Használat előtt olvassa el a használati útmutatót, és
tartsa kéznél a készülék mellett!
A használati útmutató a készülék üzembehelyezésével, kezelésével valamint karbantartásával kapcsolatos információkat tartalmaz valamint fontos információval és tanáccsal
szolgál a termékkel kapcsolatban.
Az itt foglaltak ismerete és betartása alapvető feltétele a termék biztonságos és
rendeltetésszerű üzemeltetésének.
Ezenkívül felhívjuk az Önök figyelmét arra, hogy a hatályos törvények a készülék
üzemeltetésére vonatkozó jogszabályait illetve a munkavédelem előírásait Önök
kötelesek betartani.
A használati útmutató a készülék szerves részét képezi, és a készülékkel együtt tárolandó,
a célból, hogy a készüléket felszerelő, karbantartó, működtető illetve takarító személyek
állandóan hozzáférhessenek.
Ha a készüléket harmadik személynek adja tovább, a kezelési útmutatót is mellékelnie
kell hozzá.
1. Biztonság
A készülék a lehető legmodernebb technikai elvárásoknak megfelelően lett legyártva.
Ennek ellenére rendeltetésével nem egyező illetve szabálytalan működtetéséből fakadó
veszélyhelyzetek előfordulhatnak.
A készüléket összes felhasználójának be kell tartania a használati útmutatóban leírtakat
és ügyelnie kell a biztonsági előírásokra.
1.1 Biztonsági előírások
A készülék fizikailag, érzékileg vagy szellemileg sérült személy, nem
megfelelő tapasztalattal és/vagy nem elégséges tudással rendelkező
személy nem használhatja (gyermekek sem), kivéve, ha az ilyen
személy biztonságáért felelős személy felügyelete alatt található vagy
az ismertette vele, hogyan kell használni a készülék.
A gyermekeket felügyelni kell, hogy bizonyos legyen benne, hogy azok
nem játszanak a készülék.
Ne hagyja működés közben felügyelet nélkül a készüléket, mivel egy
esetleges működészavar esetén az olaj túlforrosodhat, és magas
hőmérsékleten akár meg is gyulladhat.
A készülék csak zárt helyiségekben használható.
A készülék nem üzemeltethető külső relével vagy távirányítóval.
- 122 -
A készülék csak az esetben használható, ha a technikai állapota
kifogástalan és megengedi a biztonságos üzemeltetést.
A csomagolóanyagokat – például a műanyag tasakokat és a polisztirol
(hungarocell) elemeket tartsa gyermekektől távol. Fulladásveszély!
Karbantartási munkákat csakis szakemberek végezhetnek, eredeti
alkatrészek felhasználásával. Tilos önállóan végezni a karbantartási illetve javítási teendőket.
Nem szabad olyan alkatrészeket illetve kiegészítő elemeket használni,
melyeket nem ajánl a gyártó. Ez balesetveszélyes helyzetekhez
vezethet, a készülék meghibásodhat, testi épségükben kárt okozhat
illetve az eset halállal is végződhet, s ráadásul ez automatikusan a
garancia elvesztését is jelenti.
A gyártó engedélye nélkül tilos a készülék bárminemű változtatása
illetve módosítása, az esetlegesen előfordulható veszélyhelyzetek
elkerülése illetve a készülék optimális működésének biztosítása
érdekében.
ÉLETVESZÉLY! Áramütésveszély!
A veszélyhelyzet elkerülése érdekében kövesse az itt leírt utasításokat:
Ne engedje, hogy a hálózati kábel hőforrással vagy éles küszöbökkel
érintkezzen. A hálózati kábel nem lóghat le az asztalról, vagy egyéb
pultról. Vigyázzon, hogy a hálózati kábelre senki ne léphessen rá, és
senki ne botolhasson meg benne.
Ne törje meg és ne nyomja össze a kábelt, ne kössön rá csomót és
mindig teljesen csavarja le. Soha ne állítsa a készüléket – vagy más
tárgyakat – a hálózati kábelre.
Ne tegye a hálózati kábelt szőnyegpadlóra vagy más gyúlékony
anyagra. Ne takarja le a hálózati kábelt. Tartsa távol a munkaterületektől a kábelt és ne merítse vízbe vagy más folyadékokba.
Rendszeresen ellenőrizze, hogy a hálózati kábel nem sérült-e. Soha
ne használja a készüléket, ha a kábel sérült. Ha a kábelen sérülésnyomok láthatók, a veszélyek elkerülése érdekében az ügyfélszolgálattal vagy képzett villanyszerelő szakemberrel ki kell cseréltetni.
- 123 -
A csatlakozókábelt mindig a villásdugónál – és ne a vezetéknél –
fogva húzza ki a dugaljból.
Ne emeljük ne mozdítsuk soha az eszközt az elektromos kábelen
keresztül. A készülék foganytyúját használja.
