Shimano PD-M770, PD-M540, PD-M970, PD-M520 User Manual

1
2
1
2
SM-SH51
R
PD-M520
MAL
AY
-M R
15
Az SPD pedálok kialakításukból adódóan kizárólag akkor oldanak, amikor bokánkat elfordítjuk. Bukás esetén nem biztos, hogy automatikusan kioldanak, mivel az nem egy természetes mozdulat. A kioldás módszerét úgy dolgoztuk ki, hogy véletlenszerűen ne oldjon ki a pedál, ezzel ne veszíthessük el egyensúlyunkat, illetve ez ne vezessen bukáshoz.
Ehhez az alkatrészhez kizárólag SPD cipőt használjunk. Más márkájú kerékpáros cipők nem teszik lehetővé a gyors kioldást, vagy váratlan helyzetekben is kioldanak.
Kizárólag Shimano stoplikat (SM-SH51/SM-SH56) használjunk, továbbá a stopli rögzítőcsavarjait a megfelelő nyomatékkal szorítsuk meg.
Mielőtt az új pedál-és cipőrendszert kipróbálnánk, értsük meg működési elvét, illetve sajátítsuk el a belépéshez és a kioldáshoz szükséges mozdulatot.
Mielőtt elindulnánk, húzzuk be a féket, támaszkodjunk egyik lábunkkal a földön, a másik lábbal pedig gyakoroljuk a belépést és a kioldást. Csak akkor induljunk útnak, amikor már úgy érezzük, hogy mindkét mozdulat természetesen, könnyen elvégezhető.
Először mindig sík terepen gyakoroljunk: emelkedőre, lejtőre már csak akkor merészkedjünk, ha már megszoktuk a pedál működését.
Állítsuk be a számunkra legkényelmesebb rugófeszességet.
Amikor kis sebességgel haladunk, illetve olyan helyzetbe
kerülünk, amikor esetleg meg kell állni (például megfordulás esetén, kereszteződésben, emelkedőn vagy egy beláthatatlan kanyarban), oldjuk ki lábunk még a kerékpáron, így megálláskor azonnal és könnyen le tudunk szállni.
Nehéz közlekedési helyzetekben vagy terepen használjunk kisebb rugófeszességet a dokkolómechanikában.
A stoplit és a mechanikát tartsuk távol a kosztól és törmeléktől.
Figyeljünk a stopli kopására, rendszeresen ellenőrizzük állapotát!
Amikor a stopli megkopott, cseréljük ki!
Stoplicserét követően még elindulás előtt ellenőrizzük a rugófeszességet. Ha nem figyelünk a cipő és a stopli állapotára, tisztaságára, a belépés és a kioldás folyamata megnehezülhet, lassabbá, kiszámíthatatlanabbá válhat, mely komoly baleset forrása is lehet.
Sötétben történő kerékpározás esetén szereljünk a pedálra fényvisszaverőt.
Ha a fényvisszaverők megsérülnek vagy beszennyeződnek, ne folytassuk kerékpáron az utunk. Ha ezt nem tartjuk be, a körülöttünk lévő járművek nehezebben vesznek észre.
Az alkatrész felszerelése előtt szerezzük be, illetve tanulmányozzuk a használati útmutatót. Kilazult, kopott vagy sérült alkatrészek komoly balesetet okozhatnak.
Nyomatékosan ajánljuk, hogy pótalkatrészként csakis eredeti Shimano terméket használjunk.
Ha bármilyen kérdés merül fel a pedál használatával kapcsolatban, keresse fel kerékpár-kereskedőjét!
Tanulmányozza a mellékelt használati útmutatókat, és ezeket tegye el a később végzendő karbantartások elvégzéséhez.
Megjegyzés:
A kerékpárra történő felszállás előtt ellenőrizzük, hogy nem lazult-e meg valamely kötés. (BB-FC, FC-PD)
Emellett, ha a pedálozás közben szokatlan érzést tapasztalunk, ellenőrizzük a csapágy játékát.
Opcionálisan fényvisszaverő (SM-PD22) is megrendelhető. További információért kérjük, forduljon szakkereskedőjéhez!
Az alkatrészek garanciája nem tartalmazza a természetes használat során fellépő kopás okozta kárt.
MINDENKÉPPEN OLVSSA EL, ÉS TARTSA BE A
FIGYELMEZTETÉSBEN FOGLALTAKAT!
Ha a figyelmeztetéseket nem tartja be, cipője a kívánt
pillanatban esetleg nem fog kioldani a pedálból, vagy olyan esetben is kiold, amikor ezt nem akarja. Mindkét eset komoly balesethez vezethet.
Általános biztonsági ismeretek
FIGYELEM
A pedált, illetve a stoplit ne használjuk más módon, mint ami a technikai leírásban szerepel. A stopli csak abban az esetben dokkol és old, ha mind a pedált, mind a stoplit a megfelelő irányba szerelik fel. A stopli cipőre történő felszerelését alább olvashatják.
