Asus R424, X512, A412UA, A412FA, A412FJ User’s Manual [hu]

...
HUG14573 Első kiadás / Október 2018
E-kézikönyv
Szerzői jogi információk
Az ASUSTeK COMPUTER INC. („ASUS”) előzetes írásos engedélye nélkül ennek a kiadványnak, illetve a benne leírt termékeknek vagy szoftvernek, semmilyen részletét nem szabad sokszorosítani, továbbítani, átírni, adatfeldolgozó rendszerben tárolni, bármilyen nyelvre lefordítani, legyen az bármilyen formában vagy eszközzel, kivéve a vásárlói dokumentációt tartalékmásolat készítése céljából.
AZ ASUS A KÉZIKÖNYVET „ÖNMAGÁBAN” BOCSÁTJA RENDELKEZÉSRE, BÁRMILYEN KIFEJEZETT VAGY BELEÉRTETT JÓTÁLLÁS NÉLKÜL, TARTALMAZVA, DE NEM KORLÁTOZÓDVA PUSZTÁN AZ ELADHATÓSÁGBAN LÉVŐ JÓTÁLLÁSRA, ILLETVE MEGHATÁROZOTT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGRA. AZ ASUS, ILLETVE ANNAK IGAZGATÓI, TISZTSÉGVISELŐI, ALKALMAZOTTAI VAGY MEGBÍZOTTAI SEMMILYEN ESETBEN NEM TARTOZNAK FELELŐSSÉGGEL SEMMILYEN OLYAN KÖZVETLEN, KÖZVETETT, ESETI, KÜLÖNLEGES VAGY KÖVETKEZMÉNYES KÁRÉRT, SEM KÁRTÉRÍTÉSSEL AZ ELMARADT NYERESÉG, ELMARADT BEVÉTEL, ADATVESZTÉS VAGY ÜZEMKIESÉS OKOZTA OLYAN KÁRÉRT, AMELY A JELEN KÉZIKÖNYV VAGY TERMÉK HIBÁJÁBÓL ERED, MÉG AKKOR IS, HA AZ ASUS-T TÁJÉKOZTATTÁK ENNEK LEHETŐSÉGÉRŐL.
A jelen kézikönyvben szereplő termékek és cégnevek az adott cégeik bejegyzett védjegyei vagy szerzői tulajdona lehetnek vagy sem, és használatuk kizárólag azonosítás vagy magyarázat céljából történik a tulajdonos javára, mindennemű jogsértés szándéka nélkül.
A JELEN KÉZIKÖNYVBEN SZEREPLŐ MŰSZAKI ADATOKAT ÉS INFORMÁCIÓT KIZÁRÓLAG TÁJÉKOZTATÁS CÉLJÁBÓL BIZTOSÍTUNK, ÉS ELŐZETES BEJELENTÉS NÉLKÜL, BÁRMIKOR MEGVÁLTOZHATNAK. NEM ÉRTELMEZHETŐK TOVÁBBÁ AZ ASUS ELKÖTELEZETTSÉGÉNEK. AZ ASUS NEM VÁLLAL SEMMINEMŰ FELELŐSSÉGET A KÉZIKÖNYVBEN ELŐFORDULÓ HIBÁKÉRT VAGY PONTATLAN INFORMÁCIÓKÉRT, A BENNE LEÍRT TERMÉKEKET ÉS SZOFTVERT IS BELEÉRTVE.
Copyright © 2018 ASUSTeK COMPUTER INC. Minden jog fenntartva!
A kötelezettség korlátozása
Olyan körülmények is előállhatnak, ahol az ASUS részéről történő mulasztás vagy más felelősség miatt, Ön jogosulttá válik kártérítésre az ASUS-tól. Minden ilyen esetben – függetlenül a jogalaptól, amely alapján Ön kártérítésre jogosult az ASUS-tól –, az ASUS nem vállal felelősséget a testi sérüléseken (a halált is beleértve) és az ingatlanban, illetve személyes ingóságokban bekövetkezett károkon kívül, illetve bármilyen tényleges és közvetlen károkért, amelyek a jelen Garancianyilatkozat szerinti jogi feladatok elvégzésének elmulasztásából vagy sikertelen végrehajtásából erednek, az egyes termékek szerződés szerinti listaára erejéig.
Az ASUS kizárólag a jelen Garancianyilatkozat szerinti szerződés, vagyoni kártérítés vagy jogsértés alapján köteles Önt kártalanítani veszteségekért, kárért vagy kárigényért.
Ez a korlátozás az ASUS szállítóira és forgalmazójára is érvényes. Ez a maximális érték, amelynek tekintetében az ASUS, szállítói és az Ön forgalmazója kollektívan felelősek.
AZ ASUS SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NEM TARTOZIK FELELŐSSÉGGEL A KÖVETKEZŐKÉRT: (1) HARMADIK FÉL KÁRIGÉNYÉÉRT ÖNNEL SZEMBEN; (2) AZ ÖN NYILVÁNTARTÁSAI VAGY ADATAI MEGSEMMISÜLÉSÉÉRT VAGY KÁROSODÁSÁÉRT, VAGY (3) KÜLÖNLEGES, ESETI VAGY KÖZVETETT KÁRÉRT, ILLETVE KÖVETKEZMÉNYES GAZDASÁGI KÁROKÉRT (AZ ELMARADT NYERESÉGET VAGY MEGTAKARÍTÁST IS BELEÉRTVE), AKKOR IS HA AZ ASUS-T, A SZÁLLÍTÓIT VAGY AZ ÖN FORGALMAZÓJÁT TÁJÉKOZTATTÁK A LEHETŐSÉGÜKRŐL.
Szerviz és támogatás
Látogassa meg a több nyelven elérhető weboldalunkat: https://www.asus.com/support/
2
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Tartalomjegyzék
A kézikönyvről ............................................................................................................7
A kézikönyvben felhasznált konvenciók ................................................................8
Ikonok ................................................................................................................................. 8
Tipográa...........................................................................................................................8
Biztonsági óvintézkedések .....................................................................................9
A Notebook PC használata .......................................................................................... 9
A Notebook PC gondozása ......................................................................................... 10
Megfelelő selejtezés ...................................................................................................... 11
1. fejezet: A hardver üzembe helyezése
Ismerkedés a notebookkal ..................................................................................... 14
Felülnézet ..........................................................................................................................14
Alsó rész ............................................................................................................................. 19
Jobb oldal .......................................................................................................................... 22
Bal oldal ..............................................................................................................................26
2. fejezet: A Notebook PC használata
Első lépések .................................................................................................................30
Töltse fel a Notebook PC-t ...........................................................................................30
Emelje fel a kijelzőpanel kinyitásához .....................................................................32
Nyomja meg a Start gombot ...................................................................................... 32
Az érintőpad használata..........................................................................................33
A billentyűzet használata ........................................................................................40
Gyorsbillentyűk ............................................................................................................... 40
