ
Page 8
EURO-PROFil.
EI.-9100/93UO
EI,-910UI93UU
t:
IIIUl-PROHt.
Példa: Ossza el a
Nyomja meg a
ll-et
II+16
16-tal.
ENTER gombokat.
Eredmény: 0.6875
Most számolja ki az eredmény szinuszát.
Nyomja meg a sin 2ndF ANS
ENTER
Eredmény: 0.63460708 (radián)
Az
előjel
váltó
billentyű
A (-) billentyfi egy
kijelzőre
beírandó
szám
Példa: Vigye be a gépbe a -38-at.
Nyomja meg a (-) 38 ENTER gombokat. Eredmény: -38.
Megjegyzés:
(-)
A - (minusz) gomb nem azonos a ha egy szám bevitele akkor
a
kijelzőn
Kitevők
használata
előtt
megnyomja bármelyik számtani
ismételten az
műveleti
utoljára
gombokat.
előjeiét
változtatja meg.
jellel. Abban az esetben,
billentyűt,
kijelzett eredmény jelenik meg.
• Vigye be a mantisszát. Ha a mantissza negativ szám, bevitele
• Nyomja meg az Exp
kitevő
előtt
nyomja meg a (-) gombot.
kitevő
negativ szám,
akkor
gombot, és vigye be a
annak
bevitele
előtt
nyomja meg az (-)
gombot.
Példa: Vigye be a 4.535x
Nyomja meg a ".535 Exp (-)17ENTER
10-
11
számot.
gombokat.
Eredmény: ".535E-17
Abban az esetben, ha a
egyszerűen
billentyűvel
lépjen vissza a
(vagy a BJ)gombbal, és
kitevő
bevitele közben hibát követ el,
BS
(backsilace, azaz visszalépés)
írja
be a helyes számot.
Példa:
7.4x
Vigye be a
Nyomja meg a 7.04 Nyomja meg a
1012számot.
EXll13gombokat. Most rossz
BS
2
ENTER
gombokat. Most a12szerepel a
kitevőt
helyett. Eredmény: 7.04E 12. A mantissza rossz.
Nyomja meg
billentyű
Eredmény: 7.4E
ket.
a
2ndF
12
rn
l3J l3J BJ 13] 13]
akkor
annak
kitevőt.
Ha a
akkor
Irt be.
DEL
ENTER
.,_
lJ
A számológép eredmény
jeleníthető
meg. Azonban a gép a
kijelzőjén
maximálisan IQ számjegy
memóriájában
mindig számjegyet tárol. Azok a számok, amelyek nem mutatható/( meg számjeggyel, azok tudományos kijelzéssel
jeleníthetők
meg a
készüléken.
A tudományos kijelzés esetében a számok mantissza, és
jeleníthetők
jeleníthető
kitevő.
Vigyen be számokat
meg. Például, a 39250 szám tudományos kijelzéssel úgy
meg, hogy 3.925x
kitevő
4
10
ahol a 3.925 a mantissza, és a 4 a
,
k használatával a
következő
kitevőként
eljárások
szerint:
14
14 10
Megjegyzés:
A
BS
billentyű
a visszaugráskor törli az ott
gomb nem törli a karaktereket.
Egyszerű
Az
egyszerű
billentyűket
ENTER
számtani
feladatok
számtani feladatok elvégzésénél a számtani
(+ - x +), a zárójel billentyüket, a
billentyűtichet
használni.
lévő
karaktereket. A l3J
műveleti
számbillentyűket,
és
az
IS
l.tl'
l l
Page 9
..
l
"'I
ElIRO-PIWFIL
Az
egyszeru számftásokat balról
mint ahogyan azok
Példa:
S+3x"x2
Nyomja meg az S+ 3 x 4 x 2 ENTER gombolGlt. Eredmény:
A számológép összeadást. A számtani
A tizedes jel (például a 981.8) bevitele ugyanúgy történik, ahogyan az írásban megjelenik, a tizedes
+,
vagy
~
Példa:
x
981.8
-i
az Irásban megjelennek.
29
először
gomb használatával
a szorzást végzi el, azután hajtja végre az
elsőbbség
jobbra
kell beirni a gépbe, ugyanúgy,
leírását a2.Fejezet elején találja.
billentyű
használatával. A közös törtek a
vihetők
be.
EI.-9200/9300
~:1.-9200/9300
Hibák
A hibálGlt típusától függ.
A helytelen leütéseket a kurzor
Példa:
írja
Nyomja meg a 3..217.. gombolGlt. (hiba) Nyomja Illeg a
javításhoz.
A felülírásos üzemmódban nem kell megnyomnia a DEL gombot. Ha több információt szeretne
olvassa el a2.Fejezet "Javítás"
A
m
2ndF m
rn
2ndFrn
(3]
2ndF
~
2ndF~
javítása
különböző
A
kurzor
be a 3..517.. számolGlt.
kurLOr
(3]
billcl1tyűk
BJ BJ
billentyűkakövetkező
EURO·PROFlI.
módokon lehet javIlani. A javillís módja a hiba
használatával
billentyűkkellehet
(3]
BJ S DEL ENTER gombokat a
IGlpni
a javIlással kapcsolatban,
clmű
részét.
funkciókat látják el:
Egy
sorral
feljebb visz.
Az
előző
egyeulethez visz (ha van ilyen),I. Ha egy
menüben van, a
Egy
sorral
következő
A
menüben van, a Egy
hellyel Egy egyenlet elejéhez visz. Egy
hellyel Egy
egyenlet végére visz.
kurlor
lejjebb visz.
egyenlethez visz (ha van ilyen). Ha egy
kurlor
balra
visz.
jobbra
visz.
javltaui.
akkor
a menü elejére ugrik.
a menü
aljára
ugrik.
Nyomja meg a 9 8 l • 8 x 4
l •8 x 4+ 5
a 9 8 Eredmény: 785.44
A
tört
eredmények
Nézze
áta2.
információra van szüksége.
ENTER
különböző
Fejezet "Válaszok"
~
S ENTER gombokat, vagy
gombolGlt.
módokon
jelenlthetők
clmű
16
meg a
kijelzőn.
részét, ha részletesebb
II A
kéuülék
ÜLclUwódball
a
kö,clkuő
'ali.naü,emmód"l ,áll, a Icülések 16rlóduek a IIlCmóriából.
I<ülésekre
emlékuik,ése:ukel ludja
EI.-9300 E1.-9200
160 128
114 91
17
ja,ítani,
mialall a számuló&ép
Page 10
IWRO-PROFn.
Az
egyenleteken belüli javításokhoz használja a gombokat. A egyenieten belül. Általában a kurzor egy aláhúzott vonal Amikor a kurzor egy
jelenti, hogy egy funkclón, vagy egyenIeten belül van. Egy fnnkcióMI a
[3],
vagy (EJ használatával tud kilépni.
Használhatja a megnyomta az
kijelzőn
akkor a 2ndF javitásához. A beírt egyenieten belül felfelé, vagy lefelé mozoghat
2ndF m,vagy
Hibák
Az
egyenletben a szintaktikai hibák, és az olyan eredmények, amelyek
túlságosan nagyok ahhoz, hogy amelyek nincsenek meghatározva, azok hibát eredményeznek a számológépben.
kurzor
látható.Haazonban
formát vált attól
függőleges
kurzor
ENTER
gombokat egyenletek javításához, miután
függően,
vonal, vagy oszlop,
gombot, és mialatt az eredmény még a
már
beírt egy újabb egyenletet a gépbe,
m gombokat kell használni egy korábbi egyenlet
2ndF
[j]
gombokkal.
törlése
megjeleníthetők
13J,~,
EI.-92111119JIIII
rn.
rn
hogy hol van az
U.
akkor
az azt
legyenek, vagy
EL-921111/931111
Funkció billentyíík
A
következő
meg:
ábraastandard
.In" II , 8
lan'
funkció
l
C
billentyűk
."
D 10" e
két sorát mutatja
..
F
~~~~GJITJ
(bp
GIII~
10
Általában véve azt mondhatjuk, hogy ugyanúgy kell bevinni a
a
funkciókat a gépbe, mintha
Példa:
1
)
log(37
Nyomja meg a log 37xlENTER gombokat. Eredmény:
A
műveletek
3.136403448
c1végzésének
papírra
sorrendjéta2.
&-J
(~~oKllx':
l
írná
őket.
Fejezettartalmuua.
J
Példa:
5+0
Nyomja meg az 5 +()ENTER gombokat. Eredmény:
Ha megnyomja a megnyomja aCLgombot, akkor a hiba
BJ, vagy
a~
gombot, a kurzor a
18
hibára
törlődik.
ugrik.
lia
..
Tárolás
Lehetősége
különbllző
után nelll kell megnyomnia az ALPIIA gombot. Az aiIIba üzemmód automatikusan kijelzöjén.
Példa: Tárolja
Nyomja meg az
Nyomja meg a 2ndF, majd az szám megnyomja a
l)élda: Hivja
Nyomja meg a 2ndF RCL Z gombokat.
a memóriában
van
arra,
hogy tároljon, és
memóriájából(A...Z, és
működik,
u
123
számot a Z memóriában.
123
STO Z gombokat.
c1őhívásáboz.
elő
a Z memóriát.
Nem kell megnyomnia az ALPHA gombot,
betűt.
Az
ALPHA jelzés
O).
és
az ALI)IIA jelzés
RCL
gombot egy memóriában tárolt
feltűnikakijelzőn.
19
előhívjon
Az STO gomb megnyomása
1"_'
számokat a gép 27
feltűnik
a készülék
mielőtt
Page 11
EURO-PROFIl.
EI.-92UO/9JUO
EL-9200/9JOO
nmO-PROt'll,
Eredmény:
Felhasználhatja a
nélkül.
Példa: Szorozza meg
Nyomja meg a 3
Eredmény: 369
A változó
A változó
nabrybetűk
rendszertől
parametrikus iUemmód a
visz be a gépbe.
Második
123
a Z memória
ALPIIAZENTER
billentyű
billentyű
bevitelét. A bevitt változó függ a kiválasztott koordináta
(SETUP E a
[Tl
derékszögű,
funkciók,
funkciók
Egy billentyíi
Sok
billentyű
normál
rendelke'lik második- illetve alfabetikus funkcióval.
tárolt
számot a
eredményét
~
~
bevitelét teszi
lehetővé
derékszögű
így az
alfabetikus
funkciója a
2ndF
RCL
3-mal.
gombokat.
teszi
ÖnnekazX,O,vagy T
[Xl, a
lehetővé.
~
Az alapértelmezés szerinti
gomb megnyolUása egy X-et
funkciók,
billentyű
lapjára
gombok használata
1)OIár
[O),
vagy a
és
menü
van nyomtatva.
Nyomja meg a kiválasztásához.
Nyomja Illeg a Eredmény:
Az
Egy
funkciója. gomb
Miután
a
kijelző
lenyomott
90 (fok)
[Ai]iBA)
billentyű
lia
megnyomása
megnyomta az (ALPHAI gombot, az
felső
billentyű
IALPHAI gombot
ismételten, megnyomja a
számológép alfa iUemlllódját addig, ameddig az IALPHA I gomb
lUegnyomásra kerül.
Példa: Írja
be az A betüt.
(Figyeljen
Nyomja Eredmény:
arra,
meg az
SET
UI' B l
2ndF
sin-I l
ENTER
gomb használata
felett kék színnel jelzett
egy
billentyű
előtt
részéu, így emléákezteti
annak
tévedésből
és
ekkor
2udF
hogy az A
ALI'IIA
A
alfa funkcióját
az
[A[PfiA]
alfa funkciójával kerül használatra. Ha az
nyomta meg,
az ALPIIA jelzés
A-LOCK
betű
a sin
A gombokat.
ENTER
gOlllbokat.
gombot kell megnyomnia.
Önt
gOlUbokat,
gomb
gombokat a fokok
karakter
akarja
ALPIIA
eltűnikakijelzőről.
alfa funkciója.)
arra,
akkor
II
billentyű
használni,
jelzés
hogy a
akkor
az
nyomja
alfa
akkor
jelenik
meg
következő
meg
lia
lezárja
a
a
A
20dF
gomb
használata
Az a funkció, amely egy
billentyű
akarja 2ndF
meg a kijelzés
gombot,
kijelzőről.
Példa: Számltsa ki a sin-I (Figyeljen
második funkciója.
használni,
gombot. A
akkor
akkor
2ndF
felső
nyomja meg ismételten, és a jelzés
(1) példát.
arra,
hogya
billentyű
a
billentyű
gomb megnyomása
részén.
sin-I a sin
felett
lia
egy
megnyomása
Ha
tévedésből
gomb
20
sárga
színnel van jelezve, a
billentyű
második funkciója.)
második funkcióját
előtt
utána2ndF
nyomta meg a
ekkor
nyomja meg a
jelzés jelenil{
2ndF
eltűnik
a
A
IM!!!D
A számológép minden
~
a
billentyűzeten
billentyűt.
rendelkezésre álló
A
különböző
gombokat, vagy
Ha
az almenü ben kurLOr gombo"
bebillcntyűzi
billentyű
üzemmódjának
billentyű
egy
Ekkor
billcntyűk
Altismegteheti, hogyIIkívánt funkció
a gél)be.
használatával kapcsolatosak. Ha nem talál a
matematikai
a kiválasztott iUelUlIlódban megjelennek a
matematikai
menü feliratok kiválasztásához használja a
nyomja
meg azt a
akar
egy funkcióit kiválasztani,
valamelyikét,
vannak
funkciót,
funkciók.
betűt,
majd
21
olyan funkciói, amelyek
akkor
nyomja meg a
amely
megelőzi
nyomja
nyomja meg az
előtt
MATil
kurzor
a feliratoi.
meg a
ENTER
lévő
számot
Page 12
EURO-PROFIt
Mee:jelO'zés: nem szükséges megnyomni az ALPHA gombot,
azt a
betűt,
amely kiválasztja a menü feliratot.
TH
A MA milyen üzemmódot használ. Például:
menüben rendelkezésre álló funkciók attól függnek, hogy
U .-9200/9300
mielőtt
megnyomja
E1.-92tl0/9JIJIJ
A
SET
UP
billentyű
lia
megnyomja a jelennek meg a amellyel az eredmények
kijelzőn.
SET
kijelzőn,
UP (beállltás) gombot,
amelyek megválloztatják azt a módot,
kislámításra kerülnek, vagy megjelennek a
akkor
azok a beállltások
Real módban MENU l MATH: Komplex módban MENU 4
o.bs
. t
I
ONY
t~o.rt
STAT
I..
o.rt
nl
STAT·ner
EG
nPr
...
AzokIIfnnkciók, amelyek nem vonallal vannak jelölve.
A MEND
Amikor megnyomja a MENU (menü) billentyüt, üzemmód
attól függnek, hogy milyen üzemmódot használ.
Például:
Számológép módban
billentyű
műveletei
jelennek meg a
I
lIllil
IMENU:
Program
A--··
.....
~MPí.X
r
állnak
kijelzőn.Amegjelenő
rendelkezésre, pontozott
módban
vp
akkor
ablö
·
.......
·
.......
·
.......
·
.......
.........
·.......
...
I~
Aml!.iRR~EAAiL:-1
~~!~iix
~COMPLEX
MATil:
a jelenlegi
műveletek
l;
ad
SE
I
AB
~OORD
DIT
~loo.t
XV
EQUATION
Mi:t~d
Pt
~~LXX+"'l
A jelenlegi beállltások a használatával megválloztathatja a szögegységeket, a formátumot, a tizedes IlOntok számát, a grafikus koordináta rendszert, a kijelzés javító ilzemmódot, azt,
hogyan kerülnek részletesebb információt szeretne kapni ezekkel kapcsolatban, nézzeáta könyvben a2.fejezetet. "
Működtető
Az
EL-nOO öt számológéli üzemmód, grafikus üzemmód, statisztika üzemmód, és statisztikai grafika üzemmód. Az EL-9300 rendelkezik egy hatodik üzemmóddal is,
Egy üzemmód
[gJ~UtfL
Mindenegyes alkalommal,
akar
lépni, nyomja meg a
számológép azonnal belép
üzemmódok
működtetéséhez
I,
I~
kijelző
jobb
oldalán láthatók. A B...H opciók
kijelzési
hogya
tört eredmények
kijelzésre, és a komplel koordinátákat. Ha
akkor
működtető
I,
IEll,
üzemmóddal rendelkezik. Ezek a
program
ez
a megoldó üzemmód.
használja a
2ndF
amikor
megfelelő
abba
az üzemmódba.
következő
II~J,
2ndF
egy meghatározott üzemmódhoz
üzemmód
billentyüket:
IsoLVERj
billentyűt,
üzemmód,
és a
22
23
..,
Page 13
EURO-PROFil.
EI.-9201l/9JOO
E
1.-92t111I9JtItI
, .,
nl
RO-PRO"",
Számológép üzemmód
A számológép üzemmódban a matematikai funkciók,éstulajdonságok teljes sorozatát megtalálja.
ki a
Példa:Számolja
Nyomja meg a
[E,.f,
Eredmény:
Megjegyzés: lia
ismételten megnyomni
Példa: Váltsa
Nyomja meg
Eredmény: 000000007B
A címü részben ismertetjUI"
A grafikus üzemmód használatával grafikusan jeleníthet meg sok
ftlggvényt a dcrékszögü, Ilulár, vagy parametrikus koordináták
segítségével.
Példa: Ábrázolja a
Nyomja meg a ENTER, QUIT, sin,
XJarr,
3.360942644
ugyanabból a
át
a l23-at hexadecimális számOlá.
számológép Uzemmódot a 3. fejezetben, "A számológép használata"
Grafikus
következő
~G)
WID,
xl,
-,
l,[E,
menüből
aMENU,2,MATil,D,2,123,
üzemmód
következő
C2EJ,
x/err,
(mGJ
111m
határozott integrált:
SET
UP,
E,
l, ENTER,
MATIl,3,ENTER
választ ki funkciókat, nem szükséges
II
menüt mindenegyes funkció kiválasztásakur.
MATil,C,2,
gombokat.
MATil
l gombokat.
l, ,
C2EJ
ftlggvényt: y=sin x
SET
UP,B,2,
2ndF, AUTO gombokat.
ENTER, RANGE, MEND,
rn
Eredmény:
1\
v\
V \
A grafikus üzemmódot a4.fejezetben "Grafikus ábrázolás" eimmel ismertetjük.
3,
I}rogram üzemmód I
A program üzemmód használatával programokat Irhat a számulógéllben.
Példa: Írjun egy olyan programot,
XésY koordinátákat, váltsa át azokat I)ulár koordinátákká, és
gépbe
jelcnítse Illeg
Nyomja meg a
[EID,
P O L A R, ALPlIA, ENTER,
2ndF, COMMAND,
F,
2nd
2ndF, A-LOCK, 2ndF, X,, 2ndF,Y,ALPlIA, MATIl,
2ndF, COMMAND, 2ndF, COMMAND, 2ndF, COMl\IAND,A,6,
go
III
boka
A befejezett I)rogramnak Ilontosan
őketakijelzőn.
C, ENTER, l,
COMMAND,
D,
3, ENTER,
t.
~olllr
I-------RREAL
In~u~
X
InPu~
Y
X,Y-tr9
Prin~
R
Prin~
9
End
E!1
)
amely megkéri Önt, hogy vigyen be a
A,
3,
x/arr,
ENTER,
A,3,ALPlIA, 2ndF,Y,ENTER,
A,
l, ALPIIA, 2ndF,
A,l,ALPIIA,e,ENTER
ENTER
R,
Igy
kell kinéznie:
ENTER,
.:.
24
25
Page 14
EIIRO-I'RIWJI.
.:I.-9100/9JOO
EI.-9100/'IJOO
EIIRO-I'RIWII.
A program futtatásához nyomja meg a MENU, A gombokat, válassza
ki a programot a kurzor billeutyük használatával,
ENTER gombot, vagy billentyüzze be a gépbe azt a számot, amely a program
Példa: A fenti
Nyomja SET UP,B,l,
ENTER. ENTER, hlrogram kiválasztás) 3, gombokat
Eredmény:
A Program üzemmódot az ismertetjük.
A statisztikai üzemmód alkalmazásával egy- vagy kétváltozós statisztikai adatokat vihet be a gépbe súlyozottan, vagy anélkül. adatok maszkolhatók, szétválogathatók, tárolhatók mátrixban, vagy
előhlvhatók
Példa: Számolja
10.3,
előtt
áll.
program segitségével váltsa át a 3,4-et polár koordinátává.
mega
ENTER, MENU,
ENTER.4,ENTER
5.
53.13010235
Statisztika üzemmód l
a mátrixból.
ki a 100m-es síkfutás
8.9, 9.9, 11.2, 11.0
A,
5.
fejezetben "Programozás" címszó alatt
EJ
]
következő
értékeinek átlagát:
és
nyomja meg az
Az
Eredmény:
-
x=
sx= ax= LX=
Lx2=
n=
xmi=
xma=
A Statisztikai üzemmódot a
címszó alatt ismertetjUk.
Statisztikai
A Staisztikai grafilmn üzemmód segitségével grafikont készitbet a Statisztikai üzemmódban bevitt adatokról. Tizenkét fajta grafikon létezik. van.
Példa:
Az
Nyomja meg a 2ndF,
Eredmény:
Ebből
előbbi
grafika
hat fajta adatgrafikon,ésbat fajta regressziós görbe
példa
idő
üzemmód IV l
eredményeiből
I
w;::::
l,
A,
10,26
0.923579991
0.826075057
51.3
529.75
5.
9.9
11.2
6.
fejezetben, "Statisztikák használata"
készítsen bisztogramot.
2ndF, AUTO gombokat.
Megjegyzés:
lia
már
bevitt statisztikai adatokat a számológépbe, akkor törölnie
kell azokat. (Nyomja meg a
mielőtt
beviszi a gépbe a
Nyomja
mega
[EJl MENU,
következő
parancsokat.)
IEJti,
10.3,
ENTER. 8.9, ENTER, 9.9, ENTER, 11.2, ENTER,
ENTER. MENU,
A,
l
26
D,
2, ENTER gombokat,
ll,
o.
A Statisztikai grafikon üzemmódot a7.fejezetben, "Statisztikák grafikonon
történő
megjelenítése" címszó alatt ismertetjük.
nn
27
Page 15
I'
]
EllR()-P"()~'II.
Megoldó SOLVER üzemmód (csak az EL-9300 gépen)
A Megoldó üzemmód
különböző
Példa: Oldja
s=(lIz)*h*w
Nyomja meg a
2ndF,
~,X,
6,
ENTER,3,ENTER,
gombokat.
Eredmény:
A Megoldó Uzemmódot a 8. fejezetben címszó
változókkal megoldja.
meg a w-re a
SOLVER,
ALPHA,
w=4
alatt
ismertetjük.
három
eljárást
követkr-ző
ALPHA,S,ALPHA,
H, X,
egyenletet:
ALPIIA,W,ENTER,
4.5,
ENTER,
klnál
arra,
hogy az egyenleteket
=, I,
~,ALPIIA,
ENTER,
ENTER
"Egyenletek
.:1.-9100/9300
Z,
megoldása"
2.
FEJEZET:
~:I/"()-PIUl~'lI,
ÁLTALÁNOS INFORMÁCiÓ
Ez a fejezet ismerteti a számológépnek azokat a tulajdonságait,
amelyek
elsőbbségről,
opciós
Elsőbbség
A számológép a sorrendben sorrendben
készülékbe. Abban
számítási
elsőbbségi
Első
minden üzemmódot érintenek.
a gélJbeállltásslll kapcsolatos tulajdonságairól, és az
menüről.
különböző
hajtja
végre. Ez
végzi el a
az esetben, ha a
sorrend
ELSOBnSEG
Utolsó
meghatározásához,
sorrendnek
Tájékoztatást
műveleteket
nem
műveleteket,
művelet
megfelelően
Műveletek
KomlJlex szög számítások(Oés r
Funkciók. (pl. n!,
Xl,
ab
első
Szorzás n-vel, vagy egy változóval (pl. 4lt, 6X)
Funkciók.
(pl. sin, log) Szorzás egy funkcióvIlI
(pl. 5 sin,
nPr,
nCr
x,+
+, ­AND OR,XOR,
-Hy,~re
~
(tárolás
mindig a
jelenti azt,
ahogyan azokat
beírásakor
akkor
végzi
ela
törtekkel
amelyek
1
)
része
amelyek
2 ln)
XNOR
a memóriában), =
megfelelő
hogya
nem használ
a számológélj a
beirt
számltásokat:
l\1UVELET
egy bejegyzést követnek
egy bejegyzés
kapaszámtani
számtani
gép olyan
Ön
beIrta a
zárójelet
következő
LO)
előtt
állnak
a
~
28
29
Page 16
--------------------.--
Először
végrehajtása. Ezeket követik a kisebb Az lesznek elvégezve. A zárójelben
először
Példa:
9+5x4
A fenti példát a
ElŐször
eredményhez hozzáadja a 9-et.
Nyomja meg a
számítási üzemmódot.) Nyomja meg a
Eredmény:
Példa:
S+6xlog 100
A példát a
A log 100-at megszorozza 6-tal, eredményhez.
a nagyobb
azonos
e1sőbbségű
végrehajtásra.
az
5x4
9,+,5, x,4,ENTER
29
következő
elsőbbséget
műveletek
következő
ImsJ
ID
sorrendben
szorzási
al
sorrendben
műveletet
, MENU, l gombokat.
számoljakia gép:
élvező
elsőbbséget
a beviteli
lévő
számoljakia gél):
végzi el a gép, majd az
gombokat.
majd
műveletek
élvező
sorrendnek
műveletek
az 5-öt hozzáadja az
kerülnek mindig
(Működtesse
1.:1.-9200/9300
kerülnek
műveletek.
megfelelően
a REAL
1.:1.-921111/931111
Eredmény:
Ha lenyomja a
addig, ameddig nem
megnyomásával.
A zárójelek maximálisan 32 szint méységig ágyazblltók egymásba. A számológépben maximálisan 32
számjeggycl.
65
"("
gombot,
zárja
akkor
a zárójeIt nyitottnak tekinti a gép
be a ")", vagy
függő
művelet
tárolblltó legfeljebb
1:I1RO-fIUU'II.
ENTER
gomb
A SET UP menü
A
SET
UP menü használatával megváItoztathatja a szögegységet, a kijelzési formátumot, a grafikus koordináta rendszert, a javitó üzelllmódot, a tört eredmények kijelzési módját,ésa komplex számok
kijelzési módját.
A
SET
kijelzőn:
lJP gomb megnyomása után a
következő
menü jelenik meg a
.-
14
Nyomja meg az
Eredmény:
17
+, 6, x,log, 100,
ENTER
gombokat.
5,
Zárójelek használata
Meghatározhatja a számitási használatával. A zárójelek úgy írásos egyenletben megjelennek. A zárójelben
kerülnek mindig
Példa: (9+4)xS
Nyomja meg a(,9,+,4,),x,5,ENTER
először
elsőbbséget
kerülnek
kiszámolásra.
gombokat.
30
a
"("
bevitelre, ahogyan azok az
és a
lévő
")"
zárójelek
kifejezések
Ez
a kijelzés megjeleníti az összes beálUtási opció jelenlegi beálHtásait.
Mindenegyes Ol)cióra vonatkozóan a jelenlegi beálHtás az opció felirat
jobb
oldalán látbató.
Fok, radián,
Ha a B DRG feliratot választja a (fok, rad, számára.ASETUPII
jelenik meg a
grad
kijelzőről,
vagy grad) választhatjakia trigonometrikus függvények
gombok megnyomása után a következö menü
kijelzőn:
31
akkor
szögegységeket
Page 17
ElIRO-I'IUlFII,
EI
.-9100/9]00
~:
1.-9100/9]00
ElIRO-I'ROt'll.
:~i
OORD
DIT
HS
MPLX
grad
DDe9
fJRo.d m(jro.d
kiválas:ttásához nyomja meg az l,2,vagy 3
360 fokra van felosztva, ami 2lt radián,
t~
A fok, radián, vagy gomb valamelyikét. Egy kör
vagy 400 grad.
Kijelzési formátumok
A C FSE (amely a felirat kiválasztásával a készülék négy tipusú kijelzési formátuma
közül választhat
következő
a
menU
fix,
tudományos, mérnöki kijelzéseket jelenti)
ki
egyet. Amikor megnyomja a
jelenik meg:
SET
Ul' C gombokat,
Pt
alakban
kijelzésre, az kiválasztásával beállilhatja a mantissza kijelzcll
kerül kijelzésre a géllen. A mantissza az E
eXllOnens
az E
betütől
jobbra
látható.(ATAU felirat
betütől
tizedes helyeinek
számát.)
OAz
Eng (mérnöki) felirat kiválasztásával a kijelzés mérnöki
Ez
formátumban láthatÓ a készüléken. formátumhol, de többszöröse lesz. tat'tomány helyeit. alakban kijclzcU
Abban hogya
kerül kijelzésre.(ATAU felirat kiválasztásával a mantissza
tizedes helyeinek számát lehet beállllani a gépen.)
az esetben, ha egy szám túlságosan nagy, vagy kicsi ahhoz,
kiválasztott formátnmban
ellér
tőle
abban, hogy az exponens mindig a 3
A mantissza l és 1000 közölt lesz, az
Ez
azt jelenti, hogy például a 39256 39.256 E 3
hasoullt a tudományos
kijelezhető
legyen,
tudományos kijelzési formátumban kerül kijelzésre.
Tizedes helyek
A D TAB felirat kiválasztásával a készülék tudományos, és mérnüki kijelzési formátumok tizedes
számát. Nyomja Illeg a SET UP II gombokat. Ekkor a
menü jelenik meg:
bdllitjaafix
balra
kerUl
kijelz6i
1.
..
10
akkor
a
pontos,
helyein~.!'
követkeiő
OA
Float
Pt
(lebegő
kijelzési formátumot
számológép
csak
egy szám kijelzéséhez szükséges. Maximálisan
jeleníthető
GA
meg a gépen.
Fix felirat kiválasztásával a gép
kerül beállUásra. Ez azt jelenti, hogy a készülék a számokat tizedes hellyel jeleníti meg a kerekítésre kerUl a helyes számú
pontos) felirat kiválasztásával a készülék a
lebegő
I)ontosra állitjabe. Ez azt jelenti, hogy a
annyi tizedes helyet használ a megjelenítésnél, amely
10
értékes számjegy
fix
pontos kijelzési
kijelzőn.
A számolás eredménye
tizedes helynek
megfelelően.
formátumra
fix
számó
(A TAB
felirat kiválasztásával a tizedespont után álló számjegyek száma kerül
beállításra.)
OAz
Sci (tudományos) felirat kiválasztásával a kijelzési
standard
például a 39256 3.9256x
tudományos kijelzés re lesz beállitva.Ezazt jelenti, hogy
104formában kerül beirásra, és 3.9256 E 4
formátum
32
Használja a számát(0...9). Ezután nyomja meg az ENTER egyszerüen nyomja meg a 0...9
Amikor
működtethető.
kurzort
az FSE Float
ahhoz, hogy kiemelje a kivánt tizedes helyek
rt-ra
billentyűk
van állUva,
valamelyikét).
akkor
billentyűt
a TAB
billentyű
(vagy
nem
A tizedes helyek száma hatással van a módosító parancs eredményeit
illetően
kapcsolatban,
című
részt.
(mdf).
lia
akkor
részletesebb nézze át a
informádót
következő
szeretne kapni
fejezetben az "..Üváltások"
eael
33
Page 18
-
EI!lW-I'IWFlL
Kerekítés
Gyakran számot formátumban. változatát
minimálisra csökkenti
Példa: Ossza el az 5-öt 9-cel úgy, hogy a számítás és 6
Nyomja SET
ki), 5 gombokat.
Eredmény:
Példa: Változtassa meg a példában a tizedes helyek
Nyomja SET
gombokat.
Eredmény:
előfordulhat,
annak
érdekében, hogy az kijelzésre kerülhessen a kiválasztott
Ettől
megőrzi
tizedes hellyel kerüljön megjelenitésre a
mega
UP, C, 2D,6,
+,9,
ENTER
0.555556
mega
UP,D,2,
ENTER
0.56
hogyIIszámológépnek kerekítenie kell egy
függetlenül a számológél)IIszám precízebb
a memóriájában. Íly módon a készülék a
II
kerekitési hibákat.
ENTER(afix
kijelzést 6 tizedes hellyel választja
eredménye
kijelzőn.
számát
fix
2-re.
n.-92t1t1~JtlO
kijelzéssel,
n.-920019JOO
OAz
XY kiválasztja a
t)AzROkiválasztja a
XYT
€tAz
Javítás
AzFEDIT üzemmódot. Kétféle jav/ló üzemmód létezik.
javító
UP F gomboloJt,
kijclzőjén:
Az O EQUA
működteti
jelennek meg
őket.
hagynia azokat a funkciókat (használja a
számnál többel
kiválasztja a
felirat kiválasztásával a készülék beállítja a jav/tó
üzemmód,IImásik
TlON
(ez az ahtl)értelmezés szerinti üzemlUód). Az egyenletek úgy
II
Ez leegyszerüs/li az egyenletek bevitelét, és leolvasását. Ki kell
derékszögű
polár
parametrikus
sor
akkor
kiválasztásával a gép az egyenlet javító l1zemmódot
kijelzőn,
tudnak
ahogyan azok a
működni.
koordinátáloJt.
koordinátáloJt.
egyenlet üzemmódot.
Az
egyik az egyenlet
jav/ló üzemmód.Hamegnyomja a SET
a
következő
menü jelenik meg a gép
pap/ron
láthatók, ha
rE
gombot), amelyek egy
HJRO-I'IUlFJI.
le/rják
Koordináták
Az E
COORD típust, amelyet a grafius ábrázolásokhoz használ. SET
UP E
kijelzőn:
felirat kiválasztásával a gél) beállítja azt a koordináta
billentyűkel,
-----
I
~~~
AB
~~§T
OXY
~R6
O)(YT
akkor
a
következő
menÜ jelenik meg a
MPLX
34
Ha
meguyomja a
Példa: Egyenlet jav/ló üzemmódban vigye be a gépbe harmadikon
értékével.
Nyomja meg a
SET
lJP, C, I, F,l,ENTER,
.,f,
I,~,4,~,ab,
ENTER gombokat.
uégyzetgyökét, és ezt
J,~,~,
35
szoroaa
x MATH,A,I, (-),15,
meg a -15 abszolút
, .,
az egynegyed
II
Page 19
~:llIm-PR()FII.
Az egyenlet
~(~)
A javltó üzemmódot nem lehet használni a az nbase a tartomány
Az egyenlet javftó üzemmód mindig a beszúrásos módszert használja
az egyenletek javításakor. A DEL (törlés) gombot.
Igy
fog
kinézni:
••
1-151
==
1.875
üzemmódban, valamint
kijelzőbe,
Program
akkor
sem,
amikor
statisztikai kártyába, és egy mátrixba.
karakterek
törléséhez nyomja meg a
.:1.-92110/9Jllll
üzemmódban, és
értékeket visz be
1C1.-921111/9JIIIl
meg
a 2ndF INS gombokat. A felUlfrásos üzemmódban a
tdi
karakter:
háromszög:
Amikor az kijclzésre.
A számológél) bemeneti válasz Ideje gyorsabb egysoros javitó üzemmódban.
Válaszok
•.
A beszúrásos
~
.
~
billentyűt
használja, a törtek
UzemmódbllO
arb
t:lIRO-PROFII.
kur.LOr
a ku
alakban kerülnek
r.LO
egy
r egy
zés
Megjea A számológép bemenetl válasz Ideje lassabb az egyenlet javitó
üzemmódban, mint általában. Folytathatja a bevitelt bemeneti
leütést tud tárolni. A
eONE
működtetheti
ugyanúgy, mint ahogyan egy normál számológépen megjelennének. olyan egyenletek, amelyek 16-nál több karakterrel rendelkeznck, a
következő
nem kell használnia a üzemmóddal.
Példa: Írja
négyzetgyökét,
Nyomja SET
..f,
gombokat.
Az egyenlet igy
..f
(Ir4)J\3"'abs-15==
:
billentyűk
mielőtt
be a gépbe egysoros javltó üzemmódban az egynegyed köbének
mega
UP,F,2,
(,
1,~,
a karakterek megjdennek a
közbenső
LINE felirat kiválasztásával az egysoros javító üzemmódot
sorban folytatódnak.A funkciókból
tárolója (buCfer) maximálisan négy billentyü
a gépen. A egyenletek
~
gombot, ellentétben az egyenlet javító
és
szorozza meg a -15 abszolút értékével.
ENTER,
egy
sorban
történő
4,), ab, 3, x, MATH,l,(-),15, ENTER
fog
kinézni:
1.875
leiltése által a
ki.jelzőn,
dc a gép
jelennek meg,
kilépéshez itt
Az
A G ANS felirat kiválasztásával beálllthatja azt a módot. ahogyan a
tört eredmények Olegjelenitésre kerülnek a
UP G gombokat,
SET számológépen:
~RG--
~SE
AD
-OORD
DIT
l
~
Az
ODecimal felirat kiválasztásával a gép a tört eredményeket
tizedes alakban jeleníti meg a
Példa:
.!
·11
5
Nyomja SET UP,
1,Ialbl,
gombokat.
Eredmény: 2.2
Oleg
a
F,
l, G,l,ENTER,
5,
~,x,
ll,
akkor
a
()D~c.imal
flMixad tlImprop
kijelzőn.