Soha ne nyissa ki a készülék házát. Ha megérinti a feszültségvezető
csatlakozásokat ill. megváltoztatja a készülék elektromos és
mechanikus felépítését, áramütés veszélye állhat fenn.
Soha ne merítse vízbe vagy folyadékba a készüléket, a hálózati kábelt
vagy a villásdugót.
Nem szabad mosószert használni, és vigyázni kell, hogy ne kerüljön
víz a készülékbe.
Ne fogja meg a készüléket vizes kézzel, és működés közben ne tegye
vizes felületre.
Kapcsolja le a berendezés áramellátását,
- ha nem használja a készüléket,
- ha bármilyen működészavart észlel,
- mielőtt megtisztítaná a készüléket.
FORRÓ FELÜLET! Égési sérülés veszélye!
A veszély elkerülése érdekében tartsa be az alábbi biztonsági tanácsokat:
Működés közben a készülék felülete nagyon felforrósodik! Az ujj- és
kézsérülések elkerülése érdekében ne nyúljon a készülék forró
felületeihez! Kezelés közben kizárólag az erre szolgáló fogantyúkhoz
és a kezelőelemekhez érjen hozzá.
A készülék külső felülete és a tartályban található zsiradék a készülék
kikapcsolása után is hosszabb ideig forró marad. Hagyja megfelelően
lehűlni a készüléket, mielőtt tisztítani kezdené vagy más helyre vinné.
A kifröccsenő vagy felrobbanó forró zsiradék kéz-, kar- és
arcsérüléseket okozhat!
- 124 -
Ne süssön nedves ételeket. A mélyhűtött termékekről először mindig
ávolítsa el a felesleges jeget. Ne tegyen fagyasztott ételt a forró
zsiradékkal teli tartályba. A forró olaj vagy zsír már a legkisebb
vízcseppektől fröcskölni kezd vagy akár fel is robbanhat.
VIGYÁZAT! Tűz- vagy robbanásveszély!
A veszély elkerülése érdekében tartsa be az alábbi biztonsági tanácsokat:
Soha ne üzemeltesse a készüléket gyúlékony anyagok (pl. benzin,
denaturált szesz, alkohol stb.) közelében. A hőtől ezek párologni
kezdenek, és gyújtóforrással érintkezve felrobbanhatnak, ami súlyos
testi sérüléseket és anyagi károkat okozhat.
Ne üzemeltesse a készüléket gyúlékony tárgyak (pl. függönyök, fali
szekrények stb.) közelében vagy alatt.
Tűz esetén áramtalanítsa a készüléket (húzza ki a dugaljból a villásdugót!), mielőtt megtenné a megfelelő tűzvédelmi intézkedéseket.
Gondoskodjon arról, hogy a helyiségbe megfelelő mennyiségű friss
levegő jusson.
Figyelem: ne locsoljon vizet a még feszültség alatt álló készülékre,
mert áramütést okozhat!
1.2 A szimbólumok magyarázata
A biztonsággal kapcsolatos útmutatókat a szövegben megfelelő szimbólummal jelöltük meg.
Ezeket az útmutatókat feltétlenül be kell tartani, az estlegesen előfordulható balesetek
elkerülése végett, melyek testi sérülést illetve anyagi kárt vonhatnak maguk után.
ÉLETVESZÉLY!
Ez a jel olyan veszélyekre hívja fel a figyelmet, amelyek minden esetben
súlyos sérüléseket vagy halált okoznak.
VIGYÁZAT!
Ez a jel olyan veszélyekre hívja fel a figyelmet, amelyek adott esetben súlyos
sérüléseket vagy halált okozhatnak.
- 125 -
FORRÓ FELÜLET!
Ez a jelzés arra figyelmeztet, hogy működés közben a készülék felülete
felforrósodik. Ha ezt figyelmen kívül hagyja, megégetheti magát!
FIGYELMEZTETÉS!
Ez a jel olyan helyzetekre hívja fel a figyelmet, amelyek adott esetben
könnyű testi sérüléseket okozhatnak, vagy amelyek következtében a
készülék hibásan működhet, meghibásodhat ill. végleg tönkremehet.
JÓ TANÁCS!
Ez a jel a készülék hatékony és problémamentes működéséhez szükséges
tippek és tanácsok mellett található.
1.3 Rendeltetésszerű használat
A készülék csak akkor üzembiztos, ha a használati utasításnak megfelelően,
rendeltetésszerűen használják.
Bármilyen műszaki beavatkozást, így a készülék szerelését és karbantartását is
kizárólag szakképzett ügyfélszolgálat végezheti.
Az olajsütőkizárólag tésztafélék (sütemények) olajban sütésére alkalmas.
Az olajsütőnem használható:
- ételek és folyadékok melegítésére.
FIGYELMEZTETÉS!
A berendezés más, nem rendeltetésszerű célra való felhasználása tilos és
ezáltal nem rendeltetésszerű használatként lesz kezelve.