Funkcióbillentyűk ........................................................................................................... 41
Numerikus billentyűzet ................................................................................................ 42
Notebook PC-hez E-kézikönyv
3
3. fejezet: Munka Windows® 10 rendszerrel
Üzembe helyezés .......................................................................................................44
Start menü ...................................................................................................................45
Windows® alkalmazások .........................................................................................47
Munka Windows® alkalmazásokkal .......................................................................... 48
Windows® alkalmazások testreszabása .................................................................. 48
Feladatnézet ................................................................................................................51
Snap szolgáltatás .......................................................................................................52
Snap aktív pontok .......................................................................................................... 52
Műveletközpont .........................................................................................................54
Egyéb billentyűparancsok ......................................................................................55
Csatlakozás vezeték nélküli hálózatokhoz .......................................................57
Wi-Fi .....................................................................................................................................57
Bluetooth .......................................................................................................................... 58
Repülőgép mód .............................................................................................................. 59
A Notebook PC kikapcsolása .................................................................................60
A Notebook PC alvó állapotba helyezése .........................................................61
4. fejezet: Bekapcsolási Öntesztelés (POST)
A Bekapcsolási Öntesztelés (POST) ..................................................................... 64
A POST használata a BIOS eléréséhez és a hibaelhárításhoz .......................... 64
BIOS ................................................................................................................................64
A BIOS elérése .................................................................................................................. 64
BIOS beállítások ...............................................................................................................65
A rendszer visszaállítása ..........................................................................................72
Helyreállítási opció engedélyezése .......................................................................... 73
4
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Tanácsok és GYIK
Hasznos tanácsok a Notebook PC-hez ...............................................................76
Hardver GYIK ...............................................................................................................77
Szoftveres GYIK ...........................................................................................................80
Függelékek
DVD-ROM meghajtó információ ............................................................................... 84
Blu-ray ROM meghajtó információ ........................................................................... 86
A beépített modem megfelelősége.........................................................................86
Általános áttekintés ....................................................................................................... 87
Nyilatkozat a hálózati kompatibilitással kapcsolatban ..................................... 87
Nem hangberendezések ............................................................................................. 87
A Federal Communications Commission nyilatkozata .....................................90
FCC rádiófrekvenciás sugárzásterhelési nyilatkozat ..........................................91
Vezeték nélküli működési csatorna különböző területeken ...........................91
UL biztonsági tudnivalók ............................................................................................. 92
Követelmény a tápellátás biztonságával kapcsolatban ....................................93
TV-Tunerre vonatkozó felhívás (csak bizonyos modelleken) ..........................93
REACH ................................................................................................................................. 93
Macrovision Corporation termékkel kapcsolatos megjegyzés ...................... 93
Halláskárosodás megelőzése ..................................................................................... 93
Skandináv országokra vonatkozó gyelmeztetések a lítiummal
kapcsolatban (lítium-ion akkumulátorokra vonatkozóan) .............................. 94
Notebook PC-hez E-kézikönyv
5
CTR 21 jóváhagyás
(beépített modemmel rendelkező PC noteszgéphez) ...................................... 95
ENERGY STAR-minősítéssel ellátott termék ..........................................................97
Megfelelés a globális környezetvédelmi szabályozásoknak, és az erre
vonatkozó nyilatkozat ..................................................................................................97
ASUS újrahasznosítási program / Visszavételi szolgáltatás ............................. 98
Bevonattal kapcsolatos gyelmeztetés .................................................................. 98
Egyszerűsített EU megfelelőségi nyilatkozat ........................................................98
6
Notebook PC-hez E-kézikönyv