ENTER
kijelzőn.
követkcző
lia
megnyomja a
kijelzést láthatja a
Ha
egyenletet javft,
módszerrel végzi el a javitást. A
akkor
az egysoros javftó üzemmód felUlfrásos
karakterek
36
beszúrásához nyomja
37
Page 20
ElJRO-PROFII.
EI.-9211f1/9300
t:J,-9200/9300
A 8 Mixed felirat kiválasztásával a számológép a
vegyes számokként
Példa:
Az
előző
alakban.
Nyomja meg a SET UP,
Eredmény
AOlmprop áltörtkéntjeleníti meg.
Példa: A fenti feladat elvégzése után jelenítse meg az
Nyomja meg a
Eredmény:
A törtek másképpen kerülnek kijelzésre az egysoros javító üzemmódban.
példa elvégzése után jelcnítse meg az eredményt vegyes szám
2i
11
S-
jeleniti meg.
G,
2,
ENTER gombokat.
felirat kiválasztásával a készülék a
SET
UP,G,3, ENTER gombokat.
tört
tört
eredményt
eredményeket
eredményeket
áltörtként.
Komplex koordináták
lia
átváltást
akkor
akarja
ENTER
egységtől.
Példa: Váltsa
Nyomja meg a MENlJ, 45,
2ud",
gombokat.
Eredmény: 38.971143+22.5i
Az
opció
Az
opció menll a
memória
Csak nyomtatást,
akar
végezni egyik koordináta
először
át
válasszakiazt a koordinátát, amelybe azt átváltást
végezni. Vigye
gombot.Azátváltásokból kapott eredmények függnek a szög
a 45<30-at
4,
SET UP,B,l, C, l, II, l, ENTER,
<, 30, ENTER
be
a komplex számot,ésnyomja meg az
derékszögű
koordinátává.
menü
következő
haslDálat, fájlok másolása és mozgatása, adattörlés.
az EI--9300-ra vonatkozik: az opció menll
és a gép más egységekhez
funkciókat
történő
KOlltraszt beállítása
rendszerből
ellenőrzi:
kapcsolását is.
a másikba,
kijelző
kontraszt,
ellenőrzi
el
a
Ha
a H
CMPLX kijelzéskor, koordináta tipust állftja be komplex üzemmódban. Ha megnyolllja a SET UP H gombokat, készllléken:
Az
OX+Yi
A
8R<6
polár koordinátákat választ
feliratot választjakia
és az átváltási funkciók alkalmazásakor használt
akkor
----OX+Yi
I
RG
mR..::9
SE
I
AB
OORD
DIT
"~,~-
1
derékszögű
koordioátákat választki.
38
kijelzőn,
a
következő
ki.
akkor
a készülék a
kijelzést láthatja a
Ha Illeg
2nd"
kijelzőn:
akarja
OrTlON
változtatni a
gombokat. Ekkor a
CDHUUT
kijelző
pt&
(±)-.zDB
OUK.-.UGIIT
kontrasztját,
következő
39
, .,
akkor
nyomja meg a
lIIenll jelenik meg a
Page 21
ElIRO-PROFII.
Megjegyzés: Ha kalkulátor-, statisztika-,
dolgozik, akkor a másolási
készüléken.
Ha sötétiteni Ha világosftani
ákarja
akarja
a
kijelző
a kontrasztot,akkor
EL-92011/9JOO
vab')' statisztikai grafika Ilzemmódban
és
mozgatási opciók nem használhatók a
kontraszt
ját,
nyomja meg a + gombot.
a - gombot nyomja meg.
.:I.-92111119JIIII
Az
rendelkezik
Az
EL-nOO körülbelül
11
,
1,8
kilobyte felhasználható memóriával
t:\I
RO-rl((U'II,
EI-930023kilobyte felhasználható memóriával rendelkezik.
Ha részletesebb információt szeretne kapni a felhasznált memóriával
akkor
kallcsolatban,
nézzeáta D Függelék tartalmát.
Fájlok másolása
Megjegyzés:
Lehetősége
állapotban
számológép
nyomja meg a
(ismételten) a +gombot a
Memória
A B memória van felhasználva tárolás céljára. A gép hogy hány
és
mátrix van tárolva a gépben.Hamegnyomja a 2ndF
gombokat, akkor az alábbi ábrához hasonló
kijelzőn:
A
PROG
van
arra,
hogy mialatt a számológép látszólag kikapcsolt
vaD,
kijelzője
ellenőrzés
M.eHK
állltson a
2ndF
felirat kiválasztásával megtndhatja, hogy mennyi
kijelző
Ilres
amikor
OPTlON
kijelző
kontrasztján. Abban az esetben, ha a
megnyomja az ON gombot,
gombokat. Ezntán nyomja meg
kontraszt
jának
sötétebbé tételéhez.
arrólistájékoztatja,
darab
program, grafikus fájl, megoldó fájl (csak EL.93(0),
ábrát
láthat majd a
f~~I
PROG.
:gC~
~~
EL
RIHT
INK
: l
R~XH
112
ER:16
AT
I 3
emain$
20351
b
...
te5
felirat kiválasztásával a gép megmutatja, a tárolt
akkor
OPTlON
programokszámát.
tárolt
A GRAPH felirat kiválasztásával a
grafikus fájlok számáról
kap tájékoztatást. A SOLVER felirat kiválasztásával a géll megmutatja, hogy mennyi tárolt megoldó fájl van a gépben.
A C
COpy
megnyomja a 2ndF OPTlON C gombokal, hasonló az
ábra
almenü üresen jelenik meg):
Egy fájl átmásolásához abban
II
fájl található, amelyet át
felirat kiválasztásával fájlokat másolhat át. Ha
akkor
az alábbi ábrához
jelenik meg (Ha nem irt egyetlen programot scm, akkor
uz
üzemmódbun kell lennie, ahol
akar
másolni (például, Ilrogram
a~~a
üzemmódban kell lennie ahhoz, hogy egy programot átmásolhasson).
Példa: Feltételezve azt, hogy van egy listája
a tárolt programokról, másolja
át a02programot.
1E!11,
2ndF,
Nyomja meg a A
kijelzőakövetkezőt
OPTlON,C,02
mutatja:
gombokat.
A DATA felirat kiválasztásával megtudhatja, hogy mennyi tárolt mátrix van a készülékben. Ha
akkor
kerültek,
a DATA I-gyel növekszik.
statisztikai adatok
már
bevitelre
II
40
1 A
reodelkeúsre
fcl
beállílások,
Iilló
wewóli.
emlékalelők,
""I •
slb. lároláSlára.
wemórl.
weooyiséeel jeleDIl.
41
lUUelyel
• eép oem
buzoáll
Page 22
EIIRO-PR()F""'--
..!i:E.!..cJ.-2.92~1I:!!!IJl""93~1I11
~:J.-nll1ll9JlIlI
Használja a m és
belül.
Nyomja meg az ENTER gombot.
Eredmény: a fájl átmásolásra került.
Fájlok
Ha kiválasztja a D MOVE feliratot, egy fájl anélkül. bogy átmásolná azt. Ha megnyomja
D gombokat,
kijelzőn:
mozgatása
akkor
I
Ir
Haelakar lennie, abol az elmozdUandó fájl található (J,éldául, a program üzemmódban kell lennie abhoz. hogy egy I,rogramot e1mozdlthasson).
Példa:
A
02
Nyomja meg a
kijelző
A
Nyomja meg az ENTER gombot. Eredmény: a fájl elmozdUásra került.
mozdftani egy fájlt.
programot mozgassa a04helyére.
IE!lI.
ezt mutaja:
I
.He.Y.-
i
n-w_
Press
[ENTER]
tomoVE
rn
gombokat a fájl megkereséséhez a listán
az alábbi ábrához hasonló
TR5T
IlJDPRG-l
CHK
I!lflPRG-2
OPV
IlJDPRG-3 IlJIlIPRG-4
R
HT
IHK
akkor
2ndF, OPTION.
TR5T
DPRG-l
J.
CHK
l
flPRG-3
l
nPRG-4
D
ilf::i:ril::».il
akkor
egy listán belül áthelyezhet
a 2ndF
ábra
jelenik meg a
abban az üzemmódban kell
D.
02, mrngombokat.
OPTlON
Fájlok Wrlése
Az
E DEL felirat kiválasztásával a gép egy meghatározott üzemmódból törli az összes benne teljes tartaImát. Ha megnyomja a 2ndF OPTlON E gombokat,
a
következő
menü jelenik meg a
TRST
All
I
Ö~~K
1
aVE
Ill=-_
I
Al:I:
A
All
ALL
GRPH PROG
SOlY
DATA
HEM.
lévő
fájlt, vagy törli
kijelzőn:
amemória
akkor
I]AR'
Az
GALL
fájlt. A
6ALL
törli. A
€)ALL SOLV felirat kiválasztásával a gép valamennyi megoldó
fájlt törli (csak az EL.9300).
e ALL DATA felirat kiválasztásával a gép törli
A amely a mátrixban. és statisztikai kártyákon volt tárolva. ..
Az adatot.
Me!!jegyzés:
lia nem létezik a fájl ismételt egy másik gépen megtalálható
Ha egyedi fájlt üzemmódot. amelyben a üzemmód meghatározott törlési funkciót (a MENU-ben található).
Nyomtatás
Abban az esetben, ha az Ön EL-9300 számológépe a SHARP nyomtatóboz van csatlakoztatva. akkor az kiválasztásával a gél' a tudja kinyomtatni. Iistázzon, kinyomtasson egy tárolt egyenletet, egy mátrixban valamennyi adatot kinyomtasson. vagy kinyomtassa a statisztikai regisztereket.
GRPII felirat kiválasztásával a gép törli az összes grafikus
PROG felirat kiválasztásával a gép az összes
0ALL
MEM.
felirat kiválasztásával a
egyszer egy fájlt törlésre került a
előbivására.
..
akar
törölni a
(Csak
Lehetősége
gépből.
törlendő
EL-9300)
kijelzőn
van
található adatokat kétféle módon
gép
törliazösszes fájlt, és
gépből,
akkor
fájl találbató. majd használja az
arra
azután semmilyen mód
Kivételt képezezalól. ba a fájl
először
működtesse
F
is.
bogy egy programot
program
az
összes
PRINT
fájlt
adato.~
azt az
CE-SO
felirat
lévő
P
42
43
Page 23
, ( ,
IWRll-PllOFII.
Ha megnyomja a 2ndF
ábrához hasouló jelenikmeg a géllen:
TR5T
.C~K
SCREEH·
OP
LIST
OYE
EL
~I
Megjec
A
rendelkezésre. A számológép.ésstatisztika üzemmódokban a LIST
nem használható.
A O üzemmódban a jelenlegi kijelzést a SHARI) CE-501' interfészre. A nyomtatási terület 96 pont széles, és 64
A
gép oldalirányban kinyomtatja a jelenlegi kijelzést printerre.
esetében.
kijelzőre,
zés
:
grafika, megoldó. és
SCREEN••felirat kiválasztásával kinyomtathatja a kiválasztott
6
SCREEN.2
Az
teljes egészében kinyomtathatók igy.
felirat kiválasztásával a kiválasztott üzemmódban a
A nyomtatási
olyan egyenletek, amelyek
OPTION
SCREEH"'~
DATA
program
méret
üzeDlmódokban a DATA nem áll
kétszer olyan nagy. mint a
F gombokat,
általában
a
.:I.-9200/9JOO
akkor
az alábbi
printer
és kazetta
IlOn
t magas.
SlIARI'
nem férnekráa
CE-501)
SCREEN
n.-9WONJOO
A
ODATA regiszterbeu tárolt adatot nyomtathat kell lennic, ha egy mátrixot
akar géllben.
Megje!!Yzés:
Abban nyomja meg a merülhetnek ha betölliilt grafilmt baslllálatával. Ezért használjon a CE-SOP-Iaez elemcket,éskapcsolja
ki az AC
lia
a nyomtatás közbeu hiba törtéuik, az
felirat jelenik meg a
felirat kiválasztásával egy mátrixban, vagy statisztikai
ki.
SzámológélI üzemmódban
akar
kinyomtatni.
kinyomtatni,
az esetben, ha a beállltási menüt
adaptert.
akkor
statisztikJli ülemmÓlJban kell lennie a
SET
UP, 2ndF.
fel
az inverlben megjelenö szöveg kiuyomtatásakor, vagy
akar
kijelzőn.
OpnON
kinyomtatni az AC
lia
akarja
gombokat.
"ERROR
kinyomtatni,
[URll-PRIWII,
statisztikai
adapter
70
110
adatot
akkor
Problémák
(EA-23E)
device"
A számológép csatlakoztatása más gépekhez (csak EL-9300)
A G
LINK
felirat kiválasztásával fájlokatésadatokat
számológélI (EL-9300). vagy egy számológép,ésegy kazettás magoó
közi\tt.
lIa
megnyomja a 2ndF
••
az alábbi
ábrához
hasonló
OpnONGENTER
ábra
jelenik meg a számológélI
vihetátkét
gombokat,
akkor
kijelzőjén:
A
«»
LIST
felirat kiválasztásával
el,'}'
listából. Ha ki üzemmódban kell lennie, amelyben az a fájl található. amelyet nyomtatni (például, programot megoldó és grafikus fájlok a kerülnek kinyomtatásra.
Példa: Nyomtassa ki a
Nyomja meg a
Eredmény: a
kinyomtathasson). Az egyenlet
program
program
02
programot
I
t!lJ.
akar
2ndF.
kinyomtatásra került.
nyomtatásra
nyomtatni egy fájlt, ahhoz
üzemmódban kell lennie ahhoz, hogy egy
SCREEN.2
(feltételezzük, hogy két Ilrogramja van).
OpnON,F,3,02gombokat.
44
választhatkiegy fájlt
javltó
üzemmódban irott
alakban,
nonnál
abban
az
ki
akar
mérettel
~~
;Rup
PnfSS
[ENTER)
Ha kiválasztja a H SEND feliratot, fájlt, vagy
átvitelhez rendelkeznie kell egy
amely a számológépek alján található csatlakozó aljzatba bedugható. l\lindkét számológépnek átvitel végrehajtásához. Adatátvitelt mindkét de
mindenegyes átvitel folyamán az egyik számológélmek kell lennie a
küldő
mátrixot
gépnek, a másiknak fogadnia kell az adatokat.
küld
át
ugyanabban
akkor
a gép egy meghatározott
egyik
számológépből
átvivő
kábellel
az üzemmódban kell lennie az
(SHARp
irányban
a másikba.
CE-300L),
végrehajthat,
Az
45
Page 24
EllnO-I'ROFJL EI.-920019300
~:'.-nOOI9JOO
EIIRIl-rHllt-11,
A statisztikai üzemmódban nem kell fáj1-vagy adatkiválasztást végeznie.
statisztikai
Ha a B S.ALL feliratot választja, tárolt
küldő
üzemmódban. Egy folytatásához nyomja meg az gombot kell megnyomni.
Ha a C másik megnyomása, amivel a küldést, illetve a fogadást elindítja a két készüléken, nem fontos.
Ha találbató összes fájlt, másolja át. Mindkét gélUlek azonos másolás elvégzéséhez. A fogadó készülék memóriája felUllrja a feladat elvégzése közben. memóriája törlésre kerül, egy
kijelzőjén.
lia megnyomnia
Abban az esetben,
bekapacsolt állapotban van, kiválasztásra kerül,
kijelzőjén:
Egyszerűen
adat
tartalma számológép
RECIV
készülékről
a D BKUP feliratot választja a gépen,
Az
átvitel folytatásához nyomja meg az
nem
akarja
a kilépéshez.
válassza ki a SEND feliratot, és
átküIdésre kerül.
akkor
átküldésre kerül. A fogadó készülék
memóriájának
figyelmeztető
feliratot választja a gépen,
fogad fájlokat. A gombok
statisztikát, és
folytatni az átvitelt,
haazÖn
akkor
tartalma
üzenet látható a
ENTER
mátrixot
figyelmeztető
akkoraCL
gépe a CE·SOP-hez van csatlakoztatva, és
amikoraLINK
a
következő
ekkor
az összes
a jelenlegi üzemmód teljes
memóriáját
tölti
fel
a kiválasztott
kijelzőn.
gombot. A kilépéshez a
akkor
a számológép egy
akkor
a készülék a benne
egy másik számológépbe
üzemmódban kell lennie a
memóriáját
Mielőtt
üzenet jelenik meg a gép
ENTER
(törlés) gombot kell
(csatlakozás) felirat
menü jelenik
Az
átvitel
CL
sorrendjének
a
küldő
gép
a fogadó gél)
billentyűt.
Oleg
a gél)
A legpontosabb adatátvitel
tanácsoljuk, adatátvitel végrehajtásáboz használja az EA·2JE tfpusú AC a CE-50P-hez. A számológép jelzi Önnek, bogy
a
(nyolc, vagy ennél kevesebb (felvétel), és a ENTER haslIIál,
Ha
a B LOAD feliratot választja, magnóról vesz helyes üzemmódban kell lennie
számológépnek
program magnóról átvett információ felüHrja. Egy meg a gombot. nyomja meg a
Megjegyzés: Amikor helyre kell tel.ernie, ahol az
(Iejátsz:ís) gombot.
Play akkor használ
magnószalagot. Az
Iö,-téllő
hogya
Ha
kiválasztja a C VIUFY feliratot,
helyesen került-e
hogyaszámológépről
Play
(lejátszás)
gombot nyomja meg a számológépen.
akkor
a kazetta
át
program
fájlokat vegyen át.) A számológép memóriáját a kazettás
kijelzőn.
lia
nem
CL
magnószalagról viszátadatot,
a szalug
átvivő
átjátslás
szalagou boi
automatikusan
kábelt,
automatikusan
fájlokat, vagy
Az átvitel folytatásához nyomja meg az
akarja
gombot.
Abban
akkor
átjátszáskor
több, mint15percet
tárultaazadatot.
átvitelreamagnókazettára.
végrehajtásának
a kazettás
karakter
gombokat
üzemmódban
folytatni az átvitelt,
adat
kézzel kell elindítani, és megállítani a
lebet). Nyomja meg a
a kazettás magnón, ezután az
megindítja
akkor
a számológép egy kazettás
adatokat.Azadatok
a számológélUlek. (Például, a
kell lennie ahboz, hogy
figyelmeztető
akkor
először
található, majd Illeg kell nyomniá a
az esetben, ha
elindul, és megáll.
legyen türelmes, biszen
is igénybe vehet. Jegyezze meg,
akkor
a gép
érdekében azt
magnóra
írja
be a fájl nevét
lia
átvivő
aszalagot.
fogadásáboz a
üzenet
akkor
a kilépéshez
a szalagot arr!i.a
átvivő
kábelt basznál,
lia
azonban nem
ellenőr
Li,
adaptert
aszalagról
hogy a fájl
történő
Record
kábelt
jelenik
ENTER
Press
[ENTER
Ha
az A SAVE feliratot választja a gépen,
fájlt, és
az
kazetta interfészen keresztül.
adatot
Ön
gépéről
(attól
függően,
egy kazettás
J
bogy milyen üzemmódban van)
magnóraaSIIARP
46
akkor
a készülék minden
CE-SOP nyomtató és
átküld
A D BKUP felirat
üzemmódból az összes
magnókazettára.
Az
E
RESTR
újra
részt
átvett
kijelzőn.
lia
CL
beolvas.
információ feliilirja. Egy
Az átvitel folytatásáboz nyomja meg az
nem
akarja
gombot.
kiválasztásávallehetősége
memória
felirat kiválasztásával a gép a magnókazettáról egy
Ekkor
a számológép memóriáját a magnószalagról
figyelmeztető
folytatIli az átvitelt,
akkor
nyílik
arra,
hogy
minden
tartalmat
a kilépéshez nyomja meg a
átmásolja egy
üzenet jelenik meg a
ENTER
billentyűt.
47
.'
j ( ,
Page 25
•:lJRO-PROHJ.
AzF
8.VER
kazettára mentett rész helyesen
Példa: Mentse el, fájlt.
felirat kiválasztásával a gél)
ellenőrizze,
majd
került
átvitelre.
töltse be az összes
azt
ellenőrzi,
gépben
lévő
.:1.-921111193110
hogy a
program
[1.-921111/931111
Egy néhány másodpercnyi adazÖn az számológél) az "ErrOl' 72" (biba 72) felirat látható
számára,
ellenőrzés
sikeres volt,
kijelzőjén.
idő
eltelte
hogy valóban megtlllálta a
akkoraprogram
Ha
azonban
[llIUl-PRln'u,
után
a számológép
keresett
menü
a keresés nem volt sikeres,
II
kijelzőn.
megerősítést
programot.
jelenik meg a
Ha
akkor
Először
gépet. Csatlakoztassa a kábeleket a magnóhoz:
Az
a a
Ellenőrizze,
(REMOTE) A kazettás magnón állitsa alaphelyzetbe a számlálót, és belyezzen a
gépbe egy kazettát.
Nyomja meg a
a számológépen.
Nyomja meg a kazettás magnón a
gombokat.
Nyomja meg
Amikor
program
A számot, ésazátvitt
Most
Tekerje szalagon.
Nyomja meg a programnév
A kazettás magnón
csatlakoztassa a számológéphez a CE-SOP-t és kapcsolja be a
EAR-t
a fülhallgatóboz, MIC-et REM-et
a mikrofonhoz,
a távvezérléshez.
hogy a CE-SOP-n
kapcsoló.
IE!l],
az
ALPIIA,
az átvitel
menl1látható a számológél)
magnókazettára
ellenőrizze,
vissza a magnószalagot a
befejeződött
irjaráa számlálón leolvasott
fájl nevét.
bogy az átvitel sikeres volt-e.
IE!lI,
gombokat.
nyomja
be
2ndF,
üPTlON,G,ENTER,
Record
ENTER
2ndF,
gombokat egyik
OPTION,
meg a Play gombot.
van
kapcsolva a távvezérlés
ENTER
(felvétel), és
a számológépen.
gépről
kijelzőjén.
tárolt
program
G,
1)lay
a
másikra,
kezdő-,ésbefejező
ENTER,
gombokat
(lejátszás)
akkor
kezdete elé a
C,
ENTER
Most töltse be a
Tekerje szalagon.
Nyomja meg a ENTER
(Ezzelmegerösíli a régi
A kazettás magnón nyomja meg a Play gombot.
A számológél)en
Egy néhány másodol)erc eltelte hogy valóban megtalálta a
a betllltés sikeres volt,
tárolt
fájlokat
vissza a magnókazettát a
IE!lI,
gombokat.
nyomja
akkor
aszalagról.
2ndF,
programok
meg az
keresett
a I)rogram menü
tárolt
OPTION,
törlésének
ALPIIA,
után
a számológép
I)rogramot.
programok
G
ENTER,
parancsát.)
ENTER
Abban
jelenik
előtti
belyre a
8,
ENTER,
gombokat.
megerősitést,ad,
az esetben, ha
meg
II
kijelzőn.
Hibakeresés a magnókazettás átvitel során
a
Abban
magnókazettával kapcsolatban,
felsoroltakat.
Ellenőrizze,
• be
• A számológéphez van csatlakoztatva
• új elemekl.el van
• az
• A
• A
az esetben, ha valamilyen
hogya
CE-SOP:
van
kal)csolva
Remote
(lehetséges, hogy betöltés
(távvezérlés) kapcsoló be
működtetve,
EAR
a fülhallgatóhoz
MIC
a mikrofonhoz
ki
alatt)
REM
a Remote-hoz van
kellett húznia a csatlakozóból az
akkor
van
vagyACadaptert
van
csatlakoztatva
van
csatlakoztatva
csatlakoztatva
probléma
ellenőrizze
kal)csolva
a kazettás
a kazettás magnón.
merül
a
következőkben
basznál
magnón
a kazettás magnón
ellenőrl.és,
fel a
és a
Nyomja meg az
ALPHA,
ENTER
gombokat
48
a számológépen.
49
Page 26
ElIRO-PR(WII,
EI.-9200/9JOO
U.-92fHI/9JIHI
WHO-FROm.
Ellenőrizze,
• maximálisan
hogy a kazettás magnó:
J/4
hangerősségre
van állítva
• a hangszín közepesre van állítva
Ha az
össze~
ellenőrzött
hogy a kazetta valóban a
a kazettás magnón a
tételt rendben talált,
megfelelő
helyre van-e tekerve. Nyomja meg
akkor
nézze meg azt,
Play gombot. Ezután egy magas hangú
hangjelzést kell hallania, olyat, mint például egy telefax készüléknek
hangja.
a
Ezután tekerje a magnószalagot
működik,
akkor próbáljon meg egy másik magnókazettát helyezni a
gépbe, vagy próbáljon meg
Abban az esetben, ha egy eközben hibát talál,
akkor
megfelelő
egy másiklejátszót alkalmazni.
adatot
akar
feltétlenül
elmentette a fájlokat, nem történt további programok,
helyre.Hamég most sem
ellenőrizni
ellenőrizze
a készüléken, azt, hogy mióta
vagy mátrixok
hozzáadása, vagy megváItoztatása a gépen.
Abban az esetben, ha nevet,
akkor
ellenőrizze
a számológép nem találja az
Ön
által keresett
azt, hogy valóban a helyes nevet kerestet-e a
géppel.
Ellenőrizze,
Például, programok átvételéhez
hogy a számológép helyes üzemmódban
program
üzemmódhan kell lennie a
műkUdik-e.
készüléknek.
RCL aktiválja az alpha tulajdonságot. Egy memória tartalmának úgy történik, hogy beírja a slámológépbe a
billentyük valamelyikének megnyomása automatikusan
előhívása
betűt,
és ezután
megnyomja az ENTER gombot.
A készülék memóríáinak
hozzáféJ-hel. A memóriák
tartalmához
tartalma
minden üzemmódban
akkor
is
megőrződik
II
számológépben, ha a készülékkivan kapcsolva.
a
Példa:
Tárolja
Nyomja meg az Végezze
az S-öt a C memóriában, és
S,
STO, C, 24, STO, Z gombokat.
el
az
ellenőrzést
a 2ndF, RCL, C gombokkal.
tárolja
a 24-et a Z memóriában.
Eredmény: S
és
Nyomja meg az ALPHA, Eredmény:
Arraisvan
24
lehetősége
ENTER
a készülékkel,
gombokat.
hogya
memóriák helyét
Z,
felhasználja az egyenletekben.
Példa:
Szorozza meg a
Z memória
Nyomja meg a4,ALPHA,Z,ENTER
tartaImát
4-gyel.
gombokat.
Eredmény: 96
Ellenőrizze
azt
is,
hogy van-e a magnószalagon
számára.
Memóriák használata
Az
Ön
számológélle a számítási eredmények tárolásához
memóriával rendelkezik. A
A számológép
kijelzőjén
memóriájába, ha megnyomja a
Megjegyzés:
Mielőtt
kiválaszt egy
érdekében,nenyomja meg az
memóriák
található szám úgy kerül beírásra a géll
betűt
elegendő
A...Z, és
STO
billentyűt,
O-val
és egy betübillentyüt.
számok tárolása, vagy
ALPHA
billentyűt.
SO
hely a fájlok
27
azonosíthatók.
előhívása
A STO, vagy az
A felsorolt memóriákon lóvül a számológépben létezik még egy memória, az AN8 memória. utolsó számítás credményét tárolja. Ha az Ans mcmóriát,
akkor
Az
ANS memória minden esetben
elő
akarja
hívni a
készülékből
nyomja meg egymás után a 2ndF, ANS,
az
ENTER billentyüket.
A számológép alaphelyzetbe állítása
Abban az esetben, haIIszámológép elektromos zajnak, vagy ütésnek van kitéve,
eltérő
körülmény jön létre. Ilyen helyzetbenIIszámológép egyetlen billentyüje -beleértve az ON (bekapcsolás) Haezaz eset megtörténik, RE8ET
(alllllhelyzethe állítás) kapcsolót.
akkor
annak
használata
akkor
billentyűt
során
erős
külső
egy, a normálistól
is- sem
működik.
nyomja megIIkészüléken található
SI
Page 27
A számológép alaphelyzetbe állitásához nyomja meg a készülék
lévő,
hátoldalán alaphelyzetbe állitó kapcsolót.
kijclzőn:
az elemtartó
PRESS
CLEHR
[CL)
HLL
jobb
Ekkor
TO
DHTt-i
felső
sarkának
a
követkcző
közelében található
üzcnet
tűnik
fel a
3.
FEJEZET:
A SZÁMOLÓGÉP HASZNÁLATA
Ebben a fejezetben megismerkedhet a számológél) néhány tulajdonságával. Leírást talál a
funkció
billenlyűkről,
és a menü funkciókról.
különböző
számítási üzemwódokról, a
t:I'RO·fROfl\.
[ms)
aHI]
kiemelkedő
PRESS TO
Ha megnyomja a található összes adat, és az összes memória
gépben. Ha
az ON
billentyűt
állítás
művelete
törlésre kerül.
[OH)
KEV
CAHCEL
CL
(törlés) billentylít,
nyomja meg a készüléken,
akkor
a számológépben
tartalma
akkor
törlésre kerül a
az alaphelyzetbe
Számítási
A számítási üzemmód négy almóddal rendelkezik. Ha üzemmódot
akar
billentyűt,
következő:
• Real Normál
Ebben az llzcmmódban a számltásokat valós számok végczhcti cl.
• Nbasc Bináris, oktális, decimális, vagy hexadecimális
Ebben az
végezhet el.
Matrix
Komplex számológépbe, és a számításokat komplex számok basználatával
végezheti cl.
A készIllék a kiválasztott üzemmódban
üzemmódok
váltani a készüléken,
ezután válasszakiazújüzemmÓdol. A négy almód a
működési
üzemmódban
üzemmód.
működési
akkor
nyomjli meg a MENU (menü)
felhlisználásával
működési
alapvető
üzemmód. Komplex számokat vihet be a
konverziókat.éslogikai
marad
a kikapcsolás után is.
üzemmód.
.
.....
műveleteket
Real üzemmód
52
A Real üzemmódot a A Real üzemmód rendelkezik a felhasználható funkciók legszélesebb változatával.
sok használható lilás
Az
standard
ebben a részben ismertetett funkciók közül azonban
üzemmódokban is.
számltások elvégzésére lehet használni.
53
Page 28
ElJIW-PUOFH.
.:1,-9200/9300
1.:1.-92(111/931111
EIIUO-PUOFII.
Mialatt MENU, A gombokat. kij
Habeakar
billentyűt,
ENTER
a számológép
elzőj
én:
gombot.
kalkulátor
Ekkor
AII»l.:U;RtEEAaAL:-1
lépni a Real üzemmódba,
vagy
IHBASE
MATRIX
COMPLEX
I
használjaakurzor
Törtek
Lehetősége
készülékben, anélkül, hogy
különböző
törtekkel végezheti el.
van
számitási
arra,
hogy közvetlenül dolgozzon
műveleteket
Törtek bevitele
Vigyenbeközönséges
következők
l.
Vigye be a
2.
Nyomja
Írjabea
3.
Abbanazesetben,haa akkorahibát (ez Igy gombot).
Példa:
367
Irjabea
Nyomja
gombokat.
szerint:
számláló~.
meg az I
nevezőt.
van
még
következő
meg a
törteket
albi
gombot.
törtek
a
m,
vagy a
abbanazesetben is,hamár
törtet:
--
465
SET
UP, F,l,G,2,ENTER,
üzemmódban
a
következő
akkor
billentyű
átváltaná
decimális, vegyes, vagy nelll valós
a számológépbe az I
gépbe
vitele közben
8S
billentyű
van,
nyomja
menü
jelenik
ehhez nyomja
ket, és nyolllja Illeg az
törtekkel
őket
tizedes
megnyomásával
megnyomtaazENTER
367,
alakúvá.
alb
í
billentyűvel,
hibát
Ia/bf,
465,
meg a
meg a gép
meg
az I
követ el,
javíthatja
ENTER
Eredmény:--
Példa:
Írja
Nyomja meg az 5, +,
Eredmény:
367 465
be a
következő
5~
vegyes
3
2,
[áib],
törtet:
3,
5~
3
ENTER
gombokat.
Törtek átváltása
Lehetősége
decimális, vegyes, és
a
A
a
lJillentyűk
ezzel a cimü részét.
Példa:
Írja
alakra.
Nyomja meg a lJillentyüket. Eredmény:
Most
Nyomja meg a
Eredmeny:--
Térjen gombok
van
arra,
hogy
átváltásokat
nem
valós
használatával.Harészletesebb iuformációt szeretne
témával
be vegyes
váltsa eztátnem
,
vissza a decimális
kapcsolatban,
törtként
SET
UP, G,l,ENTER,
398.4
valós
SET
UP, G, 3,
1992
5
mcgnyomásával.
akkor
a
398~
10
törtté.
ENTER
üzemmódbaaSET
végezzen el a számológépbeo
törtek
közölt a
nézzeáta2.Fejezet
számot, azután váltsaáttizedes
gombokat.
SET
398,",4,
UP, G,l,ENTER
UP és
"Válaszok"
I~f,
10,
ENTER
kapni
ENTER
54
55
• " i
Page 29
.:llRO-PROFll,
EI.-9200/9JOO
E1.-92011193011
ElIRO-I'ROFII.
Pi
Ha megnyomja a 2ndF 1t gombokat a gépen, akkor apiértéke jelenik
kijelzőn.
meg a
csak az
tizennégy számjegyet használ a
Példa: Vigye be a
Nyomja meg a 2ndF, Eredmény: 3.141592654
Abban az esetben, ha a maradék számjegyeket
kijelzőn,
eredményt
tudományos kijelzésre).
első
Az ENTER
tlz jegye jelenik meg a
1t-t.
akkor vonjonki3.141-et a1tértékéböl,ésszoroua
10,OO-el
billentyű
1t,
ENTER gombokat.
(vagy változtassa meg a kijelzési formátumot
megnyomásakor a pi értékének
kijelzőn,
számitásoknál.
de a számológép mindig
is
látni szeretné a
meg az
A trigonometrikus ftlggvények
Lehetősége
függvényeit (és azok inverzeit) kiszámolja, amelyeket fokban, radiánban,
Egy
van
és grad-ban méruel..
kör
360°,
21t
arra,
hogy a számológéppel szögek trigonometrikus
radián, vagy 400 grad.
Szögegységek kiválasztása
A fok, radián,
billentyűt.
látható lista jobb oldali
szögegységet, akkor nyomja meg a
megelőzi
a kivánt szögegységet.
és
grad kiválasztásáboz nyomja meg a
Ekkor a kiválasztott szögegység jelenik meg a
felső
részén. Ha meg
B gombot,
akarja
és
változtatni a
azt a számot, amely
SET
UP
kijelzőn
Szinuszok, koszinuszok,éstangensek
A sin, cos, és tan
szinuszát, koszinuszát, vagy tangensét. Amikor ezeket a
használja,
szögegységre lett beállítva.
ellenőrizze,
billentyők
használatával kiszámolhatja egy szám
hogy a számológélI az
billentyőket
Ön
által kivánt
Példa:
ki
a
Számolja tan
150
Nyomja meg a SET UP,
Eredmény:
Nyomja meg a SET UP,B,2,
gombokat.
Eredmény:
Nyomja meg a SET UP,B,3,
Eredmény:
A 2ndF, szinuszát( sin-I), arkusz koszinuszát (tan-l) számolják (pozitív, vagy negativ) szög, amelynek a szinusza, koszinusza,
tangense szinusza slinusza
Példa:
Számolja
Nyomja meg a SET
gombokat.
Eredmény: -90
Példa:
Számolja
Nyomja
gombokat.
Eredmény: 3.141592654
következőket
grad.
0,5
O
-l
l
sbr
2ndF,
,
ki.
egyenlő
0,5.A11,5 0,5.
ki
ki
Illeg
a számmal. Például,
arkusz szinusza 30°,eza legkisebb szög, amelynek
a sin-I
-l-et
a 2cos-1O-át
a SET UP,B,2,
a számológéllen: sin 30°,
B,
l, ENTER, sin
ENTER, cos, 2ndF,
ENTER, tan,
COS-I,és2ndF tan-I
Az
eredmény minden esetben a legkisebb
fokokban.
UP,
B,
I, ENTER, 2ndF, sin-I, (-),
radiánban.
ENTER,2,2ndF, cos·I,O,ENTER
30,
150,
billentyű
(COS-I),ésaz arkusz tangensét
a-21
cos
ENTER gombokat.
1t,
~,
ENTER gombokat.
k egy szám arkusz
0°, 30°, 150°, és 390°
1t1l
radián,
2,
ENTER
l,
és
vw
ENTER
56
57
Page 30
El/RO-PROFil.
.:1.-921111/931111
.:IJRO·PRO
.....
Hiperbolikus szinusz, koszinusz,éstangens
A hiperbolikus trigonometrikus függvényeket a MATH, B billentyük
ki
megnyomásával választhatja jelenik meg:
$inh
j'~~
l
A kivánt hiperbolikus függvényt a függvény megnyomásával választhatja
Példa:
Számolja
Nyomja meg a MATH, Eredmény: l
Példa:
Számolja
Nyomja meg a MATH,
Eredmény: 2,718263812
kl
kl a 7,544 inverz hiperbolikus szinuszát.
CO$h
ta.nh
$in~-l
;S~XT
cos
-I
I
. ta.nh-
~
AT
EG
a Ohiperbolikus koszinuszát.
B,2,O,
B,
a gépen. Ekkor a
ki.