Nem lesz helye keresetnek a gyártó illetve a gyártó által meghatalmazott
személyek felé a nem rendeltetésszerű használatból eredendően keletkezett
károk jóvátétele miatt.
A nem rendeltetésszerű használat miatt bekövetkezett károkért a felelősség
csakis a berendezést e módon üzemeltető személyt terheli.
- 126 -
2. Általános információ
2.1 A gyártó felelőssége és a garancia
A használati útmutatóban található információk a hatályos jogszabályok, a jelen technikai
tudás valamint többéves szakmai tapasztalatunk figyelmbe vételével lettek összeállítva.
A használati útmutató fordítása is a lehető leghitelesebb módon történt. Az estlegesen
előfordulható, a fordításból eredendő hibákért felelősséget nem vállalhatunk. Ezért
minden esetben a termékhez csatolt német nyelvű használati útmutató lesz az irányadó.
Minden egyedi modellnél illetve módosított, extra felszereltséggel rendelkező
berendezésnél, esetleg egy, a technikai haladásból eredendő módosított változatnál
előfordulhat, hogy kezelése különbözik az itt leírtaktól.
FIGYELMEZTETÉS!
A készülékkel végzett bármilyen munka megkezdése – különösen a használatba
vétel – előtt előtt alaposan tanulmányozza át a jelen használati útmutatót!
A gyártó nem vállal felelősséget az olyan károkért és üzemzavarokért, amelyek az
alábbiak során keletkeztek:
- a kezelési és tisztítási útmutatások be nem tartása;
- nem rendeltetésszerű használat;
- a felhasználó által eszközölt műszaki módosítások;
- nem megengedett cserealkatrészek használata.
Fenntartjuk magunknak a jogot, hogy a terméket módosíthassuk, kezelési feladatainak
egyszerűsítése illetve fejlesztése céljából.
2.2 Szerzői jog védelme
Eme használati útmutató valamint a benne foglalt szöveg, vázlatok, fényképek és más
elemek a szerzői jog által védettek. A törvényes tulajdonos írásbeli engedélyének
beszerzése nélkül tilos a használati útmutató egészének illetve bármely elemének
sokszorosítása bármely módon és bármely formában, valamint a felhasználása illetve
kívülálló személyek felé való továbbítása. A fentiekben foglaltak megszegése esetén
pénzbeli kártérítési igénnyel lépünk fel. Fenntartjuk magunknak a jogot további
kártérítési igény benyújtásához.
JÓ TANÁCS!
A használati útmutatóban foglalt adatok, szövegrészek, rajzok, fényképek
illetve más elemek a a szerzői jog illetve ipari védjegy által védettek. Minden
velük való visszaélés a törvény által büntetett.
2.3 Megfelelőségi nyilatkozat
A berendezés az Európai Únio hatályos előírásainak és normáinak
megfelel. Eme tényt a Megfelelőségi nyilatkozat is tanúsítja. Ha szükség
lenne rá, szívesen elküldjük Önöknek a Megfelelőségi nyilatkozatot.
- 127 -
3. Szállítás csomagolás és tárolás
3.1 Szállítási ellenőrzés
A készülék megérkezésekor haladéktalanul ellenőrizni kell, hogy a készülék és
felszereltsége komplett-e és hogy nem sérült-e meg szállítás közben. Ha fény derülne
szállítás következtében bekeletkezett hibára, meg kell tagadni a készülék átvételét,
illetve ideiglenesen át lehet venni a készüléket.
A kár tényét pontos leírással fel kell jegyezni a szállítólevélen illetve szállítási
dokumentáción. Majd be kell jelenteni a kárt egy reklamáció megtétele által.
A rejtett hibákat azonnal, mihelyt észre lettek véve, jelezni kell, mivel a kártérítési igényt
csak a garanciális időszak fennálltáig lehet bejelenteni.
3.2 Csomagolás
Kérjük ne dobja el a kartondobozt amibe a készülék volt csomagolva. Még szükség lehet
rá a készülék tárolásakor, költöztetésekor illetve a szakszervizbe való szállításakor, ha
esetleg meghibásodás lépne fel. A készülék üzembehelyezése előtt az összes külső
illetve belső csomagolóanyagot el kell róla távolítani.
JÓ TANÁCS!
A csomagolás leselejtezésénél ügyelni kell a hatályos jogszabályok erre
vonatkozó rendelkezéseire. Azon csomagolóanyagokat melyek
újrahasznosíthatóak, újrafelhasználási folyamatnak kell alávetni.
Kérjük ellenőrizze, hogy a készülék és kellékei komplettek-e. Ha felfedezné, hogy
valamely alkatrész hiányzik, kérjük lépjen kapcsolatba az Ügyfélszolgálatunkkal.