A kézikönyvről

A kézikönyv tájékoztatást nyújt a Notebook PC hardver- és szoftverjellemzőiről, a következő fejezetekbe szervezve:
1. fejezet: A hardver üzembe helyezése
Ez a fejezet a Notebook PC hardverkomponenseit írja le.
2. fejezet: A Notebook PC használata
Ez a fejezet elmagyarázza, hogyan használja a Notebook PC különféle részeit.
3. fejezet: Munka Windows® 10 rendszerrel
Ez a fejezet a Windows® 10 rendszernek a Notebook PC-n történő használatáról kínál átterkintést.
4. fejezet: Bekapcsolási Öntesztelés (POST)
Ez a fejezet elmagyarázza, hogyan használja POST funkciót a Notebook PC beállításainak módosításához.
Tanácsok és GYIK
Ez a fejezet tanácsokat, illetve hardverrel valamint szoftverrel kapcsolatos GYIK-ről ad tájékozódást, amire a Notebook PC karbantartása és egyszerűbb problémáinak megoldása során hivatkozhat.
Függelékek
Ez a szakasz felhívásokat és biztonsági nyilatkozatokat tartalmaz a Notebook PC-vel kapcsolatosan.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
7

A kézikönyvben felhasznált konvenciók

Ebben a kézikönyvben a fontos információk kiemeléséhez az üzenetek a következőképpen jelennek meg:
FONTOS! Ez az üzenet létfontosságú információt tartalmaz, amelyet a feladat végrehajtásához kötelezően be kell tartani.
MEGJEGYZÉS: Ez az üzenet kiegészítő információt és tippeket tartalmaz, amelyek segítséget nyújtanak a feladatok végrehajtásához.
FIGYELEM! Ez az üzenet fontos információt tartalmaz, amelyet be kell tartani a biztonság érdekében, miközben bizonyos feladatokat végeznek el, nehogy megsérüljenek a Notebook PC adatai és részegységei.