ENTER
4,
7,544, ENTER gombokat.
gombokat.
következő
től
balra
lévő
menü
szám
2
Az
x
billentyű
négyzetél.
Példa: Sl.ámoljakiaISnégyzetét.
Nyomja meg a
Eredmény:
Az
ab
következőképpen
I.
Írja be azt a számot, amelyet egy hatványra
2.
Nyomja meg azabgombot.
3.
Írjabeaz
Példa: Emelje a 7-et a negyedik hatványra.
Nyomja meg a
Eredmény:
A
..[
billentyű
következő
Illegnyomásával kiszámolhatja
2
,
IS,
x
ENTER gombokat.
225
billentyű
használatával az a-t b hatványára emeleheti. A
végcueela
eXllonenst,ésnyomja meg az ENTER gombot.
7,
ab,
4, ENTER gombokat.
2401
megnyomásával kiszámolhatja a
szám négyzetgyökét.
műveletet:
II
kijelzőn
akar
látható szám
emelni.
kijelzőn
látható
Az
Ön számológépe sok függvénnyel rendelkezik, amelyeket a
menükből
ebben clmszó alatt.
lehet kiválasztani. A többi matematikai menü leirását
a fejezetben
később
találja meg, "Matematikai menü funkciók"
Hatvány funkciók
Végrehajthat számológépben. Ezeket a
2ndF
X-I
standard
billentyük alkalmazásával hajthatja végre.
hatványozási, és gyökvonási
műveleteket
58
az x
2
ab,
,
műveleteket
F,
2ndF,
V,
is
és a
Példa:
kia27
Számolja
Nyomja meg a
Eredmény: 5,196152423
a
A 2ndF V
gyökét. A
négyzetgyökét.
F,
27, ENTER gombokat.
billenlyűk
következőképpen
megnyomásával kiszálllolhatja a szám a-ik
kell kiszámolnia:
59
..
,
Page 31
EURO-PROFn.
1.
írja
be a gyököt.
2.
Nyomja meg a 2ndF,Vgombokat.
3.
írja
be a számot, és nyomja meg az ENTER gombot.
Példa:
ki
Számolja
a 243-nek az S-ik gyökét.
.:1.-9200/9300
E1.-920019301l
A természetes alapú logartimus
kiszámolhatja
Példa:
Számolja
Nyomja meg az ln, 31,62,
Eredmény: 3,453789832
egy
szám e alapú logartimusát.
ki
a 31,62 természetes logaritmusát.
ENTER gombokat.
billentyű,
az
10
megnyomásával
Nyomja meg az
Eredmény: 3
2ndF
A
szám reciprokát. Ez ugyanaz, mint az
Példa:
Számolja ki a
Nyomja meg a 0,5, 2ndF, X-l,
Eredmény: 2
S,
2ndF,
V,
243, ENTER gombokat.
X-I
gombok megnyomásával kiszámolhatja a
!.
x
0,5 inverzét.
ENTER
gombokat.
kijelzőn
lévő
Logaritmusok és exponenciális ftlggvények
Lehetősége
alapú (e alapú) logartimnsokat, és exponenciális függvényeket (antilogartimusok) számoljon log, ln, 2ndF, elvégezni.
A közönséges logaritmns kiszámolhatja egy szám tizes alapú logaritmusát.
Példa: Számolja
Nyomja meg a log, 31,62, Eredmény: 1,499961866
van
arra,
hogy közönséges (IO-es alapú), és természetes
ki
a a számológélIben. A számltásokat a
10., és a 2ndF
ki
a 31,62 közönséges logaritmusát.
ENTER
el
billentyűk
billentyű,
gombokat.
alkalmazásával tudja
a log megnyomásával
A 2ndF
hatványára emcli.
Példa:
Számolja
Nyomja meg a 2ndF,
Eredmény: 50118,72336
2ndF
A cmeli.
Példa: Számolja
Nyomja meg a 2ndF, el,l,ENTER gombokat.
Eredmény: 2,718281828
(Ez az úgynevezett e aialIszám.)
Matematikai
A MA
funkció menüt jclcnít mcg a
mcnőkkcl
számokkal
kijelzőn.
a
Vannak
értékeket. A számológép üzemmódban a
101billeotyük megoyomásával a gép a IO-et egy adott
ki
a
104.1
hatvány
el billcntyük megnyomásával a gép e-t cgy kivánt
ki
azClhatvány
101,4,7,
t.
t.
ENTER
gombokat.
menü függvények
TH
billentyű
rendclkczik. Van néhány olyan funkció, amely olyan
működik,
Néhány funkció
olyan funkciók, amclyek statisztikai regiszterekböl hivnak
megnyomásával a készülék egy matematikai
kijelzőn.
amelyek a funkció
működéséhez
Mindegyík üzemmód
előtt,
egynél
vagy
MATIl
utána
jelenoek meg
több
szám szükséges.
A billentyük
hatványáia
különböző
elő
60
61
Page 32
EIIUO·PROFIL
EI.-9200I9JOO
U,-9200/9JOO
megnyomását
kijelzőjén:
A menü feliratokat a kurzor
vagy úgy, hogy
előtt
áll a
A menü funkciókat a
kiválasztani, vagy úgy, hogy befrja a gépbe azt a számot, amely a
fuukció
kiválasztani,
rn.
rn
követőenakövetkező
A 19GII
egyszerűen
kijelzőn
előtt
látható a
akkor
ENTER gombokat.
(lb~
'~h~
t~~rt
~~XT
~~Qrt i~4rt
STAT.ner
EG
..
n!!::...
billentyűk
beírja a gépbe azt a számot, amely a felirat
(nem kell megnyomnia az ALPHA
kurzorbillentyűk
kijelzőn.
nyomja meg az 5 számot, vagy a
kép jelenik meg a számológél)
II
....
i-n.Ltl---
f~4rt
.~tr
nPr
'randoM
.....
segftségével lehet kiválasztani,
billentyűt).
használatával lehet
Például,
lia
az.
~',
n!-t
[y]
akarja
ill
Abszolút értékek, egész részek, faktoriálisok, kombinációk,
és
perlllutációk,
Ha megnyomja a MATH, A gombokat,
tűnik
fel:
A"-
I
véletlen számok
.-
Qbs
~~rc
t~~rt
ONY
fpQrt
STAT
nl
STAT·ner
EG
nPr
..
akkor
a
következő
kijelzés
Nyomja meg a MATil,A,l, (-), 7 ENTER gombololt.
Eredmény: 7
8 int felirat kiválasztásával a gép visszaadja azt a legnagyobb egész
A számot, amely
Példa: Számolja
Nyomja meg a MATIl, Eredmény: -8
A«)ipart részét.
Példa: Számoljakia -7,94 egész részét.
Nyomja meg a MATil, Eredmény:
A
Ofpart
lehet kiszámolni.
Példa: Számolja
Nyomja meg
Eredmény: 0,94
Az
0n!
fektoriálisát számolja
egész számot megszoroz minden olyan pozitiv egész számmal, amely
kisebb, mint maga a pozitív számnak kell lennie, a
egyenlő,
ki
a -7,94 egész értékét.
kiválasztásával a gép visszahozza egy adott szám egész
-7
felirat kiválasztásával a gép
ki
a 7,94 tizedes részét.
a
MATil,A,4,
felirat kiválasztásával a
vagy kisebb a megadott számnál.
A,2,(-), 7.94, ENTER gombololt.
A,3,(-), 7,94, ENTER gOlllbololt.
egy
adott szám tizedes részét
7,94, ENTER gombokat.
gél)
a
kijelzőn
ki.
A faktoriálist
megadott szám. Például, 3!=3x2x
O!
úgy
kapja meg, hogy egy adott
= l definfció alkalmazásával)
lévő
egész szám
1=6
(az n-nek
Az
O abs felirat az abszolút
abszolút értéket a
Példa:
Számolja
ki
& -tel lehet meghatározni.
a -7 abszolút értékét.
érték
funkció. Minden valós x-re az
62
Példa:
Számolja
Nyomja meg a
Eredmény:
ki
5040
a 7 faktoriálisát.
7,
MATil,A,5,
ENTER gombokat.
63
Page 33
El/KO-PRO.'I"
A
ci»
nCr
felirat kiválasztásával a kombináció funkciót választotta a gépen. Ezzel a funkcióval a gép kiszámolja, hogy n mennyi r tétel
sorrendje
ugyanaz, mint a
ű
különböző
csoportot tud létrehozni. A tételek
nem számít. Például, a
Ted,
Marilyn, és
Marc
Marc,
csoport.
Marilyn, és
Példa:
Mennyi
fős
Nyomja meg a
különböző,
csoportból.
15,
3
személyből
MATil,
A,
6, 3,
álló csoportot tnd létrehozni egy
ENTER
gombokat.
Eredmény: 455
A
8
nPrapermutáció
hogy mennyi r
A tételek
azonos az
sorrendje
MJII
tételű
feliratúval.
funkció. Ezzel a funkcióval kiszámolhatja,
különböző
nem fontos. Például, Az
csoportot
lehet létrehozni n tárgyból.
MIIJ
rendszámtábla
Példa:
Az
abc
első
rendszámtáblát
tizenöt
tud
betűjéből
kialakUani.
mennyi
különböző3betűs
EI..9200I9JOO
tárgyesetén
Ted
csollOrt
nem
15
1<:1.-n00I9JOO
nIKO·PKO.-II.
A differenciál-, és integrálszámftási funkciók
AzÖnszámológépe sokféle flIggvényt tud integrálni, és differenciáini a numerikus becslések alkalmazásával. gomllOkat,
a
következő
ábra
jelenik meg a
d/dx<
f
dx
Az O d/dx( felirat a derivált funkciót választja ki.Eza funkció egy adott helyen egy függvény
függvény szintaxisa a
első
következő:
d/dx(függvény, x (érték),öx(különbség I-benl).
Példa:
2
F(X)=X
+1,
számolja ki F'(4)-et.
lia
lia
kijelzőn:
deriváltjápJ
megnyomja a
MATil,
becsli meg. A deriváló
(öx
0llcionális.)
C
--
Nyomja meg a 15, A, Eredmény:
A menü látható a
2730
alján
található
kijelzőn.
MATil,A,7,3,ENTER
kis nyíl azt jelzi, hogy néhány funkció nem
Ezeket a funkciókat a
gombokat.
használatával tekintheti meg.
A flt
random
meg a
a a véletlen funkció, amely 0,000, és 0,999 között jelenít
kijelzőn
egy véletlen számot.
Példa:
10
ENTER
egy
IIYP
között.
gombokat.
szám
Oés 9,99 között.
menü
alatt
van, néhány oldallal
következő
Vetessen fel a géppel egy számot Oés
Nyomja meg a
Eredmény:
MATil,
megjelenik a
A, 8, X, 10,
kijelzőn
A hiperbolikus funkciót, amely a korábban
magyaráztuk
el a könyvben. A
differenciál-, és integrálszámítási funkciót ismertetjük.
64
kUrlorbillentyűk
részben a
Nyomja meg
MATil,C,l,
a
XlOrr, X
2
, +, X/OlT, ALPIIA, ,
ALl)IIA" 0,00001,),ENTER
Eredmény:
JJ
Egy funkció
f(x)=
9
derivált
r
f(x
~~o
jának
+L\x) - f(x)
L\x
gombokat.
formulája
6S
4,
a
következő:
Page 34
E1JRO-I'IWFn.
[1.-9200/9300
U.·9200/9300
WRO·fRIWlJ.
Az
I jellel a gép az integráló funkclót választja
lévő
pont között
Simpson
részintervallumokból álló számra ossza,
görbe alatti területet számolja
szabályt·4használja arra,
hogya
ki.
Ezzel a gép két
ki.
A számológép a
területet
és
így
megbecsülje az
egyenlő
eredményt. A számológép az Ön által meghatározott részintervallumok számát megduplázza. és
éppen ezért nem lesz nagyon pontos.
Az
eredmény egy becslés lesz,
Példa:
ki
a
10'
x2dx
Számolja
Nyomja
mega
SET UP, F,l,ENTER, MATil, C,
O,
CIJ,
4,
CfJ,
A
kijelzőn
ez
jelenik meg:
Nyomja meg az ALPIIA, ,
(A
vessző
az egyenlet végét jelzi, a 8 a kívánt szálllú részintervallum
-et16részintervallumnál többre.
2,
x/err,
Xl
gombokat.
8 gOlllbokat.
fele.)
Nyomja meg a
Ez
a kijelzés
J:
MATil,C,3,
tűnik
fel:
Xa,8dx-
21.33333333
ENTER gombokat.
Eredmény: 21,33333333
A
Odx
egy
integrációs egyenlet végét jelzi. A fenti példa mutatja be a
bas:lI1álatát.
Amikor a sor javító SET programozó üzenuuódot alkalmazza
így
kell bevinni:
fl
%2,
Ih
4.9dJ:
Az
integrálás szintaxisa a sorjavító Ilzemmódban a
f Függvény, alsó batár,
UP,F,2 gombokat használja, vagy a
(I
t!lJ), akkor a fentllntegrálást
I
felső
határ, intervallumo".
következő:
dx
Megjegyzés: Ez
a lépés opcionális. Ha nincs megadva a részintervallum száma,
akkor az alapértelmezés szerinti
.4
A Simpson szabályt a
b b -
f(x)dx ..
I
3n
Itt az [a, b]
--
zárt
a[
f(x
intervallum
következőképpen
+4f(x
)
o
100
részintervalluIllot használjuk.
lehet leírni.
+2f(x
)
1
2
egyenlően
)
+
4f(x
+
)
2f(x.)
2
van felosztva a b- a bosszúság
... +2f(x
n
_
n
2
n részlntervallumába.Ezadja a görbe alatti terület becslését.
66
Átváltások
Ha megnyomja a MATU, D jelcnil. Illcg:
+deil
ATH
I lYP
~~5.
)
+
4f(x
_
n
1
)
+f(x
]
)
n
Az
~
~~+~t
~EG
O~deg
"dM»
+r6
+x~
md(
fclirattal
kifejezett számot (sexadecimális) fokokba (decimális) válthat át.
billentyűket,
egy
fokban-szögpercben-szögmásodpercben
akkor a
következő
ábra
67
Page 35
EllRO-PROFIl.
Példa:
Számolja
ki
a 7°56'24" értékét fokokban.
Nyomja meg a 7,5624 MATH,D,l, Eredmény:
7,94 (7,94°)
ENTER gombokat.
EI.-92t10/9300
.:
I,-9200/9300
Nyomja meg a gombokat. Eredméuy: O
Ha meg
akarja gombokat. Eredmény:
4
lill
RO-PROFil,
SET
UP,8,l,
ENTER,4,ALPIIA, , 90,
MATil,D,4
nézni az Y-t, nyomja meg az ALPHA,Y,ENTER
A
67dms
felirattal átválthat egy fokokban (decimális) kifejezett
számot fok-szögperc-szögmásodpercre (sexadecimális).
Példa: Számolja
Nyomja meg a Eredmény:
A
ki
a 7,94° sexadecimális értékét.
7,94, MATH,D,2,
7,562400 (7°56'24"00)
871'6
felirattal a gép
ENTER gombokat.
derékszögű
koordinátákat
koordinátákká válthat át.
Példa: Számolja
kia(l,l)-et
Nyomja meg a
polár koordlnátákká.
SET
UP,B,I, ENTER, I, ALPHA, , I,
gombokat.
Eredmény:
Ha meg
1,414213562
akarja
nézni a O-át, nyomja meg az ALPHA, 0,
gombokat.
Eredmény:
A
polár
memóriákban. A Oértéke függ a kiválasztott
A
07XY
45
koordináták
automatikusan
tárolásra
szögegységtől.
felirattal a gép polár koordinátákat vált
kerUInek az R és O
koordinátákká.
polár
MATIl,D,3
ENTER
át
derékszögű
derékszögű
A
koordináták automatikusan tárolásra kerülnek az X és
Y mcmóriákban.
Az
07mdf
a számológép mcgjelenlt egy
felirattal a gép módosltó funkcióját használhatja.
értéket
a
kijelzőn,
akkor
a gép a szám
Amikor
kijcl:lett változatát a kiválasztott számú tizedes helyre kerekiti. Azonban a számológép
Amikor kiválasztja az
belUl
egy pontosabb változatot tárol.
mdf
feliratot, a tárolt értéket
akijelzett
értéld,el írja felill. Ezt a funkciót csak tizedes számok esetében
haslIIáljuk.
Példa:
ki
Számolja
a
Nyomja meg a
következőt:
SET
(1+3)x3
UP, C,2,D,
2, ENTER, l, +, 3, ENTER, (a 0,33
.-
kerül kijelzésre) x 3 ENTER gombokat. Eredmény:
Most végezzeCIismét a feladatot, de most módosltsa
1,00
akijelzett
értéket.
Nyomja meg az
l,
+,
J, ENTER, (a 0,33 kijelzésre kerUl)
MA
TH,D,5, x, 3,
ENTER
gombokat.
Eredmény: 0,99
Térjen
vissza a
lebegő
Ilontos kijel:léshez a SET UP, C, I,
ENTER
gombok használatával.
Példa:
Számolja
ki
a (4,90)
derékszögű
koordinátáit.
68
69
Page 36
ElJRO-PRonl.
EL-921111/931111
Statisztikák a számftásokbllll
Megjegyzés: Abban az esetben, ha a statisztikai üzemmódban nem történik
adatbevitel, változók értelmetlenné válnak, akkor
Számológép üzemmódban felbasználbatja a statisztikai üzemmódban
bevitt ismertetjük. statisztikai eredményeket, amelyek az Ön rendelkezésére állnak a számológép üzemmódban:
A változókat a
Ox
6sx
Oox
01:x
2
01:x
0n
6xmin
Qxmax
A változók az egyenletekben változókként, nem pedig számokként jelennek meg. Egy szám csak az ENTER
tér
vissza.
akkor
a
következőkben
felsorolásra kerülö statisztikai
sőt
ha egyenletekben alkalmazzák
hibát okozhatnak.
adatok
eredményeit. A statisztikai üzemmódot a6.fejezetben
Az alábbiakban felsoroljnk azokat az egyváltozós
i
sx
az
Ix
~?'n;Vf:j.
következőképpen
az x az x az x az x
x
az
:Ix
n
xmin
...
adat
átlagértéke
adat
minta átlag eltérése
adat
néllesség átlag eltérése
adat
összege
adat
négyzetének összege
.-&...&.._--.,.
sx
az
Ix
:Ix
'
·n
xmin
:XMax
definiáljuk:
'
megfigyelések száma minimum x maximum x
érték
érték
billentyű
megnyomása után
őket,
10:1.-921111/931111
A
következő
a
számológép
kétváltollIs statisztikai eredmények állnak rendelkezésre
űzcmmÓlJban:
Ezek a változók a
Oy
6sy
Üoy
O~y
O~y2
0~xy
Gymin Qymax
A
következő
az y az y
az y az y az y az minimum y maximum y
regressziós eredmények állnak rendelkezésre számológép
üzemmódban:
Ezek a változók
Oa
a lineáris regresszió
6b
a lineáris regresszió második együttbatója (lejtés)
Or
minta korrelációs együttbató
Ox'
Az
II
x becsült értéke egy használatáva!. funkciót használja. A syntax: adott
értéket, egy y=5-re alapozva).
Oy'
y becsült értéke egy
használatáva!. funkciót használja. A syntax: adott xy' értéket, egy
következőképpen
adat
átlagértéke
adat
minta átlag eltérése
adat
népesség átlag eltérése
adat
összege
adat
négyzetének összege
xy
párok
szonatainak
vannak
összege
érték
érték
következőképpen
vannak
első
együttbatója(ymetszet)
adottyértékre
Be
kell vinnie a gépbe egy y értéket,
adott
x értékre alapozva, lineáris regresszió
Be
kell vinnie a gépbe egy x értéket,
x=
25-re alapozva.
definiálva:
definiálva:
alapozva, lineáris regresszió
yx'
érték
(pl. 5x' visszaad egy x
érték
(pl. 25y' visszaad egy y
mielőtt
mielőtt
ezt a
ezt a
70
71
• f I l t
Page 37
..
'
E!JRO-PROFII.
Megjegyzés: A számológép üzemmódban rendelkezésre álló regressziós változók
lineáris regresszióra vannakalapozva.
EI.-921111/93110
Nbase üzemmód
Mialatt számológép üzemmódban van, nyomja meg a MENU, A
gombokat. Aktiválja az Nbase üzemmódot
használja a
Az Nbase üzemmódban logikai
alapú), oktális (16-os alapú) számrendszerben. Bináris üzemmódban csak számbillentyük aktívak az összes szám üzemmódban a 0...9 számbillentyük aktívak. Hexadecimális üzemmódban a 0...9
számbillentyűk,
0...15-öt. (Ezeknek a belüknek a használatához nem kell megnyomnia az ALPHA
Hexadecimális, oktális,ésbináris üzemmódban csak az egész szerellelhetnek. A • (JIont) számológép, és az exponensek nem aktlvak.
Hexadecimális, és oktális üzemmódban egy szám maximum értéke digitre van korlátozva. Bináris üzemmódban egy szám maximum számjegyre korlátozódik.
A negatív számok kettes szám komplemense plusz I).
kurzorbillentyűket,
(8-as alallú), decimális (lO-es alapú), és hexadecimális
a 0...7
számbillentyűk
és az A... F
billentyűt.)
és nyomja meg az ENTER
műveleteket
betűbillentyűk
billentyűt
komplemensű
a 2 megnyomásáva/, vagy
billentyűt.
végezhet bináris (2-es
a Oés az 1
billentyű
aktívak. Decimális üzemmódban
aktívak, és rellrezentálják a
nem veszi figyelembe a
kijelzéssel vannak jelen (a
közül. Oktális
értékek
to
16
n.-921111/931111
l\tiután aktiválta az Nbase üzemmódot, nyomja meg a MA
billentyűt.
Lel~et.ősége
a klvalasztott alallra (ha a szám átkonvertálható). Abban az esetben, ha a szám ncm konvertálható,
konverzió funkció a számológépet azújalallú üzemmódba helyezi.
I)éldául, üzemmódba helyezi. A számológép visszaemlékszik a kiválasztott üzemIllódra kikapcsolja a számológépet.
I)élda: Váltsa
számmá.
Nyomja meg Ercdmény:
alapra)
Nyomja Illeg a MA
Eredmény: 00000000
Most a számológép bináris üzemmódban van.
Az alapszámok kiválasztása
Ekkor
a
következő
,
.....
I
•••••
.....
van
arra,
hogya
az
első
opció kiválasztása a számológépet hexadecimális
akkor
is, amikor elhagyja az obase üzelllDlódot, vagy
át
a 214-et (I0-es alallú) hexadecimális, azután bináris alapú
aMENU,2,MATIl,D,2,
OOOOOOOOD6
TH,
II
menü jelenik meg:
r-t
hu
+dec +oct
+bin
kijelzőn
(most hexadccimális, ezt váltsaátbináris
4 gombokat.
OtoIIO
megjelenő
akkor
hiba történik a készülékben. A
214, MATH,D,1 gombokat.
számot átkonvertálja
ElIRO-PIUlHl.
TH
..
-
12
73
Page 38
EIJRO-PltoFIL
Logikai müveletek
A számológép hat logikai
megnyomja a gépen a MATH, E billentyüket, feltünik a
Az
xANDv
Az
összeillő
101000-val.AzAND a
xANDy
kijelzőn:
(lnd
I
•••••
I·~V~
r"
Gand
műveletakövetkezőképpen
x v
AND két szám bináris jegyeit hasonlftja össze, és mindenegyes l-es
párnakadegy l-est. Például, az 101010 ANDJIlOOO
x
V
or not
ne
:tor
:tnor
1100 10
10
1000
következőképllen
101010 11lO00 101000
'lJ
művelet
végrehatására képes.
van
definiálva:
hasonlltja
akkor
őket
a logikai menü
össze:
lia
egyenlő
EL-921111/9JIIII
Az
OR
két szám bináris számjegyeit hasonlltja össze, és mindenegyes megtalált IJlO IO-val.AzOR
Példa: Hex üzemmódban számolja ki
Nyomja meg a
Eredmény:
A
Onot
A NOT egy szám milldellegyes változtatja, beleértve a
kOllllllemense. Például, a NOT lOllllO
gyel. A
NOT
l-re
visszaad egy l-et. Például,10lO10OR
a
következőképpeu
x
Y
xORy
OOOOOOOOOD
műveletakövetkezőképpen
NOT
x
x
101010
JI
OOO
I 111010
a COR9-et.
MATIl,D,l, C,
a számjegyeket a következökélllleu invertálja.
0000000000101010
1111111111010101
MATil,E,2,9,ENTER
bevezető
van
bináris nullákat
hasoulltja
definiálva:
számjegyét az
is.
A szám (NOTx)az x
egyentő
őket
JIlJI
[IIIW-PROfll,
111000
össze:
egyenlő
gombokat.
ellentettjé~~
JI
l JlOlOlOl-
Példa: Hex üzemmódban számolja ki a C AND 9-et.
Nyomja meg a MATIl,D,l,C,MA
Eredmény: 0000000008
eor
műveletakövetkezőképpen
A
100
x
V
xORy
l 10
10
l l l O
TH,E,1,9,
van definiálva:
70.1
ENTER
gombokat.
Példa: Hex üzemmódban számolja
Nyomja meg a Eredmény:
AOneg negatív számokat kettes komplemensü kijelzéssel jelenlti meg a
kijelzőn,
l-ct.
A
NEC
változtatja, beleértve a
, ,
MATil,D,l,
FFFFFFFFF3
egy számot negativ
ezért a
NEC
mindenegyes szám bináris számjegyeit az ellentett
kiaNOT
MATH,
számmá
invertálja a számot (mint NOT), azután hozzáad
bevezető
C-t.
E, 3, C,
nullákat is, azután hozzáad l-et.
75
ENTER
vált át. Mivel a számológép a
gombokat.
jére
Page 39
ImIW·I'RIWIJ.
EL-9211111931111
.:1.-921111/931111
.:t!RIl·PRonl.
Például, NEG
következőképpen
101010
invertálja a digiteket:
x
invertálás
hozzáad
I"et
xNEG
egyenlő
0000000000101010
1111111111010101
1111111111010110. A NEG a
+I
IIIII
11111010110
Példa:
ki
Hex üzemmódban számolja
Nyomja meg a
C-t. Nyomja meg a MATH,D,l,
a NEG C+C-t.
MATH, E,4,C, +, C, ENTER gombokat. Eredmény:
Az
Chor
xXORv
Az XOR két szám mindenegyes bináris jegyét hasonlítja össze. Abban
az esetben, ba valamelyikjegy (de nem akkor OIOOlO-vaI.AzXOR
0000000000
müvelet a
x
v
következőképpen
I
100
10
I O
van definiálva:
Ol l O
mindkettő)
visszaad egy l-et. Például, 101010
a
következőképpen
basonlitja
egy l-et tartalmaz,
XOR
111000
őket
össze:
egyenlő
Az
x
XNOI~
101010 XNOR 111000
következőkéllllen
xXORy
y müvelet az egyszerüen NOT (1
egyenlő
hasonlltja
x Y
Illll11I1110ll01.
őket
össze:
101010 II
1000
010010
XOl~
Az
y). Például,
XNOR a
NOT!=
x
XNOR y
1111111111101101
Példa: Hex üzemmódban számolja
Nyomja meg a Eredmény:
l\'hltrix
MATil,D,I, C,
FFFFFFFFFA
üzemmód
A mátrix lIzemmódban mátrix elemeket lleliniálhat.
ki
a C XNOR 9-et.
MATil,E,6,9,ENTER gombokat.
műveleteket
hajthat
végre, és mátrix
.:.
Mhllatt számológép üzemmódban van, nyomja meg a MENU, A gombokat. aktiválja a mátrix üzemmódot a használja a kurlOr billentyüket, és nyomja
j megnyomásával, vagy
meg az ENTER gombot.
x
Y
xXORy
101010
HIOnO
II
100
Példa: Hex üzemmódban számolja
Nyomja meg a Eredmény:
A
(ihnor
xXNOR
MATIl,D,l, C, MATH,E,S,9,ENTER gombokat.
OOOIlOOOOOS
müvelet
x v
II
következőképpen
l
l Ol
y
100
10
kiaCXOR
100
II
I
9-et.
van definiálva:
76
Egy mátrix megbatározása
Miután billentyüktt.
kijelzőjén:
aktiválta a mátrix üzemmódot, nyomja meg a MENU, C
Ekkor
a
~ODE
~~I~
~L
,nAI
'FlDI
oilel
'I:IDI
I
'fitFI
I &Iül
következő
•••
•••
~El
u.
•••
If.
menü jelenik meg a készülék
I
1
1
I
I
I
I
'"
Ezzel az opcióval maximálisan tárolhat. már
A mátrixok még
üzemlllódot változtatott, vagy a számológéll kikapcsolt
26
különböző
abban
az esetben is tárolva
77
mátrixot definiálbat és
maradnak,
ba
Page 40
EllRO-PROFil.
E1.-9200/9300
EI.-92110/9300
ElIRO-PRot'U,
állapotban van. Ha meg nyomja meg aOlgombokat (vagy használja a kurzor mátrix kiválasztásához,
a
következő
felirat jelenik meg:
akarja
határozni egy mátrix méreteit,
és nyomja meg az ENTER
akkor
billentyűket
billentyűt).
egy
Ekkor
Dimension ?
Ar.,
Megjegyzés:
már
létező
Ha egy eredménye-Loi, hogy abból a mátrixból minden információ törlésre kerül.
Ha
nem
meg a
QUIT
billentyűt,
Írja
be a sorok és az oszlopok számát. Például, ha egy négysoros, és három oszlopos mátrixot ENTER, 3, ENTER gombokat.
A
mátrix
első
oszlopa jelenik meg a
JI[1,.
A(2,1J­A[3,1J­A['" 1
Használja a beirásához, és nyomja meg az ENTER gombot. A mAtrix mindenegyes eleme a hozzárendelt koordinátájával van cimezve (mátrix index[sor száma, oszlop száma)). A mátrixban kurzor
jelzők
billentyűkkel
az oszlopokon keresztül mozoghat. Mindenebryes mátrix elemre vonatkozóan számokat, változókat, és egyenleteket írhat be. (A
kiszámított
nyomja meg a QUIT gombot.
billentyűzetet
billentyűket
mutatják, hogy melyik irányba mozoghat.
a
érték
mátrixot
akar
törölni egy
és válasszonkiegy másik mátrixot.
J-
J.
(a soro, és az oszlop elemek körül). Anyil alakú
sorok
között mozoghat. A
tárolásra keril!.) A mátrixból
]
akar
újra
definiálni,
már
akar
meglévő
definiálni,
kijelzőn:
mátrixot,
akkor
0.
0.
0.
0.
a mátrix elemeinek számológépbe
történő
mozgatáshoz használja a
l3J,
és
akkor
akkor
nyomja meg a
Arn,
a
~
billentyűkkel
történő
az azt
nyomja
történő
és a
rn
végső
kilépéshez
I'élda:
Számoljakia
következő
determinánst:
I~ ~I
Nyomja meg a MENU, C,
I,
ENTEI{,2,ENTER MATil, E, gombokat (a 2ndF-et nem kell megnyomnia).
Eredmény:
Egy mátrix
4,
Miután aktiválta a mátrix üzemmódot, nyomja meg a MENU, B
gombokat.
lia digites számát, vagy használja a kurLor kiválasztásához, és nyomja
első
helyeueakurwrt vagyegyenletet,
Példa: Változtassa
A=
1
Nyomja meg a Nyomja meg a
O,
1,2,
ENTER,2,ENTER (egy 2x2·es mátrixot definiál)
3, ENTER,4,ENTER, QUIT,
6,
MAT,A,ENTER
-2
javítása
Ekkor
a
következő
javítani
oszlolIa jelenik meg a
1
24-
31
akar
egy mátrixot,
egy mátrix elemre, irjon be egy új slámot, változót,
és nyomja meg az ENTER gombot.
Oleg
az A mátrixot.
11
1
ról
31
A=
2 4
MENLJ,B,O,
II,
ENTER gombokat.
meuiljelenik meg a
akkor
először
meg az ENTER gombot. Ekkor a mátrix
kijelzőn.
.
mátnxra.
l gombokat.
A kurzor
kijelzőn:
vigye be
blllentyűket
billentyűk
annak
két
a mátrix
segitségével
78
79
Page 41
EIJRO-PROFn.
[1.-9200/9300
EL-nOO/9300
t:lIRO·PROFll.
Eredmény:A[l,l]=
A[2,l ]=
Nyomja meg a
Eredmény:A[l,
Nyomja meg a
Egy
Mintán
gombokat.
~
2]= 3.
A
(2,2]=
QUlT
mátrix
aktiválta a mátrix üzemmódot, nyomja meg a
törlése
Ekkor
a
lOD
E
DIT
Í1~~
Ha
törölni
mátrix
azután
akar
a gépb61 egy
számát, vagy válassza ki
nyomja meg az
ll.
2.
gombot.
4.
gombot.
következő
-OAlhi]
-f:lB(a.al ,
(Jelha]
-I:IDlha]
·mE
,
~FfuDI
• G a. D
uaJ
ENTER
kijelzést
mátrixot,
azt
gombot.
MENU
láthatja:
akkor
először
a
kurzorbillentyűk
vigye be a
használatával,
Mátrix
A számológép billentyüzetén
rendelkezésére áll
billentyűket.
AMAT
arról
műveletvégzés.
Illegnyomnia az
számításokban
mátrix
D
Példa:
Számolja
(Először
segitségével. )
Nyomja
Eredmény:
Nyomja meg
funkció billentyük
található
mátrix
billentyű
tájékoztatja a számológépet, hogy egy mátrix-szlIl
azonosítót.
ki
hOlla Iéire a fenti
meg a
Miután
ALI'IIA használt
az A
mátrixot,
MAT,
ANS[ t, t
ANS( 2,
a
~
a
1]=
gombot.
üzemmódban,
mátrix
azonosltó billentyü. Ez a funkció billentyü
mcgnyomta a
billentyűt
mátrixok
amely
mátrixokatakorábban
A, +,MAT,8,ENTER
]=
12.
33.
!\lAT
a
mátrix
meghatározásához
1~1
~I
valamennyi billentyü
kivéve az
billentyűt.
i,
x/orr,
nem szükséges
index kiválasztásához. A
használja a
+ 8 mátrixot, amely
ismertetett
gombokat.
és a L
történik
1;1
~~
lépések
Példa: Törölje
Nyomja meg a MENU, törléséhez. A kilépéshez nyomja
Eredmény: törlésre
a 8 mátrixot.
ha
megnyomja
kerül.
D,O,2,
ENTER
megaQUlT
az
ENTER
80
biJIentyűket
gombot.
gombot,
akkorIImátrix
a
mátrix
Eredmény:
Nyomja
mátrix
A
fenntartva. kilépéshez nyomja Illeg a
Két végre, amelyek nagyon különböznek
működésüktől.
egy négyzetes a 8 mátrix-szal, az ugyanaz, minthll mátrix-szal.
ANS(l,2
ANS(2,2)=
meg a
27-cs
Az ANS-ból, vagy
funkció
billentyű,
mátrix
QUIT
számú
Az
x·1egy négyzetes
19.
]=
45.
gombot.
(ANS) a
az x·
négyzetét számolja ki.
QUIT
gombot.
l
ésazx2olyan
,
mátrix
bármelyik
81
müveleti
más
mátrix
azAmátrixot
eredményeknek van
másik
mátrixból
műveleteket
üzemmódokblln
inverzét számolja ki. Az 1
lia
az A
megszoroua
mátrixot
történő
hajtanak
történő
2
elosztja
I
a 8-
Page 42
EURO·PROFII, U
Mátrix
A mátrix üzemmód sok olyan matematikai fnnkcióval rendelkezik,
amely azonos a real üzemmód mIltematikai funkcióival. A
következőkben
mátrix üzemmódblln:
Ezek ugyanazok a funkciók, amelyek az "Abszolút értékek, egész
számok, faktoriálisok, kombinációk, permntációk, és véletlen számok"
című
felhasználhatja, mialatt bevisz mátrix elemeket a számológépbe, vagy miközben mátrix (Például, A[I,2]=25!, vagy abs det mat A.)
Ha megnyomja a MATH, B billentyüket,
láthatja:
Ezzel a menüvel hiperbolikus trigonometrikus függvényeket
használhat a számológépben. ezeknek a használatával kallcsolatban, szinuszok, koszinuszok, és tangensek"
utasításban.
matematil.ai funkciók
felsorolt matematikai funkciók áUnak rendelkezésre a
részben kerülnek ismertetésre. Ezeket a fuukciókat
műveleteket
,,~~
IONV·
TRX
OWOP
sinh cOlóh tClnh :-inh­COS
.
t4nh-
hajt
végre a készülékben.
akkor
a
következő
I
h-I
1
lia
meg szeretne nézni néhány példát
akkor
nézzeáta "Hiperbolikus
című
részt használati
,-9211111931111
kijelzést
n,·92l1tIl9JIIII
lia
megnyomja a MATB, D
tűnik
fel
a gépen:
Az
0mdf
ugyanaz a módosltó funkció, amelyet ebben a fejezetben
már
korábban ismerteUünk.
lia
megnyomja a MATH, E
láthatja:
Az
Omat
a mátrix meghatározó. Ez a funkcióisrendelkezésére áll a
billeutyűzeten.
A8dim mátrixut a MENlJ funkciót a elvégzéséhez.
Példa: Határozza meg úgy
legyen.