3.3 Tárolás
A készüléket a csomagolásban zárva kell tárolni egészen az üzembehelyezés
időpontjáig, s a tárolás ideje alatt a csomagoláson feltüntetett, a tárolással és
elhelyezéssel kapcsolatos utasítások szerint kell a cselekedni.
A csomagot az alábbi szabályokat betartva kell tárolni:
- nem szabad a szabad ég alatt tárolni,
- száraz, zárt helyiségben tárolandó, portól védve,
- nem szabad kitenni extrém hatásoknak,
- óvni kell a napsugaraktól,
- óvni kell a rázkódtatástól,
-
hosszabb tárolási idő esetén (három hónapon túl) rendszeresen
ellenőrizni kell az összes alkatrész illetve a csomagolás állapotát,
ha erre szükség lenne akkor karbantartást végezni.
- 128 -
10
2
14
11
12
4. Technikai paraméterek
4.1 A készülék részelemei
101530
1
2
3
4
5
15
Kezelőpanel
1
A kapcsolódoboz fogantyúja
2
Sütőkosár-tartó nyílás
3
Kapcsolódoboz
4
Az alapkészülék fogantyúja (2)
5
Állólábak (4)
6
Az olajleeresztő nyílás karja
7
Csőcsonk
8
9
8
7
13
Reteszelés
9
Alapkészülék és olajtartály
10
Nemesacél fedél fogantyúval
11
A sütőkosár nyele
12
A sütőkosár kampói
13
Sütőkosár
14
Olajleeresztő cső
15
6
12
- 129 -
10
9
14
11
12
2
101560
1
2
3
4
5
6
7
8
13
12
15
Kezelőpanel
1
A kapcsolódoboz fogantyúja
2
Sütőkosár-tartó nyílás
3
Kapcsolódoboz
4
Az alapkészülék fogantyúja (2)
5
Állólábak (4)
6
Az olajleeresztő nyílás karja
7
Csőcsonk
8
- 130 -
Reteszelés
9
Alapkészülék és olajtartály
10
Nemesacél fedél fogantyúval
11
A sütőkosár nyele
12
A sütőkosár kampói
13
Sütőkosár
14
Olajleeresztő cső
15
2
8
6
5
11
101535
1
2
3
4
13
14
Kezelőpanel
1
A kapcsolódoboz fogantyúja
2
Sütőkosár-tartó nyílás
3
Kapcsolódoboz
4
A sütőkosár nyele
5
Sütőkosár
6
A sütőkosár kampói
7
12
7
Alapkészülék és olajtartály
8
Tartóállvány
9
Állítható magasságú lábak (4)
10
Fogantyús szűrő 2/3 GN
11
Fogantyús zsírgyűjtő tál 1/1 GN (2)
12
Olajleeresztő csap
13
Nemesacél fedél fogantyúval
14
5
9
10
- 131 -
Kiegészítő tartozék (nem található a készletben!)
Csere-sütőkosár
a 101530 sz., 16 l-es olajsütőhöz
Kosárméret:
Sz 475 x Mé 245 x Ma 80 mm
Súly: 1,3 kg
Cikkszám: 101533
Csere-sütőkosár
a 101560. sz., 30 l-es olajsütőhöz
Kosárméret:
Sz 570 x Mé 440 x Ma 80 mm
Súly: 1,9 kg
Cikkszám: 101563
Csere-sütőkosár
a 101535. sz., 30 l-es olajsütőhöz
Kosárméret:
Sz 570 x Mé 440 x Ma 80 mm
Súly: 1,9 kg
Cikkszám: 101418
Polc a kosár letételéhez, jobbos
a 101560. sz., 30 l-es olajsütőhöz
Méret: Sz 645 x Mé 465 mm
Súly: 3,95 kg
Cikkszám: 101565
Polc a kosár letételéhez, jobbos
a 101535 sz., 30 l-es olajsütőhöz
Méret: Sz 645 x Mé 465 mm
Súly: 3,95 kg
Cikkszám: 101608
- 132 -
4.2 Technikai adatok
Megnevezés BF 16E olajsütő süteményekhez
Cikkszám:
Anyaga: Nemesacél
Kivitelezés:
Olajtartályok száma: 1, tartályméret: Sz 515 x Mé 305 x Ma 130 mm
Olajtartályok űrtartalma: 16 liter
Sütőkosarak száma: 1, kosárméret: Sz 475 x Mé 245 x Ma 80 mm
Olajhőmérséklet: 50 °C - 190 °C
Csatlakoztatási értékek: 9 kW / 400 V 50 Hz 3 NAC
Méretek: Sz 560 x Mé 470 x Ma 400 mm
Súly: 14,7 kg
Tartozék: 1 nemesacél fedél, olajleeresztő cső
101530
Olajtartály nagy hideg zónával
Biztonsági termosztát (túlmelegedésgátló)
Sütőolaj-leeresztő nyílás zárral
Megnevezés BF 30E olajsütő süteményekhez
Cikkszám:
Anyaga: Nemesacél
Kivitelezés:
Olajtartályok száma: 1, tartályméret: Sz 615 x Mé 490 x Ma 130 mm
Olajtartályok űrtartalma: 30 liter
Sütőkosarak száma: 1, kosárméret: Sz 570 x Mé 440 x Ma 80 mm
Olajhőmérséklet: 50 °C - 190 °C
Csatlakoztatási értékek: 15 kW / 400 V 50 Hz 3 NAC
Méretek: Sz 660 x Mé 650 x Ma 410 mm
Súly: 23,4 kg
Tartozék: 1 nemesacél fedél, olajleeresztő cső
101560
Olajtartály nagy hideg zónával
Biztonsági termosztát (túlmelegedésgátló)
Sütőolaj-leeresztő nyílás zárral
- 133 -
Megnevezés
Cikkszám:
Anyaga: Nemesacél
Kivitelezés:
Olajtartályok száma: 1, tartályméret: Sz 615 x Mé 490 x Ma 130 mm
Olajtartályok űrtartalma: 30 liter
Sütőkosarak száma: 1, kosárméret: Sz 570 x Mé 440 x Ma 80 mm
Olajhőmérséklet: 50 °C - 190 °C
Csatlakoztatási értékek: 15 kW / 400 V 50 Hz 3 NAC
Méretek: Sz 660 x Mé 650 x Ma 980-1040 mm
Súly: 40,0 kg
Tartozék:
A műszaki adatok változtatásának jogát fenntartjuk!