Ikonok

Az alábbi ikonok azt jelzik, hogy mely eszköz használható feladatok vagy eljárások sorának elvégzéséhez a Notebook PC-n.
= Használja az érintőpadot.
= Használja a billentyűzetet.
Tipográa
Félkövér = Kötelezően kijelölendő menüt vagy elemet jelöl.
Dőlt
= Ez a hivatkozásként használható fejezeteket mutatja a
kézikönyvben.
8
Notebook PC-hez E-kézikönyv

Biztonsági óvintézkedések

A Notebook PC használata

Ez a Notebook PC kizárólag 5°C (41°F) és 35°C (95°F) közötti hőmérsékleten használható.
Tekintse meg a Notebook PC alján lévő besorolási címkét és győződjön meg arról, hogy a hálózati adapter megfelel az értéknek.
Ne hagyja a Notebook PC-t az ölében vagy bármely testrészén, hogy elkerülje a forró készülék miatti kényelmetlenséget vagy sérülést.
Ne használjon sérült tápkábelt, kiegészítőt vagy más perifériát a Notebook PC-vel.
Ne szállítsa vagy fedje le a Notebook PC-t BEKAPCSOLT állapotban olyan anyagokkal, amelyek akadályozzák a szellőzést.
Ne tegye a Notebook PC-t labilis vagy egyenetlen munkafelületre.
A Notebook PC-t átbocsáthatja a repülőtéri átvilágító berendezéseken (futószalagra helyezve), azonban ne tegye ki kézi és egyéb mágneses detektoroknak.
Vegye fel a kapcsolatot légitársaságával az igénybe vehető fedélzeti szolgáltatásokat, illetve a Notebook PC repülés közben történő használatával kapcsolatos korlátozásokat illetően.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
9

A Notebook PC gondozása

A Notebook PC tisztítása előtt húzza ki a hálózati tápkábelt és vegye ki az akkumulátor egységet (ha tartalmaz ilyet). Törölje le súrolószert nem tartalmazó tisztítószerrel és néhány csepp meleg vízzel megnedvesített, tiszta cellulózszivaccsal vagy szarvasbőrrel. A felesleges nedvességet száraz kendővel törölje le a Notebook PC felületéről.
Ne használjon erős oldószert, mint például hígítót, benzint vagy egyéb vegyszert a Notebook PC felületén vagy annak közelében.
Ne tegyen tárgyakat a Notebook PC tetejére.
Ne tegye ki a Notebook PC-t erős mágneses vagy elektromos mezőknek.
Ne tegye ki a Notebook PC-t folyadéknak, esőnek vagy nedvességnek, vagy ne használja azok közelében.
Ne tegye ki a Notebook PC-t poros környezetnek.
Ne használja a Notebook PC-t, ha gázszivárgás van a közelben.
10
Notebook PC-hez E-kézikönyv

Megfelelő selejtezés

NE dobja ki a Notebook PC-t a háztartási szeméttel. Ezt a terméket az alkatrészek újrahasználása és újrahasznosítás céljából készült. Az áthúzott kerekes szeméttárolót ábrázoló jelzéssel ellátott terméket (elektromos és elektronikus berendezéseket, valamint a higanytartalmú cellás elemet) nem szabad háztartási szemétként kezelni. Az elektronikus termékek elhelyezését illetően tájékozódjon a helyi hatóságoknál.
NE dobja ki az akkumulátort a háztartási hulladékkal együtt. Az áthúzott kerekes szeméttárolót ábrázoló jelzés azt jelenti, hogy az akkumulátort tilos a háztartási hulladékkal együtt leselejtezni.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
11
12
Notebook PC-hez E-kézikönyv
1. fejezet: A hardver üzembe helyezése