Nyomja meg a
MATil,E.2, 5 MATB,E,.. gombokal.
a dimenzió funkció. Ezzel a funkcióval meghatározhat egy
billentyű
programozás közben
a H mátrixot, hogyazegy 4-szer S-ös mátrix
ll.
MATil.E,3
, ENTER
EURO·
billentyűket
billentyűket,
haszuálata nélkül. lIasználja ezt a
...
, ALPHA, ,
akkor a
akkor a
történő
mátrix meghatározás
(vessző),
következő
következő
PROfil.
kijelzés
kijelzést
82
Most belrhatja a számológépbe az összes mátrix elem értékeit. Ha ezt
must nem
kilépéshez.
, '
akarja
Az
megtenni,
értékek
beirását
akkor
később
83
nyomja meg a
elvégezheti.
QUIT
billentyűt
a
Page 43
ElJR()·I'R()t'lI.
A
0[,
és
O]
nyitó,
és
alkalmazásakor hasZIláIllatja
csukó zárójelek. Egyéni mátrix elemek
őket,
vagy akkor, ha a dim funkciói
EJ.-9200/9300
használja.
Példa: Számolja
ki
az A[I,2] értékét.
Nyomja meg az ALPHA,
A,
MATIl,E,3,
l, ALPHA, ,
(vessző)
2,
MATH,4,ENTER
gombokat.
Eredmény: 3
Amikor egyéni mátrix elemeket tekint meg a számológépen, ne használja a mátrix gombot.
EJ.-9200/9300
ANS
[l,
2
1=
Eredmény:
ANS
[2, 2 )=
JI.
41.
Nyomja meg a~gombot.
Eredmény:
Nyomja meg a
(i)det a determináns funkció.Eza funkció
A
ANS(
l,
Jl=
ANS[2, 3)=
QUlT
gombot.
55.
97.
determinánsát számolja ki.
Példa:
Számolja
ki
a C Mátrix determinánsát, amely a
WR()·rROt·lI.
egy
négyzetes mátrix
következő:
Megjegyzés: Egy mátrix valamennyi értékét megtekintheti a készüléken akkor, ha megnyomja a MATIl, mátrix
Az " trns a felcserélés funkció. Ez a funkció egy m
mátrixot annak
főátlója
dimenziójú transzponált mátrixot sora lesz a megforgatott mátrix
betűjele,
ENTER gombokat.
mentén megforgat,
hoz
létre.
első
oszlopa.
l.
és
így
Az
eredeti mátrix
Az
eredeti mátril.
n dímenziójú
egyIIx m
első
második sora lesz a megforgatott mátrix második oszlolIa, stb.
Példa:
Számolja
A B mátrix a
(Először
Nyomja meg a MATIl,
Eredmény: ANS[
Nyomja meg a
ki
a B mátrix transzponált
11
16
következő:
B=3141
55 97
hozza létre a B Mátrix-ot.)
E,5,MAT,B,ENTER gombokat.
l,
1)=
ll.
ANS[ 2,
~l
1]=
gombot.
16.
ját.
1 2 3
C=
O 5 6
O O 9
(Először
Nyomja meg a MATil,E,6, Eredmény:
írja be a C mátrixot.)
MAT, C, ENTER gombokat.
45
lVlegiegyzés: A mátrixnak négyzetesnek kell lennie (a sorok száma oszlopok számával).
Ha
megnyomja a MA
TIl,
...
gombokat
akkor
a
következő
láthatja:
row
$WQP
row
pluli row lDult row
...
P.
Az
Orow
swap egy mátril. bármelyik két sora között kapcsolgat. A
syntal.: row swap (márix
betű.
l.
sor,2,sor).
"
egyenlő
az
kijelzést
84
85
Page 44
EIJRO-PROm,
.:1.-9200/931111
t:I
,-921111/9]00
IWRO-PROfll,
Példa:
mátrix
gombokat.
1]=
O.
l.
O.
gombot.
2.
2]=
O.
gombot.
3]=
3.
9.
gombot.
első,
5.
6.
KapcsolgassoD a C
1 2
O 5
O O 9
~
C=
Nyomja meg a MA ,
(vessző)
2,),ENTER
Eredmény: ANS
ANS [2, 1]= ANS [3,l]=
Nyomja meg a
~
Eredmény: ANS
ANS
ANS [3,
Nyomja meg a
~
Eredmény: ANS
ANS ANS
Nyomja meg a
A
8row
QUIT
plus bármilyen két
TH,F,l,
[l,
[1,2]=
[2,2]=
[l,
[2,3]= [3,3]=
másodikként meghatározott A szintaxisa: row plus (mátrix
és második
ALI'HA, C,
sort
sorban
tárolja.
betű,
l.
sora
között:
ALPHA,
,(vessző)
l ALI'HA,
összead, és az eredményt a
sor, 2. sor).
Eredmény:
ANS
[l,
1]= ANS [2, 1]= ANS [3, 1]=
l.
l.
O.
Nyomja meg a [EJ gombot.
Eredmény:
Nyomja meg a
Eredmény:
Nyomja meg a
A
O row mult egy
ANS
[l,
2]= ANS [2, 2]= ANS [3, 2]=
[::EJ
gombot.
ANS
(1,3]= ANS [2, 3)= ANS
[3,3]=
QlJIT
sort
2.
7.
O.
3.
9.
9.
gombot.
megszoroz egy
A szintaxisa: row mult (skalár,
Példa: Swroua
C=
meg 4-gyel a C mátrix
1 2 3
O 5 6
O O 9
Nyomja meg a
1'11,
MA ),
ENTER
F, 3,4,ALPHA, ,
gombokat.
(vessző),
mátrix
első
ALPHA,
skalárral.
betű,
sorát,
sor).
amely a
következő:
C, ALPHA, ,
(vessző),
l,
Példa: Adja össze a C
C=
~:~
O O
;1
Nyomja meg a ALPHA, ,
(vessző)
Mátrix
elsö, és
MATil,F,2,
2,),ENTER
második
ALPRA,
gombokat.
86
sorát:
C,
ALPIIA,
,
(vessző)
Eredmény:
Nyomja meg a
l,
Eredmény:
ANS(1, 1]=
ANS[2, 1]=
ANS[3, 1]=
~
gombot.
ANS(1, 2]= 8. ANS[2, 2]= ANS[3, 2]=
4. O. O.
5. O.
87
Page 45
EllRO-PROFIL
~:"-9200/9300
.:1.-9200/9300
UI
RO-PROfil.
Nyomja meg a
Eredmény: ANS[l, 3]::
Nyomja meg a[Egombot.
AO
row m.p.
második sorhoz,
sorban tárolja.
A szintaxisa: row m.p.(skalár, mátrix betö,
Példa: Szorozza meg kétszer
1 2 3
C=
O 5 6
O O 9
A szorzás elvégzése után adja bozzá az eredményt a második sorhoz.
Nyomja meg a MATIl, F,
ALPHA, ,
Eredmény: ANS[l,
[E
gombot.
ANS[2,3]::
ANS[3, 3]::
egy
sort megszoroz egy skalárral, a
és
4,2,ALPHA, ,
(vessző)
2,),tNfER
l]:: ANS[2, 1]= ANS[3, l]::
12.
6.
9.
sort
hozzáadja
az
eredményt a másodikként meghatározott
l.
sor,2.sor).
ft
C mátrix
(vessző)
gombokat.
l.
2.
O.
első
sorát, amely a
ALPHA, C, ALPHA, ,
következő:
(vessző)
I,
egy
Nyomja
Megjegyzés:
Lehetősége
mátrixban tárolja
majd a
művelet
A statisztikai üzemmódban bevitt egy ka()csolatban,
meg
a
[~]
gombot.
van
arra,
hogy
egy
mátrix számítás eredményét egy másik
úgy,
hogy
megnyomja a STO, MAT gombokal,
megfelelő
elvégzéséhez.
mátrixból. Ha részletesebb információt szeretnekalilii ezzel
betűt.
Az ENTER
akkor
nézze át a könyvben a6.Fejezetet.
billentyűt
adatok tárolhatók, vagy
uem kell meguyomnia a
előhívhatók
Nyomja meg a
Eredmény: ANS[l, 2]::
Nyomja meg a
Eredmény: ANS[l,
~
gombot.
ANS[2, 2]= ANS[3, 2]=
~
gombot.
3]:: 3. ANS[2,J]= ANS[3, 3]=
12.
2.
9.
O.
9.
88
89
Page 46
EURO-PROt'U.
E
1.-9200/9300
E
L-9
WI1I9
300
EURO-PROt'n,
Komplex üzemmód
A komplex üzemmód lehetövé teszi, hogy komplex számokkal
végezzen el
Mialatt
billentyűkel.
vagy használja a
ENTER
A komplex
derékszögű
az képzetes rész. A erigótól való távolság), és a
Megjegyzés: A komplex
mantisszával rendelkeznek.
HasználjaaSET koordinátákboz. nézzeáta
A
MAT
billentyüzet funkció
műveleteket
számológép
Aktiválja a komplex üzemmódot a 4 megnyomásával,
gombol.
számok koordináta
számok
"Komplex
billentyű
a számológép ben.
üzemmódban
kurzor
polár
UP
Ha
kivételévelazEL-9300 gépen
gomb
billentyűket,
kétféle
formában
formában
koordináta
e a szög.
a
tudományos
billentyűt
részletesebb
koordináták"
használható
van,
nyomja meg a
és ezután nyomja /Ileg az
irhatók
(a±bi)az"a"
formában
kijelzésl1él
a polár, vagy
információt
cfmű
részt a könyvben.
komplex üzemmódban.
le: a
fbi,
vagy r
a valós rész, és a (rLe),
szeretne kapni,
r=~az
csak
derékszögű
található
MENU,
Le.
"bi"
z
+b
(az
8-digites
komplex
akkor
valamennyi
Megjegyzés: Komplex ilzemmódban vala/llennyi trigonometrikus függvény
esetéhen
szögegységre. A kiválasztott szögegységek
alakhan
A
A
Példa:
(2<300)+(3+4i)
Nyomja /Ileg a SET (,2, gombokat.
Eredmény:
Nyomja
Eredmény:
Habeakar akkor jelenik
radiánt
írolt
UP, lJ,l,ENTER,
2ndF,
<, 30,),+,(,3, +,4,2ndF,i,),
4.7320S0S+S.i
meg a
6,SS42069<46.577106
KUIll(llcx
nyomja
Illeg:
használ a gép, tekintet nélkül a kiválasztott
kODllllex
SET
UP, H,2,ENTER
flIggvényck
lépni a komplex
meg a
számokat
üzemmód
MATil
csakapolár
érintik(rLe).
ENTER
gombokal.
matematikai
billentyűt.
Ekkor
koordináta
menü
funkciói ba,
a
következő
.:-
Olenü
Megjegyzés:
Komplex
rendelkezésére (+, -,
Példa: (3+2i) x (3-4i)
Nyomja (, gombokat.
Eredmény:
üzemmódban
mega
3, +, 2, 2ndF,i,),
17.-6i.
x,
x,
(, 3, -,
+).
az EL-9200
4,
2ndF,i,),
gépen
90
csak
ENTER
a négy
alapművelet
áll
Az a
Gabs
polár
az abszolút
koordinátában
..
..,.
érték
történö
·
· .
· .
funkció. Egy
.
.
szám
abszolút
megjelenésébenazr-relrLe.
91
értéke
egyenlő
Page 47
, ,
EURO-PROFIl.
Példa:
13+4i1
=?
Nyomja meg a
A,
I,
(,
3,
MATil, gombokJlt.
Eredmény: 5
0random
A
kombinációk, permutációk, részletesebb ismertetésre. Ezt a részt a könyv meg.
Ha az EL-9300-on megnyomja a MATil,
következő
Ezzel a menüvel a hiperbolikus trigonometrikus függvényeket
használhatja.
kJlpcsolatban, és tangensek" címü részt. Komplex üzemmódban valamennyi inverz trigonometrikus funkció radiánt használ, tekintet nélkül a kiválasztott szögegységekre"
+,4,2ndF, i,), ENTER
az "Abszolút értékek, egész számok, faktoriálisok,
és
kijelzést láthatja:
s1nh
r~~
to..oo
o
lIa
akkor
cosh
tanh
51nh-
MPLX
c05h-
.
meg
akJlr nézni néhány példát ezek használatával
nézze át a "Hiperbolikus szinuszok, koszinuszok,
véletlen számok"
1 1
tan
h-l
cimű
előző
fejezetében találja
8 gombokJlt,
.:I.-9200/9Jllll
részben került
akkor
U,-92110/9Jllll
lia
megnyomja a MA
láthatja:
I
r"
Az
Oi
a kélIzetes szám, amely a-lnégyzetgyökével
funkció a billentyüzetenisrendelkezésére áll (2ndF,i).
A
6<
a
1)OIár
kOOl-dinátll
rendelkezésére áll (2ndF,
a
A
Oreal
egy komplex szám valós részét adja vissza.
Példa: Számolja
Nyomja meg a MATil, gombokat.
,Eredmény:
A OiInage
Példa: Számolja
ki a 12+3i valós részét.
E,3,(,
12
egy
ki a 12+3i képzetes részét.
Til,
E gombokJlt,
i
'iP
+,
3, 2ndF,
;ed
imasft
ar9
,conJ
elválasztó.
L).
i,),ENTER
.....
"dliJiN
12,
komplex szám képzetes részét adja vissza.
akkor
a
EzIIfunkcióIIbillentyüzeten
t:lJRO-PRIWII,
következő
kijelzést
egyenlő.
Ez
II
ls
Az EL-9300-on a
használhatja komplex számokkal: sin, cos, tan, sin-I,
1 I b
I
10
n,
,e,
a
,v
Az EL-nOO-on a
számokkJll: x-I,
xl, abs
következőkben
COS-I, tan-I, sinh, cos
al
r
-I
."1'
2 b
x
,x,as.
következő
felsorolásra kerülö funkciókJlt
I
h,
tanh,sinh-
fu
nkciókJlt használhatja komplex
92
, cosh-
I
, tanb-I,log,
Nyomja meg a MATil,
gombokJlt.
Eredmény: 3
Az
a tan-I(b/a)-val). Az argumentum a eszög, amikor egy olyan komplex
számot
E,4,(,
12, +, 3, 2ndF,
0arg
egy adott komplex szám
rellreZentál, mint az r
i,),ENTER
argumentumát
Le.
93
adja vissza
(egyenlő
Page 48
ElmO-PROfll,
EI.-92IHI/9300
.:1.-9200/931111
EURO-PROFil,
Példa:
Számoljakia 2+2i argumentumát.
Nyomja SET i,), gombokat.
Eredmény: 45 (fok)
A
Az a+bi komplex szám konjugált
Példa: Számolja ki a 12+3i komplex konjugált
Nyomja SET 2ndF, gombokat.
Eredmény:
mega
UP,B,l,
ENTER
0conj
UP, H, 1 ENTER,
i,
ENTER,
egy adott komplex
mega
),
ENTER
12.-3.1
MATil,
MATil,
E, 5,(,2,+,2,
szám
komplex konjugált
jaaza-bio
E, 6,(,12,
ját.
+, 3,
2ndF,
ját
adja
vissza.
4.
FEJEZET:
GRAFIKA
Ez a fejezet grafikus egyenleteket koordináta rendszerben, valamint megismerteti
egyenletekkel. A függvény görbéken
tartományok meghatározását, pontok
valamint a nagyításisismerteti a fejezet.
Az
egyenletek grafikus készitésének általános eljárása a
I.
Aktiválja a grafikus üzemmódot.
2.
Billenyűzzön
3. Határozza Illeg az X-t és y-tengely tartományát.
4.
Nyomja meg a
be egy, vagy több függvényt.
[2E],
vagy 2ndF
A grafikus üzemmód kiválasztása
Nyomja meg a
függően,
koordinátákat, a
Egyenlet
.L
,.
'1'1'"'_
[2E]
a grafikus üzemmód aktiválásához. Attól
bogy hogyan választolta ki a
következő
javító
mód
kijelzés
Rl-_
mutat
be derékszögll,éspolár
történő
AUTO
tűnik
mozgást és feltöltést, a
és vonalak megrajzolását,
gombokat.
SET
fel:
Öutaparametrikus
következő:
UP
menüben a
Egysoros
Jav/tó
)(lT-_
mód
.
...
94
'1'1-_ '1'2·
'-
Derékszögű
, '
'1'3= '1'4=
~~~L
FILEJWBOVE
y>oo1II1IJ
(XY), Ilolár (Re),ésparametrikus
LOW
BEY1\'2'1'3'1'4
'1'1'1'2'1'3'1'4
Rl-_
R2"
95
...
(XYT)
)(lT-_
Y1T:a )(21. '1'21-
kijelzők.
.
Page 49
, .
e
nJlUl-I'IHWIL
A koordináták kiválasztásához nyomja meg a Ha részletesebb információt szeretne kalmi ezzel kapcsolatban, nézze át a könyvben a2.fejezet "Koordináták"
Derékszögű
A
derékszögű
grafikus üzemmódot a számológépen.
egyidejűleg
Miután aktiválta a grafikus üzemmódot, használja a készülék
billentyűzetét,
(egy egyenlet, vagy egy szám). Ezután nyomja meg az
billentyűt.
Abban az esetben, ha korábbi fúggvények is léteznek, a CL (törlés)
Abban az esetben, ha függvények között nyomja meg a üzemmódban van,
kell megnyomnia). Ha megnyomja a MENU gombot,
jelenik meg a
bármelyik egyenletre.
Mielőtt
ábrázolási tartományt. A tartomány meghatározásának legkönnyebb módja az automatikus skála tulajdonság használllta. Nyomja meg a HANGE gombot, irja bea minimumot, és a maximumot, és az x skála értékét, majd nyomjll meg a 2ndF, AUTO gombokat. információt szeretne kapni ezzel kapcsolatban, "Tartományok"
grafikus
koordináták
koordináta üzemmód jelenti az alapértelmezés szerinti
négy függvényt rajzoljon meg ebben az üzemlllódban.
valamint aMATH
Ekkor
a kUrLor a
billentyűt
ezeknek a törléséhez.
rn.
akkor
kijelzőn,
amelynek a segítségével közvetlenül ugorhat
ábrát
készit egy
dmű
részt.
vagy rn gombot (ha egyenlet javító
a 2ndF
menüket egy funkció aktiválásához
következő
funkcióhoz ugrik.
rn.
vagy a
függvényről,
SET
dmű
Lehetősége
akar
mozogni a gél)en,
2ndF
meg kell határoznia az
akkor
EI.-9200I9JOO
UP,
E gombokat.
akkor
részét.
van
arra,
hogy
ENTEH
akkor
használja
akkor
rn gombokat
akkor
egy menü
lia
részletesebb
nézzeáta
e
Elr92U0/9JIl0
Példa:
Készítsen grafikont az
Nyomja
(fi.L
x/err, x/err,
HANGE, tartományt) gombokat.
Eredmény:
Lehetősége
"fiU" funkciók használatával. Ha egy függvény alatti terilletet be satirozni, akkor használja a függvény feletti területet ABOVE-t (töltse be
egyszerűen
Példa: Töltse
Nyomja meg
Eredmény:
meg
a
l,
SET
UP,E,l, ENTEH (beálHtja a számológépet),
ab,4,ENTEH,
+,2,ENTEI{,
MENU, ENTEH, l
van
arra,
emeljekiaz opciót a 13],vagy
kiazx4,
feletti, ésaz1+2 függvény alatti terilletet.
aMENIJ,
4
,
y=x
és
az y=x+2-röl.
fi.L
I(használja az alapértelmezés szerinti
hogy a két görbe közötti terilletet besatirozza a
FILL
BELOW-t (töltsebealul).
akar
felUI).
5,
~,
besatirozni,
Egy..betöltési opció kiválasztásához
~,
ENTEH,
akkor
~
gomb használatával.
~,
(2fJ gombokat.
HJRO-PRnt'lI,
használja a FILL
lia
a~
egy
Ez a példa a számológép néhány hatékony grafikus tulajdonságát
mutatja be:
96
97
Page 50
EURO-PROFil,
.:1.-9200/9300
EL-92UO/9JOO
WRO·PROFII,
Ahogyan az ábránislátszik, ha mind a
FILL
BELOW, mind a
FILL ABOVE feliratok kiválasztásrakerülnek a készüléken,ésa görbék egymást
keresztC'zik,
akkor csak a görbék közötti terület lesz
besatírozva.
akar
Ha bármelyik görbe mentén nyomkövetésének), akkor nyomja meg a
részén az
fonalkereszt jelenik A balra-, illetve jobbra
gombokat. basználja a akar
történik, mivel
xésy koordináták jelennek meg. A grafikonon egy
meg,ezjelzi a kUrlorjelenlegi pozlcióját.
történő
Az
egyik
görbéről
m
és
a
~J
gombokat. Abban az esetben, ba az Yl-en
mozogni,ésmegnyomja a
az
első
egyenIeten áll. Ha egy görbe kijelzett végpontjaihoz akar mozogni, 2ndF
~
gombokat. Abban az esetben, ha megkisérel túlhaladni a kijelzett végponton, akkor a grafikon kUrlort a
Most bemutatunk
kijelzőn
tarthassa.
egy
példát a nyomkövetés funkcióra:
mozogni (ezt blvják egy görbe
[f]
gombot. A
mozgáshoz használja a
másik görbére
rn
billentyüt, akkor semmi nem
akkor
használja a 2ndF
görgetődik,
történő
kijelző
~,és
mozgáshoz
ffi,
vagy a
hogy
ezáltal a
alsó
[f]
Példa: Készítsen grafikont az
Nyomja meg SET
UP,E,2,B,2,
Xm/r,
cos, 2ndF,
a
ENTER, RANGE,O,ENTER,
lt,
ENTER, 2ndF, AUTO
R=cos 8-ról
ENTER,
polár
koordinátákkal.
gombokat.
Eredmény:
Az
R=cos Onem kör, mivel az
hosszát l egységre állítja,
ábra
tOrlult.Azauto skála az x-tengely
és
az y-tengely bosszátisl egységre állítja azért, bogy minél nagyobb részt lehessen felhasználni a a
kijelző
megnyújtottnak
l,S-re (RANGE,
jelenik
másfélszer szélesebb, mint amilyen hosszú, a kl)r
tűnik.
Változtassa meg az x tartomány maximumát
lUeg
a
kijelzőn.
rE, m
1,5,
ENTER,
~),
és
Parametrikus egyenletek
kijelzőn.
Mivel
ekkor egy kör
Nyomja meg a CL gombot
Polár
koordináták
a koordinátáktörléséhez.
A polár koordináták olyan grafikonok (r, 8), aholazrazorigótól való
és
távolságot jelenti,
a 8 a pozitiv x-tengely
Amikor a polár koordináták kiválasztás
megnyomását
Egyidejűleg
követően
két
egyenletről
a
gél)
egy
e-t
készíthet grafikont.
Ir a grafikus egyenlet
től
mért szöget jelenti.
ra
kerülnek,azX/6rr
gomb
kijelzőre.
98
Az olyan egyenleteket, amelyeknél ha a végpontokat akarjuk
meghatározni, az
egy
harmadik
változótól függ, [x=x(t),
egy
síkon
y= y(t)] parametrikus egyenleteknek hívjuk. Mindenegyes pont grafikus ábrázolásakor a számológép parametrikus koordináták kiválasztás megnyomását
kijelzőjére.
, '
követően
Egyidejűleg
a
"t"-t
a gép egy
két egyenlet
99
Tstp
értékével növeli. Amikor a
ra
kerültek, az Xl8!I'
"T"-t
Ir a grafikus egyenlet
ről
készíthet grafikus ábrát.
Page 51
EI.-9200/9JUU EI.-92UU/9JUU
t:lIRO-PRIWII.
Példa:
ábrát
Készítsen grafikus
Nyomja
SET
3, sin,
2, 2ndF, gombokat.
Eredmény:
A minden egyenletre hatással függvényeket is. amelyeket valóban használni szeretllé.
Grafikus
A kapcsolatban állnak a grafikus Ilzemmóddal.
mega
UP, E,
3,
B,
2,
x/err,
2,
cos,
x/err,
ENTER, RANGE,O,ENTER,
lt,
ENTER, 2ndF, AUTO
SET
UP menllben a DRG felirat
Ellenőrizze,
funkció
következőkben
az x=3sinT-2, és az y=2cosT
ENTER,
ENTER,
lesznek, beleértve a trigonometrikus
hogy azokat a szögegységeket használja,
billentyűk
felsorolásra
kerülnek
alatt
azok a
egyenletekrőI.
kiválasztott szögegységek
billentyűk,
amelyek
RANGE
MENU
ZOOM
2ndF
JUMI)
211dF
AUTO
211dF
PLOT
A!L!IaIIIIDBOX
fl
IH
f10UT I:IFACTOR WiUTO
A~
DIHTERSEC F;]MIN
ilMA
1:1>(
av
nincs
X
IHCPT
IHCPT
Visszaállltja a RANGE beállltásokat a kezdeti értékekhez. Automatikusan beállltja a függvények tartományait.
Egy keretet rajzolhat a tartomány beállltásához. Be-, és kikapcsolhatja a zoom könnyen megváltoztathatja a területet.
Ezzel
ugorhat
maximum értékekre, az xésy tengelyeknek a görbével való metszéspontjllira. Ezek a funkciók csak
derékszögű
rendelkezésre. Megjegyzés: A szakaszos ruggvények folyamatos .ruggvényként
kezeli a
Automatikusan készlti
változtatja meg a
Derékszögű
változtatÍlI
Pontokat, vagy vonalakat rajzolhat a
Törli a PLOT-ot.
a metszöpontokrata
koordináta Ilzemmódban állnak
I!én
a metszés non tok mel!keresésekor.
eo,
koordináta Ilzemmódban nem
mel!
az X-RANGE-t.
tényezőket.
kijelzőn
II
grafikákat. Nem
vagy T-RANGE-t.
B,
és
Eael
megjeleníteu
minimum,
kijelzóre.
E
és
FlJNKCI
Meghatározhatja a kívánt grafikon területét, és beálIUhatja a tengelyek beosztását.
100
MATIl
Pn~ss
[ENTERI
Matematikai funkciókat vihet
gralikus ábráwlásához.
bevitele alatt áll rendelkezésre.
101
Csak
be egyenletek az egyenletek
Page 52
E(JRO-PROFQ.
EL-9200/9300
EI.-nOO/9300
EI/RO·PROt'U,
MENU
QUIT
~~
II>LOT2
oYI
~Yj
PLOTt
DY
C1Y4
L1FILL
~rAD
AVE
liIGRAPH
EL
nincs
Meghatározott függvényeket megnézheti egy függvény tleriváltját, grafikus
jellemzőket,
betöltheti,
törölheti a grafikus fájlokat.
ből,
Kilép bármelyik menü kiielzéshez. Nézze
me!!
és
az EQTN-t.
Tartományok
A RANGE
tengelyeket. Ha megváltoztat egy tartományt, mértékben megváltoztatja a grafikus be
a határokat, hogy a grafikonnak azt a részét láthassa amely a leginkább érdekli Önt. Nyomja meg a RANGE kiválasztott koordináta
egyik megjelenik a
Abban az esetben, ha X-RANGE kijelzésnél megváltoztathatja a kijelzett x-tengely minimumát (Xmin), tengelyen állflja be a jelöléseket. A beállítások közül bármelyiket megváltoztathatja.
Mozogjon kijelzés megjeleníti az y-tengely minimum­pontjait (Ymax).
billentyű
X
RANGE
fiD
i
XMaz= Xscl-
használatával beállíthatja a kijelzés
rendszertől
kijelzőn:
9
n-
RANGE »Ain= 9mal;­6stp=
derékszögű
és
maximumát (Xmax).AzXscl(xskála) az
az Y-RANGE kijelzéshez a
Az
Yscl az y-tengely
akkor
ábra
Ilerspeklíváját.
függöen, az alábbi
l
T
RANGE
(jnin=
Tmal;-
3.141592654
rstp·
3.342119844[-02
koordinátákat választ
~
billentyűvel.
(Y
min), és maximum
jelölőpontjait
állítja be.
határait,
billentyűt.
ábrák
0.
ki,
Az Y-RANGE
választhat
ellenőrizheti
elmentheti,
visszatér a
és a
az jelentös
Úgy
álIUsa
akijelzön,
közül az
akkor
az
A
x-
ki,
korábbi
ra
Abban az esetben, ha polár koortlináták kerülnek kiválasztás
a
és
Ul),
E, 2),
akkor
a
e-RANGI~
ki.
A Ostp a O lépés faktort választjaki(mennyit változik
kiivetkező
kijelzésekhez
pont megrajzolásra kerül).
történő
afiminimumésmaximum értékeit jeW
Az
x és y tartomány
mozgáshoz nyomja meg a
[fJ
(SET
O,
mielőtt
a
billentyűt.
Amikor függvényeket követ nyomon, a O (lstp-re változik minden alkalommal,
lia
beállítja a O tartományt, a 2ndF, AlJTO gombok megnyomását
I,övetően
A O-RANGE érvényben
kerülnek a megrajzolt függvényei. A Ostp értél,eivel összhangban változik.sslia újra
kiszámitásra kerül.
amikor
megnyomja a
~,és~
gombokat.
az xésy tartományok automatikusan bejelölésre kerülnek.
marad
még
akkor
is,baújra
meghatározásra
a O minimumésmaximum
lia
beirja a
bcállUja a fistp-t,
Omu-ot,
akkor
akkoraemax
a Ostp kerül újra
kiszámUásra.
Abban az esetben, ha Ilarametrikus koordináták kerülnek
(SI<:T
kiválasztásra,
maximum értékét jelzi változik T,
mielőttakövetkező
UI),E,3)
ki.ATstp
y tartomány kijelzésekhez
akkor
a T-RANGE a T minimum
a T lépést válasszaki( mennyivel
pont megrajzolásra kerül).Haaz x
akar
mozogni,
akkor
nyomja meg a
és
~
~
gombot. Amikor függvényeket nyomon követ, a T mindig Tstp-vel
változik nlÍuden alkalommal,
billentyűt.
amikor
megnyomja a 13], vagy
~
Amikor beállítja a T-RANGE-t, nyomja meg a 2ndF, AlJTO
billentyűket.
A T-RANGE érvényben
függvények
Ekkor
az x és y tengely automatikusan bejelölésre kerül.
marad
még
akkor
is,
amikor a megrajzolt
újra
meghatározásra kerülnek.A Tstll
aT
minimum
és maximum értékeivel összhangban változik.°6Ha aktiválja a Tstp-t, akkoraTmax a
Tstp
kerül kiszámításra.
ssemax-
estp
emin
újra
kiszámUásra kerül. Ha a Tmax-ot aktiválja,
90 (a polár kijelzésnél rajzolt pontok maximális
akkor
száma)
Az X-RANGE, és az Y-RANGE kijelzések közösek minden grafikus
üzemmódban.
102
6
0
Tmax-
Tmin 94 (parametrikus kijelzésnél rajzolt pontok maximális
Tstp
száma)
103
, '
Page 53
, ,
EURO-PRO
Mialatt
ekkor
nl.
A tartomány
menU
a tartomány kijelzést látja, nyomja meg a
a
következő
kijclzést láthatja:
I
~lf,I
XP
I
l
RIG
ltIYP
Xmin=-4. Xmax=4.7
Xs
l"
Ym~n=-3.
Vma.x'"
Yscl"
1.0
3.1
1.0
Ezzel a menüvel kiválaszthatja az amelyek a megfelelnek. ENTER
derékszögű
Az
alapértelmezés kiválasztásához nyomja meg az
gombot.
koordinátákban megrajzolt fllggvények részére
A többi menü:
előre
Válassza ki azt az
az
Ön
függvényére. Például, ha a függvénye y = log xJJ,
válassza a
CJ-at
(log).
meghatározott
7
1
előre
meghatározott tartományokat,
~EFLT
~OWER
~
~9p
1
DlD'"
Ele"
6109
I:Iln
~~~IDsinh
XP
rJcosh
iJtanh
RIG
••
IlIsinh-
~cosh
IHanh
tartományt,
EI.-9200/9300
MENU
-l
-l
gombot,
l
amely emlékeztet
akkor
EI.-9200/931111
EURO-PROFil,
Nagyítás
és
A nagyítási funkció segítségével megváltoztathatja a grafikus tartományát
anélkül, hogy meghatározott
slámokat
íma
ábra
be
mindenegyes koordinátára vonatkozóan.
Ha megnyomja a
ZOOM
(nagyítás) gombot,
akkor
a
következő
kijelzés jelenik meg:
A!I!l!Im
Az
O BOX kiválasztásával a nagyitani kivánt terll1et körlll egy lIégyzetet rajzolhat. A bekeretezett terll1et betölti a teljes eltorzítja a grafikollt kiválasztásra került, mozgassa a kurzort a Illeg az
ENTER
megrajzolásához, lIzután nyomja meg
A
#)
IN felirat kiválasztásával a számológép nagyítást végez a
gratikán
olyan mértékben, amclyet a
OBOX
fHN
(lour
mFACTOR
DAUTO
a kivánságnak
gombot. Mozgassa a
az
FACTOR
kijelzőt,
megfelelően.
kezdőponthoz,
kurlort
ENTER
Miután a BOX
és nyomja
átlósan a kerc t
billentyűt.
együtlhatóval lehet
így
meghatározni. Ha használja a nyomkövetés funkciót egy Ilont kiválasztásához a görbén pont lesz
A
a kijezés középpontja.
OOUT
kiválasztásával II számológép kicsinyítést végez a
(mielőtt
olyan mértékben, amelyetIIFACTOR nyomkövetés funkciót egy pont kiválasztásához a görbén kicsinyítés t
A O
elvégzi),
FACTOR-ral
akkor
az a pont lesz a kijelzés középpontja.
kiválaszthatja a nagyitás mértékét (nagytásnál
osztás, kicsinyítésnél szorzás).Azx
a uagyítást végezné),
határoz
tényező
meg. Ha használja a
eltérhet
az y
akkor
az a
grafikán
(mielőtt
tényezőtől.
a
A trigonometrikus tartományok automatikusan beállltódnak a
UP menüben kiválasztott szögegységre (Deg, Rad, vagy
Grad).
104
SET
Az0AUTO gombokat alábbiakban).
ugyanazt a funkciót
hajtja
nyolOuá meg. (Lásd az
105
végre, mintha a
"AUTO"
clmű
2ndF
AUTO
részt az
Page 54
EURO-PROFIl.
EL-92UU/93UU
EL-92UUI9JUU
WRO-PIUWIl.
Ugrás
Az
ugrás
(unkcióval a
kijelzőn
következő
(balról
menü jelenik meg a
A~
Az
OINTERSEC
ugrik., és megjeleníti a
jobbra).
f:lMIN
I:1V
bármilyen
D
f1MAX
I:IX
következő
megvizsgálni kívánt ponthoz
Nyomja meg a
kijelzőn:
IHTER5EC
INCPT
IHCPT
két függvény
koordinátákat
2ndF
következő
a
kijelzőn.
számológép nem találja megIImetszéspontot gyökök vannak.
O
MIN
A jobbra). ezért az
etMAX
A jobbra). ezért
A
OX
Az
Előfordulhat,
keresztező
egy függvény
Mivel a számológép a
eredmények
egy függvény
Mivel a számológép a
az
eredmények
INCPT
ev
INCPT
oda
oda ugrik., ahol egy függvény metsziazy-tengelyt.
hogy úgy
pontnál álhaa. A kijelzett érték., és a
következő
minimum értékéhez
minimumot
nem pontosak.
következő
maximum
maximumot
nem pontosak.
ugrik., ahol egy függvény metsziazx-tengelyt.
tűnik.,
minthaakurzort
értékei azonban pontosak.
Automatikus skálázás
Az
automata
beállitjaazy-tengely
az x
tartományt, a minimum értékeit, Abban
géptől,
derékszögű
koordináták
tartományát.Azautomata
kiszámolja a
azután
tartománybanazy tengely
beállit egy
megfelelő
az esetben, ba ebben a funkcióblln
akkor
ellenőrizze
az
y-tengcly új beállításait.
használata
váratlan
ugrik
JUMP
billentyűket,
metszéspont
Előfordulhat,
akkor,
ha többszörös
ugrik
becsléssel
értékére
állapítja
ugrik
és a
jára
hogya
(balról
meg,
(balról
becsléssel állallílja meg,
nem egészen a
kurzor
pozíciójának
kor
automatikusan
funkció megvizsgálja
maximum
tartományt
eredményt
a géllen.
kap
Amikor
megnyomásával a gép beállítja a
és y
polár
koonlinátákat
tartományokat.
ábrázol,II2ndF,
8minésODlax
AUTO
értékek
billentyűk
alapján
az
l,
a
Amikor AUTO értékeinek
parametrikus
billentyűk
alapján
mcgnyomásával a számológépIITmin, és beállltja azx,és y
egyenleteket ábrázol grafikusan, a 2ndF,
Tmax
tartományokat.
A rajzoló menü
Ha
a grafikus üzemmódban megnyomja a 2ndF,
akkor
a
Az
ACLEAR
az
ENTER
A
BPLOT
opcióval
- Az O
következő
rendelkezik, a DIRECT-tel, és a FREE·vel.
DlRECT
kijelzést látja:
Press
(EHTERJ
törli a teljes grafikus terület
gombot.
segitségével pontokat rajzolhat a kijelzö re. A
kéri
Öntől
azx,és y koordinátát, és egyetlen
rajzol meg.