BF 30E OU olajsütő süteményekhez
tartóállvánnyal
101535
Olajtartály nagy hideg zónával
Biztonsági termosztát (túlmelegedésgátló)
Sütőolaj-leeresztő nyílás zárral
Minden telepítési, csatlakoztatási és karbantartási műveletet kizárólag képzett
és megfelelő jogosultsággal rendelkező szerelő szakemberek végezhetnek a
telepítés helyén érvényes nemzetközi, állami és helyi előírásoknak megfelelően.
Felállítás
Csomagolja ki a készüléket és távolítsa el az összes csomagolóanyagot.
A készüléket szilárd, száraz, sima, víz- és hőálló felületen állítsa fel.
Soha ne állítsa a készüléket éghető felületre.
Tilos a készüléket nyílt láng, elektromos kályha, kályha és más hasonló, hőt termelő
berendezés mellé állítani.
Soha ne tegye a készüléket asztalsarokra, ahonnan lebillenhet és a földre eshet.
Soha ne állítsa fel a készüléket vizes vagy nedves környezetben.
A berendezés elhelyezésekor ügyeljen arra, hogy legalább 10 cm-re legyen a faltól
vagy más tárgyaktól.
A készüléket úgy állítsa fel, hogy szükség esetén könnyen és gyorsan
áramtalaníthassa.
Üzembehelyezés előtt vegye le a védőfóliát a készülékről. A fóliát lassan húzza le,
úgy, hogy ne maradjon ragasztónyom. Az esetleges ragasztófoltokat megfelelő
oldószerrel távolítsa el.
FIGYELMEZTETÉS!
Tilos a készülékről eltávolítani az adattáblát és a figyelmeztető jelzéseket.
- 135 -
Csatlakoztatás
ÉLETVESZÉLY! Áramütésveszély!
Nem megfelelő telepítés esetén a készülék sérüléseket okozhat!
Telepítés előtt hasonlítsa össze a helyi elektromos hálózat
adatait a készülék műszaki adataival (ld. a típustáblát).
A készüléket kizárólag akkor csatlakoztassa, ha az adatok
pontosan megegyeznek!
A készülék üzembehelyezése előtt bizonyosodjon meg róla, hogy az adattáblán
szereplő feszültség és frekvencia értékek megegyeznek a hálózati feszültség
értékeivel.
A feszültség tolerancia határa nem haladhatja meg a ± 10%-ot.
Ellenőrizze, hogy a csatlakozás megfelel az érvényes biztonsági előírásoknak és
földelt. A csatlakoztatásnál ügyeljen arra, hogy megfelelő átmérőjű kábelt
alkalmazzon.
A készülék és a hálózati feszültség között be kell szerelni egy, a készülék
teljesítményének megfelelő kétirányú kapcsolót. A kapcsoló kapcsolási pontjainak
legalább 3 mm-es távolságban kell lenniük egymástól. A kapcsolót úgy kell
elhelyezni, hogy könnyen hozzáférhető legyen.
A hálózati feszültségre való csatlakozásnak a vonatkozó nemzetközi, nemzeti és
helyi előírásoknak megfelelőnek kell lennie.
- 136 -
BE-/KI
5.2 Használat
FIGYELMEZTETÉS!
A fritőzt kizárólag olyan személyek használhatják, akik ismerik a használati
utasításokat és megértették a sütés során felmerülő esetleges veszélyeket.