A LEÍRÁSBAN FOGLALTAK FIGYELMEN KÍVÜL HAGYÁSA KOMOLY SÉRÜLÉST OKOZHAT.
Egyféle oldásirányú stopli:
SM-SH51 (fekete)
Mind az egyetlen oldásirányt lehetővé tevő (SM-SH51), mind a többféle kioldásmóddal rendelkező stoplitípus (SM-SH56) használható ezzel a pedáltípussal.
Mindkét stoplitípusnak egyedi működésmechanizmusa van, így a technikai leírást követően döntsünk arról, hogy melyik felel meg jobban kerékpározási szokásainknak, a terepviszonyoknak, illetve az aktuális időjárásnak.
Más egyféle oldásirányú stoplitípusok (SM-SH52) vagy többirányú oldással rendelkező modellek (SM-SH55) nem használhatók ezzel a pedáltípussal, mivel ezek nem biztosítanak biztos fogás, könnyen működő, kiszámítható oldást.
FIGYELEM
SI-41R0G-001
Szerelési útmutató
1.
Fogóval vagy ehhez hasonló szerszámmal tépjük fel a cipőtalpon található gumiborítást, mely láthatóvá teszi a felfogatónyílásokat.
3.
A cipő talpán lévő felfogatónyílásba helyezzük el a stoplit, tegyük rá az alátétet, majd a csavarokat. A stopli bármely oldali cipővel kompatibilis. Félig szorítsuk meg a stoplirögzítő csavarokat.
2.
Vegyük ki a talpbetétet, majd helyezzük a felfogatólemezt az ovális nyílásra.
A stoplifelfogatást takaró borítás
SPD cipő
Felfogatólemez
4 mm-es imbuszkulcs
Stoplifelszerelő csavar
Alátét
Stopli
Vízzáró lap
Talpbetét
8 mm-es imbuszkulcs
Talpbetét
PD-M970 PD-M540 PD-M770 PD-M520
SPD pedálok
Megjegyzés:
Ez a lépés bizonyos cipőtípusok esetében elmarad.
Megjegyzés:
Fontos, hogy a kioldást addig gyakoroljuk, amíg biztonsággal el nem sajátítjuk a technikát.
Egyirányú kioldás
A pedálból történő kioldáshoz fordítsuk bokánkat kifelé.
Megjegyzés:
A vízzáró lap minden Shimano cipő tartozéka, amely garantálja a víz bejutásának megakadályozását.
Előre
PD-M970 PD-M770 PD-M540
PD-M520
Csökkentés Növelés
A stopli háromszögű csúcsa mutasson a cipő orra felé.
PD-M970: 2,5 mm-es imbuszkulcs PD-M770/PD-M540/PD-M520: 3 mm-es imbuszkulcs
Figyeljünk a jelzésre!
R: Jobb oldali pedál L: Bal oldali pedál
Megjegyzés:
Ez a lépés bizonyos cipőtípusok esetében elmarad.
Megjegyzés:
A véletlenszerű kioldás elkerülése érdekében figyeljünk a megfelelő rugófeszesség beállítására.
Az adott pedál mindkét oldali mechanikáján azonos rugófeszességet kell beállítani. Célszerű a jobb és bal pedál karakterisztikáját összehangolni. Ha a beállítás az oldalak vagy a pedálok közt eltér, bizonyos állásokban nehezebb lesz a belépés és a kioldás.
A stopli felszerelése
Stoplitípusok és a pedál használata
1.
A stoplifelfogatás 20 mm hosszanti és 5 mm oldalirányú állítást biztosít. Miután átmenetileg megszorítottuk a csavarokat, váltott lábbal gyakoroljuk be a belépést és kioldást. Ellenőrizzük a cipő állását, és ennek megfelelően állítsuk be újra a stoplit.
2.
Miután véglegesen meghatároztuk a számunkra ideális stopliállást, szorítsuk meg a csavarokat egy 4 mm-es imbuszkulcs segítségével.
A stopli helyzetének beállítása
Vegyük ki a talpbetétet, majd helyezzük a vízzáró matricát a felfogatólemezre.
Határozott mozdulattal nyomjuk a stoplit előre és lefele a pedálba.
Ezek a stoplik egyetlen irányban oldanak, melyhez a bokát kifele kell elfordítani. Ha bármely más irányba fordítjuk el bokánk, a stopli nem old ki.
Ezzel a stoplitípussal nagyobb húzáserőt végezhetünk a pedálon, anélkül, hogy a kioldás bekövetkezne.
Ha a beállítócsavart az óra járásának megfelelő irányba fordítjuk, a rugófeszesség nő, ellentétes irányban csökken.
Vízzáró lap
A hajtókarra történő felszereléshez használjunk 8 mm-es imbuszkulcsot (a PD-M970/ PD-M770/PD-M540 pedáltípusokhoz) vagy 15 mm-es villáskulcsot (a PD-M520 pedáltípushoz). A jobb oldali pedál jobbmenetes, a bal oldali pedig balmenetes. (Mindkettő esetében a felfele mutató szerszámot előre kell elfordítani.)