- A
OFREE
bárhol
azon a helyen. A
alkahnazásával a
megnyomja az
kurzor
ENTER
koordinátái
kijelzőn
mozgathatja a
gombot,
a
kijelző
meg.
A
CLINE
használatávlIl
vonalakat
rajzolhat
opcióval rendelkezik, a D1RECT-tel, és a FREE-vel.
ODIRECT
és
- Az rajzol, amely összeköti
a
- A O vonal akkor
FREE
darabokat
kiválaszthatja a
két x és y
alkalmazásával a
koordinátát
őket.
kijelzőn
rajzolhat.Hamegnyomja az
kezdő
pontot. Ezután
PLOT
billentyűket,
tartaimát,
ha megnyomja
PLOT
pontot
kurzort,ésba
akkor
egy pontot
alsó részén
a
kijelzőre.
kér, és egyetlcn
A
rajzolbat
jelennek
LINE
vonalat
mozgathatjaakurzort,
ENTER
menjen
billentyűt,
a végpont
két
ls két
és
ra,
106
J07
Page 55
EURO·PROFIl,
és
nyomja meg ismételten az megbúzásához. Folytathatja a kallcsolt vonalak megrajzolását úgy, hogy egy újabb helyhez megy, és megnyomja az ENTER-t.
ENTER
gombot a vonal
EI.·92UCI/9JCICI
EI.-92C1C1/9JCICI
Ezek az Ollciók lehetövé teszik egy függvényen belül a grafikus funkciók has:tUálatál.
Például, meghatározhlltja az YI;sin(x+5)-cos(x), és az
EURO-PRO"",
Y2;ipart(YI).
A rajzoló funkciók addig ábra
újra
megrajzolásra kerül, vagy a
A
matematikai
A
MATH
amelyeket
Az
AMATH és
ismertettük.
A CCALC csupán egyetlen 0llcióval rendelkezik: d/dx(. A számológép üzemmód tól értéket. A differenciál bányadost a
különböző
Ezért a szintaxis egyszerü: d/dx (függvény). Például,
Megjegyzés:
Az
EL-nOO-on a d/dx nem használható grafikus függvényekben, vagy
programokban.
Az
EVARnégy opcióval rendelkezik:
menü
már
a számológéli üzemmódban ismertettUnk:
BlIYP
eltérően
x értékekre.
YI=x1.:Y2 = d/dx(Y I) érvényes függvénye
maradnak
a
kijelzőn,
CLEAR
ameddig egy grafikus
gombot kiválasztja.
menü
sok
olyan matematikai funkcióval rendelkezik,
o.bs int ipo.rt (po.rt
nl
·ner nPr
...
funkciókat a könyvünk 3. fejezetében
itt nem kell bevinnie sem x értéket, scm
gé"
automatikusan kiszámolja a
k.
ATH
ALC fJY3
•••••
OYI
f1Y2
C1Y4
I 'iP
I
I
már
Ax
Nem állnak rendelkezésére a (például Y-I;Y
A
grafikai
Mialatt Ekkor
a
Az ASCRN alkalmazásával gyorsan egyenlethez, vagy egy egyenlethez
GRAPlI, ábrát.
A
BY'
ra
van kaiicsolva, megjelenik a rendelkezésre, ha a
CPLOTl
A
Dot diszkrét poutokból álló.
A
DPLOT
legyenek megrajzolva (sequence), vagy egyszerre (Simul).
Az
ELOAD tárolt grafikus fájlokat
aimenUbői
jelenlegi egyenlet
meg a
kijelzőn:
-1+
I nelll érvényes függvény).
menü
grafikai üzemmódban van, nyomja meg a MENU gombot.
következő
úgy, mint a
be- illetve kikapcsolja a derlválási funkciót.
kijelzést látja:
Agam
I
r'
~LOTl
LOT2
~fAD
AVE
EL
kitöltő
viszi, az
Y2azY2
[2EJ
akkor
kijelzőn
kiválasztja a
2 azt választja meg, hogy a függvények egymás után
válassza ki.)
az x és y koordinátákkal.AzY'
koordináták
törlődik.Akövetkező
saját
magára
IJVI
~Y2
f1Y3
C1Y4
I1IFILL
QGRAPH
funkcióhoz.
egyenlethez viszi a kurzort, stb. A
a megadott
az x-nél a függvény
derékszögűre
"ontok
Ha
egy
függvényekről
sÜfÜségét. A Connect összeffiggli, a
hiveiIi.
tárolt
hivatkozó függvények
odaugorhat
Az
YI a kurlOrt az YI
Amikor
derlváltjának
vannak
függvényt betölt,
figyelmeztető
álUtva (XY).
(A fájlt
egy kivánt
készit grafikus
az Y' ON-
értéke
csak
akkor
áll
akijelzett
akkor
jelzés jelenik
a
108
109
Page 56
EIIRO-PRm'IL
LOADI
'J'our filwno.meo
-II!J!I-'
Press to
r~n
Ha
megnyomja a
Az
rSA
VE egy fájlként elmenti a jelenlegi függvényeket. A fájlok tartalmazzák az összes a fUggvényekre vonatkozó információkat. MENU, F, ENTER gombokat, a
(ENTER]
clear
..
Q',\uQ.tion
QUIT
gombot,
EQUATIOH
TITLE?
Press
[ENTER]
cur-
TITLE
akkor
betöltés nélkül léphet
következő
menü
grafikus
tartományt,
Amikor
jelenik
E1.-920019300
ki.
beállftást, és
kijelzést, és
megnyomja a
meg:
EL-9200/9300
5.
FEJEZET
Lehetősége
összetett számítási feladatok elvégzésére. Mindenegyes üzemmód közlll egyet használhat. Ezek a REAL, NDASE, COMPLEX, programok statisztikai logikai vagy MATRIX rendelkeznek. A számokiulI üzemmódban található használhatnak, és statisztikai
van
arra,
hogy beprogramozza a számológépet egyszeru és
vagy
STAT
üzemmód. A
grafikus változókat. Az NDASE üzemmódban
műveleteket
bináris
üzemmódban
elvégezhető
ábrákat
hajtanak
számokkal
COMPLEX
tudnak
végre, hexadecimális, decimális, oktális,
tudnak
elvégezni számitási
lévő
programok
üzemmódban
funkciókkal rendelkeznek. A
programok
ábrákat
programazöt
REAL
rajzolni, és bevibetnek a gépbe
rajzolbatnak.
üzemmódban
lévő
műveleleket.
mátrix
lévő
programok
statisztikai funkciókat
Egy új program létrehozása
EIIRO-PRlun.
MATRIX,
lévő
Ilrogramok
funkciókkal
komplex
ST
AT
A
A számológép rögzitett ALPHA üzemmódban van.
(maL
14
nevet gombokat elmenteni (10
A GDEL LOAD
üzemmódban). Nyomja meg a G-t, válassza ki a
és nyomja meg az ENTER gombot. A
figyelmeztető
A törlés nyomja
meg a
karakter),
a fájl elmentésébez. Maximálisan 99 egyenletet tud
darabot
egy
fájlt töröl. (A fájlok úgy
üzenet jelenik meg:
megerősftésébez
QUIT
és nyomja meg az ALPHA,
az EL-9200-nál).
kerülnek
következő
nyomja meg az
billentyűt
a törlés elkerUlésébez.
110
ENTER
Írjon
be egy fájl
ENTER
kijelzésre, mint a
törlendő
ábrához
gombot, vagy
fájlt,
hasonló
Ha egy új kövesse az alábbi eljárást:
I.
Nyomja
gomb
megjelennek a
gombokat, Ezután válasszakiazt az üzemmódot, programot
, '
programot
IDeg
a [5!Ij
megnyomását
kijelző
futtatni szeretné.
szeretne létrehozni a számológépben,
billentyűt
követően
jobb
II
program a
már
oldalán.
2. Nyomja meg a C,
III
menll elöhivásához. A
meglévő
programok
amelyben
akkor
ENTER
a
Page 57
.,
EIJRO-PROFII,
AW~ij;RtEEAAiL:-1
3.
Nevezze el a programot, és nyomja meg az ALPHA,
HBASE MATRIX COMPLEX STAT
n.-9200/9300
ENTER
billentyíiket.
4.
Írja
be a program parancsokJlt. Beviheti a számológép szokásos függvényeit Ilarancsként, és ezekhez programparancsokJlt, amelyeket a 2ndF, megnyomása ntán megtalál a gépen.
megjelenő
különböző
A
parancsok az üzemmódtól függenek.
programokra mintákJlt a
hozzátehet további
COMMAND
Az
ebben a menüben
"Mintaprogramok"
gombok
cfmú
részben talál.
A programozásról
A használati utasítás nem ismertet mindent a programirással kJlpcsolatban.Azitt közreadott információnak az a célja, bogy segítse Önt
a korábbi programozási tapasztahltának alkJllmazásában
(BASIC, FORTRAN, vagy más nyelv),
számológép ben. A számológép IJrogramnyelve
hasonló eleOlekkel rendelkezik.
Minden számitógépes,
következő
alalJelemekkel:
és
számológépes
• Bevitel
• Feltételes elágazás
amikor
program
programokJltira
sok
I'rogralllnyelvbez
rendelkezik a
~:1.-9200/9300
Az
Ön
számológépe olyan programparancsokkJll rendelkezik,
t:IJRO-PROm,
amelyek lehetövé teszik, hogy ezeket az alallvetö elemeket bevegye Ilrogramjaiba. A programparancsok listáját a
című
részben találja.
"Programl'arancsok"
Megjegyzések:
A
parancsokJlt a shift command-dal kell kiválasztani, nem lehet kézzel beírní az alpba üzemmódban. A parancsok és vállozók közölt csak egy szóközt lehet hagyni.
Bár
sok IJarancs
prugramllarancsok
létezik,
arra
alkJllmazása
nél
is
van
kUl
lehetőség,
programozza
hogy a
be a
számológéllet.
Példa:
Írjon
egy olyan programot, amelyben egy háromszög alapját, és
magasságát
kérdezi a program. A számológép ezután kiszáOlolja, és
kiírja a területet.
Nyomja meg a
(A számológép automatikusan
15!l1,
C, ENTER, l gombokJlt,
működteti
az ALPHA üzemmódot.
rögtön bevibeti a címet.)
Nyomja meg a tri,
ALPHA, ENTER, 2ndF, A-LOCK, area=, A-LOCK, base, ALI'lIA, x, 2ndF, heigbt, ALPHA,
ALPHA,(,I,+,2,),2ndF,
A·LOCK,
ENTER
gOlllbokat.
Futtassa a llrogramot. Nyomja meg a MENlJ, A A
kurzorbillentyűkkel
az
ENTER
gombot.
gombokJlt.
válasszakia
"tri"
programot, és nyomja meg
a
őket
ÍIJY
• Ciklus egymásba ágyazása
• Számítások
• Kimenet
112
base='!
Nyomja meg a
height='! Nyomja meg a
Eredmény:
area=
4,
ENTER
4,
ENTER
gombokat.
gombokJlt.
8.
113
Page 58
nJRO·PROt'I1.
.:\,-92111119300
U ,-920019300
[IIRO·PROfll,
Nyomja meg a CL, vagy a akarja
billentyűt.
kezdeni a programot,
QUIT
gombot a befejezéshez. Ha újra
akkor
nyomja meg
az
ENTER
Aminteza fenti példából kiderül, a számológép automatikusan kérdezi szeretne kapni
cimű
részt.
ismeretlen változókat.
ezzel
kapcsolatban,
lia
részletesebb információt
akkor
nézzeáta "Változókról"
Öntől
az
Programok beírásaésjavítása
Csupán egy kis gyakorlatot igényel az, hogy profi módon írjon programokat a számológépen. A tanácsot,
és
emlékeztetőt
annak érdekében, hogy ezeknek a figyelembe
következőkben
vételével felgyorsltsa a programok bevitelét.
akar
• Ha bármikor egy sort nyomja meg a 2ndF INS
szövegek
véletleszerű
törlését, amelyeket egyébként meg
hozzáadni a programhoz,
billentyűket.
Így elkerülheti sorok, vagy
tartani.
már
• Amint azt
az1.fejezetben ismertettük, az ALPHA billentyíível a számológép lllpha funkcióját használhlltja. Amikor hosszú karllkterek sorozatát
2ndF, A·LOCK
történő
rögzUéséhez. Ha megnyomja az ALPHA gombot,
feloldja a rögzítés
akarja
billentyűket
t.
• Alpha üzemmódban, ha megnyom egy
kisbetűket
nagybetűket
hogy megtudjll
írbat. Ha megnyomja a
vihetIIgépbe. Olvassa el a "Változókról"
a különbséget a nagy-, illetve kisbetíík
használatával kapcsollltban. Nincs
számológépen rögzítetten csak
bevinni a programba, használja a
a számológép alpha üzemmódban
billentyűt
lehetőség
nagybetűket
közlünk néhány
egy betfivel,
2ndF
billentyűt,
arfll, hogy a
írjon.
először
akar
akkor
akkor Ilkkor
című
részt,
dolgozik, a
programsorok nem mennek
• Amikor egy Printllarancs
ez
szükséges.
ha
Az
a sor, amelyiken a programban.1J!.pen dolgozik, nem változik
• addig, ameddig nem nyomja meg Ez a tulajdonság
sor
balról
programot
jobbra
át a
következő
futtat, a program által kijelzett szöveg (a
használatával) átmebet a
lebetővé
teszi, hogy gyorsan hatástalanltson egy
görgetödik a
sorba a
kijelzőnakövetkező
a
~
vagy az ENTER gombot.
kijelzőn.
kijelzőn.
változtatást, amelyet egy programsorban végzett. Ezt a ENTER, ENTER gombok megnyomásával bajthatja végre. Azonban ha úgy határoz, hogy változtatásokat, amelyeket akkor
ne felejtse el megnyomni a gombot a Ilrogramból
történő
• Ha egy
kilépés
program
előtt.
sorai közé üres sorokat tesz, azt a
akarja
Végrehajtoft;
menteni azokat a
lelenlegi programsorban,
program
el
figyelmen kívül hagyja.
egy
• Abban az esetben, ha meg a
CL
billentyűt.
OS
között. A
Ha egy teljes programot szeretne törölni a
billentyű
teljes programsort törölni
Ne
felejlse el a különbségetIICL, ésDSgomb
gépelési bibákjavUására szolgál.
akar,
készülékből,
nyomja meg a 2ndF,CAgombokat.
• Ha egy programot másolni llZ
Ollció
menüvel
hajtSIl
vagy mozgatni óhajtja,
végre. Részletesebb információt a
akkor
akar,
fejezetben talál.
• Egy program nevét a kurzor
billentyűk,
és az ALPHA
használatával változtathatja meg.
A
sorba,
QUlT,
nyo~ja
akkor
ezt
2.
billentyű
• Soronként csak egyetlen parancsot írhat. Kivételt kélleznek a különleges esetek.
160
• Egy programsor Minden parancs egy
(az EL-9200-nál 128)
karaktemek
114
karaktert
tartalmazhat.
számít. Amikor egy soron
115
, '
, , .
Page 59
E!!RO·PROFlI.
n ,-9200/9300
EL-921111/93110
EIIRO-PR(Wll,
A változókról
Program
• A kisbetük, a kisbetfis számok
• A nagy- illetve a kisbetfik nem
Most változókat egy
1.
X=5: Ez a
2. heat=9.22: Ez a
3. Y=mX+b:AzY-t a b a számológép megkéri m=?, és b=? A keresi meg.
üzemmódban a változók helyzete a
Az
egyetlen
karakterből
álló
nagybetű
változók. A globális változók megfelelnek memóriáinak. (Például,
a C betü egy
jelenti.) A globális változók lehetövé teszik a
hogy a memóriákblln tárolt
értékeket
következőképpen
k (A-tól Z-ig, és 8) globális
a számológép
programban
a C
program
használja, vagy átvigyen
változókat egyik I)rogramból a másikba. A globális változók azt
lehetővé
teszik,
hogya
programok
eredményét
tárolja azért, hogy
azokat bármelyik üzemmódban használja.
(2ndF
képezik
a lokális változókat. (Például, kiválaszthatja a c-t, hogy lokális változóként használja egy csak
addig léteznek, ameddig maga a
változók
alkossanak.
12,
vagy enllél kevesebb
Az
egyetlen
betűből
szám), és a
programball.)
program
betűből
keverhetők
állhatnak.
azért, hogy egy változót
álló
nagybetűk
kisbetűs
A lokális változók
létezik. A lokális
milldig egyetlen
változóként lesznek kezeive.
bemutatunk
néhány I)éldát
arra,
hogyan használhatja a
programban:
programsor
tárolja
gép
állltja.
az X
Amikoraprogram
változókban kerül
korábban
nem
az X
programváltozót
memóriában
is.
programsora"heat"
befejeződik,
tárolásra.
(m.X)+b-re
kerültek
program
állftja.
meghatározásraaprogramban,
Önt
hogy határozza meg ezt a két változó
az X
értéket
5-re
állítja.Az5-öt a
programváltozót 9.22-re
ez a változó lokális
Abban
az esetben, ha az m, és
a sa.ját X
memóriájából
alakul:
memóriát
számára,
szavak
akkor
A fenti egyenletet (Y=mX+b) tegye be egy
programba.
Példa: Programozza be az
Y=mX+b egyenletet.
Nyomja meg a
((IfGl
U!!!!!.J,
4.4, STO,X,liCJ,C,ENTEn,
~
l,
siope, ALPIIA, ENTER,
is
2nd"', A-LOCK, 2ndF, Y;;m, 2ndF,X,ALPHA,+,ALI'IIA, gombokat.
b,
rn
Most futtassa a programot.
Nyomja meg a QIJlT, Válassza
ki
a"slope"
A gombokat.
nevűprogramot.
ENTER
m='?
Nyomja meg az5,ENTER
-')
b
-.
Nyomja meg a7,ENTEn
gombokat.
gombokat
Y"'29
Az
eredmény
számológéll kéri Öntól az
előző
Az
kaphat lokális változót haszuál, változót használ, cl. Egy alábbiakball
t.
Program
Ez a rész ismerteti a parancsot. nelll
tartalmazza
MATH
attól függ, bogy
példa két módót
bemenő
adatokat.
akkoraprogram
másik
módszer
felsorolásra
parancsok
A parallcsok abc
a rendelkezésre álló
menü
parancsokat.
m,
és b
mutatbearra,
lia
egy
akkoraprogram
arra,
hogya
kerülő
befrási
program
üzemmódban megtalálható valamennyi
sorrendben
mit
tárolt
az X
memóriában.
betűket.
de
nem kéri az X-et.
hogy a
programban
adatot
programja
egy
meghatározatlan
kér.
Ha
hogyan
globális
az adatbevitelt a memóriából végzi
program
adatot
parancsot
kapjon, hogy az
használja.
vaullak felsorolva. A lista
billentyűzet
parancsokat,
A
és a
116
117
Page 60
EIIRO-PROFn,
A
program
Kivétel,
lAüio <grafikai pariiiiCS'?]
(csak REAL rendelkezésre)
Kiválaszt egy végrehajtja a grafikai parancs bármelyik Példák: Auto
I~~:~
TörJ! a grafikus lenne a szövegre, vagy megváltoztatná a
kijelzési llzemmódokat.
Példa: ClrG
parancsok
ha
ezt másképp jelezzük.
és
lehet
Graph,
statisztikai
Graph
sinX,cosX,tanX
<fÜISTi
kijelzőt
minden üzemmódban rendelkezésre állnak.
STAT
programokban
Y
tartományt, parancsot. DotGraph,
grafika
parancs.
anélkül, hogy hatással
azután
A grafikai
Fill, vagy
liliIJ
Törli a szöveg kijelzést anélkül, bogy hatással lenne a megrajzolt megváltoztatná Példa:
ClrT
!Data
<x> {,y} {,w} I
(csakaSTAT A következö rendelkezésre álló
új statisztikai összhangban kell lenniük a kiválasztott stalisztlkai llzemmóddal (egyváltozós, vagy kétváltozós, súlyozott, vagy nem súlyozott). A stalisztikai adatkészlet statisztikai llzemmódba. Példák: Data 5.23 Data
25,2
Data
72,175
Data
9,96,3
a kijelzési üzemmódokat.
programokban)
adatot
DlSPG
A grafikus Példa: Dis
pG
kijelzőt
mutatja.
gralikákra,
kártyára
ír.Azargumentumoknak
később
vagy
bevihető
áll
egy
EI.-9200/9300
2ndF,
COMMAND,
2ndF,
COMMAND,
COMMAND,
2ndF,
2ndF,
COMMAND,
a
2ndF,
COMMAND,
D2
E2
E I
F5
E4
EL-9200/931111
I
DispT] A szöveges Példa: Dis
liT
IDotGr!!I!ii]
<,függv1> (,filggv2) (,filggvJ) (,filggv4) (csak Ugyanaz, mint a grafikai hogy rajzol. (nem változtatja meg a beállltást grafika Példa: DotGraph
kijelLőt
REAL
programokban)
ez
nem összekapcsolt
üzemmódban.)
sinX,cosX,tan X
mutatja.
parancs,
pont
kivéve,
grafikákat
[End}
Egy
program szilkséges a end
kijelentés, kiszámltott befejezéseko
végén lennie, és egy Ilrogramban lehel egynél
több
end szubrutinok Példa:
End
lFill
<f~J>-;,ruW2;1
(csak
REAL Grafikát van)
azI.függvény alatt, és a2.függvény felett. Példa:
Fill sinX,cos X
végét jelzi.
program
eredményt
...Azend-nek nem kell a
parancs
hcfejezésébez).
programokban)
rajzol, és betölti az
befejezéséhez.
akkor
a gép
jelzi ki a
is
(pl.
üres
Az
End
az
nem
lia
nincs
utoljára program program
különböző
belyet (ba
k;(D.C:..ll
(csak
STAT
programokban) A jelenlegi statisztikai adatokból egy keretes diagrammot
XY,
vagy maximális Példa:
G(B.C.)
rajzol. A statisztikai üzemmód
XYW
száma
lehet. A I
I.
kijelezhető
keretek
2ndF,
COMMAND,
2nd"-,
COMMAND,
2ndF,
COMMAND,
2nd"-, COMMANI>,
2ndF,
COMMAND,
E3
D3
A6
Dll
G6
118
119
Page 61
IWRO-PROFn.
U,-9200/9300
EI.-9200/9300
I"'RO-PROFII,
lG(B.L.) 1
(csak STAT
A jelenlegi statisztikai adatokból egy
rajzol. A
száma 31. Példa:
programokban)
kijelezhető
adatpontok
görbét
maximális
G(B.L.)
@t.F.)
( A jelenlegi statisztikai adatokból egy összeg­görbét maximális Példa:
IG~C.:)~
G ex
csak
(
A jelenlegi statisztikai adatokból a legjobban
illeszkedő
rajzolja meg. A statisztikai üzemmód
vagy Példa:
~
lQilillml
(
csak
A jelenlegi statisztikai adatokból
rajzol. A
száma Példa:
csak
l
STAT
programokban)
rajzol. A
száma
STAT
programokban)
exponenciális regressziós
XYW
lehet.
STAT
programokban)
kijelezhető
31.
kijelezhető
31.
adatpontok
adatllontok
görbét
XV,
hisztogramot
maximális
G HIST)
G(inv) l
(csak
STAT
programokban)
A jelenlegi statisztikai adatokból a
illeszkedő
meg. lehet. Példa: G(inv)
inverl
regressziós
A statisztikai üzemmód XV, vagy
görbét
legjobban
rajzolja
XYW
2ndF,
2ndF,
2ndF,
2nd F,
2ndF,
COMMAND,
COMMAND,
COMMAND,
COMMAND,
COMMAND,
G2
G3
H2
Gt
116
t9niiill
(csak
STAT Ilrogramokban)
A jelenlegi statisztikai adatokIlóI a
illeszkedő
meg. lehet. Példa:
G(line)
lineáris regressziós vonalat rajzolja
A statisztikai üzemmód
@!!ill
(
csak
STAT IIrogramokban)
A jelenlegi statisztikai adatokból a
illeszkedő
gürbét
XV,
Példa:
!.ill&-,
~
(csak
A jelenlegi statisztikai
illeszkedő
rajzolja meg. A statisztikai üzemmód vagy Példa:
~
~
(csak
Egy
statisztikai adatokból.
Példa:
G(N.D.)
{G(pow)\
(csak
A jelenlegi statisztikai
illeszkedő
meg. A statisztikai üzemmód lehet. Példa: G(pow)
természetes logaritmusú regressziós
rajzolja meg. A statisztikai üzemmód
vagy
XYW
lehet.
STAT
Ilrogramokban)
adatokból
logaritmikus regressziós
XYW
lehet.
STAT
programokban)
normál
elosztási
STAT
Ilrogramokban)
hatvány regressziós
görbét
adatokbólalegjobban
legjobban
XY,
vagy
legjobban
a legjobban
rajzol a jelenlegi
görbét
XV,
vagy XYW
XYW
görbét
XY,
rajzolja
2ndF,
COMMAND,
2ndF,
COMMAND,
2ndF,
COMMAND,
2ndF,
COMMAND,
2ndF,COMMAND,
III
113
114
G4
115
120
121
Page 62
U.-920019300
[Egyenlőtlcnségek]
Kialakitja
azokat
a feltételes kifejezéseket,
amelyeket az If-fel, és a Goto-val használ.
cgyenlőtlenség
feltétekes
következők
2ndF,
COMMAND,
az
alapja
elágazásnakaprogramon
alkotják
a
egyenlőtlenségekct:
CI=egyenlö
(ugyanaz, mint
2ndF,
COMMAND,
2ndF,
COMMAND,
cgycnlő
...
COMMAND,
2ndF, vagy
egycnlő
2ndF,
COMMAND
2ndF,
COMMAND,
...
C2 < kiscbb mint... C3<= kisebb mint..., vagy
Ct>=
CS> nagyobb
C6~
Példák:
If
X<O
Goto neg
If
z=3 Goto
A fcnti
ratecalc
példákban
a "neg", és a
címkék.
I!iill~i~~á
Mcgállitja a "<változó>=?" értéket
It~z~
programot,
kérdést, hogy bcvihessen egy
a <változó>-ra. Példák: Input
A
Input
apIIle
InputA[1,11 A fenti
példákban
A egy globális változó, és az allple a lokális változó. clem.
2ndF,
EI.-920019300
COMMAND,
GS
ElIIUl-I'ROFlL
~ís.D.il
(csak
STAT
programol.ban) A jelenlegi statisztikai korrelációs üzemmód XV,
diagramot
vagy
XYW
adatokból
egy
rajzol. A statisztikai
lehet.
Példa:
G~S·I?~L.
~~.P_
<bár!llilyen szöveg>l
Előhívja
azt <bármilyen szöveg> címkével Gosub állitásnak egy hozzá rendelkeznie, amely a
szubrutinok
_
a szubrutint, amely a
kezdődik.
illő
szubrutin
maximálisan tíz szint
végét jelzi.
Egy
címkével kell
Az
mélyre
2ndF,
COMMAND,
B4
ágyazhatók egymásba.
Példa:
G~sub
eartl
fGoto
<bármily~n
A
program
szö~
végrehajtást
a
2ndF,
COMMAND,
B2
<bármilyen szöveg> címkéhez viszi. Példa: Goto loop
2ndF,
COMMAND,
~f:i~-;IŐ1.=ggy~lL!~~~)-
(csak
REAL
programokban)
(,fIl-gG;4il
Dl
Maximálisan négy fIlggvényt rajzol meg. A függvények elválasztásához a használni. A grafikus egyidejüleg
kerülnek
üzemmód beállitásaitól
ábrák
megrajzolásra, a
függő
vesszőt
sorrendben,
en.
kell
vagy
grafika
Példák: Graph
sin X, cos X,
Grallh
3X"2-2X+6
If<feltétel~
oto
<bármilyen
A feltételes elágazások egyIfparanccsal
kezdődnek.
azután egy Goto egyetlen olyan kijelentést követhet. javitásának
.(ALPHA,
SPACE)
tan
X
kifejezés> g l
s-,~~e
>
(D3)
Ezt követi egy feltételes kifejezés,
parancs
parancs,
(B2). A
amely egy
Az
olvashatóság
Goto
az
érdekében, tehet egy szóközt
a Goto
parancs
elé.
2ndF,
COMMAND,
2ndF,
COMMAND
B3 D2
If
Példa:
If
apple=Goto
loop
a cikJusoknak,ésa
belül. A
az
ALPHA, =)
nagyobb mint...,
mint
.
ncm
cgycnlő
..
"ratecalc"
és felteszi a
Az
A[1,1] a mátrix
Az
E"RO·PROFII,
2ndF,
COMMANDCl...
2ndF, COMJ\.iAND, A3
C6
122
123
Page 63
, ,
EURO·PROFIL
!LabeL<iiái!Dliyé!!~~
Megjelöli a végpontot
egy
elágazási kijelentés számára (mint Goto). Mindenegyes címkének <:gyedinek
kell lennie (ugyanazon programon belül nem viheti be ugyanazt a címkét egynél többször,
és
a _címkének
tíz
(az EL-nOO-nál nyolc) karakternek, vagy ennél kevesebbnek kell lennie.
50
darab
vagy ennél kevesebb
(12
darab, vagy kevesebb az EL-9200-nál) címke
használható
fel
mindenegyes programban. Példa: Label
~~L
...,
lUlle <x,><y,?,<x,><y,1
(csak REAL,ésSTAT programok) Egy vonalat rajzol az
x,
y,
é) az x,y, közé.
Példa: Line 180,1,-180,1
\!~!QL<x>,<Y>
l
(csak REAL, és STAT programban) Egy pontot rajzol az
x,y
koordinátáknáJ. Példa: Plot
1c::.8.::JO,c;:.1
f!ii!!i
"<bármilyen szöveg>" l
Kinyomtatja a listán
---,
lévő
szöveget a
kérdőjel
után. Nincs korlátozás egy szöveghosszra vonatkozóan, kivéve a nál)
karaktert
karakter
soronként. Azonban, csak
fér
akijelzőre.
160
(128 az EL-9200-
128
Példa: Print
"Hello world"
IPrint <változó>
I
Kinyomtatja a <változó> értékét. A kijelzési formátumot a SET UP menü határozza meg. Példák: Print
A
Print
Apple AP,I]
Print A fenti példákban az A az A memóriában jelenleg tárolt érték,
változó. Az
A[l,l]
és
az allpleIIlokális
a mátrix elem.
EL·9200/9300
2ndF, COMMAND, III
2ndF, COMMAND.
2ndF, COMMAND,
D7
D6
2ndF, COMMAND, AI,
2ndF, COMMAND,
2ndF, COMMAND,
A2
AI
111.-92011193110
Ran
;c<xmin>~'<lnlax>,
max;:'-ZisZaíe;::'I~)f----
<xScale>,
-----
<r!!l~
(csak REAL,ésSTAT programban) BeálUtja a grafikus kijelzés tartományát. tartomány még akkor Graph
funkciót használja a görbe
megrajzolására.
is
szükséges, ha az Auto
Az
fi
érték a statbztikai
Az y
grafikon részeinek száma. Példa: Range -360,360,90,-1.2,1.2,0.5
!!!.~_~l!..
<bá.!-ll1j!y~~
Egy
megjegyzést szúr
nincs hatása a Ilrogram
szö.~j.
be.
EnnekIIsornak
működésre.
Dokumentálhatjavele a Ilrogramokat. Enuek a parancsnak a tlúzott használata külön memóriát emészt
fel. Példa: Rem
hőmérséklet-nyomás
átváltás
IReturul
Befejezi az szubrutint,
működtetést
a Gosub kijelentés utáni sortól.
és
újrakezdi a program
Példa: Return
nlRO-PROFII,
2ndF, COMMAND,
2ndF, COMMAND,
2ndF, COMMAND,
D4
A5
B5
124
125
Page 64
ElJRO-PROFil.
lSt[<'I,.hYagy 3>,
(
csak
STAT
Egy
meglévő
egy értéket. Az
<n>n
programokban)
statisztikából
első
változó
előhív,
vagy tárol
azX,y,
vagy
W-t
határozza meg. A második változó az adatkártya zárójelek a COMMAND, és ugyanabból a
számát
határozza meg. A szögletes
szintaxisban kellenek
F7, és
lndF,
COMMAND,
parancsmenüből
(lndF,
F8),
származnak.
Ezt a kijelentést a kiváasztott statisztikai üzemmóddal összhangban használja (egyváltozó, kétváltozó, súlyozott, vagy nem súlyozott),
ellenkező
esetben hiba
mert
történik.
x
egyváltozó - I az egyváltozó súlyozottan - I az x kétváltozó ­kétváltozó súlyozottan - I az x
érték
l az x érték, 2
érték,
azyérték
érték,
2 a súly
2 az y érték, 3 a súly Példa:
St [1,234] St
[3,14]=3
Az
első
példa a 234. értéket. A második példa a 14-es 3-ra
állftja be.
IStat
Xl
(csak
STAT
programokban)
kártyáról
hívja
kártya
elő
súlyát
az x
Egyváltozós statisztikai üzemmódot választ ki.
Megjegyzés:
a
parancs
Ez
statisztikai
minden
kártyákról.
tárolt
adatot
töröl a
Példa: Stat
X
~tatXW1
(csak
STAT
programokban) Súlyozott egyváltozós statisztikai üzemmódot választ ki. Megjegyzés:
parancs
Ez a statisztikai kártyákról. Példa: StatXW
töröl minden
tárolt
adatot
3ndF,
.:1.-9200/9300
COMMAND,
F6
\Si;iKil
(csakSTAT
Kétváltozós statisztikai üzemmódot választ
Ilrogramokban)
ki.
I::tIRO·PROt'll.
2ndF,
COMMAND,
F3
Megjegyzés: Ez a
parancs
statisztikai
töröl minden
kárlyákról.
tárolt
adatot
a
Példa:
Stat
XY
~YWl
(csak
STAT
Ilrogramokban)
2ndF,
COMMAND,
F4
Súlyozott, kétváltozós statisztikai üzemmódot
választ ki. Megjegyzés: Ez a
parancs
töröl minden
tárolt
adatot
a
statisztikai kál-tyákról.
Példa:
Stat
XYW
2ndF,
2ndF,
COMMAND,
FI
l}Vait
(szám~
Szünetet
tart
másod percig, vagy
billentyűt.
ncm program egy bekapcsolva A
várakozás
és egyéb
A
másodpercek
határoz
meg várakozási
addig szünetel,
billentyűt.
marad,
hasznos a
információk
a
Ilrogramban
ameddig
maL
ameddig
megnyom egy
száma
időt,
(szám)
255. ba
akkor
megnyom
A BUSY (foglalt) jelzés
ameddigaprogram
közbenső
eredmények,
vár.
mcgjelenítéséhez.
COMMAND,
a
A4
Példa: Wait
2ndF,
COMMAND,
F2
5
IzoolO <n>
(csak A zoom a Ha állítja
REAL
két
be az X
i;~
,és
tartományt
értéket
STAT
programokban) állftja be I/n
használ,
tartományt,
azytartományt.Askála végzi el a zoom grafikont
kell rajzolni.
parancs.
akkor
az
és a
második
beállftásokat
A nagyítás
faktorral.
első
érték érték
nelO
előtt
2ndF,
COMMAND,
D5
Példák: Zoom
a
Zoom
2 1,5
126
127
..
, '
,
Page 65
, .,
EURO-PROFIl.
EI.-92011/93110
Hibaüzenetek
Miután feladatnak a megkönnyltésére a számológép hibaüzenetet kij futtatásával kallcsolatban. Például, ha ugyanazzal a névvel egynél több címke van a
a
Ha gombot. A CL A
program egy végtelen ciklusba kerül.
gombot. A
A hibaüzenetek listáját a B Függelék tartalmazza.
belépett egy
elző
re, ha problémával találja szembe
kijelzőn.
meg
akarja
program
billentyűt.
program
futása közben
megállltásához. Ez
programba,
programban,
gyakran
akkor
nézni a hibás sort, nyomja meg a 13], vagy
menüböz
történő
bármikor
akkor
Ekkor
kurzorazutoljára
elvégzett
tesztelni kell azt.
magát
a
kövektező
visszatéréshez
megnyomhatja az
üzenet
nyomja
a
jelenik
ON
válik szükségessé, ha a
nyomja Illeg a 13], vagy
programsornál
jelenik
Ennek
ír
program
meg
~
meg a
gombot
program
[E
meg.
I. A
program
a
billenlyűt.
üzemmódú
üzemmód kiválasztásához nyomja meg a
Nyomja meg a C, ENTER, I
program
létrehozásához.
gombokat
egy új
IE!"}
REAL
a
2.
Nevezze el a
ENTER
3. Vigye be a
Label
slart
Print"
l C10F
Print
"2
Input
choice
If
choice=I Goto
If
elloice==2
slart
Goto label
elof
programot
gombolUlI.
következő
F
10
C
ctof
Goto ftoe
temp conv-nek, és nyomja meg az
programsorokat:
ALPllA,
1nllut c f=(9/5)*c+32 Prinl
a
f
.'
End Label ftoe Input
f
e=(5/9)*(f-32)
Prinl
c
End
Mintaprogramok
Próbálja gyakorlatot szerezzen a számológép
különböző
hurkokat,ésfeltételes elágazást
Tételezzük
re
alkalmazásával, vagy az EL-9300 megoldó
használatával végezheti el. Egy
következő
meg futtatni ezeket a
programokat
annak
érdekében,
programozásában.
programozási módokat, input, és
mutatnak
be.
output
műveleteket,
Van aki forrón szereti (real üzemmód)
fel,
hogy a
hőmérsékleti
kell átváltania, és fordítva. Ezt a számológép üzemmód
programot
hozza létre:
értékeket Celsius-ról
harmadik
módszer
128
Fahrenheit-
üzemmódjának
az, hogy a
hogy
A Iléldák
4.