Előkészületek
Vegye le a fedelet és vegye ki a készülékből – a fogantyúnál fogva – a sütőkosarat.
A kapcsolódobozt – a fogantyújánál fogva – óvatosan, kattanásig húzza felfelé,
így vegye ki a készülékből.
Használat előtt alaposan tisztítsa meg a készüléket és alkatrészeit a 6. Tisztítás
fejezetben leírtaknak megfelelően. Ügyeljen arra, hogy ne kerüljön nedvesség az
elektromos alkatrészek és a kapcsolódoboz belsejébe. Alaposan törölje szárazra a készüléket és tartozékait!
Óvatosan nyomja a kapcsolódobozt az alapkészülék hátsó szélére. A kapcsolódoboz
alsó részéből kiálló villáknak pontosan kell illeszkedniük az olajtartály furataiba.
A kapcsolódoboz csak ekkor van megfelelően a helyén.
Jó tanács: A készülék biztonsági okokból csak akkor üzemel, ha a kapcsolódoboz
megfelelően csatlakozik. Ekkor egy mikrokapcsoló működésbe lép és a készülék
üzemkész.
Kezelőelemek
kapcsoló
Hálózati kontrollfény
(zöld)
Hőmérséklet-szabályzó
Kapcsolódoboz
beépített fűtőelemmel
Melegítésjelző
kontrollfény
- 137 -
Üzembevétel
VIGYÁZAT!
Üzembevétel előtt győződjön meg arról, hogy a készülék ki van-e kapcsolva
(állítsa „0“ helyzetbe a hőmérséklet-szabályzót).
Mielőtt az olajat a tartályba öntené, győződjön meg arról, hogy nincs-e benne víz.
Az olajtartálynak tisztának és száraznak kell lennie.
A 101530 és 101560 sz. készülékek
Retesz
olajleeresztő nyílása zárva kell hogy
legyen, és a reteszelésnek is zárnia kell
(a reteszt nyomja felfelé, a kar a jobb
oldalon álljon).
Kar
A 101535 sz. készülék leeresztőcsapja
zárva kell hogy legyen (a kar a jobb
vagy a bal oldalon állhat)
Kar
Kockában/blokkban tárolt olaj vagy zsiradék használatára vonatkozó útmutató
Használjon megfelelő olajat a sütéshez (pl. növényi olaj, napraforgóolaj,
földimogyoró olaj, stb.) vagy kockában/blokkban lévő zsírt.
Figyelem: A kockában (blokkban) lévő olajat előbb olvassza meg külön
edényben!
Kizárólag olyan olajat vagy zsírt használjon, melyet magas hőfokra lehet
melegíteni.
Ne keverje a különböző fajtájú olajakat vagy zsírokat, mert azoknak lehet,
hogy különböző a forráshőjük.
VIGYÁZAT! Égési sérülés veszélye!
Sütéshez ne használjon elhasznált olajat, mert az alacsonyabb gyuláspot
fokozza az spontán égés veszéléyét és sokkal hajlamosabb a habosodásra.
Igy lehetséges a nagyobb füs és szag kialakulása is.
- 138 -
A megfelelő szint eléréséig (a tartályon lévő „MIN” és „MAX” jel között) óvatosan
öntse az olajat a sütőolaj medencébe. A jelek a medence oldalsó falán találhatók.
FIGYELMEZTETÉS!
Ne kapcsolja be a készüléket, ha a sütőolaj medencében nincs olaj.
Mindig bizonyosodjon meg róla, hogy az olajszint a „MIN“ és „MAX”
jelzések között van.
VIGYÁZAT!
TŰZVESZÉLY! Ha az olaj szintje a „MIN” jel alatt található,
magasabb az olaj öngyulladásának veszélye.
ÉGÉSI SÉRÜLÉS VESZÉLYE! Ha az olaj szintje a „MAX” jel felett található,
magasabb annak a veszélye, hogy a forró folyadék kibuggyan a medencéből.
Sütés
Készülék bekapcsolása a kapcsoló segítségével BE / KI. Bekapcsolásakor zölden
világít a visszajelző fény.
Állítsa be a hőfokszabályzó gomb segítségével a kívánt hőfokot (50 °C - 190 °C)
fordítsuk a gombot az óra mutató járásával megegyezően.
Afütésvisszajelző fény addig világít míg a kívánt hőmérsékletet el nem éri majd elalszik.
Ha a tartályban az olaj hőmérséklete esik ujra melegíteni kezdi és alámpa újra kigyullad.
VIGYÁZAT! Égési sérülés veszélye!
Müködés közben az olajsütő felforrósodik és a tartályban lévő olaj sütés közben
begyulladhat és égési sérüléseket okozhat.
A készüléket nem szabad nagyon sokáig üzemeltetni!
A sütési folyamat befejezése után a hőfokszabályzó gombot tekerjük az alap
helyzetbe „0“.