1. fejezet: A hardver üzembe helyezése

Notebook PC-hez E-kézikönyv
13

Ismerkedés a notebookkal

Felülnézet

MEGJEGYZÉS: A billentyűzet elrendezése országonként vagy
térségenként eltérő lehet. A notebook típusától függően a notebook megjelenése is eltérő lehet.
14”-es típus
14
Notebook PC-hez E-kézikönyv
15”-es típus
Notebook PC-hez E-kézikönyv
15
Mikrofonrendszer
A mikrofonrendszer visszhangkioltási, zajelnyomási és nyalábformálási funkciókat kínál a jobb beszédhang-felismerés és hangrögzítés érdekében.
Kamera
A beépített kamera képek, illetve videók készítését teszi lehetővé a notebookon.
Kamerajelző fény
A kamera jelzőfénye világít, amikor a beépített kamera használatban van.
Kijelzőpanel
A nagy felbontású kijelzőpanel kiváló lehetőségeket biztosít fotók, videók és egyéb multimédiafájlok megtekintéséhez a notebookon.
Caps Lock jelzőfénye
Ez a jelzőfény a Caps Lock funkció aktiválásakor gyullad ki. A Caps Lockkal csupa nagybetűvel (pl. A, B, C) gépelhet a notebook billentyűzetén.
16
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Billentyűzet
A billentyűzet kényelmes lenyomási mélységű, teljes méretű QUERTZ billentyűket tartalmaz. Emellett használhatja a funkcióbillentyűket, gyorsan elérheti a Windows® operációs rendszert, és vezérelhet egyéb multimédiás funkciókat is.
MEGJEGYZÉS: A billentyűzet elrendezése típusonként és területenként eltérő lehet.
Funkciógombzár jelzője
Ez a jelzőfény a funkciógombok szolgáltatás aktiválásakor gyullad ki.
MEGJEGYZÉS: További részletekért tekintse meg a kézikönyv A billentyűzet használata című részét.
Érintőpad
Az érintőpad a képernyőn történő navigáláshoz összetett mozdulatok használatát teszi lehetővé az intuitív felhasználói élmény érdekében. A hagyományos egér funkcióit is szimulálja.
MEGJEGYZÉS: További részletekért tekintse meg a kézikönyv Az érintőpad használata című részét.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
17
Főkapcsoló gomb
Nyomja meg a főkapcsoló gombot a notebook be- és kikapcsolásához. A főkapcsoló gombot a notebook alvó vagy hibernált módba helyezéséhez, illetve alvó vagy hibernált módból történő felébresztéséhez is használhatja.
Ha a notebook nem reagál, nyomja meg és tartsa lenyomva a főkapcsoló gombot legalább négy (4) másodpercig, amíg a notebook ki nem kapcsolódik.
Numerikus billentyűzet
A numerikus billentyűzet a következő két funkció között vált: számjegyek bevitele és iránygombok.
MEGJEGYZÉS: További részletekért tekintse meg a kézikönyv A numerikus billentyűzet használata című részét.
18
Notebook PC-hez E-kézikönyv

Alsó rész

MEGJEGYZÉS: A típustól függően a készülék aljának megjelenése eltérő
lehet.
FIGYELEM! A notebook alja felmelegedhet, akár fel is forrósodhat a használat során vagy az akkumulátoregység töltése közben. Ha a notebookon dolgozik, ne tegye olyan felületre, amely elzárhatja a szellőzőnyílásokat.
FONTOS!
• Azakkumulátorüzemidejeanotebookhasználatátólésműszaki
adataitól függ. Az akkumulátoregységet nem lehet szétszerelni.
• Amaximáliskompatibilitásésmegbízhatóságérdekébenkizárólag
hivatalos forgalmazóktól vásároljon alkatrészeket. Vegye fel a kapcsolatot egy ASUS szervizközponttal vagy hivatalos forgalmazóval a termék javítása érdekében, illetve ha segítségre van szüksége a termék megfelelő szétszereléséhez vagy összeszereléséhez.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
19
14”-es típus
15”-es típus
20
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Szellőzőnyílások
Lehetővé teszik a hideg levegő beáramlását a notebookba, illetve a meleg levegő távozását.
FIGYELEM! Győződjön meg arról, hogy papír, könyv, ruházat, kábel vagy egyéb tárgy nem akadályozza a levegő áramlását a szellőzőnyílásokon keresztül. Ellenkező esetben a készülék túlhevülhet.
Hangszórók
A beépített hangszórókkal maga a notebook is lejátszhatja a hangot. Az audioszolgáltatásokat szoftver vezérli.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
21