Most
próbálja
meg futtatni a gombokat, válasszakia gombot. A
program
típust, kéri, hogy
kijelzőn
az
eredményt.
ekkor
irja
programot.
programot,
Nyomja meg a
és nyomja meg az
megkéri, hogy válasszakiaz átváltási
be a
hőmérsékletet,
majd
megjeleníli a
129
QUlT,
ENTER
A
Page 66
El/RO·PROFII.
EI.-92111119300
Legyen
Amikor funkciók, és a logikai
egyszerű
hexadecimális alakra váltáta
1.
Egy új NBASE üzemmód ú
28,
vagynelegyen
programot
programot, amely egy decimális számot bináris, oktális,
ír
Nbase üzemmódban,
műveletek
(Nbase
következőkben
program
üzemmód)
hasznúlbatók.
ismertetetlek szerint:
létrehozásához nyomja meg a
(E!lI, C, ENTER, 2 gombokat.
2.
Nevezze el a
ENTER
3. Vigye be a
Print
"Enter
Input X
X~bin(a~bin
gombokat.)
binary=X Print
binary
X~oct
octal=X
Print
octal
X~hex
hexadecimal=X Print
bexadecimal
Figyeljen hexadecimális változókhoz a nyomtatás végre, hogy a kijelzés
4.
Most
gombokat, majd válassza ki a ENTER decimális értéket, és visszatér a
5.
Abban az esetben, ba a 32767-nél nagyobb számot
binárissá alakítani,
adjon a programhoz egy feltételes leágazást, amely
bináris átváltást,
programot
gombokat.
következő
a decimaI
arra,
hogy u
próbálja
gombot. A
dec conv-nak, és nyomja meg az
programsorokat:
parancs
meg futtatni a programot. Nyomja IllegIIQUlT,
beviteléhez nyomja meg a
program
megfelelően
program
akkor
ha
1>32767.
az X
van címkézve.
programot, megkéri, hogy vigyen
három
hiba történik. A gyakorlás kedvéért,
értéket
előtt
a bináris, oktális, és
viszi át. Ezt úgy
átváltáshoz.
ukkor
és nyomja meg az
az átváltási
Írjon
MATIl,
próbál
egy olyan
ALPHA,
D,
hajtja
be
egy
meg
átugorja
2x4
(MAtrix
és
4
Amikor
funkció a rendelkezésér áll. Tételezzük fel, bogy egy nxm-es mátrixot akar funkciót kell alkalmaznia, és két egymásba ágyazott ciklust kell használnia, ahogyan azt a
I.
2.
3. Vigye he a
dim A[n,m] (Nyomja meg a
parancsok i=1 Label tilli
j=1
Label fillj A[ij]=random Ilarancs beviteléhez.)
j=j+i
If
i=i+l
If
End
4.
A
5.
a
mátrix üzemmódbanírIlrogramot,
feltölteni O és I közötti véletlen számokkal. A véletlen szám
Nyomja meg a
üzemmódú
Nevezze el a
ENTER
j<=m
Goto fillj
k=n
Goto filii
Most Ilróbálja meg futtatni a
gombokat, válasszakia
billentyűt.
Ha
meg
QUIT,
mátrixot,ésnézze meg, hogy minden bejegyzésO,és I közötti
szám-e.
üzemmód)
következő
IE!!
J.
C,
program
programot
gombokat.
következő
Illegkereséséhez. )
akarja
(CDGlJ
mCD,
létrebozásáhoL
programsorokat:
(Nyomja megIIMATil,
nézni a betöltött mátrixot,
MENU, A 3, MENlJ,
akkor
valamennyi mátrix
példában bemutatjuk.
ENTER,
mat
programot,ésnyomja meg az
J gombokat egy új
fill-nek, és nyomja meg az ALPHA,
MATil,
programot.
E gOlllhokat a dim, [, and]
A,
8 gombokat a
Nyomja meg a
akkor
nyomja meg a
B,Olgombokat. Görgesse a
MATRIX
random
QUlT,
ENTER
A
130
131
, .,
Page 67
EURO-I'ROHL
1<:1.-9200/9300
U.-9200/9300
UIRO-I'ROt'U,
Komplex üzemmód
Írjon egy olyan programot, amely egy komplex számot bevitelhez, azután megmondja a szám valós részét, a képzetes részét,
az argumentumát, és
l.
Nyomja meg a
üzemmódú program létrehozásához.
2.
Nevezze a programot X+Yi-nek, és nyomja meg az ALPIIA,
ENTER gombokat.
3. Vigye be a
real p=real number (Nyomja meg funkciók megkereséséhez.) imagin=image number argmt=arg conjgt=conj number Print Print Print Print End
4.
Most próbálja meg futtatni a programot. Nyomja meg a QIJlT, A
gombokat, válassza
billentyűt.
5.
A program kér egy számot, azután kinyomtatja az összes adatot.
number
realp imagin argmt conjgt
a komplex konjugáltat.
(E!ll,
C, ENTER 4 gombokat egy
következő
programsorokat:
ki
II programot, és nyomjll meg
II
MATil,
új
E gombokat a komplex
kér
COMPLEX
a:L
ENTER
3. Vigye be a
a
Gosub inscore Gosub avgscore Gosub grscore End Label inscore
Stat X
Print i=l Label Input X Data X
i=i+l
If
k=10Goto Return Label augscore
Print" X=x (NyoJllja meg a
beviteléhe:L.)
Print
X
5
Wait Return
Label gscore
Range tl,lIlll. G<IIlST> Return
Amikor a Ilrogramot futtatja, a teszt eredményeknek
kell lenniük (ha
következő
"Enter
scores
Hoop
Hoop
Average score is
10,O,10,l,10
az
összeset látni akarja).
Ilrogramsorokat:
MATil,
E,
l gombokat
a:L
x átlag. x
ll,
és
100
,"
között
10
a csúcson (Statisztikai Ilzemmód)
Írjon
egy egyszeru programot, amely tíz tesztkérdést tesz fel, azután
az adatokról hisztogramot készít:
l.
Nyomja meg a
üzemmódú program megalkotásához.
2.
Nevezze a programot grader-nek, és nyomja meg az ALPHA,
ENTER gombokat.
IE!lI,
C, ENTER, 5 gombokat egy új STAT
132
Programok törlése
99
Maxímálisan akar
csinálni
következőkéllpen
A
l.
Nyomja meg a
2.
Nyomja meg a D
(az EL-9200 esetén 52) programja lehet.
a:Lújprogramoknak, töröljeIIrégieket.
végezze a törlést:
~J
billentyűt
gombot a
program
a törlésí funkció kiválasztásához.
133
üzemmód kiválasztásához.
lia
helyet
Page 68
EtlRO·PROFIL
3.Vigye be válassza ki ENTER
.
I
~UH
I~
DPRG-l
DIT
Ele;ire;ui
•DSimpson
'I:IPRG-2
D 5
'!~&lee;~ro
'1iJ1:IClS
low
annakaprogramnak
II
kurzor
billentyűt.
billentyűk
EI
.-910019300
t
a számát, amelyet törölni óhajt, vagy
használatával, és nyomja meg az
EI.·9100/931111
6.
FEJEZET.
Az
Ön
számológépe egy-, illetve kétváltozós súlyozott statisztikai
számításokat tud
A
normál
üzemmódban. A
számításokban, vagy
elvégezni.
számítási funkciók is rendelkezésére
statisztikai eredmények felbasználhatók
programokban.
A statisztikai üzemmód kiválasztása
állnak
WRO·PROt
a statisztikai
....
ener9'al
~
to
delete
pr09rClll\
4. A számológép megkérdezi, hogy valóban törliIni programot.
A törléshez nyomja meg az
ENTER
gombot.
Megjegyzés:
Gyorsan törölhet egy
programot megnyomja a 2ndF, CA üzenet jelenik meg. A
program
mialatt
billentyű
ket.
javltást
Ekkor
törléséhez nyomja meg a
végez a gépben,
a fenti
gombot.
akarja-e
a
ha
figyelmeztető
ENTER
A statisztikai üzemmód kiválasztásához nyomja meg Abban
SZereIJe1,
Válasszon
az esetben, ha a készülékben egyetlen statisztikai
akkor
a
kijelzőnakövetkező
DATA
FORMAT
ONE
VARIABLE
G~
TWO
VARIABLE
~
X,y
1:1
X,Y,W
ki
egyet a négy
(WEIGHT>
kélJet látja:
formátum
közlll: egyváltozós (X),
II
IEllgombot.
adat
sem
egyváltozós súlyozott (X,W), kétváltozós (X,Y), kétváltozós súlyozott
(X,
Y,
W).
.~
..
13
..
135
Page 69
ElJRO-PIUWIL
E1.-9200/9300
EI.-9200/9300
t:"
RO
-I'ROHI,
Egyváltozós statisztikák
Megjegyzés:
Az egyváltozós statisztikák kiválasztásához nyomja meg gombokat.
Ekkor
az
első
adatkártya
jelenik
meg a
kijelzőn.
DATA
fra:
Mindenegyes kártya egy gyakran használja a gép
a számológép kijelzi a
Ha meg nyomja meg a~gombot. A
~
ugrani,
A
kártyaszámakártya
jelenti, hogy
megjelenítve a gépen.
Ha
statisztikai menU"
"megfigyelés"-nek hívják). Az
billentyűzetét.
akarj~eleniteni
billentyűt
Példa:
Nyomja meg:
Nyomja meg:
Eredmény:
nem tudja, hogy az
nyomja meg. Ha az
akkor
nyomja meg a
az
öt kártyából jelenleg a
dmü
értéket
következő
a
2ndF
jobb
Számolja ki a tagttékét:
EJ
l, 75,
82, ENTER, 77, MENU,A,
x=
sx= 6.050052492 ax= 1:x= 409. 1:x2= 33603. n= 5. xmi= 75. lma=
eredmények
részt a könyvben.
tartalmaz
Az
ENTER
kártyát
~ijelzőnazelőző
következő
első,
vagy az utolsó
[3],
vagy a
felső
részén található. Például, a
következő
75, 85, 90, 82, 77
ENTER,
ENTER
(a statisztikusok ezt
adatértékek
billentyű
(a
következő
adatérték
2ndF
második
85,
ENTER,
l
81.8
5.418486874
90.
mit
jelentenek,
megnyomása után
adat~rték~t,
megJeleUltésehez a
kártyához
~
teszt
akkor
a l§
l,
bevileléhez
adatértéket).
~kkor
akar
billentyüket.
215
azt
kártya
90,
nézzeát"A
van
eredmények
ENTER,
Egyváltozós súlyozott statisztikák
Abban
az esetben, ha a minta
l
többször
slámológéJlbe. Például, ha egy vállozót 5 súllyal visz be a gépbe, az
ugyanaz, mintha az értéket ötször irta volna be. A súlyozott
egyvállozós
ismétlődik,
adatkártyák
DATA
adat
tartalmaz
akkor
azl súlyozott vállozóként vigye be a
a
következőképllen
l/l
egy olyan értéket, amely
néznek ki:
1.1
Írja
be az l értéket, nyomja meg az
súlyozás
Ha automatikusan
t.
Példa:
Nyomja meg:
Nyomja meg:
Eredmény:
nem visz be
Számolja ki a
j'!~!rtékét:
§ MENU,
A géJltöröl minden korábbi
2
A gép kiválasztja az egyváltozós súlyozott
75, ENTER,4,ENTER, 90,
ENTER, MENU,
x=
sx= ax=
'Ex=
2
'Ex
=
n= xmi= xDla=
értéketasúlyra
a w-t
l-re
állllja.
ENTER
75, 75,
D,
2,
A,
7.745966692
7.071067812
gombot, és
következő
75,
~5,
ENl
teszt
90, 90,
ER.
adatot.
ENTER,2,ENTER,
I
80.
480.
38700.
6.
75.
90.
vonatkozóan,
eredmények
77.
akkor
írja
be a
adatot.
77,
a gép
136
137
Page 70
EIIRO·PROt'n,
EI.-92UU/9JUU
EJ.-92UU/9JUU
EURO-PNOEII,
Kétváltozós statisztikák
Ha
kétváltozós stalisztikákhoz
akkor
azt hasonló módon kell végrehajtania, mint azt az cgyváltozós
statisztikák esetében tette. Kivételt képez az, hogy az
Ilárként kerülnek azonosításra (x,y). A l
töröljön minden korábbi nyomja meg a 3 gombot.
kijelzőn:
DATA
adatot
Ekkor
akar
a
bevinni
gépből
(MENU,
az
első
l/l
adatokat
El
adatkártya
a számológépbe,
l kiválasztása után
D,
rr:
Írja
be az x-et, nyomja meg az
megnyomja az ENTER gombot,
következő
kártyák
gombokat.
kártyára
közölt
lép, így beviheti a
akar
mozogni,
Kétváltozós súlyozott statisztikák
Abban az esetben, ha a
amelyek többször statisztikákként vigye be a számológépbe. Például, ha egy szeres súllyal visz be, az ugyanaz, mintha az
volna be. A (MENU,D,2, adatkártya
jelenik meg a
ismétlődnek,
IElIkiválasztása után töröljön minden korábbi
ENTER), és nyomja meg a 4 gombot. Ekkor
DATA
Vc
101=
ENTER
akkor
akkor
mintaadatok
akkor
kijelzőn:
l/l
1.
billentyűt,
következő
használja a
olyan
azokat súlyozott kétváltozós
és irja be az y-t. Ha
a gép automatikusan a
adatpárt.
BJ,
párokat
adatpárt
adatpontok
2,
ENTER),
jelenik meg a
lia
és a
~
tartalmaznak,
adatpárt
tízszer vitte
adatot
az
első
10-
Azxérték ENTER ENTER
között mozgatáshoz.
és
a
Példa:
Nyomja mcg:
Nyomja meg:
Eredmény:
Nyomja meg:
Eredmény:
Ha súly nem
súlyozást
bevitciéhez hasznlílja a gép billentyüzetét, nyomja meg az
gombot, vigyc bc az y értéket, és ismétclten nyomja meg az
billentyűt.
akar
Ezután írja bc a súlyt a készülék be.
mowgni,
akkor
használja a BJ, és
Számoljakia
próba
pontok átlagát:
10
(80,85),15(90,80), .. (90,90), és l (95,90)
I
El
lMENU,
(Töröl nlinden régi adatot, és a kétváltozós
adatokat 80, ENTER, 75, ENTER, 80, ENTER, 4,
ENTER, 95,
MENU,
következő
D,
2,
ENTER, 4
súlyozottan viszi be.)
15,
ENTER,
ENTER,
A,
l (A matematikai teszt statisztikái)
90, ENTER,
[B
billentyűket
30 matematikai és flZikai
10,
ENTER,
90,
ENTER,
ENTER
liaakártyák
90, ENTER, 90, ENTER,
X= 86.83333333
sx= 4.997125611
(w)
ax= Ex= 2605.
~12=
n= 30.
xmi= 80.
una=
MENU, 2(AflZikai teszt statisztikái)
y=
sy= 4.997125611
ay=
~y=
E
2=
y
11= 30.
ymi= 80.
yma= 95.
került
beviteIre,
l-re
állítja.
4.913134324
226925.
95,
86.83333333
4.913134324
2605.
226925.
akkor
a számológép automatikusan a
II
138
139
,.
\
Page 71
Adatbevitel
A statisztikai adatok bevitelekor irhat a gépbe számokat, változókat, egyenleteket. Felhívjuk a figyeimét azonban eredmények kerülnek tárolásra a készillékben. Ha az adatbeviteli
eljárás közben hibát követ
billentyű
kijelzőre.
teljes kártya tartaimát törölheti.
Maximálisan 999 adatkártyát, vagy megfigyelést vihet be a gélIbe (az EL-nOO esetében van
megnyomása Ha megnyomja a 2ndF, CA
199
lehetőség).
el,
nyomja meg a
előtt).
Ekkor a korábbi
egyváltozós,és99
billentyűket,
arra,
CL
gombot (az ENTER
adat
akkor ezáltal
kétváltozós
hogy csak az
tér
vissza a
adat
bevitelére
egy
U.-92UUI9JlIIl
Ahol:
x=
az adat átlagértéke
sx= a mintaállag eltérés.77A mintaátlag eltérés feltételezi, hogy az
adat
egy
minta a
ax=
a népesség átlagtól való eltérése.
feltételezi, hogy az
:Ex=
az x adatértékek összege :Exz= az x adatértékek négyzetének összege n= a bevitt adatértékek száma (a Xllli=
az x minimum értéke
xma=az y maximum értéke
népességből.
Ml!
A népesség átlag eltérés
adat
a teljes népességet reprezentálja.
megligyelések. vagy kártyákszáma)-
t:tJIW·PRIlt
....
A statisztikai menü
Ha megnyomja a MENU tekinthet meg, mozoghat törölbet, válogathat, tárolhat, vagy elöhívhat adatokat a mátrixokról.
Statisztikai eredmények
Az
adatbevitelt
eredményeket, ha megnyomja a MENU, A
következő
menÜ
követően
jelenik meg:
OX f:lV
EL
DREG
~~XT
-MAT
XVARS
Az
OX
VARS az x statisztikákat mutatja. Ha feltételezzük. hogy
befejezte az
következő
előző
statisztikai eredményekjelennek meg a
i
..
86.83333333
5X
-
4.997125611
ax =
4.913134324
:Ix
..
%:z:I=
n
..
xllli-
:z:mQ-
billentyűt,
az
úgy
VARS VARS
példát,
226925.
2605.
30.
B0.
95.
akkor
akkor statisztikai eredményeket
adatkártyákon keresztül, maszkolhat,
tudja megtekinteni a statisztikai
billentyűket.
az X VARS kiválasztásával a
kijelzőn:
Ekkor
YVARS
A
eY
VARS csak akkor áll rendelkezésre, ba kétváltozós adatokat visz be a gélibe. Az
Y VARS az y statisztikákat mutatja.
példátIIkétváltozós megfigyelésekkel, akkor az Y VARS a
statisztikai eredményeket jeleníti meg:
g
-
..
s
...
a
l!
"Lx27nx
ax=
--,--
n
~
a
...
I... ;
1:..,1=
1::z:...
"'Illi"
...1110.-
'2
..
5.085476271
..
sy=
/./
ay=
.-
r
2400.
192750.
208950.
lY-óy
,/
n-1
,
~
L",
V
'
~
80.
5 •
7:5.
90.
2
h
_
n
lia
éPllcn befejezte
1
í
Y
IIZ
előző
következő
."
140
141
Page 72
ElJlto-PROFn.
E1.·9200/9300
U.-92l111/931111
UJRO-PROnl.
Ahol:
y= az
adat
átlagértéke
sy= a mintaátlag eltérés. A mintaátlag eltérés feltételezi, hogy az
egy minta a
ay=
a népesség átlag eltérés. A népesség átlag eltérés feltételezi, hogy
adat
az
Ey= az y
Eyl= az y
Exy= az x értékek összege megszorozva a ymi= az y minimum yma=az y maximum
népességből.
a teljes népességet reprezentálja.
adatértékek
adatértékek
összege
négyzetének összege
értéke
értéke
megfelelő
y értékekkel.
adat
Regresszió
AclREG rendelkezésére, várható értéke, és egy kapcsolatot regressziónak hivjuk. REG feliratot, kerülnek megjelenítésre:
Ahol:
"a"
regressziós egyenlet y tengelymetszete. "b" "r"
a korrelációs együttható.
(Lehetőség
jelenitsen meg grafikonon, és megnézze azok regressziós együtthatóit.
Ezzel kapcsolatban nézze
című
regressziós
amikor
adatokat
kétváltozós
mutat. Ez az opció
adatokat
hozzá kapcsolódó változó
Ha
akkor
a
az
következő
Q
..
14.05063291
b.
0.75949367
r •
0.146298884
első
regressziós együttható, amely az y=a+bx lineáris
lineáris regressziós
a regressziós egyenes meredeksége.
van
arra,
hogy más tipusú regressziós egyenleteket
át
a "Statisztikák grafikus megjelenítése"
részt a
következő
fejezetben.)
csak
visz a gélIbe. Egy változó
értéke
a változó
menUből
akkor
áll
közötti
kiválasztja
eredmények
három
A regressziós egyenletek
a,
b, és az r.
A korrelációs együttható a mennyiségi kapcsolatot között, egy konkrét
mintára
regressziós vonal milyen jól illeszkedik
fontos értékkel rendelkeznek. Ezek az
mutatja
x és y
vonatkozóan. Azt méri le, hogy a
az adatpontokhoz.
Azrértéke-Iés l között van.Haaz r egyenló -l-gyel vagy l-gyel,
akkor
akorrelációs
diagramon
lévő
valamennyi pont egyenes vonalon
helyezkedik el.
értéke
-l-től
vagy
l-től,
Minél távolabb van az r található
a vonal körül. Az r
értéke
minél közelebb van a
kevésbé megbízható a korreláció.Haaz r nagyobb O-nál,
mutat
pozitiv korrelációt
lia
is). (abogyan az x
az r kisebb O-nál,
nő,
(ahogyan az x növekedik, úgy növekedik az y
akkor
az egy negativ korrelációt
úgy csökken az y).
annál kevesebb pont
O-hoz,
annál
akkorazegy
mutat
Példa:
ember
Hogyan függ egy Határozza Illeg a rcgressziós egyenletet a vonatkolóan.
súlya a magasságától'!
Mcgadjuk
al
adatokat
következő
tiz
(ccntilllélerben
ember~e
kilogramlllban):
l
2
3
4
5 6
7
8
9
10
186
18·U
165
180
177
172.5
180
172.2
186
169.5
Lépjen be a statisztikai üzemmódba,
vigye be a fenli
adatokat.
Nyomja meg a IEllMENU,
(Töröl
mÍlldcn adatot, és kiválasztja a kétváltozós
Nyomja meg ENTER
a 186, ENTER, 84,
gombokat.
84
79.5
65.9
77.2
80.5
70.5 65 55
81.8
62
D,2,ENTER,
töröljeakorábbi
3 gombokat.
adat
ENTER,
184.8,
adatokat,
majd
üzemmódot.)
ENTER,
79.5,
·h
142
143
,
J.
t.
Page 73
.,
J'1
i
E\JI(()-PROHI,
(Az
első
két
párt
visú be) Folytassa a
maradék
atlatpárok bevitelét a
EI.-9200/9300
készülékbe.
Miután bevitte
ellenőrízheti,
Ha megnyomja a MENU, regressziós együtthatókat.
az
adatokat a számológépbe, nézzeáta bevitelt, így
hogy mindent helyesen
A,
Az
írt
be.
3 gombokat,
eredmények:
akkor
megtekintheti a
a=-105.8750968 b=
1.004033259
r=
0.747255362
A lineáris regressziós egyenlet a
Számológép üzemmódban használhatja az x' és
következő:
y=-105.87+1.00x.
y'
funkciókat az x és y
értékeinek becslésére. A fenti statisztikai eredményeket mind felhasználhatja egyenletekben és programokban.
Példa:
Az
előző
példa befejezése után határozza meg egy
ember várható súlyát. Egy 60 kg súlyú
Nyomja meg a
Eredmény: 77.86298958 A
pBmJ
mm,
MENU, l,
183,
183
cm magas eÍnber kb.78kg.
ember
milyen magas lehet?
MATH, G, 5 gombokat.
183
cm magas
1<:1.-9200/93110
EllRO-PROFil.
megnyomja a MENlJ gombot. Nyomja meg a IEJl MENlJ,
billentyüket, és a
Az
O
FIRST
mint a
2ndF
A 6
LAST
mint a
2ndF~.)
A O
ANY
következő
alkalmazásával
menü jelenik meg a
az
első
kártyához mozoghat. (Ugyanaz,
kijelzőn:
BI.)
használatával az utolsó adatkártyához mehet. (Ugyanaz,
CARD alkalmazásával a számológép megkéri Ónt, hogy
írjon be egy kártya számot. Vigye be annak a kártyának a számát,
akar
amelyet meg
gépbe, amely nagyobb, mint az utolsó kártya száma,
be a utolsó kártya jelenik meg
Nemldvánt
Lehetősége
némi. Abban az esetben, ha egy olyan számot visz
a
kijelzőn.
adat
maszkolása
van
arra,
hogy a nemkivánt adatokat kizárja, azaz
akkor
az
maszkolja a statisztikai számításokból. Azonban ezek az adatok
is
beviteli adatként továbbra
tárolva maradnak.
B,
Nyomja meg a
Eredmény: 165.2087671. A 165
cm-nél.
60,
MATH, G, 4 gombokat.
60
kg súlyú
ember
egy kicsit magasabb
Megjenzés: A statisztika és számológép üzemmód regressziós értékei mindig lineáris regresszión aIalIszanak, még
akkor
is, ha a statisztikai grafika
üzemmódban egy másik típusú regresszió kerül kiválasztásra.
Mozgás az adatokban
A kártyákon keresztül gombokat. Ha mozogni,
akkor
történő
az
első,
lapozáshoz használhatja a 13], és
az utolsó, vagy egy kijelölt kártyához
a statisztikai menüt kell használnia úgy, hogy
144
~
akar
elő
Hívja állltani a
következő
Az
azt a kártyát, amelyet maszkolni akar, vagy vissza
kij
elző
re. Nyomja meg a MENlJ, C gombokat, és a
menüt láthatja a
O MASK ON a jelenlegi
számításokból.
A 6 MASK
OFF
számításokba.
akar
kijelzőn:
adatkártyát
kizárja a statisztikai
a jelenlegi kártyát bevisú a statisztikai
145
Page 74
EI/RO-PROFIl.
EL-9201lI'JJOO
EL-921l0I'JJIlIl
Ha egy kártya maszkolva van, kártya tetején.
akkor
egy (M)
betű
Adattörlés
Lehetősége
kártya tartaImát törölje.
Ha egy kártya tartaImát ahhoz a kártyához kell mennie, amelyiket törölni
Nyomja meg a MENU, D gombokat, láthatja:
Az
O ONE DATA törli a kiválasztott kártyát.
A
et
vár
a törlésre vonatkozóan. Ez azt jelenti, hogy ha az összes
törölni akarja, nyomja meg az
van
arra,
hogy egyetlen kártya tartaImát, vagy az összes
ALL DATA az összes
akarja
kártyát
ENTER
törölni,
és
ekkor
törli. A gép
gombot.
akkor
ennek elvégzéséhez
akarja.
a
ekkor
Adatok rendezése
jelenik meg a
következő
kijelzést
megerősítést
kártyát
Az
OX
ASCEND a kártyákat a legalacsonyabb x
legmagasabb
ex
A legalacsonyabb x irányába válogatja szét.
cl
A legmagasabb y egyvállozós üzemmódban.
OV
A irányába módban.
érték
irányába válogatja szét.
DESCEN a kártyákat a legmagasabb x
V ASCEND a kártyákat a legalacsonyabb y
irányába
DESCEN a legmagasabb y
rendezi. Ez a funkció nem áll rendelkezésére egyvállozós
rendezi. Ez a funkció nem áll rendelkezésére
értéktől
a legalacsonyabb y
Adatátvitel egy mátrixba
Ha
mátrixra statisztikai MEU, F
Válasszon ki egy cél mátrixot. (Azok a mátrixok, amelyek
kel-ültek
akkor
egy
akar
olyan
üzemmódban
billentyűket.
Iistbásra,
figyelmeztető
kártyákra
Ekkor
a
TAT
mOA[
OTO
mfJBI
ASK
I
I
azok üresek.
IilflCI
B~T
mcn
m~E[a.al
mmF[D.DI
- l!JilGlaJa
üzenet jelenik meg:
adatokat
következő
átvinni, amelyek korábban
kerültek,
menüt látja:
a.al aJ
a I
D.
aI
I
DJ
aI
Ha
a kiválasztott mátrix nem üres,
akkor
nyomja meg a
értéktől
értéktől
értéktől
a
a
a
..
[O,OI-val
Az
adatkártyákat négy számológépben. Ha
megnyomja a MENU, E
jelenik meg:
I
6~6
ASK
I EL
I<~~[f
különböző
billentyűket,
OX
ASCEHD
fiX
DEECEH
fJV~SEHD
mv
ESCEH
146
módon rendezheti a
akkor
a
következő
menü
,~6~6
·1!i!ge~
a. a ,
To
1lI0.t
D
'1:I!l.,.",WIIQIW
Prus
to
lia
a mátrix
akkor
mátrixújméretei a mátrix listán láthatók.Azúj
A száma a oszlopának
tartaImátazadatkártyák
nyomja meg az ENTER gombot.
kártyák
számától függ. Mindenegyes
tekintendő.
[EHTER l
cl.o.r
Az
új
..o.t D
mátrix
147
tartalmával
adatkártya
maximálisan három
akarja
mátrix oszlopainak
a mátrix egy
felüHmi,
sorral
.'
Page 75
EURO·PROFII.
EI.·9200/9300
.:1.·9211111931111
t:lJRO·PROt'U,
rendelkezhet. Az x második
értékek
következő
1.
2.
kártya:
J.
kártya: kártya.
4.
1 2 3
10 20 30
/
A
következőkben
arról,
sort
tekintendők
információt tartalmazzák:
kártya:
1=1, 1=2, y=20 I=J,
1=4, y=40,
41
4~
hogy az
adatok
értékek
(vagyazegyváItozós
a
harmadik
y=1O
y=30
akkor
közlünk egy
hogyan
egyváltozós: egyváltozós súlyozott:
kétváltozós:
kétváltozós súlyozott:
Miutánazadatok
és
sor
művelet
visszavihet6
egy
mátriIba
rendelkezésére álI. A
a statisztiloli
vclük.
Adatátvitel mátrixból
képezik
az
első
értékek
az új
kerülnek
az
1.
sor azI.sor a2.sor
az1.sor a2.sor azl.sor
sornak.
mátrix:
listát
a súlyololt
az
az y adatololt
azxadatololt
Például, ha az
a statisztikai ilzemmódokról, és
tárolásraamátrixokban:
azxadatololt az
x adatololt
tartalmazza
x adatololt
a2.sorazy adatololt aJ.sor
a súlyozást
kerültek, valamennyi
mátrix
kártyákra,
megváItoztathlltó, azután
ahol további elcmzést végezhet
sort,
az y
értékek
súlyai), és a súlyozott
adatkártyák
tartalmazza tartalmazza
tartalmazza
tartalmazza
tartalmazza
tartalmazza
tartalmazza
mátrix
funkció,
a
a
Válasszonkiegy
mátrix súlyozott adatkártyák
méreteinek
statisztilol, a
nem üresek,
forrás
mátrixot,
(I,I),[2,x), vagy
harmadik
akkor
ahonnan
sor
egy
az adatololt venni fogja. A
[J,xl-nek
tartalmazza
kell lenniük. A [3,x) a
a súlyololt.
figyelmeztető
lia
Üzenetet Iolp a
az
géptöl:
liaazadatkártya
nyomja Illeg az
~~~X
I
Pres$
ENTER
rmDA(lfDJ
I;:;;:;;';,
Frolll
Illo.t. D
.1
iCI;&1!flQ'OUIrI
c.llt4r
(ENTERJ
ST.DT
t.o
adataitamátrix
gombot.
adataival
alolrja felüHrni,
akkor
Matematikai funkciók
Statisztikai üzelllmódban valamennyi funkció áll. A többi
matematikai
funkciók a
MATil
A funkciók részei lehelnek egy egyenletnek, amely egy
A
MATil
Ezeket a funkciókat aJ.fejezetben
billentyű
megnyomását
!JWP
,nCr
követőenakövetkező
o.bs
int.
i"<lrt. fpo.rt.
nl
nPr
...
ismertettük.
billentyű
menüből
rendelkezésére
kerc:!)hetők
kártyára
jelenik
e!ő.
kem!.
meg:
Ha
statisztikai üzemmódban
adatokat,
következő
akkor
kijelzést
nyomja
látja:
mátrixból
mcg a
MENU,
148
adatkártyákra
G
billentyűket.
akar
Ekkor
átvinni
A
a
függvényeket, amelyeket aJ.fejezetben
BHYP
menü
tartalmazza
a hiperbolikus
ismertettünk.
trigonometrikus
149
, .
Page 76
ElJRO-PROFII.
7.
FEJEZET
IRI
STATISZTIKÁK
MECJELENíTÉSE
CnAFIKLJS
':',-9200/93110
Hisztograll1ok
A hisztogramok értékcket mutatják. A
csakxértékckre
ElJI!O-fRCH'II,
vannak
téglalallOk magassága jelcnti a gyakoriságot.
rajzolva. A téglalapok az x
A statisztikák grafikus megjelenítési üzemmódjában a készülék
különböző
görbét
tud
tipusú
rajzolni
grafikát
tud elkészíteni, és
hat
Hpusú regressziós
hat
A statisztikai grafika üzemmód kiválasztása
A statisztikai grafika üzemmód kiválasztásához nyomja meg a 2ndF
I
~
Jgombokat.
Ennek a menünek a segítségével kiválaszthatja a Kiválaszthat néhány grafikus funkciót is, amelyeket a 4. fejezetben
ismertettünk. (Például a
A
grafikus Nyomja meg a 2ndF, korábban
Ekkor
a
következő
~
....
-.'_:-(-
•D.
bl1ll.L1h
•D.
EG.
·c.
ábrák
egymás fölé rajzolhatók az összehasonlítás céljából.
megrajzolt
211dF,
CA
ábrát.
HISTD6a*H
ca.a
gombolult,
menüt
n-m..--
GU'K)
PLOT
......
gombok
Igy
látja:
használatával).
törölhet a
grafika
géllből
tipusát.
minden
Grafika tipusok
Példa:
ki
RajzoJjuk súlyozás adatait.
Nyomja Illeg a
Ercdmény:
Törtvonalas
A B meg. Nyomja meg a 2ndF,
láthatja:
a 6. fcjezetben található utolsó regressziós példából a
2ndF,l
~
grafikák
8.L.
kiválasztásával egy törtvonalas
IST
Itl
I :
D:
•D.
EG.
.
c.
l,
A,
2ndF, AUTO gombokat.
I~I,
8 gombolult, és
aaaKEH-UIiI
GWll
grafikus
ekkor
ábrát
rajzolhat
a
következőt
A
következő
hisztogram, törtvonalas grafika, normál eloszlások, regresszió a alapú logaritmikus, hatvány, és inverz.
hat
grafikus
szórás
következő:
ábrát
diagramok, és keretes Abrák. A
lineáris, exponenciális, logaritmikus, lO-es
lehet elkészíteni a számológépen:
növekvő
150
gyakoriságú
grafikus
hat
ábrák,
tipusú
A grafikus
A törtVOIlalas IlOntok vizszintes pozíciói
poziciók Ilcdig az x pontok
grafilul törléséhez nyomja megII2ndF,
A
billcntyűket.
ábra
megjelenéséhez nyomja meg az
grafika
csak
az x értékekkel rajzolja az
mutatják
előfordulásának
151
ENTER
az x értékcket,
számát
jelzik.
PLOT,
gombot.
ábrákat.
II
függőleges
A,
A
ENTER
Page 77
EIJRO-I'IW.-II.
.:1.-9200/93110
U ,-9200/9300
WRIl-rIWm,
Növekvő
A CC.F. kiválasztásával egy elkészítésére van
gombokat, akkor a
Az
adatok grafikns megjelenítéséhez nyomja meg a 2ndF, AUTO
billentyűket.
A
növekvő
összegét látja.
gyakoriságú grafika
növekvő
lehetősége.
következő
","'-."
gyakoriságú grafikákuál az x értékek gyakoriságának
lia
megnyomja a 2ndF, I
menilt látja:
--
'lc:,w~
FlIiQUIiHCY
GUPH
gyalmriságú grafika
~
J,
Normál eloszlású grafika (Gauss-eloszlás)
A DN.D. felirat kiválasztásával egy normál eloszlású grafikát készíthet. Ha megnyomja a 2ndF,
következő
ábrát
láthatja:
Ild:::
l,
D gombokat,
akkor
leolvashlltja
növekvő
grafikus adatok mentén információt.
C
a RANGE
a
kijelző
alján. A hisztogram,IItörtvonalas grafika, a
gyakoriságú grafika,ésa keretes grafika esetében a
mozog,
lia
váltani akarja a kijeuélSi ablakot, akkor nyomja meg
billentyű
..
de a
kijeuőn
a
baloldalon
kurlor
találhat
a
Szórt diagramok
Az
ES.D. felirat kiválasztásával a számológép szórt diagramot rajzol.
Ild:::
l,
• e
..
e._.
JCAnEa
'UGlIAH
E gombokat,
..
•••
Ha megnyomja a 2ndF, meg:
A szórt diagramok az x értékeket mutatják az y értékek ellenébell. Csak kétváltozós adatok grafikus megjelenítésére van
a
Példa: A fenli regressziós példából rajzolja meg a súlyozás
adatot.
II
következő
menU
jelenik
lehetőség.
t,ésa magassági
Az
adatok grafikus megjelenítésébez nyomja meg a 2ndF, AUTO
billentyüket.