A cél érdekében hogy minél jobb hatásfokkal tudjunk dolgozni várjuk meg míg az
olaj teljesen felmelegedik és csak utánna tegyük az ételt a sütőtartályba
FIGYELMEZTETÉS!
A sütött étel mennyiségét úgy válassza meg, hogy ne legyen túl sok – mert
akkor romlik a sütés eredménye és biztonsága, és a sütőolaj is kifuthat.
- 139 -
A sütőkosár nagyon jól megfelel olajban sült sütemények készítéséhez.
A sütőkosáron két oldalsó fogantyú és két függesztőkampó található.
Tegye a kívánt tésztafélét (süteményt) a kosárba, majd lassan merítse a sütőolajba
és süsse meg.
Sütés után a fogantyúnál fogva óvatosan emelje ki a sütőkosarat és a kampókat
akassza a kapcsolódobozon található sütőkosár-tartó nyílásokba. Várja meg, amíg
a süteményekről lecsepeg a felesleges olaj.
VIGYÁZAT! Sérülésveszély
!
Az olajsütőt tilos lefedve használni!
A fedél a por ellen védi a készüléket.
Mielőtt felteszi a készülékre, győződjön meg arról, hogy teljesen száraz-e.
Ha a fedélről víz csöppen a készülékre, a forró olaj kifröccsenhet..
A sütőolaj cseréje / leeresztése
Rendszeresen cserélje a sütőolajat. Várja meg, amíg a használt olaj lehűl,
majd óvatosan töltse fáradtolaj-gyűjtő tartályba.
101530 / 101560 sz. olajsütők
Állítson egy fáradtolaj-gyüjtő tartályt az olajleeresztő cső alá.
Mielőtt leeresztené az olajat, a bajonett-csatlakozással szerelje az olajleeresztő
csövet a csőcsonkra.
Csőcsonk
Olajleeresztő cső
Reteszelés
Kar
Nyissa ki az olajleeresztő nyílást – ehhez nyomja felfelé a reteszelést és húzza
balra a kart.
Óvatosan eressze a sütőolajat egy gyűjtőtartályba. Győződjön meg arról,
hogy a tartály biztosan áll és nem borulhat fel.
- 140 -
101535 sz. olajsütő
Tegye a készletben található zsír-/olajgyűjtő tálat az olajleeresztő csap alá, az
állvány aljára. Helyezze a tál szélére a szűrőt.
A sütőolaj leeresztéséhez nyissa ki az
olajleeresztő csapot (fordítsa előre a kart).
Óvatosan eressze a sütőolajat zsír-/olajgyűjtő
tálba. Győződjön meg arról, hogy a tál biztosan
áll és nem borulhat fel.
FIGYELEM!
A használt sütőolajat környezetbarát módon hasznosítsa újra.
Túlfűtésvédelem
Amennyiben véletlenül a fritőzt úgy kapcsolják be, hogy nincs olaj a sütőolaj meden-
cében, vagy túl kevés olaj van benne, a túlfűtés elkerülése érdekében, a kb 230 °C
hőmérséklet elérése után a fritőz automatikusan kikapcsol. Ilyen esetben kapcsolja ki
a készüléket a BE-/KI kapcsolóval, amíg kihűl.
Amennyiben a készülék túlfűtésvédelem miatt automa-
RESET gomb
tikusan kikapcsol, az újbóli bekapcsolás előtt meg kell
nyomni a RESET gombot az elosztó szekrényen.
Csak ezután lehet újra bekapcsolni a készüléket.
A RESET gomb megnyomásához a készüléknek
legalább 170 °C alá kell hűlnie, majd az óramutató
járásával ellentétes irányban tekerje le a RESET gomb
kupakját, nyomja be a gombot és tekerje vissza a
kupakot. Ezeknek a tevékenységeknek az elvégzése
után be lehet kapcsolni a készüléket.
- 141 -
6. Tisztítás
VIGYÁZAT!
Tisztítás előtt a hőmérsékletszabályzót az alapállásba kell állítani „0”, majd
kapcsolja ki a készüléket a kpcsológomb segítségével BE/KI és huzza ki az
elektromos dugajat.
Várja meg míg a készülék lehül.
A készüléket tilos nyomás alatt lévő vízsugárral mosni!
Vigyázzon, nehogy víz kerüljön a készülékbe.
FIGYELMEZTETÉS!
Ne használjon semmilyen olyan érdes felületű vagy súrolószert, amely
felsértheti a fritőz felszínét.
o Rendszeresen tisztítsa a készüléket.
o Az olajat lehűlés után óvatosan öntse fáradtolaj-gyűjtő tartályba (ld.
cseréje / leeresztése
biztosan áll és nem borulhat fel.
o A fűtőelemet egyszerű módon veheti ki az olajtartályból: csak fel kell emelnie a
kapcsolódobozt, ami máris leválik a tartályról. Így egyszerűbb a tartály és a fűtőelem
tisztítása.