Jobb oldal

14”-es típus
15”-es típus
MicroSD-kártyanyílás
Ez a beépített memóriakártya-olvasó a microSD-kártya formátumokat támogatja.
Állapotjelzők
Az állapotjelzők segítenek megállapítani a notebook hardverének aktuális állapotát.
Kétszínű akkumulátortöltés-jelző fény
A kétszínű LED vizuálisan jelzi az akkumulátor
töltési állapotát. Részletek az alábbi táblázatban:
22
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Szín Állapot
Folyamatos fehér A notebook áramforráshoz
csatlakozik, és az akkumulátor töltési szintje 95% és 100% között van.
Folyamatos narancssárga
A notebook áramforráshoz csatlakozik, tölti az akkumulátort, és az akkumulátor töltési szintje kevesebb, mint 95%.
Villogó narancssárga
A notebook akkumulátorról üzemel, és az akkumulátor töltési szintje kevesebb, mint 10%.
A fények nem világítanak
A notebook akkumulátorról üzemel, és az akkumulátor töltési szintje 10% és 100% között van.
Működésjelző fény
A működésjelző fény a notebook bekapcsolásakor
gyullad ki, és lassan villog, ha a notebook alvó üzemmódban van.
USB 2.0 port
Az USB (Univerzális Soros Busz) port az USB 2.0 vagy USB 1.1 szabványú eszközökkel, pl. billentyűzetekkel, mutatóeszközökkel, pendrive-okkal, külső merevlemezekkel, hangszórókkal, kamerákkal és nyomtatókkal kompatibilis.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
23
Biztonsági nyílás
A biztonsági nyílás lehetővé teszi a notebook rögzítését kompatibilis notebookbiztonsági termékek segítségével.
Fejhallgató/headset/mikrofon jack aljzat
Az aljzat aktív hangszórók vagy fejhallgatók csatlakoztatásához való. A aljzaton keresztül headsetet vagy külső mikrofont is csatlakoztathat.
USB 3.1 1. generációs Type-C™ port
Az USB 3.1 (Univerzális Soros Busz 3.1) 1. generációs Type-C™ port akár 5 Gbit/s adatátviteli sebességet biztosít, és visszamenőleg kompatibilis az USB 2.0 szabvánnyal.
MEGJEGYZÉS: A port adatátviteli sebessége típustól függően eltérhet.
24
Notebook PC-hez E-kézikönyv
HDMI port
Ez a port HDMI (High-Denition Multimedia Interface) csatlakozó csatlakoztatására szolgál, és HDCP-kompatibilis a HD DVD, Blu-ray és egyéb jogvédett tartalmak lejátszásához.
USB 3.1 1. generációs port
Az USB 3.1 (Univerzális Soros Busz 3.1) 1. generációs port akár 5 Gbit/s adatátviteli sebességet kínál, és visszamenőleg kompatibilis az USB 2.0 szabvánnyal.
Tápbemeneti (DC) port
Csatlakoztassa a porthoz a mellékelt tápadaptert az akkumulátoregység töltéséhez és a notebook árammal történő ellátásához.
FIGYELEM! Használat közben a tápadapter felforrósodhat. Ne takarja le az adaptert, és tartsa távol a testétől, ha az elektromos hálózathoz csatlakozik.
FONTOS! Kizárólag a mellékelt tápadaptert használja az akkumulátor töltéséhez és a notebook árammal történő ellátásához.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
25