A normál eloszlású grafika esetében összefüggés van az x értéke,
ésIIközépérték között. A normál eloszlásnál a teljes terillet
minden esetben
Mind a négy kurlor
grafika mentén mozog,
segitségével mozogbat az adatok között. Ha a kurzorral a
l.
már
említett grafikus üzemmód esetében a BJ, és a [EJ
akkor
az x
és
y értékeit folyamatosan
152
standard
Nyomja meg a
Eredmény:
A
kurzorbillentyűkkel
szeretné látni, hogy hol vannak a FREE funkciót, amelyet a
2ndF,l
~
l,
E,
2ndF, AUTO gombokat.
nem tud mozogni a szórt diagramon. Ha
4.
fejezetbeu ÍlSmertettilnk.
153
Ilontol<,
akkor basználja a Piot
Page 78
EURO·PltonL
.:1,-9200/9300
EI.-9200/9300
t:I/JUl·PROHL
Regressziós
Az FREG. felirat kiválasztásával a gép hat
görbét tud megrajzolni. Ha megnyomja a 2ndF,
következő
A
következő
Lineáris regresszió
Exponenciális regresszió
Logaritmus regresszió
10-es alapú regresszió
Hatvány regresszió
Inverz regresszió
Lehetősége
meglévő
egy
Példa: Rajzoljon Iineáris-, diagramra.
ábrák
ábrát
láthatja:
regressziós görbék rajzolhatók meg:
a+bX a"e"bX a+b"'lnx a+b"logX a"'X"b a+b"X-
van
arra,
hogy a görbék közül bármelyiket, vagy mindet
gralikonra rajzolja.
és
hatvány regressziós
különböző
[~I,
F gombokat, a
1
görbét
az
regressziós
előző
szórt
Nyomja meg a QUIT,F,5 gombokat.
Eredmény:
Minden regressziós görbe hasonló lesz az lesz egy görbe, amely a legközelebb áll a tényleges adatokhoz. Ha összehasonlilja
melyik görbe illik szeretne grafika meuU"
A
~,
és
mozgathatja. Ahogyan a görbe mentén
kijelző
alsó részén megjelennek.
Keretes
A
GRe.
előző
példából
megnyomja a G
akorrelációs
jobban
ka
Imi
ezzel kapcsolatban,
című
a
~
billentyűkkel
részt.
együtthatókat,
az adatokhoz. Ha részletesebb információt
a kUrlort a regressziós görbe mentén
ábrák
felirat kiválasztásával a számológép keretes
történő
kilépéshez nyomja meg a
betűt,
akkor a
következő
adatokat tekintve, azonban
akkor
láthatja, hogy
akkor
nézze át "A statisztikai
mozog,
menü
III
l
ábrát
QUlT
tűnik
fel
és
a
y értékek a
."
rajzol. Az
gombot.
kijelzőn:
lia
Hajtsa végre az
kijelzőn,
Eredmény:
nyomja megIIQUlT, F, 1 gombokat.
előző
példát. Mialatt a szórt
:,'/
V'
154
diagram
megjelenik
II
A keretes standard
ábrák
az y értékek minimum-, mlllimum·, közép-, és a
eltérését Illutatják egy meghatározott l körül.
155
Page 79
EllRO-PROFII.
A
[3],
[EJ,
mozogni. Ha
jelennek meg. A
az
m
~
x-dlt
m,
és a
[!]
billentyűkkel
ábra
mentén mozog, az xésy értékek a
következő
1-
~
~
.k"
.4-
pontokhoz mozoghat az
Maximum y érték
Yközépértéke +
y középértéke
y középértéke -
Minimum y
érték
6y
6y
a keretes
ábrán:
U ,-9100/9300
ábrán
kijelző
tud
alján
~~
1,-9200/93011
A statisztikai
Ha megnyomja a MEND gombot,
kijelzőn:
meg a
Ez
a menü regressziós együtthatókat jelenit meg,
beállltja a határokat, és az omega konverliós faktorokat.
grafika
menU
Press
(ENTERI
akkor
a
következő
ellenőrzi
H/RO-PROFil,
menü jelenik
a skálát,
A grafikus
A
következőkben
grafikákkal:
Az
EQTN,ésQUIT menühöz. A grafikus grafikus funkció kiválasztásához használhatja
A 2ndF, ADTO billentyük megnyomásával a számológél) automatikusan skálázza a tartományt. Ez egy hogy gyorsan nézhessen 2ndF, ADTO gombokat, akkor a gél) töröl bármilyen régi gralikont. Azonban, ha a
grafika kerül kiválasztásra, még
akkor
A ZOOM, és a 2ndF, PLOT gombok ugyanazt a funkciót amelyet a
billentyűk
felsorolt
MEND, EQTN, QUIT, RANGE, ZOOM, PLOT, AUTO.
billentyű
kijelzésből
növekvő
is,
ha a tartomány megváltozott.
4.
fejezetben
már
billentyűk
kkel visszatérhet a statisztikai grafika
való kilépéshez, és egy másik tipusú
meg
grafikus ábrákat. Ha megnyomja a
gyakoriságú grafika, vagy a normál eloszlású
akkor
ismertettünk.
vannak kapcsolatban a
őket.
könnyű
az adatok
felUl
módszer ahhoz,
lesznek rajzolva
látják
el,
Az
AREG felirat kiválasztásával a gép a Jelenleg kiválasztott
meg.
regressziós egyenlet regressziós egyUttbatóit mutatja a statisztikai üzemmód regressziós egyUtlhatóival (amelyek mimIig lineáris regressziós egyUtlhatók),
új
kiválaszt egy
A BSCALE felirat használatával a gép kiválasztja, hogy az lineárisan kerüljön megrajzolásra, vagy az egész százalékaként.Eza funkció nem vonatkozik a szórt diagramokca,
a keretes
és
A
CLIMIT
be.
A határpontoknál, és az x közél)értékénél rajzol a gél) a kiszámolásához lehet basználni.
Oc.P. a folyamat I)Ontosságát értékeket mutatja meg.
A
Az
EOMEGA az omega konverziós értékeket mutatja meg.
9
C (felsóhatár - alsóhatár)
9
p
Cpk=
(felsóhatár -xlvagy(alsóhatár -x),amelyik
regressziós típust.
ábrákra.
kiválasztásával a gél) az als6-, illetve a
kijelző
re. A határértékeket a folyamat pontosságának
6a
3a 3a
ezek az egyUlthatók változnak, ha
a regressziós görbékre,
függőleges
kevesebb.
Ellentétben
felső
batárt
99
IO
adat
állit
oszlopokat
ja
156
157
Page 80
'l
;
EURO-PROm.
A
RANGE
Ahogyan azt
billentyű
mára4.
fejezetben Ismertettük, a RANGE
EL-9200/9300
bíllentyű
használatával beállíthatja a grafikus kljelzésl tartományt a
akkor
készüléken. Ha meghatároz egy tartományt,
ábrázolt pontok száma
az
adatkártyák
számától
a grafikusan
függ.
Mivel mindenegyes pontnak van egy szélessége, amely a pontok számában van kifejezve, ezért fontos, hogy a kiválasztott tartományban a pontok
kijelző
száma ne lépje túl a
Amikor megnyomja a RANGE gombot,
szélességét.
akkor
ehhezazábrához
hasonló menü jelenikmeg:
STAT
RANGE
Xdlt=-
5.9
10.
Az
Xdlt az xváltozása minden alkalommal,
gombot.Eza száRi közvetlenül érinti a rajzolt pontok számát (n).
Az
n a rajzolt pontok száma.·
oll
Ez
korlátozott. A hlsztogramok, törtvonalas
amikor
a szám a
megnyomja a
kijelző
szélessége által
grafikák, és a
~
növekvő
gyakoriságú grafikák esetébeneza szám nem léllheti túl a 31·et. A
ábrák
keretes
esetében a szám nem lehet több II-nél. Figyeljen
hogy ne keverje össze ezt a számot a megfigyelések számával. A
arra,
kettő
nem ugyanaz.
EI.-9200/9300
8.
FEJEZET
EURO-PROfil.
SOLVER
Megjegyzés: Megoldó fuukciók csak az EL-9300 gépen vannak.
a fejezetben azt Ismertetjük, hogyan kell az EL-9300 megoldó
Ebben üzemmódját használnia egyenletek megoldására.
számológépbe
egyegyenletet. változóknak. Ezután a háromféle IsmeretIenváltozó
kiszámításához. Készíthet egy könyvtáratlsa
Ezután adjon értékeket az ismert
eljárás
közül használja az egyiket
Először
gyakran használt egyenletek részére.
A számológép megoldó ilzemmódja egy egyenleten belül bárhol
számolni bármilyen változót. Még olyan változóralsmeg az egyenletet, amely többször megjelenik
A 2ndF, SOLVER
billentyűk
az egyenIeten belül.
megnyomásával múködtethetÍ a
megoldó ilzcmmódot.
Egyenletek bevitele
Az
első
lépés egy egyenlet megoldásához az, hogy belrja az egyenletet a számológélibe. Nem Ismeretlen változó részére. Ha az egyenlet
bármilyen változót kiválaszthat IsmeretIenként.
szükséges átalakítani az egyenletet az
már
beírásra került. akkor
Irjonbea
tudja oldani
az
ki
tud
IOlOp=
1
1+10(1~)
y=10Iog(-)
11n(Xmax-Xmln+
A9Sa pontok száma. amelyet a rajzoláshoz felhasznált.
p-l
1
(Xmax-
---ss---
Xdlt
Xmln)
158
A számtani
elsőbbség
szabályai. ahogyan azt
mára2.
fejezetben
ismertettük, a bevitt egyenletreis vonatkoznak. A számológép
bíllentyűzetéhez
ésaMATil magnkban foglalják az abszolút
kijelölt bármelyik matematikai funkclót használhatja,
menüben talált funkciókatlsalkalmazhatja. Ezek
értéket. és a hiperbolikus
trigonometrikus függvényeket ls. A szorzásI szimbólumokat használhatja (például, 3z=21+y egy érvényes egyenletnek számit), de néhány esetben lehetséges, hogy ezeket be kell vinnie a gépbe, mint például két
őket
egy
kétbetűs
kisbetűs
változó között. hogy
változó
nevétől
(például, z=2xy mást jelent. mint z=
így
megkülönböztetbesse
2x·y).
159
Page 81
I t
, ,
'i
ElJRO-PROF".
A megoldó üzemmódban a változók
történő
jelölése különbséget jelent:
Az
egyetlen
karakterből
álló
nagybetűk
kisbetűvel,
(A
vagy
...Z,
n.-92110/9300
nagybetűvel
és
8) globális változók. A globális változók összhangban vannak a számológélI memóriájával.
(l'éldául, egy egyenletben a C
betű
a számológéll C
memóriáját jelenti.) A globális változók lehetövé teszik az egyenlet
számára, hogy a memóriákban tárolt értékek kerüljenek felhasználásra, másikba áthelyezzen. A globális változók azt
és azt is, hogy változókat egyik egyenletböl a
is
lehetövé teszik. hogy az egyik üzemmódhan tárolt eredményeket felhasználja egy másik üzemmódban. akkor nyomja meg az megnyomja a vonatkozó
• A
kisbetű
k.
a
kishetűvel
nagybetűket
ALPIIA, és 2ndF
betűjét.
irt
számok (2ndF, szám), és
akar
használni a gépen,
billentyűket,
akisbetűs
lia
szavak lokális változók. (Például, egy egyenletben kiválaszthatja a
betűt
lokális változóként.) A lokális változók csak addig léteznek.
c ameddig maga az egyenletislétezik. Amikor az egyenlet törlésre kerül, a lokális változók
• A
nagyo,
illetve a
egy
változót alkossanak. Az egyetlen
mindig egyetlen változónak
Az egyenietnek tartalmaznia kell egy
is
törlődnek.
kisbetűk
nem
tekintendők.
keverhetők
annak
karakterből
egyenlőség
érdekében, hogy
álló
uagybetűk
jelet (ALPHA,
ENTER).
mielőtt
Io:IA21111/93110
lia
az egyenletet ncm hclyesen irja be, akkor az ERROR 1:[Synll!!l
felirat jelenik meg a
kijelzőn.
lia
mcgnyomja a
~,
ElJRO-PRon!.
vagy
~
gombok valamelyikét, akkor a gép megmutatja, hogy hol van a hiba
az egyenletben.
Értékek
Az
változókhoz. Lehetséges, hogy a globális változókhoz jelölvc
korábban megadott értékeket. Amikor
a változó
adása
a változókhoz
egyenlet bevitele után
az értékek. dc ha
nevétől
jobbra,
alatta jelenik meg.
ki
kell jelölni az értékeket az ismert
márkilettek
Ön
akarja,
akkor megváltoztathatjll a
megadja az értékeket, az érték
Példa:
Váltsa át a 39.6°C-t Fahrenheit-re.
Nyomja meg a
rn
39.6, ENTER, ENTER gombokat. A
Jegf
mint
ismeretlen kerül kiválasztásra.
?
39.6
Preu
I
Az ismeretlen változónál egy
to
[EHTER J I
solve
kérdőjel
látható az
érték
helyén.
Példa:
ja
Vigye be az egyenletet, ami átvált
a
Fahrenheit-re (deg!):
9
degf=5degc
+32
Nyomja meg a 2ndF, SOLVER gomhokat. Nyomja meg
EQTN,
CL
gombokat. A gép töröl minden régi
az
egyenletet.
Nyomja meg a . 2ndF, A-LOCK, degf=, ALl)liA,
dege, ALPHA,
+,
32, ENTER
9,
§l,
gombokat.
160
hőmérsékletet
5,
~,2ndF,
Celsius (okról
A·LOCK,
Nyomja meg az ENTER-t.
A gép megoldja
az
egyenletet.
Eredmény: 103.28
Egyenletek megoldása
Miután a kurzort ahhoz a változóhoz mozgatta, amire meg oldani az egyenletet, nyomja meg az ENTER gombot a elvégzéséhez (nem számít al, ha a változónak
már
van egy értéke).
Amikor a számológép grafikát rajzol, a BUSY (elfoglalt) felirat jelenik meg a a
COMPUTING
kijelzőn.
Ha a gép számltási
műveletet
(számol) felirat látható a
hajt végre,
kijelzőn.Akövetkező
161
akarja
művelet
akkor
Page 82
EI/RO·PROFlI.
kijelzés azt a számítási eljárást mutatja, amelyet a készülék az egyenlet megoldásához használ. A
E,\UQ
Uon
de91
..
P
nu
(EHTER
Miután megoldotta az egyenletet, ha megnyomja az
billentyűt,
megváltoztathatja a változók értékeit, vagy kiválaszthat egy másik ismeretlent,
akkor a gép megmutatja a változók listáját.
és
ismét megoldhatja az egyenletet.
kijelzőn
solve,.
103.28
J
láthatja az eredményt is:
iii
lia
,·9200/9300
ENTER
óhajtja,
U.-9200/9300
Nyomja meg
1.01J, ENTER, .0224, ENTER, I, ENTER,
gomhokat. Most beírta az alap meghatározásokat p,
IN+OI~j;
gombokat. Válassza az R-t ismeretlennek.
Eredmény: 8,311 794872J/moIK (0.00008311
Nyomja mcg az ENTER,
gombokat.
ai
T$!!.
LYJ, ENTER, ENTER
m,
12,
ENTER,
m,m,
00
273, ENTER
7)
ENTER, ENTER
v,n,és
WRO·PROF1l,
t-re.
akkor
Abban az esetben, ha a számológép nem talál megoldást,
or
"No solution in range meg a
kijelzőn.
Ha
javítást
EQTN
A
következő
bevinni egy egyenletet egyszer, majd felhasználni azt
különböző
Példa: Használja fel az ideális gáz törvényt, pv=nRt gázállandó (R)
Nyomja meg
betöltött egyenletet. Nyomja meg az ALPHA, p, x, 2ndF, A·LOCK, v=n, 2ndF, Rt, ALPllA,
12
11
p=Nyomás (alapmeghatározás:
v=térfogat (alapmegbatározás: .0224m n=mole-ok száma (alapmeghatározás: R=általános gázállandó
t=bőmérséklet
akar
gombot az egyenlet megjelenítéséhez.
két példában bemutat
változókra
kiszámíthához SI egységben.
az EQTN,
ENTER gombokat.
(általános gázállandó: 273
Calculate" (megoldhatatlan) felirat jelenik
elvégezni az egyenletben,
juk
történő
számításoi<boz.
CL
gombokat. Töröljön a
Írja
be az ideális gáz törvényt.
1.0lJ
N/ml)
akkor
azt, hogyan lehet kényelmesen
ll12
3
)
l)
K)
nyomja meg az
gépből
a
tlibbször
az általános
minden
Eredmény: v=0.2688m
3
Megoldó eljárások
A mcgoldó üzemmód három eljárással rendelkezik az egyenletek
és
11lcgoldásához: Equation (egyenlet), Newton, lia
Illeg
akarja
is
MENU,
II
változtatni a megoldási módot,
billcntyűket,
~OL
AVE
EL
W
azután válasszakia kivánt megoldó eljárást.
~E
DEQUATIOH
fJNEI4TOH lJGRAPHIC
Graphíe (grafikus).
akkor
nyomja meg a
Egyenlet módszer
Az egyenlet módszert
módszerrel rendezni az ismeretlcn megoldásához). Ez
eljárás.
módszerrel lettek megoldva.
Az
{)Ontos
előző
akkor
alkalmazzák, ba
megoldást lehet találni (a változókatátlebet
hőmérséklet
átváltás, és gáz törvény példák ezzel a
egyszeri
az alapértelmezés szerinti
algebrai
162
163
, '
I•.\
Page 83
t:I
..
9200/9]00
'.
, ,
EI.-92UO/9]tlO
Newton módszer
Az
összetettebb egyenleteket a Newton módszerrel lehet megoldani.
Ez egy numerikus gyök megállapításához. Ennél az eljárásnál egy kezdeti becslést kell beírni a számológépbe a megoldásra vonatkozóan (START), és be kell írni egy lépésszámot (STEP), amelyet a gép az egymást követö becslések meghatározásához használ. A számológép addig folytatja az eljárást, ameddig hibahatáron belül van.
Példa: Számítsa múlva 20000
Nyomja meg az EQTN,CLgombokat. egyenletet. Nyomja
2ndF, A-LOCK, s=p, ALPHA, (, l, +, ALPHA,i,),
ALPHA,n,ENTER
Nyomja meg a 20000, ENTER, 5000, ENTER, ENTER
A számológép automatikusan átkapcsol a Newton módszerhez, mivel az egyenletet nem lehet megoldani az egyenlet-módszer
alkalmazásával.
Nyomja meg az ENTER, be a Newton-módszer paramétereit.
ki a
mega
gombokat. Bevitte az ismert változókat.
elemző
az
kamatlábat
dollárt
gombokat. Bevitte az egyenletet.
Newton START­STEP=
Preu
módszer, amely az iterációt használja a
egyenlet bal-, és
egy 5000 dolláros befektetéshez, amely 5 év
fizet vissza. Az s=p(l+i)D.
O,
ENTER, 0.001,
rn.
jobb
oldala egy
Törölje
5, ENTER,
ENTER
meghatárowtt
a
gélIből
ab,
rn.rn.
gombokat. Állitsa
501ver
0.
0.
ElEI
1
[ENTER)
a betöltött
Nyomja megalENTER gombot.
Eredmény: i=O.3195079l (32%-os)
0.31950191
RIGHT­LEFT-
Press
Az
eredmény kijelzés a megoldást mutatja,ésaz egyenlet bal-, és jobboldali értékét. A összehasonllthatók, és igy nagy az eltérés a két értékben, mutat. Ebben az esetben határozzon meg egy olyan amely a számítást elmozdltja a szakadástól, vagy aszimptotától. A RIGHTésLEFT helyi minimum, vagy egymásboz, annál valószfnübb a pontos megoldás. Ha a különbség nagy,
akkor nagy a hiba, egy kicsivel. A egy pontosabb megoldást eredményezhet.
lia
a Newton-módszer
ElUlOR02[Cakulate)
akkor
foniul
megoldástól, vagy ha léllés
Grafikus
A grafikus megoldó módszer az egyenlet bal-, és
meg.
Abbanalesetben, ha hiányzik az információ ahhoz, hogy egy
kCldőpontot
grafikus módszerrel kell kezdeni a megoldást. A filggvény grafikus megjclcnítése többszörös gyökök becsléséhez, vagy az aszimptota-,
szakadás meghatárolásához, vagy helyi minimumok, és
meghatározásához nyújthat segítséget.
értékek
a megoldás nem
akkor
állítsa a
STEP
elő
ez
a hiba, ha a
módszer
becsüljön meg a Newton-módszer
20000.
20000.
[ENTER)
RIGHT
meghatározhatja
akkoriseltérhetnek, ha a megoldás egy
maximum- Minél közelebb
értéket egy kicsivel a megoldás fillé áIlftsa. Ez
paramétere!
hibal1zenet jelenik meg a kijelzön. Például.
mértéke
üobb)
akkor
tekinthető
START
túlságosan korlátozottak,
kezdő
és
LEFT
a megoldásban a hibát. Ha
az aszimptotát, vagy
Ilontosnak. Ha a megoldásban
értéket
túlságosan kicsi.
a kijelzett megoldás alá
érték
túlságosan messze van a
(bal)
kudö
állnak
jobb
oldalát rajzolja
számára,
értékek
szakadást
pontot,
ezek
akkor
az
akkor
maximumok
a
és
164
165
Page 84
EURO·PROFII.
Be
kell írnia a gépbe azt a tartományt (BEGIN és END), ahol ez az
1<:1.·9200/9300
eljárás majd megkeresi a megoldást. Ha a számológép talált egy
akkor
gyököt, metszéspontjában. A gyök a
egy villogó kurzor jelzi a megoldást a két függvény
kijelző
alsó részéll látható. Abball az esetben, ha a "No solution in range" (nincs megoldás a tartományball) üzenetet
megoldás kereséséhez. a
ZOOM
írjakia gép,
akkor
lia
funkciót a grafikus
egy másik tartományt kell beírni a
megtalálta a megoldást,
ábra
egy részéIlek részletesebb
akkor
használhatja
megtekintéséhez.
4.
(Részletesebb információt a
fejezetben talál ezzel a tulajdonsággal
kapesolatban.)
Példa: Számolja
tartózkodik, ha lOm/mp a sebessége, és megoldáshoz használja a mozgás egyenletét, g a gravitációs konstans -9.8m/s
t az
idő.
ki,
hogy mennyi
időbe
telik, ameddig egy labda a
2
a v a
,
0.5gt2+vt+d
kezdősebesség,
3m-re
levegőben
kell elérnie. A
==d,
ahol a
llart
d a távolság, és
1<:1.-92110/93110
Nyomja meg az ENTER-t.
Eredmény:
T==0.365436..67
9.365436467
Megjegyzés:
A szakadásos függvéllyeket folytonos fflggvényeknek kell tekillteni az
egyeIllet Illegoldásakor.
Egyenletek többszörös gyökökkel
Nyomja meg az EQTN,CLgombokat.Törölje a betöltött egyenletet. Nyomja meg a MENU,
B,
3 gombokat. Használja a grafikus megoldó
funkciót. Nyomja meg a
0.5, ALPHA, ALPHA, 2nd
g,
x, ALPHA, 2ndF, T, Xl,+,ALPHA,v,x,
F,T,+,
2ndF, A-LOCK, dstart==d, ALPIIA,
ENTER gombokat. Bevitte az egyenletet.
Nyomja
(-),9.8, ENTER, ro
mega
10,
ENTER,
O,
ENTER, 3, ENTER, rn
ENTER, ENTER gombokat.
T-re
Vigye be az ismert változókat, és oldja meg
0,
Nyomja meg a
ENTER,2,ENTER
Graphlc Yarlabl.
BEGIH=
solv.r
rani'.
END-
Press
[ENTER]
gombokat.
9.
2.
az egyenletet.
166
A megoldó funkció abbahagyjaazeljárást, ha megtalálja az egyenlet
első
megoldását. Abban az esetben, ha több gyök van,
megváltoztathatja a megoldó parllmétereket, és igy egy
akkor
má~ik
tartományban keresheti a megoldást. A Newton-módszer esetében megváltoztathatja a START esctébcn a BEGIN
(kezdő),
változtathatja meg.Haegynél több megoldás kerül kljelzésre,
paramétert.
A grafikus megoldás
és az END (záró)
paramétereket
akkor
átléphet a többi Illegoldásokhoz.
Példa: Keresse meg a fenti mozgási példa második gyökét.
JUMP
Nyomja meg a 2ndF,
EredméllY:
t==
1.675379859
gomboklIt.
167
.'
, '
,.
I
Page 85
·.
" l
EURO·PROFIl.
A megoldó
menü
EIA2UU/9JOO
A megoldási módszer kiválasztásán kivül, a MENU gommbal betölthet, elmenthet, és törölhet egyenlet fájlokat. Ha megnyomja a MENU, C
jelenik meg a
billentyű
ket, akkor a
kijelzőn:
következő
ábrához hasonló
ábra
Egyenletek betöltése
Mielőtt
alalútania a számológépbeu. Egy egyenlet betöltéséhez nyomja meg a MENU gombot, válassza
egyenletet, majd nyomja
törlésének be az
gépben,
felhasznál egy elmentett egyenletet, aktiv egyenietté kell
ki
a LOAD opciót (C), és emeljekia kivánt
megazENTER
megerősítéséhez
új
egyenletet. Abban az esetben, ha nincsenek egyenlet fájlok a
akkor
a
kijelző
nyomja meg az ENTER gombot, majd írja
jobb
oldala üres.
billentyűt.
A régi egyenlet
EL·9200/9300
EURO,PRcn'II,
Egyenletek törlése
lia
el
akar
távolItani a ehhez nyomja meg a MENlJ gombot, majd válasszalda DEL (törlés) Ollciót (E), azután válassza
ENTER gombot a törlés (ldléllés) gombot a egyenletek automatikusan feljebb keriIlnek a Iistáu.
Az
opció
Az
opció menü használatávalmásolhat, mozgathat, vagy kinyomtathat
menU
egyenlet fájlokat.
részletesebb információt a2.fejezetben talál.
számológépből
ki
a lúváut egyenletet. Nyomja meg az
megerősiléséhcz,
művelet
törléséhez. A törölt egyenlet alatt található
A 2ndF,
OPTlON
egy elmentett egyenletet,
vagy nyomja meg a
billentyű
k haszuálllláról
akkor
QlJlT
Egyenletek elmentése
Lebetősége
felhasználás céljából,
gyakran használt egyenletek számára. Egy egyenlet elmentéséhez
nyomja meg a MENU,D,ENTER egyenlet nevét (maximálisan14karakter ENTER
Példa: Mentse el a mozgás egyenletet "motion" névvel.
Nyomja meg a MENU, (elmentés) funkciót.
Nyomja meg a motion, ALPHA, motion
van
arra,
és
billentyűt.
nevű
egyenletet.
hogy egyenleteket mentsen el
jövőbeni
felállIthat egy egyenlet könyvtáratisa
gombokat, llzután
írja
lebet), majd nyomja meg az
D,
ENTER
gombokat. Válasszakia SAVE
ENTER
gombokat. Mentse el a
168
be
llZ
169
Page 86
ElJUO-PROFII.
9.
FEJEZET
EREDMÉNYEK
Ez a fejezet számos amelyek a
SIMRI'
számológélI hatékonyságát mutatják be.
területről
tartalmaz megoldott problémákat,
1:1.-9200/9300
1:1.-9200/9300
1:lJRO-PROtR
tudományos kijelzési formátumot három tizedes hellyel,ésválassza az
egyenlet javító üzeUlmódot.
Nyomja meg a
Az
EL-9JOO-on használja a megoldó funkciót az egyenlet r-re
SET
UP, C, J,D,J,F,I, ENTER gombokat.
történő
lllegoldásállOz.
ki
Matematikaésfizika
Geoszinkronikus pályák
A Föld körül pálya Ileriódusa összeillik a Föld keringésének idejéhez.
Számolja
elő
geoszinkronikus pálya.
A pálya periódusát a
z
1'2=
4n
rI
GM
Ahol:
1'= a pálya periódusa G= gravitációs konstans (6.672xlO­M=a Föld tömege (5.976x
r=
távolság (rádiusz) a bolygó, és a Föld középpontja k/lzött
A Föld minden23óra Váltsa
át
Nyomja meg a
ENTER
gombokat.
Eredmény: 86164.09. Ez a T értéke.
Nyomja meg
Ebben az egyenletben használt számok közül
jelentős
keringő
ki, hogy a Föld középpont
bolygó pályája geoszinkronikus pálya, ha a
jától
milyen távolságra fordulhat
következő
egyeniettel frhatjuk le:
n
Nm
kg)
10
24
2
kg'2)
56 perc, 4.09 másodpercben fordul egyet.
ezt az
időt
másodpercekre:
rtiiS1
l.m!!!.J,
MENU,
az
STO, T gombokat.
A,
l, 23.560409,
Tárolja
MATil,
a T-ben.
kettő
digittel rendelkezik a tizedes pont után.Válassza
n,l,x,
60,
csak három
Nyomja meg a 2ndF, SOL VER, CL, ALPIIA, 2ndF, T,
2
4,
2ndF, n, x
ALPIIA,
,
~,
g,x,ALPIIA,
ol,
(EJ, ALPHA, r,
Xl,
ALPIIA,
ab,
=,
3, ENTER
gombokat.
Válassza Nyomja meg a MENU, Nyomja meg a
5.976,
Helyezze a kurzort az
ki
a grafikus megoldót:
2ndF, RCL, T,
Exp,
24,
ENTER gombokat.
n,
3 gombokat.
ENTlm,
"r"-re,
6.672, Exp, (-),
II,
ENTER,
és nyomja meg az ENTER, ENTER
gombokat. Oldja meg r-re az egyenletet.
Feltételezhetjük, rádiusza kb. 6.378x távolságra
lll7-
.
re
Nyomja meg a 6.378,
hogya
pálya a Föld felülete felett van (a
6
10
méter), de kevesebb, mint tízszer annyi
van. ÁlIltsa a BEGIN-t 6.378x
EXII,6,ENTER, 6.378, Exp,7,ENTER, ENTER
106-
, és az ENn-et 6.378x
ra
Föri!
gombokat.
tl7
E
Ez
Eredmény: 4.217
a rádIusz méterhen. Körülbelül 42.170
kilométerre van a Föld középpontjától.
2
X
,
Az
EL-nOO-on rendezzeátaz egyenletet úgy, hogy megoldhassa
r3-re:
Z
GMT
r3=-
z
4n
Nyomja meg a
(
lilG] lJllil
,6.672,
2
x
+, (,
ki
a
,
gombokat.
EXII,
4,X,2ndF,
(-),
II,x,5.976, Exp,
2
It,
x
),
=
,
24,
x, 2ndF, RCL, T,
170
171
"
., ,
Page 87
.,
, , r
EURO-PROFIl.
E0
21
1
Ez az
~.
~.
2ndF, ANS, ENTER gombokat.
Ezasugár
értéke méterben.
Eredmény: 7.498 E
Nyomja meg a 2ndF,
Eredmény: 4.217
A geoszinkronikus pálya a Föld középpontjától "2.170 km-re van.
10:1.-921111/931111
Ragyogj, ragyogj kis csillag
Egy csillag nagysága a meghatározója annak, hogy milyen fényesnek
tűnik.
Egy csillag ragyogását az határozza meg, hogy milyen messze
van a csillag, és hogy milyen fényes.
Mivel a csillagokat nagy távolságból látjuk, ezért azok fényességét
annak
egységesíteni kell Ezt egy mennyiségi egység használatával tesszük meg, amit a csillag abszolút nagyságának hlvunk. Egy csillag abszolút nagysága megmondja, hogy a csillag milyen fényesen ragyog fényév) távolságról. Ha ismerjük két csillag abszolút nagyságát, azok fényességének aránya:
L
log~=O.4(Ml-Ml)
l
Ahol:
első
M1=az
M1=a másodikcsillag abszolút nagysága L1=az L1=a második csillag fényessége
csillag abszolút nagysága
első
csillag fényessége
érdekében, hogy összehasonlíthatók legyenek.
tíz Ilarsec (kb. 32.6
akkor
EI.-9211111931111
ElllUl-flUWJI,
Nyomja meg a
(maJ
mm
,
SET
UP. C. l, F, l ENTER, 2ndF,
0.4, x,(,".8,
2.89,),ENTER
gombokat.
Eredmény: 5.8076.t"175. A csillag majdnem hatszor olyan fényes. mint a Nap.
Egy második csillag fényessége 0.000] része a nap fényességének. Mekkora a csillag abszolút nagysága'!
-re
M
2
M
=M
2 l 0.4
Ebben az esetben
Nyomja meg a ".8, -(,log. 0.00],
Eredmény: 13.60719686
-,
átrandezve az egyenletet:
L2
log---
_-.ll
L.
=11.000]
L,
+,
Rádióaktív bomlás
A carbon-14
amelyet a szén keletkezési idejének megállapltása során alkalmaznak.
Mivel a Carbon-14 állandó egyenletes mértékben bomlik, megállapitható úgy, hogy megmérik, hogy mennyi marlldék HC_t tartalmaz. Egy mintában
megfelelően
(14q
egy természetben
változik:
lévő
14C tömege ennek az egyenletnek
x
IO
,
OA,
),
ENTER gombokat.
előforduló
rádióaktfv szénizotóp,
.'
kora
Milyen arányban van a Nap fényessége egy csillag fényességével, ha a
csillag abszolút nagysága 2.89'!
A fenti egyenletet átrendezve:
Ebben az esetben M1=2.89
172
Ahol:
Mc.d\10e­M=a Mll=a
k=a bomlási állandó (a t=eltelt
kl
14C
tömege t
HC erelleti tömege
idő
idővel
években
14C
esetében k= 1.2118x
173
10-4
év-I)
Page 88
EURO-PROFil.
EIAlllll19Jllll
EURO-PROt"II,
Oldja meg "t"-re:
M
-111(-)
t=~
k
Írjon egy olyan programot, amely a
14C
kezdő
és záró tömegét kéri,
megmondja, hogy a minta milyen régi.
l,
mega
c,
ENTER,
l,
Nyomja
I~
d e c ay,ALPHA, ENTER, 2ndF, COMMAND,
A,l,2ndF, COMMAND,A,2,
2ndF, A-LOCK, starting, SPACE, mass, ALPHA, ENTER, 2ndF, A.LOCK, start, ALPHA, ENTER, 2ndF, COMMAND,
A,l,2ndF, COMMAND,A,2,
2ndF, A-LOCK, ending, SPACE, mass, ALPHA, ENTER, 2ndF, A-LOCK, end, ALPHA, ENTER, 2ndF, A-LOCK, time=, ALPHA, (-),(,ln,(,2ndF, A-LOCK, end, ALPHA,+,2ndF, A-LOCK, start, ALPHA,
),
+,
1.2118, Exp, (-),4,ENTER,
2ndF, COMMAND,
A,
l, 2ndF, A-LOCK, time,
),
ALPIIA, ENTER,
2ndF, COMMAND,
A,l,2ndF, COMMAND,A,2,
2ndF,
A-LOCK, years, ALPHA, ENTER gombokat A befejezett programnak
Igy
kell kinéznie:
Print "starting mass
start Print "ending mass end time=-<ln<end/start»/1.2118E-4 Print time Print
"yean
A program futtatásához nyomja meg a MENU, A gombokat, azután használja a kurzor
billentyű
ket a program kiválasztásáhol,ésnyomja
meg az ENTER-t.
Egy
elem
fél
élete az
szükséges. Számitsa
az
idő,
kia(14C)
amely a tömege felénck elbomlásához
fél
életét.
Példa: Haslllálja
a programot a
14C
fél
életének kiszámításához.
futtassa
fcl
a programot.
start=?
és
Nyomja meg a
100
ENTER gombokat
end=
Nyomja meg az 50, ENTER gombokat. Ercdmény:
5719.980034 év.
Exponenciális növekedés
Az
exponenciális matematikai feladatok gyakran váratlan eredményt adnak. A illusztrálásra.
A városnak, amelyben
szüksége a létfenntartáshoz. Éveken keresztül, a város a rendelkezésre
álló
erőforrás
ugyanaz az arány, amcllyel az város olyan mértékbcn kezd pontosan kétszer annyi
év
bcn hasznáIt.
Mennyi Ideig
veszi észre a város a problémát?
Ami minket ebben a példában érdekel, az a
mennyisége.
felhasználásával kapcsolatban, a minden évben maradó
mennyiségét a
az
erőforrás
Maradék
A növekedés az
előző
évben a felhasznált mennyiség a teljes mennyiség négyezred része, ez
Igy
kövctkezőképpen
következő
ezredrészét használja
tart
Mielőtt
következőképpen
kezdő
mennyiség:
első
példa ismertetésével
él,
egy bizonyos mennylségü erliforrásra van
fcl
minden évben, amely pontosan
erőforrás
el
növekedni, hogy minden
erőforrást
használ
az erliforrás teljes felhasználása,ésmennyivel
a változás megtörténik az
lehet leirni, (Az
mennyiségét
1+_
1000 1000
1 1
l-nek
_=1
vesszük.)
egy
ilyen eset kerül
megújul. Hirtelen azonban, a
év~~n
fel,
mint amennyit az
maradék
egyszerűség
(első
eset)
előző
előtte
erőforrás
erőforrás
erőforrás
kedvéért
éve alatta felhasznált mennyiség kétszer annyi, mint
évben, vagyis a teljes mennyiség kétezred része. A második
folytatódik tovább.