A pedál felszerelése
A stopli a használat során kopik, így bizonyos időközönként cserére szorul. A stoplit cserélni kell, ha a kioldás nehézkessé válik, vagy éppen ellenkezőleg, lényegesen kisebb erőfeszítés esetén is bekövetkezik az oldás.
Stoplicsere
Ha a pedál forgó alkatrészeivel kapcsolatban rendellenességet tapasztalunk, a tengelyegység karbantartásra szorul. Segítségért forduljunk a hivatalos kerékpár-kereskedő szakszervizéhez.
A tengelyegység karbantartása
A rugóerőt az állítócsavarok segítségével tudjuk módosítani. Az állítócsavarokat a pedálkötés mechanikája mögött találjuk. A pedálon két állítócsavart találunk: egyik az egyik oldali mechanikát, a másik a másikat állítja. Mindkét csavart egyformán kell beállítani, melyhez az elfordítás-számláló nyújt segítséget. Számoljuk az elfordítás közben hallható és érezhető kattanásokat. Az elfordítás-számláló minden teljes csavarfordulat során négyet kattan, így finoman szabályozhatjuk a rugófeszességet.
A pedálkötés rugóerejének beállítása
Az átmeneti megszorítási erő:
2,5 N
·
m
- A komoly balesetek elkerülése érdekében:
Megszorítási erő:
5-6 Nám
Megszorítási erő: Minimum 35 N
·
m
15 mm-es villáskulcs
Beállítócsavar
Beállítólap
Beállítócsavar
Megszorítási erő: Minimum 35 N
·
m
Belépés a pedálba
A kioldáshoz alkalmazott módszer a stoplitípustól függ. (Ellenőrizzük a stoplin látható modellszámot a megfelelő technika elsajátításához.)
Kioldás a pedálból
Ellenben egyensúlyvesztés esetén a stopli általában nem old ki. Ennek megfelelően, olyan helyzetekben, amikor esély van arra, hogy egyensúlyunkat elveszíthetjük, hagyjunk magunknak elegendő időt a pedálból való kioldáshoz.
Nagy erőfeszítések mellett még így is elképzelhető, bokánk elegendő mértékben kifele fordul ahhoz, hogy a stopli kioldódjon, mely nem kívánt kilépést eredményez. A véletlenszerű kilépés - főleg nagy erőfeszítés mellett ­igen veszélyes lehet. A nem kívánt kioldást a rugóerő fokozásával érhetjük el, így sokkal nagyobb erőfeszítés szükséges a boka elfordításához. Természetesen ezzel a szokásos kioldáshoz is nagyobb erőfeszítés szükséges, amihez hozzá kell szokni.
Többirányú oldást biztosító stopli:
SM-SH56 (ezüst, arany/rendelhető kiegészítő)
Megjegyzés:
A többirányú oldás üzemmódban különösképpen fontos begyakorolni a kilépéshez szükséges mozdulatot. A bokaemeléssel történő oldás nagyobb gyakorlatot igényel.
Többirányú oldás működése
A stopli bármilyen irányú bokafordítás esetén oldja a pedálkötést.
A stopli lehetővé teszi, hogy bármely irányú bokafordítás oldja a kötést.
Mivel a stopli lehetővé teszi, hogy a boka emelése is kioldást eredményezzen, nagyobb az esély arra, hogy a pedál felfele húzásakor a pedálkötés véletlenül kiold. Ezt a stoplitípust nem ajánljuk olyan kerékpározási stílushoz, mely során a pedált felfele is emelni kell, mint például ugratások esetén vagy sprinteknél. Ilyen tevékenységek váratlan kioldást eredményezhetnek.
Habár a stopli mind oldalirányú bokaelfordításra, mind bokaemelésre oldja a pedálkötést, ez nem garantálja, hogy egyensúlyvesztés esetén is automatikusan kiold. Ennek megfelelően, olyan helyzetekben, amikor esély van arra, hogy egyensúlyunkat elveszíthetjük, hagyjunk magunknak elegendő időt a pedálból való kioldáshoz.
A stopli véletlenszerűen kioldása bukáshoz és akár komoly balesethez vezethet. Ha a többirányú oldás működési elvét a kerékpáros nem érti, illetve az így létrejött pedálkötés-típust nem megfelelően használja, nagyobb arányban következhet be véletlenszerű kioldás, mint az egyirányú oldást lehetővé tevő stoplitípus esetében. A véletlenszerű kioldást a pedálon alkalmazott nagyobb rugóerővel lehet ellensúlyozni, mely minden bokafordítás-irányban egyformán hat. Átállítást követően gyakoroljuk be a kioldáshoz szükséges erőt, illetve a bokafordítás szögét.
Ha a beállítólap elérte a leggyengébb vagy a legerősebb állást, a csavart már ne hajtsuk tovább.
Beállítócsavar
Beállítólap
A legerősebb állás
Leggyengébb helyzet
Megjegyzés: a technikai adatok megváltoztatásának jogát fenntartjuk
(Hungarian)
hun_270485_SI_41R0G_001 25-09-2007 12:50 Page 1
Loading...