, 140-141. oldal). Győződjön meg arról, hogy a tartály
A sütőolaj
FIGYELEM!
A kapcsolódobozt (kezelőpanelt) ne tisztítsa vízzel és ne merítse víz alá.
Semmiféle nedvesség nem hatolhat a kapcsolódoboz belsejébe.
o A fűtőelemet és az olajtartályt nedves ruhával, kímélő tisztítószerrel törölje le, majd
tiszta vízzel törölje át.
o A sütőkosarat és a fedelet meleg vízben, kímélő mosogatószerrel mossa el. Makacs
szennyeződések esetén rövid időre áztassa be ezeket az alkatrészeket.
o A kezelőpanelt, a készülék külsejét és a csatlakozókábelt csak egészen kevéssé
nedves ruhával kímélő tisztítószerrel törölje le. Semmiféle nedvesség nem hatolhat
a kapcsolódoboz belsejébe, különben veszélyes kóbor áramok keletkezhetnek, és a
készülék meghibásodhat.
oÖsszeszerelés előtt minden alkatrészt gondosan szárítson meg! Ezután ismét
szerelje össze a készüléket.
- 142 -
A készülék tárolása
o Amennyiben hosszabb ideig nem használják a készüléket, tisztítsa meg a fenti
tisztítási útmutatónak megfelelően, majd tárolja száraz és tiszta helyen fagytól,
napfénytől és gyermekektől elzárva. Óvja szennyeződéstől, csomagolja el és takarja
le a készüléket. Tároláskor ne helyezzen nehéz tárgyakat a készülékre.
7. Lehetséges meghibásodások
Üzemzavar esetén azonnal áramtalanítsa a készüléket. Mielőtt kapcsolatba lépne az
ügyfélszolgálattal, próbálja meg elhárítani a problémát a fenti táblázatban foglaltaknak
megfelelően.
Probléma Ok Megoldás
A készülék csatlakoztava van a
hálózati dugajjal de
a működésjelző zöld
lámpa nem világít és
nem melegszik a
készülék.
Fűtés lámpa világít
de a készülék nem
melegszik.
A zöld lámpa világít
de a hőmérsékletszabályzó beállítása
után a sárga fűtéslámpa nem világít.
Bizonyos idő után
a készülék fűtése
leáll.
A kapcsoló rosszul van
csatlakoztatva
Lekapcsolt a biztosíték.
Az elosztószekrény rosszul
van ráhelyezve a
medencére
A túlfűtés védelem
bekapcsolt
A mikrokapcsoló nem
érzékeli a csatlakozást
A fűtőegység kapcsolója
megszakadt
A fűtőegység nem működik
A készülék elérte a
beállított hőmérsékletet
A hőmérséklet szabályozó
nem működik
A jelzőlámpa nem működik.
A túlfűtésvédelem
bekapcsolt
Húzza ki a kapcsolót és
dugja be újból
Ellenőrizze a biztosítékot,
ellenőrizze a készüléket
más konnektorral.
Ellenőrizze az
elosztószekrény helyzetét
Nyomja meg a RESET gom-
bot az elosztószekrényen
Vegye fel a kapcsolatot az
eladóval.
Vegye fel a kapcsolatot az
eladóval.
Vegye fel a kapcsolatot az
eladóval.
Ellenőrizze a készülék
működését más hőmérséklet beállítása után
Vegye fel a kapcsolatot az
eladóval.
Vegye fel a kapcsolatot az
eladóval.
Nyomja meg a RESET
gombot az elosztószekrényen. Amennyiben rövid
idő után a túlfűtésvédelem
újra bekapcsol, vegye fel a
kapcsolatot az eladóval.
- 143 -
Ha nem lehet megszűntetni a működési meghibásodásokat:
- ne nyissa ki a berendezés házat,
- értesítse az ügyfélszolgálatot vagy vegye fel a kapcsolatot az
eladóval és adja meg az alábbi információkat:
működési meghibásodás típusa;
termék és sorozat szám (a berendezés hátulján
lévő adattáblán található).
8. Leselejtezés
Elhasznált készülék
Miután az üzemeltetése befejeződött, az elhasznált készüléket le kell selejtezni a helyi
jogszabályok által meghatározott módon. E célból kérjük, lépjen kapcsolatba egy erre
szakosodott céggel illetve az Önkormányzat illetékes hivatalával.
VIGYÁZAT!
Az esetlegesen előfordulható visszaélések és az általuk okozott károk
elkerülése érdekében a leselejtezés előtt gondoskodni kell arról, hogy a
termék használhatatlan legyen. E célból áramtalanítani kell a készüléket,
elvágva a bekötőkábelt.
FIGYELMEZTETÉS!
Leselejtezésnél a hatályos jogszabályoknak
megfelelően kell cselekedni.
Fáradt olaj használata
A fáradt olajat /zsírt a környezetvédelmi és helyi szabályoknak megfelelően
kell felhasználni.