Az
X-ik évben maradó mennyiséget a
lehet leirni,
és
174
175
"
, .\
Page 89
.,
, ,
• , I
EURO-PROFIl.
1
Maradék mennyiség=l+
Most használja a grafikus nyomkövetés tulajdonságot, hogy meghatározhassa a mennyiségét•.
Nyomja meg a SET
Írja
be a fenti egyenletet.
Nyomja l,+,l,
RANGE, MENU, C, J,
Határozza meg az x metszéspontot.
Nyomja meg a 2ndF,
Eredmény: x=9.967226,
A rendelkezésre álló között használjaela város.
Ha megnézzük az nagyon megtévesztheti u maradék
időre
még rendelkezésre áll.
m~g
az
~,
1000,
lesz
elegendő.
1000-1000
következő
UP,E,l,
~,-,
2,
rn
JUMl>,
y=O
erőforrást
első
öt évet, akkor azt látjuk, hogy a város lakóit
A kilencedikévelején az
2"
néhány évben megmaradó
r:2:EJ
gombokat.
ab,
x/orr,
~,
~,
1000,
lO,
ENTER,
4 gombokat.
valamikor a kilencedik, és a tizedik
r:2:EJ
erőforrás,
és
az, hogyezmennyi
erőforrás
EI.-920019300
erőforrás
majdnem
fele
év
~
~
sin (0)= y
Az
sin(O
vagy
Ellenőrizze,
fokokra:
Nyomja meg a ENTER gombokal.
Eredmény: J.439812768 Fokokban.
r átló
egyenlet:
)=6
"I"
magasság
bogy a ()EG kiválasztásra került. Váltsuáta 6%-ot
I
l!!
e I
lill!!.
SET UP,
!::tIRO-PROFlI.
y::; magasság
B,
l, ENTER, 2ndF, sin-I, 0.06,
Mérnöki tudományok
Szögekésszázalék fokok
A szomszédságában másik utca lejtése
A kérdést úgy lehet megoldani, hogy az egyik mértékegységet váltani a másikra, esetünkben a százalék fokot vált
egyenlő
A fok százszorosa. Figyeljen szög szinuszát.
lévő
egyik utcát 6%-os lejtéssel építették. Egy
JO-os.
Melyik utca a meredekebb'!
ésazeredményeket össze kell hasonlítani. A
jukátszögre.
a magasság osztva az átlóval. A százalék fok a szögfok
arra,
bogya
magasság osztva az átlóval adja a
176
A
6%
fokot J.44°-ra lehet kerekUeni.Eza meredekebb utca.
Statisztilíák
Iskolai
Ringleúra helyi középiskolában tanít matematikát. Egy hosszú, és
át
kell
mi
nehéz teszt feladatot ad aki alkalmas egy haladó matematika program elvégzésére a helyi egyetemen. Mivel eredményt szerint: akinek az eredménye több, mint az osztály átlaga feletti standard eltérés, automatiknsan megfelel a haladó matematika
programra. Akinek
napok
fel
a diákjainak azért, hogy meglássa,
a teszt nagyon nehéz, ezért
a
standard
Bell
görbévcl fogja kiszámolni, a
az eredménye alacsonyabb, mint az osztály átlaga
177
úgy
határozott, hogy az
következők
ki
az,
Page 90
EURO·PROHI.
alatti
standard az eredménye az átlag kell írniuk abhoz, hogy megfeleljenek a
Az
osztály eredményei a
499 487 425 474 468 413 462
455 453 433
eltérés, az nem felel meg. Azoknak a tanulók, akiknek
standard
következők:
427 375
420 360
401 396 327 390 384
eltérésen belül van, még egy tesztet
371
352 349
322 308
programra.
300 291 272 162 268 140 264 256 97 255 65 243 34
EI.-921111/931111
227
198
115
U.-92U1I/931111
Változtassa Illeg a tartományt,
Állítsa az Xdlt-t 20-ra, az Xlllin-I 30-ra, és az
Nyomja Illeg a . RANGE, 20,
ENTER. EQTN, ENTER gowbokat.
520,
Eredmény:
ENTER,
[EJ,
Igy
m,
tisztább kéllet
30, ENTER,
IWKO-PKOt'II,
kaphat
az adatokról.
XmllX-ot 520-ra.
Mennyi tanuló felel meg a haladó meg?
Kezdje bevinni az
Nyomja meg a memória 2,
Nyomja meg a 499, ENTER, 487, gOlllbokat. (Folyamatosau vigye be az összes adattételt.)
Ezután készítsen hisztogramot az adatokról, és állltsa be a korlátozásokat x-nál, meglátja, hogy mennyien felelnek meg a esnek ki.
NYOmj~m
2ndF, ' , MENU,C,1,
-,MATH, MATH,l,+, MATH, 3, ENTER. EQTN,
gombokat.
Eredmény:
nem üres,
ENTER)
~
3, ENTER.
A, 2ndF,
adatokat
IE!!
J,
I gombokat. Abban az esetben, ha a statisztikai
akkor
Válassza ki a egyváltozós
és
a
AUTO
a hisztogram a
programra'!
statisztikai üzemmódba.
először
törölje
adatot
a népesség
MATH, E, l,
kijelzőn
látható.
Mennyien nem felelnek
annak
(X).
ENTER,
standard
programra,
tartaimát.
474,
eltérést (crx),
(MENJ),
ENTER,
és mennyien
468
Igy
D,
ABJ, eredményeket. A lenti beállltott korlátozások azt mutatják, bogy bét
tanuló felel Illeg, és hét másik uem felel meg.
és a
~
kurzorbillenlyük basználatával megnézheti a fenti
Szórakozásésjátékok
A fogol'vosnál
Mary
meglátogatja fogorvosát. Pontosan 25 percet tölt nála. A számla, óradíja'!
Nyomja meg a
llIlG]
gombokat.
Eredmény: 224.4. A fogorvos
lDIII ,
amit
ki kell fizetnie, 93.50 dollárt mutat. Mennyi a fogorvos
SET
UP, C,
l, ENTER, 93.50, +, 0.25, MATH,
óradíja
224.40 dollár.
D,
l,
ENTER
178
179
.'
, !
, , \
Page 91
....
n"'JK.:.:.o""-I''''''U",Oc:..
''''I.'--
H
tt
EL-92UUI9JUU
·.
, , ,
EIIRO-I'ROnl,
Lottó
Az országban ahol
játékban I és 50 között hat számot kell ellaláini, bármilyen sorrendben. A második játékban l de helyes sorrendben. Melyik
lehetőséget?
Az
első
játékban a nyerési esélyei egy szelvénnyel
Nyomja meg
Eredmény:
az
15890700
Ha egy szelvénnyel játszik a második tfpusú játékban, akkor a nyerési esélyei egy a 35
Nyomja meg a 35, MATH,A,7,
Eredmény:
Az esélyei az
38955840
első
él,
két
50,
MA
TH,
P
5:
játékban jobbak.
különböző
A,
6,
6, ENTER gombokat.
5, ENTER gombokat.
lottójáték létezik.
és
35 között 5 számot kell eItalálni
játék
biztosít nagyobb nyerési
egyaz50C6:
Az
első
Dobozok
Cliff készitett Bejön egy
egy
kis fadobozt, amelynek a méretei
vevő
az üzletbe,ésmegkérdezi, hogy kaphatna-e
6!xa!x12.
2 2
egy
Eredmény: 8--
Nyomja meg az ALPIIA,A,x,(,8,
,
Eredmény: Nyomja
Eredmény:
Az
új
doboz méretei:
1
8
10!
8
Illeg
az ALPIIA,A,x,
15
8!x10!X
8 8
12,
15.
+, l,
~,
~NTER
2,
ENTER gombokat.
gombokat.
hasonló dobozt, de
!-del
nagyobbat. Milyen méretü dobozt kell
4
Cliffnek készfteni?
Ahhoz, hogy megkapjuk az
meg kell szorozni
új
doboz méretét,
!-el.
Mielőtt
4
II
megkezdi a számitás elvégzését,
változtassa meg az üzemmódot vegyes üzemmódra.
Nyomja meg
II
SET UP, G,2,ENTER,
5,
~,
4,
8'1'0,
ALPHA,A,x,
A,
(,
6,
+,
l,
.
~,
2,
ENTER gombokat.
180
létező
doboz méreteit
181
Page 92
IWUO-I'ROHI.
A.
FÜGGELÉK
10:1.-921111/931111
ELEMCSEllE
A számológép kétféle tfpusú elemet használ. 4 db. AAA elem
működteti
elem biztosítja elemek védelmi elem
Megjegyzés:
tárolt
A tanácsoljuk, hogy egyszerre
készülékben.
Amikor szerint cserélje ki az AAA elemeket:
Megjegyzés: Ha
megjelenik a az
áram
EL-9300
lemerülőben
megnyomja az ON gombot, végezze cl.
a számológépet,ésa
amemória
körülbelül 6 hónapig
5 évig
működőképes.
adatok
esetleges elvesztésének elkerülése érdekében azt
a fimi)- felirat megjelenik a
kijelzőt.
Az
EL-9300-ban cgy litium
védelmét. Normál használat esetén az AAA
működnek
csak
(vagy 140 óráig). A litium
egy tlpusú elemet cseréljen a
kijelzőn,
a
következő
eljárás
folytatja a számológép használatát, miután a fimi) felirat
kijelzőn,
lehet, hogy nem kapcsol be a gépen.
kijelzőjén
akkor
a "BACKUP BA
van)
figyelmeztető
az ON
billentyű
akkor
először
TTERY
megnyomását
Abban
az esetben, ha az
LOW"
követően
(a védelmi elem
üzenet jelenik meg miután
a védelmi elcm cseréjét
n
.-921111/931111
4.
Óvatosan
csúsztassa az AAA elemckfedölemczét balra,
ncm megy tovább.
5. Emclje le a lapot, és cserélje ki az elemeket.
clemeket úgy helyezze be, ahogyan azt a fenti
Vigyázzon az EL-9200-al. Ha kivcttc a elcmet,
kell
g
6.
akkorazúj
helycLlli a géJlbe,
é
llb61.
elemeket
mcrt
akivételtől
ellenkező
Tegye vissza a lemezt, és csúsztassa
gépből
számltott egy percen belül be
esetben
jobbra:
t:llUO-PRlH'lI,
amcddig
Ellenőrizze,
ábrán
a négy
adatok
hogy
látja.
darab
veszhetnck
az
az
AAA
eI.ii
l.
Kapcsolja ki a gépet a 2ndF,
2.
Fordltsa
elem
a számológépet háloldalával felfelé, és keresse meg az
tartó
fedelét.
3. Húzza ki egy kicsit a azután emelje le a fedelet a mutatja:
OFF
gombokkal.
fedőlapot,
ameddig az nem megy tovább,
készülékről,
182
ahogyan azt az
ábra
is
7.
Helyezze vissza az e1cmlartó fedelét.
183
..
, , I
Page 93
ElJIUl-I'llOFII.
8.
Nyomja meg az alaphelyzetbe állítás gombot.
üzenet jelenik meg a
PRESS
C
[CL]
LEl4F.:
kijelzőn.
TO
ALL
DATA
Ekkor
E
1.-9200/9JOO
a
következő
·.
EI
,-9200/9JI!t
Megjegyzés: Abban
az esetben, ha a védelmi elemre vonatkozó
üzenet megjelenése után használja a számológépet,
az
áram
hogy
nem kapcsol be, és elveszti az összes gépben tároU
adatot.
EI/IW-I'IWFII.
figyelmeztető
akkor
lehetséges,
PRESS
TO
Ha nem jelenik meg az üzenet, eljárást az
9.
Nyomja meg az ON gombot.
l-től
7.ig lépésig.
[OH]
CAHCEL
KEY
akkor
ismételje meg az elemcsere
Figyelmeztetés:
CL
Ne nyomja meg a összes
adat
törlődik.
10.
Állítsa be a
(Nyomja meg a
- gombot mindaddig, ameddig
gombot. Ha megnyomja,
kijelző
kontraszt
2ndF
OPTION
ját.
gombokat,ésnyomja meg a +, vagy a
a kontraszt beálUtása
válik.)
Megjeeyzés: Az
EL-nOO esetében ha az elemcsere l percnél több
az
5.
lépésnél,
amikor megnyomja az ON gombot.
meg a
készülékből
akkor
a
következő
CL
gombot a gép kezdeti beállftásához, és töröljön a
üzenet jelenhet meg a
lia
ez megtörténik, akkor nyomja
minden adatot.
akkor
az gépben
megfelelővé
időt
vesz igénybe
lévő
kijelzőn,
l.
Nyissakiaz elemtartó fedelét az
2,
ésJ.léllések alkahnazásával.
2.
Egy
kis
csavarhúzó segitségével csavarja
csavart. amely
a védelmi elem fedelét rögliti:
3. Óvatosan nyomja felfelé a fedelet.
előző
eljárásban
ki.
már
és
ismertetett
távolítsaela
.1'
l,
Az
EL9300-nál
amikora"BACKUPBATTERY üzenet megjelenik a nyomja meg az ON szerint:
kijelzőn
billentyűt,
a gép bekapcsolását
és végezzen elemcserét a
184
LOW"
figyelmeztető
követően,
következők
akkor
185
Page 94
EURO-PROFn.
5.
Cserélje
basonló).
ki az
elemet
Az elem (+)
EI,-921"1/9300
egy azonoslVHtium elemmel (CR2032, vagy
oldalának
kell felfelé néznie.
EI
,·920019300
B.
FÜGGELÉK
[(JRO·pROt'll.
6.
Tegye vissza az elem fedelét, és a
7. Tegye vissza az
elemtartó
fedelét.
csavart.
HIBAÜZENETEK
A
következőkben
listáját, és
Hiba
tanácsokat
Hibaüzenet
száma
Ol
Syntax (sziutaxis
02
Calculate (számítás)
03
Nesting
(egymásba
ágyazás)
OS
Dimension
(méret)
07
No
(nincs
argumentum)
OS
Not
(nem
09
Not Ilair
(nem
10
II
Liue
(a
sor
Cannot
(nem tud törölni)
12
Buffer
(buffer
túlcsordulás)
13
Too ma ny
(túl
ismertetjükagyakran
adunk,
hiba)
argument
pair
-dx
pár)
[-)
pár)
over
lefutott)
delete
over
var.
sok
változó)
előforduló
bogyan lehet a biba
okát
bibaüzenetek
elbárítani:
Megoldás
Használja hogya
funkcióra, Nézze meg, bogy nem vagy
a kézikönyvet
megfelelő
szintaxist basználja-e
amit
megpróbál
annak
használni.
akart-e
nem
követett-e el basonló számilási
ellenőnésére,
arra
O-val osztani,
bibát.
Ellenőrizze,
számot, tartalmazazegymásba ágyazott
hogy a számilás l4-nél kevesebb
és 32-nél kevesebb függvényt
zárójeleken
belül.
Ellenőrizze,
kivonandó, és szorzandó egymással. méreteit, nézze meg, hogy
bogy minden összeadandó,
mátrix
kompatibilis
Amikor
beállflja egy
van-e
mátrix
elegendő
memóriu. Nézze meg, bogy a bibás fUggvénynek van-e argumentuma.
Ellenőrizze,
bogy
minden.
-hez
tartozik
egy
dL
Ellenőrizze,
Csak egyenlet lefutott a
hogy minden [-hez
az
egyenlet javiló
tartozik
üzemmódban:
kijelző
tetejéről,
egy ].
az
vagy aljáról. Olyan
funkciót
akar
törölni,
amit
nem
lehet törölni. Csak
egyenlet javfló
üzemmódban:
buffer
túlcsordulás
Ellenőrizze,
használ-e. Ez
hogy húsznál kevesebb változó t
csak
megoldó
üzemmódra
vonatkozik.
a
186
..
187
, , \
Page 95
EURO-PROFIL
EI.-921111/9JIIII
"
nJRO-PROHI,
71
12
26
27
28
29
30
70
22
23
24
25
14
No
variable
(nincs változó)
20
Lbl duplicate
(dupla Lbl)
21
Lbl undefined (meghatározat­lan Lbl)
Lblover
Gosub stack
Line too long (túl hosszú sor)
No
graph (nincs
grafika)
Storage full (tele a tároló)
No
STAT DATA (nincs stat. adat) Wrong ST. Mode (rossz stat. mód) n range
(n tartomány
biba)
Can't
retum (nem tud visszatérni)
110
device
Wrong mode
(rossz üzemmód) Verify
(ellenőrizzen)
error
Ellcnőrizze,
hogy a hibás
sorban
minden változó megbatározásra került. Csak megoldó üzemmódban.
Ellenőrizze,
bogy a
program
nem használja
ugyanazt a címke nevct cgynél többször.
Ellcnőrizze,
bogy a
program
nem rcndelkezik
egy Goto, vagy Gosub-bal egy olyan
címkéhez, amely nem
létezil(. Azonban basználhat címkét refercncia nélkül a programban. Nézze meg, bogy a több (az EL-9200-nál Nézze meg, bogy a
programban
12)
címke.
programnak
nincs 50-nél
nincs tíznél
több szubrutinja egymásba ágyazva.
Ellenőrizze,
160
bogy a bibás
sor
kevesebb, mint
(az EL-9200-nál 128) karakterrcl
rendelkezik.
Ellenőrizze,
egy meghatározott egyenlete.
bogy a
Grapb
parancsnak van-e
Ne
próbáljon
meg nagyítást végezni egy olyan grafikonon,
amely nem került
Ellenőrizze,
megrajzolásra.
bogy a jelenlegi üzemmódban
~9
nél kevesebb fájl van. Ha szükséges, törölje a felesleges fájlokat.
A statisztikai grafikon megrajzolása
előtt
kell vinni a gépbe a statisztikai adatokat.
Ellenőrizze,
üzemmódot állította be
bogy a
megfelelő
statisztikai
a most basznált
funkcióra. Statisztikai grafikon üzemmódban az n maximális értéke
J l felett van
(ll
a keretes ábráknál). Egy
Retum
jelenik meg egy programban, de
Gosub nem lett megbatározva.
Nem tud kommunikálni az opciós port-on keresztül.
Ellenőrizze,
biztonságos-e, és a másik készll1ék
bogy a kábel
megfelelő
üzemmódban van-e. Egy olyan készülékre
akar
adatátvitelt
végrehajtani, amely rossz üzemmódban van.
lévő
A kazettán számológépen
információ nem illeszkedik a
lévő
információhoz.
be
90
99
(nincs szám)
Memory over
(nincs JlIemória)
System
error (I'cndszerhiba) BREAK
(Ilrogl'amszünet)
Nincs elég memória ahboz, amit végre
akar hajtani. Törölje a felesleges fájlokat, próbálja meg újra.
A rendszer meJllóriája tele van.
Megnyomta az ON gombot. Ekkor a gép
JlIegálHlja a Ilrogramot, a rajzolást, és a megoldás számítását. Ha megnyomja a vagy a
~
gombot,
akkor végrebajtott parancshoz mebet. megnyomja a
CL
gombot,
131,
az utolsó
Ifa
akkor
progl'ammeoüböz lépbet.
és
a
188
189
Page 96
ElfRO-PllOFJL
C.
FÜGGELÉK:
PARANCS
A
következő
sorrendben.
A szintaxis oszlopban az <arg> egy olyan számot, vagy funkciót jelent, amelynek eredménye érvényes argumentumok.
Az <st
r>
betűt).
Parancs
f
x
-
y
ax
ay
1t
INDEX
táblázat valamennyi parancsot felsorolja abc
egy
szám. Például,4,5+3éssin 35(cos12)
rövidftés egy
Leírás és MATil, C, 2 Integrálás funkció. Lásd a dx-et Csak
MATIl, E I Nincs are:umentum.
MATH,F,I MATII,E,3
Az
x eltérése üzemmódba lett beírva). Csak MATH,F,l
y
Az
eltérése üzemmódba lett beirva). Csak
2ndF,x A x-t ielzi
karakter
billentyű
is.
real üzemmódban.
népesség
adat
(korábban statisztikai
real üzemmódban.
népesség
adat
(korábban
real üzemmódban.
ki.
sorozatot jelent (egy szót, vagy egy
leütések
statisztikai
standard
standard
Szintaxis
f
argl,
arg2,
argl, kifejezések. argl arg2 a kezdeti argl arg4 az (opcionális). Ha nincs meghatározva interval1um, használ.
Nincs argumentum. NhlCS
Nincs argumentum.
Nincs argumentum.
arg2,
egy függvény
a végérték
interval1~mok
argumentum.
EI.-920tJI93110
argl,
arg4 dx
argl
érték
akkor
a gép
és
arg4
száma
IOO-at
EL-9200/931111
L MATIl,
2ndF, L
Polár koordináta elválasztó.
Csak
==
<
<==
>==
>
'"
"
[
2ndF, ALl)IIA,
2ndF, COMMAND, Kevesebb mint.
Csak
használható.
2ndF, COMMAND, C, 3
Kisebb mint,
Csak Ilrogramjllvftás alatt. 2ndF, COMMAND, C, "
Nagyobb mint, vagy Csak Ilrogramjavftás alatt 2ndF, COMMAND, C, 5 Nagyobb, mint. Csak Ilrogramjavitás alatt.
2ndF, COMMAND, C, 6 Nem
egyenlő.
Csak programjavitás alatt. lndF,
Egy jelzi. Csak programjavitás alatt. 2ndF, COMMAND, F, 7 (csak stal. program módban) MATil, Nyitó szögletes zárójel.
Mátrix elemek referenciájára, a dim funkcióhoz szolgál.
E,
2
komplex üzemmódban
COMMAND, ==
egy llrogram javftása alatt
vllgy
egyenl/t
COMMAND,A,2
karaktersorozat kezdetét
E,
J (mátrix módhau)
C,
D,
2
egyenlő.
EIJRO-PIUlFU.
Nincs argumentum.
I,
If
argl==arg2, Goto
argl
és arg2 kifejezések
str
ee:v
clmke
If
argl==arg2, Goto
argl
és arg2 kifejezések
str
egy clmke
If
argl==llrg2, Goto
argl
és arg2 kifejezések
str
ee:v
clmke
If
argl==arg2, Goto
argl
és arg2 kifejezések
str
eey clmke
If
argl==arg2, Goto
argl
és Ilrg2 kifejezések
str
egy clmke
If
argl==arg2, Goto
argl
és arg2 kifejezések
str
ee:v
clmke
Print
"str
Az
számok) sorozata.
St[argl,
Az Az
(x-t, y-t, vagy w,w-t reprezentál)
és
Az
alpha
Az alpha
amely a mátrixot reprezentálja.
Az Az
oszlopban.
egy
str
arg2]
St egy
stat
arg
I lehetl,2,
arg
2 egy kártyaszám.
[argl,
argl
kifejezés a sorban.
argl
str
str
str
str
str
str
karakterek
program parancs.
vagy 3
arg2]
betű
egy
egy kifejezés az
(vagy
billentyű,
190
..
191
, '
Page 97
, ,
, ,
T••:
EIJRO·PROFn,
]
(-)
( (
)
+ +
- -
x
1
10
2ndF
A·LOCK
~
2ndF, (stat.
MATil,
COMMAND,
program
E, 4
módban)
(mátrix
F, 8
módban)
Záró szögletes zárójel.
mátrix
A
elemek referenciájához,
és a dim fUllkcióhoz használják.
(-)
Előjelváltó.
Nvitózárójel.
)
Csukó zárójel.
Összeadás.
Kivonás.
x
Szorzás.
+
Osztás. 2ndF,I0
Kitevő.
1
2ndF Második funkció.
A
sárga
funkciót aktiválja, amely
a
következő
billentvű
2ndF,
felett van.
A·LOCK
megnyoDlott
Alpha lezárás. A kék
alpha
szimbólumokat viszi
amelyek
be, billentyíik amelyeket az lenvomva
tartása
azok
felett
ALPHA
kor
felett a
vannak,
gomb
mee:nvom.
~
Tört
értékek.
EI.·9100/9JOO
St[argl,
Az Az
St egy arg
arg2]
stat
I lehet
program
1,2,
vagy 3
parancs.
(x-t, y-t, vagy w,w-t reprezentál)
arg
2 egy kártyasz:ím.
Az
[argl,
alpha Az
alpha
amely a
Az
argl
Az
arg2]
egy
betű
mátrixot
reprezentálja.
kifejezés a sorban.
arg2
egy kifejezés
billentyű,
Oszlollban. (-)
arg
Azare:
el!Y
kifeiezés. (arg) Az
ar~
el!Y
kifejezés.
(arg)
are:
el!V
Az
kifeiezés. argl+arg2 Az
ard,
és are:2 kifeiezések.
argl-arg2
ard
Az
és are:2 kifeiezések.
arglxarg2
argl,
Az
és arg2 kifejezések.
argl+arg2 Az
argl,
és arg2 kifejezések.
org
lO
Az
arg3r.
Nincs
Nincs
argl
are:l és are:2 kifejezések.
Az
kifejezés.
argumentum.
argumentum.
~
arg2
az
H.-92011/930U
ab
ab
Hatvány.
ALPIIA
ALPHA Azt az alpha szimbólumot viszi be, amely
billentvű
AUTO
2ndF, AlJTO Auto skála. Csak
V
2ndF, V
a-ik gyilk.
8S
8S
Törli
karaktel't.
CA
2ndF, CA Törli
program
IJrogramol. A stat. üzemmódbau
tiIrIi a teljes
CL
CL TiIrIi a
cos
cos
Koszinusz.
cos·(
2ndF, COS-I cos·\ Inverz koszinusz.
DEL
.,
DEL Tildi
ENTER ENTER
Értékeli a kifeiezést.
EQTN
EQTN Megjeleníti a jelenlegi egyenletet (grapb graph. l!rauh. módban).
el
INS
2nd F,
X
kitevő.
2ndF,INS
8i11entyű
kurzor
.lUMP
2ndF, .JlJl\IP Nincs A .lUMP menüt ielzi ki.
minden megnyomott
felett található.
I.'rauh, és
a kurLOrtól
stat
módokban.
balra
a jelenlegi számítást.
módban törli
kártvát.
ielenle~i
a
kUrlornállévő
funkciót jelez
számítást.
módban),
karaktert.
vagy
ki
Cl
karaktereket
szúr
helvén.
álló
a teljes
stat.
(stat.
be a
arglabarg2 Az
ard
és are:2 kifeiezések.
Nincs
argumentum.
Nincs argumentum.
arg
l,
V,
Az
an!!
és arg2 kifejezések.
Nincs
argumentum.
argumentum.
Nincs
A
Niucs
argumentum.
cos
arg
Az
arI!
el!V
arg
Az
arl!
el!V
Nincs
argumentum.
arg
ENTER
Az
are:
el!V
Nincs
argumentum.
el,
arg
Az
arI!
el!v kifeiezés.
Nincs
argumentum.
argumentum.
WRO·PROUI.
arg2
.-
kifejezés.
kifejezés.
kifeiezés.
192
193
Page 98
EURO-PROFIL
1<:/'-9200/9300
U
,-9211111931111
WHO-PHCH'II.
i
ln ln
log
MAl'
MATH
MENU
OFF
ON
OPTION
PLOT
QUIT
RANGE
2ndF,i
Az
i-t szúrja be (képzetes szám).
Csak
complex módban.
Természetes
lo~.
log
to-es alapú
lo~.
MAl'
Előhívja
a mátrixot. A mátrix kiválasztása kell megnyomnia az A Csak
mátrix módban.
Ll'
MATH
TH
A MA
funkció
menüt elit A funkciók
fU~~öen
változnak.
az
Ülemmódtól
MENU A jelenlegi üzemmód hívja
elő.
A menü a
módtól változik. 2ndF,OFF KikapcsoJja a
gépet.
ON BekapcsoJja a
~épet.
2ndF,OPTION
Az
opció
menütieleníti
2ndF,
PLOT A piot menüt jeleniti meg. Csak
rraph
módban. QUIT Elhagyja a menüt. vagy
jelenlegi
programot.
RANGE BeálUtja a rajzoló Megjeleniti a
tartományt.
tartomány kijelzést. Csak
graph
és stat. mÓdokban.
kor
nem
HA-t.
bívja
menüjét
fUggően
me~.
mátrixot,
beléllŐ
Nincs argumentum.
ln
arg
Az
ar~
egy kifejezés.
arg
log Az
ar~
egy kifejezés.
mat
alpha
Az
alpha egy betü
Nincs argumentum.
Nincs argumentum.
Nincs argumentum.
Nincs argumentum.
Nincs argumentum.
Nincs argumentum.
Nincs argumentum.
Nincs argumentum.
billentyű.
RCL
SETUP
sin
sin-I
STO
tan
tan-I
x/orr
,[
2
x
X-I
ZOOM
SOLVER
@]
2ndF,
RCL
Előhivja
Amikor nevét,
egy változó értékét.
kiválasztja
nem
kell
megnyomni
a változó
az
ALPHA gombot. SET
UP BeálHtja a géll Kijelzi a
sin
sct
UlI menüt.
paramétereit.
sin
Szinusz
siu-
I
sin-I
2ndF
Inverz szinusz.
STO
értéket
Egy
Amikor
egy változóban tárol.
a változó
nevét
arg
Az Az
kiválasztja, nem kell megnyomni az
ALPHA tan Tangens. 2ndF Inverz tangens.
x/orr
Beviszi az X-t, koordináta Nem
gombot.
tan-I
O-t,
módtól
fUggően.
áll rendelkezésre
tan Az
Az Nincs
vagy T-t, a
mátrix
módban.
,[
Négyzetgyiik.
2
x
Négyzet. 21ldF
X-I
Inverz Az ZOOM
menüt
A zoom Csak
graub
21ldF,
SOL
Működteti
üzemmódot. (Csak
jelzi ki.
módokban.
VER
a
megoldó
El.-9300)
Az arg,x Az arg
Nincs
~
Működteti
a stat. módot.
RCL, alpha
Az
alpba egy betü
argumentum.
Nincs
arg
arg
egy kifejezés.
Az
arg
Azugegy kifejezés.
81'0
alpba
arg
egy kifejezés.
alpba egy
belű
arg
arg
egy kifejezés-
arg
tan-I
ant
egy kifejezés.
argumentum.
,[,
arg
arg
egy kifejezés.
2
arg
egy kifejezés.
1
arg
egy kife,iezés.
Válasszakia tételt.
argumentum.
Nincs
argumentum.
billentyű.
billentyű.
194
195
Page 99
, ,
EIIRO-PRonl.
~
0:J
[g]
WID
I~
~bin
~dec
-~dcg
~dUls
~hex
~oct
~rO
~xy
~
Működteti
a program módot.
ld::.J
Működteti
2ndF
A stat. grallh. módot
WID
I~
A
számolól!:ép MATH,D,4 Bináris (2-es) alapra vált.
Csak Nbase módban. MATH,D,2 Decimális rendszerre vált. Csak Nbase módban. MATH,D,I Sexadecimálisról fokokra vált át.
Csak Real módban.
MATH,D,2 Fokokra, percekre,
másodpercekre (sexadecimális) vált át. Csak
MATH,D,1
Hexadecimálisra vált át. Csak Nbase módban.
MATH,D,3 Oktálisra (8-as alal) vált át. Csak Nbase módban.
MATH,D,3
Polár koordináhíra vált. A gép kijelzi az r-t. A
memóriában kerlll tárolásra.
MATH,D,4
Derékszögű
A gép kijelzi az x-t.
memóriában lesz tárolva. Csak Real módban.
a
I!:raph
l!::::::J
módot
I{eal
módban.
koordinátára vált.
módot.
működteti.
működteti.
(I
O-es
alapú)
-
(16-os
Az
alapú)
9
y az y
a O
EI.-9211111931111
Nincs argumentum.
Nincs argumentum.
Nincs argumentum.
Nincs argumcntum.
arg~bin
Az
arg
cb'Y
kifcjczés.
arg~dec
Az
arg
egy kifcjezés.
dd.mmss A dd.mmss egy kifejezés.
arg
és
Az
arg~hex
Az
arg~oct
Az
argl, Az
argl,
Az
~dcg
~dd.mUlss
arg
egy
kifejezés.
arg
egy
kifejezés.
arg
egy kifejezés.
arg2,
~rO
arg!,ésarg2 kifejezések.
arg2,
~xy
argl,
és arg2 kifejezések.
~:I.-9211111931111
a
a+bX
a·c"bX
a+b·lnX
a+b·logX
a·b"b
1
a+b·X­abs MATil,A,1
ALL DATA MENlJ,
ALLGRPH
ALL MEl\1.
MATil, G I
A lineáris (y-metszet)
első
együtthatója.
Csak Real módban. 2ndF,
l!:::::J,
lineáris regrcsszió grafikont
Egy
ki.
választ Csak stat. graDh módban.
2ndF,
02J,
Egy
eXI)Onenciális grafikont választ Csak stat. grallh módban.
2ndF,
l!::::::J,
Egy grafikont választ Csak stat. grallh módban.
2ndF, ,
Egy
rcgressziós grafikont választ Csak stat. graDh módban.
2ndF, Egy halvány regressziós grafikont választ Csak
2ndF,'
Abszolút érték.
Minden stat. adatot töröl.
2ndll, Ol'TlON,
Minden stat.
töröl.
2ndF, OPTlON,E,I
Minden
2ndF,
OI'TlON,E,..
Minden fáilt
logaritmus regrcsszió
l!:::::J,
to-es alapú logaritmus
02J
stat. erapb. módban.
[~J
D,
OPTION,
~pb
OPTION,
F,
1
F,
2
rcgressziós
ki.
F,
J
ki.
F,"
,F,S
ki.
,F,5
2
4,
E,
E,
J az EL-nOO-on).
mátrix adatot
és
fájJt töröl.
E,
az EL-nOO-on)
és
adatot töröl.
regresszió
ki.
(2ndF,
(2nd
5
Nincs argumentum.
Nincs argumentum.
Nincs argumentum.
Nincs argumentum.
Niucs argumentum.
Nincs argumentum.
Nincs argumentum. abs
arg
Az
arg
egy
Nincs argumentum.
Niucs argumentum.
F,
Nincs argumentum.
~:lIR()-PUO"'I.
kifejezés.
196
197
Page 100
EIJRO·PROFII.
EI.-9200/9300
E
1.'921111/9
3011
nIRO·PROtll.
ALLPROC
ALLSOLV
and
ANS
ANY CARD
arg
Auto
AUTO
b
n.
e.
8.L.
2ndF, OPTION,E,2 Minden 2ndF, OPTION,E,J (csak EL-9300) Minden
MATH,E,I
Logikai AND Csak Nbase módban. 2ndF,ANS Legutolsó válasz. MENU,8,3 Meghatározott kártyához'megy. Csak stat. módban. MATH, Visszaadja az argumentumot.
Csak complex módban.
2ndF, COMMAND, Kiválaszt egy végrehajtja
grafikai parancsot. Csak Real prol!ramokban. ZOOM 5
FelnagyUja
Csak MATH,G,2 A lineáris második együtthatója. Csak Real módban.
2ndF,' A keretes Csak stat.
2ndF,' A törtvonalas grafikont rajzol. Csak stat.
prog. fájlt töröl.
melwldó fáilt töröl.
művelet.
E,5
D,
2
Y tartományt,
meghatározott
a
és
a grafikont.
I!raph módban.
regresszió
,C
~,
jelenlegi
ábrát
'~,
jelenlegi stat. adatokból
stat.
rajzol.
grallh módban.
,8
I!rallh módban.
Stat.
(lejtő)
adatokból
Nincs argumentum.
Nincs argumentum.
arglésarg2 Az
arglésarg2 kifejezések.
Nincs argumentum.
Vigye be a kártya számot.
arg arg Az
arg
egy komplex kifejezés.
auto graph command
és
A graph command DotCraph, Fill, vagy bármilyen stat. graph parancs.
Nincs argumentum.
Nincs argumentum.
Nincs argumentum.
Nincs argumentum.
egy
Craph,
VER
n.
8KUP
nox
nRNCII
e.F.
e.
P.
CALC
CLEAR
ClrC
2ndF, OPTION, C, ENTER, C
Ellenőrzi,
lévő
számológépen (csak EL-9300)
2ndF, OPTION,C,ENTER, D Egy
másik számológélire viszi adatokat. (csak ZOOM,I Egy keretet rajzol,
kijelző
Csak 2ndF, COMMAND, 8 A llrogram elágazási parancsokat
jelzi Csak Ilrogram módban.
2ndF,· A
jelenlegi stat.
növekvő
rajzol.
Csak stat.
MENU, D Az
jelzi Csak stat. graph. módban.
MATH,C
A kalkulátor menüt jeleníti meg. Csak Real
2ndF,I)LOT, A
Törli a grafikont. Csak
módokban. 2ndF, COMMAND,E,2
Törli érinti
változtatja meg módot).
Csak
hogya
adatok
kazettás magnóra, vagy egy
ablak.
grallh módban.
ki.
~,
gyakoriságú
I!raph. módban.
eljárás képesség változókat
ki.
és
graph
a grallh. kijelzést.
a
prOl!ram módban.
magnószalagon
egyeznek-e
lévő
EI.-9300l
,C
adatokból egy
Craph
és
szövegel,
adatokkal.
át
ez
lesz az
grafikont
módokban.-
grapb
stat.
(Nem
és nem
kijelzési
a
Nincs argumentum.
a
Nincs argumentum.
az
Nincs argumentum.
új
Válassza
Nincs argumentum.
Nincs argumentum.
Nincs argumentum.
Nincs argumentum.
Nincs argumentum.
ki
a tételt.
.
....
198
199
, '
Loading...