Bal oldal

14”-es típus
15”-es típus
Tápbemeneti (DC) port
Csatlakoztassa a porthoz a mellékelt tápadaptert az akkumulátoregység töltéséhez és a notebook árammal történő ellátásához.
FIGYELEM! Használat közben a tápadapter felforrósodhat. Ne takarja le az adaptert, és tartsa távol a testétől, ha az elektromos hálózathoz csatlakozik.
FONTOS! Kizárólag a mellékelt tápadaptert használja az akkumulátor töltéséhez és a notebook árammal történő ellátásához.
26
Notebook PC-hez E-kézikönyv
HDMI port
Ez a port HDMI (High-Denition Multimedia Interface) csatlakozó csatlakoztatására szolgál, és HDCP-kompatibilis a HD DVD, Blu-ray és egyéb jogvédett tartalmak lejátszásához.
USB 3.1 1. generációs port
Az USB 3.1 (Univerzális Soros Busz 3.1) 1. generációs port akár 5 Gbit/s adatátviteli sebességet kínál, és visszamenőleg kompatibilis az USB 2.0 szabvánnyal.
USB 3.1 1. generációs Type-C™ port
Az USB 3.1 (Univerzális Soros Busz 3.1) 1. generációs Type-C™ port akár 5 Gbit/s adatátviteli sebességet biztosít, és visszamenőleg kompatibilis az USB 2.0 szabvánnyal.
MEGJEGYZÉS: A port adatátviteli sebessége típustól függően eltérhet.
Fejhallgató/headset/mikrofon jack aljzat
Az aljzat aktív hangszórók vagy fejhallgatók csatlakoztatásához való. A aljzaton keresztül headsetet vagy külső mikrofont is csatlakoztathat.
USB 2.0 port
Az USB (Univerzális Soros Busz) port az USB 2.0 vagy USB 1.1 szabványú eszközökkel, pl. billentyűzetekkel, mutatóeszközökkel, pendrive-okkal, külső merevlemezekkel, hangszórókkal, kamerákkal és nyomtatókkal kompatibilis.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
27
Állapotjelzők
Az állapotjelzők segítenek megállapítani a notebook hardverének aktuális állapotát.
Működésjelző fény
A működésjelző fény a notebook bekapcsolásakor
gyullad ki, és lassan villog, ha a notebook alvó üzemmódban van.
Kétszínű akkumulátortöltés-jelző fény
A kétszínű LED vizuálisan jelzi az akkumulátor
töltési állapotát. Részletek az alábbi táblázatban:
Szín Állapot
Folyamatos fehér A notebook áramforráshoz
csatlakozik, és az akkumulátor töltési szintje 95% és 100% között van.
Folyamatos narancssárga
A notebook áramforráshoz csatlakozik, tölti az akkumulátort, és az akkumulátor töltési szintje kevesebb, mint 95%.
Villogó narancssárga
A notebook akkumulátorról üzemel, és az akkumulátor töltési szintje kevesebb, mint 10%.
A fények nem világítanak
A notebook akkumulátorról üzemel, és az akkumulátor töltési szintje 10% és 100% között van.
28
Notebook PC-hez E-kézikönyv

2. fejezet: A Notebook PC használata

2. fejezet: A Notebook PC használata
Notebook PC-hez E-kézikönyv
29

Első lépések

Töltse fel a Notebook PC-t

A. Csatlakoztassa a DC tápkábel dugóját a Notebook PC
tápfeszültség (DC) bemenetéhez.
B. Csatlakoztassa a tápfeszültség adaptert egy 100V-240V hálózati
aljzatba.
Töltse a Notebook PC-t 3 órán át, mielőtt használatba venné.
MEGJEGYZÉS: Típustól függően a számítógép előlapjának megjelenése eltérő lehet.
FONTOS!
A tápfeszültség adapter adatai:
• Bemeneti feszültség: 100-240 V~
• Bemenetifrekvencia:50-60Hz
• Névleges kimeneti áramerősség: 2.37A (45W) / 3.42A (65W)
• Névlegeskimenetifeszültség:19V
30
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Loading...
+ 68 hidden pages